DAATH

Vannak napok, amikor úgy érzem, belehalok a túladagolt elégedettségbe.

Salvador Dalí

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Felmérés: ELTE kannabiszhasználat önkontrollja
Felmérés: MOKE országos orvosi kannabisz felmérés
Felmérés: Global Drug Survey 2021
Tiltás: (jan. 1.) szigorúbb ÚPA büntetési tételek
Tiltás: (szept. 24.) 207 anyag lett C-listás
Könyv: Ayahuasca – A Lélek Indája


Legfrissebb hozzászólások (5341 - 5440)

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
pedromagi2015. december 11. 18:25
 
 
Gén:
Ez tény hogy a truffikban nem voltam kellően tájékozott, mint írtam egy ismerősömtől kaptam ajándékba, aki úgy tájékoztatott hogy ez egy erősebb adag, mindet egyébként nem is ettem meg. Maga a pszichedelikus hatás nem volt "túl erős", a rosszullét volt erős, ez alatt a következőket értem: émelygés, szédülés, hányinger, mint amikor az embernek van egy erős gyomorrontása. Minden bizonnyal ki kellett volna hánynom. Továbbá nem figyeltem kellően testem reakcióira és az ízekre, de mivel nem is tudtam milyen ízeket kell éreznem így ebbe beleszaladtam, biztos voltak benne már romlottabb részek, de a vége fele már kiköptem, akkor már éreztem hogy valami nincs rendben. Azért olyan nagy baj nem történt... Volt 3-4 óra rosszullétem, aznap este pedig már vidáman buliztam és kutyabajom nem volt...
Szegény krumplik... Mennyit szenvednek értünk... Úgy érzem itt az ideje hogy jobban megbecsüljem őket... :D
A ropogósra szárított csipszgombákat jobban szeretem... Bár a truffiktól jókat nevettem 2 rosszullét között hogy valami pozitívat is említsek... De most már annyit győzködtetek hogy a végén megvizsgálom a truffikat megint, hát ilyet, az ember jó útra akarna térni erre visszarántják a rosszba ezen a fórumon... Botrány... :D
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Én+te+ö=gén2015. december 11. 18:10
 
 
pedromagi:
Khm khm... a krumpli is egy hasonló célú áttelelő gumó (vagyis a zord téli körülmények között vegetálva túlélésért küzdő és szenvedő spirituális hajótörött) :D
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Én+te+ö=gén2015. december 11. 17:49
 
 
justwow:
Ha félvezetöipari tisztaságú légkondis szürös spájzod van, ahová kezeslábasban és maszkban jársz, akkor hajrá az újságpapírral. De ha nem, akkor sajna rá fog rohadni-penészedni a gombádra a Magyar Nemzet vezércikke :D

Imádom beírni ebbe a témakörbe, hogy: PC ventillátor elé lógatod egy laza lyukú (kb. szúnyogháló sűrűségű) szűrőben, és a langyos légáramlat néhány óra alatt aranysárgára és ropogósra szárítja a kis kalaposokat.
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Én+te+ö=gén2015. december 11. 17:41
 
 
pedromagi:
Új dolgok elsö kipróbálásánál azért simán bele kellene férnie a tájékozott szerhasználatba, hogy legalább az elfogyasztott dózist 25%-os pontatlansági határon belül illene tudni (a saját érdekedben, plusz mások tájékoztatása végett is). A trüffeleknél általános, hogy 15 grammos kiszerelésekben árusítják öket, de az osztó nem 10 (mint a nyers gombánál), hanem inkább 3-5 körül lehet.

A headshopok általában hütve és légmentesen lezárt dobozokban adnak el trüffelt, néhány napos, a csomagoláson feltüntetett lejárati határidövel. Egy 15 grammos doboz inkább 2 közepes-erös tripre van bekalibrálva, mint 1-re, de persze sokféle különbözö strain van, gyengusztól brutálig. Ha a te adagod nem volt sem hütve, sem légmentes, akkor tényleg lehetséges, hogy valami erjedés elkezdödött és a levegöböl belekerült valami penész is.

A testi tüneteket nem írtad pontosan - a rosszullét az hányást jelent? Plusz szerintem még a tapasztalt utazók sem hagyhatják figyelmen kívül a szet-szettinget, mintha azok nem lehetnének bármikor bezavaró tényezök; a tapasztaltság persze segíthet, de nem tesz immunissá a saját tudatalattid (vagy az általad választott metafizikai keretrendszer) összes lehetséges történésével szemben.
 

 
 
>>> Microdosing <<<
Én+te+ö=gén2015. december 11. 17:23
 
 
justwow:
"Ami pozitívumokat írtok róla: több energia, kreativitás, közlékenység stb. ezek hosszútávon úgymond csökkenhetnek-e, vagy mindig hasonló hatást vált ki a microdosing?"

A microdosing egy olyan módosult tudatállapotot hoz létre, ahol a neurofarmakológiai szintü változások nem észlelhetöek közvetlenül a fenomenológiai, önreflektív szinten. Tehát a saját tudatállapotodat vizsgálgatva nem érzed magad "módosulva". A hatás megléte csak közvetetten, a viselkedéses eredmények/produktumok/interakciók stb. alapján mérhetö.

A lényeg viszont az, hogy a microdosing az égvilágon semmit sem fog "magától" megoldani vagy megcsinálni helyetted. A microdose egy tanulási módszer: a módosult tudatállapotban egyszerüen csak csinálni kell azokat a dolgokat, amiket szeretsz/akarsz csinálni, mert ezek - a hétköznapitól eltérés miatt - könnyebben és tehermentesebben "csinálódnak". A motiváltan csinálás ismételgetése pedig simán csak begyakoroltatja a csinálást, ami a begyakorlás által sikeresebb lesz, a siker pedig tovább motivál csinálni. Ez tehát egy körkörös pozitív folyamat, aminek csupán a beindításában van szerepe a microdose által módosított tudatállapotnak. Miután rágyakoroltattad magad a csinálásra, már nem is kell hozzá szer, mert addigra már meglesz a motiváció, a gyakorlat, és a csinálásból származó sikerélmény.
 

 
 
>>> a fűről hosszú távon <<<
Metilon2015. december 11. 16:34
 
 
Az a durva, még ma is kicsit kész vagyok. Meg van az, amit én úgy hívok, hogy lehugyozott agy érzés. :D Amikor ilyen melengető zsibbadás van a fejedben. Kemény, de jó. Tényleg sokkal pszichedelikusabb így az élmény, olyan trip jellegű. Át kell térni erre, mert 28 vagyok, és nem akarok 40 éves koromra a tüdőgondozóba mászkálni.
 

 
 
>>> a fűről hosszú távon <<<
PsyDuckMonkey2015. december 11. 15:40
 
 
Rengeteg függ az elkészítés módjától és -nyilván- a fű hatóanyagtartalmától...

Csúcsminőségű, Hollandiában vett high potency budból kicsit kevesebb, mint _1g_ volt, amit megfőztünk tejnek két főre, mikróban előkezelve. Épp kellemesen széjjelbombázott 24 órára. A csúcsponti erősségről nem tudok beszámolni mert gombára ittam rá.

Ettől jelentősen több az szerintem már pszichedelikus dózis THC-ből. (Azt még évekkel ezelőtt, szintén holland bolti space cake-en keresztül tapasztaltam meg. Érdekes volt, bár volt némi "OD" felhangja a szubjektív élménynek.)
 

 
 
>>> a fűről hosszú távon <<<
Metilon2015. december 11. 05:16
 
 
Nah, kipróbálgattam ezt a süti dolgot, eléggé bejövős. :D Kicsit több kell így, mintha szívná az ember, de nem annyival, mint gondoltam, és ennyi pluszköltséget megér az egészségem.
 

 
 
>>> Microdosing <<<
micro2015. december 11. 03:21
 
 
SWIM, csak akkor használja, ha kifejezetten szüksége van ezekre a hatásokra,így a rendszeres használatról csak a hatásmechanizmusról olvasott dolgok alapján tud bármit mondani.A microdosing hatása LSD-nél 12-15 óra is lehet, gombánál kb 10, de a végén már hullámzó intenzitással.

Próbáld meg kialakítani ezeket a kívánatos hatásokat a microdosing segítségével vagy anélkül, hogy ne legyen folyamatosan szükséged erre a segítségre, de a rendszeres használatot semmilyen az idegredszer működését közvetlenül befolyásoló szerre nem ajánlom, mert felboríthatja az egyensúlyt. "Szerotonin utánzó" anyagként elképzelhető, hogy ellustítja a szerotonin képző sejteket(enterokromaffin). Ez később a microdosing abbahagyása utáni szerotoninhiányt idézhet elő.

0,2 grammnál már CEV előfordulhat, de még egyáltalán nem a trip kategória. Művészeteknél még jól is jöhet, mindennapi teendőkhöz, szociális tevékenységekhez 0,15 gramm jó minőségű gomba elég lehet.
Kisérletezd ki a tökéletes dózist. Őröld porrá, hogy homogén legyen a hatóanyagtartalom. Az abortok több hatóanyagot tartalmaznak, és a különböző termőtestek között is lehetnek különbségek a leírások szerint.
Alkoholos kivonattal pontosan tudsz kisérletezni. Fecskendővel pontosan lehet mérni.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 11. 03:02
 
 
Szín: zöld
Logó: négyzet
Forma: Egyéb

ZÖLD DOBÓKOCKA (1/6) az aminek lennie kell. Egy elég belőle, felesleges többet dobni.
 

