| Drog Etikai KódexÉn+te+ö=gén, 2007. december 25. | | | | | | | | | | Iorek, Romulus: ne nézzetek teljesen hülyének. Az egy dolog az, hogy a rendőrségen a BRFK kábítószerosztályán, esetleg még 1-2 megyei kapitányságon van 1-2 ember, aki reggelente beleolvas a DAATH-ba, meg egy másik az, hogy a média nyomás gyakorol a rendőrségre, hogy az cselekedjen valami teátrálisat a DAATH ellen. Emlékeztek? Juhász Péter elvitte a bíróságra a kendernövényt, és a kutyát nem érdekelte addig, míg a tévé be nem mutatta, és az egész ország el nem kezdett rajta röhögni. A nyilvánosság miatt nyomás nehezedett a rendőrségre, hogy cselekedjen valami látványosat: kimentek, és elvitték a növényt. Persze nem ebből az egy esetből vontam le azt a következtetést, hogyha egy bűncselekmény/jogsértés szóbeszéd tárgya lesz, akkor ott a rendőrség látványos eszközökkel fog beszállni a játékba.
Továbbra is tartom, hogy szerintem a DAATH-nak nem feladata önmagát reklámozni, arra ott van a Kendermag és a TASZ. |
| | | | |
| | | | | | | | | | Iorek, persze, nem csak haszonelv létezik, de ezek szerint a tettek nélküli panaszkodásnak van szépsége? Mert szerintem az sincs neki. |
| | | | |
| | | | | | | | | | Álommanó:
Én úgy látom, nincs szó erőltetésről: azon vagyunk, hogy végiggondoljuk és tisztázzuk, mit gondolunk az etikus droghasználatról. Ha pl. szülő is vagy meg drogos is (vannak ám ilyenek), akkor már egyéb felelősség is felmerül. Másrészt ami a gombatermesztés meg az evergreen topicot meg az élménybeszámolókat illeti, remélem, nem gondolod, hogy a yard nem olvassa a daatht.
xerfield:
Köszi a Nietzsche idézetet, nagyon tetszik!
Egyébként meg természetesen nem köteleznék se felnőttet, se gyereket a trogozásra, és egyáltalán nem zárom ki az elementáris, misztikus létélmények lehetőségét trogok nélkül (bár megjegyzem, sokan a trogokon keresztül jutnak el a trog nélküli tudatállapotváltoztatásig: ez se szükségszerű, csak elég gyakori).
Szerintem éppen ezért az iskolai felvilágosító munkát igazából nem a drogokra, hanem a megváltozott tudatállapotokra kellene kihegyezni. Lehet, hogy ez röhejesen idealistának, elrugaszkodottnak tűnik, de az a helyzet, hogy a Waldorf-iskolákban tanítanak többféle olyan gyakorlatot is, ami meditációnak nevezhető, továbbá az ünnepeik is (szerencsés esetben) valódi szakrális élmények tudnak lenni gyerekeknek, szülőknek, tanároknak egyaránt. Egy ilyen tantervi elem része lehetne az őszinte és nyílt beszéd arról, hogy az ilyen csúcsélmények elérésének eszközei között ott vannak az úgynevezett kábítószerek (szent anyagok) is. Így tudom elképzelni ezt. A "te majd csináld máshogy, mint ahogy én csináltam, legyél jobb, mint én voltam" típusú igény, ha gyerekek felé támasztják, tapasztalataim szerint minden egyes esetben rosszra vezet. Variáció csak abban lehetséges, hogy mennyire rosszra.
Ajtóablak:
Máshol (a homeopátiában és a pszichoterápiában) tanultam meg, hogy segíteni annak lehet (és annak "szabad"), aki ezt kéri. Ebből számomra az következik, hogy a saját élményeimről mesélhetek, de a pszichedelikumokat ajánlani csak roppant ritka esetben lehet: ha valaki a segítségemet kéri, és én valóban úgy gondolom, hogy egy trip segítene rajta. Én gájdoltam már savval néhány embert, és ezek éppen annyira meghatározó élmények voltak, mint a legfontosabb tripek. A felelősség nagy, rontani nagyot lehet, viszont segíteni is nagyot lehet. Szerintem még akkor is fontos döntést kell hozni, ha a másik áll elő a kéréssel: van, akinek simán azt mondanám, hogy nem vállalom, meg olyan is, akinek nagyon hangsúlyosan mondanám, hogy szerintem ezt nem kéne csinálnia.
