 |
A nyitott nullintervallumSiphersh, 2003. október 4.  | |  | | | | |  | |  | | | | Áki egyetértek az elképzeléssel, de nekem sose jutott eszembe az a szó, hogy Isten, amikor épp trippeztem. Bár valahogy hívni kell, nekem Isten nem szimpi. Már csak így nyelvileg is az Isten szó egy személyt jelől, de én ezt az egész isteniséget inkább csak egy tudatállapotnak élem meg. Na meg a folyékony érzés ami hozzá társul. :) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Én = Isten
Szerintem ez nem elképzelhetetlen. Aki kellőképpen megtisztította lényét, megszabadult minden tudathordozója kötelékétől, az automatikusan tükrözi az alsóbb tudathordozóiba az Isteni Tudatot, mint pl. Jézus vagy Buddha...
Aki csak az alsóbb hordozókban képes tudatosan(?) működni,
az az alsóbb hordozókat szolgálja, a vágyai azokhoz kapcsolódnak, stb. az ilyen emberre mondjuk: önző.
Aki Isten akaratát cselekszi, ahogy Jézus is tanította, az nem a múlandó fizikai testéért cselekszik, hanem a minden testben benne lakozó Egyéni Tudatközpontok fejlődéséért cselekszik...
Ezt csak akkor teheti valaki, ha meg tudja szüntetni az alsóbb, és egyáltalán minden tudathordozójával való azonosulását, és pontosan annak látja magát, ami. Az Isteni Tudat egyik Egyéni Központja. |
| | | | |
| | | | | | 61. Vino | 2005. június 18. 14:08 |
| | | | | | | Feloldható halmazbővítéssel, persze a minden és a semmi már alapjában véve abszolútumok, igy nehéz őket tovább bővíteni. Viszont az ÉN halmaz tovább bővíthető :
Minden ÉN = Semmi ÉN
"Minden olyan ami Én" ekvivalens "Minden olyan ami NEM ÉN"
ÉN=NEM ÉN
vagyis A= negált A -->paradoxon
--> "A"=" A komplementer"
ez akkor lehetséges, ha az A az alaphalmaz, aminek két valódi részhalmaza a semmi és a minden, és ezek diszjunkt halmazok. Ilyenkor, amiokor az ÉN-nek valódi részhalmaza a minden és a semmi, ilyenkor lehetséges, hogy ÉN = ÉN komplementer. A szillogizmussal csak az a baj, hogy logikailag helyes, de ebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy az Én mindenek felett áll, és hogy ÉN = Isten, ami azért nehezen elképzelhető számomra... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | A.J. Christian egyik könyvében írt érdekes dolgokat a tudatról, meg az egóról. Asszem a mitkeresettistenanappalimban? volt a címe. Éles határt húzott a személyiség és az egyéniség kifejezések között. Szerintem a személyiség az a külvilág felé való megnyilvánulásod. Az egyéniséged részét képezik viszont az érzések és a gondolkodás mód (nem a gondolatok) . Te igazából csak egy kis kitüremkedés vagy a tudat végtelen mezején, egy kis fűszál a feketeség tengerén. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Valójában itt az én éppen azáltal nem megkülönböztetés, mert:
Én = atman =paramatma = Isteni valóság, stb. ami önmagában hordozza a gunák bármely kombinációját, vagyis az egész megnyilvánult univerzum minden "lehetségességét".
És mégis megkülönböztetés mert:
Az örökkévaló, változatlan énünket különböztetik meg a benne rejlő gunák lehetségességeitől.
Ennek a megkülönböztetésnek gyakorlati haszna van, a baj, hogy intellektuális nehézséget okoz, mert:
minden én = semmi én ???
para - ez van. Aki akarja, nézze meg, és oldja fel az ellentmondást... : ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem meg gondolatban megérteni, hogy nincs is én, képtelenség. Megtapasztalni lehet, de ha már gondolkodsz akkor újfent a rációs énedben vagy sztem. És ha az vagy akkor elég nehéz elképzelni, hogy lehetsz más is, mert ez kb. ennek az énednek a "halálához" vezet, amit ugyebár egyik egó sem szeret túlzottan. :) |
| | | | |
| | | | | | 57. Bence | 2005. június 17. 13:17 |
| | | | | | | Csak néhány kiegészítés:
" Szerintem ezt a minden emberre jellemző egyedi "színezettséget" hívjuk "ego"-nak, vagy személyiségnek."
