 |
Szeretetsoon., 2004. augusztus 10.  | |  | | | | 131. Sad | 2004. december 1. 09:09 |
| |  | |  | | | Az élet célja a szeretet volt.
Most az lehetne...-de igazán.
És vajon mi lesz... |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Az, hogy megjelölöd a saját archimedesi pontodat teljesen rendben van. Szükséges is, ahogy mondod. Csak, ez a te SAJÁT archimdesei pontod. Lehet, hogy másoknak más ez a pont. Ami a te nézőpontodból persze teljesen fals, és számodra a megtestesült rettenet lenne az az élet, de ettől függetlenül az a boldogság, amit ő abban az adott élethelyzetben érez lehet teljesen valódi.
Igazából nekem is sokkal szimpatikusabb az amit te mondasz:
"És lehetek én boldog azért, mert nincs para, mert szeretek és szeretnek. És nélkülőzhet ez mindeféle szép mesét és mítoszt, amiről másoknak tudomást kéne szerezniük."
De úgy gondolom, valaki más nem feltétlenül rontotta el az életét, ha máshogy él, mint ahogy én azt jónak gondlom.
Annál is inkább, mert azok a bizonyos nagy szimbolumrendszerek,. és mítoszok, amikről mások is tudnak, és sokan hisznek benne, azáltal, hogy tanításuk általánosan elfogadott egy olyan igazságot és olyan példákat tartalmaznak, amikkel lehet magunkat mérni. És, ha valaki azt látja, hogy lám, itt is leírták, hogy ez így jó, akkor abban kapaszkodót találhat, egy olyan helyzetben, amiben e nélkül a kapaszkodó nélkül megzakkana minden további nélkül. :)
Mondjuk, felteszem te sem gondolod úgy, hogy a tied az egyetlen helyes nézőpont, és én most egy számomra túl erős megfogalmazás miatt kötözködöm, már a második hozászólással, igazából viszonylag feleslegesen... ;-) |
| | | | |
| | | | | | 128. rumcais | 2004. november 27. 11:57 |
| | | | | | | Még egy megjegyzés.
Most már talán érthető, ha archimedesi pontként az előbbi hozzászólasban megjelölt boldogságot jelölöm meg, akkor miért mondtam, hogy a "többiek rábasznak".
Ezzel saját értékrendem hierarchiáját tükröztem nyelvileg.
Lehet, hogy ez nem tűnik szép dolognak, de ha mondani akarok valamit elkerülhetetlennek érzem. |
| | | | |
| | | | | | 127. rumcais | 2004. november 27. 11:51 |
| | | | | | | Gondoltam, hogy némi ellenálást fog kiváltani nézetem a szimbólumrendszerek működéséről (főleg mivel a megfogalmazott nézet valójában nem erre vonatkozik :) Igaz, valóban nem törődtem vele, hogy a beteljesületlen egyének, esetleg boldogságként élték meg a struktúrában nekik szánt szerep megtestesítését. Más oldalról nézve a dolgot, sarkított volt azt mondani, hogy 10-en jól jártak és kész.
Azonban az eredeti szövegkörnyezetben ahol ezt fölvetettem, a felvetés más funkciót töltött be. Azt kívánta illusztrálni, hogy ha valaki szeretetben és szerelemben kíván élni, akkor ez nem a megfelelő eljárás. Amire ott kifuttattam a gondolatot, annyi, hogy teljesen feltünésmentes jelenség az ilyen fajta boldogság.
Hogy az ilyen megközelítés (mint pl.: lovagmitológia) már formájában szembe megy az ilyen boldogsággal (valószínüleg kevés kivételtől eltekintve).
A boldogság általában, és ez a speciáis esete nem ua. a dolog.
Lehet boldog a lovag a következők miatt:
- a mitosz által értékesnek minősített pozíciót tölt be egy szoc. struktúrában
- tökös legény mert értékrendjében szembefordul, a pápaság (az invesztitúraharcok miatt a korban igen hangsúlyos) ideológiájával
- tökös legény, mert valami önmagában is veszélyes játékot űz (ha szerencséje van :)
És lehetek én boldog azért, mert nincs para, mert szeretek és szeretnek. És nélkülőzhet ez mindeféle szép mesét és mítoszt, amiről másoknak tudomást kéne szerezniük.
A szeretet és a szerelem számomra nem mozgalom, ősatyáink is
ezért harcoltak Woodstockban, aztán nézzétek meg mi lett belőle.
Más szempontból fontosnak tartom a megjegyzéseiteket, de én eredetileg erről beszéltem :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | rumcais, enm vagyok benne biztos, hogy igazad van.
Már miért basznának rá. Persze, egyrészről igen. De ehhez ismerni kéne a motívációikat. Itt persze inkább a katolicizmusról beszélek, és egyébb vallásokról, mint a minesängerekről és nem germán nyelvterületen élő társaikról, habár, valószínűleg rájuk is igaz valamiképp.
Szerintme arról van szó, hogy van egyfjata eszme és egy hozzá kapcsolódó szimbólum renszer, amit vagy elfogadsz, vagy nem. (Meg persze a köztes árnyalatok) Azoknak, akik ezt elfogadják, ez valahol pozitív. (És annak idején azért a túlnyomó többség ezt minden további nélkül elfogadta.) Persze, a plebs nem fog úgy élni soha, mint a püspöki kar és a főpapok, de eléje tettek egy szimbólumrendszert, amiben benne vannak a lehetséges megbaszódásai, és talál réjuk választ. Jó, nem, a latin nyelven felolvasott evangéliumban, de ezer más módja is volt az ige terjesztésének.
