 |
Songs Of The UniversePsylo'Child, 2003. november 27.  | |  | | | | 112. LaZa | 2004. szeptember 23. 17:21 |
| |  | |  | | |
köszönöm.
J.A , Pilinszky, Kosztolányi, Weöres, Babits és Szabó Lőrinc. sztem ők a legjobbak. olvassátok őket, ezerszer jobb mint betépni ;)
***
Bánat temető
Egy kéken alvó leplet
kócol bolond búzaszél.
Zokog némán, szétszakadva
egy szárítókötél.
-
lénytelen felejtés e táj,
itt az idő lábujjhegyen jár,
s pamutföld titkolja, talpa alatt
nyugszik százezer gondolat
-
keserű vihar a gabona végtelenbe,
peremetez a fájdalom
milliárdnyi rémület
a búzaszemnyi arcokon
midőn felcikkan az ég,
az ég-alatt
eső helyett
könnyek hullanak:
Egy el nem táncolt tánc.
Egy emlék.
Egy üres gyerekszoba.
Egy széttört játék.
Egy szomorú madár.
S viharba bomlik a világ,
kibőgi minden fájdalmát,
ide,
a messzibe,
e végtelen,
sárga
semmibe.
*** |
| |  | |  |
| | | | | | 111. smelang | 2004. szeptember 22. 00:39 |
| | | | | | | nem saját, de asszem ez nem is volt kikötés a topicban, csak szeretem és megosztanám veletek
PsiC: kell az engedélyed (de jo lesz utólag is)
Élettér-nyerő-gépbe
Dobom a lelkem, merő
Álomittas LSD-keverő
Az egész száz évre
Váltottam jegyet elővételbe
Az éterbe
Kiáltom a kelő napot
Szemfényvesztő ravasz
Létmintakeverő, tejszínhabot eszem
S végül Jézusé a kezem.
És még van, nehogy esetleg ne kapjak engedélyt más tollával ékeskedni előre beírom:
Sodródni kell
Sohase tudni a célt
Behunyt szemmel
Adni egy esélyt
Célozni nem kell
Sőt nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad
És az utolsó:
Ez az én hátam
ezen én pörgök.
Tudod elvisz az ördög
ha abba hagyom,
mer' arra nagyon
kényes,
legyen a szem fényes
és tág a pupilla.
Na, ill a
berek,
a tudatom tul van 7 határon,
ha minden áron
szint kell valljak;
hát szint vallok:
ZÖLD
na, azért jók ugye?remélem attól hogy nem az enyém még tudtok örülni neki....amugy meg LaZa, le vagyok nyűgözve...és még többet akarok....de még annál is többet....
és J.A és Pilinszky a legjobb |
| | | | |
| | | | | | 110. LaZa | 2004. szeptember 13. 14:21 |
| | | | | | |
Összevissza kacagós
Minden megnyugodott,
ma a hold is inkább
bújik lombsötétbe,
nem törik fehér keze
az ablak halk üvegébe,
Minden megnyugodott.
Lábamhoz hajlik a szoba,
szelíd a tér,
a tiszta lét ígér
megnyugvást a halálban.
Mert élni csak így lehet,
életünk lehellet
mely az Idő tükrén,
fekete s hideg
s valódi lesz.
Tudod, a szív csak így ver igazán,
dobogni siet, tudja jön a vég,
eképp lesz több, mint az idő falán
a festék, mely időtlen,
mely csak egy lényeg,
egy idétlen
való.
Embernek nem való.
A zen zenél,
A taó árad,
Az állat él,
De az ember fárad,
Mert ez a dolga,
Neki moccan a gondolat,
Tesz s alkot dolgokat,
S hidd el a egó,
Sem kéretlen véletlen.
Mégha csak hab is a süteményen,
Ott van,
S hat is az ütemében
Az életnek.
A múlónak.
S tán jobb így, mint úgy,
Mintha az így és az úgy
Egy volna,
Mert csak egy az út.
Mely oly egyszerű,
Hogy már bonyolult,
Oly sekély,
Hogy a legmélyebb kút.
S nem értem, miért
Kacskaring az egyenes út,
A kiút miért lett beút...
De azért szép ez így,
pompás a kavalkád,
hisz bogozni ajz
kacagós, színes,
mint egy lelkes
zsírkrétarajz.
Tényleg.
|
| | | | |
| | | | | | 109. LaZa | 2004. augusztus 24. 01:13 |
| | | | | | | Sziasztok!!
most értem haza Gozoról (egy sziget Málta mellett) és minden olyan szép és jó, kicsattanok a boldogságtól, végre közelebb kerültem magamhoz, a versek, a tenger, a nyár, Kispret beszálolója. juhé minden. ja meg Talamon, csatlakozom sj-hoz: ez tök jó!
itt egy zsengém Szabó Lőrinc által megihletve (ez annyit tesz, h át akartam költeni egy versét, aztán elszaladt velem a ló, 6 sor ment :))
***
A Lepke
Ember vagyok; sárból, vérből összegyúrva.
