 |
A Semmi érzeteneutrino, 2003. november 1.  | |  | | | | 530. ppnqdd | 2020. augusztus 2. 20:36 |
| |  | |  | | | Még egy dolog, ami eszembe jutott.
Mit gondoltok az EGO fogalomról, amit oly sokszor használnak a pszichedelikus írásokban, sokszor már elcsépelve?
Én hibásnak érzem, legalábbis pontatlannak.
Az EGO elvileg az, aminek ebben a világban gondolod magad. Mondhatjuk úgy is, hogy a neved, a szereped, ahol laksz, akiket szeretsz, ahol dolgozol, blabla...Ez a salvia és a klasszikus pszichedelikumok esetén is lehámozódik, megváltozik.
De mi az az én tudat, ami bennünk van? Az öntudat? Az, hogy én vagyok én és énként létezem. Nem ez az igazi EGO? Az EGO, a különválás, ami még a halált is túléli? A megfigyelés tiszta cselekedete, a megfigyelés "énsége".
Ha így nézzük, akkor a disszociatív salvia trip egy EGO-trip. A kiválás, a különválás tripje.
Klasszikus pszichedelikumokon nem pont olyan, mintha ezt az én érzést veszíteném el teljesen? Mintha feloldódna az énségem, a megfigyelőségem egy nagy fantázialevesben.
Ha így nézzük, akkor a klasszikus pszichedelikumok anti-ego tripet adnak. De mondhatjuk énvesztésnek is, vagy a különválás feloldódásának.
Ha igaz a Jin-Jang, ha igaz az az örök szabály, hogy minden az egyensúlyra törekszik és minden erőnek van ellenereje, akkor ez a kettő pont kiegészíti egymást.
Persze sok a találgatás. |
| |  | |  |
| | | | | | 529. ppnqdd | 2020. augusztus 2. 20:13 |
| | | | | | | Wiki - Májá:
"Valódi ez a világ? A válasz: májá, vagyis nem az. Hamis képzet ez a világ? A védánta válasza: májá, vagyis nem az. Nem azonos a nemlétezővel sem. Nem valóságos, de nem is valótlan."
"Mindnyájan tudjuk, hogy egyszer meg fogunk halni, de úgy viselkedünk, mintha örökké élnénk. Ez a májá"
"A májá cukormáza alatt ott a keserű kinin. Az érzéki örömök kertjén túl a könnyek völgye húzódik. A nő (vagy férfi) mosolya mögött ott a gyűlölet, a megtévesztés, a számítás és az őszintétlenség."
Szerintem ezekkel a hindu elemző mondatokkal a dolgok nagy részét meg lehet fogni, de én úgy érzem, hogy ők is hibáznak, mert különlegesnek jelölik az ősi állapotot, az egység állapotát, azt amit te ugyancsak idézve önvalónak mondasz.
Én azért nem érzem különlegesnek, mert ha kiszakítod magad a létezésből (nirvana, stb...), akkor kiszakítod magad az élmények megéléséből is, eléred az élményektől mentes valóságot. Az ottani Buddha valószínűleg azt hirdetné, hogy milyen sivár már egy élményektől mentes valóság :).
Szóval nekem inkább relatívnak tűnik ez az egész dolog, ha felmerül, hogy minősítsük.
A salvia topicban amúgy már egy ideje tipródom azon, hogy mit mutatnak a DMT és mit a Salvia élmények. Bepillanthatnál oda is. Olyan, mintha mindkettő egy magasabb szintű valóságra világítana rá, de két különböző módon. Némi ellentét is felfedezhető a kettő között.
Véleményezhetnéd esetleg azt a gondolatomat, hogy a:
[Prakriti]
ez a DMT által mutatott világ szerintem, de én többet látok benne, mint a hinduk https://hu.wikipedia.org/wiki/Prakriti
[Brahma]
a semmi és a minden, a nagy üresség és a nagy egység,
talán ez az, amit a salvia mutat https://hu.wikipedia.org/wiki/Brahma
A Prakriti elvileg az az erő, ami a valóságot létrehozza. Ugyanúgy végtelen, mint a Brahma, amiből a lélek kiválik, amiről írtál is, de a Prakriti-t mégis alacsonyabb szintűnek sorolják be a hinduk, mint a Barhma-t, hiszen a Májá, az illúzió létrehozásáért is a Prakriti erő a felelős.