A professzionális gájd ötlete viszont (bár logikus, meg minden) valahogy mégis taszító. Mégpedig azért, mert azt hiszem, a döntéshez, hogy valakit elvállalok-e, meg hogy milyen feltételekkel vállalom el, mint "gájdoltat", nem elég az anyagok ismerete, a tripes tapasztalat, hanem több kell: körülbelül az, ami ahhoz kell, hogy valaki jó pszichoterapeuta legyen. Tehát inkább azt mondanám (és persze ezt mondja a MAPS is), hogy vissza kéne adni a pszichotropikumokat a pszichoterápiának.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | Nyúl:
"Te elismertetésről beszélsz, meg beolvadásról. Én felvilágosításról és megismertetésről. Not the same."
Ehhez képest abból a hozzászólásodból, amire reagáltam (61.):
"én ezt az egészet nem úgy képzelem, hogy van a daath, ami egy social group, egy privát belterjes kis szubkultúra a maga írott és íratlan kőbe vésett szabályaival, hanem egy civil önérvényesítő csoport is egyben, mely megpróbálja magát elfogadtatni a többséggel"
Most akkor elfogadtatásról (elismertetésről - vagy van valami nagy különbség, amit én nem ismerek?) beszélsz, vagy nem?
Aztán: hogy mennyire van kivetődve az X társaság az Y társaságból (drogbarát kisebbség a xenofóbiás többségből): lehet, hogy félreértelek, de mintha arra utalnál, hogy a daathos közösség mintegy magát rekeszti ki azzal, hogy picsog, ahelyett, hogy hatékonyan kommunikálná magát. Szerintem ez nem túl fair: egy olyan társaságról van szó, amelyik még egy rendes találkozót sem szervezhet meg anélkül, hogy parázna, nem jelenik-e meg gate-crasherként a rendőrség. Mindannyiunkat a börtön, de legalábbis hosszadalmas és nagyon kellemetlen büntetőjogi procedúra fenyeget. Elmondani, hogy ez értelmetlen és igazságtalan, szerintem nem picsogás: lehet, hogy közösséget épít. Hiszen látod, az öncenzúra is erősen megjelenik: van aki azt mondja, szerintünk persze a drogok jók (is lehetnek), de azért gyerekeknek ilyent nem mondjunk ám! Hát miért ne? Miért hazudjunk nekik?
Aztán: "van ám olyan is, hogy X és Y" - mintha kicsit elszaladt volna veled az absztrakció: szerinted tényleg van olyan, hogy valaki egyszerre hiszi azt, hogy a drogozás megfelelő elővigyázatossággal akár roppant hasznos önismereti/ istenismereti munka is lehet, meg azt is, hogy aki drogozik, az ördöggel cimborál és biztos pusztulás az osztályrésze? Hát lehet, hogy van ilyen, de az erősen hasadt állapot: aki erre képes, azzal nem érdemes vitázni.
Egyébként kezdek arra a következtetésre jutni, hogy nem vagy velejéig romlott, csak nagyon gyorsan, gyakran érthetetlenül és meggondolatlanul írsz. Ja és piszkálódni azért szeretsz. :D
acid rain:
Egyrészt megkérdőjelezem a filozófiai alapvetést: ami "semmilyen cél felé nem visz", az lehet, hogy haszontalan, de nem értelmetlen. A haszonelv egyáltalán nem az egyetlen elv, amely a világot szervezi, még csak nem is a legfontosabb. Mi a haszna egy puszinak? Egy szerelmes versnek? Egy bulinak? Egy festménynek? Hogy szép? Az hasznos? Hát szerintem nem. Értelmes: az az értelme, hogy szép. Haszna meg nincsen. Ha mindig csak a haszon számít, kialakul a falanxter. Egyébként tetra-holist, de nem rematch, szerintem sem.
