 |
Spirituális élményekZoli, 2006. szeptember 17.  | |  | | | | |  | |  | | | PsyDuckMonkey.
Kár lenne kiemelni Aleister Crowley-t, de ha felmerült írok erről. A dolog sokkal bonyolultabb annál, hogy a kedvelője vagy a követője lennék. Volt egy mániás időszakom, ahol mindent meg akartam tudni róla.
Valóban mágikus figura, csak a fotóit nézzétek meg. Annak az embernek lett volna mondanivalója, ahogy nekem is. (Crowleynak is van egy i ching-je, ami néhol igazán különleges, és utánozhatatlan originál)
Crowley bukása abban eredhet, hogy túl gyorsan akart fejlődni. Az alapoknál elkövetett hibákat, és ezek visszajöttek a tudatalattiban. Az alapoknál hibázni nem lehet.
Pozitívan értelmezni művészet, ahogy Ady utolsó sorait is értelmezni a jövőnkről: művészet ez. Épüljünk a nagy harcosok üzenetéből, és így stabilizálódik bennünk - megingathatatlanul - az élni akarás.
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | @Tlalocatecuhtli, semmi baj a költőiséggel és a hermetikus homállyal. Aleister Crowley is olyan dolgokat írt folyton amiket rajta kívül senki nem ért igazán, mégis mennyien szeretik. :)
Hozzászólni értelmesen mondjuk nehéz. Kicsit sejtem azért hogy miről írogatsz, klassz létezőnek tűnsz. :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Amikor voltak ezek a párizsi események, megerősítve éreztem magam abban amiket itt leírtam. Nekem ez a 24 már külön fogalom (nem a nap 24 órája, de 2x12...).
És itt nem negatív események kiemeléséről van szó, de tudni lehet, hogy hogy működnek a sárkányok. Mikor ez a török incidens is van, megint belépett a sárkány. Észrevettem, hogy ennél a két eseménynél egy depreszív súly ülte meg a napomat. Kicsit olyan a feeling, hogy pontosan bennem van, hogy mi történik (konkrétan csak magamat tudom elemezni, dehát így megy ez). "Psyhic phenomenon"
Kb. havonta ha sorsot vetek, de most újfent benne volt a 24 a jövőre nézve (a visszatérés). Le is írtam ma magamnak, hogy hogy lehet ennyire egyoldalú a véletlenszerűség. És ez nagyon elmés megfigyelés. Vagy nem?!
És a dolog természetét illetően nyugodtan lehet mondani: nincs itt semmi. Nem történt semmi. Terence Mckenna szelleme is itt van ebben, csak - félretéve a tévedéseit - végülis miről szólt az egész, hol vagyunk most? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Neked címzem helio* a válaszom:
Talán valahol 2012 után tisztult le bennem, ennek a 2012 modellnek a helyettesítője. Mintegy szerencsszámom a 24, az idejét sem tudom mióta. Később derült ki, hogy ez a kínai ji king-ben (vagy i ching-ben az úgynevezett "fu" fogalom száma, amit mi magyarok úgy mondunk, hogy "visszatérés"). Ahol megjelenik nekem ez a jel, mindig a - most már - mélyen eltemetett személyes igazságaim gomolyognak benne. Az egész annyira egyszerű, hogy húha. Aki a McKenna-i hagyatékkal nem tud mit kezdeni - mint én - ez elég valóságos.
Küzdünk egy bizonyos erővel, ami (sárkány) elnyomást, és háborúkat szervez a végsőkig. Amikor ez meggyengül, akkor 'felrepedezik a jég, és piros fénnyel visszatér a gyengeség. Ilyenkor még korai előrelépni: ez a 24,1 -> 2 az eredménye a kínai tiszta "jin", a mindent magába fogadó föld princípium'.
Megmondom őszintén kicsit tartok attól, hogy az égegyadta világon senki nem érti aki olvassa, és ezért kénytelenek leszünk a szolipszizmusról eszmét cserélni (de van mód utánajárni, efelől ne essen kétség).
