 |
Milyen lesz a jövő?acid rain, 2006. október 18.  | |  | | | | 498. hlm | 2010. december 14. 02:36 |
| |  | |  | | | Hát igen. A belső lelki gyötrődés, az elfojtott érzelmek jellemzőek a magyar emberekre. Persze Erről nem szabad beszélni, mert gyengének látszódunk, hiszen a médiából is az szűrődik le hogy a karrier a fontos. A minimálbérből élő, de boldog és harmonikus család az nem számít.
Érdekes az is hogy nincs az országban egy olyan lelki közösségi alapítvány, ahol tényleg tudnának esetleg segíteni az önbizalom és szeretethiányban sínylődő embereken. Ja persze van, csak az mind valamilyen egyházhoz kötött és valamilyen függőséghez általában.Ezt csak azért említem mert az alkohol vagy a kábszerfüggőség már csak a tehetetlen düh és a meg nem értettség végkifejlete, képzavarral élve a jéghegy csúcsa. Igazából nem értem miért kell azt megvárni hogy valaki függő legyen és csak akkor kaphasson segítséget.
Tudjátok nekem a testvérem "csövezett" pesten bizonyos ideig és mesélte, hogy a hajléktalanok kb. 95%-a az önhibájából került az utcára, Én ettől függetlenül úgy vagyok vele, hogy adok egy százast mindig valakinek, ha ilyen embert látok.
Állítom hogy a feltétel nélküli szeretet hiánya okozza a legnagyobb válságot a világban és ez csak egyre rosszabb lesz. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Szóval a segítség sok esetben ma is egyértelműnek tűnik: meg sem kérdőjelezi senki, hogy segítségre van szüksége (egy bizonyos ideig) annak az embernek, aki eltörte a lábát. Minden épeszű ember belátja, hogy segítség nélkül nem képes önmagát ellátni, amíg meg nem gyógyul, illetve, hogy éppen e nélkül a segítség nélkül meg sem gyógyulna soha (ha nem tehermentesíted és pihenteted a törött lábat, akkor soha nem forr össze, vagy rosszul márpedig addig, legalább részben, mások kell, hogy ellássanak). Szóval fizikai szinten ez nyilvánvaló (igaz ma már kezd odáig jutni az individualizmus, hogy egyre többen úgy gondolják, az öngondoskodásnak kell kiterjednie erre az esetekre is, abban az értelemben, hogy az embernek anyagi javakat, hatalmat kell felhalmozni ahhoz, hogy ha kiszolgáltatott helyzetbe kerül meg tudja vásárolni/ki tudja kényszeríteni mások gondoskodását). Egymás lelkét ugyanakkor nem látjuk, ezért az még ritkábban jut az eszünkbe, hogy törések, ficamok, maguktól nem igazán gyógyuló sérülések a lelket is érhetik. Látjuk a nehezen járót és segítünk neki, mankót adunk a hóna alá, kerekes széket, de csodálkozva nézünk azokra, akiknek a lelke kacsázik és tántorog, ahogy próbálják mégis tartani magukat és menni, élni, annak ellenére, hogy gyermekkoruk óta ott van bennük egy nyílt törés
Száz, százötven, kétszáz éve még a testi fogyatékkal, balesetből származó megnyomorodással élők sorsa is a kirekesztés, a kigúnyolás volt. A társadalom elintézte annyival, hogy mindenki azt kapja amit megérdemel (a Zistentől), biztos sokat vétkeztek. Később javult kicsit a helyzet, a múlt században már csak az értelmi fogyatékosok (és persze továbbra is a lelki traumatizáltak) kerültek többnyire megalázó helyzetekbe. Mostanra azonban ismét afelé haladunk, hogy ne vegyünk tudomást a másik legnyilánvalóbb szenvedéséről sem.
Márpedig az érző lények közös és alapvető vonása a szenvedés. És a szenvedés csökkentése, illetve az erre irányuló vágy, nem feltétlen egyenlő a kontroll igényével. (Szívesen elmondom azt is, hogy miért nem, de ezt lehet, hogy Gén jobban meg tudja tenni, hiszen ezt a tanítják a buddhista főiskolán is.) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Amit Deeptrip is leír az tényleg nagyon frusztráló, és ez az egyik dolog, ami a segítő munkát végzők kiégéséhez szokott vezetni. Nehéz az ilyen élményeket, érzéseket kezelni energia, odafigyelés kell hozzá, máskülönben magával ragad, mint minden. De ebben is tudunk egymásnak segíteni, egymásra figyelni. Sőt! Egyedül nem is lehet mások segítését hivatásszerűen felvállalni: ez csak együtt, együttműködve lehetséges. És az (igazi) együttműködés pedig már régóta kihalóban van a segítő szakmákban (is).