 
 
>>> Daath bölcsességgenerátor <<<
trippamin2015. december 10. 16:41
 
 
Az életben csupán két dolgot élvezel.
Ez a kettő a szerotonin és a dopamin.
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
justwow2015. december 10. 15:32
 
 
Otthoni szárításra milyen technikát javasoltok? Egyszerűen ha be teszem a spájzba újságpapírra fektetve,úgy hogy ne érjék egymást, az megfelel a célnak?
 

 
 
>>> Microdosing <<<
justwow2015. december 10. 15:29
 
 
A következő hozzászólást írtam a Magic Mushroom topicba:

--------
Néhány kérdés mikrodosingal kapcsolatban, összeségében csak jót olvastam róla:

- Aki próbálta/csinálja megkérem írjon egy rövid beszámolót

- Még sohasem gombáztam, igazából más pszichedelikumot sem próbáltam. Nem mondom, hogy tartok tőle, nagyon fel vagyok készülve elmében, várom a growkitet és hogy nevelhessek végre néhányat. Viszont van bennem egy kissebb félelem az újtól, ezért előszőr szeretném kipróbálni mikrodózis formájában. Mit gondoltok erről?

- Hosszútávon ki tud alakulni valamilyen szintű tolerancia?

- Nem mintha ez lenne a cél, de: segít hamarabb túllenni a másnaposságon? (nem a fejfájás, émelygésre gondolok, hanem az egész napon át tartó fáradtság, levertség, rossz közérzet, étvágytalanság stb.)


Más: Sajnos nincs egy ismerősőm sem, aki már próbálta, szóval nagy valószínűséggel egyedül fogom megejteni az első trippem. Szerintetek helyes ez így? Nagyjából tisztában vagyok magammal, nyilván vannak bizonyos félelmeim (inkább rigojáim), gyerekkorom sem volt túl vészes. Összeségében nagyon pozitívan és tisztelettel állok hozzá.

Köszi előre is!
----------

Köszönöm itt micro és PsyDuckMonkey hozzászólásait.

Amivel kiegészíteném az eredeti kérdést. A toleranciát nem a trippekre vonatkozóan értem, hanem magára a microdosingra, tehát: Ami pozitívumokat írtok róla: több energia, kreativitás, közlékenység stb. ezek hosszútávon úgymond csökkenhetnek-e, vagy mindig hasonló hatást vált ki a microdosing?

Továbbá:

- Egy microdosing hatása kb. mennyit tart? Ha jól értem akár egy napot is, van tapasztalatatok erről?

Két fajta growkitet rendeltem: McKennaii és Golden Teacher, ezekből milyen dózist ajánlotok? (microdosingra) 24 éves fiú vagyok, 71kg.

Vannak még kérdésem, de egyelőre ennyi.

Nagyon köszönöm előre is!


 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
micro2015. december 10. 11:36
 
 
A microdosingnak van saját topikja.
http://www.daath.hu/showTopic.php?id=531

Ott még van egy beszámoló is. Reméljük lesz több is. Egyetértek abban, hogy microdosinggal nem lehet átható pszihedelikus élményre felkészülni, de a fokozatos dózisnövelés jó megoldás lehet. Microdosingnál SWIM nem vett észre toleranciát. Lehet, hogy az a kis mennyiségű "szerotonerg" nem vált ki olyan heves MAO enzimtermelési reakciókat, hogy a normális toleranciaideig kitartson.
Az energizáló, hangulatjavító hatása simán felül ír egy ilyen napot. Alvás nélkül reggel munkához is tökéletes volt. A különböző erősségű gombákkal érdemes vigyázni. Az egyikből 0.2 már pszihedelikus is lehet, míg a másikból még a microdosing hatásait sem hozza. Saját gombából homogén port érdemes készíteni ehhez. Mennyiségtől is függ, hogy tudod-e kezelni egyedül, nem csak set és setting.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
PsyDuckMonkey2015. december 9. 22:13
 
 
Messze nem én vagyok itt a legmegfelelőbb ember az eligazításodra, de mivel nagyon szeretem a gombát, ideraknám a saját perspektívámat - remélem valamelyik sámánunk is elmondja majd amit tudnod kell.

A gomba toleranciával kapcsolatban úgy tudom, hogy trip után kb. egy hét alatt áll vissza a "baseline", azaz ahol nincs semmilyen tolerancia. Hogy a microdosing milyen hatással van a toleranciára, azt nem tudom, és szerintem eddig nem sokan kutathatták. Olvastam már redditen, itt-ott beszámolókat gomba microdoserektől, és azt mondják közben trippelni is tudnak, szóval nagyon vészes talán nem lesz.

Hogy akarsz-e trippelni, ill. túllépsz-e az ezirányú aggodalmaidon, azt senki nem döntheti el helyetted, és én óvakodnék attól hogy bátorítsalak. Az enteogének használata nem mentes a rizikótól, és mint az állatok, a gomba is "megérzi a félelmet" és "támad". Olvass sok beszámolót, itt is van sok, meg az erowiden is még több, és dönts legjobb tudásod szerint.

Annyit viszont hozzáteszek, hogy a mikrodózis nem nagyon fog "megismertetni" a trippel, max. azt tudod meg belőle, hogy biológiailag nem vagy érzékeny a pszilocibinre. Biztos vagyok benne, hogy a pszichedelikus áttörés ugyanolyan meglepő, váratlan és sokkoló lesz egy hónap microdosing után, mintha életedben először látnál gombát, és rögtön eltolnál belőle 3,5g-t.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
justwow2015. december 9. 17:03
 
 
Néhány kérdés mikrodózikkal kapcsolatban, összeségében csak jót olvastam róla:

- Aki próbálta/csinálja megkérem írjon egy rövid beszámolót

- Még sohasem gombáztam, igazából más pszichedelikumot sem próbáltam. Nem mondom, hogy tartok tőle, nagyon fel vagyok készülve elmében, várom a growkitet és hogy nevelhessek végre néhányat. Viszont van bennem egy kissebb félelem az újtól, ezért előszőr szeretném kipróbálni mikrodózis formájában. Mit gondoltok erről?

- Hosszútávon ki tud alakulni valamilyen szintű tolerancia?

- Nem mintha ez lenne a cél, de: segít hamarabb túllenni a másnaposságon? (nem a fejfájás, émelygésre gondolok, hanem az egész napon át tartó fáradtság, levertség, rossz közérzet, étvágytalanság stb.)


Más: Sajnos nincs egy ismerősőm sem, aki már próbálta, szóval nagy valószínűséggel egyedül fogom megejteni az első trippem. Szerintetek helyes ez így? Nagyjából tisztában vagyok magammal, nyilván vannak bizonyos félelmeim (inkább rigojáim), gyerekkorom sem volt túl vészes. Összeségében nagyon pozitívan és tisztelettel állok hozzá.

Köszi előre is!
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
pedromagi2015. december 9. 16:06
 
 
A mogyorószerű ízt én is éreztem, olyan volt mint egy nasi, ezért sem féltem nagyon tőle mert összességében nem volt rosszabb mint a cubi... Viszont elképzelhető hogy az egész nem is volt megromolva de volt benne pár romlott darab aminek sikerült az egész élményt hazavágnia...
Engem úgy tájékoztattak hogy olyasmi amit írtál, "vegetatív túlélő állapot"... Na már nekem ez nem szimpi set-setting hogy egy hajótörött gombát fogyasztok aki épp a túlélésért küzd :DDD De ez csak az én "hülyeségem" nem akarok senkit negatív irányba befolyásolni, maradjunk ott hogy sikerült bejuttatnom a szervezetembe pár romlott truffit.. :D
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Assamoa2015. december 9. 15:54
 
 
Jópár report után sem hallottam arról hogy ezek a sclerotiák jobban igénybe veszik a gyomrot vagy hogy rosszulléteket okonánk általános esetben. Szerintem Te csak épp belefutottál pár romlott trufflebe, de 1 esetből amúgy sem érdemes általános következtetéseket levonni.

A sclerotiák íze normál esetben nem hasonlít a termőtestekéhez, sokkal 'kellemesebb', inkább valamiféle mogyorószerűnek mondhatni. (Véleményes!)

A "kedvezőtlent" körülményt nem véletlen tettem idézőjelbe. A normális termőrefordulási környezethez képest, relatíve értelmezhető így az az állapot.
Nem tudhatod hogy a gomba mit élhet át olyan körülémények között és miért pont akkor és miért hoz létre köveket. (Biztos van rá tudományos magyarázat, valamiféle vegetatív túlélő képződmény lehet.)

Szerintem nem érdemes az én szerencsétlenül használt jelzőm miatt ilyen messzemenő következtetést racionalizálni, hogy a gomba szenvedvedés közepette hoz létre sclerotiát. :D
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
pedromagi2015. december 9. 15:29
 
 
Assamoa:
Ez nagyon érdekes, pont kb. akkor írtad ezt a hozzászólást amikor egy barátom tartott kiselőadást nekem erről... Köszi neked is...
A rosszullét mitől lehetett van tipped? Mert szintén mesélte időközben valaki hogy egy külföldi útja során futott be truffiba, annyit evett mint én kb. és nem volt ilyen rosszulléte... Ha viszont 10-15g truffival többeknek vannak kellemes tapasztalati akkor esélyesnek tartom hogy hozzám került egy kicsit romlott, állott zacsi, amiben már esélyesen más gombák, bacik is elkezdtek szaporodni, ami bármikor előfordulhat... De az ízén nem éreztem semmi ilyesmit, a nyers cubensisnek sincs valami jó íze... Kb. 4 óráig tartott a trip utána már teljesen jól voltam, viszont a gyomromat szépen hazavágta...
Viszont a leírtakból sem szimpatikusak annyira nekem ezek a gomba-kövek, tehát ez a dolog hogy kedvezőtlenebb körülmények között "takarékon" már majdnem írhatni azt hogy "szenvedve" nőnek nem annyira kecsegtető számomra, de ez már spirit vagy set-setting téma.
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Assamoa2015. december 9. 14:16
 
 
Egyes gombák (Psilocybe galindoi, Psilocibe atlantis, Psilocybe mexicana, Psilocybe tampanensis...) képesek, adott körülmények között sclerotia képzésre.
(sclerotia = truffles, mushroom stones)

Ezek a gombák normál körülmények között képesek termőtest képzésre, viszont "kedvezőtlenebb" helyzetben, adott idő után elkezdik a sclerotia képzést.
A kedvezőtlenebb körülmény annyit jelent, hogy átszövetés után az ember nem fordítja őket termőre, hanem továbbra is sötétben, kultivációs hőmérsékleten (22-24 fokon) kb. 6-9 hétig hagyja őket tovább pihenni a polcon.
Sclerotia képzésre legoptimálisabb szubsztrátnak gabonák speciális keverékét találták.