(az meg szükségszerű, hogy a kereső ember a keresése során hülyeségeket ír, vagy mond - mint én. Ma ködös az idő - november 5 hatott rám - bármi is legyen ez)
|
| | | | |
| | | | | | 255. helio* | 2015. szeptember 9. 02:24 |
| | | | | | | | Ha megpróbálod kevésbé elvontan kifejezni magad, úgy könnyebb lenne kapcsolódni. Például hogy véled: az egyéni lélek útja alapvetően magányos út a tapasztalás bővülő folyamában, vagy fontos szerepe lehet benne az érző lények egymásra hatásának? Mi a véleményed a sorsról? Nem akarlak szolipszizmussal gyanúsítgatni, csak kérdezem. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Csupa pozitív működést kívánok nektek. Mert csupa negatív működés zajlik.
Csupán Erőt kívánok nektek adni, miután Én is itt vagyok. Hogy várakozni tudni kell! Legyen a Hatalmasabb akarata. Ott fent tudják, hogy miért akarták ezt így.
Legyen meg a Hatalmasabb akarata. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ezért a fennsőbb énét kereső elszigeteli magát a szokásaihoz kötött természetellenes környezetétől. A szomszédok is mint valami különös lényt/társaságot elemzik, aki/k feltűnő jelenség(ük) ellenére sehol nincsen(ek). Mintegy megbocsátható!
Ez a Fennsőbb én szeretne reflektálni, tükröződni a teremtett lényekben, így az Emberben is mint olyan. Tisztán tükörként látni önmagát.
Nem jön horrorral, hiszen ő is a paradicsomi terekben él (az összes felsőbb énekkel együtt). |
| | | | |
| | | | | | 252. helio* | 2015. július 9. 01:31 |
| | | | | | | | A 'felsőbb én' nem valami távoli, elérendő dolog, ami folyton hiányzik belőlünk. Ezért hát nincs is hol keresni oly nagyon. Már most az vagy, akit keresel. Nem hiszem, hogy a Lélek megérthető, vagy megismerhető a maga teljességében. Egyre inkább úgy érzem, a legtöbb amit ma tehetünk, hogy az ezer sebből vérző személyes ("alsóbb") énünket meggyógyítjuk. Ha az utat járhatóvá tesszük, felsőbb énünk is akadálytalanul megnyilvánul. Folyton áramlik felénk, de ha bennünk gátakba ütközik, akkor megtorpan, vagy viharként árad át és ágakat tördel. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Kereső ember vagyok. A keresés mindig ad új impulzusokat. A kereséseim egyfajta utat adnak (úgy néz ki még mindig járható utat). Nem nagyon értem azonban, hogy milyen út ez. Annyira idegen világban élek, annyira távol a céljaimtól, hogy most jött el nekem az idő, hogy feltegyem magamnak a kérdést - meg így a közösbe -, hogy mi az a "felsőbb én"?
A kérdés több mint enigmatikus. A freudi superego pszichológiai fogalmon az ember szívesen túllép, mert mintha nem is lenne mögötte semmi. Terápiában használt segédfogalmaktól nem lakik jól az ember.
Misztikus irányba továbbhaladva egymástól markánsan elütő fogalmakba ütközök. Direkt nem akarom kifejteni. Gondolj bele, végülis ki az a te saját "felsőbb egyéniséged", ultimate individuum. Ez nem ugyanaz minthogy minden társam, és ellenségem ugyanaz az egy forrás?
Miért van az az érzés bennem, hogy mintegy gyerekként valaha igenis éreztem a kapcsolatot a saját belsőmmel. Most pedig azt érzem, hogy nincsen meg a Mag, és pusztán tanúja vagyok annak, hogy a belőlem elfolyó energia valami kegyelem folytán nem okoz sérüléseket, és hogy egyáltalán van hol folytatni. Én tényleg itt tartok.
Keresem a saját eredetemet, és csak jönnek a visszajelzések, hogy újra és újra tévút a végtelenségig. Szeretek morbid példákkal jönni, hogy "egy szomszédos országban halomra lövik egymást az emberek. Ébresztő!" Ez a groteszk tehetetlenség egy felvállalt sors?
Esik az eső. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az előző hozzászóláshoz: Tessék elképzelni, hogy az előző életedben ellenkező nemű voltál. Nő, pl.. és ez hat... (ezt megérteni, vagy befogadni elég elme-nyitó). Vedd számításba azokat a jellemzőket, amiket a női kvalitásnak tulajdonítanak - ennek fényében. Viccek pl.
És amit leírni szándékoztam: Erős példáim vannak az alternatív vallásosság mellett. Legyen példa a nem véletlenül keletkezett kapcsolatom a Jehova Tanúival.
