 |
Körben járni...Biga Cubensis, 2003. szeptember 26.  | |  | | | | |  | |  | | | Biga, tán sose olvastam ilyen nekem tetszőn összefoglalva azt, amit a kereszténységben szépnek tartok, mint amit írtál. A mai hited is jóféle, nem? :)
Gén, tapasztalatod szerint ("mi lett volna, ha") a visszaútnál a szerepek, klisék rétegei hogyan nem pakolódtak volna vissza? |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Nomad, írtad nem tudom, mi is igazából a szeretet. Nos, az lehet, hogy nem tudom megélni az életemben, de azért elképzelésem van róla.
Az a szeretet, ami feltétel, korlátozás és szükség nélkül való.
Azért feltétel nélküli, mert semmi sem kell a kifejezéséhez. Nem kér semmit viszonzásképpen és nem von meg semmit megtorlásként. Nem ismer határt, akadályt és véget, mert örökké tart.
Azért szükség nélküli, mert nem törekszik olyasmire, amit ne önklnt adnának. Semmit sem akar megtartani, és nem akarja, hogy megtartsák. Nem akar semmit adni, és nem igényli, hogy örömmel fogadják.
A szeretet szabad, mert a szabadság Isten lényege, és a szeretet a kifejezésre jutatott Isten. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hát remélem nálatok most már a pozitív tapasztalatok érése/beérése következik. Sok örömteli érzést kívánok... Nincs annál boldogabb dolog, ha beteljesülnek és egyesülnek a két fél érzései, és annál rosszabb, ha nem illenek össze.
Biga aki most egy parafadugó és ahogy egyre mélyebbre nyomják, annál jobban szeretne felszállni |
| | | | |
| | | | | | 340. cellux | 2003. december 17. 13:08 |
| | | | | | | Nomad bazmeg, ez kurvajóóóó!!! :-)
(Olyan mintha egy másik felem szólna magamhoz általad.)
Ugyanez nálam: asszem, mostanáig az elfogadás iránti vágy motivált mindent. Hogy szeressenek. De a környezetem - úgy éreztem - nem fogadna el olyannak, amilyen vagyok, és ezért elképesztő parába vertem magam azzal, hogy megpróbáltam a saját igényeim helyett a környezetem igényeit kielégíteni.
És most találtam egy lányt, aki teljesen elfogad olyannak, amilyen vagyok, és ami a legfaszább: azokat a dolgokat, amiket én magamban negatívnak tekintettem és nem engedtem előjönni, ha félve előengedem magamból és megmutatom, akkor ő átöleli őket, és tetszik neki, azt mondja, ez tökjó. És nem csak viccből, hanem mintha tényleg értékelné azokat, és ezért mellette szépen lassan megengedhetem magamnak, hogy tényleg az legyek, aki vagyok, mert az olyanságom, amitől eddig féltem és tartottam, lám, értékké vált valaki más számára.
Ez valami hihetetlenül felszabadító dolog, és az egésznek még csak az elején vagyunk. Együtt tanulás, együtt fejlődés, talán még együtt megvilágosodás is. Ámulok-bámulok. :-)
Azt kimondani, hogy "szeretlek", nem szabad addig, amíg tényleg úgy nem érzed. Ez komoly dolog, és a szerelem tényleg létezik, amikor megjön, akkor belül érzed, nem lehet rá azt mondani, hogy nincs ott, mert a tested is meg minden részt vesz benne. Egyértelmű. És akkor, ott kimondhatod, mert érzed, hogy tényleg, hogy nem hazudsz vele. És ha így mondod ki, az olyan, mintha lepecsételnél valamit: a szónak ereje lesz és a kimondásával bevállalod az egészet, mindenestül.