Szerintem egyébként a lovagoknál is valami hasonlóról van szó. Van egy eszme és szimbólumrendszer, ami abszolútumként VAN, és ehhez igazodik a cselekvés. Mivel ez elfogadott, az ehhez igazodó cselekvés, pozitív élmény.
Ennek persze semmi köze a szeretethez, hacsak nem a dogamtikus meghatározását nézzük. (tevékeny jóakarat) Ami egy erős, és igazából szerintem kicsit szánalmas racionalizálása a dolgoknak.
De, az biztos, hogy ez nem annyira egyszerű, hogy az első tíz a sorban éli világát, röhög a markába, a többi meg rábaszott. |
| | | | |
| | | | | | 125. rumcais | 2004. november 26. 21:33 |
| | | | | | | Szerintem ez nem offtopic téma. Ma is aktuális dologról beszélünk,
időnként ma is életrekel ennek a kultúrgénnek valamely mutációja.
A törilecke helytálló, ha a minnesangerek toplistáját nézzük, ebben igazad van. Sőt még az általam említett Balassi is beteljesült egyszer kétszer, de mégis inkább a kegyetlen istenség allegórikus alakjaként, ugyanakkor paradox módon egy csipetnyi platónizmussal meghintve, a jó ideájaként tűnik fel Júlia. Az első, az egyetlen és elérhetetlen.
De arról is lehetett volna szó, hogy ez a két ember összeházasodik. Vajon a lovagi költészet hazai meghonosítója, miért akkor kezdett formai és tartalmi szempontból egyaránt az udvari költészet irányába fejlődni, mikor a Nő elérhetetlensége nyilvánvalóvá vált számára a valóságban? Azt hiszem, a szerelem-misztika is olyan, mint bármely misztikus, v. eretnek szekta a középkortól a reneszánszig. A top, a mesterek az igazi élvezői a dolognak, a slep, a hívők inkább rábasznak. (amúgy a katolicizmusban is :) A mitoszban meghatározott cél felé fél úton toporognak egész életükben. Vagy mert rosszul jártak (Balassi), vagy mert tényleg bevették a maszlagot (mert számukra ez nem lehet más).
Amúgy sok részlet van, amit nyilván nem ismerek a témában.
sztem, jó, hogy írtál róla :) |
| | | | |
| | | | | | 124. Bard | 2004. november 26. 07:19 |
| | | | | | | Rumcais: Talán off, talán nem:
A lovagi kultúra nekem vesszőparipám, mint ahogy a "sötét középkor" is, ami véleményem szerint nemhogy nem sötét, hanem legalábbis az én szememben az európai műveltség és spiritualitás egyik csúcspontja. Címszavakban: Grál-mondakör, trubadúr költészet és lovagi szerelem.
A lovagi szerelem eszménye nem a reménytelen szerelem, hanem az "igazi" szerelem. És itt most ne arra gondoljatok, hogy az átlagos rablólovag hogyan bánt a feleségével, meg a pórnőkkel. A huszadik század a háborúk évszázada volt, és ezzel együtt a béke _eszményének_ évszázada is. Valami ilyesmit kell itt is elképzelni. Nem széles körben megvalósuló spiritualitásról beszélek, hanem egy mitológiáról, amely szűk, de annál műveltebb körben terjedt. Ezekben a közösségekben a nőknek hatalmuk volt a férfiak felett, az udvar szellemi vezetői nők voltak és nem férfiak (a 12. századról beszélek!), a női nemet itt istenítették, és egy olyan vallási mozgalom is kinőtt belőle (a Szerelem Hívei), akik, ismétlem a 12. században, nem ismerték el a pápa vezető tekintélyét a kereszténységben. Szóval ez egy másik világ volt, mint a sztereotíp, muzulmánokat gyilkoló, nőket erőszakoló primitív lovagok világa.
És, hogy miért nem reménytelen szerelemről van szó? Való igaz, a lovag nem teszi fel azt a kérdést, hogy "érdemes-e?". De nem azért, mert erkölcstelennek tartja. Ne felejtsük el, itt házasságtörésről van szó, a keresztény középkorban, ráadásul gyakran olyan házasságtörésről, ahol a lovag imádott hölgye egyúttal a lovag urának felesége is. Ha itt az erkölcs szerepet játszana, bele sem kezdenének a játékba. És azt is felejtsük el, hogy a beteljesületlenség alapszabály volna. Semmi értelme nem lenne az egésznek. Ugyanakkor nem kritérium a beteljesülés sem, vagyis nem egyfajta íratlan házasságtörési szabályrendszerről van szó. A beteljesületlenség eszménye a kereszténység eszménye (majd a halál után jó lesz), a biztos beteljesülés "eszménye" pedig a férfiuralom eszménye. Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó. Ezért is kerüli el ez az egész dolog az emberek figyelmét, akik a középkort kutatják. Pedig csak meg kellene nézniük az Excalibur című filmet mondjuk harmincszor... :-)
Szóval nekem a lovag szóról inkább ez jut eszembe. Persze azért az a mondat, hogy " az úrhölgy a lovagi kultúra ópiuma", kifejezetten tetszik, olyan perverz, mint felakasztani egy koalamedvét. :-) De ez is benne van a pakliban... Meg a muzulmánok gyilkolása is nagy flash lehetett persze... :-) Csajoknak nem tudom, mondtam-e valami használhatót... Történelemlecke vége. ;-)
|
| | | | |
|
