 |
Buddha, Jézus, Mohamed és barátaiksoon., 2005. december 13.  | |  | | | | |  | |  | | | Bence, akkor úgy gondolod, hogy a kereszténység egy hamis tanítás? : ) Számomra egyáltalán nem jelent ellentomondást az, hogy a keresztény közeg a végsőt Istennek nevezi, a buddhizmus pedig Mahaparinirvananak. Ezt próbáltam kifejteni még vmivel korábban, hogy ezek a különbözőségek a térben és időben máshol megtalálható emberek, népek különböző szociális körülményeiktől és gondolatviláguktól függenek. Mindegyiket ugyanaz az erő alakította ki, a végső, hogy utat mutasson magához, ami ezekben a vallásokban a végcél. Különböző szűrővel rendelkező tudatok különböző módszerekkel, utakon haladva jutnak el ugyanoda. Az, hogy neked a kereszténység nem megfelelő, de a buddhizmus igen, az még nem jelenti azt, hogy ezek a vallások lényegükben tényleg különböznének. Egyénre - rád vetítve megeshet és persze meg is esik, hogy érzed nem ugyanazt a hatást váltja ki nálad a kettő, de ebbe erősen benne vagy te, és a te milyenséged. : ) A buddhizmus sztem pont erre tanít, hogy az ilyeneket az ember észrevegye, a kereszténységből nehezebb kilátni véleményem szerint, ez mondhatjuk egy hibája... Én is a buddhizmust kedveltem jobban, nem volt túl jó véleményem a kereszténységről, de pont a buddhizmus jótékony hatása miatt láttam meg a kereszténységben is azt, ami kell, és ami miatt ma már talán közelebb áll hozzám - és emellett szeretem és hiszem a buddhizmust is, nem látom ezek összeegyeztethetetlenségét; bár bizonyos, hogy a keresztény gondolatvilágban ragadt elmével nem érteném meg a buddhizmust, és ez így igaz fordítva is.
"és semmivel sem bizonyították, hogy az anyag független lenne a tapasztalótól"
Ennek ellenkezőjét viszont már bebizonyította a kvantumfizika, nem a parafizika, az akadémiailag elsimert nagytudományos kvantumfizika.
Amikben egyébként különböznek a tanítások télleg, (persze ez még nem jelenti azt, hog yellentmondásban állnának, csak azt, hogy nem lehet mindenben benne minden) az például az, hogy az üdvözülés felé vezető úton a kereszténységben kimaradt a gnózis, a tudás útja; viszont nagyon fontos plussz benne a kereszténység örömüzenete: Az ember _egyszeri_ személyisége is feltámadhat és válhat Isten részévé, erről szól Jézus feltámadása.
|
| |  | |  |
| | | | | | 201. Bence | 2006. január 6. 10:28 |
| | | | | | | Namost ha van egy leírásunk, amely következetes, és nincs benne olyan entitás, nincs az egyenletben oylan változó, amelyiket elfogadni kéne, minden tapasztalatokon alapul, akkor mégis beletenni egyet azaz ISTENT teljesen értelmetlen.
Félreértés ne esség én NEM MEGCÁFOLNI szeretném Isten létét, mert szerintem ezt nem lehet - és értelmetlen, mindössze arra rámutatni, hogy alkotható kohetens világkép nélküle, és pont emiatt gyökeresen ellentmond a józan észnek, hogy mégis felvegyük a világképbe. Tehát nem eltántorítani szeretnék senkit a hitétől, legfeljebb rámutatni hogy ezen értelmetlen vitatkozni, mert pont az ÉRTELEM hiányzik belőle. És nem fogadom el azt a "magyarázatot" sem hogy én nem érthetem Istent, mert végtelenül hatalmas, és kifürkészhetetlen stb. mert igen is van olyan tapasztalatom, és szerintem nem csak nekem amelyikben pont hogy meg lehetett érteni a világot - az, hogy ez nem megragadható, megint csak más kérdés. Tehát az ateizmus összefoglalásaképp - az a buddhista nézőpont, hogy ha valaki b evezet egy teremtőt az egyenletbe, azzal bebiztosítja, hogy ne sikerüljön megismernie a világot.