Fáradt, nehéz anyag gyermeke.
Vetem nehéz tekintetem pillekönnyű egekbe,
s e színes, habos égi rét leoldja láncaim,
a vastag, olajsűrű mérgeket,
hogy tejszínsima lepketánccal megbékélje szívemet.
Elmélázom e varázslaton,
jólesik e könnyedség,
ezer kicsi égi virág,
hogy dobálja habtestét.
Tán csillag volt mind, ki elgyúlva
feladta az öröklétet,
s bezárta egy hernyóba
a fényt, a varázst, az égiszépet.
Talán. Lehet, hogy isten engedé,
hisz a legszentebb egy lény álma,
mely egy, mely ő, mely csak az övé.
Így nézem az eget,
ezek járnak fejemben,
s ha senki se lát,
álmodok szerényen,
hogy segítsen át,
e földiségen.
--- szemem lesütöm, az útra révedek
Lassan esteledik, összehúzom ruhám.
Vár a gyár, a műszak,
sínpár vagyok a Hatalom vasútján,
a robogó vonatok lassan nyúznak.
S ha már több bőr nincs rajtam,
az ember a vaskohóban elégett,
akkor tán azt mondják:
Köszönjük, elég lesz!
S állok majd fehéren, nem lesz semmim
egy csont, egy réteg,
lekopott mind, ami csak kéreg,
de mégis én vagyok,
míg szívemben álmot kuporgatok,
s halálomig ez egyet álmodám,
mely egyetlen e billiárdnyi planétán.
***
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Baromira tetszik. Nevetségesen tetszik.
A mester gondterhelten tömi pipáját,
lelke nem folyik át élete szitáján
kavargó szférákon, ködfoltos szeleken,
lángoló nyarakon, fagyhalott teleken.
---
Hisz ha már megvan az értelem,
az igaz kincs,
érdemes-e mennybe törni,
ami tán nincs -
is?
Arany sugarakban fürdöm én,
égi márvány;
keressem-e szent istenem,
ki csak bálvány -
jaj?
---
Munkásinduló
Borúsan dörren a gyár harangja,
megvénhedt munkásokra száll haragja.
Ha tudtak, meghaltak volna már,
"Minek születtem" - mondhatnák akár.
Felkiált az égbe a bajuk,
de Isten nem hallhatja szavuk,
megsüketült, ahogy mi is tettük,
tíz forintért a megváltást vettük -
de nem vettük észre,
hogy a ganajunkat ettük. |
| | | | |
| | | | | | 107. Talamon | 2004. augusztus 13. 00:12 |
| | | | | | | nevetség
tíz lézer talán szerteszét
titulál temérdek tábort
mikor talán talál télen
valamit a kóbor
lovas vágtat csak
mint ahogy bármit
eléget, csak a hõ!
alul bezzeg tavasz
õszül, kéken retten
a gulya is csak néz
bambán, a mindegy
tényleg röhög mikor
nézel, végre hol van
az, hogy "érzel"?
nem csak képzel,
mit ember belül
seregélyekkel s
mézzel, ó a tenger
temérdek sóhaj
megannyi könny
nevetve táncol
a deres pírrel
a tavalyi emlék-
szanaszétrobban
a mámor, tegnap
ittvolt, fakó címer
jelzi útját s
megannyi mûláb s
mankó, csak menni,
izzon az a tabló,
mit pipázva fest
az életrabló - konok
õsöreg - hát a tegnap?
elfelejtettem kedvemet
sebaj, támad rengeteg
konok szellõ mért remeg
oly lágyan - nézni se merem-
kedvemre elengedem
szorítom, nevetem -
soha keresem -
de mégis lelem
eladtam lelkem, a
szolgaság rettenet
szabad minden, bármit
megtehet, akár elmehet
mégis, ó mégis - csak nevet
s oly kellemest, mit naív
bántó szeretet, eltüzel
egy perc alatt az egész
távolság óramû dolog
hát már benzinnel se
megy, hiába a láng,
nem gyullad, csak úgy liheg?
a fûzfa mondja tovább
hajolj rá, meghallhatod
--vagy tán mégsem
jajj, kegyetlen?
ne csüggedj, holtod jelen
kedves vagy s névtelen
szenvedj csak, vértelen
szíved páncélban, szemed
árnyékban, nade álmod meg
tányérban?
tenyértelen szõrös jelen
elkaptalak, oly kegyetlen
s mégis szeretlek,
te vad végtelen
aug 8. - RSz. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bocsánatot kérek, hogy kb. 1 órája regisztráltam, de mindenhova, friss és elfeledett topicba egyaránt belekontárkodok...na mind1.
