 |
Deja vu - avagy hiba az agyamban?Psylo'Child, 2003. november 18.
 | |  | | | | |  | |  | | | Ezt egy novellámban írtam, szóval sarkítva és meglehetősen hiányosan tudom kifejteni:
Ez a pillanat kimerevedett, és ott is maradt az örökkévalóságnak, olyan finom, mégis sugárzó nyomot hagyott a valóságban, hogy ha valaki egyszer elkapná egy deja vu-ben, valószínűleg látná, és érezné ugynazt, amit én éreztem. Egyszerre néztem önmagunkat a szubjektivitás rejtekéből, és valami naturális erő kiemelt a testemből egy olyan objektív tér és időbeli metszéspontba, ahonnan nem két elmét láttam, hanem egyetlen erőt, amiről az első megérzése mindenkinek csakis az lehet, hogy hiba történt, a valóság éppen nem figyelt, véletlent szült. Azt a fajta véletlent, ami általában olyankor képződik le a valóság felszínén, amikor éppen önmagát csapja be, mert pont abban a pillanatban két egyenlő erősségű entitás születik meg, az egyik az emberek és a valóság között húzódó, perverz egyezség jelét hordozza, ezzel jelezve, hogy a nagy tervhez érkezett újabb alkatrész. Míg a másik, az igazság. A színtiszta igazság, ami olyan erős torzítást okoz a demokratikusan megválasztott valóság rezgésszintjében, hogy még meg is bontja a felületét. Ezt persze a rendszer a másik, üres de jelzett entitásnak tudja be. A valóság két párhuzamos idegpályáján egy időben érkező, két ellentétes, ám azonos nyomot hagyó információ, bár egyszerre érkezik meg, az egyik olyan szintű prioritást élvez, hogy előbb azonosítja az álvalóság. Ugyanakkor megérkezik a másik is, aminek viszont már nyomát sem találja, leginkább olyan zavarba hozza ez a happening a létezést, mint amikor az emberi elme észlel deja vu-t. A létezés deja vu-ja viszont, ritka jelenség. Valami hatalmas változást jelez, ezt persze a rendszer nem ismeri fel, mert addigra a részévé vált. Felismerhető-e számunkra a valóság deja vu-je? Megfelelő jelentés értelmezésekkel, természetesen fel. Más deja vu-jét az ember nem ismeri fel, vagyis azt hiszi, mert még nem tapasztalta, mert kívül esik a gondolkodás egy bizonyos értelmezésén. Önmagunk deja vu-je viszont már - már spirituális érzettel is bírhat. De amint felakarjuk idézni, nem sikerül. Nos, ebből kiindulva már megfejtehető a valóság eme nagyon ritka pillanata. Amikor nagyon erősen próbálok felidézni egy deja vu érzést, teljesen tehetetlennek érzem magam, hisz látszólag az irányítása ennek a jelzésnek, nincs a kezemben. Ez borzasztó érzés, hogy létezik valami, ami számunkra ismeretlen eredővel bír, s nincs nálunk a kezdeményezés lehetősége, illetve nem is tudjuk felidézni, milyen érzés. Csak hogy valami különleges. Amikor megpróbáljuk felidézni magunkban általában, valakinek éppen volt a környezetünkben és ez előre tolja a tudatunkban. Amikor a valóságnak van deja vu-je, nem biztos, hogy felismerjük, azt viszont, amikor a létezés emlékezik, és talál egy vakfoltot, kicsúszik a keze közül az irányitás látszata. Ebbe aztán beleremeg a világ. Például,a relativitás elmélet megszületése. Ez viszont visszavezethető, ahhoz a ponthoz, amikor a deja vu történt. Egy ember születése, akinek végül az elméje megalkotta ezt a gyönyörűen bevitt gyomrost az egész emberiségnek.
Lehet, ez így elég homályos, hirtelen kiragadtam a kontextusból.
|
| |  | |  |
| | | | | | 181. tttetra | 2013. augusztus 2. 16:00 |
| | | | | | | | a kérdés jó, hm, nem, érdekes módon nem annyira a személyhez kötődött, inkább a belső kvázi érzelmi hergeltséghez amit a személy okozott -ilymódon persze nem elválasztható, mégis: ennél biztosabbnak sosem látszott, hogy nincs külvilág |
| | | | |
| | | | | | 180. Quaoar | 2013. július 25. 16:52 |
| | | | | | |
valaki pár éve írta a topikban, hogy szerinte a déjà vu afféle 'természetes flashback'. én is így gondolom.
amióta volt szerencsém papírhoz és néhányszor zöldhöz, azóta másképp látom. nem csak úgy, hogy "hö, ez már megtörtént, de fura!".
részemről az álmaimat apró részleteiben vissza tudom idézni, kiskorom óta, majd' minden nap. ez is hozzá tesz valamit. megpróbálom feltérképezni azt a világot, ami ott van. (tényleg egy külön, komplex világ.)
