 |
Tradicionalitássonek, 2010. szeptember 23.  | |  | | | | |  | |  | | | Cellux
Benne vagyunk a buliban :)
Ugyanis még az időn kívül megbízást kaptunk az Akasha krónikától egy élő műsorra. A nap minden percére, másodpercére, nanoszekundumára ... kilégzésre-belégzésre.
Komolytalanra fordítva a szót, az egyik ár azért, hogy a teremtés alakot öltött itt, az hogy a tudat nincs önmaga tudatában, de ez egy szép folyamat, és megvan a maga szerepe. Nagyot lehet röhögni rajta például. |
| |  | |  |
| | | | | | 49. cellux | 2010. november 12. 08:29 |
| | | | | | | Nem hiszem amúgy, hogy félre kéne rakni az európai kultúrkört. Kelet: yin, Nyugat: yang, a kettő egymást támogatva és kiegészítve alkot egy egészet (bár a megvalósulás az utóbbi időben amalgám masszává kezd válni - még szerencse, hogy ez a szellemet nem zavarja).
A Nyugat lényege az egó kifejlesztése. Kifejlesztjük, csinálunk vele egy csomó dolgot, amire nagyon büszkék vagyunk és közben próbáljuk valahogy kordában tartani azt az eredendő feszültséget (+/-), ami az egész vállalkozás energetikai hátterét biztosítja. A folyamat során előbb-utóbb eljutunk oda, ahol a nyugati lélek skizoid jellege kezd nagyon fájdalmassá válni. Ezen a ponton felmerül bennünk a gondolat, hogy mindaz, amit alkottunk, talán nem több a betegség tüneténél, és hogy a betegség bűvöletéből felébredni veszélyes, mert akkor kiderülhet, hogy ezek a dolgok semmilyen objektív jelentőséggel és értékkel nem rendelkeznek.
Itt kezdődik a nyugat nagy bad tripje. Elkeseredetten kapaszkodunk abba, ami volt, és megpróbáljuk megakadályozni az ébredést, annyira félünk tőle, hogy ez kirántaná a lábunk alól a talajt. És itt jön képbe a Kelet, akik kozmikus szemléletüknél fogva régóta tudják, hogy működik ez a dolog, tisztában vannak a halál és újjászületés folyamatával (és épp emiatt a kozmikus látásmód miatt nem tudtak elveszni a nyugatra jellemző alkotási lázban, bár mára már ők is beoltódtak a nyugati maggal). A XX. században beoltódtak a nyugati kultúrába, és előkészítették a talajt a nyugat halálának és újjászületésének misztériumához.
Igazából a nyugat történelme az egyes ember spirituális történetének (bűnbeesés - élvezkedés - megcsömörlés - pusztítás - halál - újjászületés) analóg megnyilvánulásaként is felfogható (középen a kereszthalállal, ami a kereszténységet ilyen szempontból fölöttébb relevánssá teszi).
Az Adyashanti-féle nem-kettős felfogások azért izgalmasak, mert rámutatnak a végső "vonatkoztatási rendszer" létezésének lehetőségére. Nagyon izgalmas kérdés, hogy a Nyugat eredményei vajon tényleg kivétel nélkül a skizoid állapotból születtek-e. Szerintem a nyugati kultúra produktumaiban az egészség a betegséggel keveredik, és a nyugati lélekben az alkotott dolgok tisztátalanságára való reflexió következtében alakul ki a megtisztulásra irányuló vágy. Szerintem az fog kiderülni, hogy ami miatt szégyenkeztünk, azt díszként is viselhetjük - feltéve, hogy kimegy belőle az a pusztító (és önpusztító) elem, ami az egészet olyan kényelmetlenné és elviselhetetlenné tette (és ami valószínűleg azzal az érzéssel függ össze, hogy "ezt én csináltam", aminek következménye az az érzés, hogy "én a létezés többi részétől különálló létező vagyok").
Amit Adyashanti mond, az teszi majd lehetővé a nyugati ember számára a múlthoz való ragaszkodás elengedését. Így fordulhat át mindaz, amit felhalmozott, abba, ami a királyságban az Istené lesz (aratás). Összhordtuk a tűzifát, hogy meggyújtsuk az áldozati máglyát és csapjunk egy nagy bulit a Világ-Egó halálának és újjászületésének ünnepén.
