 |
Castaneda, Don Juan, nagualizmusBiga Cubensis, 2004. január 12.  | |  | | | | 86. cellux | 2004. május 3. 14:19 |
| |  | |  | | | Akármi történjék kint vagy bent, azzal dolgozunk. Ez mindenkire érvényes. Tökmindegy, hogy a múlton parázunk éppen, vagy a jövő miatt aggódunk, vagy a jelenben történő külső/belső jelenséggel foglalkozunk, mindig a jelenben vagyunk, mert egyszerűen nem tudunk máshol lenni.
A közönyre úgy érez rá az ember, hogy lassan megismerkedik a saját világával: a jelenségekkel és a reakciókkal. Vannak egyszerű helyzetek, amiket csípőből megoldunk és vannak bonyolultak, amiken napokig, hetekig, hónapokig rágódunk. Néha az egész rendszer felborul, és újraalkotódik máshogyan. Néha újra sem alkotódik. Aki keres, az előbb-utóbb megtalálja az egyensúlyt.
A világ olyan, mint valami kísérleti labor, ahol kísérletezhetünk magunkon. Lassan mestereivé válhatunk annak, hogyan érdemes viszonyulnunk a világhoz. A rossz választások törvényszerű következményeket vonnak maguk után. Ez a mi nagy szerencsénk, hiszen megakadályozzák, hogy olyasmit fogadjunk el, építsünk be magunkba, ami alapvetően rossz és hibás. Ilyen értelemben a világ megbízható.
Minél nagyobbat rúgunk a világba, annál nagyobbat fog visszarúgni. Az elején, szertelen fiatalok lévén :-) össze-vissza csapódunk a szélsőségek között, de aztán lassan lehiggadunk és akkor megértjük a közöny fontosságát.
Én magam amúgy nem szeretem a "közöny" szót, mert tényleg nem azt fejezi ki, amiről itt szó van (inkább valamiféle érzelemmentes hozzáállást, ridegséget érzek benne).
Itt pedig a "közöny" alatt azt értjük, hogy azzal foglalkozunk ami éppen van. És ez bizony esetenként igen nagy bátorságot igényelhet, abszolút nem menekülés. (Ennek az érzékeléséhez elég azt belátni, hogy az élet akkor is "szállítja" a megoldandó problémákat, ha mi egyáltalán nem teszünk semmit se ezért, se pro, se kontra. Az, hogy most aggódunk-e vagy sem, oly tökmindegy.)
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | DJ világában 'kikezdhetetlenség', illetve 'feddhetetlenség' a megfelelő szó arra amiről alább szóltok. Ezért kell harcosnak lenni, mivel az ingereket nem szüntethetjük meg. Viszont kitörhetünk az automatizmusból és magunk dönthetjük el hogyan reagáljuk le. Ez nálam pl. úgy működik hogy vannak mindenféle érzéseim, de igyekszem ezekben nem elmerülni, sokkal inkább kívülről szemlélni, mintegy megcsodálni azokat, esetleg jókat nevetni magamon. :) Ez egy valóban nagy stabilitást eredményez. Aztán ugye ott van az 'uralt szeszély', amikor a harcos megengedi magának hogy beleélje magát a szerepbe és szörfözzön egyet az érzelmeken például. De ebből bármikor akarattal ki tud lépni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "de ha ők nem is teszik, a közönyös ember akkor se lendül ki a nyugalmi pozicióból, ez őt nem érinti sehogy, nem kelt benne negatív érzéseket."
Én értettem félre... A belső közöny, amikor az egyént semmi őt érintő inger nem ingatja meg, a stabilitás jele.
Az én negatív értelmezésemben a közöny az (volt), amikor az ember a kifelé irányuló pozitívumait elfojtja. |
| | | | |
| | | | | | 83. LaZa | 2004. május 2. 23:03 |
| | | | | | |
a közönyt nem úgy gondolom, mint a jóra való restséget, passzívságot, hanem inkább egy érzelemmentes stabil és nyugodt lelki állapotot. a közöny hozzáállás a világhoz, nem értékrend vagy ilyesmi. ezenfelül te élhetsz bármilyen elvek szerint, beugorhatsz a vízbe a fuldoklóért, és el is várhatod hogy ők is ezt tegyék. de ha ők nem is teszik, a közönyös ember akkor se lendül ki a nyugalmi pozicióból, ez őt nem érinti sehogy, nem kelt benne negatív érzéseket.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Egy kis logikával közöny=boldogság"
Nálam pont a közöny az, ami negatív :) Márcsak abból is kiindulva, hogyha vízbe esek, ne csendesen meditálva nézze mindenki a partról ahogy megfulladok... és viszont, ha valaki vízbe esik, én beugrom érte. (értsd - vízbe esés = bajban levés stb...) |
| | | | |
| | | | | | 81. LaZa | 2004. május 2. 20:49 |
| | | | | | |
"Nem kell szeretned minden embert, csak elfogadnod..."