nálam sokszor olyanok ezek a 'déjà vu'-k, mintha áttűnneez a két világ: az álom-érzéki és ébrenléti-fizikai. mintha összemosódnának. mintha egységgé válna egy tükör mindkét oldala és maga a tükör is.
mostanában egy pinceklub okozza, azaz szinte minden alkalommal, ha oda lemegyek és üdvözlöm a haverokat és barátokat - akkor mintha több sávon megtörtént volna. többféle múlt-, jelen- és jövő-sávban - egyszerre. mintha az álom-érzéki és az ébrenléti-fizikai valóságom is ismerné azt, ami épp ott történik.
tttetra,
volt/van olyan benyomásod, hogy az adott személynek köze van az élményedhez? mármint, konkrétan ő (lehet) a kiváltója: nem csak passzív, hanem aktív szereplője?
merthogy a fent említett helyen nekem van egy 'több-mint/különleges-barátom', de nem mondanám, hogy natúr romantikus az egész, amit érzek, mert jóval összetettebb - folyamatosan déjà vu-m, flash-flashback jellegű hangulatom van, ha beszélgetek vele - vagy ha a szemem sarkából nézem, merre mozdul, felbont egy palack bort, rágyújt stb. az egész ember maga A déjà vu! - nem egyszeri robbanásszerű, hanem állandó, folyamatos, tartós és kifejezetten intenzív. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | eddig leélt 28 életévem alatt kétszer rohant le egy intenzitásában és jellegében a hagyományoshoz hasonlíthatatlan déja vu élmény (mindkétszer teljesen józanul), melynek az is része volt, hogy déja vu-m van - ez valami elképesztő, világból kipenderítős villámszédületet okozott. van egy összefüggés ezen élmények között: mindkét esetben igen intenzíven (és szituációs kifutását illetően megjósolhatatlan kimenetelű szinten) szerelmes voltam egy adott személybe, akinek az adott pillanatban épp a társaságában tartózkodtam (a két eset két külön személy). tulajdonképpen nincs ebben semmi meglepő, mindenesetre kiváncsi lennék, hogy mással történt-e már ez meg ilyen relációban |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nekem is volt már több ilyen alkalom. Bár nekem inkább olyan mintha már láttam volna ezt a képet, de nem tudom mikor, mintha valamikor nagyon régen már láttam volna (ezt egy új, ismeretlen helyre értem ahol azelőtt még nem jártam).Általában új helyeken szokott előfordulni, de ez is inkább a szabadban, természetben.Válaszokat sajnos én sem találtam erre a jelenségre, de nem okoz bennem félelemérzetet, inkább bizonytalanságot.Aztán elfogadom, hogy valami nagyobb erő teszi ezt és így próbál üzenni, vagy figyelmeztetni valamire. Mindenesetre szeretem ha ilyen történik velem. A környezetemből több személlyel is beszéltem erről, de rájuk nem igazán jellemző ez. |
| | | | |
| | | | | | 176. hlm | 2010. december 26. 10:53 |
| | | | | | | Nálam már többször előfordult, van olyan hogy naponta kétszer, de volt olyan is hogy 3 hónapig egyáltalán nem. Egyszerűen elhiszem hogy már megtörtént velem teljesen ugyanígy.
PL?. Volt olyan hogy kimentem a vasútállomásra és ugyanazokat az embereket láttam, minden ugyanúgy nézett ki, még a pillantások is ugyanolyanok voltak. Miért nem történhetett volna meg ugyanez velem már egyszer vagy többször is?
El szoktam rajta gondolkozni hogy mit jelenthet ez, de még nem jöttem rá. Leginkább azt érzem ilyenkor hogy a világegyetem közös és néha nem véletlenül rendeződnek ugyanúgy az emberek, talán valamilyen jel is lehet amit kellene tudni értelmezni. Eddig nem sikerült, de összességében nálam az önmegismerés kérdésének a jellege dominál és nem valamilyen zavar az agybamban.
Inkább pozitív élmény. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Igen, igen. Ez nekem is ismerős. Felváltva töltök egy-egy hetet Nagykanizsán és Debrecenben. Sokszor azt érzem, hogy minden ismerősömnek megvan az alteregója a másik városban.
De az idegeneket is be tudom kategorizálni. Vicces, hogy egyik héten ugyanaz az ellenőr büntet meg, aki az előző héten a lefolyómat javította :).Gondolom ez másnál is így van, mert állandóan megkapom ezt az úgynézelkimintazegyikbarátom dumát. |
| | | | |
| | | | | | 174. spirit | 2010. december 9. 00:58 |
| | | | | | | Deep!
Ilyen ismétlődős dolog nekem is van, néha elég fura, de többnyire szórakoztató..:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Haha, elküldtem a hsz-t és közben ezt dobta felül:
"Az emberi elme első dolga, ha találkozik egy tárggyal, hogy valami mással egy osztályba sorolja.
William James" |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nekem olyan van, hogy egyre több idegen arc lesz ismerős, mintha ismétlődnének egy idő után már a lehetséges formák/típusok, és az sem ritka, hogy a beszédstílusuk is hasonló. |
| | | | |
|
