 |
Körben járni...Biga Cubensis, 2003. szeptember 26.  | |  | | | | |  | |  | | | Cellux: de, nekem pontosan ilyen irreális elképzelésem van a dologról. Csakhogy ehhez olyan fejlettség szükséges az összs érintett részéről, ami távoli álom. Mellesleg én sem vagyok benne biztos (sőt), hogy ilyen megértő férj lennék. Nem halnék bele, nem akarnék válni ha ilyet megtudnék, de biztos, hogy nem vagyok annyira szellemileg fejlett, hogy nem maradna bennem féltékenység, birtoklás, bántottság. Ugye a zsíros egó tulajdonságai :-) És itt ugye sok résztvevő van...
|
| |  | |  |
| | | | | | 67. cellux | 2003. október 22. 14:47 |
| | | | | | | Asszem, a feleséged helyében én is azt mondanám, hogy "feküdj le vele nyugodtan". De amíg távol vagy, vele vagy, biztos sírnék nagyon. Fájna, hogy nem vagyok neked elég jó, még akkor is, ha tudnám, hogy ennek van alapja. Az agyam elismerné, amit csinálsz, a szívem pedig megszakadna.
Vagy valami ilyesmi.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Cellux: ide már lassan bármi passzol! :-) |
| | | | |
| | | | | | 65. cellux | 2003. október 22. 14:40 |
| | | | | | | Teljesen elvetett, abszolút irreális elképzelésem az ideális kapcsolatról, amelyben a feleség ilyen szituációban teljesen együtt tud érezni a férjével, és drukkol neki, hogy olyan mélységekbe jusson a nővel, amilyenbe csak tud. Egy feleség, akinek hazatérve el lehet mesélni (részletesen), hogy mi milyen volt, hogy működött, és úgy mesélni, hogy ő is átélhesse az egészet. És aki örülne neki, tiszta szívből.
Van ilyen?
Talán ez lenne az önzetlen szeretet... :-)
(szükséges a kisajátítás ahhoz, hogy teljes lehessen egy kapcsolat?)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Azmirra: azért inkább szellemi ez a kapcsolat. De ha fizikailag is ott vagyunk mindketten valahol, létrejön valami más is. De ha telefonon beszélünk (kétszer volt, semleges témában, szóval nem titkos telefoncsevely), már a hangunk is nagy hatással van mindkettőnkre. Lehet, hogy egyszerűen csak nem szabad találkoznunk személyesen többet. Mindig akkor súlyosbodnak a dolgok...
Szerintem illúzió, hogy a párunk mindenben a párunk. Sajnos nekem ez a tapasztalatom, holott egyik lányt sem szerettem kevésbé, elfogadtam olyannak őket, amilyenek. Nem az a cél, hogy magunk képére alakítsuk őket, nem az a cél, hogy mindenben minket segítsenek, ellenkezőleg, szerintem a kapcsolat célja, hogy kiteljesítse a másikat, anélkül, hogy befolyásolná. Hogy engedje, lehetővé tegye a kiteljesítést. Természetesen jól esik, ha a párod tud segíteni, megért, közös témák vannak - de az, hogy mindenben egyek legyünk, az nagyon kivételes esetekben van. Ez vagy összejön, vagy nem - de ezt hajszolni az egész életben? Nem tudom.
Bemásolom ide Popper idézetét. Nem kell vele mindenben egyetérteni, de azért van benne némi igazság.
"Van egy szemlélet, amely az érzelmeket valamiféle mennyiségnek tekinti, és azt hiszi, ha másnak is adnak belőle, neki kevesebb marad. Én azt gondolom, hogy a szeretet nem csökken, ha adunk belőle. Senkiben sem merül föl, hogy ha egy anyának több gyerekeke van, kevésbé szereti őket, mint ha csak egy. Miért lenne ez másként a férfi-nő kapcsolatban? Miért érzi úgy a legtöbb nő és a legtöbb férfi, hogy a harmadik megjelenésekor tőle elvesznek valamit? Nos, szerintem azért, mert társadalmunkban a szerelem egyet jelent a birtoklással. Márpedig a birtoklás nem tűri a megosztást. Ő az enyém, és nem adok belőle. A birtoklásban azonban mindig van valami szorongás, az elvesztéstől való félelem, féltékenység. Örök aggodalom, hogy jön egy másik, aki jobb, szebb, fiatalabb, gazdagabb, és elveszi azt, ami az enyém. Benne van az előre feltételezett vereség, a kisebbrendűségtől való félelem. És ez mérgezi a kapcsolatokat. Holott elvárható-e egy embertől, hogy ő legyen a minden, ráadásul életfogytiglan? Egyszerre legyen tökéletes szellemi társ, erotikus vonzerő, lelki vigasz, anyagi biztonság, kaland. Elvárhatjuk-e egy másik embertől, hogy ne legyen öröme rajtunk kívül? Betölthetjük-e egy hosszú életen át egy másik ember minden boldog percét? Természetesen nem. Ha erre törekszünk, akkor a kapcsolat börtönné válhat, hazugságokkal és lázadó fantáziákkal telítődhet. Társadalmunk mégis úgy gondolkozik, hogy amit nem kapok meg attól az egytől, akit választottam, arról le kell mondani. A baj ezzel a gondolkozással az, hogy ha az ember testi, lelki vagy szellemi kielégületlenségben él, ez megmérgezi az életét. A mi közgondolkozásunk nem tűri a többes kapcsolatot. Ez azonban nem volt mindig így. Senki nem csodálkozik azon, hogy a bibliai időkben Jákob a testvérpár Leát és Ráhelt vette el feleségül, s két szolgálót tartott ágyasaként. Ráadásul az asszonyoktól született gyerekek egyenrangúak voltak. Az ember nem természeténél fogva monogám, a társadalom kényszeríti erre. Persze nem vagyunk egyformák. Vannak monogám és vannak poligám igényű emberek. S ez nemtől teljesen függetlenül így van. Az lenne jó, ha őszintén élhetnénk. Az lenne jó, ha a közgondolkodás megengedné nekünk, és mi is megengednénk egymásnak, hogy ha úgy alakul, megszerethessünk valaki mást is, valakiben valami mást is, miközben továbbra is megadjuk egymás számára mindazt, amiért a szerelem, később a szeretet megfogant. Lehetséges ez? Persze, hiszen, mint láttuk, a szeretet nem lesz kevesebb attól, ha másnak is adunk belőle. Azt gondolom, ha így tennénk, ez semmivel sem lenne erkölcstelenebb, mint az, amikor a hűséges férj a feleségét simogatja, miközben valaki másra gondol."