Közöny.
Kezdem azt hinni ez az alapja a boldogságnak, talán ez az első tégla amit le kell tennünk, amíg ez nincs meg, addig nincs ház. Személyszerint ösztönösen vonzódok hozzá, mintha már régebb óta ráéreztem volna, s csak annyi változott, hogy ma már ki is mondom az aktuális hitemhez igazítva más-más szóval. Szerintem fel lehet fedezni minden út elején. Vajon mit jelenthet a "Dont worry, be happy!"? Hát azt, hogy ne aggódj (szenvedj) a világ által eléd sodort sok rossztól. Tudd, tegyél ellene ha lehet, de soha ne hagyd, hogy bármi kilendítsen az áldásos közönyből, lelki békédből. A szenvedés benned van nem a világban! Ez egy kétoldalú dolog, és te is legalább annyira felelős vagy érte, mint a nemte. Konklúzió: a közöny megtanulható, csak rajtad áll. A mosolygó keletiek szerint a boldogság a szenvedés megszűnése. Egy kis logikával közöny=boldogság. Azt akarom kihozni, hogy akármibe nyúlok mindenhol rátalálok erre a gondolatra, hívhatjuk apáthiától kezdve raszta életérzésnek -pár ezer kilóméterre meg boldogságnak :)
VS
Teljesség.
Megélni mindent, amit ember megélhet! Ha a fájdalom mint gyorsvonat száguld felénk, akkor igenis szembe kell futni vele, és nekiugrani, hogy aztán minél nagyobb erővel terítsen le. Töltse be a lelket a szenvedés. Mély, nagyon mély tud lenni fájdalmunk, de mindenképp emberi. Egy állat nem szenved így. Mi tudunk, és talán nem véletlenül. Néha úgy érzem hozzánk tartozik -mint szivárványhoz a sár. Enélkül nem lehet teljes egy ember élete, pláne nem egy alkotóé, kinek kenyere a szenvedés. A művészeten kívül az életet is áthatja, bizonyára építkezünk belőle mindnyájan, s az az érzésem nélküle nem lennénk sehol. Húz előre az úton, hogy boldog, üres gyerekekből szenvedő, félkész felnőtté, majd boldog, teljes bölccsé váljunk. Nem beszélve a dualista filozófia "szükségszerű szenvedés" ideájáról. Mindenhol ott van, és ez így jó talán.
Hát nem könnyű belső harc ez. Számomra meg különösen nem, hisz egyik felem erre húz, a másik meg arra. Bolond fiatal vagyok, mindent akarok. Pedig ezt nem lehet, már Rodin is megmondta: "On doit trouver le bonheur dans son art. Vagy boldogság, vagy művészet." Jó, jó, ez így túl fekete-fehér, de a magva igaz. De nem, de igen, de nem... :)
Mindent akarok, a földet és az eget, buddhát és a nőket, közönyt és teljességet!
És te?
LaZa
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ha nem is Galaxis, de mondjuk egy csillag - A.C. szerint legalábbis :)
Egyébként sokszor éreztem már álmomban hogy na végre felébredtem! Reggeli ébredés után pedig hogy már megint alszom.. :| |
| | | | |
| | | | | | 79. cellux | 2004. április 30. 14:02 |
| | | | | | | mintha rájönnék mondjuk egyszer arra, hogy nem is ember vagyok igazából, hanem galaxis?
:-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Példával élve alkalmazkodhatok mondjuk teljesen új életkörülményekhez - még ha korlátaimat át is kell lépni hozzá, de ha kilépek a Mátrixból, akkor már minden törvény borul. Erre gondolok. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Zumzala:
Aha, a "valóság" sokaknak pont ezt a keretrendszer-átléphetetlenséget is jelenti. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az alkalmazkodóképesség vonatkozhat szélsőséges, vagy egyáltalán új körülményekre, de még mindíg az adott rendszeren belül!
A rendszer kereteinek átlépése viszont már többet kíván mint puszta alkalmazkodás. Teljes átalakulásról van szó, mivel egy tágabb szférában mások a törvények és a korábbi megismerés tapasztalatai is más értelmet nyernek. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Zumzala:
A "valóság" az, amire rá lehet kenni az alkalmazkodóképességünk hiányát. :) |
| | | | |
|