A sclerotia ugyanúgy psilocin/psilocybint tartalmaz.

A kövek szárazanyag-tartalma frissen kb. 30%, szemben a termőtestek 10%-val. Ezért van az, hogy frissen kevesebb kell a truffelből.
Viszont a sclerotia fajlagosan kevesebb hatóanyagot tartalmaz, így szárítva csak 2/3 a szárított termőtestek potenciáljának.
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
pedromagi2015. december 9. 11:31
 
 
Akkor pontosítok:
kb. 12-15g lehetett (tapasztalt felhasználóknak 15g írnak a weboldalakon), mivel kiszárítva ez kb. 1-1,5g-nak felel meg, nyugodtan megettem, mert már előfordult hogy 25-30g friss cubensivel ismerkedtem és egyáltalán nem volt vészes ugyanis elég jól tolerálom általánosságban a gombákat (3-5g szárított cubensi sem okoz különösebben gondot), arról pedig nem találtam semmilyen info-t hogy 2x olyan erős lenne mint a cubi vagy pedig olyan anyagok is vannak benne amik rosszullétet okoznak. Azóta már sikerült beszélnem olyan valakivel aki többször használt már truffit, ő is úgy tapasztalta hogy nyersen, frissen megenni a legrosszabb megoldás ugyanis ő is rosszul lett tőle, mérgezéses tünetek, hányás stb. Itt úgy érzem nem a "túladagolással" volt probléma, hanem az adott szer nem megfelelő felhasználásával, ugyanis a pszichedelikus rész olyan lett amilyet vártam, de mellé kaptam egy gombamérgezéses hatást is amilyenben viszont még nem volt részem, és baromira kellemetlen...
Nem a szert hibáztatom, felhívom a figyelmet erre a dologra hogy ne szaladjon bele véletlenül valaki más is, ezzel pedig kellemetlen órákat okozva magának, továbbá kitudja milyen mellékhatásai vannak, milyen méreganyagok vannak benne... Persze lehet ez "ritka" eset, az adott truffi volt "furcsa", ezért érdekel engem is minden info a témában, főképp beszámolók, tapasztalatok...
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Én+te+ö=gén2015. december 9. 10:38
 
 
pedromagi:
"Maréknyi", vagyis le se mérted, vagyis túladagoltad, és ezért a szert hibáztatod?
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
pedromagi2015. december 9. 00:33
 
 
Azokkal a truffle-kel szerintem ovatosan, kaptam ajandekba egy mareknyi friss truffit par hete, cubensiket turhetoen birom gondoltam ebbol is normalisan bekajalok, hat olyan rosszul lettem es olyan eros trippem lett hogy csak lestem.. Nagyon furik ezek a kis friss gombak, erdemesebb szerintem oket kifozni vagy kiasztatni nem tudom mi a legjobb, de az tuti hogy nem eszek tobbet nyers truffit. Olvastam olyat hogy frissen erosebbek mint a cubi, szaritva meg gyengebbek.. Tudja valaki mik ezek a truffik pontosan? Osszessegeben a hatasa sem tetszett, volt egy mergezes-elmenye az egesznek...
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
PsyDuckMonkey2015. december 8. 22:49
 
 
Igen, a smartshopos trüffel az friss áru. :)
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
justwow2015. december 8. 22:44
 
 
Igen, erre én is számítottam, hogy türelmetlen leszek, ezért is rendeltem a kitek mellé néhány truffle-t. Bár a saját gombáimtól sokkal többet várok <3 (Jelzem még soha nem próbáltam semmilyen gombát).

Egy kérdés a truffleokkal kapcsolatban: Amiket shopokban lehet kapni (ált. 15g-22g kiszerelés), jól gondolom hogy frissek? Mert azt írják, hogy 7-15g-ig kell fogyasztani, ha jól tudom a száraz gombákból 3.5g is bőven elég egy mélyebb triphez.

Köszönöm szépen a válaszaid!
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Assamoa2015. december 8. 22:20
 
 
-Ha az egyik termőtest már érettnek tűnik akkor szedd le, de ha egy másiknak szerinted még majd idő kell, akkor azt hagyjad. :)
De amúgy a growkit mellé biztos adnak egy mindenre kiterjedő használati útmutatót, és csak egy dolgod lesz: pontról pontra betartani azt.

-A growkited azon egyszerű oknál fogva bír majd el csak 3-4 hullámot, mert csupán annyi tápanyag és víz van benne ami arra elegendő. Viszont az igaz, hogyha fogod a már "kifulladt" 'kit'edet és beoltasz vele valamilyen szubsztrátot, akkor abból majd biza' újra gomba fog kinőni, de az már egy másik liga. :D


Látom már nagyon várod a telep nevelgetését és pórbálod lejátszani a fejedben hogyan is fog kinézni a dolog. :)
Ebben a nagy izgalomban elhatalmaskodik az emberen a túlbuzgóság és ez általában nem sok jóra szokott vezetni.

Elmondom neked így okosba, hogy a legnagyobb feladat számodra ebben a kis kertészkedésben az lesz hogy úrrá legyél türelmetlenségeden. A feladat nagy részét már elvégezte a kis üzem ahonnan rendelted, a gomba meg teszi a dolgát ha megfelelően kiszolgálod, legfőképp türelemmel. ;)
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
justwow2015. december 8. 21:21
 
 
Assamoa, köszi szépen a választ!

Igen, lehet ha túlgondolom kicsit, csak nem szeretnék abba a hibába esni, hogy túl hamar vagy túl későn szüretelek.

Még két kérdésem volna:

Ezen kitek leírásánal azt olvastam, hogy 3-4 adag gomba, ha mindent jól csinálok, kijön belőle. Tegyük azt mikor legelőszőr szüretelek, gondolom lesznek kisebb gombák is, amik még a fejlődés utján vannak, ezeket is szedjem le?

Másik: azt olvastam, hogy egy gomba bármely részéből újakat lehet nemzeni. Ez gyakorlatban hogy néz ki? És ha igaz, akkor miért írják azt, hogy csak 3-4 szüretet ,,tartalmaz,, a growing kit?
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
justwow2015. december 8. 21:00
 
 
Sziasztok,

Hamarosan megérkezik az első growing kit-em, előtte szeretnék tajékozodni, amennyit lehet. A fő kérdésem az lenne, hogy pontosan mikor kell leszedni a gombákat? Sajnos az angol leírásokat nem teljesen értem.

Esetleg tudtok magyar leírást az ilyes kit-ekhez?

Köszi előre is!
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
facombkivammá2015. december 8. 20:53
 
 
Ja, az mondjuk lehet, ez eszembe se jutott :D
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Assamoa2015. december 8. 19:46
 
 
Ja, azt elfelejtettem leírni: hogyan?

Megfogod a tönk alját és finom, csavaró mozdulattal feltéped, vagy egyszerűen a talaj felett közvetlenül elvágod késsel...
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Assamoa2015. december 8. 19:43
 
 
justwow!

Írtam a termesztős topicba.
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
Assamoa2015. december 8. 19:40
 
 
justwow!

Előszöris, a szüretelést nem kell túlgondolni.
Az utolsó periódusban, amikor hirtelen nagyot nőnek a gombák, akkor már csak főleg vizet szívnak magukba (amit később meg kiszárítasz belőlük :D), úgy tudom ilyenkor már nem történik nagyságrendi hatóanyag képződés.

De még akkor sem késtél el ha elkezdik maguk alá szórni a spóráikat (lilás lesz a tövük környezete), és elkezd visszapördülni a kalapjuk.

Amúgy megnézhetsz 1-2 'howto' videót a neten... ott láthatod hogy hogyan néz ki folyamatában a dolog.
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
Assamoa2015. december 8. 19:27
 
 
Szerintem a molekulák átalakulásánál közrejátszhat az injektorban előforduló 200-250°C hőmérséklet.
 

 
 
>>> Spirituális élmények <<<
Tlalocatecuhtli2015. december 8. 18:36
 
 
Az eredetiség forrásait keressük.
Azt a módot (is) ahol, nem is kell külső/anyagi eszköz.
Keressük a nyugalom forrásait is. Keresés, keressük! Malac.
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
Én+te+ö=gén2015. december 8. 18:28
 
 
justwow:
A termesztésnek saját témaköre van:
http://www.daath.hu/showTopic.php?id=14
Elnézést, hogy ez eddig nem volt belinkelve ide az általános gomba-témakör fejlécébe - mindjárt kijavítom!
 

 
 
>>> Magic Mushroom <<<
justwow2015. december 8. 16:37
 
 
Sziasztok,

tegnap rendeltem egy growing kit-et. Teljesen kezdő vagyok a termesztés terén, sehol nem kapok választ arra, hogy pontosan mikor és hogy kell leszüretelni a gombákat.