Remélem, én is ott lehetek majd ezen a bulin. The Party At The End Of Time. :)
|
| | | | |
| | | | | | 48. cellux | 2010. november 11. 21:16 |
| | | | | | | "A halállal, valamint az emberi lények eredendő sérülékenységével és mulandóságával való megrázó szembesülésnek két fontos következménye van. Az első egy mélyreható emocionális és filozófiai krízis, amelynek során az egyén alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi élet, valamint a hétköznapi életben fontosnak tartott értékek jelentőségét. A halállal való találkozás élményét átélő emberek nem intellektuálisan, hanem nagyon mélyen, szinte a sejtek szintjén ébrednek rá arra, hogy bármit is tesznek, nem menekülhetnek el az elkerülhetetlen vég elől. Ha eljön az idő, el kell hagyniuk ezt a világot, maguk mögött hagyva mindent, amit addig elértek és felhalmoztak. Az ontológiai krízis e folyamatát rendszerint az alapvető értékek kikristályosodása kíséri. A világi ambíciók, a versenyszellem, a státusz, hatalom, hírnév, tekintély vagy az anyagi javak utáni hajsza jelentősége rendszerint elenyészik, midőn az alany ezeket az elkerülhetetlen biológiai megsemmisüléssel végződő emberi sorsdráma kontextusában szemléli.
A halállal való közvetlen találkozás másik fontos velejárója a vallásos és spirituális élmények területének megnyílása. Úgy tűnik, hogy ezek az élmények az emberi személyiség szerves részét alkotják és függetlenek az egyén kulturális, vallási vagy ideológiai hátterétől. A perinatális élmények központi problémáját jelentő egzisztenciális krízist csak a transzcendencia útján lehet feloldani. Az egyénnek olyan referenciapontokat kell találnia, amelyek meghaladják saját romlandó fizikai teste és az egyéni élettartam jelentette szűkös korlátokat. Ezen a ponton kivétel nélkül minden ember meggyőző belátásokat szerez arról, milyen fontos és releváns szerepet játszik a spiritualitás a dolgok univerzális rendjében. A perinatális szint központi problémájával való szembesülést követően még a pozitivista tudósok, a meggyőződéses materialisták, a szkeptikusok és cinikusok, a megalkuvást nem tűrő ateisták, sőt a szélsőségesen vallásellenes marxista filozófusok és politikusok is hirtelen támadt érdeklődéssel fordulnak a spiritualitás kérdései felé."
/Stanislav Grof: LSD pszichoterápia/
|
| | | | |
| | | | | | 47. sonek | 2010. november 11. 18:11 |
| | | | | | | köszönöm. cellux, te azt mondod, hogy rakjam félre véglegesen az európai kultúrkört. hogy tehetném ezt meg? talán a paranoiáimtól fosztanám meg magam... és véglegesen lemondanék arról, hogy valamiképpen köthessem magam valahova.
Nagyon szép és mély gondolatokat közvetít Adyashanti. Válaszképpen hagy idézzek Hamvastól.
"Nem tudta, hogy miért ül a melankólia Psyché palotájának közepén. (...) Röviden, világosan és egyszerű szavakkal azt kellene mondani: Robert Burton oxfordi könyvtáros, aki a XVII. században élt, rendkívüli mértékben melankóliában szenvedett. Hogy betegségéből meggyógyuljon, elkezdte a melankólia okát és természetét kutatni. Leszállt a lélek világába, s úgy látta, hogy ez a betegség ott ül e világ kellős közepében. Ugyanakkor megtudta azt is, hogy ez a melankólia nem más, mint a mulandóság jellege. Miért? A dolog azért olyan rendkívül nehéz, mert olyan végtelenül egyszerű. Amiről szó van tulajdonképpen, hogy Burton behatolt a Psyché palotájának közepébe, s ott megtalálta azt a valamit, ami a lélek, az élet, a sors, az ember, a világ mulandósága és halandósága. Világos: -a lélekbe leszállva, feltétlenül fel kell eszmélni annak halandóságára. A lélek kellős közepében, benn, mélyen, elrejtve, a lélek halandósága ül. Ott ül ez a végtelen tünékenység, ez a fájdalmas veszendőség, ott ül az a valami, hogy elmúlik az ember, a sors, az élet, a szépség, a szeretet, a szenvedély, a tudás, a nagyság, - elmúlik maga a világ is. És aki ezt a visszavonhatatlant