 |
Szeretetsoon., 2004. augusztus 10.  | |  | | | | 122. cellux | 2004. november 25. 15:36 |
| |  | |  | | | spirituális gőg: az a meggyőződés, hogy senki nem érti igazán, vagy olyan szinten, mint én
|
| |  | |  |
| | | | | | 121. cellux | 2004. november 25. 14:48 |
| | | | | | | nem értem, mi az, hogy "minden közhellyé válik". kimegy a szufla a megfogalmazásokból? nem is volt bennük sohasem. van egy kapcsolat a lélek és a formavilág között. az ember ez a kapcsolat. kifejezem, ami belülről jön (ami belül "megjelenik").
persze, van olyan is, hogy belül nincs meg az érzés, aztán mégis pofázok róla kívül. de én ezt nagyon igyekszem elkerülni. ez a tisztaságról alkotott elképzelésem: ami bent, az legyen kint. ha durva, agresszív, akkor az. ha finom, sugárzó, akkor az. amit leírok, azt átélem, abban a pillanatban (a hozzászólásaim minősége és az írásuk közbeni belső átélés foka között szoros összefüggést fedeztem fel).
ha valami a köznyelvben elhasználódik, az azért lehet, mert sokan sokfélét értenek a kifejezés alatt. máshova kapcsolják vissza a drótot, aztán összegubancolódik az egész. ezen a pontos megfogalmazás tud segíteni. minél pontosabban írni le, minél tökéletesebb formába önteni, hogy a forma, mint a gyémánt, ellenállhasson a korrupciónak.
vagy bele lehet rejteni olyan paradoxonokat, amelyeket a duális elme nem bír befogadni. így a szó fegyverként is használható. az egyiknek mély bölcsesség, a másiknak zagyvaság, amit félretesz. beépített önvédő-mechanizmus a torzítások ellen.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Kösz a hozzászólásokat. Igen, rumcais, azzal a temetős hasonlatoddal abszolút egyetértek. Meg veled is Nomad, a reménytelenség lényege, hogy a "valóság" ellenére reménykedik az ember. Kognitív disszonancia. Mint az emberi lét maga... De tapasztalatom szerint ettől függetlenül lehet "tudni" a valóságot, és nem kell illúziót gyártani, sőt lehet a "valóság" ismeretében cselekedni és a reménytelen reménykedéstől függetlenül önként le lehet zárni a dolgot. És így mi marad? Irracionális álmodozás és hit a csoda lehetőségében. Amit én személy szerint még mindig nem szeretnék kinőni (lehet, hogy nem is tudnám). |
| | | | |
| | | | | | 117. cellux | 2004. november 25. 11:19 |
| | | | | | | "És még így is, mindig tévedhetek, és ha ennek tudatában a gyanakvás végtelen örvénye elnyel, abba belepusztul minden szeretet."
Nem biztos, hogy jól értem, de szerintem ez tévedés. Nem kell lemondani az igazságról. A gyanakvás viszont gáz. Minek gyanakodni? Megyünk előre, aztán kiderül, aminek ki kell. Az ártatlanság vélelme jól hasznosítható hozzáállás. Minek bonyolítsuk, amíg nem kell?
Ezért igyekszem az embereket is úgy befogadni, hogy nem támasztok egyből áthághatatlan akadályokat eléjük, amelyek nem is róluk szólnak, hanem rólam. (Vagy ha mégis, közben tudatosítom, hogy nahát, megint ezt csinálom.)
|
| | | | |
| | | | | | 116. rumcais | 2004. november 25. 10:35 |
| | | | | | | Nyilván igazad van. Tele van reménnyel.
És ha a remény megkérdőjelezhetetlen értékhordozó, ha
nem lehet hamis, önáltató, az önáltatás pedig nem vezethet
problémákhoz, akkor egyet is értek veled.
Amúgy lehet, hogy tényleg nem látok jobbat. Akkor viszont tenni kell valamit (szinte akármit), hogy kiderüljön mi van a látszat
mögött, tényleg az a dolog kell-e nekem?
Nyilván az is igaz, hogy egy illúzió is jelenthet előnyt az életben.
A kérdés csak az, hogy mi van ha szertefoszlik? A felismert igazságok ketrecéből nincs visszaút az illúziók kristálypalotája
felé, jobban mondva van, ha hajlandóak vagyunk lemondani jelen személyiségünk integritásáról, megőrülünk, vagy megkérjük Kovács Ügynököt vigyen vissza a Mátrixba.
És még így is, mindig tévedhetek, és ha ennek tudatában a gyanakvás végtelen örvénye elnyel, abba belepusztul minden szeretet. Tehát azt is elismerem, hogy valahol meg kell állni, és hinni kell. Okosabbat nem tudok mondani, mint, hogy valahol ott középen. Azt ne kérdezzétek mihez képest. Valószínűleg csak önmagunkhoz képest lehet. Hát ezért érdemes néha megbeszélni az ilyesmit, hogy több szempontból derüljön ki, mit jelent ez a KÖZÉPen. :-) |
| | | | |
| | | | | | 115. Nomad | 2004. november 25. 08:51 |
| | | | | | | | Szerintem a reménytelen szertelem van tele a legtöbb reménnyel, különben már rég másik nőt keresett volna magának az ember. |
| | | | |
| | | | | | 114. rumcais | 2004. november 25. 08:49 |
| | | | | | | Hát kedves toma, szerintem azért mondják, mert nem bírják elviselni a sírásnak, mint a tehetetlenség állapotának látványát.