Kérlek segítsetek.
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
facombkivammá2015. december 8. 13:27
 
 
trippamin: ez érdekesen hangzik. Nekünk azt bizonygatták, hogy a GC/MS sokkal pontosabb, mind mennyiségi, mint analitikai analízisben.
Mindenesetre a GC/MS analízis esetén a megjelenő csúcsok külön csoportokat jelölnek (pl. fenilcsoport, stb.), míg HPLC-nél a konkrét vegyület. Mindkét esetben a csúcs magasságából lehet következtetni a mennyiségre.
Az, hogy a vizsgálat során átalakulnak egymásba, nem tudom, mennyire valószínű, ehhez a növénynek szpeszjál enzimei vannak, amikkel évek kitartó munkájával éri el a THC - CBD átalakulást.
Ha esetleg van erről hivatkozásod, azt szívesen elolvasnám.
Remélem, tudtam segíteni.
 

 
 
>>> ******** <<<
helio*2015. december 7. 20:30
 
 
Ide írom, mert erre nincs külön téma:

Tavasszal feliratkoztam egy ingyenes elektronikus magazinra, ami időközben egészen megtetszett. Rózsakeresztes kiadvány. Még csak 6-ot olvastam el a 32-ből, de a lelket kerülgető témaválasztásaik kellemesen sokszínűek.

http://e-pentagram.lectorium.hu
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
trippamin2015. december 7. 20:19
 
 
hehe proofreadingből 1-es.
MG/MS mi? Inkább GC/MS na.
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
PsyDuckMonkey2015. december 7. 20:15
 
 
Remélem az anyagteszter kitek beszerzéséről való társalgásra nem vonatkozik a tilalom.

Az a kérdésem hogy a Gomoán kívül van-e itthoni üzlet, ahol lehet anyagteszteket venni? Ott ugyanis mikor legutóbb néztem, a klasszikus (Marquis) ekiteszt nem volt (online boltjuk szerint Out of Stock), és egyébként is kicsit hiányosnak tűnt az ellátottságuk teszt kitekből.
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
trippamin2015. december 7. 20:14
 
 
Nagyanyámmal beszélgettem és mesélt egy érdekes sztorit.

Volt egy srác aki lebukott egy nagy marék fűvel.
A bírósági szakaszban megállapították, hogy a nála lévő fűben lévő THC mennyisége alapeseti.
De a srác apja analitikai vegyész volt és utánaolvasott a szaklapokban, hogy hogy is zajlik ez a kimutatás.
Azt találta, hogy a kétféle módon vizsgálják a mintákat.
HPLC-vel és MG/MS-sel. DE! A HPLC külön méri a cannabioidokat a MG/MS meg egybe mér többet, mert a vizsgálat során átalakulnak egymásba.
Namármost fater kitalálta, hogy a vizsgálatot végezzék el HPLC-vel is ne csak GC/MS-sel. Mert a fiacskája elmondta, hogy ez bizony kőkemény indica volt és magas nem-THC hatóanyag tartalma volt.
Az újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy az első mérés felülmérte a THC szintet, mert belemérte a CDB/CBN-ket is.
Így már kikerült az alapesetiből a srác és enyhébb büntetéssel megúszta.

Nagyanyám jól mondta? Vagy nagyanyám szeret szép történeteket mesélni?
 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
trippamin2015. december 7. 19:53
 
 
Ha valaki megtagadja a szonda megfújását, vagy vizetel minta adását akkor kényszerfoganatosított vérvételt hajthatnak végre rajta. Ez a rendőrségi gyakorlat.

Ezen a vérmintán végeznek LSD-re vizsgálatot Magyarországon?
Nem az USA-ban :)

 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
PsyDuckMonkey2015. december 7. 17:51
 
 
@trippamin, az ilyen kérdések gyors megválaszolására barátod az erowid.org. :D

LSD: https://www.erowid.org/chemicals/lsd/lsd_testing.shtml
Standard drogtesztek nem vizsgálják.
Bővített drogtesztek néha vizsgálják.
Lehetséges a kimutatása.
A fogyasztástól 1-4 napon belül mutatható ki.

LSA: https://www.erowid.org/chemicals/lsa/lsa_testing.shtml
Standard drogtesztek nem vizsgálják.
Bővített drogtesztek nem vizsgálják.
LSD tesztek kimutathatják.
Lehetséges a kimutatása.
Kimutathatósági időtartamáról nincs adat.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 7. 14:17
 
 
Szín: sárga (citromsárga)
Logó: WB (Warner Bros)
Forma: pajzs

Én ebből a jófélét fogtam ki (lentebb látom említik, hogy van hamisítvány).
Hatásra MDxx, erősebb fajta.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 7. 14:14
 
 
Szín: zöld
Logó: -nincs logó-
Forma: lóhere / treff

4 Levelű lóhere.
Tesztelve MDMA. Hatásra is jó.
 

 
 
>>> Microdosing <<<
trippamin2015. december 7. 14:00
 
 
LSA-val microdosingról van valakinek tapasztalata?

 

 
 
>>> THC/Drog Kimutatás <<<
trippamin2015. december 7. 13:55
 
 
Helló!

Van valakinek tapasztalata LSA/LSD kimutatással kapcsolatban?

Sikerült a nyomozó hatóság, a bíróság előtt bebizonyítani, hogy LSA fogyasztás történt?

Vagy bizonyíthatatlanná tenni, hogy LSD fogyasztás történt?




 

 
 
>>> Miért jó ez nektek? <<<
Innocence2015. december 7. 03:11
 
 
10 éve, hogy nem tudatmódosítottam. Maradtak a teendők, határidők, az enyém-tiéd, a dolgok, amiket meg kell tenni, mert mások is megteszik. A hesszlyukon kémlelt világ, a keretbe foglalt élet. Alázatos szolgája vagyok valaminek, már ha vagyok egyáltalán.

Szóval, hogy miért volt jó ez nekem..? Megtapasztaltam a nyüzsgő, áradó létet. Hogy mindennek van egy másik oldala. Hogy tudom, milyen kifeszülni a csillagok közé. Megélhettem azt a pillanatot, amikor meghalni is érdemes.

Azt hiszem, hibáztam. Most nehéz. Nagyon.
 

 
 
>>> Segítség kezdöknek <<<
PsyDuckMonkey2015. december 7. 01:23
 
 
@galpat, a "lehet hogy nem jövök le?" című történet szerintem mindenkinek megfordul a fejében legalább egyszer. :D

Ettől van mondjuk egy rosszabb is, ami nagyon durva időérzék-zavarok ill. "örökkévalóság-érzés" esetén szokott bejönni... Miszerint igen, reggel hatra már el fog múlni a szer hatása, de a szubjektív jelen tudatom számára ez az időpont soha nem fog elérkezni.

Máig nem sikerült magamat 100%-ig meggyőzni még éberen sem, hogy de igen, mert tipikusan filmszakadás szokott lenni az ilyen élmények és az utána következő lejöveteli fázis között. Viszont ez is segít elengedni tanulni, meg kicsit lazábban venni ezt az egész "én" dolgot.

Szerintem amúgy legjobb hozzáállás ilyen gondolatok esetén a pozitív, laza nyugtázás és elengedés. "Ki tudja. Kit érdekel. Élvezzük ami most van."
 

 
 
>>> Spirituális élmények <<<
PsyDuckMonkey2015. december 7. 01:09
 
 
:D

Crowleyt főleg a popkultúrában elfoglalt helye, illetve a közismertsége az, ami kiemeli. De persze, voltak, vannak mások is.

Amúgy az én meglátásom szerint a fő gond az efféle témákkal, hogy a mágia, a szimbólumok, számok és egyebek rendszere úgy viszonyul a misztikus élményhez, a teljességhez, mint egy szoborhoz a köré épített állványzat.

Az állványzat nem a szobor. Az állványzat leírása nem írja le a szobrot, és pláne nem mond semmit annak esztétikai értékéről. Az állványzat a szobor nélkül értelmezhetetlen és értelmetlen. Az állványzat mégoly szolgai lemásolása sem hozza létre a szobor másolatát.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 6. 20:08
 
 
Nem láttam egészben.. Egy felet kaptam csak de azon mintha 2 levél lett volna :)
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 6. 16:46
 
 
Ekikritikusok mit poenkodnak itt? :D
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Assamoa2015. december 6. 16:05
 
 
Ezt most nem értem...!
ppnqdd, azt mondod hogy Tibi atya mindvégig hazudott nekem?!
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 6. 12:29
 
 
7326.

Csak azt ne mondd, hogy a tiéd is 7 levelű! :D
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 6. 08:10
 
 
Az hülyeség, hogy nem terjed el, simán elterjed még akkor is ha káros. Tudok mondani ezer dolgot, ami káros, mégis forgalomban van. Egy pl. az alkohol. Az ecetes példával azt akartam illusztrálni, hogy attól, hogy gőz vagy pára formájában van, egyáltalán nem jelenti, hogy nem mar, biztos lehetsz benne, hogy ugyanúgy képes marni. Direkt megnéztem egy-két videót, mondom biztos én vagyok a hülye és tényleg nagyon kis koncentrációban keverik, ennek ellenére azt láttam, hogy volt aki összeöntött 2deci töményet kólával, aztán azt szipogta. Egy olyan koncentráció, az száz, hogy képes jótékony hatást kifejteni. Ha megnézed a többi videót, ahogy fölé hajolnak az emberek, egyből reflexből elhúzzák a fejüket, mert érzik, hogy "büdös".
Nem mondom, hogy nincs igazad abban, hogy tényleg kevésbé irritatív, mint egy illékony sav, mert te érzed, hogy neked mi a jó, de abban ne bízz, hogy "áá, biztos nem káros, mert tudományosan megmagyarázható", de!