Romulus:
A flyer jó ötlet, ha cél hogy a daath szélesebb körben ismert legyen. Akár lehetne névjegykártya formátumú is, aminek a terve felkerülhetne ide, és bárki annyit nyomtat vagy csináltat belőle, amennyit akar, és osztogathatja. (Ezt bárki megteheti most is.) De kérdés, hogy cél-e. Ha hirtelen sokan idetalálnak, azok egy jó része ellenséges meg troll lesz. Ez a moderátor munkáját nagyon meg fogja nehezíteni. A daath nekem alapvetően nem érdekképviseleti szervezetre, hanem sokkal inkább sportklubra hajaz: ha pl. a paplanernyőzésről beszélgetnénk itten, egyáltalán nem biztos, hogy arra vágynánk, hogy egy rakás olyan ember kezdje el nekünk ecsetelni a paplanernyőzés veszélyeit, aki maga nem paplanernyőzik. Lehet, hogy tenni kéne a tudatlan többség informálásáért, de lehet, hogy erre nem a daath széleskörű népszerűsítése a jó megoldás.
A kódex (ha egyáltalán létrejön valami), szerintem egyáltalán nem lesz könyv méretű, hanem inkább csak egy 8-10 oldalas brossúra. Talán elég lenne ezt is megtervezni és közzétenni. Aztán ha arra akarunk gyűjteni, hogy nyomtassunk belőle pár ezret és szétküldjük (iskoláknak, stb.), lehet, bár tartok tőle, kevés helyen jutna el a diákokig.
|
| | | | |
| | | | 87. retek | 2008. január 5. 10:03 |
| | | | | | Vagy telefonos gájd. Tárcsázza a 2525öt és profi tripvezetés stb. A hívás emeltdíjas :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | nemhülyeség, mármint ajtóablak amit írt.
most picit elrugaszkodtam a csökött realitástól és vízionáltam... és látom lelki szemeim előtt, hogy professzionális guide-okat lehet kérni kezdő tripcsapatoknak, akik "szakszerűen", "tapasztaltan" levezetik a tripeket, lenne guide-közvetítő honlap stb stb. :)
ez most így elsőre viccesnek tűnik, de én tökre örülnék valami ilyesminek is. |
| | | | |
| | | | | | | | | | Visszatérve a honlap törlősdire.Mennyi ideig tartana lementeni az egész honlapot? Igen kb ennyi időbe ;) Aztan ha lenyugodtak a kedélyek fogja és visszatölti az adminbácsi.
[Off] xerfield 20 évesen gyereket válalni bátor dolog. Am törke bírom az iyen családostul Ozorára dolgokat. Idén ha lesz daath sátor megint akk valami fórum találkozót csaphatnánák |
| | | | |
| | | | | | | | | | egy ilyen kódex szerintem is elsősorban saját magunknak készül, kimunkálása közben mi magunk gondoljuk tovább a dolgokat. az egyik legtöbb, amit tehetünk, úgyis a példamutatás, és csak kevés ember van, aki aktivista szerepet is tud vinni. régen volt konkrét etikai kérdésem drogügyben, de érdekes, most, hogy ez a topik elindult, lett egy: hogyan vehetek részt szalviaszűz barátaim és a szalvia kapcsolatának alakításában? karácsonykor ugyanis volt egy súlyos szalviatrippem (próbálom megfogalmazni és hamarosan beírni a szalvia-topikba), megsemmisültem, közben paráztam mint állat, utólag nagyon élveztem, ajánlanám mindenkinek/nem ajánlanám senkinek. végül is ez a kérdés általánosítható, és a gájdolásra is vonatkozik. hogyan, milyen körülmények között, kinek ajánlható pszichedelikum, ajánlható-e egyáltalán, vagy csak akkor vállaljon be valaki gájdolást, ha a másik áll elő a kéréssel? vállalható-e a pszichedelikusszüzek beavatása? nekem ez utóbbiban még gájdként kenderen kívül nem volt részem, meséljetek ezügyi tapasztalatokat! :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | Egyszer már volt Daath a tévébe.Talán Mahadeva nyilatkozott.(telón) Nem merjük felválalni magunkat nem merünk kiállni, hogy itt vagyunk emberek vagyunk. Sikerült a nőknek szerte a világon, a színesbőreknek amerikába, A melegek is házasohatnak már.Minket mivel lenne külömb elfogadni?!
