 |
A pszichedelikumok közelebb visznek-e Istenhez, vagy eltávolítanak Tőle?Ivy I, 2003. július 21.  | |  | | | | 102. giggles | 2003. augusztus 19. 11:45 |
| |  | |  | | | a "nincs helytelen döntés" elvét követve akar valamit:
ugyanazt amit mi, harmonikusan kiegyensúlyozott életet.
kérdés, hogy tudunk e kommunikálni vele...
a pszihedelikus szerek által megváltozott tudatrállapotban pedig lehetnek rálátásaink olyan dolgokra, amik segítik ezt a párbeszédet.
holisttal a nulla távolságban mélyen egyetértek. elvégre mekkora a magzat távolságra az anyától?
mi benne élünk, és ő bennünk, és ez a fraktál így megy szépen ki és be, mint a medve sajt dobozán a maci tálcáján a medvesajtos dobozon a maci tálcáján a medvesajtos dobozon...
:D |
| |  | |  |
| | | | | | 101. cellux | 2003. augusztus 19. 09:32 |
| | | | | | | Ezzel az "akar-e tőlem valamit" dologgal az volt mindig a bajom, hogy ha megvizsgálom a bensőmet, nem tudom igazán eldönteni, hogy amit a bensőm sugall, az most tényleg Istentől jön-e. Nincs mi alapján eldönteni (én az intuíciómra szoktam hagyatkozni).
Így aztán inkább arra a megoldásra hajlok, hogy én egy az egyben, minden tartozékommal együtt az Isten akaratának a megtestesülése vagyok, viszont ugyanakkor varázslatos módon mégis van saját egyéni szabad akaratom is.
Az én szabad akaratom az Isten akarata bennem.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ha elfogadjuk a 0 távolságot és a mindegy irányt (miért ne feogadnánk), akkor nem is az a kérdés, hogy milyen közel vagyok hozzá, hanem az, hogy akar-e tőlem valamit, és ha igen, akkor a pszichedelikumok segítenek-e teljesíteni az akaratát. |
| | | | |
| | | | | | 97. giggles | 2003. augusztus 17. 17:25 |
| | | | | | | ösrobbanás = a petesejt megtermékenyítése.
gondoljatok csak bele... |
| | | | |
| | | | | | 96. homen | 2003. augusztus 15. 14:07 |
| | | | | | | ... univerzum = isten = semmi = minden = 0 = 1 = energia = puszta létezés ...
Isten maga az élő univerzum, a semmi kivetülése térben és időben, mi ezt 3D-ben tapasztaljuk, kis apró részei vagyunk az egésznek, de minden apró kis részletben ott van a teljes egész, rekurzív módon.
Az ősrobbanás az amit mi most megélünk, múlt jelen és jövő maga a teremtés, az idő folytonosságában, miközben csak a végtelen üresség létezik, ami magába foglalja a mindenséget. Ha mindent összevetünk, kilyukadunk a nullponti energiánál, jó és rossz, yin és yang, pozitív és negatív - pont annyi van belőlük, hogy összességük nulla.... Ebben a játékban mi vagyunk a szereplők, apró tényezők, de ugyanakkor bennünk van minden, ami kellhet a bármivel való eggyéváláshoz és az isteni tudatállapot megtapasztalásához. Mindannyian prototípusok vagyunk, és tükörképek.
Nem történhet olyan, ami nem visz közelebb...
"Rajta vagyunk a főidegen, ember!" :)
|
| | | | |
| | | | | | 95. giggles | 2003. augusztus 15. 12:40 |
| | | | | | | hogyan tagadhat le valaki valamit, aminek nem hisz a létezésében?