Én úgy gondolom, hogy mivel a Prakriti a mozgékony energia és a Dzsíva imádja bámulni ( :D) és a pszichedelikumok által felpörgetve még inkább jelentőségteljessé válik, valami több van a Prakriti mögött, mint amit elsőre gondolnánk.
Valami építő, teremtő vágyakozás, ami a zsidó Ószövetség viszont magasrendűként jelöl meg.
Na ki jön velem elemezgetni? :D
>>> bab leves <<<, ha van időd, nézz már rá ezekre a fogalmakra, állítsd hozzá az elméleteidhez őket és írj vissza valami véleményt! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Yeti1997
Aztán kicsit pihentem, és egy rövid meditáció után továbbvittem az elkezdett gondolatmenetet. (Pedig a meditáció célja pont az lenne hogy elengedjem a felesleges gondolatokat:)
Szóval tegyük fel hogy van ez a semmi.
Vagyis akkor van egy részünk (mint ember) ami végtelen, és állandó. Ezt pl a zen buddhisták igazi önvalónak is szokták nevezni - ami elég találó megnevezés. Hiszen ha van egy részünk amire emlékszünk (elme) - és van egy részünk ami soha nem változott , és állandó - akkor inkább vagyunk a változatlan. Vagyis az igazibb természetünk ugyebár az a megfoghatatlan "állandó" részünk - ami mindig is volt - és el sem múlik - inkább jellemző ránk - mint a változó gondolatok (emlékek) érzelmek, stb.
Csakhogy ahogy az ember éli a kis életét itt az életben, már gyerekkortól az agy elkezdi elraktározni az emlékeket. Aztán beindul az "egó" az elme játéka - és a tudatunk fókuszpontja állandóan a változó gondolatokon (elmén) van. Az az érdekes hogy már nem is tudunk megmaradni a valódi természetünknél (a látszólagos semmiben) mert az unalmas (az elme számára) és egyből kivetítjük magunkat. Ezt szoktuk meg, és ez annyira megszokottá vált - hogy különféle módszerek (pl meditációs gyakorlás) kell ahhoz is, hogy rövid időre vissza tudjunk térni az üres, unalmas semmi figyelésére.
Na most szerintem pl a pszichedelikumok valóban nevezhetők egyféle "erőltetett meditációnak" is - viszont akkor nem egészen "önmagunk erejéből" oldjuk fel a gondolkodás egyes "hurkait" hanem ugye jön az egyre erősödő "erő" ami bontja le, olvasztja szét a személyiséget. (Ezért is veszélyes sokak számára, mert van aki út közben inkább meggondolná magát..) De aztán amikor eléri a csúcspontot (pl én halálközeli élményt éltem ott át) akkor már az ember átadja magát végleg neki. Akkor, ott lehet találkozni a semmivel is - ami szerintem inkább egy megvilágosodásszerű élmény - mint semmi. Mert ott már nem maradtak kapaszkodók az elme számára. Már nincs múlt - vagy számítások a jövővel - hanem van egy pillanat amikor megáll az idő.
Ez talán a közös pont.
Viszont "én" azt gondolom akkor is ott van az a "rész" az a változatlan tapasztalás - az a "semmi" ami nem tud megszűnni.
Korlátozott tudatom alapján azt is gondolom hogy az a halál pillanatával sem szűnik meg - hiszen az nem tud meghalni (mivel meg sem született).
Az elme - a gondolkodás viszont megszűnik - ezért csak az elme éli át magát a halált is.
Vagyis arra lehet jutni hogy a "semmi" valójában csak az elme számára "semmi" mert nem lát bele abba a dimenzióba - hogy az mégsem semmi.
