 |
Mi a lényeg?!_ID, 2003. szeptember 21.  | |  | | | | |  | |  | | | "Minden átértékelődik... mindent elfogadsz... és ez a helyes (szerintem)!"
Jézus tanítása sem épül annyira a dualitásokra mint amennyire a későbbiekben ezt kiélezték: A legfontosabb a szeretet. És a "szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel..."
"itt igazán arra van szükség, hogy az ember egyszer nagyon kikészüljön, ne találjon kiutat sehol se... és akkor belül kinyílhat neki valami!!!"
Amikor nagyon kikészülünk, arra reakcióként tudunk leginkább önmagunk lenni. Az eltárolt sémák nem működnek és előjöhet a "mély önmagunk". Egy idő után viszont már nem kell ehhez kikészülnünk: Amikor már tudjuk, hogy egy játékban vagyunk, aminek vannak szabályai, de akkor is ugyanaz van, ha egy másik játékba csöppenünk, ahol más szabályok vannak. A lét viszont csak létezik és ugyanaz marad.
egy "játékban" vagyunk, ahol vannak szabályok (munka, család... stb)
|
| |  | |  |
| | | | | | 75. Sevil | 2004. május 25. 14:02 |
| | | | | | | "Az emberi gondolkodás ott követi el a hibát, amikor összekeveri a Jót a Helyessel (eddig egyedül a buddhista tanításban találtam meg ezt a megkülönböztetést)."
Akkor idess:
A dolgok közt nincs olyan, amelyik ne lehetne az, s a dolgok közt nincs, amelyik ne lehetne ez. [
] Az az és az ez egy-egy oldalról jellemzi az életet. Ami azonban az egyik oldalról élet, az más oldalról halál... Ő (a bölcs) is támaszkodhatik az "ez"-re, de ez az "ez" számára egyben "az" is, és az "az" számára egyben "ez" is. Az "az" ugyanúgy lehet egyszerre igaz is, meg hamis is, mint ahogyan az "ez" egyszerre lehet igaz is, meg hamis is.
Az azt t és az ez t sohasem fogni fel (ellentét-) párnak: ezt nevezzük az értelem (tao) fordulópontjának. E fordulópont körül, mint közép körül forogva kezdettől fogva (a dolgok) összhangban maradnak a határtalannal . Így a helyes éppen úgy határtalan lesz, mint ahogy határtalan a helytelesn is. Ezért mondottam, hogy a legjobb, ha igazi világosságra törekszünk."
Csuang Ce - A dolgok egyenlőségégről |
| | | | |
| | | | | | 74. update | 2004. május 25. 14:00 |
| | | | | | | "amúgy ezeket, amiket írok, nem úgy írom, hogy "na én tudom mi az igazság, aztán jól megmondom". hanem inkább úgy van ez, hogy én érzek belül dolgokat, valami intuíció-féleséggel, aztán keresek hozzá olyan verbális formákat, amik többé-kevésbé kifejezik azt, amit érzek. ha jó formát találtam, azt megérzem, ha rosszat, azt is. (például ezeket, amiket most írtam neked, eléggé szedett-vedettnek érzem.) azért írok csak, még akkor is, ha nem tetszik, mert hátha lesz valaki, aki lát az én elcseszett korsóimban valamit, amit aztán sokkal tisztábban és világosabban ki tud majd fejteni." :)
Ász vagy Cell, ne is tagadd!!! :)
Szerintem a lényeg, hogy mindenki arra hallgasson, ami belül van, engedje el magát!!! ÉS KÉSZ... és akkor nem lesz semmi, egyszerűen, ha ezt átérzni... Tudja majd, hogy mi a helyes... csak tenni fog, csak gondolkodni, de fog tenni és gondolkodni...
Ezt nem lehet másképpen sajnos leírni... itt igazán arra van szükség, hogy az ember egyszer nagyon kikészüljön, ne találjon kiutat sehol se... és akkor belül kinyílhat neki valami!!! HALGASSON ARRA és KÖVESSE AZT... onnantól nincsen megállás, néha visszahúzzák a dolgok, de már sose lesz olyan, mint előtte!
