 |
Versfaragásbarka, 2004. szeptember 8.  | |  | | | | |  | |  | | | ott vagyok
Olvad az ajkad felejtve
Találó szavakat,
Tekered a nyelved de nincs arra kifejezés
Vajúdni meddőn minek?
Agyadat mérgezi a kényszer, hogy
Gyakorlatozzon a leíró módszer
Y
Ott vagyok melletted, rémem.
Kérlek ne próbáld elmondani, mert értem! |
| |  | |  |
| | | | | | 456. kitkat | 2010. január 7. 19:38 |
| | | | | | | első alkotmány, és olyan, mint amikor a leírhatatlant próbálod leírni, és még formába is önteni, de lássuk, sikerül-e:)
Pesti fless
sötét az utca, leszállt az este
ablakokba fényfüzért festett nekem a teste
fetreng a tudatom, épp a helyét kereste
nézd milyen erős, pörög, nemhogy kiesne
ülök a lépcsőn, merengek, legelészek
van, amit csak ilyenkor jön hogy megemésszek
ilyenkor az van, hogy nincs helye annak a résznek
amiktől az emberek sorokba lepetéznek
ez egy segítség, amit ha megragadok
röhögök a kínon, repülhetnek a székek, padok
vele ha sötét van, akkoris kitapogatok
remélem őszintén, hogy soha ki nem apadok
lekaparom a vakolatot, nem látok a festéktől
ilyen a Pest légkör, gondolatok az estéből
tudatom a beszélő, tanuljatok a mesémből,
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből
másba belelátnak, én meg látok a vesémből
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből
félek a réstől, a hirtelen ébredéstől
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből
valaki felvághatta a lépcsőházat
különben hogy termelne cukormázat
fejemen derű, és gondtalan ábrázat
mert tudom, ez egy állapot és nem káprázat
nyílik a lift, de mér nem áll meg ha beszállok
minek visz, ha minden mozog, ezen agonizálok
beszáll a szomszéd, az a f*sszopó álnok
mindig furánnéz, amikor ennyire beállok
furán hat a gravitáció, magamban kiáltok
ott is ilyen nyomorult, ahol éppen ti álltok?
de miért lenne más, ti meg mindennap piáltok
zsibbad az agyatok, büdös a p*nátok
nyílik a liftajtó, de még mindig megyek fölfelé
nézd, mintha a nyelvét pont felém öltené
csak átalakult valami fémszínű öntetté
de erőt veszek magamon, irány az 5/D!
befogom a szemem, mer lenézni nem akarok
mert a kurva falakon megjelentek az adatok
mif*szomez, egy telefon? a zsebembe matatok
üres az egész, talán a zsebem fele haladok
ottvannak a falatok, kértek belőle ti is?
kérdeztem a fényfüzért, de látom hogy ez dilis
mer nem is ide világít, a f*szomér van sötét.....
...
megcsapott a sötétszag és csavarja a fülemet
mozog a vákum és dobolja nekem az ütemet
mi ez a ritmus, vajon földöntúli üzenet?
eggyé váltam a sötéttel, elérem a kezedet
elérek mindent, ahol nincsen kib*szott lámpa
ellenségem lett a füzér, ez életem átka?
ki látott olyat, hogy megöli a csomót a káka?
taszít a fényfüzér, mint valami büdös nyálka
de most elmúlik a kín, mint egy röpke pillanat
magamba szívom az erőt, a sok szar meg kinnmarad
feleszmélek egyből, az erem kidagad
mi a f*szom történt, hogy már rögtön pirkadat?
körbenézek lassan, keresem az igazat
minden olyan merev, mint egy divatkirakat
rég nem éreztem asszem ilyen izgalmat
én se vágom, úgy olvasd az alábbiakat
lekaparom a vakolatot, nem látok a festéktől
ilyen a Pest légkör, gondolatok az estéből
tudatom a beszélő, tanuljatok a mesémből,
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből
másba belelátnak, én meg látok a vesémből
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből
félek a réstől, a hirtelen ébredéstől
ilyen ez a Pest légkör, gondolatok az estéből |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ős Te
Isten az apám,
Ha térdére ültet,
Velünk kacag a hold.
Isten az anyám,
Lehelve tápláló életet,
Vigyázón hátán hord.
Isten a szerelmem,
fürtjeit részegen markolom.
Isten a barátom,
Szívemet előtte kitárom.
Isten az életem,
Minden pillanat az övé.
Isten a halálom,
Mindenhol, újra és örökké. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Lélegezz.
Ez
Az
Élet.
Érezd, ahogy száll.
Egyre mélyebb.
Figyelj.
Tiéd
A pillanat.
Örökké tart.
Ez
Az
Alkonyi pirkadat.