Respect.
|
| | | | |
| | | | | | 339. Nomad | 2003. december 17. 12:33 |
| | | | | | | | Mindíg szigorú voltam önmagamhoz és másokkal kapcsolatban is. Ez rengeteg feszültséget okozott, olyannyira, hogy az erőszak lett az életem központi témája. Az hogy gyűlölöm magamat, és másokat és meg kell próbálnom mindenkit, de legalább is minnél több embert ugyanolyan nyomorulttá tenni. Közben persze kűzdöttem ez ellen, és az egész életem egy nagy körforgás volt, mert a feszültségből erőszak lett, az erőszakból elfolytás, abból megint feszültség. Közben meg voltam róla győződve, hogy ÉN vagyok a különleges, a világ középontja. Sokszor voltam szerelmes, mert elég volt egy mosoly egy érintés, a puszta szépség, hogy úgy érezzem mégis elfogadnak, bár magamat soha nem fogadtam el, ezért úgy gondoltam, hogy nekem nem is azért kell majd egy társ, mert mindenfélét lehet együtt csinálni, hanem hogy megmagyarázza, hogy elfogadhatom magam, ha ő(bárki) szeret, akár magamat is szerethetem. Alig több mint egy éve volt először, hogy meg mertem mondani valakinek, hogy szeretem, de nem lett semmi, mert azt vártam, hogy majd egy egyszerű szó kimondásától jobb lesz, de csak egy gátlás tünt el(hogy kimondhatok egy egyszerű szót:). Rájöttem, hogy itt az ideje, szeretnem magamat is, különben nagyon unalmas és sivár lesz az egész életem, és mivel már volt gyötrelmes, unalmas és sivár, akár válthatok is. Azért féltem szeretni magam, mert nem vagyok tökéletes, és úgy gondoltam, hogy attól csak elbíznám magam. Párkapcsolatom még soha nem volt, minden ilyen kezdeményezésem elsorvadt, mivel nem birtam magamat adni, előbb - utóbb úgy döntöttem, hogy ezt minek folytatni, hagyjuk abba, amit el sem kezdtünk (összesen két ilyen volt, és mind a kettő egy hónapon belül véget ért). Soha nem mondtam senkire, hogy hozzám tartozik, hogy a barátnőm, partnerem, szerelmem akármim, mert közben féltem a ragaszkodástól is, ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy vége lett a kapcsolataimnak (azt vártam, hogy majd ő azt mondja szeret, és utána már én is gondolhatok ilyesmire). Természetesen ehhez még hozzá jözz a szexuális gátlásosság, és hogy én ezt bűnnek tekintettem(amire azért nagyon vágytam), és hogy tapasztalatlanság is milyen nevetséges, mert az erőszak a pusztulást segíti elő, és a semmi felé tart, ami tökéletes, de ÉN hogy lehetnék része egy egyészre való törekvésnek? Nehéz volt ezt is elfogadni és csak néhány hónapja sikerült. Most már szerencsére eldobtam az összes ilyen baromságomat. Még meg kell tapasztalnom az igazi, teljes harmonikus szerelmet, mert azt még nem tettem meg, de ez is csak egy eszköz lesz, hogy rájöjjek hogy ez ugyanaz mint bármi más. Nem fogok ezzel problémákat csinálni, keresni az igazit stb. Egy megfelelő pillanatban egyszerűen belenézek a szemébe és kész. Miután ezt kitapasztaltam már nem lesz semmi feladatom, legfeljebb, hogy a karmikus kerék lecsípje a testnek nevezett cselekvőnyúlványomat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nomad, írj élményt, olvasni akarok.... :-)
Ja tudom, túl érzelgős meg lelkizős vagyok. De ha elfogadom magam ilyennek, akkor.... akkor ugyanott vagyok :-) Ha tudatosan élem meg, akkor még intenzívebb...
Tudom, értem, vágom, amiket írsz.... Ez a kettőség idegesít egyébként nagyon, és az a szomorú, hogy csak beszívva/betépve ÉRZEM IS amiket mondasz. És ez szar dolog.
Ez a drog, amit most nyomok, a szenvedély drogja és sokkal keményebb mindenféle eddig ismert pszichoaktív szernél.
