 |
Szeretetsoon., 2004. augusztus 10.  | |  | | | | 145. cellux | 2004. december 6. 08:56 |
| |  | |  | | | ha velem beszélgetsz, de nem fogadod el azokat a játékszabályokat, amelyek szerint én játszom, akkor nem csoda, hogy könnyen kihúzod a talajt valamennyi szövegem alól, hiszen bármi, amit mondhatnék, csak a közted és köztem kialakuló kontextusban nyeri el az értelmét. ha ilyen kontextus nem alakul ki, akkor a beszélgetés értelmetlenné és terméketlenné válik.
ha egy beszélgetés során annak kontextusára kérdezel rá (ha jól értem, te valami ilyesmit csinálsz), az előremutató lépésnek, az objektivitásra, igazságra való törekvésnek tűnik ugyan, de valójában ez is csak kontextusváltás, ráadásul olyan fajta, amely hajlamos megölni a kommunikációt. minél tágabbra nyitja ugyanis az ember a kontextust, annál kevesebbet lehet mondani. ha beszélgetni akarunk, viszonylag szűkre szabott kontextusokra van szükség, amelyeket mindkét kommunikáló fél elfogad. a másik által használt kontextusnak az ilyetén elfogadását nevezte rumcais jóindulatnak.
ilyen értelemben próbálom én is elfogadni a te kontextusodat, de az a baj, hogy egyelőre nem igazán értem, mire megy ki a játék.
|
| |  | |  |
| | | | | | 143. cellux | 2004. december 6. 00:34 |
| | | | | | | ...és rájöjj arra, hogy van élet a jegyzetfüzeten kívül is? így folytatódna ez a megvilágosodás-történet?
|
| | | | |
| | | | | | 141. rumcais | 2004. december 5. 21:58 |
| | | | | | | A kérdésedre egy válaszkísérlet.
Aki nem olvas, annak az élete is történet, csak azt mesélik, vagy éneklik. Talán táncolják. Persze én, aki nem szóbeli kultúrában nevelkedtem, nem rendelkezem erről belső tapasztalattal. Mégis
ez tűnik elfogadhatónak. Az élet egy mese örök jelen időben.
(Mert írásbeliség nélkül a múlt sokkal inkább fikció, mint azzal.
A múlt idő a szóbeliségben könnyedén alkalmazkodik az állandó jelenhez, mert megteheti, mert nem visszakereshető,
arrafelé nem is alkulhatott ki kritikai történetírás.)
Ezt hívják mítosznak.
Az élet egy mese tehát, ami a mítosz által
bebútorozott világban zajlik, és észrevétlenül
szinte tulajdonosának tudta nélkül változtatja alakját.
Szerintem. |
| | | | |
| | | | | | 140. rumcais | 2004. december 5. 21:46 |
| | | | | | | Hát nekem olyan tipikus okoskodásnak tűnt ez amondat, amit általában nem szeretek. Számomra fontos volt, amit mondani próbáltam. Te csak annyit reagáltál rá, durva egy mondatban, hogy kirekesztően viselkedem.
Hát ezt szinte bárkire rámondhatnád ilyen alapon, és ugyanezzel a módszerrel. Ezt vagy butaságnak, vagy agresszivitásnak minősítettem, rosszul is esett ebben a formában. Ez szerintem érthető. Amúgy, aki nem tud olvasni, annak nyilván nem szólt, amit írtam, azt hiszem ez értelemszerű.
És még arra is aránylag kevés esélyem volt, hogy véletlenül egy analfabétához jusson el az üzenetem. Nem egy süketnéma klubban tartottam előadást a zenehallgatás magasztos élményéről.
Amúgy kívácsi vagyok, hogy mit szerettél volna mondani, lehet, hogy paranoiás vagyok, és nekem kéne jóindulatterápia, az is igaz, hogy hirtelen a természetem. Szóval mit szerettél volna mondani? |
| | | | |
| | | | | | 138. rumcais | 2004. december 5. 11:56 |
| | | | | | | Én inkább azoknak a problémáival szeretnék foglalkozni akiknek hozzád hasonló problémáik vannak. Itt vagyok például én is. Mond te, kinek humora és találékonysága talán megélhetését is képes biztosítani, ez a vicc életműved csúcspontja volt netán, vagy már az eléd siető tavaszi fáradtságnak tudható be?
A topichoz hűen, annyit tennék hozzá:
- a megértés egyik legfontosabb feltétele a jóindulat.
- éppen azért fontos ez, mert nincsenek tökéletes metafórák,
de vannak olyanok, amiket mégis előszeretettel használunk,
mert bár nem is lehetnek tökéletesek, hiszen metafórák, de
valami aktuálisan fontosra képesek rávilágítani. (lehet, hogy ez
most nem sikerült :)
|
| | | | |
| | | | | | 136. rumcais | 2004. december 4. 04:47 |
| | | | | | | (...bocs ez egy kicsit hosszú lett *-tól 135.-ben folyt. köv. :)
Egy ember egyszer feltette magának a kérdést szeretheti-e az aforizmákat, a sommás bölcsességeket?
És nem szerethette őket, mert már tudta, hogy egy mondatot bármiről el lehet mondani, vagyis bármiről lehet mondani egy mondatot, vagyis egy mondatról bármit el lehet mondani, vagyis bármit egy mondatról is el lehet mondani, vagyis bármit el lehet mondani egy mondatról...