úgy, hogy olyasmit tagad meg, amit más hisz.
eszerint, ha másoik hisznek valamit, amit valaki nem, az akkor is létzezik...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bard, szerintem ez nagyon jól hangzik, amit írtál. Én is úgy érzem, hogy ez nagyon fonotos és nekem is csak jó, ha nem azon gyötrődöm, hogy valahova feltétlen leverjem a szavak és állítások értelmét. Egyébként szerintem az Isten létét és természetét illető párbeszédben is ez a titok nyitja: ha egy ateista azt mondja, hogy nincs Isten, vagy egy hívő azt mondja, hogy van Isten, akkor például gyakorlatilag egészen biztos, hogy mást értenek a létige alatt. Sokkal szerencsésebb, és lelkileg célravezetőbb azzal foglalkozni, hogy az illető milyen belső élményét próbálja kifejezni az illető állítással, mint azon piszmogni, hogy közös megfogalamzást találjunk. Minden vita tekintély-harc. Szeretném rávenni a másikat, hogy az én megfogalmazásomat, az én belső képeimet elfogadja. Ez az egész a magányról szól. Az együttlét nem más, mint a személyes valóságok metszete, fedési területe, egybevágósága. Legyen szó akár érzéki, akár szellemi, akár lelki valóságról. Az agresszív vitában megpróbálom bizonyítékokkal, és egyéb agresszióval rákényszeríteni a másikat, hogy csatlakozzon be az én valóságomba. A baráti vitában pedig megpróbálok olyan mintát felmutatni, ami talán tetszeni fog a többieknek, hogy azt elfogadva engem is jobban elfogadjanak, és így erősödjön az együttlét, és enyhüljön a magány (ezt teszem például én is éppen most). Azért van minderre szükség, mert a mi kultúránk nagyon elkülöníti az embereket egymástól, és nagyon nehezen vagyunk képesek a fogalmi mintázatoknál alapvetőbb, eredetibb, természetesebb valóságközegbe visszaereszkedni, hogy valódi, természetes közösségben lehessünk az embertársainkkal.
Szóval, nagyon szépen szóltál, Bard! |
| | | | |
| | | | | | 93. giggles | 2003. augusztus 15. 11:59 |
| | | | | | | cellux:
igen.
a szimbólumokat számomra nem elég a létrehozó szerinti jelentéstartalomm alapján "értékelni" (elég hülye szó...), hanem a saját magam által megszűrt, és abból felépített jelentéssel együtt kell (ehhez tartozik a mások által a dolognak tulajdonított jelentéstartalom vizsgálata is).
meg a saját ráérzések. a végén az egész visszakristályosodik a kiinduló szimbólummá, amit most már könnyebb kicsomagolni, felidézve eszembe jut a mögötte húzódó jelentés.
számomra ez azért fontos, mert szeretném tudni, hogy aki használja, helyesen használja, kihasználja, vagy félreérti e.
szerintem a tudat fejlődőséhez ez fontos dolog, mert csak saját magamra támaszkodva sokkal több idő lenne a fejlődés, mintha más emberek taqpasztalatira is támaszkodnék.
persze a kettő ettől még egyezhet...
viszont ézrem magam annyira kritikusnak, hogy el tudjam dönteni, melyik rendszer vagy idea hasznos számomra.
igaz, egyelőre olyan vagyok, mint az amatőr sakkozó, aki ismeri a lépéseket, és két-három lépést még talán ki tudja számolni, de messze nem profi.
hmmm talán csak gyakorlás kérdése... |
| | | | |
| | | | | | 92. Bard | 2003. augusztus 15. 11:19 |
| | | | | | | "annak belátása, hogy a valóság teljességét anyaginak vagy szelleminek egyaránt tekinthetem, nagyon megnyugtató, mert így megengedhetem magamnak, hogy a tudósokkal a saját nyelvükön beszéljek, anélkül, hogy feladnám mindazt, amit a valóságon keresztül Istenről megtudtam. lehetek materialista és spiritualista egyszerre, mindkét oldalon dogmák nélkül."
Itt inkabb arrol van szo, hogy mindenki, a tudós is, a spiritualista is a világot más szemszögből nézi, más nyelvet használ, csak vannak azonos szavak, amik azonban _mást jelentenek_ egyikük és másikuk számára. Ezért nem értik meg egymást. Viszont ha mindenkivel a saját nyelvén beszélsz, akkor nincs vita, csak gyarapodás. És ez nagyon jó.
Ha valaiknek más a világlátása, nem az érdekel, hogy melyikünknek van igaza, hanem, hogy hogyan is értette? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Carl Gustav Jung, meg kollektív tudatalatti, meg minden... Ugye? |
| | | | |
|