A jó és rossz csak két dolog lesz a számára... mindkettőt elfogja tudni fogadni... hogy cselekedetei milyenek, az nem lényeges, mert azt sok minden befolyásolja... hiszen egy "játékban" vagyunk, ahol vannak szabályok (munka, család... stb)
Minden átértékelődik... mindent elfogadsz... és ez a helyes (szerintem)!
Ismerni fogsz olyanokat, akiknek van egy rakás rossz tulajdonságuk, te is látod azokat, de nem tudom "értelmezni", feldolgozni magadban... mert benned már más a jó és rossz!
Ez nehéz elmagyarázni... kicsit olyat, mintha nem érdekelni, hogy egy történés jó vagy rossz... mert lényegében teljesen mindegy...
De ezt ne konvertáld át közönyösségbe, ez más...
Az a gond, hogy a "törésen" túl, mikor az ember elkezd járni ezen az úton, a fogalmak mások leszenk... mert más lesz a felfogása!
Csak ezt tudom mondani...
Bye |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "eddigi élettapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy amint az ember halad előre az életben, úgy egyre több mindent fog fel ez a belső intuitív képessége"
Szerencsés ember vagy te cellux, ha hagyod azt a befogadó és kiárasztó berendezést szabadon működni, amit énnek nevezünk. Általában az élet élőrehaladtával egyre szűkítjük és torzítjuk a lehetséges inputot. És ha néha sikerül úgy igazán körülnézni, az igencsak pszichedelikus élmény lehet. Pedig nem olyan nehéz, csak le kell állítani a linárisan erre arra ugráló robotot, az ént.
(Azért jó lenne, ha nem kéne mindig a formába öntésen gondolkodni) |
| | | | |
| | | | | | 72. cellux | 2004. május 25. 13:43 |
| | | | | | | "halál, hol a te fullánkod?" - kérdezi Pál apostol.
én úgy érzem, nem véletlenül beszél fullánkról. a fullánk (milyen vicces szó) kiszedhető, a fullánk semlegesíthető, még akkor is, ha a halál megtörténik. a halál csak akkor veszejti el az embert, ha az ember abban a létmódban áll, abban eresztett gyökeret, amibe a halál bele tud akadni. ha az alapja a túlnaniban van, akkor a halál csak jön-megy (odakint), a belső lényeget nem érinti. ezért a krisztus feltámadása.
|
| | | | |
| | | | | | 71. cellux | 2004. május 25. 13:31 |
| | | | | | | amúgy ezeket, amiket írok, nem úgy írom, hogy "na én tudom mi az igazság, aztán jól megmondom". hanem inkább úgy van ez, hogy én érzek belül dolgokat, valami intuíció-féleséggel, aztán keresek hozzá olyan verbális formákat, amik többé-kevésbé kifejezik azt, amit érzek. ha jó formát találtam, azt megérzem, ha rosszat, azt is. (például ezeket, amiket most írtam neked, eléggé szedett-vedettnek érzem.) azért írok csak, még akkor is, ha nem tetszik, mert hátha lesz valaki, aki lát az én elcseszett korsóimban valamit, amit aztán sokkal tisztábban és világosabban ki tud majd fejteni.
eddigi élettapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy amint az ember halad előre az életben, úgy egyre több mindent fog fel ez a belső intuitív képessége, és az így felfogott dolgokat kell (vagy lehet) felszínre hozni aztán a rendelkezésre álló eszközökkel (verbalitás és más művészetek). tulajdonképpen formát adunk a formátlan dolgoknak, általunk a világba születnek az ideák, az addig kimondhatatlan tartalmak. és azt gondolom, egy csomó ilyen idea várakozik a megnyilvánulatlanban, és talán van egy gyökér-idea is, ami ezt az egész létesülést hajtja, ami meg szeretne nyilvánulni a formavilágban, és az összes előzetes megnyilvánulás, minden, amit le- vagy áthozunk, ennek a gyökér-ideának a létbe lépését készíti elő.
