 |
Körben járni...Biga Cubensis, 2003. szeptember 26.  | |  | | | | |  | |  | | | Hát mindenesetre az előbb találtam egy ötezrest...kösz Biga
;-) |
| |  | |  |
| | | | | | 499. cellux | 2004. március 1. 16:16 |
| | | | | | | Ebben lehet is reménykedni, tapasztalatom szerint...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Talamon abban reménykedik, ha mindezt nekem leírja, ő is biztosabb lesz benne... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | S miben reménykedsz?:) Egy jobb jövőben? Mi a jobb? S ha abból indulunk ki, hogy semmit sem tudunk, s soha nem is fogunk, akkor gyakorlatilag sosem fogjuk átlátni az egészet, tehát honnan tudjuk, hogy ádáz reményeink nem csupán illúziók? A boldogságba reménykedni szánalmas lehet:) A remény is csak Én. A reményt is le kell rombolni. Persze hülyeség, biztos reménykedik az ember, hogy szép háza lesz, okos gyereke, bölcs, ősz feje... Nemtom. Talamon nem reménykedik semmiben, mert nem is létezik. Csak egy szellő, egy árny, egy lehellet. Egyetlen reménye, hogy reménytelen:)
A világ nélküled is boldog. Te meg még a világgal sem?
Ez vicces, hisz mind a kettő ugyanaz. Elválaszthatatlan... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Jah. Van Gogh közel lehetett, csak nem volt egy tag, aki megmondja neki, hogy mi történik vele. Guide nélkül, lsd nélkül ha jönnek ezek a dolgok, elég befordulós lehet...
Vagy (nemtomhogyírják) Lau-trek. Az ő képei is igen eleven és mély belelátásról tanúskodnak szerintem...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Valami high dose trip kellene, ami mindig jó... de valahogy mostanában csak pár napig tart ez a Psycho-Cell, aztán kimerül. Persze remény mindig van, de mi is az a remény? Nem csak valami kikapcsolhatatlan, tárgya iránt vak bedrótozás? És paradox módon a remény öli meg az embert? Amikor azt hiszed, végre megszabadultál tőle, felitta a szürke valóság, mindig odacseppen a szemed elé, és újra kivirágzik.
Violával arról beszélgettünk, hogy a művész többnyire szenved. Életének célja a szenvedésenergia kreatív hasznosítása. Életük a tömény tehetetlen szenvedés és az alkotó szenvedély között ingázik. Aki tud élni az utóbbival, az egyensúlyba hozhatja az alkotás örömét a szenvedésének fájdalmával, és akár boldog is lehet. Aki nem tud, a "halott művész", az övé az egyik legrosszabb létforma az emberkonfigurációk között. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ez a gyűlölet kétélű. Lehet, hogy jól jön, mert annyira belelovagolod magad, hogy egyre jobban belemész, s egyre erősebb lesz, egyre erősödik, erősödik, míg át nem esel.
Lehet. De lehet, hogy béklyót fon kitörési motivációid köré is és lehúz.
Ismerek pár embert, akik benntrekedtek egy ilyesmiben, lehúzták önmagukat, a világot, mostmár úgymond feladták, csak haloványan pislákol bennük a remény, hogy majd egyszer csak történik valami.. lehet..de lehet, hogy nem...
Pedig nem elveszett emberek, valahol sejtik mi van, papíroztak is, csak valahogy ez lett...a tükörterembe csak fejszével érdemes bemenni igazán...
"Tipord szét, taposd el az önző érdek áruló fogalmát -Táncolj a fején az énközpontú véres mészárosnak, ki elállja a végső megszabadulás reményét." - valami ilyesmi van a Buddhista karma tanában..persze ezek is csak üres szavak...szavak avak vak vak vak vak vak |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ez a baj a szavakkal. A szavak szintjén tudom, mit kéne csinálni. De kezdem úgy érezni, bármit olvasok, hallok, az köszönő viszonyban sincsen a valósággal. Most pillanatnyilag gyűlölöm az érzelmeimet, ha ők én vagyok, akkor magamat is. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hát a semmiből jönnek, s ugyanoda is térnek, mint minden dolog...Ja, ha rájukakaszkodsz, akkor szívják az erőd, de ha meg tudod tartani középpontod, anélkül, hogy a szemlélésen túllépnél, akkor akár te is szívhatod az ő energiájukat(szerintem)...
Az érzelmeid is te vagy. Az előző akármijeid maradványa. Nyomatják a köröket, amíg rájuk vagy csatlakozva. De ha megtalálod a középpontot, akkor játékos táncuk csak szórakoztató meg tanulságos - onnan nézve...
Persze nem egyből jön az átmenet...az erősebbek vadul magukbarántanak. De minden egyes ellenállás gyengíti őket.
A hipnózist tudatosan ki kell "égetni". Az égés meg úgy tűnik, hogy fájdalmas... De az is csak energia. Nem jó, nem rossz, inkább tanulságos... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | És az érzelmek honnan jönnek? Rajtuk nem lehet nevetni, a gondolatok, az egó csapkodásai legfeljebb félelmet okoznak és haragot, de az érzelmek, főleg a minden értelem nélüliek, kiszívják az erőmet... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | :) ja az Én-csávó neveletlen, szívós, sőt még kiszámíthatatlanul kiszámítható is.
Meg kell nevelni, s röhögve folyton az arcába kell robbantani/csiklandozni/súgni, hogy ő csak illúzió, s napjai meg vannak számlálva:)
Én a "bármely álló autó mellett elmegyek, lehet, hogy egyik atomjaimra robbant"-on meg a "péppé zúzó húsdarálógép"-en, na meg az "arcomba száguldó sugárhajtású repcsi"-n szoktam ilyenkor meditálni. Meg a tudatos semmittevés is nyomasztó neki. Meg az értelmetlen, felesleges dolgokat csinálás is praktikus erre szerintem..Vagy 2 papír egy partin. Ott nem marad Én, csak az Egy...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én magam...
A gyengeségem...
A döntésképtelenségem...
Stb..... |
| | | | |
|