és meg nem változtathatót átéli, azt e tudat nem teperi le, nem semmisíti meg, nem, ennél többet tesz: eltölti egyfajta szelíd, sűrű, nehéz, homályos valamivel. Ez a sűrű, nehéz, szelíd, homályos valami: a melankólia. A melankólia az a betegség, amit mindenki megkap, amikor Psyché palotájának közepében megtudja, hogy meg fog halni. Melankóliás lesz mindenki, aki megismeri azt, hogy nem halhatatlan. A melankólia a halhatatlanság betegsége, vagy ha így jobban tetszik: a melankólia az az állapot, amelybe minden élet kerül, amikor felébred arra a tudatra, hogy nem halhatatlan, hanem el fog veszni és meg fog semmisülni. (...) Talán minden azon múlik, hogy ki mit ért el. Burton az alvilágban járt, látta a Szomorú Szörnyeteget, és visszatért a földre. Aki onnan vissza tud térni, nem is lehet más, mint nagyon csöndes ember. Mit tudnak adni neki még azon felül, amit sorságtól kapott? Van-e másnak egyáltalán értéke, mint annak, amit az ember átélt? Az alvilág hét kapuján Istarnak mindent le kellett rakni, amit a földről hozott: aranyat, hatalmat, szépséget, tudást, emlékeket. Az ember nem tarthat meg mást, mint önmagát, amíg végül azt is elveszi - talán. Ki tudja? Ez a kétség éppen az, ami: a melankólia."
a mulandóság jellege, the character of mortality
számomra elképesztően nehéz gondolatok ezek. nem az összehasonlítás végett, de ez egy költőibb olvasata a Semminek (neutroncsillag hsz) azt hiszem én még mindig ott vagyok a semmi eszméletének első és legrombolóbb határainál... és az alvilágból még nem tértem vissza.
[45. ez a fekete öltöny és szigorú tekintetes dolgot abszolút értem. befelé gerjedő enthuziazmus ez, paranoia, mint az enyém] |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/az-ami-mindig-van-2.-adyashanti-WYbF6ynFzJj4mD93 |
| | | | |
| | | | | | 45. cellux | 2010. november 4. 09:53 |
| | | | | | | Adyashanti-t ismered?
http://www.adyashanti.org/index.php?file=watchvideo
Nekem az "ő" megközelítése sokkal jobban fekszik, mint a László András-féle überextrém metafizikai tradicionalitásos izé (fekete öltöny, szigorú tekintet).
Utóbbiról az az érzésem, hogy valamilyen egó-para van mögötte.
|
| | | | |
| | | | | | 44. sonek | 2010. november 4. 08:59 |
| | | | | | | hát igen... gondoltam, hogy egyszer szememre vetik a csapongást, ám őszintén elismerem a vádat.
az atomjaira robbantott isten egy kis protonja vagyok, száguldok a világegyetemnek nevezett fekete kukában, hőn várva valamiféle rendező elvre, vagy a teljes megsemmisülésre.
per definitionem ez a topic a tradicionalitás szféráját öleli fel, amibe beletartozhat minden, amely valaha rendező elvként működött, amely kapcsolatot teremtett egy égi princípiummal és/vagy amely összekötötte az embereket. már többször említést nyert itt (és nemcsak általam), hogy a mai ember számára ez egy távoli múltba belehomályosult fogalom, ezért én csak, mintegy provokatív és katalizátor-szereppel, próbáltam témákat fel-feldobni és gondolatokat fejtegetni... és itt elismerem a csapongó jelleget.
most is ezt teszem, amikor megkérdezem, hogy hogyan lehetett Római Katolikus-nak elnevezni azt a vallást, amely zsidó gyökereit és római ellenességét azt hiszem nem kell részletezni... ennek kapcsán talán Guénon fejtegetését vehetném elő, aki azt mondja, hogy a vallás (az antik korban) a társadalmi intézmények összességét jelentette, és ilyformán a kereszténység- mivel egy teljesen más vallási (rituális és ontológiai) magatartást írt elő- közvetetten ásta alá a római birodalmat, mivel dogmatikájából (ez a dogmatika nem a középkori) fakadóan tagadta minden más vallás(!) érvényét (sőt még térített is), természetes, hogy a stabilitásra törekvő birodalom által üldözésre lett predesztinálva. ugyanakkor ezen vallási élmény [az üldöztetés](ha nevezhetjük így) szintén meghatározó szerepet kapott a kereszténység első exegétái között.