Azért nincs annyi mellékhatása, mert elkerüli a máj "first pass"-át a bevitel módja miatt.
A rektális használatot viccből írtam, az amfetamint meg még inkább.
Alkohol két dologra való: fertőtlenítés, oldószer, másra nem, a történelem igazolja.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 6. 06:06
 
 
Szín: sárga (citromsárga)
Logó: WB (Warner Bros)
Forma: pajzs

Sárga WB szériából van hamisítvány is. Ízre MDxx-hez hasonló de a hatás elég furcsa. Fél től 30 percen belül enyhe bizsergés és ennyi.. További felektől is szintén ennyi. Haveroknál is ugyan ez. Itt irták múltkor hogy könnyen törik..Na ez nem..ez nagyon keményre van nyomva..Kinézetre teljes mértékben meg egyezik az eredetivel... Kerüljétek


Zöld lóhere viszont az aminek lennie kell. Már az ízén lehet érezni hogy MDxx. Hatásra meg főleg :) miligrammot nem tudok mondani nem vagyok labor :D
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Dewey Cox2015. december 6. 05:41
 
 
ppnqdd:
Én asztmás vagyok és mióta elkezdtem az alkohol inhalálást nemhogy nem romlott, hanem inkább javult az állapotom. Amfetamint meg nem tartok itthon, mert az illegális. Az ecetsav gőzétől viszont még kis koncentrációban is asztmás rohamot kapok, van egy aprócska különbség a két anyag között ebből a szempontból. És az alkohol inhalálás nem arról szól hogy évtizedeken át, napi 8 órában folyamatosan alkoholgőzt lélegzek be hanem hogy hetenként 1-2 alkalommal néhány órán át, minden sokadik levegővételnél. Az orrba csepegtetés azért nem jó hasonlat mert a tüdőmbe nem folyadékként öntöm, egy-egy belélegzésnél max 0,2 ml alkohol jut a tüdőm focipályányi felületére 1-2 liter levegőben eloszlatva, ez nagyságrendekkel kevésbé terheli a nyálkahártyát mint ha megiszom egy felest. Orrba egyébként porlasztani sem érdemes mert iszonyúan csípi a szaglóhámot ami túl érzékeny ehhez. A hagyományos lenyelős módszerrel az a gond hogy az egyszerre elfogyasztott, a belégzéshez képest nagyságrendekkel több alkohol mindig ugyanazon a kis területen marja a nyálkahártyát, és hogy a lenyelt alkohol jó része nem jut el az agyig ahol a pszichoaktív hatást kifejtené hanem szétoszlik az egész testben és csak mérgezi a szervezetet minden funkció nélkül. Illetve nem is az alkohol az igazán mérgező hanem a bomlásterméke: az acetaldehid, és ha inhalálással 1/5-öd vagy 1/10-ed annyi alkoholt viszek be a szervezetembe mint ivással akkor nem nehéz belátni hogy csak 1/5-öd vagy 1/10-ed annyi rákkeltő acetaldehid keletkezik, ezt igazolja hogy belégzés után nem jellemző a másnaposság. Vagyis inhalálással úgy tudom élvezni azt ami kellemes az alkoholfogyasztásban hogy a káros hatásait közben a minimumon tartom. Szerintem Génnek teljesen igaza van hogy ez egy ártalomcsökkentő módszer, szokták alkalmazni emésztőrendszeri műtéten átesett alkoholfüggőknél is a súlyos elvonási tünetek kivédése érdekében, lásd a kettővel ezelőtti hozzászólásomban linkelt Wikipédia-cikket. Szerintem a hagyományos lenyelős módszerrel túl sok alkoholt fogyasztó és ennek következtében négykézláb okádó embernél nincs undorítóbb, inhalálásnál ez sem jellemző. A rektális (és vaginális) bevitel egy időben divat volt a fiatalok körében vodkás tampon formájában, de ezzel a módszerrel - Dr. Zacher szerint - nem lehet a pszichoaktív hatás eléréséhez szükséges alkohol mennyiséget bevinni a szervezetbe mert ahhoz túl kis felületen találkozik a nyálkahártyával, viszont a hosszú expozíció a nyálkahártya kiszáradását eredményezheti ami utat nyit a fertőzéseknek. Ha a belégzés annyira veszélyes lenne mint ahogy te gondolod akkor a Vapshot nem lenne legális, nem terjedne egyre jobban az USA-ban és a világ több országában. A weboldalukon az alábbi olvasható az alkohol tüdőbe kerülésével kapcsolatban:

"Alcohol in lungs even when you drink
A common misconception is when a person drinks alcohol, it's not the same as consuming alcohol in vapor form because the liquid does not make direct contact with the lungs. However, the truth is when alcohol is consumed in liquid form, it is processed by the body and introduced into the bloodstream and is absolutely transferred into the lungs as well as other vital organs. This is exactly why breathalyzers are used as the preferred method of detecting alcohol in a person's body, because drinking spirits introduces alcohol into the lungs. "
 

 
 
>>> Spirituális élmények <<<
Tlalocatecuhtli2015. december 5. 21:57
 
 
PsyDuckMonkey.

Kár lenne kiemelni Aleister Crowley-t, de ha felmerült írok erről. A dolog sokkal bonyolultabb annál, hogy a kedvelője vagy a követője lennék. Volt egy mániás időszakom, ahol mindent meg akartam tudni róla.

Valóban mágikus figura, csak a fotóit nézzétek meg. Annak az embernek lett volna mondanivalója, ahogy nekem is. (Crowleynak is van egy i ching-je, ami néhol igazán különleges, és utánozhatatlan originál)

Crowley bukása abban eredhet, hogy túl gyorsan akart fejlődni. Az alapoknál elkövetett hibákat, és ezek visszajöttek a tudatalattiban. Az alapoknál hibázni nem lehet.

Pozitívan értelmezni művészet, ahogy Ady utolsó sorait is értelmezni a jövőnkről: művészet ez. Épüljünk a nagy harcosok üzenetéből, és így stabilizálódik bennünk - megingathatatlanul - az élni akarás.
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 5. 19:11
 
 
Jut is eszembe mondjuk, én hülye, mit egy kis asztmásroham az újító narkománoknak, úgyis ott egy kis amfetamin is, ha kell :D
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 5. 18:39
 
 
Ismerek olyan eseteket, amikor egy adott konzerv(áló)gyárban(előző rendszer) dolgozott emberek nagy része elhalálozott 50 éves kora előtt. Jellegezetes tüdőproblémák miatt esett ki a munkából x év után, majd ezekkel kezelték őket egy ideig, aztán szépen elmentek. Személyes beszámolók alapján ismerem a részleteket: a munkaidejük nagy részében savanyúságokat forráztak ecetes vízzel, valamilyen kevésbé tömény koncentrációban. Nem közvetlen szívták be, csak ezzel dolgoztak. Nem mondom, hogy ecet = alkohol, bár mindkettő oldószer és mindkettő köztudottan képes szétmarni a nyálkahártyát. Nem mondom, hogy ez közvetlen bizonyíték lenne bármire is, de érdemes elgondolkodni kicsit.
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Assamoa2015. december 5. 18:21
 
 
Én szaunába nem indulok el fél liter vodka nélkül!
Persze pohár nem kell! ;)
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 5. 18:20
 
 
Oké Gén, mindenkinek sok szerencsét kívánok hozzá.
 

 
 
>>> Segítség kezdöknek <<<
Assamoa2015. december 5. 18:17
 
 
Köszi a reportot, galpat!

Nem is tudom, létezik olyan pszichonauta aki nem követett el hasonló 'hibákat'?
Nemhinném. :)

Nincs tökéletes trip, nincs 'hibátlan' tudatmódosítás, talán kár is ilyenben gondolkozni. ;)
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Én+te+ö=gén2015. december 5. 17:12
 
 
De hát itt pont az a lényeg, hogy az etanol nagyságrenddel kisebb mennyiségben és töménységben van ráküldve a felvevö szervre. Az orrba cseppentés (folyadékkal) teljesen más tömegü és koncentrációjú bevitel, mint az orrba sprayzés (párával). A dohányzásnál a tüdöt a füstgáz szilárd részecskéi és a lerakódó kátrány roncsolják, az alkoholpára esetében nincs lerakódás. A csípös paprika, wasabi, stb. durvábban irritálóak (pH?) lehetnek a nyálkahártyákra nézve, az etanol ilyen mennyiségben, koncentrációban és ekkora felületen aligha oszt-szoroz. Úgyhogy amíg az ellenkezöje nincs bizonyítva, addig szerintem az alkoholspray - mértékkel használva - leginkább egy újfajta ártalomcsökkentö módszernek tünik.
 

 
 
>>> Segítség kezdöknek <<<
galpat2015. december 5. 15:37
 
 

Visszagondolva ez egy felemás tripp volt számomra, nagy élmény, sok jóval is és rosszal. Sokat tanultam magamról, türelemről, félelmekről, tapasztalásról. Annak ellenére, hogy azt gondoltam felkészült vagyok, sikerült szinte az összes általam ismert hibát elkövetnem: nem megfelelő lelkiállapot, elhamarkodott tripp kezdés, nem volt pontos a tripp célja, nem volt vezetőm se egyébb valaki aki rendelkezik ilyen tapasztalattal, tripp alatt meggondolatlanul használtam más szert is. Iskolapéldák arra mit NE csináljon az ember első trippnél. Ettől függetlenül nem szegte kedvem a dolog, legközelebb felkészültebb leszek. Egy biztos nem a közeljövőben fogok utazni legközelebb, de hogy fogok az szinte biztos.