És mielőtt még azzal vádolnátok, hogy csölátásom van (a csö tibetiül a Dharma:), szeretném leszögezni, hogy miután megvolt az az élményem, ami alapjaiban változtatott meg, én nyitott voltam a buddhizmusra is és az Istenhitre is, sőt én is azt gondoltam, hogy ugyan az a kettő. (nagyon örültem is amikor megtudtam, hogy buddhistaként is lehetek hívő, és nem kell egyiket vagy másikat választani - eleinte mindekettőnek vallottam magam) Aztán ahogy elkezdtem komolyabban foglalkozni a témával, derült ki számomra, hogy az Istenhitekben mennyi a homályos folt, ellentmondás, és a józan ész hiánya. Ráadásul párhuzamosan elolvastam azokat a buddhista tanításokat, amik pont az ilyen Istenhitek cáfolatáról szólnak, nem lehetett más választásom, mint a Dharma, az Isten mémet pedig kinőttem.
És hogy árnyaltabb legyen a kép a buddhisták azt mondják, hogy aki valamilyen vallást követ (ha nincs benne olyan ostobaság, hogy pl élőáldozatot kell felszolgálni, hogy a menybe kerülj) simán oda is lehet kerülni, tehát működnek. A félreértés csak annyi, hogy egyetlen duális állapot sem lehet tartós. (Mivel minden ami feltételekhet kötött múlandó), tehát nincs örök meny és pokol - bár mind a kettő nagyságrendEKKEL hosszabb ideig tart, mint az emberi élet.
Szóval ez a re Dakini 185: Vagy elhiszed, hogy van örök élet a menyben, vagy a józan észer alapozva elfogadod, hogy lehet sok csodálatos dolgot tapasztalni egymás után és ezt menynek hívni, de mivel most nem ezt tapasztaljuk,és feltételektől függ, hogy ezt kezdjük el tapsztalni, nem lehet tartós - a feltételek megváltoznak, és kiesünk a menyből. A buddhista hozzáállás tehát az (következve a kezdetnélküli időből és az összetett dolgok múlandóságából), hogy már számtalanszot voltunk az összes menyben, pokolban, és már minden lény volt a szülőnk valamelyik előző életben. És mivel a menyekben nincs sok motiváció a gyakorlásra, hogy próbáljunk leszokni a duális gondolkodásról, a Buddha nem is javasolja hogy ott szülessünk ujjá, mert az emberi létezésben lehet a legtöbb erényt felhalmozni, és a legeffektívebben gyakorloni.
Szóval féreértés ne essék, és nem nézem le a hívőket, és azt kivánom nekik hogy érjék el a legmagasabb és maradandó boldogságot, csak egyszerűen ezt nem tartom lehetségesnek, mivel a gyökérok a netudás, annak a nemtudása, hogy nincs külön valaki aki tapasztalna, tapasztalat és tárgy. Amíg ezt nem ismerik fel, addig nem fognak tudni megszabadulni a feltételekhet kötött léttől és körforgásban a szamszárában maradnak.