Az elején ügyes mézesmázzal bevontak a körükbe, majd én elfogtam a pontot amikor ki kell lépni. Amikor ugyanis jött volna a hatalom. Ezt a kísértést én befogtam, és kaptak egy keresztvágást. Ez a bukásuk volt, mindazonáltal ennek folyamán majdnem végigolvastam az Ószövetséget - mint szent szöveg. (én nyitott agy voltam mindvégig, és ők próbáltak zárni).
Én kicsit féltem a hatalmi eszközöktől, szerencsére elbuktam, és most már csak magam vagyok. Megértették az üzenetem.
Hová legyen ez a tavasz.
Jó idők, és én csak vakon járom a magam útját.
Ismerve azt, hogy egyszer mindennek vége van.
Időnek előtte, most sem tudom, mit várhatok.
A szerencse szolgál, de Megoldást nem hozott. |
| | | | |
| | | | | | 249. ppnqdd | 2015. március 8. 15:25 |
| | | | | | | Sziasztok!
Egyszer láttam egy érdekeset trip közben és azóta izgat a téma, hogy hogyan kombinálódott ki az a dolog. Hátha ti is láttatok hasonlót.
Szóval 4-ho-mipt, nézem a tök fehér plafont, a szokásos mozgás, fraktálok és egyszer csak kirajzolódik egy távoli buddhaszerű templom. Tökre meglepődtem.
A lényeg, hogy azelőtt sosem nézegettem ilyesmiket, nem foglalkoztam ezzel a valással, nem is kötöttem össze a pszich élményeket bármiféle komolyabb spiritualitással vagy vallásossággal, mégis ez jelent meg. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | lolli: A Dark Side of the Moon kimaradt, de az egyik kedvenc Pink Floyd-tól az Echoes, az még trip nélkül is képes egy álomvilágba kalauzolni - szerény véleményem szerint.
Viszont ami életem egyik legerősebb bevillanása volt egy pszichedelikus éjszakán, az ez a szám: https://www.youtube.com/watch?v=qexS5hBB1C0
Nem tudom, pontosan hol, de a Shine On You Crazy Diamond dallama játszódik le. Ehhez illessz egy hatalmas Fear and Loathing in Las Vegas posztert, egy színeket lassan váltó RGB-csíkot, és a Revolver c. filmből azt a jelenetet, amikor Jason Statham kimondja: "mind csak gyűjtjük a trófeákat, amivel megmutatjuk, hogy tökéletesebbek vagyunk másnál. Shine on you crazy diamond".
Mondhatjuk, hogy eszelős volt.
De eddigi életem egyik legmélyebb, legintenzívebb élménye a következő volt.
Akkor még működő zenekarommal felléptünk egy bulihelyen, harmadikként. Az emberek már kicsit betöltöttek, így jó hangulatukban voltak, mi pedig...
Mi pedig követtük a Meat Puppets példáját, és az egész zenekar pizsamában lépett fel https://www.youtube.com/watch?v=B51VVOWtRxc).
Az énekessel előtte elszívtunk egy vicces cigit, ami határozottan jól esett, bár körülöttünk (nem túl nagy népszerűségünk ellenére) egész nagy tömeg gyűlt össze, táncoltak, pogoztak, egyszóval - mozogtak, míg mi nagyjából földbe gyökerezett lábbal álltunk, és csak néztünk előre, hogy "na, ilyen még nem volt".
Amikor egy saját számot játszottunk el, a refrén alatti gitárszólónál... elsírtam magam. Nem amolyan látványosan, csak éreztem, hogy folynak a könnyeim, és hogy nagyon jól érzem magam.
Mintha azt mondanád ilyenkor, hogy: "én életem végéig ezt akarom csinálni".
Most így belegondolva, valahányszor az örömtől törtek ki a könnyeim, mindig ott volt a háttérben a zene.
Mint amikor hasonlóan elmorzsoltam a könnyeim szalagavató alatt az LGT - Valaki mondja meg c. számra, vagy ballagás alatt Demjén - Honfoglalására.
Vagy egy hajnalka-trip eufória kellős közepén Richie Kotzen - You Can't Save Me c. számára.
Érdekes dolog a zene. Egyszerre könnyű és nehéz, csinálni is, hallgatni is, átélni is.
"Music, the great communicator - use these stick to make it in the nature". |
| | | | |
|