Remélem ez a kis story segít még jobban felkészülni a kezdőknek és óva inti őket az elhamarkodott tripp kezdéstől.

Üdv: P
ui: Bocs a terjedelemért illetve a formáért, kicsit fura nekem ez a fórum motor egyenlőre.
 

 
 
>>> Segítség kezdöknek <<<
galpat2015. december 5. 15:33
 
 
Másfél éve külföldre költöztem egy barátommal munka szempontjából. Jól alakultak a dolgaink, édesanyámmal is úgy éreztem sikerült megtalálnom a rég elveszettnek hitt hangot. Mentálisan is stabilnak éreztem magam a dologra és informálisan is jobban fel voltam már vértezve mint előtte bármikor, illetve volt már hallucinációs élményem is gomba által. Hétfőn be is szereztem egy bélyeget. Viszont közben kisebb magánéleti válságba kerültem, egyszerre jött a baj a család irányából is és a munkahely irányáról. Keddre terveztem a trippet, amit akkor el is halasztottam. Szerdán az előzőnapokhoz képest nyugodtan, jókedvűen ébredtem. Délután egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán bevettem a bélyeget, ekkor délután 3 körül volt. 4 előtt kezdtem érezni, hogy valami furcsa történik, majd újabb félóra múltán kezdett hullámozni a szoba, kezdtek megszűnni a fix pontok és a körvonalak. Nagyon jól szórakoztam, képeket nézegettem, zenéket hallgattam és néha nevetgéltem az új élmények hatására. Este hétig velem volt a cimborám is akinek csak akkor szóltam, hogy trippelek miután már elkezdtem, így ő csak később lett bevonva a trippbe. Elbeszélgettünk őt is elkezdte érdekelni az LSD kérte, hogy majd számoljak be róla. Miután elment dolgozni egyedül maradtam és kicsit elkezdtem gondolkodni a saját dolgaimról. Elfilóztam a gyerekkori dolgaimtól kezdve egészen a mostani életemig. Az idő előrehaladtával kicsit elkezdtem aggódni azon, mikor jövök le a trippről. Éjjel 1kor már pánikoltam rendesen amiatt, hogy valahol 6-8 órát olvastam időtartam címszó alatt és úrísten már milyen régóta tart mi lesz ha így maradok? Közben megjött cimbora melóból, tekertünk egy cigit. Ekkor nagyon jókat röhögtem rajta, hogy ő mennyire be van tépve. Fél3kor gondoltam lefekszem, hátha ez is olyan mint mikor beszívva és/vagy bepiálva lefekszem, reggel macskajajj de jól leszek. Hát nem. képtelen voltam elaludni és belekeveredtem egy gondolatmenetbe miszerint: nem múlik el soha már, örökre így maradok, és bolondokházában kötök ki. Át kellett mennem cimborámhoz beszélgetni. Ezen a ponton egy nagyon mély lelki kitárulkozás vette kezdetét amit itt most nem kívánnék részletezni, mindenesetre ő volt a kapaszkodóm a valósághoz. Alapvetően jó alvó vagyok, gyorsan elalszom szinte bármilyen napszakban tudok aludni amikor fáradt vagyok és úgy érzem szükségem van az alvásra. A tripp vége felé attól féltem, hogy örökre elveszítem ezt a nyugodt, zavartalan alvási élményt ami elválasztja a napokat egymástól. Órák teltek el mire tudatosítottam magamban, hogy ennek vége lehet és minden a "régi" lesz, szóval nyugodtan elmehetek lefeküdni és képes leszek az alvásra. Így is lett, bár a szokásosnál kevesebbet aludtam, de érezhetően tisztult a kép, a dolgok még rezegtek kicsit és lassúnak, robotikus mozgásúnak éreztem magam de azért rendben voltam.

 

 
 
>>> Segítség kezdöknek <<<
galpat2015. december 5. 15:30
 
 
Sziasztok

Remélem jó helyre küldöm a hozzászólásomat. Szeretném megosztani veletek egy nagyon tanulságos élményemet (számomra mindenképpen az, és remélem az ezt elolvasó kezdőknek is az lesz.) Párnapja túl vagyok az első LSD trippemen és erről írnék pár sort.

Az előéletemről annyit érdemes tudni, hogy egy pszichedelikával egyáltalán nem foglalkozó kulturális közegben töltöttem a fiatalkorom jelentős részét. A hétvégi buliknak aztán néha részese lett a kender, illetve néha 1-2 süti vagy hasis de semmi egyéb. Aztán elkezdtem érdeklődni a drogkultúra után először nyilván a "kötelező" filmek, zenék, aztán később a könyvek. Az érdeklődésemmel szinte teljesen egyedül voltam, ritkán találkoztam olyan arcokkal akikkel eltudtam ezekről a dolgokról beszélgetni. Ahogy mélyebbre ástam magam a könyvekben találkoztam az LSDvel, el is játszottam a gondolattal, hogy én ezt ki fogom próbálni. Ekkor 2013-t írtunk és ahogy utána olvastam a használatának, veszélyeinek el is bizonytalanodtam a használatával kapcsolatban és jegeltem a dolgot. De teljesen nem feledkeztem meg róla és figyeltem magam, hogy meglássam azt a pillanatot amikor lelkileg is készen állok rá.
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
ppnqdd2015. december 5. 12:23
 
 
Egyszer próbáld ki, hogy cseppentesz 10 unitot az orrodba, aztán fogd be. Na ugyanezt fogja művelni a tüdőddel is. Komolyan mondom, az emberi faszság nem ismer határokat. Alapból is egy semmitérő nulla, minden második ember ettől pusztul meg féle anyag, de az ilyen egzotikus felhasználási módok még undorítóbbá teszik. De ha valakinek különös kényszere van, hogy széttolja magát meg májrákot kapjon, akkor miért nem jó a hagyományos lenyelős módszer? Probléma esetén az orvosok a nyelőcsövet meg a gyomrot még mindig hatékonyabban tudják kivagdosni, mint a tüdőt, aminek javítgatása eléggé körülményes művelet.

Alternatív javaslat: rektális.
 

 
 
>>> "A" pszichedelikus zenék <<<
chucknorris1002015. december 4. 11:49
 
 
na meg ez is:
https://www.youtube.com/watch?v=_YD8pe3XVLQ
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Dewey Cox2015. december 4. 04:41
 
 
a Vapshot működés közben:
https://www.youtube.com/watch?v=BSWryl-O2N8

és a Vaportini:
https://www.youtube.com/watch?v=TfjKbmjV5tU

alkohol vaporizer készítése házilag:
http://www.instructables.com/id/How-to-make-an-Alcohol-Vaporizer/
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Dewey Cox2015. december 4. 03:45
 
 
speedy gonzales:
Nem hinném hogy nagyon károsítja a tüdőt, én néhány használat után nem érzek semmi különöset, a növényi törmelékek füstjének belégzése szerintem sokkal jobban irritálja a légutakat. Az alkohol belégzést egyébként a gyógyászatban is alkalmazzák például tüdő-ödéma esetén, ahogy az alábbi oldalon olvasható:
https://en.wikipedia.org/wiki/Alcohol_without_liquid

A Vapshot weboldalán egy egész lapot szenteltek az egészségükért aggódók megnyugtatására, itt többek között azt írják hogy a hagyományos ivás során is eljut az alkohol a tüdőbe, ezért lehetséges például az ittas vezetők kiszűrése a kilélegzett levegő alkoholtartalma alapján, éredemes elolvasni:
http://www.vapshot.com/vapshot---is-it-safe-.html

Hogy konkrétan a pumpás spray-nek van-e valami plusz egészségügyi kockázata a profi megoldásokhoz képest azt nem tudhatom, de nem tartom valószínűnek, persze ez csak az én laikus véleményem. A nyirkos, hűvös időben kezdődő enyhe hörghurutomnak kimondottan jót tett a vodka-aerosol belégzése, gondolom az alkohol fertőtlenítő hatásának köszönhetően. A mértéktelen fogyasztásnak persze biztosan vannak káros hatásai, én óvatosságból max hetente 2x élek vele, hogy hagyjak időt a szervezetemnek a regenerálódásra.
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Dewey Cox2015. december 4. 03:21
 
 
Én+te+ö=gén:
Igen, ez valóban nem egy korrekt vaporizálás, érzésem szerint az aerosol nagyobb része a torokban és a légcsőben csapódik le, a tüdőbe kevesebb jut belőle. A spray előnye hogy minimális beruházást igényel, egy ilyen pumpás szórófejes üveg párszáz forintba kerül (az enyém teljesen ingyen volt mert egy kiürült szájfertőtlenítő-spray üvegét hasznosítottam újra) és kis mérete miatt könnyen hordozható, nem feltűnő, bárhol használható. A komolyabb cuccok nem ezen az elven működnek, a Vaportini melegítéssel állít elő belélegezhető alkohol-gőzt, az AWOL (Alcohol WithOut Liquid) típustól függően kompresszorral vagy oxigén-generátorral hoz létre alkohol-ködöt, a Vapshot szintén túlnyomással működik, hasonlóan a házilag elkészíthető biciklipumpás vaporizerhez. A gőz és a köd sokkal mélyebben belélegezhető, előnye hogy jobban szétoszlik a tüdőben ezáltal kevésbé terheli a nyálkahártyát és így több alkohol vihető be egy-egy belégzéssel. Egyedül a Wahh Quantum Sensations működik spray-elven, ezért is merészeltem megpróbálkozni ezzel házilag, gondolván hogy ha ez a módszer veszélyes lenne akkor nem engedélyeznék ilyen termék árusítását.
A bulvár riogatás nyugaton már be is indult, főleg a halálos túladagolás lehetőségével riogatnak bár konkrét példát nem tudtak erre felhozni (míg az alkohol ivásába több millióan halnak bele évente világszerte), és több USA államban be is tiltották az ilyen készülékek árusítását, többek között a Distilled Spirits Council of the United States nyomására, akik vélhetően inkább a profitjukért aggódnak elsősorban, nem a fogyasztók egészségéért. Plusz állam bácsi se nagyon örülhet annak ha a júzerek töredék adó fizetése mellett érzik ugyanolyan jól magukat. Ennek ellenére kezd elterjedni, a Vapshot weboldalán egész lista van azokról a szórakozóhelyekről ahol már ilyen készülékből fogyasztható az alkohol:
http://www.vapshot.com/where-.html
 