Remélem azért nem lesz túl fárasztó senki számára ezt vissza olvasni :)
A lényeg hogy minél kevesebbet gondolkodunk rajta - annál könnyebb lehet ezt a tapasztalás alapból megtalálni...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Talán ami alapból van "semmi" (ami nem semmi) az nem tud elmúlni - ezért mondják a nagy buddhista tanítók - hogy "nem is keletkezett".
Ezt én valahogy úgy képzelem el, mint pl egy nagy üres dobozt. (Persze ez eredetileg végtelen tér...)
A dobozon belül vannak kis részecskék (pl.atomok) amik bármilyen formát fel tudnak venni.
Így formák keletkeznek - összeállnak egy időre, majd elmúlnak - megszűnnek létezni.
Ilyen pl a fizikai test is, és bármi ami a létezés állapotában van.
Viszont talán a tudat ami tudatosul ebben az ideiglenes fizikai testben (formában) annak van egy "tudattalan része" ami egy - sima, egyszerű, unalmas jelenlét.
Ezt azért nem tudjuk csak úgy külön választani a tapasztalásunktól, mert már születésünk (memóriánk) óta - a kezdetektől együtt működik a gondolkodó tudatunkkal.
Aztán később egy gondoltai változó információhalmaznak hisszük magunkat (ahogy egyre idősebbek leszünk) és mikor megpróbáljuk elhagyni a gondolkodást (pl.trippel - vagy meditációval) akkor azt hisszük hogy ami maradt az is egy tapasztalás. (Ami végül is igaz is xD) Mert végül is a jelenlét tiszta érzékelése is egyféle tapasztalásnak vehető..
Ez a gondolkodás nélküli tapasztalás, csak abban még benne van egy másik "kissé határolt" tapasztalás is. Tehát felfogjuk mi van körülöttünk (hogy pl ugat a kutya az utcán) és a "végtelen tér" egy részét tapasztaljuk valamilyen szinten a végtelen térben korlátozva. (Mivel egy részét jobban érzékeljük az érzékszerveink miatt.)
Persze lehet ennél tovább is el lehet jutni, mert amikor igazán "stabil" ez a jelenlét, akkor néha végtelennek tűnik :)
De bárhogy képzeljük ezt el - az máris korlátolt, egy a tudatban megjelenő újabb forma/akadály.
A lényeg az, hogy én arra jutottam - hogy valójában az üres tér az ami vagyok (vagyunk).
Az üres tér is tudatos - csak másképp mint a mi emberi gondolkodásunk. Van ott valami, de az nem megfigyelhető, és soha nem lép be a létezés állapotába. Ezekkel a fogalmakkal meg nem igazán megnevezhető hogy semmi, vagy valami. Az a vicces, hogy még csak el sem lehet képzelni - mert akkor már a képzelődésünk is csak újabb akadállyá válik.
Bocs ha össze vissza írtam, remélem azért kicsit lehetett követni. Csak gondoltam írok valamit, mert érdekes ez az egész... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Vajon lehet-e megtapasztalni a semmit? Nem mindig csak a saját elménket tapasztaljuk? A "semmi" amit megtapasztalhatunk (meditációban, pszichedelikumok hatása alatt), az valójában nem a semmi. Az a saját elménk "semmi" aspektusa. Az is csak egy tapasztalat. A semmi azt kéne jelentse, hogy nincs sem tapasztaló, sem tapasztalás. Talán a mélyalvás vagy halál lehetne a semmi. Megszűnés, semmi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Flashback,
Engem az érdekelne a feltevéseddel kapcsolatban ,
Ha megvalósulna az a környezet es semmi civilizált inger nem érné
csak a semmiben létezne és ingerek érnék, olyanra gondolok érezne hideget - meleget, fajdalom - kellemes. Hogy itélné meg egy idő után a világot?. Jónak vagy rossznak. Az ingerek hatasára ebben a szuper abszurd környezetben a lénye jó iranyba menne vagy gonosz fele. Mivel ez van a vilagban . Szóval? Gonosszá , negatívvá valhat e. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | FLASH
Egy eleve ingerszegény környezet az evolúcióban ezen a szinten lévő agyat korlátozná. Nem vezetne sehova ez a kisérlet. Megőrülne vagy eleve ki se alakulna semmi. Az ösztönök és a tudatalatti vinné a napot. Van egy két régebbi cikk gyerekekről akik kiskorukban egyedül maradtak dzsungelben stb. Sose lettek normálisak. A másik dolog mivelaz emberi agy első 3-4 évben a méhen kívül fejezi be a fejlődést minden téren ópiát , dopamin háztartás hazalmasat sérülne kb fogyatékos lenne utána. Tehát semmi szikra nem pattanna el benne. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Lehet hülyeségnek hangzik, de kicsit elkalandoztam a gondolataimban és meg szeretném veletek osztani.. Kivitelezhető lenne egy olyan ember létrehozása, aki a semmiből, magától építené fel a saját világát minden külső emberi beavatkozás nélkül? (Itt a táplálás megoldása a legnehezebb)
Az egész egy újszülöttön alapul, akinek 0 kapcsolata lenne a külvilággal.
