 |
Körben járni...Biga Cubensis, 2003. szeptember 26.
 | |  | | | | |  | |  | | | Biga!
Email (2) ment Neked!
Udv, Psy |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Teljesen padlon vagyok.
Neha a teljes szabadsag is tud fajni. Foleg a koppanas utan egy jodarabig. Nagy trauma ez, elhihetitek. |
| | | | |
| | | | | | 269. cellux | 2003. november 25. 13:24 |
| | | | | | | Ha tényleg elérjük a teljes kiábrándulást, az olyan, mint amikor hosszú idő után végül tényleg elengedjük a kötelet, amibe addig kapaszkodtunk. Ekkor lezuhanunk. És leesünk a padlóra. És ahogy ott heverünk tehetetlenül, egyszer csak előbukkan az első új gondolatunk: "jé, padló". Ráébredünk arra, hogy van alattunk padló. Hogy nem is kellett volna kapaszkodni, hogy a padló mindig is ott volt, csak ezt addig képtelenek voltunk felfogni, mert annyira hittünk abban, hogy csak a kapaszkodás van. És amikor erre rájövünk, akkor az nagyon megnyugtató érzés. A padló magától értetődő megbízhatóságánál jobb érzést el se lehet képzelni.
Aztán - ha már kicsit hozzászoktunk az új világunkhoz - lassan összeszedjük magunkat és felállunk. De nem magunkra (a saját én-elképzelésünkre) állunk, hanem a padlóra. Egy olyan padlóra, ami nélkülünk is létezik, mindig is létezett és mindig létezni is fog. Ez az a kőszikla, amit megtalálunk, miután a homokra épült várunk összeomlott. Ez az a kőszikla, amit a Buddha ürességnek vagy Én-nélküliségnek nevezett. Ez az az alap, amire tényleg érdemes építeni.
/Annak megfejtését, hogy a Szív hol van elrejtve a képben, az olvasóra bízzuk./
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nézem, de nem segít. Próbálok kapaszkodni mindenféle világnézetekbe, de kurvára nem értem, mi történik. Csak Theoden király szavait tudom idézni: "Hogyan jutottunk idáig?" |
| | | | |
| | | | | | 266. cellux | 2003. november 25. 11:42 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | Azért utoljára leírtam neki, hogy mit gondolok és semmit sem hagytam ki. Először nem is tudott rá mit mondani, szegénynek elakadt a szava. Aztán végülis az utolsó levélben abban állapodtunk meg, hogy mindkettőnk lelke eléggé zavaros, gyomorszorító feszültséget érzünk, ő a lelkiismeretfurdalása miatt, hogy engem belerángatott akaratlanul, én meg azért, mert elvesztem őt.
Gén: velem az a baj, hogy jobb pillanataimban, akár betépve, akár nem szívesen elfilózok ilyen dolgokon és úgy érzem, értem is, és hogy tényleg így vannak a dolgok. Csak éppen, amikor alagútba kerülök, akkor kerül el ez a hatalmas "spirituális fejlettség", amikor éppen szükségem lenne rá. Ezt mondják a hit hiányának? Csak már fogalmam sincs, miben lehetne hinni. Mert valahogy az az Isten, akiről azt gondoltam, néha besegít nekem, és szól hozzám is, eltűnt, szabadságra ment, meghalt, stb.
Cell: köszi! most már nem aggódom! :-) Egyébként azt hiszem, Veszprémben sokkal szarabbul éreztem magam, hazafelé sétálva a kötelező bebaszós bulikról feleidőben ellógva, részegen és mégis full tudatosan... Csak már régen volt, elfelejtettem, azt hittem, hogy utána már csak jobb lesz.
Bombadiltoma: Érten én ezt, hogy a dolgok olyanok, amilyennek látom, sőt nagyrészünk valószínűleg alkalmazza is ezt. Ha boldognak érzem magam, akkor az is leszek, ha a jó dolgokra koncentrálok, akkor nem érint meg annyira a rossz. Tudatos befogadás, az érdekes az, hogy nemrég olvastam sokat erről és teljes hévvel bólogattam, hogy ez milyen igaz. Csak azt vettem észre, hogy könnyű akkor bólogatni, amikor az embernek amúgy is jól mennek a dolgai. De a pakliban az is benne van, ha bizony sorozatosan rossz dolgok történnek veled, és minden nap újabb kísértés arra, hogy megy-e ez az életszemlélet. Vajon mikor merül fel a kérdés az emberben, hogy csak ez jutott neki és ezzel kell boldognak lennie vagy pedig hosszú ideje csak egy magát csapja be, és a dolgok mehetnének néha azért jobban is?
Nekem most ezzel a történettel egyidejű az Isten-képem teljes széthullása, az anyagi világ kellemetlen dolgai, munkahelyi hajtás, szóval erre mondják, hogy a baj csőstül jön.
Na mára kisírtam magam, otthon tekerek egyet, odaülök a szintihez és belemerülök a zenébe! :-)
Cell: még eszembe jutott, hogy a jég nálam akkor jön, amikor minden humorra érzéketlenné válok... Amíg az ember tud magán röhögni, addig nem olyan vészes a helyzet. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | asvany: "hat persze. es mind a 2 csak arra jo hogy ha az egyik reszorul a fejedre , legyen mivel leszedni :)"
Asvany, ez most nagyon ott volt! :D
A "csak" szót kivéve igaz is.
Biga: "én meg eddig mindenhonnan csak azt hallottam, hogy csak én létezem és a világ nem."
És neked nem gyanús, hogy a nemlétezö világ közli veled a nemlétezését?
Biga: "szerintem illúzió, hogy az ember kívülről tudja magát nézni"
Mindegy hogy micsoda, ha müxik.
Biga: "Meg különben is, mitől jobb az az élet, ha kívülről nézve éljük le?"
A magadat nézés szemszögváltásáról beszéltem, nem az élet leéléséröl. |
| | | | |
| | | | | | 262. cellux | 2003. november 20. 16:37 |
| | | | | | | Biga: Á, sehol se vagy még a teljes kiábrándulástól... :-) Nézd csak, milyen szépeket írsz még mindig (252). Ha másban nem is, ebben biztos találsz még élvezetet.
Az lesz az igazi, ha már ez se lesz. Amikor már a szép szavakra se telik. Amikor majd semmi más nem marad, csak egy kibaszott kemény, élettelen szikla a jégbányában. Na akkor majd tényleg megnézheted magadat.
Baráti öleléssel: cellux
|
| | | | |
| | | | | | 261. asvany | 2003. november 20. 15:59 |
| | | | | | | | hat persze. es mind a 2 csak arra jo hogy ha az egyik reszorul a fejedre , legyen mivel leszedni :) |
| | | | |
|