A versemet azért ha már itt vagyok, közzé teszem :) Címe nincs, talán nem is kell.
Bár szobámon áttörnek még a halavány szürkület fényei,
bár még felkapják a létem fonalára felfűzött lyukas,
hasadt kristálygömböket - éltem eddigi erényei - ;
feldobják jó magasra ezek a kis manók, fénylények,
naplegények a kozmosz színtelen világából, megperdítik,
s máris aranyló kavalkád az egész világ, lelkem univerzuma -
mégis szétszaladnak, ha itt a gonosz Sötét manifesztuma.
Gonosz Sötét, fertelmes Éj, kísértésbe húz, de távol a kéj.
Kiteljesedni annyi, mint megnémulva kialudni,
kínok száz démona közt rettegve, vérben úszva halódni,
a világ örökös, buta nyomásában keservesen aszalódni.
Bár vértenger lábainál, és lángözön fölette az égben,
bár sose lesz örökre boldog - míg világ a világ
harcolni fog a gonosz Éjjel -, mégis így választ, várván választ
kérdésére: "Hogyan hághatok fel szellemem legmagasabb hegyére
hogyan tudok fölébeindulni a mennyeknek egyenesen Isten szent
tenyerére, hogy lehetnék méltó Krisztus teste-kenyerére,
ha fekete, elaszott világ-burkom sem tudom levetni magamról,
így szolgálván Uram az Ő kegyelmére.
|
| | | | |
| | | | | | 105. LaZa | 2004. június 11. 18:26 |
| | | | | | | ***
Neked sincs
Nincs időm félni,
félőkkel élni;
élőkkel égni:
csak ezt akarom,
csak ez vagyok én!
Nincs időm állni,
a porban járni;
magasba szállni:
csak ezt akarom,
csak ez vagyok én!
Nincs időm győzni,
bűnre szerződni;
szerelmet szőni:
csak ezt akarom,
csak ez vagyok én!
Nincs időm hinni,
véredet inni;
szabadnak lenni:
csak ezt akarom,
csak ez vagyok én!
Nincs időm írni,
rímeket sírni,
szavakkal vívni;
csak azt akarom,
a vers legyek én!
*** |
| | | | |
| | | | | | 104. LaZa | 2004. május 26. 23:13 |
| | | | | | |
***
Születésnapomra
Az apró kulcs reszket a kezemben,
Alvó zárját vacogva nyitja,
Rozsdás foga karcog az öregben,
Nyakát a vén por szorítja.
Ifjú vagyok, s türelmetlen, de most
Megáll kezem, s vár mint a titok,
A ládika lakkozott csendjében
Arcom látom, s mégse én vagyok.
Apám az, s a nehéz, néma ráncok;
Mint száz magányos ólommadár,
Zsengén lüktető halvány szívemre
Az öreg csendből lassan leszáll.
S az idő meg-megáll -szelíd zápor,
Mint komótos méz csorog a fán,
S édes pillanatba beleragadva
Csak a csend van, én vagyok, s apám.
Kérdeznék, de ő már régen felelt
-nem szavakkal, mert nem úgy szokott-
Élettel, munkával, jó magánnyal,
Miről semmit, semmit nem tudok.
Ám ő tudja zavarom, mosolyog
"Na gyere apó!" -megvereget;
Az öreg arc szétfoszlik a csendbe,
S hagy egy fakósárga levelet.
A tintát néhol egy emberöltő
Álmatlan, folytott könnye marta,
De mától az enyém, így szeretem
Mert ezt kaptam születésnapomra.
S betűi megrogyva, de gondosan
Dőlnek egymás büszke hátának,
Magasztos, kiégett oszlopai
Az elfeledett igazságnak.
Szívem örömtáncol, míg olvasom
-ő kezdettől tudta a véget-
S mit a lelkem remélt, már hiszi is
Szabadság és Álomélet!
---------------------------------
"Mert az élet mit ért néked,
Ha máshogy álmodtad,
S máshogy élted?"
*** |
| | | | |
| | | | | | 103. LaZa | 2004. május 22. 17:47 |
| | | | | | | Köszönöm lányok!
hullámzol cica?
az jó!
nagyon jó!
most örülök, látod: :)) |
| | | | |
| | | | | | 102. cica | 2004. május 21. 12:56 |
| | | | | | | Szerintem is nagyon szép és jó.
Hullámzom, amikor verseid olvasom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | [Szép... Jó... Nagyon...] |
| | | | |
|
