 |
Gyűlölet: a legrosszabb érzésbadcat, 2005. február 18.  | |  | | | | 64. műzli | 2005. május 5. 10:56 |
| |  | |  | | | Hello Badcat.
Tudod, amikor szakított velem a kedvesem, azt éreztem, hogy nagyon szeretem őt és megértem és legyen boldog, meg minden.
Aztán valahogy arra eszméltem, hogy ez egy szemét alak, mert szép lassan valami borzasztó kín kezdett szétrágni és ilyet csak egy végtelenül megátalkodott, rohadt, szívtelen, önző nem is tudom, micsoda tehet a másik emberrel.
Bezzeg én hogy szerettem! Mindent, mindent megtettem: Megváltoztam. Az életet úgy akartam élni, ahogy ő. Nyitottnak, őszintének lenni és boldognak. Tudod, úgy "egyszerűen". Erre ilyen iszonyatos fájdalmak után kellett meglátnom, hogy ő nem volt őszinte, nem mert a szemembe nézni, nem merte megmondani, hogy mik az érzései irántam (semmi), de azt elmondta, hogy ők a barátaival tükröt tudnak tartani egymásnak, és madarat tolláról... és a meditációs táborok után úgy nézett ki, mint egy zombi és rohadtul fájt a szívem, és ő volt mindenem, a hitem, a reménysugaram, a napfény... És a tábor után azt mondta: két dolog... két ember van az életében... akik... akik nem jó... Akik miatt nehéz neki... (Úristen!! hogy akkor miért nem nyílt fel a szemem?!) és ez a két ember: az egyik az apja (öregedő, egyre komolyabban betegeskedő, meg gondolom, más baja is lehetett vele), meg én.
Á, de ő nem akarja leépíteni a kapcsolatunkat.
Hát, persze, hogy nem...
És ez évekkel ezelőtt volt és rohadt sokáig csak azt éreztem: dögöljön meg, szenvedjen, nem! éljen sokáig és szenvedjen; sose legyen boldog, ébredjen fel a kis világából és őrüljön bele, amit lát..., stb. stb.
Aztán utáltam magam, hogy ezt érzem. Gyűlöltem magam, mert gyűlöltem őt. És gyűlöltem azt magamban, hogy ilyen alpári módon érzek iránta, és nem azt kívánom: ó, légy boldog mindig édesem, jó volt veled... Képtelen voltam rá. És nem láttam a végét. És arra gondoltam, hogy igen, megérkeztem, ez már az. Ez a poklok pokla. Minden iszonyú és szörnyű és a rém, amitől mindig féltem, , hogy milyen borzasztó lehet, mennyire tudtam rettegni már a gondolattól is, hogy milyen sötét és gonosz lehet, én voltam. Itt kavargott bennem, mint valami méreg. Minden sötét volt és undorító. És bennem meg burjánzott a fájdalom, a gyűlölet, a félelem.
Aztán elcsitult minden. Jöttek a napok, mentek a hónapok. És már nem fájt, mart annyira.
A mellkasom, mint egy hatalmas, nyitott seb, azt éreztem, a szívemet nem védi semmi, úgy lüktet a világba, hogy a port belefújja a szél, az eső csak áztatja, és nem hűti a fájdalmam. Mérhetetlenül szomorú és gyenge voltam.
Egy szó, egy pillantás, egy gondolat elég volt, hogy azt érezzem, nem bírja a kis szívem, nem bírom már, hát soha nem tudok megszabadulni tőle?
Mert miért is ne, minden nap látnom kell őt (munkah.). A francba.
Ma már azt gondolom, történt, ami történt, vagyok, amilyen vagyok, ő meg az, ami. Nem számít.
Ez az volt, amit keményen végigcsináltam. Megküzdöttem minden percért, amikor kényszerítettem magam, hogy lejöjjek erről a témáról. Ez egy élmény volt.
A rossz élmény is élmény. Az életem része.
A gyűlölet egy érzés. Az is az életem része. De én létezni akarok. És akkor ez annyira, de annyira nem számít!
A gombát meg szerintem, ha téged sem érdekel, hogy érzel/éreztél gyűlöletet, sem érdekli.
Nem mondom, hogy ne foglalkozz ezzel, de ne nagyon. Légy tárgyilagos. Egyet értek néhány előttem szólóval, találd meg a célt, amire használhatod a képességeid és lehetőségeid.
Meg adj időt magadnak. Arra van a legnagyobb szükséged. Nyugi.
Ui.: Sose leszek hálás azért, amit átéltem. Legalábbis most elég valószerűtlennek tartom. Viszont, ami tőlem telt és amit meg is tettem, az valahogy annyira az enyém lett és virágozni kezdett, hogy én lepődtem meg a legjobban.
Műzli |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Saját érzéseim alapján is leginkább alphagirl véleményét írom alá ("a szeretet ellentéte az apátia") - a szeretet ellentéte a nemszeretet. A szeretet-gyülölet stb. érzelemellentétpár-koncepciók súlyosan leegyszerüsítenek egy komplex multidimenziós teret egydimenzióba, és utána ráadásul kényszeresen beletorzítanak két random kiválasztott nagy abszolútértékü fogalmat egy bipolár sémába. Miért lenne a szeretet ellentéte, söt "szükséges" ellentéte a gyülölet? Mi az édes "ellentéte", a sós, a keserü vagy a savanyú? Értelmetlen kérdés.