Gondolok itt egy hangszigetelt, sötét szobára. Ahová semmi fény, se zaj nem juthat be. Ezáltal az agyban biztosan elpattanna egy "szikra" amivel az a tudatlan ember olyan dologra találna rá amire mi soha nem fogunk.
Mert le vagyunk butítva! Gondolok itt mindenre ami körül vesz minket. Nem furcsálljátok, hogy mindent TŐLÜK kapunk? Italt, ételt, filmeket, reklámokat. A szavainkat, betűinket! Mindent amit látunk, érzünk, hallunk.
Már le is korlátozták a tudatunk, úgy, hogy észre sem vettük! :) |
| | | | |
| | | | | | 522. inigom | 2014. május 24. 13:43 |
| | | | | | | Közel az éjfél
Veszélyes zónához értél
A csengő felsikít
A repülő elrepít
Mint az álom
Nehezen érkezel
S ha jön a reggel
Tudom menni kell
Te se létezel
A tenyered befogja a szemeimet
De én a szívemmel látom az igazi neved
Itt az Élet határán, a másik oldalon
Enyém a Világ de Tiéd a Hatalom
Hideg napok jönnek
Szemedre fagynak a könnyek
Kemény kegyetlen lesz a tél
és lesz majd, akinek véget ér
De neked élni kell, élni kell
A szabadságot sohasem érheted el
Közel az éjfél
Veszélyes zónához értél
A csengő felsikít
A félelem elvakít
De az álom csak most kezdődik el |
| | | | |
| | | | | | 521. inigom | 2014. május 9. 23:01 |
| | | | | | | | "a katonának, aki egy viharos éjszakán élesre töltött fegyverrel egyedül áll a lőportoronyban az őrhelyén, különös gondolatai támadnak" |
| | | | |
| | | | | | 520. helio* | 2013. december 3. 03:18 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 519. meska | 2012. március 12. 00:14 |
| | | | | | | Sziasztok!
Osztom kheo véleményét.
Éreztem már mély depressziót. Amikor annyira tehetetlennek érzed magad az életed miatt, hogy szinte fáj. És semmi sem jó, úgy érzed, semmi nem menthetne meg, csak ha kiszállsz az egészből.
Akkor ott van a másik érzés, amit én nem hívnék depressziónak (mert szeretem azt az állapotot). Amikor érzem az embert magamban és magam körül, és ezért szomorú vagyok és fáj minden, fáj a világ,és nem akarok emberek között lenni, mert gyűlölöm azt, amik vagyunk. De ez inkább egy lelki tisztulás érzést ad, mert olyan dolgokat is tudok értékelni, amit a rohanó hétköznapokban nem veszek észre.
De kb. 3 hete megéreztem a semmit. Elmondhatatlan érzés volt. Egyszerűen csak semmit érezni. Végre! Nem kattog az agyad, nincs benned utálat, félelem vagy közöny. Egyszerűen csak létezel a semmi közepén, és ettől olyan szabadnak érzed magad...
Egyébként patronoztam :)
Ki gondolta volna, hogy ez kell hozzá, hogy végre legyen egy nyugodt órám. :) |
| | | | |
|
