 |
Bűn, drogok, valláskhadaji, 2003. április 11.  | |  | | | | 258. anjou. | 2007. augusztus 21. 13:12 |
| |  | |  | | | Én sokkal inkább az agresszió oldalán állok. Tanultam a saját hibá(i)mból. Számomra teljesen furcsa, hogy az egyik legnagyobb mélypontból mostanában mennyire felfelé ívelnek a dolgok...
A hazugság csak egy ideig-óráig húzza a dolgokat... |
| |  | |  |
| | | | | | 257. Bard | 2007. augusztus 21. 13:02 |
| | | | | | | | Mondjuk végülis nincs jól... Tulajdonképpen végülis mindkét válasz "természetes", de talán az agresszió azért jobb, mert előrevivő, változást indukáló... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | OK Bard,
de szerinted ez így jól van?
Ne legyen igazi kapcsolat, valódi megértés, intimitás se a szülők, se a szülők és a gyerek(ek) között?
Az agressziónak (nem az erőszaknak!) pedig éppen az a természetes funkciója, hogy segít az olyan helyzetekből megszabadulni, amikor valaki bánt, amikor valaki ráült a fejedre és nem akar leszállni róla... |
| | | | |
| | | | | | 255. Bard | 2007. augusztus 21. 12:37 |
| | | | | | | Szerintem ezzel a szülő-gyerek-őszinteség dologgal két probléma van, ami eléggé megbonyolítja a dolgokat. Az egyik, hogy sokszor az apa-anya között sincs meg a konszenzus, másként képzelik el a világot, a gyereknevelés mikéntjét stb. plusz, a családi konszenzus szembenáll magával a külvilággal is... A gyerek viszont már mindennel kapcsolatban van, apával, anyával, külvilággal... Feltételezem, hogy semmilyen helyzetben sem lesz mind a három hatás harmonikus. Pontosabban a gyereknek minden esetben valahogy magának kell létrehozni a harmóniát. Össze kell egyeztetnie a dolgokat. Talán valamiféle régimódi zárt társadalmakban létezett egység, de igazából valamiért nem hiszem ezt se. Annál kreatívabbak az emberek... ;-)
Mit lehet tenni? A gyerek hazudik a szülőnek. Ez valójában sokkal természetesebb állapotnak tűnik számomra, mint ha a gyerek mindenáron őszinteségre törekszik. Akár úgy, hogy menekül, akár úgy, hogy balhézik a szülőkkel. Az egyik békés megoldás, a másik esetlegesen agressziót szül. Egyik se tökéletes... |
| | | | |
| | | | | | 254. Zsuzsk4 | 2007. augusztus 21. 11:15 |
| | | | | | | Furcsa, de szerintem a szülők iránti bizalmat is másként élik meg a gyerekek (lehet hogy ez a fiú-lány különbségből is adódik), sokan nem gondolják, hogy a szüleik is csak emberek, nekik is voltak problémáik-sok hasonló- , ezekről a kényes dolgokról meg igen nehéz beszélni, mert ugye féltjük az a kapcsolatot is ami már megvan, még ha nem is tökéletes.
Szerintem a családok nagyrészével az a baj, hogy sok felnőtt úgy vállal gyereket, hogy még magát sem ismeri és nem tudja hogy kell igazán szeretni -és nem csak figyelmet kiharcolni, nem birtokolni-.
Figyelem a körülötem élőket (és magamat) azt vettem észre, hogy a szülők összes hibája felnagyítva jelenik meg gyermekben, ha igazán jó szülő akarsz lenni közel "tökéletes"nek lenned, tehát ez elég nehéz, ebbe sokan nem is gondolnak bele, mennyi minden múlik rajtuk. Egyszerűen nem látják át a dolgokat, nem gondolkoznak, mert ezt soha senki nem tanította meg nekik, és nem is volt példa a környezetükben.
Abban igazad van, hogy nem érdemes tűrni az elnyomást, azt hogy a szülők a gyermekeken "élősködjenek"-itt jut eszembe például Feldmár András kapcsolata édesanyjával-. Csak gondolom elég nehéz lehet egy sérült gyereknek kiszakadni az ismert környezetből bele a nagyvilágba, mindenféle (anyagi és főleg lelki)védelem nélkül. De segítő emberek mindenütt ott vannak csak meg kell találni őket.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Persze, abban igazatok van, hogy nem lehet ennyiből megítélni milyen is az adott helyzet: ezért is írtam Kulcsarkanak, hogy dobjon egy mailt.