mint a McKenna féle "transcendental object at the end of time"
|
| | | | |
| | | | | | 70. cellux | 2004. május 25. 13:07 |
| | | | | | | Gondolom, nincsenek vegytiszta képletek, tisztán jó vagy rossz emberek... ha az életre, az egyre magasabb szintű szervezettségre való törekvést, az építkezést, az evolúció hajtóerejét tekintjük Jónak, a lerontást, a széthullást okozó káosz-energiát pedig Rossznak, akkor világos, hogy mindkettő megvan bennünk, de szerintem egyik sem a sajátunk. A Jó teszi lehetővé, hogy éljünk, a Rossz gondoskodik arról, hogy meghaljunk. De az, ami él (az ember maga), vagy mondjuk az élet "alanya", szubjektuma se nem rossz, se nem jó, hanem a történelem formáló erői közé vetett anyag, ami jóvá vagy rosszá csak a színpadon, az élet viszonylatai között válik.
A Jó (az Élet) minden egyes emberi életben nekifeszül a Rossznak (a Halálnak), egy életnyi ideig egyben tartja a szervezetet, ezáltal lehetővé teszi, hogy az egy ember hozzátegyen egy kicsit a nagy egészhez, aztán jön a halál és eltörli azt a kis villanást, ami az ember volt. És aztán a Jó, az Élet kisarjad megint és a Halál mindent lerombol és ez így megy a világ végéig (ha van vége).
A kettősségeken való túllépésben az ember látja ezt a nagyobb perspektívát, és megnyugszik, mert megérzi a mulandóságban rejlő szépséget, lelkesen tud azonosulni saját porszem voltával, a saját életét a nagy egész részeként képes megtapasztalni. Így harmonikusan összekapcsolódik benne a mulandóság és az örökkévalóság, ami azelőtt kibékíthetetlen ellentétben volt egymással.
A valódi halál nem a mulandóság, hanem a görcsös kapaszkodás, a statikus változatlanság, az a félelem, ami minden eszközzel megpróbálja megakadályozni az elmúlást. A halálon való győzelem nem a halált szünteti meg, hanem a halálfélelmet. Akinek a halál is a barátjává válik, annak nincs félnivalója többé.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "A Helyes az, ami meghaladja a kettősségeket, a Jó az, ami a Rossz-szal szemben Jó (tehát a dualitás egyik pólusa)."
cellux,
Teszik, amit írsz, csak azt nem értem, hogy hogy lehet meghaladni a kettőségeket. Lehet, hogy annak, aki keleten nőtt fel, lehetséges. De ha mi döntünk valahogy, mindig mérlegelünk pólusok között, csak akkor nem, ha az intuíciónkra hallgatunk. Ekkor viszont a tudattalanunk mérlegel az elraktározott jó és rossz mémek alapján.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ha születésünk által az egyik oldalra kerültünk, ahogy írod, akkor miért vannak destruktív ösztöneink?
Freud szerint van életösztön (Eros) és halálösztön (Thanatos) , az élet pedig a halál felé vezető kerülőút.
De ezt a végén mondta, miután látta a világháború destruktivitását és amikor beteg volt és szenvedett. Szerintem azáltal, hogy a halállal foglalkozott, megszelídítette a szenvedését. Szóval szerintem azért látta így mert ezáltal tudta az életét simítgatni.
Egyébként ez a jónak lenni, nálam is alapmotiváció. Milyen lenne rossznak lenni? Talán pusztítani másokat és ezáltal önmagunkat. Az viszont tény, hogy vannak, akiknek ez jól esik. Beszélgetni kéne velük is. |
| | | | |
| | | | | | 67. cellux | 2004. május 25. 11:47 |
| | | | | | | ez a gondolat nagyon tetszik... mármint hogy a jó és a rossz egyenrangúak, de aki a jóból (az Életből vagy az Életre) születik, annak természete szerint a jó oldalon a helye, és ezért a jót magasabbrendűnek (vagy más szóval: magához közelebb állónak érzi). És ez nem pusztán szubjektív ítélet, hanem az ő helyzetében objektív igazság.