(Ítélni próbálsz,
s ki az ki ítél?
Mondanál valamit...
Mondanál
Valamit..)
Azt kérded:
Ennyi volt?
Legyen ennyi is elég.
A több csak kevesebb.
Most
A Minden a tiéd.
|
| | | | |
| | | | | | 453. Evolet | 2009. november 10. 08:47 |
| | | | | | | Szétfolyva
Nem tapadtak. Sehogysem akartak összeragadni
Széthullott testemnek kis atomjai.
Féltem, hogy letűnök, végleg elveszek,
Hogy összetartó erő tán sosem létezett,
Mert csak szétfolyó forróvíz vagyok,
Ami egy mederben kábultan csobog,
S csupán annyit tud: egésszé kell válni;
Nem lehet ily korán a Mindenségbe mállni
Bágyadtság járja át megfakult szemem
Álmaimban hagytam a fél életem.
Egy szoba és egy ágy. Leomló falak
A delírium után csak ennyi maradt.
Nézem a színeket s nem mozdulok,
Majd apró golyóként folyton gurulok,
S végül egy hullám belém ütközik;
Ha én megszűnök, minden megszűnik?
|
| | | | |
| | | | | | 452. Evolet | 2009. november 7. 10:47 |
| | | | | | | | Köszönöm szépen.:)Ennyi dicséretet eddig sehol sem kaptam a verseimért... |
| | | | |
| | | | | | 451. Kavax | 2009. november 6. 18:14 |
| | | | | | | | Nem vagy semmi Evolet!!! Főleg az utolsó vers ragadt magával! Kiváló! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Totális szétkínálás :-)
Tapsvihar |
| | | | |
| | | | | | 449. Evolet | 2009. november 5. 19:57 |
| | | | | | | Ez meg very psychedelic :D :
Az érzékelés kapui
Test vagyok, ami e Földön ragadt
Hiába keresed régi arcomat.
Ösztönlény lettem, hajt az élvezet
Démonok rágták szét lelkemet
Hazug a szó, mi ajkamra hullik
Az Erkölcs kínlódva zihál, haldoklik
Semmivé váltak a próbálkozások,
Hogy a helyes út felé vigyenek mások.
Eltűnt az Idő jelentős része
Mégsem tűnik fel nagy vesztesége;
Ebből a Térből már félig megszöktem
Kapuk csapódnak sorra mögöttem,
S bár egybeolvadnak még a pólusok,
Egyre erősödnek az antipódusok.
Az emlékek nekem álomnak tűnnek
A Realitással együtt megszűnnek,
S minden nap, ami nem több egy percnél
Igazolja, hogy Te is más lettél.
Tán ugyanott jártunk és láttalak Téged,
Vagy csak messziről derengő fényed,
Szellemed követett arra a tájra?
Már nem kérnélek a megbocsátásra
Poros a szféra, elhasznált minden
Sok ember megreked ezen a szinten,
Nincs elkészülve valami másra,
Az egót átlépő, nagy utazásra.
Az űrben guggolok fényemen kívül
Távolból figyelem, hogy testem sérül
Tárgy vagy, mi megfojt, ha feléled szívem,
És újra elölről kezdődik minden.
|
| | | | |
| | | | | | 448. retek | 2009. november 5. 18:42 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 447. Evolet | 2009. november 5. 17:36 |
| | | | | | | :))))))))))))) Áj em very hepi :D
Akkor hát íme egy újabb:
Két világ határán
Csodás gyémántként szikrázik a porban
A kitört ablak ezer apró szilánkja
csillogva ragyog a nyári záporban,
S megragad érzéki, hamis bája.
Meztelenül állok, elbűvölten nézek,
Egy másik világban érzem most magam,
Ha átölelsz lassan újra visszatérek
Hozzád, de lelkem nyugtalan.
Az eső cseppjei égetik a bőröm
Hajam könnyáztatta arcomba tapad,
Nem látok már semmi tündöklőt a Földön,
A szívemben jéghideg, komor űr marad.
Egyre sötétebbek a felhők az égen,
Közöttük a Nap csak néha pislog át,
Elveszett a régi,álombéli Éden,
De a szél elhozza édes illatát.
A tiltott gyümölcs íze itt van még a számban,
És emlékszem rá, hogy milyen hirtelen
Támadt kegyetlen hóvihar a nyárban,
És meghaltak a fák a magas szirteken.
Hiába várok Rád. Most Te hagytál itt engem
Lázálmok között a fájó valóságban;
Az úton állva és fázom a dermesztő hidegben
Miközben Te ott állsz egy szebb lét kapujában...
|
| | | | |
| | | | | | 446. helio* | 2009. november 4. 19:45 |
| | | | | | | Evolet
Sokan szívesen olvasnánk még a verseid! |
| | | | |
|