...és megértem azt is, hogy a legtöbb ember számára igencsak durván hangzik az, hogy hagyd ott a szüleidet: nem is gondolom, hogy minden esetben ez lenne a megoldás.
Ugyanakkor érdemes elgondolkodni pl. azon, hogy 'normális' -e az, ha egy gyerek 'parázik' a szüleitől, illetve attól, hogy elmondja neki,, hogy pl. dohányzik, vagy füvet szív, vagy történt valami. Ez a bizalom súlyos hiánya, márpedig egy gyerek tönkremegy, ha nem bízhat meg a szülei szeretetében és elfogadásában. Ha van valaki a környezetében, aki tudja pótolni ezt az elfogadást, akkor még nem olyan nagy a gáz, de sajnos nagyon-nagyon sok fiatal senkire sem számíthat.
Sajnos az is nagyon megnehezíti a dolgokat, hogy az ember ugyebár (és még inkább a gyerek) érzelmileg kötődik a szüleihez, még akkor is ha azok rendszeresen kínozzák lelkileg/testileg. Ezen kívül kulturálisan a szüleink iránti feltétlen tiszteletre vagyunk kódolva, és a legtöbb ember fejében az a kép él, hogy a (nukleáris) család az egyetlen mód ahogy élni lehet, és a szülők sokszor minden erejükkel megpróbálják összetartani a családot, sőt kifelé ha lehet harmonikusnak és idillinek mutatni azt.
A gyermek pedig, aki csak szeretne túlélni, és megkapni az ehhez szükséges figyelmet és elfogadást, megragad minden pillanatot, amikor jól érezheti magát a szüleivel: márpedig a legroszabb családban is vannak ilyen pillanatok. Ilyenkor igyekszik elfelejteni mindent amit ellene elkövettek, minden fájdalmat, amit okoztak neki, és próbál újra és újra hinni abban, hogy a szülők mégiscsak szeretik őt, és nem fogják bántani...
Végezetül, én úgy érzem, hogy azok sem biztos, hogy olyan szerencsések, akik úgy érzik, hogy ők jó családban nőttek fel/ vannak, ezt különösen jól látni itt Luxemburgban pl., ahol az anyagi jólét és egy bizonyos fajta társadalmi konszenzus (kb. mint nálunk volt a hetvenes-nyolcvanas években) teljesen elfedi a problémákat és kívülről nagyon idillinek látszó életet teremt. Itt a kispolgári családok paradicsomában, a hiper-heppinek tűnő családok között sétálgatva fel sem merül az embernek, hogy ezzel az életmóddal, ezzel a berendezkedéssel valami gond lehet, de ha jobban megismer valaki itteni embereket rájön, hogy milyen nagy a belső bizonytalanság, a kiüresedettség, a magányosság...
A luxemburgiak nagyobb arányban lesznek öngyilkosok, mint a magyarok, főleg a fiatalok: valami hiányzik a legtöbb szülő-gyermek kapcsolatból, és a legtöbb családból itt is éppúgy, mint Agyarországon. Ez pedig szerintem a valódi intimitás és a tudatosság: ezek fontosabbak annál, hogy lemondjunk róluk, csak azért, hogy a szüleink továbbra is elnyomhassanak minket. |
| | | | |
| | | | | | 252. Zsuzsk4 | 2007. augusztus 20. 23:14 |
| | | | | | | jean-sol-partre:
Ezt így teljesen megértem és becsüllek azért mert egyből segítenél egy ismeretlennek, aki olyan helyzetbe került amiben te voltál.
Mindenki a saját példáján keresztül tud tanácsot adni, ezért nem is gondoltam, hogy ilyen szörnyű lenne a helyzet, igen csak naív vagyok ilyen téren, mert szerencsém volt - mással nem igazán tudom magyarázni az emberek életének különbségeit.
(nem a te irásodra válaszoltam azzal, hogy nem bűn az elhallgatás-ez egy szimpla vélemény volt részemről :) |
| | | | |
| | | | | | 251. Airborn | 2007. augusztus 20. 18:53 |
| | | | | | | Azért szerintem ennyire ne túlozzuk el a dolgot (elnyomás, bántás, stb), ismerek olyan embert, aki még a cigi miatt is parázik, h megtudják otthon, pedig ismerem a szüleit és nem hiszem, h megvernék, vagy akár valami nagyon durvát mondanának, mellesleg az apja is dohányzik.
