 |
Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt?bombadiltoma, 2004. november 8.  | |  | | | | |  | |  | | | Bordee: Mondjuk nekem is szokott lenni olyan érzésem, hogy a létezés fárasztó és inkább fájdalmas, mint élvezetes. Hogy sokkal jobb lenne csak aludni, vagy egyszerűen nem létezni.
Érdekes, hogy nekem is eszmbe jutott, amit Badcat mondott, amikor elképzeltem, hogyan végzek magammal. Valahogy biztos voltam benne, hogy ha megtenném, utolsó gondolatom az lenne, hogy ez hülyeség volt. Olyan, mintha kihagynál egy pályát a játékból. Persze a játékos hasonlatokkal baj van, mert a játék nem fáj. Nehéz színészként látni magunkat, amikor éppen kínlódunk valami miatt, vagy egyszerűen csak a nagy semmit érezzük az életünkkel kapcsolatban.
De a világ éppen úgy van elrendezve, hogy sohasem lehetsz biztos abban, van-e az életednek valami értelme. Hogy van-e valamilyen szereped, amit itt meg kell tapasztalnod. Ez a bizonytalanság adja a kételyt, de a reményt is.
Az ember türelmetlenül keresi a jót, a boldog éveket. De nem veszi észre, hogy azok boldogságát éppen az előtte lévő rossz adta meg. Amikor úgy érezted, megmenekültél a pokolból és minden értelmet nyert.
De az életben mindennek annyi értelme van, amennyit adsz neki.
Most újat kell találni, illetve majd az megtalál.
Tudom, az ember sokszor azt kérdezi, "És ha nem?" A gondolatainknak nagy szerepe van az életben, csak ahogy Cellux írta, tehetetlenség van, lassan lép működésbe a teremtés. Ilyenkor nem sok mindent tehetsz, változtasd meg a gondolataid, és megváltozik a világ is.
Minél többet vártál rá, annyival értékesebb lesz és lesz mit eltáncolnod majd a halál előtt, ha ő jön el érted :-)
|
| |  | |  |
| | | | | | 43. badcat | 2004. december 6. 22:25 |
| | | | | | | lehet hogy hasonló cipőben jársz, mint én, amikor kb. ugyanígy gondolkodtam. aztán győzőtt a józanabbik eszem.
nem kellene elfeledkezni arról, hogy voltál már boldogabb, tehát lehetséges hogy boldogabb légy. miért vagy benne biztos, hogy többé soha??
te most csak azt hiszed, hogy már nem akarod élvezni az életet.
most fáj valami, nagyon, talán annyira, hogy lemondanál minden szépről és jóról, ha tudnád hogy megszabadulhatsz tőle. nehéz ilyenkor előre gondolkodni, de javaslom hogy próbáld meg. először valószínűleg csak odáig fog vezetni, hogy elképzelsz valamit, ami jó lenne, aztán ráeszmélsz, hogy de nincs úgy!!
egy pár nekifutás után viszont a fejedbe befészkeli magát a gondolat, hogy nem lesz mindig így. feltéve, ha szembeszállsz az elkeseredettségeddel és tudatosítod magadban, hogy bármennyire szeretnél is, ebbe sem fogsz belehalni. egyébként nincs is más választásod, mint elismerni ezt, majd meglátod.
nem csak a test, a lélek is rendelkezik életösztönnel és nem fogja hagyni hogy ostoba legyél. és ez nem gyengeség, hanem erő.
az életed meg attól válik élvezhetővé, hogy megtöltöd tartalommal.
tudom, tudom, semmi nem ér semmit, nélküle... persze, most még. szerintem nyugodtan merd bevallani magadnak, hogy egyszer túlleszel ezen is, bármennyire ragaszkodsz is a fájdalmadhoz.
a szar állapotokat átmenetinek kell tekinteni. főleg fiatalon.
|
| | | | |
| | | | | | 42. Bordee | 2004. december 6. 17:41 |
| | | | | | | "az élet alapvetően szép. csodálatos jelenség. hogy ki hogyan éli meg, az a hozzáálláson is múlik. persze nem csak azon, de rontani és javítani is lehet a helyzeten. azt látod, amit látni akarsz."
és ha én nem akarom szépnek látni? ha történt egy változás ez életemben, ami után én már nem akarok felállni és újrakezdeni?
nem őrültem meg, az eszemmel tudom, h hülyeség eldobni az életet, sok még a lehetőség, fiatal vagyok stb...
de ha én ezt mind nem akarom?
eddig nem volt kiért csinálnom, aztán lett és most megint nincs...
magamért? furcsa, de az engem nem motivál eléggé...
másokért? egy valakiért csinálnám, de nem lehet, másért meg nem akarom...
mi fog visszatartani? nem tudom... talán az, hogy még ehhez se tudok elég elszánt lenni, ugyanúgy mint minden máshoz sem... |
| | | | |
| | | | | | 40. badcat | 2004. december 5. 15:48 |
| | | | | | | ja, olvasás közben jutott eszembe, azt hiszem Nomad szavai kapcsán (kés a szívbe, vagy ilyesmi), hogy ma hajnalban álmomban szabályosan, szertartásosan harakirit követtem el. emlékszem a fém érintésére, a fájdalomra, de a legdurvább, hogy kristálytisztán éreztem a kétségbeesett élni akarást abban a pillanatban, amikor felfogtam, mit is tettem.