Plusz a saját tehetetlenségüket is rosszul viselik, mivel nem tudnak
segíteni, rosszabb esetben, azért, mert nem tudják elérni, hogy abbahagyd és mással is lehessen végre foglalkozni. :-)
(annyit elismerek, nem jó ha az ember belelovalja
magát ebbe az állapotba, de ennek a megelőzésére
jobb szöveget is hallottam már. Az a felülemelkedett
nézőpont, amiből mondják, nem fér össze az élmény
jelenvalóságával. Vagyis ha úgy is gondolják, akkor is
az empátia hiányáról tanúskodik átlagos esetben.)
Akit kapott már el a durva, az jól tudja, hogy ilyenkor nincs mit tenni. A veszteség mértéke a tévedés mértéke egyben. Ha az ember felépített valamit és komolyan vette azt, akkor élni kezdett
benne a dolog, és mintegy köldökzsinóron keresztül teremtője táplálta a maga erejéből. Most meghalt a gyermek, aki míg élt talán inkább atyának, netán istennek tűnt. Most meghalt.
Eljött a gyász ideje. A temetésen mindenki magát sajnálja,
haragszik a világra, annak egyes részeire, és ha van miért, haragszik magára.
Ezt végig kell csinálni, hogy az érzések a helyükre kerüljenek, hogy
enyhüljön a feszültség. Aztán, ha egy kicsit megnyugodtunk, jöhet a megfontoltabb gondolkodás. (legalábbis nálam :)
A Reménytelen Szerelemről szólva, annak bizony tényleg gáz a költséghatékonysága. De szerintem nem ez a legfontosabb, ami miatt jó elkerülni (persze ehhez előbb át kell esni rajta). Nem mondja meg, miben különbözik a Rem. Szer. attól, amikor hazai melósok 2 hónap alatt 1000 kreditért csinálják meg, szigorú 8 órában, bejelentve, és amikor kínaiak 1 hónap alatt, 12 órában, ohne TB, 300 kreditért. A különbség, a dolog sajátossága, sztem nagyon fontos.
A szerelemben, bizonyos értelemben, sokkal többet teszünk kockára. A személyiségünket. (persze lehet, hogy ennek is van piaci értéke, mondjuk az MI iparban :)
Minden szempontból kiszolgáltatjuk magunkat, a rabjai vagyunk az egymásról kialakított képnek, és mindannak, ami ebben számunkra megmutatkozik.
A reménytelenség a lovagkultúrát juttatja eszembe. Meg azt, amit boldogtalan tudatnak szoktak nevezni (egyes Hegel-ek :) A lovag szétválasztja a szexet és a szerelmet, a pórnőket megerőszakolja, a megközelíthetetlen hercegnő, meg a lélek kalandjait és a feszülség el nem múlását biztosítja (ld.: magyar példa Balassi Bálint), feneketlen üzemanyagtartály lehet a be nem teljesültség, sose ki nem fogy, de ugyanakkor tiszta önátbaszás is. Ezen mint zsinóron rángat(tat)hatja magát az ember, anélkül, hogy valaha is kiderülne, valóban érdemes-e? Vajon nem változna-e meg minden, ha kiderülne az igazság? A lovag ezt a kérdést fel sem teheti, erkölcstelen kérdésnek számít (az úrhölgy a lovagi kultúra ópiuma)
Vagyis ez a fajta romantika valószínűleg illúziókba folytjai a világban betöltött szerepünkről alkotott képünket. Szerintem akkor inkább valami hülységet kell csinálni, így maradni nem szabad.
Egyszerűen a beteljesülés az valami nagyon hétköznapi dolog, és nem megfelelő téma a művészi feldolgozásra. Hiszen nincs benne fenséges küzdelem, stb. A mesének is az a vége: "aztán boldogan éltek míg meg nem haltak". Hogy úgy volt-e vagy sem? Ha igen, nincs róla több mondanivaló. Ahhoz, hogy ezt így gondoljuk, persze általában sok sírásra van szüség, úgyhogy akinek kell,
sírjon csak nyugodtan. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ha bőg az ember lánya valamiféle szerelmi bánatból kifolyólag, a legtöbben azt mondják, ugyan, azért nem érdemes. (Megjegyzem, szerintem nincs értelme ennek, mert az ember nem azért sír, mert érdemes, hanem mert sírhatnékja van.) Nem tudom eldönteni, azért mondják ezt az emberek, mert érthető okokból jobb szeretnék, ha túl esnél a dolgon, vagy azért mert valóban így gondolják?
Úgy tűnik, nem divat a reménytelen szerelem (gondolom alacsony a költséghatékonysága). Amire kíváncsi lennék, hogy divattól függetlenül ki hogy érez valójában. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | "Mindig nagyobb távolság van mögöttünk, mint közöttünk." |
| | | | |
|