Sőt, a matektanárom pl mesélte, h ő otthon nagyon sokáig titkolta a (felnőtt) gyerekei elött, hogy dohányzik
Egyszerűen vannak emberek, akiknél ez para, a fűnél meg méginkább, mert általában elítélik, és hiába nem vernék meg vagy tagadnák ki a gyereket, akkoris kellemetlen érzis, ha megtudják |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Jólvan, felfogtam mire gondolsz :). énis hasonló hejzetben voltam régebben, de néha mostis. Amúgy ez a menekülés nekemis rengetegszer eszembe jutott.. csakhát hova? nagyszüleim már elhúnytak, 14évesen még nem mindenki tudja eltartani magát. Úgy döntöttem, hogy elviselem minthogy elfogadjam. persze később rájöttem hogy jól döntöttem.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Annyit akartram, mondani, hogy van jobb megoldás, mint olyan szülőkkel maradni, akik nem fogadnak el, úgy ahogy kell.
Ez radikálisnak tűnhet, de miért lenne jobb együtt maradni valakivel, aki bánt, elnyom stb. ?
Aztán, ha már rájöttek s szülők, hogy hogy kéne, akkor lehet a kapcsolatot folytatni (illetve addig sem kell persze teljesen szüneteltetni).
Nem tudom Kulcsarka hány éves. Tíz évesen egyedül tényleg nagyon nehéz bármit is tenni (bár vcan ilyenre is példa), de azért remélem, hogy nem tíz évesen kezdett el füvezni a kollega.
Én tizennégy évesen menekültem el otthonról, és csak azt sajnálom, hogy a hugomnak még három évvel tovább ki kellett húznia otthon. Ő sokkal többet sérült.
Zsuzska, ha ilyen klassz szüleid voltak, akkor neked nincs fogalmad arról a helyzetről, amiben Kulcsarka lehet. Emellett valamit nagyon félreértettél: hol írtam én olyat, hogy elhallgatni ezt a dolgot, vagy hazudni e miatt bűn lenne? Mint írtam, azt tartom "bűnnek", ha szülők egy gyereket ilyen helyzetbe hoznak.
Nincs más választás:
hát sokszor tényleg, de ez általában nem igaz olyan esetekben, ahol a delikvens van olyan értelmes, és rendelkezik olyan lehetőségekkel, hogy pl. interneten kérjen segítséget.
Sok lehetőség van és vannak akik tudnak segíteni. |
| | | | |
| | | | | | 248. Zsuzsk4 | 2007. augusztus 20. 17:24 |
| | | | | | | Szerintem meg nem az a megoldás, hogy lelépsz otthonról(akárhányéves is vagy mert nyilván azért laksz még otthon mert nem tudsz/akarsz a saját lábadra állni..)
Én nem tartom akkora bűnnek, hogy elhallgatod a szüleid elől, mert én ismerem a saját szüleimet (itt persze csak magamból indulok ki és egyesegyedül az én véleményem), ők egy másik korban nőttek fel, nem tudnák elfogadni az ilyen dolgokat, mert ezt nevelték belék, nem hiszem hogy valaha is megvoltazna a felfogásuk(pedig amúgy imádom őket és örülök hogy ők a szüleim, mert nagy szabadságban neveltek fel így el tudtam és tudom dönteni nekem mi a jó, ők megbíznak bennem és eddig nem is lett semmi bajom, mert tudok vigyázni magamra)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | jean, szerintem amit írsz az egy kicsit túlzás. Ez a "senki előtt nemjó titkolozni" igaz, de sokszor nincs más választása a gyereknek(direkt írok gyereket, mert ez általában az ő problémájuk). Sok 10en éves kezdi el a dohányzást szakközépbe vagy általános iskolába, és szerinted hányan mondják el otthon? Egyéni tapasztalat: rohadt kevesen.. és most csak sima cigiről van szó. Egy ilyen országban, ahol ha kimondod otthon: fű, akkor egyből a legrosszabra fognak gondolni, és jobb esetben elkezdenek törődni a gyerekkel[lelkiismeret furdalásvagymi] - vagy rosszabb esetben jól megverik... eddig csak a rosszabb esettel találkoztam szerencsére csak 1x..
kicsit általánosítva írtam a dolgokat, de szerintem bennevan az amit írni akartam eredetileg.
elmaa |
| | | | |
|