szeretném megérteni, hogy milyen spirituális folyamatok vezettek el egészen a jelenig, meg akarom érteni a különböző tradicionálisnak nevezhető folyamatokat. meg akarom érteni a Kelet és Nyugat közötti ellentéteket és párhuzamokat. persze, nem a fórumozóktól várom el, hogy felvilágosítsanak, csupán vitát próbálok szítani és a megismerés szellemében értelmezni a leírtakat. meg akarom érteni a metafizika és a vallás közötti különbséget. vajon a keresztényeknél a metafizikára való teljes érzéketlenség vezetett el oda, hogy a Bizonyosságot felcserélhette egy szentimentális impulzusoktól sem mentes Hit. és vajon Keleten, pontosan ez az érzékenység vezetethetett el olyan nagyszerű metafizikai rendszerekhez mint a tao vagy a zen? mi az oka például annak, hogy Nyugaton csak egy ilyen torz és csonka kinyilatkoztatás és bizonyosság állhat minden állami rendszer centrumában, mint a keresztény dogma és eszkatológia, amely a túlvilág nihilista fényében elemzi a sötét és keresztként (szenvedésként) értelmezett életet?
summa summarum, e topic célja a vita minden az ember nem anyagi vonzatával foglalkozó kapcsolódásnak, és eszmecsereközpont azok számára, akik akarva-akaratlanul képtelenek felülni azon hazugságoknak, melyek évszázadok óta törekednek elválasztani az embert minden szellemi (ha tetszik égi) kapcsolódási ponttól, vagy éppen tévutakra vezetik a saját megváltását (boldogulását, harmóniáját) biztosító útról. |
| | | | |
| | | | | | 43. spirit | 2010. november 4. 07:54 |
| | | | | | | Egyébként ez a tradícionalitás azért nem egyszerű téma, mert nem egy nép tradíciójához kötődik, hanem sok-sok jelen világunkba integrálható dolog létezik.
Sonek!
Nem tudom melyiket akartad elcsípni, vagy pedig általában a tradíciókról gondoltad a beszélgetést itt.
Azért kérdezem mert nekem még mindig nem világos a topic mondjuk úgy: öndeffiniciója, viszont érdekes dolognak indult! |
| | | | |
| | | | | | 42. sonek | 2010. november 2. 09:20 |
| | | | | | | halleluja! egyelőre tehát felfüggeszthetem itt-nem-létem. exponenciális erővel törtek fel végre a várt gondolatok... micsoda gondolatok ezek!
"Nekünk nem adatott meg ez a kezdettől fogva belénk ivódott bizonyosság az élet értelmét és rendjét illetően. Igaz, ami felemelhet, az a mélybe is taszíthat, mert azért ne feledjük, hogy a premodern világ sem volt mindig fenékig tejfel." - igen, kíváló gondolat. persze, csupán hipotézisként él előttünk(s, ahogy cellux erre kiválóan reflektált) a régen letűnt aranykor. egy 'posztmodernben' civilizálódott egyén számára a tradicionálisnak nevezhető szemlélet csak tündérmesének és fantazmagóriának tűnik. persze a 'premodern', vagy inkább prehistorikus időkből származó empirikus adatok nem elegendőek egy korabeli civilizáció tökéletes értelmezéséhez. Hamvas Béla ezzel kapcsolatban az i.e. 600as esztendőt emlegeti, mint történet előtti és történeti időt.
kiváló gondolat szintén az internet polihisztorikus jellegének és ebből fakadóan az internetet használók végtelen-tudásra nyitása, személyszerint úgy vélem, hogy az internet lesz az a kulcs, aminek következtében a következő (társadalmi-történelmi-kulturális) ciklus megteszi az első lépéseket. a mai kontextusban viszont nagyon helyesen jegyzi meg helio*, hogy "A mennyiség nem pótolhatja a közvetlen átadás minőségét." ehhez talán azt lehetne hozzá tenni, hogy amíg nem tanítják meg az emberfiával először értékelni a tudást és megtanítani a helyes szemléletre, amelyben ezt a tudást elhelyezheti, addig az internet is egy lesz a számos szórakoztatóipari ópiumból, különösen azt tekintve, ahogy először anonymmá vált a user, majd pár év alatt gyakorlatilag -a korábbi tapasztalatokkal paradox módon- nevessé (tehát nem anonym), ennek következtében az egész életét nyílvántartás-szerűen követhetjük nyomon a rengeteg közösségi oldalon. szerintem nem kell részletezni, hogy a különböző információk digitálissá és nyílvánossá válása miképpen befolyásolja az emberi szokásokat.