 
 
>>> LSD, út az igazi tisztasághoz? <<<
PsyDuckMonkey2015. december 3. 23:24
 
 
Kösz a tippet, sikerült is találnom itthoni headshopot akik árulják.
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
speedy gonzales2015. december 3. 12:55
 
 
Hali!
Érdekes ez a téma! :) A tüdőt nem roncsolja nagyon ez a módszer?(ill. a pumpás megoldás?)
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Én+te+ö=gén2015. december 3. 12:28
 
 
Dewey Cox:
Hmm, ez érdekes! Technikailag ez nem vaporizálás, hanem porlasztás. Hiszen az etanol nem párolog hö hatására (szobahömérsékleti folyékonyból légnemü halmazállapotba kerülve), hanem csupán levegövel keveredve porlad. Az apró folyadékcseppek ezáltal nagyobb térfogatú légelegyben nagyobb felületen tudnak érintkezni a szájnyálkahártyával illetve tüdövel (ugyanúgy, mint a vaporizálásnál a gáznemü hatóanyag esetében is). A spray frappáns, egyszerüen megoldható bejuttatási módszer - remélem, minél hamarabb megjelenik róla valami bugyuta bulvár riogatás, ami által az "elijesztés" és "lebeszélés" hatására naná pont ellenkezöleg rohamosan el fog terjedni a maji fijatalok körében, az alkoholgyártók legnagyobb parájára :D Mert milyen dolog az már, hogy egy felessel el lehet lenni egész este, és nincs tömény(telen) vedelés!?
 

 
 
>>> alkoholizálás <<<
Dewey Cox2015. december 3. 03:41
 
 
Kedvelem az alkohol hatását a gyomrom viszont egyáltalán nem bírja, ezért kipróbáltam az alkohol-belélegzést. Mivel professzionális alkohol-vaporizerre (AWOL, Vaportini, Vapshot) éppen nem volt száz+ dollárom, a biciklipumpás (otthon könnyen elkészíthető) házibarkács-vaporizer összerakásához pedig lusta voltam ezért a lehető legegyszerűbb megoldást, egy kis pumpás szórófejes üveget használtam (ehhez hasonlót is árulnak Wahh Quantum Sensations néven, 20 EUR-ért vesztegetnek 1,6 ml alkoholt). Én vodkát töltöttem az üvegecskémbe mert gyanítom hogy a tüdőnek nincs szüksége színező és ízesítő anyagokra és egyszerűen a számba fújtam a vodka-permetet miközben nagy levegőket vettem, kb mintha egy asztma gyógyszert használnék. Jópár (10-12) belégzésre volt szükség hogy elkezdjem érezni a hatását ami így inkább valamilyen könnyű drogra hasonlít mint a hagyományos piálásra, kellemes kis nyomás a fejben, nyugalom, jókedv, lazaság, elégedettség-érzés, mindez az ivásnál szokásos testi tünetek nélkül. A hatás enyhe és viszonylag rövid, a kellemes állapot fenntartásához gyakran kell ismételni a belégzéseket. A nyelvem alá is többször befújtam mert innen (és általában a szájnyálkahártyáról) az injekcióhoz hasonlóan gyors és teljes a felszívódás. A témával foglalkozó oldalakon azt olvastam hogy inhalálással nagyon könnyű akár halálos mértékben túladagolni az alkoholt, nekem azért nem tűnt ennyire élesnek a dolog, 40-50 belégzés kellett ahhoz hogy egy komolyabb részegséghez hasonló, szédelgős, dűlöngélős állapotba kerüljek és a belégzések abbahagyása után gyorsan javult a helyzet. Profi vaporizerrel persze reális lehet a veszély mert azokkal sokkal több alkoholt lehet egyszerre belélegezni, az én kis pumpás szórófejes üvegemnek 20 ml a befogadóképessége és ez a mennyiség legalább 100 belégzésre elegendő. A módszer nagyon gazdaságos, 40-50 ml vodka igencsak kellemessé tud tenni egy hosszú estét és másnap egyáltalán nincs másnaposság, fejfájás, gyomorégés, stb. Mivel ezzel a módszerrel az alkohol nem az emésztőrendszeren keresztül szívódik fel így nem teszi tönkre a gyomrot, a májat és egyéb emésztőszerveket mint a hagyományos ivás és a jóval kisebb mennyiség miatt sokkal kevesebb acet-aldehid keletkezik, így - véleményem szerint - sokkal enyhébbek az egészségkárosító hatásai úgy általában, az érrendszerre gyakorolt kedvező hatása viszont érvényesülhet. Nekem bejött, ha lesz kedvem barkácsolni akkor kipróbálom a komolyabb, biciklipumpás verziót is.
 

 
 
>>> LSD, út az igazi tisztasághoz? <<<
Én+te+ö=gén2015. december 2. 20:27
 
 
PsyDuckMonkey:
Igen, az Ehrlich reagensre az LSD lilul, a többi blotteres dolog (NBOMe, DOx) nem. http://bunkpolice.com/browse/ - nyomj a jobb oldalon a Groups alatt az LSD-re.
A reagens pillanatnyilag nem elérhetö, mert még ha nyújtózom is innen ülve, akkor is marad kb. 1 méter :D
 

 
 
>>> Látni a világot, ha még érdekel valakit... <<<
pedromagi2015. december 2. 15:02
 
 
De ismerem a Demeter-búza-anyarozs-lsd elméletet is, viszont beacidezve soha nem talalkoztam meg Hadesszel meg a tobbiekkel :))) Viszont tetszetősen hangzik... Harmalagomba szettel meg ha akarom, ha nem, odakerulok... De ez szubjektiv...
 

 
 
>>> Ayahuasca <<<
pedromagi2015. december 2. 13:37
 
 
Sok sikert, az alapanyagokat légmentes helyen tartsd, ne bomoljanak le benne nagyon a dolgok... Kíváncsi vagyok majd a reportra :) Üdv
 

 
 
>>> Ayahuasca <<<
kicsicsoki0072015. december 2. 13:23
 
 
Jolvan köszönöm a tanácsokat megfogadom. Akkor szerintem az lesz hogy ha leülepedik a cucc akkor leöntöm róla a folyékony részt és megpróbálom kiszáritani. Elsőre megiszom a cuccot és ha nem hat akkor utána eszek még a mézes cuccból. De még odébb van majd kb 1.5 hónap múlva tudom megint megpróbálni.. de nagyon várom már
 

 
 
>>> Ayahuasca <<<
pedromagi2015. december 2. 13:08
 
 
A leülepedő gyantás részt vagy fellehet kavarni és úgy meginni - elég rossz íze szokott lenni - vagy pedig leöntöd róla külön a folyadékot, az iszapot pedig kiszárítod és egy kis mézzel összekeverve bekajálod, van akinek az is szépen beindul... "Ayahuasca-cake", de a folyékony rész is tartalmaz minden fontos dolgot ha jól főztél (8-9 óra főzés kell neki 3 ütemben).
Természetesen tehetsz hozzá Mimosat (bár már írtam hogy én nem szeretem) az Ayahuascat nagyon ritkán főzik kizárólag 2 összetevőből... Sőt ha van olyan hazai fa, ami esetleg közel áll hozzád (bükk, fenyő, tölgy, akác) akkor egy kis kéregdarabot is beletehetsz. A lényeg hogy az egészet főzd egybe, és sűrítsd jól össze 3-5 cl-re, amit megtudsz inni egy húzásra... Egy adagot emiatt nehéz főzni mert én sem tudom milyen edényben sűrítenék össze ennyit... Továbbá mivel 3-5cl nagyon kevés mennyiség az edényben, közel van nagyon a forró aljához ami lehet károsítja az alkaloidákat... De ez csak egy gondolat... Ha szerzel jó minőségű dohányt vagy pipadohányt érdemes füstölni rá egy kicsit miután megittad ugyanis az enyhíti a hányingert, de ne tüdőre, csak szájba... Dohány nélkül nem szokás Ayahuasca ceremóniát tartani, akkor is ha magunknak csináljuk.
 

 
 
>>> Ayahuasca <<<
kicsicsoki0072015. december 2. 11:02
 
 
Nemtudom milyen de szerintem jó féle mert legutőbb is ennyiből főztem és jólett volna ha nem hányom ki 10 perc alatt. Van még mimosa hostilisem is szóval mi lenne ha 25g chacrunát használnék mert összesen van 50gramomm és ha valami nem sikerülne akkor tudnék még1x próbálkozni. Szóval 25 gramm chacruna és még valamennyi mimosa hozzá. vagy nem ajánlatos a 2-t összekeverni?
A másik amit még szeretnék megtudni mikor elsőre főztem külön a caapit és a mimosát akkor kiöntöttem öket egy egy kis edénykébe és elrakta ma hűtőbe. Másnap az aljukra leült ilyen ragadős réteg a tetejükön meg folyadék volt. Én próbáltam összekeverni :D de ragadt a fogamra meg midnehova és hát borzasztó volt. Szóval az a kérdésem hogy azt is meg kell inni vagy elég a folyékony részt? gondolom abba is van dmt én azért próbáltam meg leküzdeni.
 