I Have a dream.... |
| | | | |
| | | | | | | | | | Romulus: igen, tetra is valami hasonlót mondott, de szerintem ez nem a DAATH feladata. Az más kérdés, hogy a DAATH-on meg lehet vitatni a konkrét módját a dolognak, vagy a DAATH-on is aktív fórumozók egy ettől a közösségtől legalább névben független project keretében megpróbálhatnak tenni valamit, de ha bekerül a tévébe, és a Blikkbe, hogy "az interneten adnak egymásnak drogozással kapcsolatos tippeket a fiatalok" akkor ott lesz vége a daath2-nek... |
| | | | |
| | | | | | | | | | Re: 71
doch
Egyáltalán nem kívánom, hogy a gyermekemnek kimaradjanak olyan súlyú és hatóképességű élmények, mint amelyek engem még eléggé meghatároztak: és nagyon örülök nekik, el nem cserélném őket semmiért. Az általános iskolai prevencióval kapcsolatban írtam, amit írtam, lehet van jobb módja is bevezetni egy 10-12 éves gyermektársulatnak a drogjelenséget, mint olyat. Neked van jobb ötleted?
Különben akkor sem gondolom azt, hogy ezek a drogos élmények elengedhetetlenek egy olyan ember életében, aki teljes, boldog életet akar élni, valamiféle igazság felé törekvéssel, vagy csak csúcsszuperjó boldogságos élményeket akar. Persze talán legkézenfekvőbb és egyszerűbb mód ehhez nekünk az, hogy vannak pszichedelikumok, empatogének és társaik, de ez még nem jelenti azt, hogy a következő generációknak is ez kell, hogy legyen.
Szerintem adódhatnak az emberek életében misztikus és elementáris jellegű létélmények közvetlen droghasználat nélkül is, azért ennek ne zárjuk már ki a lehetőségét. Aztán lehet hogy az ilyen élmény meg azért van, mert az emberiség kollektív tudatában vagymiben ott van azért a soksok droghasználat, az élmények mintája, lenyomata, aminek segítségével a tudat maga is tud imitálni magából ilyet. És akkor azért ez sem választható el ilyen szinten teljesen a droghasználattól, oké. Mindenesetre hagyjunk legalább esélyt arra, hogy lehessenek egyre többen olyan felnövekvő emberek, akiknek esetleg közvetlen droghasználat nélkül is tök jó meg teljes lesz az élete, lehengerlő meg boldogságos meg mindenféle élményekkel olykor, amiket mi leginkább úgy tudunk elképzelni, hogy tolok ezt vagy azt, vagy legalább akkor már végzek valami testi-szellemi gyakorlatot, jó sokáig.
Nem kell hazudni a 10-12 éves gyerekeknek a drogokkal kapcsolatosan, csak jelezni kell nekik, hogy bár az az általános, hogy az emberek ezeket elég aktívan használják, azért ne gondolják, hogy nem lehetnek kivételek, vagy hogy nem léteznek más módok tudatmódosításra-tágításra..vmi ilyesmi.
Ezt meg nem bírtam megállni, hogy ne pakoljam ide. : )
288
Emelkedett hangulatok. - Úgy tűnik, a legtöbb ember egyáltalán nem hisz az emelkedett hangulatokban, hacsak nem pillanatokig, legföljebb negyedóráig tartóakban - azon keveseket kivéve, akik tapasztalatból ismerik az emelkedett érzés hosszabb időtartamát. Ám egészen mostanáig, álom volt csupán, amolyan vonzó lehetőség az az ember, aki egyetlen nemes hangulatnak a megtestesítője: a történelem nem szolgál nekünk ilyen példával. Mindennek ellenére azért egyszer még szülhet ilyen embereket - majd akkor, ha már jó csomó előfeltétel teljesült, amelyeket ma még a legszerencsésebb véletlen sem hozhat össze. Ezeknek az eljövendő lelkeknek talán éppen az volna a szokásos tudatállapot, amelyet eddig csak néha észleltünk borzongva lelkünkben ritka kivételként: állandó mozgás és a magasság és a mélység érzése, mintha állandóan lépcsőn mennénk fölfelé, megpihenve néha a felhőkön.
(Nietzsche: Vidám Tudomány, fordította Romhányi Török Gábor) |
| | | | |
| | | | | | | | | | Álommanó:
Daath-t figyelik.Ez evidens és nem fér hozzá kétség.A fórumozók között is evidens van egy kettő ember aki nem eme szubkúltúra része csak próbál elcsenni valami infót.
Azért kéne reklámozni mert ha mi most elcseverészünk arról hogy a "sok buta-tudatlan ember" megbélyegez bennünket önön információ hiányukban attól ők még nem lesznek informáltabbak. |
| | | | |
|