helio*, az utolsó bekezdésedre egy igen lesujtó képet vázolok most fel... illetve tolmácsolom amit láttam. a dunatévén ment egy műsor, ahol különböző magas rangú tudósok beszélgettek az oktatás állapotáról (VízyESzilveszter fémjelezte műsorvezetéssel); s lényegében belátták, hogy egyetlen lehetőség és kamatozó hosszútávú befektetés az oktatás felülbírálása és új alapokra helyezése. a legszomorúbb az egészben, hogy a reformot gazdasági szemszögből elemezték és mintegy principiálták (ha létezik egyáltalán ilyen szó) a gazdaságot, minden rendezőelvek legfontosabbikának aposztrofálva. szörnyű szörnyű. Evola kapcsán két szó: a gazdaság demonizálása.
aztán
"Mindebből megsejti azt is, miben áll az emberiség bukása, a Paradicsomból való kiűzetés, hogy mi változott meg, amikor ettünk a Tudás Fájának gyümölcséből. Az eredeti egység milliárdnyi darabra törött, és az egység látása helyett mindannyian elvesztünk a partikulárisban, a forrással való kapcsolat elvesztése nyomán felbukkanó egzisztenciális félelmet pedig úgy próbáltuk kiküszöbölni, hogy létrehoztuk a mindentől független, autonóm egó képzetét."
ezen talán hetekig lehetne vitatkozni, mindenesetre rendkívül szabados és erős a megfogalmazás, különösen a köv bekezdés első mondatával.... nos, mit lehet erre mondani? csöndesen bólogatok.
|
| | | | |
| | | | | | 41. cellux | 2010. október 30. 17:05 |
| | | | | | | Na, ez jó volt. Pár reflexió:
"Mindenképpen saját belátással kell induljon":
Képzeljük el, hogy megy ez. Emberünk a posztmodern semmi közepén újra felfedezi magában a kapcsolatot a forrással (mivel a Daath-on vagyunk, tegyük fel, hogy pszichedelikus szerek révén, de nem zárom ki, hogy ez más úton is megtörténhet).
Emberünk tehát az örök misztérium modern változatán keresztül ismét a valóság részesévé válik, saját magát mindent felölelő Egységként és annak részeként tapasztalja meg. A világba való visszatérését követően sok minden megváltozik. Hirtelen új értelmet nyernek a szentírások, a buddhista magyarázatok, egyes művészeti alkotások, sőt még olyan, korábban banálisnak ítélt dolgok is, mint pl. Madonna dögös videói az MTV-n. Meglepődve veszi észre maga körül a forrással való kapcsolat szimbólumait, rájön, hogy ezek öröktől fogva bele vannak kódolva az emberi kultúrába. Közvetlen tapasztalata által felfogja, mit értettek a jógik az alatt, hogy a világ minden jelenségében ugyanaz az Egy tükröződik.
Ugyanakkor tanácstalanul áll az előtt, hogy ezeket a dolgokat rajta kívül senki sem látja. Lassan rájön, hogy a különbség a látás "mélységében" rejlik: az emberek többsége nem lát elég mélyre a jelenségekben ahhoz, hogy érzékelje a világfa gyökerének jelenlétét. Megérti, hogy az aranykor emberét ez a lényeglátás vezette, nem volt szüksége rá, hogy mentális konstrukciókkal helyettesítse a közvetlenül tapasztalt valóságot. Mivel minden pillanatban együtt mozgott a világgal, nem volt szüksége rá, hogy védelmet és biztonságot keressen. Az volt, ami. Tat tvam asi.
Megérti, hogy a nyelv is ebből a lényeglátásból született, hogy a nyelv szavai nem véletlenszerűek, hanem a velük ekvivalens spirituális tartalom verbális megnyilvánulásai. Még azt a különbséget is érzékeli, amely az újabb kori nyelvművelés révén létrehozott mesterséges szavak és az ősi, közvetlenül a forrásból fakadó szavak között fennáll.