Szerintem a segítség nem olyan bonyolult dolog. Mindannyiunkkal előfordul, hogy segítségre szorulunk és mindannyian segítünk is másoknak, legalább néhány alkalommal életünkben. Sokszor teljesen automatikusan, úgy, hogy észre sem vesszük: a másik megcsúszik a járdán, megbotlik a lépcsőn és mi utánanyúlunk; valaki elejti a táskáját és felvesszük neki; útbaigazítjuk az idegent; a begipszelt lábú, vagy más miatt nehezen járó embert felsegítjük a buszra; az anyukának segítünk felrakni a babakocsit
Igaz, hogy a segítségnyújtás mértéke, gyakorisága és hajlandósága folyamatosan csökken manapság (érdekes felmérések vannak arról, hogy kinek, miben mennyire hajlandó segíteni valaki, pl: ha egy jól öltözött ember esik össze az utcán, ötször hamarabb megy oda hozzá valaki, mint egy hajléktalannak kinézőhöz), de mégis csak ez a dolog alapja és látható, hogy alapvetően megvan mindannyiunkban.
Persze mindenki csak annyit tud segíteni, annyit tud nyújtani, adni másoknak, amennyi ő, amennyi neki van, amit a pillanatnyi helyzete lehetővé tesz. Egy a saját lábain is bizonytalanul álló ember nem fogja tudni megtartani egy éppen megcsúszó társát, mert végül elesnek mind a ketten.
De két ember (vagy még több), még, ha egyenként bizonytalanok is, együtt már lehet, hogy meg tudnak tartani valakit. És szerintem ez a lényeg. A segítséget is teljesen félreértelmezzük, mert csak az egyéni szerepvállalást nézzük, csak az individualista megközelítésből indulunk ki.
Szerintem a lelkiismeretfurdalás jogos amiért nem segítünk, viszont a frusztráció is, mert egyedül legtöbbször nem tudunk segíteni. Persze a rossz érzést megpróbáljuk elkerülni. Van aki, úgy, hogy ad egy pár forintot, ha éppen tud, még annak ellenére is, hogy hamar rájön: gesztusai csak saját lelkiismerete megnyugtatására jók. Mások pedig úgy próbálják megnyugtatni magukat, hogy mindenféle elméleteket találnak ki arról, hogy igazából nem is kell tenni semmit, nem kell beavatkozni és kontrollálni, mert az is csak az ego ténykedése, hanem csak elleni, mint egy növény, mindenki úgyis azt kapja, amit érdemel és halad a maga útján, ahogy kell. (Mellesleg még a növények is segítenek sokszor egymásnak, de erről majd máskor
)
|
| | | | |
| | | | | | 494. Bard | 2010. december 3. 22:07 |
| | | | | | | Gén: Ha legközelebb valaki megkérdezi, hogy Isten vagy-e, mondd azt, hogy igen... :) (Szellemirtók)
Én kérek elnézést... :)
Komolyra fordítva...
Szerintem az a nagy probléma, vagy magamat ezzel győzködöm, hogy mindannyian gyengék vagyunk, és a mások gyengeségét hibaként értelmezzük, ami egyébként ha tárgyakról van szó, akkor teljesen normális, mert ha egy tárgy gyenge, az rossz, de ha egy ember gyenge akkor az rossz ember? A szavak jelentésének szintjén az... De szégyelli magát egy tárgy? És egy ember? Mintha az lenne az átkunk, vagy a működésünkbe kódolt program, hogy a hibáinkat javítani akarjuk, a gyengeséget, rosszaságot módosítani akarjuk, és amikor ez nem megy, vagy egy teszt nem sikerül, akkor bekapcsol ez a kód, és amit ekkor érzünk, annak adtuk a szégyen nevet... Asszem nincs ezzel semmi baj, mert az a kód mindenkiben benne van, és aki valahogy megoldja, hogy ezt a kódot kitörli, az gyakorlatilag emberből tárggyá változtatta magát, de persze eléggé szkeptikus vagyok, hogy bárki is ki tudja-e iktatni ezt a kódot, már eleve a kód kiiktatásának a vágya is a kódból ered, mivel gyengeségként, vagyis kijavítandó hibának fogjuk fel magának a szégyen-kódnak a létét is.