Ez ember aztán feltette magának a kérdést szeretheti-e a csavaros történeteket, vaskos értekezéseket, a végtelenbe vesző értelem után folytatott detektívmunkát?
És nem szerethette, mert már tudta, hogy, aki száz szóban mondja el, amit három szóval is megtehetne, az egyéb aljasságokra is képes, mert amit el lehet mondani az pár tőmondatba is belefér, amiről meg nem lehet beszélni arról hallgatni kell, mert sok beszédnek sok az alja, ahogy a közmondás vallja, és talán igaza van...
Vagy élünk vagy beszélünk, ez van s nincs más, most úgy tűnik :)
Én amúgy a hosszabb sztorikat kedvelem inkább, a tudományt kevés komolytalansággal felengedve veszem magamhoz, aforizmákkal csak az emberek közti résbe töltött betont igyekszem feltörni időnként, ha nincs jobb ötletem. A kedvenc hosszú történetemet nem mesélem el neketek, de nem büntiből, hanem mert egyszerűen nem lehet, meghaladja képességeimet, sávszélességtől, írás/beszédkészségtől és bármifajta technológiától függetlenül. Pedig ez a sztori a jó történet minden tulajdonságával rendelkezik ! Képzeljétek ! A legfontosabb, amit mindig meg kell említenem: Egyszerűen nem lehet letenni ! Még a próbálkozás is nevetséges volna, bár időnként ilyesmi is előfordul. Az író ilyenkor persze elszomorodik kissé és joggal. Nem hallgatták végig, pedig még annyi érdekes mesélnivalója lett volna. És igazán olyan rendes! Amennyire az lehetséges, amennyire csak kívánni képes a lelkes olvasó, ő igazán minden kívánságát igyekszik is figyelembe venni. Pedig még csak nem is piacra termel. De sokan sajnos nem tudnak kívánni sem. Sebaj gyakorlat teszi a mestert, mindenbe bele lehet jönni! És ha valakit érdekel egy legalább olyan jó történet, mint az enyém, ajánlani is tudok egyet!
De ez itt még nem a reklám valódi helye. Előbb még az előjáték. Azt szokták mondani, hogy a TV-ben a szerkesztőknek az a legnagyobb problémájuk, hogyan töltsék ki a reklámok közötti szüneteket. Képzeljétek el, egész nap csak aforizmákat kéne olvasnotok, egy vastag könyvből, abc sorrendben. Enyhe déli szellő után a vastag hófelhőknek idejük sincs telet jelezni, mert már a következő pillnatban csipős tavaszi reggel fullad nyirkos, ködös novemberi délután-estébe, hogy onnét meleg kellemes nyári éjszakán át dühös orkán képében érkezzen a fagyhalál küszöbére. Nem nézhetünk folyton csak reklámokat ! Kell valami műsor is :) Legalább 5-6-ig bízni lessen az időjárásjelentésben, de amint 5-kor már bejelentette az időjós, a 6-7 tartó közhelykörmenetet már egy másik kitartóan egységes évszak jegyében élvezhetjük.
De én mégis inkább az ennél is jóval hosszabb sztorikra szavaznék, mondjuk a Gyűrűk Ura az könyv, hosszú, vastag, tizenévesen nem lehet letenni... Sőt ott van olyan, hogy a könyvben valaki egy másik könyvet ír, sőt olvas !* |
| | | | |
| | | | | | 135. rumcais | 2004. december 4. 04:43 |
| | | | | | | *Ez már történet a javából! Egy nagy hibája van, már olvastam 2x,láttam 2x. Olyan kéne, aminek nincs olyan hamar vége. De persze erre majd azzal jöttök, hogy azt már nem lehet. Ki írja meg? Mikor van rá ideje + még tapasztalt ember is váljék belőle, mert az is kell. Tuti, hogy az ilyen sok beszédnek nagyon sok alja van, aztán már tolhatjuk is az egészet a szemétdombra.
De nincs igazatok, az én kedvenc sztorimban a főhős beszél aforizmákban, olvas más könyveket, maga is ír időnként, és mivel realista íróról beszélünk, hát vannak unalmas részek is, meg sok önismétlés, mikor nap-napra jön törtfehér egyformaságban, és olyan is van, hogy az egyik mellékszereplő ilyesmiről olvas valakinek a fiktív könyvében, amit hősünk is kénytelen lesz elolvasni egy későbbi pontnál. De olyan is van, hogy ez a világ legizgalmasabb könyve ! És legtöbbször azért mégis erről van szó.
Mert nem akármilyen mű ez az én kedves regényem! Az egyetlen igazi könyvről beszélek nektek. Azt a részét, ami itt a 135-136. hozzászólásban van, speciál én írtam, igaz mesterem és kedvenc íróm aktív, atyai közreműködésével. És tényleg nem lehet baj, hogy túl hamar vége van, meg az se, hogy túl soká tart, hiszen, mint 12 éves kori álmom szerint az megkívántatik, éppen olyan hosszú, mint az életem.
A végét mindenképpen megtudom, és utána sincs para, hogy van még két napom, amit optimális mennyiségű novellával és aforizmával kellene hézagmentesen kitöltenem. És tényleg ez a világ legfontosabb könyve, mert csak nekem írták (másodpercre megvan, értitek). De ne irígykedjetek, nektek is írtak egy sok szempontból pont ilyet :)
Hát ezek után, miféle gondunk lehet még emberek ? |
| | | | |
|