És egy gyakori félreértés az is, hogy a buddhista alapot amit tudatnak fordítanak, egyenlővé teszik Istennel. A tudat "az" ami most olvassa ezt a szöveget, de nem valami, nem valaki, nem létező és nem nem létező (és nem e kettő keveréke és nem egyik sem). Csak egy szó. |
| | | | |
| | | | | | 200. Bence | 2006. január 6. 09:52 |
| | | | | | | Bocs, hogy este nem írtam, most megpróbálom:
Először is Nargile:
(Szerintem Ashvagosha), de valóban jogos, hogy amíg nem mondom ki mit értek ateizmus alatt, nem érdemes ilyen kijelentéseket tennem:) Ateimus alatt azt értem, hogy nem ismerek el egy külső teremtőt, aki a világot alkotta. A buddhizmusban számos említés van istenekről, de ezeket csak a fordítás miatt hívják így. A szanszkrít nevük dévák, ők azok a lények, akik folyamatos érzéki örömöket tapasztalnak rendkívül hosszú időn át. A nyugati fordításokban ezeket hajlamosak isteneknek fordítani, de már ennél vadabb dolgokat is olvastam, nevezetesen hogy a Buddha aspektusokat a jidamokat hívják istenségnek. Ezek a félrefordításból eredő hibák, sokkal célszerűbb szerintem meghagyni az eredeti nevüket -DÉVA, hiszen ilyen fogalom a magyar nyelvben nincs. Tehát a Dharmában a világ - NEM TEREMTETT, NINCS egy felső hatalom, akinek az instrukciói szerint kéne cselekedni, hogy megjutalmazzon, stb.
A most következő gondolatmenetnek pedig NEM célja, hogy valakit megbántsak, valakinek megingassam a hitét, vagy hogy akár a vallások, akár Xerfield leírását CÁFOLJAM (kivéve ami a buddhizmusra vonatkozik), egyszerűen egy alternatív gondolatmenetet szeretnék kínálni, remélem sikerül értelmesen leírni.
Hogy rögtön egy cáfolattal kezdjem:) a buddhizmusban SOHANEM VOLT olyan, hogy önálló független lélek és szellem - ez a kettéosztás már eleve értelmetlen ebből a szempontból- az meg, hogy bármi halhatatlan lenne egészen konkrétan kizárólag olyankor merül fel buddhista tanításokban, ha a Buddha arról magyaráz, hogy ilyen NINCS. A tapasztalásunk leírásában nem test, lélek, szellem szerepel, hanem az öt halom. Azért hívja a Buddha halomnak, mert a halmaz szó valamiféle rendezettségre utalna. Azt tanította, hogy minden tapasztalatunk besorolható az öt halomba, persze vannak olyanok amik többe is. Az öt halom logikus sorrendben pedig a következő: Formák (szín, szag, alak, stb.) , ezt érzékeljuk (eldöntjük, hogy tetszik, nem tetszik, semleges), megkülönböztetjük más tapasztalatoktól (besoroljuk, fogalomhoz kötjük), kialakul egy késztetés (a rosszat szeretném elkerülni, a jót újra megtapasztalni), és végül a tudatosság (hogy visszaemlékszem rá, tudom, hogy volt ilyen tapasztalatom). Szóval pl almaevés: kerek, szilárd, illatos izé, beleharapok - tetszik, finom, -áhá szóval ez az alma, - szeretnék még ilyeneket enni - és emlékszem rá, hogy már máskor is ettem almát. (Ez a felosztás eleve nem külső és belső - világ és én alapján osztályoz!)) Minden buddhista tanítás alapja, hogy az maradandó független én egyik halomban sincs, attól külön sincs, és máshogy sem létezik. Az én a duális gondolkozás terméke, amelyik különbontja a tapasztalat tárgyát, a folyamatát és a tapasztalót. Ebből következik az az állítás, hogy amíg van valaki aki tapasztal, addig lesz körforgás, idő, stb. Tehát értelmetlen az a felvetés, hogy az időnek van kezdete - azaz egyszer csak megteremtették a világot. A másik ami szükségtelenné teszi Istent a világ leírásához az a felismerés, hogy létezik szabad akarat, meg lehet változtatni a dolgokat. Ha felismerem, hogy éntőlem függ minden tapasztalatom, akkor mégis miféle "világot" teremtettek az értelmezhetetlen időkezdetkor?