csapongás tovább:
Amikor valaki trip alatt megtapasztalja a tökéletes egységet, akkor igazából a világ nem változik meg körülötte. Lehet, hogy mellette egy másik ember aki ugyanazt a szert fogyasztotta éppen valami lelki szenvedést tapasztal meg... Aki az "egységben van", az szerintem csak megkap valami olyan szeretet érzést Istentől (de ez most csak egy megfogalmazás a sok közül, amit direkt celluxnak fogalmaztam meg így). Szóval kap valamit amire egyébként mindenki vágyik, amitől elmúlik a szenvedés, mégha az élete nincs is éppen rendben egyébként. De az az érdekes ebben, hogy ilyen jellegű érzést ki lehet váltani emberekben, úgy, hogy őszintén dicsérjük őket. Csak ezt lehet, hogy túl keveset csináljuk. pedig azon gondolkozok, hogy ebben van az erő. Az Ozric koncert óta agyalok ezen. A zenén túl volt valami ami megfogott a koncertben, hogy Brandi folyamatosan mondogatta a közönségnek, hogy milyen faszák vagyunk, hogy nem az volt, hogy ők nyomják a jó zenét, és minekünk az vagy tetszik vagy nem, hanem hogy éreztették velünk, hogy mennyire örülnek, hogy ott vagyunk. Én ezt még Heavy Metal együtteseknél tapasztaltam nagyon sokat, hogy pl. direkt dalokat írtak a rajongóiknak, és ilyeneket mondanak, hogy a rajongók teremtik őket. Szóval a boldog embereket a rajongók teremtik, nem maguk, de ha rajongunk emberekért, akkor talán megteremthetjük őket. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Fél évig dolgoztam önkéntesként egy alacsony küszöbű ártalomcsökkentő helyen. Ez a gyakorlatban zömmel hajléktalan szipusoknak ad tisztálkodási lehetőséget, napi 2x kaját, teát, vitaminokat, internet és telefonálási lehetőséget állás ügyben, filmezés és aki igényli személyes konzultáció. Attól alacsony küszőbű a hely, hogy full beállva is bemehet valaki és nem is kell megígérnie, hogy valaha leáll a cuccozással. Ezen felül jöttek még ex-herkások, akik már voltak rehabon (tehát min. fél éve tiszták).
Nos ránézésből is elkülöníthető volt a két csoport. A volt heroinisták ápoltak voltak és bár durván kattogtak a cucc után, amint lett 2 perc szabadidejük (pedig már min. fél éve tiszták...) mégis volt motivációjuk és az ember szívesen beszélgetett velük bármiről.
Ezzel szemben a szipusok igazi ingyenélők voltak zömmel. Megették a szendvicsüket, ittak egy ingyen teát aztán kimentek szipuzni, utána visszajöttek melegedni vagy csak simán ráborultak az asztalra. Többen próbáltak lopni a helyről és volt 1-2 arc, aki folyamatosan szidta az ott dolgozókat, meg úgy az egész helyet, pedig nem volt kötelező járni és ingyen kaptak segítséget. Semmilyen motivációjuk nem volt arra, hogy konzultáljanak vagy állást keressenek és bevallom őszintén én megkérdeztem az ott dolgozóktól, hogy miért nem jobb ha az ilyen emberek inkább meghalnak valahol az utcán. Nagy szemétség ilyet mondani stb., de én úgy gondolom, hogy még saját maguknak is egy szívességet tennének ezzel és nem csak a környezetüknek. Én legalábbis, ha ennyire le lennék csúszva biztosan elgondolkodnék az öngyilkosságon, bár ha azt nézzük ők is ezt csinálják csak előbb megvárják míg teljesen feloldódik az agyuk a hígítótól.
Volt egy csövi, aki kaphatott volna rokkantnyugdíjat, havi 25 körül és nem ment el orvoshoz megcsináltatni az igazolást. Havi 25 ropiért. Aztán miután lopott a kasszából (egyedül a kávé volt 40ft) ki lett tiltva 1 évre. Na akkor elment és megcsináltatta. Ez után a vezetőség is elgondolkodott azon, hogy mennyi értelme van ennek az egésznek.
Ettől függetlenül, aki akarta, hogy segítsenek rajta azzal lehetett dolgozni, de aki nem, azzal nem lehetett, sőt. Miattuk sok értelmes ember nem jött le a helyre, mert annyira büdös van ott, hogy az ember orrát csípi a hígítószag, ami kipárolog ezekből az emberekből, na meg persze mentek a szekálások is. Olyat is hallottam, hogy az alkoholisták (akiket nem ott kezelték) lenézik a drogosokat és vice versa.