(Dr Popper Péter író és pszichológus)
|
| | | | |
| | | | | | 63. cellux | 2003. október 22. 14:36 |
| | | | | | | Nem tudom, passzol-e ide, de talán igen:
"Ki eltörsz egy tárgyat, hogy megtudd, mi az, letértél a bölcsesség útjáról." /J.R.R. Tolkien/
(most írta ki a bölcsesség-generátor)
most meg ezt:
"Nincs kivétel a szabály alól, hogy mindnyájan szeretnénk kivételek lenni a szabály alól." /Malcolm Forbes/
Lehet, hogy a Daath látogatóinak szellemi színvonala és a megjelenő idézetek "adekvátsági foka" között van valami rejtett összefüggés.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | DeadMan: igen, ez egy jó ötlet, az érdekes az, hogy ezt ővele is mebgeszéltük. Ő hosszasan faggatott a határokról, a határaimról, és hogy ki hozza létre őket. Csak tudod a sövénnyel az a baj, hogy könnyű átugrani! :-) A falnak meg csak fejjel lehet menni... Ti nem ismeritek a páromat, de ő mosolyogva azt mondta, hogy akár le is feküdhetsz vele. Nos, persze ez nem könnyítette meg a helyzetemet, sőt. Szóval ilyet biztos nem tennék. Ha meghal is a topic, mondjuk egy hónap múlva beszámolok, mi történt... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Én azt hiszem elkerülném a lányt. Nagy ívben. És remélve, hogy akkor elmúlik a dolog. Jobb híján ezt tenném... "
...és majd jönne egy másik.
Itt, ha jól értem, "szellemi vonzalom" is van, akkor pedig vmi mégis hiányzik a másik kapcsolatból?
Hadd dédelgessek olyan képzeteket magamban, hogy létezik ember, aki mellett fel sem merül ilyen!
Most komolyan, nekem a barátaim emberek, nem fiúk vagy lányok.
Biga, nem akarlak elkeseríteni, de Siphersel ellentétben, én eddig csak barátságok végét jelentő szexről hallottam. Mert valaki elkezdett nem megelégedni a "barát" szereppel.
(No persze ezek inkább nők voltak, mint férfiak. ;)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hi!
Biga: ha túlzottan kinyílsz és a másik is ezt teszi akkor elkerülhetetlen hogy közelebb (talán túl közel) sodródjatok egymáshoz. én azt tudnám javasolni hogy ha kezd "veszélyessé válni a helyzet akkor gondolj a párodra és hogy menniyre is szereted és hogy mit szólna ha lenne is a dologból vlaami. akkor ez kicsit lehűt...legalábbis nekem bejött. Egyébként ha nem várfalat hanem kicsi "sövénykét" építesz kettőtök közé akkor az annyira nem is zavaró és mégis van ami kettőtök között áll.
remélem segítettem (és nem hal meg a topic a hozzászólásom után)
üdv
Dead |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Igen, elmondtam neki is. Valahol sejtettem, hogy ezt megkapom valakitől, hogy ez az egyetlen, amit tehetek. Persze ez nem szemrehányás feléd, csak ez van. Már volt egy ilyen esetem, és akkor ezt is tettem. Hát elég rossz volt, mindenkinek. Most meg ismétlődik. De ami ismétlődik, ott valamit meg kéne oldani... De fogalmam sincs, hogy mit. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy másképp nem lehet. Hát, talán egy jó kemény trip helyretesz. De úgy tűnik, magamtól ez most nem megy.
Valahogy van egy olyan érzésem, ha valaki nagyon kinyílik egy ellenkező nemű embertársa felé - és ez kölcsönös - előbb-utóbb ilyen helyzettel kell számolni. Tehát mégiscsak a zárkózottság, a határok építése a célravezető? PEdig ez ellen próbáltam küzdeni egész életemben.... |
| | | | |
| | | | | | 58. cellux | 2003. október 22. 13:55 |
| | | | | | | Én meg biztos belemennék... :-)
eléggé ősi probléma ez
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Biga: lenyűgöz, hogy ilyen őszintén feltárod ezt az egészet. Gondolom a párodnak is elmondtad mindezt... Le a kalap.
Én azt hiszem elkerülném a lányt. Nagy ívben. És remélve, hogy akkor elmúlik a dolog. Jobb híján ezt tenném...
Jó utat nektek. |
| | | | |
|