hogy ébren mi tartott vissza, hát, azt hiszem nagyjából minden.
ha véget vetettem volna az életemnek, talán megszűnt volna a fájdalom, de vele még annyi más is. és emlékeztem, hogy igenis szeretek élni, csak most azt hiszem hogy nem. nem süllyedtem bele az önsajnálatba, hanem úgy döntöttem végigkínlódom a nehéz időszakot és utána jobb lesz majd. kihívásnak tekintettem a túlélést, mint minden mást is, mióta az eszemet tudom.
hogy jónak mondhassuk az életünket, azért tenni is kell, nem is keveset. akarni kell először is.
minden ember egy tükör. az élet maga adott, hogy mi jön ki a két dolog találkozásából, tehát mi tükröződik vissza, az nagyon erősen függ a tükröző felülettől. görbe tükör ugyebár torzít.
lehet viszont csiszolni rajta |
| | | | |
| | | | | | 39. badcat | 2004. december 5. 15:31 |
| | | | | | | végigolvastam a topicot. eleinte minden hozzászólásra reagálni akartam, személyre szólóan, de a végére annyira sok lett, hogy nem tudok.
csak egy pár kérdés maradt: miért van ennyi megkeseredett ember?
miért nem láthatja bárki egyszerűen szépnek az életet? tényleg ilyen fontos kérdés a halál itt és most? nem az életre kellene inkább koncentrálni?
"csak az elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen"
halálvágy?? pfff...
volt, mert elvesztettem akit szeretek. úgy éreztem nem bírom ki a fájdalmat, szerettem volna egy ponttá zsugorodni és eltűnni. most kifejezetten szégyenlem magam miatta.
az élet alapvetően szép. csodálatos jelenség. hogy ki hogyan éli meg, az a hozzáálláson is múlik. persze nem csak azon, de rontani és javítani is lehet a helyzeten. azt látod, amit látni akarsz. |
| | | | |
| | | | | | 37. Bordee | 2004. november 30. 15:51 |
| | | | | | | Nem szoktam ilyen témákat olvasgani, mert alapvetően távol áll tőlem a dolog. Szeretem az életet, az életemet, és nem szokásom a halálra gondolni, bármilyen nehézségeim támadnak is.
Először is egy kis elkalandozás saját dolgaimtól:
Olvastam itt h többen írtátok, h mindig gondoljuk a szeretteinkre, az segít.
Nemrég meghalt nagyapám. Apám elmondta, mi baja, hogy kb 1 hónapja van, hogy lehetne rajta segíteni műtéttel, amivel x idővel meg lehetne hosszabbítani az életét, de nagyapám nem egyezett bele. Először a fent említett dolog jutott eszembe, és haragudtam rá (ez ilyen elkeseredett-tehetetlen-harag volt) hogy miért nem gondol ránk is, mikor eldönti, hogy meg akar halni, hogy ez milyen önzőség stb...
Aztán nemsokkal a halála előtt szépen lassan megértettem Őt...
Elérkezett egy olyan ponthoz az életében, hogy eddig volt egy csodálatos, munkával telt élete, van gyereke, vannak unokái, most válaszhat:
Eltölt közöttük még x időt úgy, hogy nemhogy dolgozni nem tud már, de mozogni is alig, és bár velük lehet és vele lehetnek a szerettei, de már nem azt az életerős, vidám ember látják majd aki volt, és aki meg szeretne maradni az emlékezetükben.
Vagy elmegy most úgy, hogy látja maga mögött az életét, tudja, hogy jó volt, elégedett vele, és a szerettei is úgy emlékeznek majd rá, ahogy szeretné. És Ő az utóbbit választotta...
Ez inkább a "mi nem tartott vissza a haláltól" téma, de vmennyire ide vág, gondoltam leírom. Nem fűzök hozzá semmi tanulságot... |
| | | | |
| | | | | | 36. Nomad | 2004. november 30. 13:07 |
| | | | | | | Szerintem meg egyáltalán nem. Az még lehet, hogy nem jól nevezik a dolgot, mivel a halál az csak a folytonosság vége, nincs benne semmi önmagában félelmetes, avagy fájdalmas, de ha hozzá társul olyan gondolat, hogy mivel tudom, hogy itt a vége - miket hagytam ki az életemből amit már nem csinálhatok, milyen hibákat követtem el, amiket nem tettem/próbáltam jóvá tenni, és mik azok a dolgok (emberek, tárgyak) amiket itt kell hagynom (örökre), akkor már kicsit szarabb lesz a legtöbb embernek.
Szóval lehet nyugodtan gondolni arra, hogy hiszen mindenkit elér a halál, minek szarakodjak még egy ilyen parával is, de nem biztos, hogy olyan tiszta valaki szíve, hogy mindegy mikor jönne érte a kaszás.
Pl. most rögtön. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem ez valami urban legend, hogy az emberek félnek a haláltól. Sok emberrel beszélgettem már a halálról, de egyet sem találtam, aki félt volna tőle. A legtöbb inkább kívánta. Az emberek inkább a meghalástól félnek. Mert nem mindegy, hogy egy évig szenvedsz a ráktól, halálra kínoznak, vagy ágyban, álom közben halsz meg. |
| | | | |
|