Összefoglalva ez egy olyan kérdés, amiben szerintem nagyon senki se tud épkézláb megoldást mondani és hiába tudja az ember, hogy sok ember ott súlyosan bántalmazva volt gyerekkorában, mégis dühítő, amikor 0 motivációval még azoktól veszik el a lehetőséget, akiknek meg igen is lenne valamiféle indíttatásuk a fejlődésre és közben azokba rúgnak bele, akik segítenek nekik. |
| | | | |
| | | | | | 492. cellux | 2010. december 3. 18:32 |
| | | | | | | Én is így élek, de nem tudom a magam számára megnyugtató módon megindokolni, hogy helyesen teszem. (Azt sem, hogy nem teszem helyesen.)
Jelen van egy állandó erkölcsi para, ami abból fakad, hogy nem vagyok tisztában vele, ki is vagyok tulajdonképpen és mi a helyem, feladatom ebben az egészben.
|
| | | | |
| | | | | | 490. H2O | 2010. december 3. 17:59 |
| | | | | | |
WARRING
Psychedelic Location
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Azért ez nem ennyire bonyolult. Segíteni akarsz? Akkor segíts! Ja, nem azzal a pár forinttal, vagy liter tejjel, zsemlével, ezzel mind csak a lelkiismeretedet nyugtatod meg, tulajdonképpen hazudsz önmagadnak, hogy pár pillanatig jó embernek érezd magad (pedig - ettől - aztán rohadtul nem vagy az) Ha segíteni akarsz egy ilyen emberen, akkor fogd meg, adj neki szállást, élelmet, meleg ruhát, munkát, célt az életének, élj és legyél vele mindaddig, amíg úgy nem látod, hogy most már mind fizikailag, mentálisan és érzelmileg is képes a maga lábán tovább boldogulni.
Persze gondolom ez nem tetszik, túl sok problémával jár.
Magam részéről, amíg mindenkire akit szeretek (beleértve önmagamat is) nem tudok annyit energiát fordítani, mint az illető megérdemelné, egy ujjamat sem mozdítom idegenekért. Számomra, ez ilyen egyszerű. |
| | | | |
| | | | | | 488. cellux | 2010. december 3. 14:02 |
| | | | | | | re: 481
Igen, így van. Idő előtt léptem be, és amikor visszaestem ide, összekeveredett bennem a két dolog. Az az energia, ami "odaát" (a minden egyben) szeretet, elegancia és optimális működés, az ego hatása alatt a dualitást felerősítő, halál-irányultságú erőként jelenik meg. Másként kifejezve: ami a legfelső szinten (az egyesített állapotban) az Isten szeretete, az eggyel lejjebb (a dualitás teremtődésekor) az Isten haragjává változik át, és ha valaki nincs stabilan tudatában a minden-egynek, akkor ettől könnyen összezavarodhat. Meggyőződésem, hogy a vallási fundamentalizmusnak is ez az alapja: valaki alulról felfelé törve eljut a dualitás szintjéig, és mivel az rendkívüli mértékben meghaladja a hétköznapi szintet, azt a végső valóságot feltáró revelációnak tekinti és kétségek nélkül elfogadja. Visszatérése után olyan erős lesz benne a tapasztalt extrém fekete-fehér világ valóságára vonatkozó meggyőződése, hogy olyan világképet hoz létre és terjeszt el, aminek lényege a Jó és a Gonosz harca. Ami - ha nincs megtámogatva az egység-élmény átélésével - nem békéhez, hanem háborúhoz vezet. Kb. az a különbség, mint az atombomba és az atomreaktor között. Ha valaki a két pólust egybe tudja fogni és a világot egységként (is) megélni, akkor atomreaktor lesz belőle, ha nem tudja, akkor meg atombomba.
|
| | | | |
| | | | | | 487. fL3x | 2010. december 3. 11:51 |
| | | | | | | Buddha azt mondta,hogy egyetlen felszabadult(megvilágosodott) ember sem lehet boldog amíg szenvedni látja többieket.
De hogy tudna segíteni valaki aki még magával sincs teljesen tisztában.
Ha több hatalmad van -legyen ez szellemi vagy anyagi- akkor több lehetőséged is van segíteni olyanoknak akik úgy érzed h segítségre szorulnak.Ha az intuíciód segítségre buzdít és te ezt megtagadod,pedig megtehetnéd,akkor jogos a szégyen-érzet.(lelkiismeret)
Ebben a helyzetben ha segítesz ha nem, a problémát nem oldod meg.
Persze én nem mondom h ne segíts,vagy hogy nincs értelme segíteni...
Kérdés még számomra az hogyha egy alkoholista bácsinak fizetem a fröccsre valóját akkkor én ezzel segítettem e(megkapta a dózist ideig-óráig megnyugszik) vagy csak rontottam a helyzetén(függősége táplálása)
|
| | | | |
|