Szerintem hasznosabb definíció az egóra, hogy a világlátásunk nézőpontja, és a világ, amit látunk, látszólagos különválása miatt bekövetkező zavarodottság miatt, nem csak érzékelünk, hanem ítélünk, reagálunk, stb. Maga a reakció volta az egó, és a személyiség pedig az a színezet, ami az eddigi reakciók eredője. Tehát nem a személyiség maga az egó, csak egy eredménye, amely mellékhatásként (mivel tapasztalataink szerint egyedi), megkülönböztet minket a világtól, ezzel tovább erősítve a világra adott reakciók jogosságát és ésszerűségét.
Ha olyanokról beszélünk, hogy valódi én, akkor még mindíg megkülönböztetünk. Legfeljebb azt mondhatnánk, hogy valódi abszolút (ennek semi értelme), de mivel az abszolút mindíg és mindenhol ugyanolyan (nem megkülönböztethető), ezért az én és a valódi is félrevezető (hamár egyszer abszolút, akkor nyilván valódi)
" kamera, amin keresztül a mindenség önmagára tekint"
Ja, és mivel a mindenség nem szűnik meg azáltal, hogy a nézőpont torzítását kivesszük, a "saját nézőpont"-hoz való ragaszkodás megszünte a megvilágosodás. A tudat tere az abszolút, a nézőpont torzítása, időbelisége, stb. pedig a relatív szint. Mind a sajátnak tekintés, mind a pontszerűségen keresztüli látása a térnek egy szennyeződés. Pláne az, hogy az eddig felgyülemlett hullámok eredőjét valamiféle reakció jogalapjának tartsuk. Csak azért vagyunk még mindíg ilyen állapotban, mert az eddigi hullámképzéssel pont ellentétes amlitúdóju hullámokat (reakciókat) kell adnunk dolgokra, hogy azok megszünjenek visszhangzani. Ezért kell legfőképp az önzést, az ÉN-hez kapcsolt dolgokat kiszednünk, különben folyamatosan olyan helyzeteket fogunk tapasztalni, amelyek ehhez kapcsolódnak, és fennmarad az én illúziója. Tehát nyilvánvalóan nem elég pl. megérteni, hogy - ja nincs is én, most már minden ok, hanem gyakorolni kell, hogy az a sok következmény ami az eddigi énközpontú reakcióink eredményeképp megjelent, arra ne ugyanúgy reagáljunk, mint eddig, különben körben járás.
Hiába írják néhányan, hogy hígul a Daath, ezt a beszélgetést látva kénytelen vagyok elmosolyodni:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | A "re: szútrák" topkba írok még egy kis kiegészítést, mert ott "ontopik" leszek : ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Azt mondják, hogy ezek az érzékelési mechanizmusok szorosan összekapcsolódnak, és a gunák négy szintjének megfelelően négyféle mechanizmuson (kamerán) keresztül történik az érzékelés. Valójában minden keleti tanítás lényege az elejétől kezdve, az "én" kiküszöbölése pontosan az önmegvalósítás "csúcsáig". Amikor az ember kiküszöbölte az első legdurvább anyagú kamerát, akkor automatikusan egy finomabb kamerán keresztül működik a tudat, mert megszünt a durvább anyagu kamera zavaró működése. Ilyenkor megszűnik az én egyesülése azon durva mechanizmussal, amin keresztül eddig működött, és automatikusan azzal a finomabb mechanizmussal azonosítja magát, amin keresztül éppen működik. Ilyenkor már sokkal tisztábban képes érzékelni ami a tudat mezejébe kerül, mert megszünik a durvább mechanizmus "torzító" vagy inkább módosító hatása. Amikor aztán képes különválasztani az éntől ezt a finomabb mechanizmust (vagy kamerát) is, akkor ennek is megszűnik a zavaró hatása, a korlátozottságai, ez is megfigyelőből megfigyeltté válik, és megint hihetetlenül tisztábban látszik ami a tudat mezejébe kerül. Eddig ismeretlen okok kerülnek a tudat mezejébe, sokkal világosabban látja az ember ahogy Siphers mondta: önmagát, vagyis a mindenséget.
