 |
Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt?bombadiltoma, 2004. november 8.  | |  | | | | |  | |  | | | Bard: én csak akkor vagyok babonás, ha az előrejelzés éppen egybevág borongós hangulatommal, és bólogathatok: lám, én már ezt régóta tudom! :-) (Pedig valójában csak egy kurva lusta, energiahiányos lény lehetek...)
Cell: kezdem megutálni a könyveket sajnos, most már nem merek ilyen könyveket venni. Amíg elolvasom, addig ok, de aztán valahogy ámításnak érzem az egészet. Hiszen amennyi könyvem itthon van, abból már a fél ország megvilágosodhatott volna :-) Bár ma nagy divat ez a mester nélküli tanítvány, nekem azt hiszem, mégiscsak egy ember hiányzik, aki jobbról-balról megpofozgat, ha muszáj :-) |
| |  | |  |
| | | | | | 7. Bard | 2004. november 9. 11:42 |
| | | | | | | Biga, nem vagy te egy kicsit babonás? :-)
Öngyilkosság. Csak arra kérnék mindenkit, hogy csinálja stílusosan és gondoljon a szeretteire közben. Akkor nem lehet baj. :-)
|
| | | | |
| | | | | | 6. cellux | 2004. november 9. 11:40 |
| | | | | | | amúgy ez a számmisztikus izé elég durva.
Biga, ha látsz egy könyvesboltban olyat, hogy Georg Kühlewind: A normálistól az egészségesig - A megbetegedett tudat felszabadításának útjai, akkor vedd magadhoz, aztán próbáld elolvasni. hátha bejön.
a könyv rövid kivonata (az alapján, amit eddig elolvastam belőle és a mi világunkra adaptálva): azért vagyunk bajban, mert a "go with the flow" tetszetős jelszavával a homlokunkon szép lassan teljesen lenulláztuk az én-akaratunkat és így irányát vesztett hajóként bolyongunk a tudatalatti kavarta örvények között.
a megoldás: az én-tudat, a személyes létélmény integritásának a visszaállítása az akarat megedzésén és a konzerválódott tudatalatti erők (szokások, körfenntartó ösztönzések) felszabadításán (átvilágításán) keresztül.
|
| | | | |
| | | | | | 5. cellux | 2004. november 9. 11:31 |
| | | | | | | azért várjatok még, hátha sikerül kitalálnom valamit :-)
(ha nem sikerült, szólok és ugorhatunk együtt, bár szerintem inkább trippezzünk be jól, mint ablakokon ugráljunk kifelé)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Bár nálunk a családban többen is gyakorolták a történet ilyettén lezárását, nekem még nem volt igazi halálvágyam, de a tradíció az tradíció így gyanítom ha egyszer lesz, semmi sem fog visszatartani! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Állítólag Isten tart minket vissza, pedig valószínűleg csak a sima állati élni-vágyás ösztön. Egy számmisztikus a születési adataimból kiszámolta, hogy 29 éves koromig valósíthattam volna meg az álmaimat, most már lekéstem róluk. Ezt sokszor így is érzem. Ilyenkor megöregedni és vegetálni csak lassú öngyilkosság.
Mi tart vissza? Talán a félelem, hogy kezdhetném elülről. Néha azt is érzem, hogy már számtalanszor újrakezdtem, és ugyanott tartok.
A magunk fajta "drogosokban" talán egy olyan halálvágy van, amit inkább a kíváncsiság hajt, mint a szomorúság vagy boldogtalanság. Mindenesetre ha eléget a halálvágy, igyekszem majd tudatosan távozni, és nem menekülésre használni a halált. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | óta pörölök istennel, hogy mit akar tőlem
hát, hogy felejtsd el magad végre;)
a bármi légy, csak akármi
történjen az izé, meg follyon a bigyó;) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hetek-hónapok óta pörölök istennel, hogy mit akar tőlem... (ha úgy tetszik feszegetem önmagam határait, vagy önanalizálok, vagy mittudomén). Minap mélyen betépve azt kértem istentől vigyen el, vegyen magához, mutasson meg mindent, akármi. Abban a pillanatban olyan közelinek tűnt minden, úgy éreztem, csak kopogtatnom kell. Aztán úgy, hogy kopogni nem elég, előbb nekem kell bizonyítanom, hogy hiszek. És úgy tűnt, csak úgy tudom ezt bebizonyítani, ha "segíts magadon, isten is megsegít" alapon magam ugrom ki az ablakon. Volt egy pillanat, amikor mindez teljesen kereknek tűnt, nem volt benne félelem az élettől, félelem a haláltól, sem elkeseredettség... Mondjuk inkább óriási vágy a szeretet és tudás iránt, amely mellett eltörpült minden az élettel kapcsolatos vágyam, kíváncsiságom, érdeklődésem... Csak aztán eszembe jutott, hogy ez nem "kettőnk ügye istennel", hogy ez fájna egyes embereknek. Ekkor azt kértem, hogy nyomtalanul tűnjek el, hogy senkinek se fájjon. Aztán antipatikusnak tűnt a gondolat, hogy nyomtalanul tűnök el (háborgott az egó, hogy mégcsak ne is emlékezzenek rám?). Aztán hol beleegyeztem, hol tiltakoztam ellene. Aztán az jutott eszembe, hogy azt gondolnák, hogy no megint egy drogos, aki kiugrott az ablakon -- ki hiszi el, hogy nem kétségbeesésből? És annyira fontos lett hirtelen a nagy kirakósjáték e piciny darabja, hogy úgy döntöttem, maradok, és nem leszek alcím a nemtudommilyen rovatban.
Camus szerint a legalapvetőbb kérdés, hogy érdemes-e leélni az életünket... Irónikus, hogy adott esetben többek között drogpolitikai szempontok is meghatározhatják a választ... |
| | | | |
|
