 |
Szex AND/OR/XOR drogÉn+te+ö=gén, 2003. december 31.  | |  | | | | 189. Nargile | 2005. augusztus 23. 16:43 |
| |  | |  | | | Szóval két tézisem van:
1, A szerelem nem lehet eszköz, hanem csakis cél. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem ezért vagy azért szeretünk, hanem azért, hogy szeressünk. Nincs ebben semmiféle miért. Ha valaki azt mondja, hogy azért szeretem ezt vagy azt a fiút/lányt, mert olyan szép, kedves, okos stb., az szerintem nem igazi szerelem. Akkor valamit szeretsz benne, de nem őt szereted.
2, A szerelem szerintem totális. Magyarul a szerelem tárgya kizárólagos és egyedi helyet birtokol a szívben, nem helyettesíthető sem mással, sem a semmivel. A szerelem nem szabad akarat, döntés, választás eredménye. Csak megtörténik velünk és kész.
A versben a rózsa a szerelem: önmagáért nyílik és nem azért, hogy jól érezze magát az, aki megszagolja vagy csodálja. Sőt, a rózsa tövisei akár szúrhatnak is. A másik vers pedig azt mondja, hogy a szerelmes ember maga is szerelemmé válik, a határok elmosódnak.
Amit a párkapcsolatról írsz, azzal egyébként egyetértek, mármint hogy "nincsenek feluleti elvarasok, es a masikat teljesen elfogadod ahogy van, es a kapcsolatban az egyuttlet csodajat keresed pontosan az egodat oldod fel.egybol meg egybol lesz egy"
Nincsenek egyébként nagy eltérések abban, amit mondunk, csak én talán fatálisabb és irracionálisabb dolognak fogom fel a szerelmet, mint te. |
| |  | |  |
| | | | | | 185. Nargile | 2005. augusztus 23. 16:09 |
| | | | | | | | Hát tényleg nem egy dologról beszélünk. Nekem a szerelem jóval több annál, minthogy élvezem valakinek a társaságát, de egyébként nélküle is elvagyok, vagy éppen valaki mással is éppúgy helyettesíthető lenne a társasága. Ez ráadásul nem is értem, miért lenne egység. Az egység az "én", az egó feloldódása nélkül nincsen. Az egységben nincs én meg te. |
| | | | |
| | | | | | 183. fmurcsi | 2005. augusztus 23. 15:58 |
| | | | | | | :)))
ez meg poénos is :)
... pont úgy, ahogy most leírtam. 2 éve olvastam, de nagyon fontos volt, megértettem, hogy nem sok haszna van egy csomó dolognak, vagyis nem sok "értelme".
az tény, hogy hülyeség (állandóan vissza-)vissza menni... :)
|
| | | | |
| | | | | | 182. Nargile | 2005. augusztus 23. 15:55 |
| | | | | | | Ha már az idézeteknél tartunk, a szeretet öncélúságát megvilágítandó:
"A rózsa nem ismer miértet; magáért nyílik,
magát nem nézi, nem kérdi, kinek látszik."
Angelus Silesius
"Szerelem borzolta a húrt lelkem belső lantján,
S tett szerelemmé engem - húsom, vérem, bordám.
Egy perc volt csak az érzés, de az Idő
Eztán okkal tartja számon örök hálám."
Dzsámi |
| | | | |
| | | | | | 181. Nargile | 2005. augusztus 23. 15:47 |
| | | | | | | Szerintem a szerelemnek nem akkor van vége, ha már nem tölti be azt a funkciót az életünkben a szeretett személy, amit eddig, hanem amikor a szerelem - egyszerűen megszűnik. Ilyenkor általában arról van szó, hogy a szeretett személyről kiderül, hogy mégsem az, mint akit szerettünk, vagy akiről mi azt hittük, hogy szeretjük - ez esetben egyszerűen egy illúzióval leszünk szegényebbek.
Ami Istent illeti, a misztikus nem azért szereti Istent, mert azt várja, hogy ettől a kapcsolattól majd jól érzi magát. Az esetek többségében a misztikusok elég sokat szenvednek és sokkal kényelmesebb lenne nekik nem misztikusnak lenni. Nem is azért szeretik Istent, mert félnek a pokoltól - a félelmen alapuló szeretet nem szeretet. Egyszerűen úgy érzik, hogy ez a szeretet az ember rendeltetése, mondhatni, őseredeti természetes létállapota. A szerelmes ember gyakran azt kívánja, bárcsak ne lenne szerelmes, de ugyanakkor képtelen másként érezni. |
| | | | |
| | | | | | 179. fmurcsi | 2005. augusztus 23. 15:40 |
| | | | | | | most nagy bánatomra, nem tudom idemásolni azt a koant, ami akkor a "tegnapi" témához vág, de emlékezetből leírom.
A tanítvány a kertben térdepelt és a konyhakerti növények gondozásával foglalatoskodott, amikor is a Mester egy fél téglával irdatlanul hátbavágta.
A tanítvány nem tudván mire vélni a dolgot, egész nap aggódott és gondolkodott, hogy vajon miért dobta meg a Mester.
Végül felkereste Mesterét és megkérdezte, hogy valamit rosszul tett talán, vagy mivégre volt a "büntetés".
Válaszképp a Mester felemelte egyik lábát. A tanítvány értetlenül bámult rá.
A Mester megszólalt:
- Most erről nem gondolod, hogy ez jelent valamit?
|
| | | | |
|