Amikor ezen a cikluson átment a negyedik tudathordozón is, ami a gunák legfinomabb fokozatának felel meg, akkor a legfinomabb kamera is elkülönül az éntől, és a megfigyelt részévé válik, ilyenkor már semmi sem "módosítja" a tudatot*, és ami a tudat mezejébe kerül, az maga a valóság, bármi is legyen az. Itt már teljesen eltünik az ego, ami befolyásolja, korlátozza a végtelen valóság, vagy mindenség érzékelését. Ezen a szinten a mindenség teljes fényében érzékeli önmagát, a valóság teljes fényében ragyog az én : )
Kicsit hosszúra sikeredtem, de szerintem ezek nagyon fontos dolgok, amikről több könyvet tele lehet írni, és a keleti vallások tanításainak lényeges-egységes alapját képezik.
Keleten teljesen más szót használnak arra a korlátozott tudatra, ami a gunákon keresztül "fejeződi ki", mint ami a végtelen, örök tudat. Aki meg akarja érteni a keleti tanítások lényegét, annak ezt jól az eszébe kell vésse, mert pl. a magyar nyelvre fordított írásokban jobb szó helyett nem tesznek különbséget a tudat ezen korlátozott kifejeződése között , és az örökké való, végtelen tudat között. (habár a gondos szerző utal erre) Ebből ellentmondások adódhatnak értelmezéskor, ha nem vagyünk tisztában ezzel a lényeges különbséggel. Ezek az ellentmondások feloldódhatnak az előzőek fényében.
és ide tartozik a "korlátolt ego", és a "valódi én" közötti különbség is... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | De miért jó az "ego-loss"? : )
Szerintem az benne a fantasztikus, hogy így "objektívebbé" válik a megfigyelés. Mondjuk amilyen az átlag ember: a kamerával azonosítja önmagát, és azt tekinti külvilágnak, ami nem a kamera, hanem a kamera által küldött jelek. Amikor "eltünik" a kamera, akkor megszünik elkülönülni a külső világ, és az én, és csak egy valami foglalja el a "tudat mezejét". Ahogy Siphers mondta: a mindenség tekint önmagára.
De miért jó ez? : )
Kamera nélkül megszűnnek a korlátozottságok. Ha kamerával érzékeli magát a mindenség, akkor mindenkor csak egy, a kamera természetének megfelelő szeletet érzékelhet önmagából. Ez a szelet számos módon korlátolt a végtelenhez képest. Pl. adott hullámhosszó fényt képes érzékelni a végtelen spektrumból, adott méretü képet készít a végtelen térből, adott időközönként, korlátolt ideig mintavételez a végtelen időből... és a természete szerint alakítja az érzékelt tulajdonságokat képpé.
Az ember egy dinamikus kamera.
Ha mérges, vagy boldog, vagy szomorú, vagy bármilyen tudatállapotban van, az megváltoztatja* a keletkezett képet. Pl. egy szomjazó ember a sivatag közepén talál egy aranyrudat, nem valószínü hogy annyira örülne neki, mint egy üveg víznek. Ugyan ez az ember, ha éppen nem a sivatagban haldoklik, hanem valahol tengeti unalmas hétköznapjait, és úgy talál egy aranyrudat, valószínű ugrálni fog a boldogságtól, és bolond lenne elcsrélni egy üveg vízre... Szóval a lényeg, hogy a hétköznapi ember a környezetétől, vagyis pontosabban az "elmélye színezettségétől" függően más-más féle képpen dolgozza fel* a kamera által generált képeket. Szerintem ezt a minden emberre jellemző egyedi "színezettséget" hívjuk "ego"-nak, vagy személyiségnek. Amikor a trip során megváltozik, vagy úgy tűnhet, megszűnik ez a személyiség, vagy ego, akkor az ember sokkal tisztábban, elfogulatlanabbul, "objektívebben" érzékeli ami a tudat mezejébe kerül.
*ha a kamerát tekintjük analógnak az érzékszervekkel, úgy tűnhet, hogy a modern lélektan szerint hallucinációnak, és illúziónak definiált esetekben helyes ez a hasonlat, mert pl. egy pohár vizet mindenhol egy pohár vízként érzékelünk, maga víz képe nem változik, nem fogjuk pl. elefántnak látni a vizet, de ez mégsem ilyen egyszerű.