Mindebből megsejti azt is, miben áll az emberiség bukása, a Paradicsomból való kiűzetés, hogy mi változott meg, amikor ettünk a Tudás Fájának gyümölcséből. Az eredeti egység milliárdnyi darabra törött, és az egység látása helyett mindannyian elvesztünk a partikulárisban, a forrással való kapcsolat elvesztése nyomán felbukkanó egzisztenciális félelmet pedig úgy próbáltuk kiküszöbölni, hogy létrehoztuk a mindentől független, autonóm egó képzetét.
Minden, ami azóta történt, erre az alapra épült rá. Minél többet építettünk, minél jobban bevédtük magunkat, annál távolabb került a forrással való kapcsolat újrafelfedezésének lehetősége is. A mai korban ez már csak álom, egy hajdanvolt, letűnt kor meseszerű emléke. És amikor már tényleg nem lehetett mélyebbre süllyedni, vagy messzebbre távolodni, akkor Albert Hofmann egy véletlen folytán felfedezte az LSD-t. :)
|
| | | | |
| | | | | | 40. helio* | 2010. október 30. 02:20 |
| | | | | | | Sokszor nekiálltam, hogy most aztán jól hozzászólok ehhez az érdekes témához, de mire leírtam már inkább el sem küldtem, mert úgy éreztem nem túl letisztultak a gondolataim. Hol azon kaptam magam, hogy a nyilvánvalóságot magyarázom, hol azon, hogy homályos spekulációkba bonyolódom olyan létező elméletek mentén, melyeket még át sem látok igazán.
Valójában, ha az ember valami értelmeset szeretne ide írni, akkor ez egy nagyon nehéz téma, főleg a jövőre vetítve ugye.
Azért csak leírom akkor, hogy elsőre mik jutottak eszembe:
Valamilyen tradicionális formát nem igazán lehet csak úgy bevezetni. Mindenképp valami saját belátással kell induljon, kívülről maximum katalizálni lehet a folyamatot. A tradíció és a benne rejlő értékek hatása nem oka, hanem következménye a világnézeti átalakulásnak. Úgy képzelem (legalábbis ebben az értelmezésben), hogy a tradicionalitás mintegy időben kiterjesztve örökíti tovább egy új szinten stabilizálódott kultúra már kiművelt értékrendszerét.
Régmúlt idők tradícióiból merítkezve a kollektív tartalmak és annak analógiás érzékelése által a mai ember számára is hozzáférhetők bizonyos személyes belső átalakulás irányába ható erők. Mivel azonban az emberek többsége nem akar és nem is teheti meg, hogy a világtól és a közös valóságtól elvonultan éljen, ezért még az ősi, szellemi hagyományokkal megtámogatott belső munka is jó eséllyel csak mély egzisztenciális krízisig vezeti el, megoldásában nem nyújt biztos segítséget.
Mi már nem úgy nőttünk bele egy kultúrába, mint annak idején, mikor egy-egy egész nép, vagy nemzet az élet alapkérdéseire válaszul lényegében egybeeső belső tapasztalata által vezérelt tettekkel kristályosította ki a természet és a szellem kapcsolatát tradíció formájában. Nekünk nem adatott meg ez a kezdettől fogva belénk ivódott bizonyosság az élet értelmét és rendjét illetően. Igaz, ami felemelhet, az a mélybe is taszíthat, mert azért ne feledjük, hogy a premodern világ sem volt mindig fenékig tejfel.
A mi bizonyosságunk a világ megismerésére és a dolgok transzcendens jellegére vonatkozólag csupán kétely és hiedelem. A lapos világ tompa megszokása, melyet egész életünkben a mechanikus törvényeknek engedelmeskedő, látszólag változatlan és változtathatatlan külső körülmények sulykolnak belénk. A társadalom magára hagyta az egyént és olyan kollektív hipnózisban él, melyben a legveszélyesebb a szabadság illúziója. Viszont éppen ennek a szorongató fogságából vezethet ki az információs kor azon vívmánya, hogy mindenki számára hozzáférhető az eddig felhalmozott tudás lenyomata, az emberiség belátható történelme során összegyűlt tapasztalatok. Különös perspektívát érzékeltet, hogy mindez egy monitor előtt ülve akár egyszerre elérhető.