Biga, akinek épp nagyon hiányzik és bár gyáva, de most nem bánná, ha fejére esne egy tégla |
| | | | |
| | | | | | 337. cellux | 2003. december 17. 10:22 |
| | | | | | | Hú, Nomad, ez nekem (is?) nagyon jól jött most.
Az nagyon ott van, hogy azért bánok úgy más emberekkel, ahogy, mert azt akarom, hogy ők is jól bánjanak velem... Elkerülni a konfliktusokat, közben folyamatos rossz érzéssel járni a földön, mert nem azt mondom és mutatom az embereknek, amit valójában gondolok és érzek, hanem azt, ami - szerintem - számukra a legjobb. És észre se veszem, hogy ezzel tulajdonképpen megalázom az embereket, nem hagyom meg nekik a szabadságot, hogy maguk dönthessék el, mit gondolnak rólam, hazudok folyamatosan, ahelyett, hogy bevállalnám magam és szembenéznék a következményekel (amik aztán esetleg varázslatos módon mégse úgy alakulnának, ahogy elképzeltem).
De ahhoz, hogy ez a dolog (is) kezdjen bennem világossá válni, kellett a szerelem. Jó dolog az, hidd el. :-) Olyan, mint egy lámpás az úton, vagy egy kályha, amihez mindig oda lehet ülni melegedni.
Aztán persze, kinek mi.
|
| | | | |
| | | | | | 336. Nomad | 2003. december 17. 10:13 |
| | | | | | | Örülök, hogy megkérdezted, akkor csak kíméletlenül:)
Azzal dobálódzol, hogy Isten így, meg Isten úgy, de fogalmad sincs róla mi az a szeretet. Azért van szerinted szükséged a szerelmere, hogy feltétlen szeretetet tudj valaki iránt érezni. Az ego legalapvetőbb természete az akarás, a kapaszkodás, az, hogy MINDENT megpróbál magáracsavarni, hogy ne kelljen látnia, milyen üres. A legtöbb ember úgy él, hogy megpróbálja a TÖBBI ember úgy irányítani, hogy azok jók legyenek hozzá. Ebből például a szerelemmel lehet kiszabadulni, és rácsavarodni a másikra, akkor már nem az ÉN a fontos, hanem először az Ő, aztán, ha kölcsönös lehet a MI. Ne sopánkodj, hanem menj ELŐRE az útadon. Az a bajod, hogy kettészakít, hogy tudod milyen felesleges a KÖRBEN járást célnak tekinteni, de az egód természete ezen az úton menne.
Vagy fogadd el, hogy ez a természeted, és tapasztald meg a saját magad életét úgy, hogy közben nem felejted el szeretni magad azért mert ilyen vagy.
Vagy ismerd el, hogy nincs értelme egy embert preferálni, az összes ugyan az, csak más dolgok miatt nem hiszik ezt el magukról, emiatt felesleges szerelmesnek lenni egybe.
Vagy röhögj egyet az egészen és kezdj el teljesen más irányba menni.
Vagy halj meg.
Vagy akármi.
(Tekintetbe véve, hogy milyen szenvedélyesnek ismerhettelek meg ez alapján a topic alapján, úgysem fogod abbahagyni a szerelem keresését, amíg rá nem jössz mi az, de akkor fogadd el ezt a saját karmikus körödnek, és érezd különlegesnek minden pillanatát)
szerintem én:):):):):):):):):)
Ha gondolod írhatok saját konkrét tapasztalatot is, bár nem hinném, hogy lenne bármi értleme. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tényleg, ha van kedvetek, kommenteljetek, kívülről nézve milyen irányba tartok? Csak kíméletlenül, csak őszintén :-) Talán nem is kellene reagálnom ha írtok, csak befogadni...
Egy tanulság kezd megfogalmazódni bennem: talán mégsem jó kimutatni az érzelmeket és hallgatni rájuk... |
| | | | |
| | | | | | 333. azmirra | 2003. december 16. 20:52 |
| | | | | | | Erre mondaná barátnőm, hogy a Melrose Place az élethez képest kutyagumi :)
|
| | | | |
|