Mindenesetre én azt gondolom, hogy itt egy hármasság van: a Jó, a Rossz és a Helyes. A Helyes az, ami meghaladja a kettősségeket, a Jó az, ami a Rossz-szal szemben Jó (tehát a dualitás egyik pólusa).
Az emberi gondolkodás ott követi el a hibát, amikor összekeveri a Jót a Helyessel (eddig egyedül a buddhista tanításban találtam meg ezt a megkülönböztetést).
A Jó és a Rossz egyaránt Helyes (mindkettőnek helye van a világban), és az ember születése, státusza, léthierarchiában elfoglalt helye határozza meg, hogy az ő életében melyik oldal lesz a domináns.
A tökéletesség pedig - legalábbis a Buddha szerint - a Helyes, tehát az arany középút a két szélsőség között.
|
| | | | |
| | | | | | 66. Liet | 2004. május 24. 19:50 |
| | | | | | | Nem tudom hová írjam ezt a kérdést, végül ide sikerült.
Van egy kérdés amivel nem tudok mit kezdeni:
A világ csupa kettősség, ellentét, egymást kiegészítő fél...fekete-fehér, sötét-világos, nő-férfi,...
Valahogy ezek az ellentétek egyenrangúak, legalábbis annak érezzük őket. Nincs az az oldal amit minden esetben kívánatosabbnak tartanánk, akár elérendő célként állíthatnánk magunk elé.
Egy mégis van: a jó-rossz
Ők ketten mindennek a gyökere.
A kérdés: Miért van az, hogy ha "jól" cselekszünk, szemlélődünk,... kerüljük a rosszat közelebb kerülünk a megnyugváshoz, megtisztulunk. Úgy érzem a jó út vezet valahová a rossz nem. Az ellentét két oldala mégsem egyenrangú mert.....................nem tudom miért nem.
Valahogy úgy érzem a jó a teremtést, a létezést, az életet hordozza magában. Azért mert élek, szükségszerű, hogy úgy definiáljam a jót, ahogy? Élő dolog a pusztítás útján nem érheti el a tökéletességet? (-szerintem nem) A nem élő dolgok a rendezetlenség növelésének útján jutnak el a tökéletességbe - a pusztítás üdvös az élet szálka a tökéletességben.
Úgy érzem, születésem, létezésem által az egyik oldalra kerültem.
Most nagyon jól érzem magam:). Amikor elkezdetm írni ezt a dolgot még nem értettem, most már tudom, hogy csak meg kell találnom a kaput a másik oldalfelé - akár az élet(em) árán is. Ha megvan már be sem kell lépnem:))))))) Ez a lényeg.
Ez egy dinamikusan kérdésből válaszba transzformálódó hozzászólás volt.
Azért elküldöm, biztos van még sok okosság a képernyő másik oldalán:) köszöm |
| | | | |
| | | | | | 65. Nomad | 2004. május 24. 09:24 |
| | | | | | | A megvilágosodás szót mindenki elég össze-vissza használja, de lehetne úgy tekinteni, hogy a megvilágosodás az a pillanat, amikot a világ kinyílik, és nem titok többé, hanem üresség. Nem minden és nem semmi. Azt az embert, pedig, aki vissza tud emlékezni erre az élményre, hogy ez már megtörtént, pedig felébredt embernek hívhatjuk. De egy ember nem lehet megvilágosodott, legfeljebb tudhatja, hogy ez megtörtén(t)het(ett)ni fog. Viszont ezzel a kérdéssel nem érdemes foglalkozni, hiszen egyrészt bármikor gondoljuk, hogy már megtörtént, vagy még nem, egyik sem a megvilágosodás, ráadásul "akkor" az idő is elveszíti azt a jelentését, amit most hordoz, tehát nem majd fog megtörténni, hanem mindíg ez történik.
A megvilágosodás CSAK tökéletes lehet, különben nem megvilágosodás:)
A felébredt embereknek csak le kell szokniuk magukról, és a többi jön magától.
Megvilágosoddha, LSDDHA-HA. |
| | | | |
|