Ehhez az idő kezdethez hozzátenném, hogy amit a materialisták ősrobbanásnak hívank, és elintézik hogy előtte nem értelmezhető az idő, azt a buddhizmusban is hasonlóan tanítják, csak itt a fizikai világ manifesztálódását jelenti, és ősrobbanások végtelen soráról van szó. Mivel a materialisták az anyagi világban végzett mérésekre alapoznak - ha nincs anyagi világ, akkor nincs is mit mérni, tehát nincs ellentmondás. A materialimzus hibája, hogy a tudatot az anyagról eredezteti (minden ISMERETÜNK az anyagról az ÁLTALUNK tapasztalt tulajdonságaiból vontuk, le - áthatolhatatlan (szilárd) stb. és semmivel sem bizonyították, hogy az anyag független lenne a tapasztalótól (kinek a számára bizonyítanák ezt?????)), és az anyagot valósnak tartja.
|
| | | | |
| | | | | | 199. meta | 2006. január 6. 07:16 |
| | | | | | | dakini:
"És mi az Isten?
Ő mindig is meg volt világosodva és meg is lesz?
És mi a szerepe ebben az egészben? Van valami befolyása itt a folyamatokra?
Ő tudatosan teremtett minket? Akkor tudatosan elhomályosította önmagának egy részét? Ilyennek akart minket teremteni vagy csak félresikerültünk?"
én úgy képzelem,
hogy az egyetemes, tökélete, teremtő tudat-entitás,
mint isten-fogalom,
egy -nyilván- végtelen, magát állandóan transzformáló,
újrageneráló fraktál.
ebben a folyamatos tökéletesedési processzusban száguldunk mi is a szubjektív és objektív tudatjainkkal.
egy-egy fejlődési szintet átlépve válunk istenekké.
a minket teremtő entitás annyiban tervezett tudatosan, amennyire a folyamatai voltak azok.
részeként új irányokba is fejlődhetünk, de az alap fraktálmotívumot mindenképp megőrizzük. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | xerfield:
Ez fogalomaszturba; elnevezések koherenciakényszeres hibridált leírásai.
Dakini:
A legjobb válaszokat úgy kapod, ha átírod a kérdöjeleidet felkiáltójelekké. |
| | | | |
| | | | | | 197. Dakini | 2006. január 5. 23:34 |
| | | | | | | Akkor egy lélek több testben is meg tud jelenni?
A lélek és a szellem külön úton jár és különböző testekhez különböző lelkek és szellemek kapcsolódnak? Azaz lehet, hogy következő életben ugyanahoz a szellemhez egy másik lélek kapcsolódik?
Ha egyszer volt egy ilyen ideális állapot a bűnbeesés előtt akkor ha most végre elérjük a frankót, akkor mi a biztosíték, hogy nem lesz megint egy bűnbeesésszerű kiesés ebből az állapotból?
Vagy az eredendő bűnbeesés előtti állapot nem azonos azzal amit majd el fogunk érni? Az nem volt még annyira tökéletes?
A szellemünknek az a része ami most nincs velünk az öntudatlan állapotban van? Vagy valahonnan figyel minket? Vagy az maga az Isten és mi vagyunk az Ő elhomályosult tudatállapotai? Ő rajtunk kivül lesz mindig is vagy egyszer mi is a részei leszünk?
És mi az Isten?
Ő mindig is meg volt világosodva és meg is lesz?
És mi a szerepe ebben az egészben? Van valami befolyása itt a folyamatokra?
Ő tudatosan teremtett minket? Akkor tudatosan elhomályosította önmagának egy részét? Ilyennek akart minket teremteni vagy csak félresikerültünk?
Bocs a túl sok kérdésért!!!
És még mindig nem látom azt, hogy miért mondaná mindegyik vallás ugyanezt....