 
 
>>> Látni a világot, ha még érdekel valakit... <<<
pedromagi2015. december 2. 10:45
 
 
Legutóbb amikor Harmalával masszívan begombáztam, teljesen a görög mitológiában találtam magam mégpedig pont a Demeter-Perszephoné-Hádész "beavatási-misztériumban", ezelőtt is sokat gondoltam rá hogy esélyes hogy gombáztak Eleusziszban, de azóta már szinte biztosnak vélem... Sőt mivel a Harmala elterjedt volt már a környéken továbbá a Perzsa "papok" sokat jártak Görögországba lehet a Harmala pszichedelikus felhasználást is áthozták... De természetesen ezek csak az én gondolataim, meg némi trip-reportom... :) Azóta mintha máshol is olvastam volna ezt a feltételezést de nem nagyon követem a pszichedelikus irodalmat... De lehet nem volt Harmala csak egy izmosabb vadon növő fajta amit kiáztattak-kifőztek...
 

 
 
>>> LSD, út az igazi tisztasághoz? <<<
PsyDuckMonkey2015. december 1. 21:47
 
 
Kíváncsi vagyok hogy létezik / elérhető-e LSD teszter, amivel legalább nagyjából el lehet dönteni hogy a blotteren acid van-e vagy valami más...

A gombával való iszonyú tanulságos újratalálkozásom után kíváncsi lettem hogy ma mit mondana nekem az acid, de kicsit tartok a "dizájner" cuccoktól.
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 1. 19:42
 
 
7322.

Tuti, hogy lóhere? Nem cannabis levél van rajta? Csak mert lóheréből a 4 levél is ritka :DDD
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 1. 18:23
 
 
Valaki találkozott mostanság ezzel a blue louis vuitton felnivel?

http://i63.tinypic.com/66ga5i.jpg
 

 
 
>>> Gratulálok !!! <<<
Én+te+ö=gén2015. december 1. 18:09
 
 
Gratuláció és hálás köszönet Erowidéknak a 20 évnyi online munkáért:
http://www.newyorker.com/magazine/2015/11/23/the-trip-planners
 

 
 
>>> Látni a világot, ha még érdekel valakit... <<<
Én+te+ö=gén2015. december 1. 18:04
 
 
Petíció az ókori pszichedelikus kultúra misztikus színhelyének (Eleuzisz) megmentéséért:
http://www.ipetitions.com/petition/initiative-for-the-enhancement-and-promotion-of


Eleuzisz (a Pallas nagy lexikonából):
http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/031/pc003102.html
 

 
 
>>> Felmérések, kutatások, kísérletek <<<
mgirl882015. december 1. 18:03
 
 
+ igen,tudom.Az imagináció is módosult tudatállapottal dolgozik,de ezeket bármikor,azonnal abba lehet hagyni.
Próbálom ezt a kérdést nagyon körüljárni,alaposan megismerni.:)
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 1. 17:43
 
 
7291:

Erröl nekem valamilyen program/app logója ugrik be, narancssárga nyújtózkodó emberke volt kontúros szegéllyel - de nem emlékszem pontosan, hogy hol láttam... Próbáltam MDMA team oldalán is sokat lescrollozva keresni (ott vannak ilyen formára nyomottak), de sikertelenül. Ötletek?

http://kepkezelo.com/images/p0aa2v1xsw3lcw1g8ylk.jpg
 

 
 
>>> Évtucatnyi pszichedélia: a "vének" <<<
Én+te+ö=gén2015. december 1. 17:19
 
 
Never before published photos from Psychedelic Conference II in Santa Barbara, 1983:
http://boingboing.net/2015/11/24/never-before-published-photos.html
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
ppnqdd2015. december 1. 17:06
 
 
Óránként szünet! :D
 

 
 
>>> Ecstasy tabletták (CSAK TABLETTA-INFÓ) <<<
2015. december 1. 17:06
 
 
Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy Pesten találkozott e valaki lóhere alakú, zöld ekivel mostanában? Néztem és nincs az adatbázisban, illetve ami van, annak kevesebb levele van mint ennek. Ennek kb. 7 levele van és világoszöld színű. Ha valaki esetleg belefutott ilyenbe, legyen szíves írja meg, hogy vajon MDxx-e vagy nem. :)
 

 
 
>>> Magyar pszichedelikus oldalak <<<
PsyDuckMonkey2015. december 1. 16:55
 
 
Jól tetted. A Kalap a leggazdagabb információforrások közé tartozott amiket ismertem, a megmentése és továbbközlése nem lopás, hanem értékmentés. :)
 

 
 
>>> Felmérések, kutatások, kísérletek <<<
mgirl882015. december 1. 16:53
 
 
Köszönöm a részletes választ!
Értem tehát,hogy a szer hatása alatt mi történik.S mi van akkor,ha a szer hatása elmúlik? Akkor ott marad az egyén az emlékekkel,gondolatokkal és érzésekkel a szer indukálta érzelmek nélkül.Az sem traumatizálhat újra?
Azért kérdezek ennyit,mert azt tudom,hogy a normál pszichoterápiában lassan kell haladni, s nem is a traumával dolgoznak,hanem az ahhoz kapcsolódó érzésekkel,gondolatokkal s csak sokkal később magával a történtekkel.Nos, ha a szer hatására előjön a történés,s a kezeletlen gondolatok,érzések is maradnak,akkor a hatás elmúltával a kvázi " védtelenné" vált én,hogyan képes megbírkozni az egész helyzettel? Mert az tudom,h pszichózisba is belevihet egy komoly érzelmi megterhelés.
 

 
 
>>> Bemutatkozás, Help, FAQ <<<
Assamoa2015. december 1. 16:48
 
 
Kedves mgirl88!

Ha LSD-vel kapcsolatos kérdésed van, azt célszerűbb az "LSD, út az igazi tisztasághoz" topicban feltenni.

Amúgy alapjáraton nem túl valószínű, hogy kapni fogsz egy ilyen jellegű kérdésre korrent (=amivel kezdeni is tudsz valamit) választ.

Gondold át és tisztázd magadban le még egyszer, mit is akarsz pontosan megtudni?
A válaszok készen vannak, csak jól kell kérdezni.
 

 
 
>>> Felmérések, kutatások, kísérletek <<<
Én+te+ö=gén2015. december 1. 15:25
 
 
+ pár kiegészítés:
1) az MDMA a szerotonint, dopamint és noradrenalint is manipulálja
2) a módosult tudatállapotból történö visszaemlékezést a hipnoterápia is használja
 

 
 
>>> Felmérések, kutatások, kísérletek <<<
Én+te+ö=gén2015. december 1. 15:20
 
 
mgirl88:
Mivel ez egy farmakológiailag megtámogatott pszichoterápiás folyamat, természetesen már eleve meg kell lennie egy bizalom-alapú kapcsolatnak az alany és a terapeuta között. Az MDMA azt tudja elérni, hogy az alany egyrészt (tudatos kognitív módszerekkel rákészülve) rendkívül gyorsan elöre tud haladni ebben a bizalmi kapcsolatban a szándékos és tervezett megnyílásban, másrészt (tudatalatti érzelmi és farmakológiai mechanizmusokkal) hasznosítja a szerotonin és oxitocin által kiváltott fokozott bizalmat és kapcsolódási igényt. Az emlékfeldolgozást gátló, a visszaemlékezéses újratraumatizációt elkerülő mechanizmusok a fájdalmat/sérülést igyekeznek kiküszöbölni, tulajdonképpen teljesen jogosan, ám ez a túlzott önvédelem csak blokkolja/elnapolja a tartósabb megoldást jelentö terápiás traumafeldolgozást. Az MDMA hatása alatt azonban elmúlik az a félelem, hogy a puszta visszaemlékezés visszahozná ugyanazt az érzelmi, gondolati környezetet, amiben az eredeti sérülés történt. Egy másfajta, pozitív érzetüre megmanipulált módosult tudatállapotból tehát nem kerül vissza az alany az emlékként felidézett traumaállapotába. Erre a lehetöségre nyílik tehát egy néhány órás traumamentes "ablak", amit a terápia ügyesen felhasznál.
 

 
 
>>> Felmérések, kutatások, kísérletek <<<
mgirl882015. december 1. 14:36
 
 
Értem,köszönöm a választ.S traumaterápiában hogyan kerülik el az újra traumatizációt? Hiszen az agy nem hiába blokkolja ezeket az emlékeket még.Értem én,hogy közben beszélgetnek,meg elmondhatom ami felszínre jött,de akkor is ha ez az önvédelmi eszköz hirtelen leomlik s erre az elme,lélek nem volt felkészülve s így védtelenné válik,akkor elárasztja az az eddig blokkolt érzések,emlékek s ez garantáltan újra traumatizálja az embert. :(
Ezt hogyan küszöbölik ki?
 

 
 
>>> Ecstasy, a szeretdrog <<<
pedromagi2015. december 1. 11:25
 
 
Az ekiket én sem szeretem, már csak azért sem mert kitudja mi van benne... Különösen manapság amikor megismersz egy "jó ekit" utána pár hét múlva simán rászaladhatsz egy dizájner másolatra... Mdma viszont nekem a legjobb partystuff ésszel használva... Ritkán és mértékkel... Nem kell túltolni semmit...
 

Korábbi 10 20 50 100 hozzászólás (összesen: 133897)


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH óvatosságra int a Facebook-csoportoldalon saját névvel megosztott, mások számára is látható információiddal kapcsolatban!