A közös lényegű, mégis legkülönfélébb létszemléleti források még sohasem álltak ilyen bőségesen az ember rendelkezésére. Na de ki tud egy ilyen sűrű erdőben eligazodni? A mennyiség nem pótolhatja a közvetlen átadás minőségét. Azt hiszem itt jön képbe a transzperszonális pszichológia, mely segíti a jelenleg uralkodó világképpel inkompatibilis élményeket átélő emberek lelki tájékozódását (hogy aztán persze ők is segíthessenek másokon).
Az integrál szemléletről nem is beszélve, amiről nem tudni mi sül ki belőle, de az nagyot fog szólni! Annyira hiteles, hogy minden esély megvan rá, hogy spontán és természetes úton beszivárogjon globális rendszereket kezelő gazdasági-politikai folyamatokba, vagy éppen az oktatásba. Esetleg ökológiai válságkezelésben mutatkozó hatékonysága mellett egyre szélesebb tömegek kezdik felfedezni számos egyéb oldalról, mely akár egy poszt-poszt-posztmodern tradíció kialakulásának alapjául szolgálhat?
|
| | | | |
| | | | | | 39. sonek | 2010. október 29. 09:16 |
| | | | | | | plakátmagány.
nos, így egy hónapos lét után rájöttem e topic hiábavalóságára. aminek egyrészt vannak objektív okai, melyeket később részletezek, másrészt szubjektív okai, ugyan izgalmas metafizikai ujjgyakorlatokat végezhettem itt, de ehhez befogadó közönségre is van szükség, kik -gondoltam egykoron- itt bőségben fellelhetőek lennének. nos, ha van is, részükről érdemi reakció egyszer-kétszer érkezett. bőven nem elégszer, bár tudom, valakinek megterhelő lehet, s nem ujjgyakorlatként, hanem szájtépésként értelmezi ezeket a metafizikai "sejtéseket"
az objektív okokra helyettem egy idézet fog válaszolni.
"Azok között, akik felismerték a modern világ válságát, ésazt a gondolatot is elvetették, hogy a modern civilizáció a par exellence civilizáció, minden más civilizáció csúcsa és mértéke, volt olyan, aki a Kelet felé fordította a tekintetét, mivel ott bizonyos mértékben megvolt az életnek az a tradicionális és spirituális orientációja, amely a Nyugaton egy ideje megszűnt a létezés különböző területeit ténylegesen alakító alapnak lenni. Ezért feltették a kérdést, hogy a Keleten nem lehetne-e olyan vonatkoztatási pontokat találni, amelyek hasznosak lennének a Nyugat talpraállításához és újjászületéséhez. (...) Ha puszta doktrínákról és >intellektuális< kapcsolatokról van szó, a felvetés legitim. De azt is meg kell jegyeznünk, hogy ebben a vonatkozásban érvényes példákat és hivatkozásokat, legalábbis részben, saját tradicionális múltunkban is találhatunk anélkül, hogy nem-európai civilizációk felé kellene elmozdulnunk. De mindezzel nem nyernénk sokat. Elszigetelt elemek, metafizikai rendszerek művelői közötti magas színvonalú eszmecserékről lenne szó. (...) Immár maga a Kelet is a mi utunkat követi, egyre inkább aláveti magát azoknak az eszméknek és befolyásoknak, amelyek bennünket oda vezettek, ahol vagyunk, amikor modernizálódik és átveszi a mi laikus és elanyagiasodott életformánkat, úgyhogy az, ami a tradicionálisat és sajátosat őriz, egyre inkább talaját veszti és marginális zónába szorul. (...) Tehát e civilizációk számára is csak idő kérdése, hogy ugyanott találják magukat, ahol mi vagyunk, hogy a mi problémáinkat, a >haladás< és a modernitás jegyében ugyanazokat a bomlasztó jelenségeket megismerjék. Sőt, a ritmus ott még sokkat gyorsabb lehet; erről szól már például Kína, amely néhány évtized alatt befutotta azt a pályát a tradicionális birodalmi civilizációtól a materialista és ateista kommunista rendszerig, amelyet az európaiak évszázadok alatt futottak be. (...) A sivatag nő, nincs másik civilizáció, amely támaszul szolgálhatna, egyedül kell szembenéznünk problémáinkkal."
kösz mindenkinek az értékesebb válaszokat, sziasztok |
| | | | |
|