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | (Egyébként meg távol álljon tőlem, hogy kekeckedésnek vegyem kérdéseidet; sőt, kifejezetten jók ezek, mert olyan részleteken is gondolkodom ilyenkor, amiken egyébként nem, így csak teljesebb lehet a kép.) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nem tennék ilyen kijelentéseket, hogy igen, igazából minden úgy van, ahogy én írom, mert akkor halálra röhögném magam/on, mondjuk utána frankón tudnám mi van, az biztos. : )
A lélek, hogyha egyszer teljesen megtisztul, akkor nem reinkarnálódik többé, ez a Földi élet célja mind a lélek, mind a szellem számára. Viszont aki egyszer a Földön van, annak mindenképp van élő teste-lelke, egyik sincs a halálban. Más kérdés, hogy a lélek ki tud szállni a testből, és ezt meg is teszi gyakran, olyankor az ember alszik, vagy bélyeget eszik, vagy asztrális projektál,stb. A szellem meg igazából az isteni szikra az emberben, azért szikra csupán, mert nincs teljes egészében velünk itt a Földön, csak kis szeletét érzékeljük. De a cél az lenne, hogy felé haladjunk, azáltal hogy egyre egészségesebbek leszünk, minden lehetséges téren. (Pár hozzászólással ezelőtt kifejtettem ezügyben a véleményemet arról, hogy az ember valójában szellemi lénynek volt teremtve, s bűnbeesés után jött "rá" a többi.) A szellem is csak addig reinkarnálódik újra meg újra új testbe, amíg el nem éri azt a szintet maga az ember itt a Földön, hogy el tudja érni a szellemet teljes egészében - ilyenkor az ember meghal, és megy haza, vagy marad akár a Földön boddhiszattvaként.
Amíg ez nem következik be, úgy képzeld el, hogy halál után más dolog történik a szellemmel, és más a lélekkel. Azt hiszem a léleknek is több esélye lehet, több testetöltése a Földön, de nem ~emlékszem pontosan, ám mivel azért nekem is szívügyem a téma, rajta leszek/vagyok a dolgon. : ) |
| | | | |
| | | | | | 193. Dakini | 2006. január 5. 18:23 |
| | | | | | | Ja asszem kezdem érteni.
A lélek ha megtisztul és visszatér Istenbe akkor megint onnan kiválik és kapcsolódik egy új testhez és szellemhez. Ugye? Ez már reinkarnáció akkor csak közbe van iktatva Isten?
Viszont ha akkor is visszatér Istenbe ha nem tisztul meg a pokolban, akkor a pokol nem örökké tartó kárhozat.
Tehát a lélek is mindenképp reinkarnálódik csak más utakon mint a szellem? |
| | | | |
| | | | | | 192. Dakini | 2006. január 5. 18:16 |
| | | | | | | Tényleg nem kekeckedni akarok, de azt nem értem, hogy mondjuk lehet, hogy az előző életemben a lelkem a pokolba (vagy a mennybe remélem) került és most csak a szellemem van itt?
Ezek így elválaszthatóak?
Meg erről az egészről a kereszténységben pl. nem hallottam, hogy a szellem megy életről életre...
Akkor minden úgy van ahogy TE írod és a vallások csak különbőző képpen értik (félre) a dolgot, de ugyanazt mondják amit Te is? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Igen, a lélek a halál után pokolba kerülhet, itt lehetősége van arra, hogy megtisztuljon, vagy ha ez nem történik meg, akkor a személyiség elveszik, és csupán az őt alkotó energiák térnek vissza Istenbe.
Szerintem végső soron az egész világ a tudat megtestesülése, így természetesen az érzelmek és gondolatok is. Megeshet, hogy hülyeséget mondtam azzal, hogy többet foglalkozik a buddhizmus a szellemmel, mint a lélekkel, mert talán pont hogy a szellemhez akarja "igazítani" a lelket, hogy az is elnyerje a halhatatlanságot. Lehet, hogy ezért tűnt nekem úgy, hogy a szellemmel foglalkozik, mert annak megismertetésével alakítja, dolgozik magával a lélekkel. |
| | | | |
|