Ha megnézzük intellektust, ami osztályozza, rendszerezi stb. ezeket a képeket, és aztán a megfelelő reakciót kreálja nem úgy tekintünk, mint az énre, hanem mint a kamera részére, és nem csupán az érzékszerveket tekintjük a kamerának, az ént elkülönítjük az intellektustól, vagyis a kamerától, akkor már helyes a hasonlat. Hiszen az ember ilyenkor nem a kamera ami gondolkodik, hanem a kamera is a megfigyelt részévé válik, vagyis elkülönül az éntől.
Itt azt nagyon nehéz megérteni, hogy valójában ilyenkor is egy kamerán keresztül figyel az ember, de egy olyan kamerán keresztül, aminek "finomabb a felbontása", "szélesebb spektrumon" érzékel mindeféle tulajdonságokat.
Kamerának ilyenkor is jelen kell lennie, egyébként nincs érzékelés. Azért tűnik úgy, hogy a kamera eltűnt, vagyis külön vált az "én"- től, mert egy finomabb mechanizmuson keresztül képes érzékelni a világot az én.
Csak annak mondanám még kiegészítésképpen, aki érdeklődik a keleti vallások iránt, hogy ez egy olyan pont, ahol a hinduizmus-jóga-buddhizmus, de igazából bármely vallást gyakorló ember "megvilágosodás" fele vezető útja összekapcsolódik. Aki az önmegvalósításnak ezen a fokán jár, annál már valójában nem számít, hogy eddig milyen vallásúnak tartotta magát, mert innentől ugyan azokat az eszközöket, módszereket kell hogy használja célja eléréseéhez. A vallás itt olyanná válik, mint a márka emblémája a kamerán. Már nem képezi az én részét, csupán egy levetkőzött érzékelési mechanizmus egy tulajdonsága. Ez is csak egy érzékelt szelet a végtelenből. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | De bizony! ;)
Amikor már nem is tudsz magadról, nem is vagy ember, csak egy tudatállapot. Ez az ego-loss. A kamerás dolog nálam is van, de én inkább tudatnak hívom. Ez egy formába sűrösödött tudat ami szépen reflektorfénybe állítja a különböző rétegeket. Pl. a legkülső a személyiséged, utána a hétköznapi éned, utána a filózos utána az érzős és utána a megszünős éned következik. :) Szóval a végén már lehullik rólad minden és beleolvadsz a kozmikus tudatállapotba. Itt szerintem maga olyan, hogy gondolkodás, meg belső párbeszéd egyáltalán nem létezik, mert az is csak egy réteg rajtad. Másnap amikor lejössz róla és próbálom feldolgozni ezeket az állapotokat, akkor nem vagyok képes elhinni, hogy nem ÉN voltam, aki most épp gondolkodik, hanem valami teljesen más. Szóval most is amikor írome zeket, próbálom megérteni, de ezt megérteni nem lehet, csak tudhatsz róla és átélheted.
Papirozva biztos sokan tévéztetek már. Mi történik olyankor? Tudsz magadról? Nem? Akkor miről tudsz? Hát arról, hogy mi megy a tvben. Vagy teljesen beleveszel a filmbe, vagy 3. szemlélőként (UFO feeling) odaképzeled magad a jelenetekbe. Mindenesetre itt is arról van szó, hogy az a tudatfelhő, ami szerintem leginkabb TE vagy, az be lett a tévé által szippantva. És lőn világosság! Te voltál a történet, te voltál a szereplő, te voltál a film! Ez mi ha nem ego-loss? :) De érted nem csak emberi egód lehet, lehetsz bármi, a tudat nem ismer határokat.
Végülis a hétköznapjaimba ebből az maradt meg, hogy egyre többször férkőzik tudatomba az, hogy milyen vagyok kívülről. Én ezt hívom tudatosságnak, persze ez még kezdeti stádium, de várom a folytatást. :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ja, de mondjuk énnekem volt olyan éményem a pszilocibin gombával, amikor a kamera valahogy nem mutatta az illúziókat, például azt sem, hogy én egy személy volnék, és akkor tisztán olyan volt, mintha az, amit eddig egy személy létélményének hittem, valójában pontosan az, ami: egy kamera, és semmi több.
Nem ezt hívják végül is ego-vesztésnek? |
| | | | |
|