A gyülölet sztem opcionális; nem szükséges sem az életbenmaradáshoz, sem a szaporodáshoz, sem az utódokról gondoskodáshoz, ráadásul a szubjektív létélményt is negatívan befolyásolja és gyengíti a közösséget mert karmikus traumákat okoz a kollektív tudattalanban. Az életet végtelenül sokféleképpen lehet élni. Nincsenek kötelezö minták, csak "best practice"-szerü ajánlottak - ezeket szokták az ösi tanítások megpróbálni átörökíteni. Az "élni-és-élni-hagyni" sztem azért alap, mert nélküle kevesebb a lehetöség az új alternatívák kifejlesztésére, és akkor marad az átörökítetten lehúzós dolgok további átörökítése c. generációs körbenjárás. Ami helyett végtelen mennyiségü sokkal bejövösebb dolgot is lehet csinálni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ahogy én értelmezem, Gén végső soron csak azt mondja, hogy ő nem akarja az életét gyűlölködéssel elbaszni, és másokat is erre buzdít. Ez meg szerintem per definíció jó. A magyarázatok meg csak körítés, agytorna, racionalizálás és verbalizálás. És ha valakit ez győz meg arról, hogy ne gyűlölködjön, az is jó. Tök mindegy, hol hibás, részrehajló vagy spekulatív a magyarázat.
Gyűlölet van. Ez nem kétséges. És jó lenne, ha nem lenne. És ez sem kétséges. Sőt, számomra ez axióma, nem igényel sem bizonyítást, sem magyarázatot. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Gén, nem éri meg az életet gyűlölködéssel elbaszni? Miért vagy ilyen számító?
Igazad van, a preferált kozmológiák gyakran definiálják az életet a gyűlöletet "spirituálisan antievolúciós mémformaként" értelmező hipotézisekkel "multikompatibilitásban" álló fogalmiságban. De ha az a kérdés, hogy milyen hozzáállást részesítsünk előnyben, akkor kissé önigazoló dolog a "preferált" metaforákra hivatkozni, nem gondolod? Vagy az volt talán a kérdés, hogy mit gondoljunk a gyűlöletről, ha azt akarjuk, hogy jól gondoljuk azok szerint, akik a mélymemetikai archetipikus léthátterünkkel való kapcsolattartás legnagyratartottabb koncepcionális szerszámkészleteinek hívei? Ugye, hogy nem ez volt a kérdés.
A tagadás rossz kezdőlépés az élet nagy kérdéseinek megfogalmazásában. A gyűlölet létezik, és mindig is létezett. Az egész emberi történelmet felrajzolhatnánk a gyűlölet és a megbékélés árapályának összetett dinamikájaként. A változás és változatlanság, a másság és hasonlóság, a régi és az új között zajló emberi dráma jeleneteit egy olyan szív pumpálja egymás után, aminek szerves részét képezik az olyan intenzív érzelmek, mint például a gyűlölet.
Márpedig a történet halad, és közeledik valamihez. Egyre újabb és újabb dimenziókba képzi magát, hogy egyre újabb és újabb megközelítését adja a transzcendentális attraktornak. Micsoda abszurdum "antievolúciósnak" titulálni azt, ami ugyanúgy a folyamatos létrejövetelbetelben lévő megvalósulás szerves részét képezi, mint akármi más?! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Wazger én tényleg nem érzem, hogy bárkivel kapcsolatos érzéseim, érzelmeim gyűlöletként definiálhatók. És wazger tényleg megpróbálok mindenkivel jóban lenni. És wazger lehet, hogy tényleg fogalmam sincs mi az, szeretni. |
| | | | |
| | | | | | 55. propio | 2005. május 3. 20:24 |
| | | | | | | . . . ha gyűlölni nem tudsz (nem ismered el az érzést, hogy valaki kéregből lábrázást okoz) akkó wazger te nem tod, mi az: szeretni!
pl: tesóimat mindég, állandójan meg tuttam volna gyilkolászni ahotyan pl ettek, pedig én is ropogtatom ami ropog, csak ez ety ilyen cuccos. azt is tudom, hogy ilyenkor magamat kellett lekűzdenem, hoty eszitten 1 gyűlölet.
TE MUNDENKIVEL JÓBAN VAGY?
akkor máris unszimpi vagy, akit szinte tutter, hogy szeretni, na azt nem fogok. . .
geci vagyok? asszem nem én leszek az utolsó, akivel találkozol
egyébként nagyon keveseket útálok, inkább nem foglalkozom velük, mer' vszinűleg egyből lejön, hogy ezzel, röhögni, azt nem fogok . . viszont ettől még nyitott vagyok felé, csak nem én fogok elémenni.
ennyire már tartom magam, hogy ami belülről azt súgja, hogy nem farnkó, azt nem tesztelgetem, hanem elsősorban is hiszek magamnak.
p. |
| | | | |
| | | | | | 54. Ivy I | 2005. május 3. 17:39 |
| | | | | | | | Alphagirl, Gén: mit nyomtatok? :o)) Én most szívok itten, de még kell, hogy rámozduljak a gondolatmenetetekre :o) Inkább írok még egy haiku-t :o) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | a hperűrben hyperbolákban hyperül beszélünk.szerintem magyar.én értem. |
| | | | |
|
