 |
Első drogos élményemSevil, 2003. június 10.  | |  | | | | 19. Vegha | 2003. június 12. 12:25 |
| |  | |  | | | mantis: az adagolás ne tévesszen meg. Tudod Te is, hogy más-más embereknek egészen különböző dózisokra van szükségük, hogy elérjék a kívánt hatást, bármely drogról legyen szó. Én mielőtt leálltam volna a fűvel fokozatosan csökkenni éreztem a szükséges dózist. Amikor meg betépve meditáltam, sima fűtől voltak nekem is Nomad-éhoz hasonló paráim. Ezt én sem nevezném ego-lossnak inkább csak az ahhoz nagyon közeli határ megélése (rendszerint negatív élményként; ez tán azért lehet, mert lassan bontakozik ki.).
Ego-loss nálam vmi olyasmit jelenthet, mint mikor megyek a repcsivel, ami folyamatosan emelkedik/ereszkedik. Az egyensúlyérzéket és a súlypontot gyorsan korrigálja az agyam a megváltozott gravitációs körülmények függvényében, de amint egyetlen pillanatra is alább hagy ez az emelkedés/ereszkedés és vízszintre lép, szószerinti súlytalanságot érzek (mert az agyam nem találja a súlypontomat). És mivel minden létező tárgynak súlya kell hogy legyen, ezért az a gondolat jár a fejemben (ezredmásodpercek alatt), hogy nem létezek - fizikailag. Ez elég érdekes félelmet tud kelteni bennem. Aki sokat repked biztos hozzászokik, de egyébként miután elmúlik az a fél-egy másodperc mindig csodálatos élményként gondolok rá vissza.
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Szerintem ez egy egó által generált halálfélelem, de ez nem az ego loss. Amit leírsz, az a trip "Dread of Ego Dissolution" (vagy ki hogy hívja) fázisához tartozik, amikor az egó kezd gyengülni, és ezért ijesztgetni kezd azzal, hogy ha tovább folytatod ezt (vagyis ha az egótól elveszed a kontrollt), akkor a testeddel bajok lesznek / elveszted az önuralmad / megőrülsz / meghalsz (általában ilyen sorrendben). Sokan itt paráznak be és meg akarják szakítani a tripet, hogy visszaadhassák a kontrollt az egónak és minden maradjon a régiben, de ezt persze akarattal és néhány órán belül (amíg az agykémia helyre nem áll) úgysem lehet, tehát ez az a helyzet, amikor ottmarad az arc egy félig szétesett egóval.
De ha ezen túljut, akkor lesz szerintem _az_ ego loss, vagyis egybeolvadás (az "egy"-be olvadás) mindennel, ami után szép lassan jön a "Visionary Restructuralization" fázis és lassan egy új, remélhetőleg pozitívabb egót épít fel.
[Gyakran van, hogy ugyanazokról a dolgokról beszélünk más szavakkal, vagy más dolgokról ugyanazokkal a szavakkal, de maga a mechanizmus azért nagyjából ugyanaz.] |
| | | | |
| | | | | | 17. Bard | 2003. június 12. 11:51 |
| | | | | | | Erowidon van egy olyan szekció, hogy "Families & Psychoactives vault". Egyébként nagyon szórakoztató, de nem ez a lényeg. Van egy interjú egy üzletasszonnyal, aki hippicsaládban nőtt fel, és elmondja, hogy hogy mentek a dolgok. Tőle is megkérdezték, hogy mikor tépett be először... Aztmondta, hogy nem tudná megmondani... :-)
Nekem azért ennyire nem durva, meg elég későn is volt, de nem volt ilyen "első" meghatározó alkalom... A lagkorábbi dolgok azok volak, amikor még évekkel ezelőtt alkoholizálós bulik után összejöttünk egy srácnál, és ketaminoztunk. De ezektől rendszeresen bealudtam, szóval semmi érdekes. Aztán később fű, az első nagyon-nagyon durva volt, de nem mondanám nagyon tudattágítónak. Mozizás, röhögés, jóérzés, mozgásképtelenség. Folytathatnám a dolgot, de én ezt az egészet nagyon fokozatosan élem meg, nem látok sehol éles határt a pszichedélia nélküli és a pszichedéliával leélt életem között. Készültem én már erre ovodás korom óta. Még azt sem merném mondani, hogy egy adott időszak óta gyorsabban változna a világképem, mert hát hogyan is lehetne mérni ezt?
Azt az Erowidos cuccot nézzétek meg különben nagyon jó... :-)
|
| | | | |
| | | | | | 16. Nomad | 2003. június 12. 11:28 |
| | | | | | | Nem hinném, hogy félreértettem volna a kifelyezést. Számomra az ego-loss azt jelenti, hogy hihetetlen halálfélelem kezdődik, azzal a biztos tudattal, hogy ez be is fog következni, végignézek magamon, hogy pont itt, pont most fogok meghalni, hogy fogják megtalálni a holttestemet, biztos nagyon gáz lesz a családomnak, a barátaimnak, hogy valami anyagtól bepurcantam, ráadásul még annyi mindent akartam kipróbálni, aztán rájövök, hogy a földön fetrengve sikoltozva is várhatom a halált, vagy valami emberi tartással és érdeklődve is megtapasztalhatom. Ez után jön az a pillanat, a teljes kétségbeesés után,( mert ez tényleg csak egy pillanat), hogy mindent elfogadok, rájövök hogy bármilyen is volt az életem, ez egy különleges, értékes élmény volt, és utána egyszerűen megszünök létezni, az hogy ÉN nem jelent semmit. Ez az állapot szokott a külvilág idejével nézve néhány percig, vagy pillanatig tartani. Utána valami hiheteten békét és megnyugvást érzek, és azt, hogy ennél értékesebb pillanat nem lehet az életemben, mint amikor rájövök, hogy az életem bármilyen is, mindenképpen értékes, és a halál pedig egyáltalán nem olyan rossz dolog, mint azt gondolnám és is előtte. Ha nem ez az ego-loss, akkor mi? Kérlek írjátok le.
Nomad |
| | | | |
| | | | | | 14. mantis | 2003. június 12. 11:16 |
| | | | | | | Nomad, nem akarok vitatkozni, de szerintem ha valakinek a szívástól lesz ego vesztése ott már nagyon, de nagyon komoly problémák vannak....
Ahhoz, hogy valakinek ego-elhagyós élménye legyen, még lsd-ből is tisztességes mennyíséget kell elfogyasztani. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek a szívástól ilyenje lett volna.
Szóval vagy félreérted a kifejezést és rosszul használod, vagy szerintem jobb ha nem kísérletezel ilyen dolgokkal és beszélsz egy szakemberrel.
Nem "bántásból" írom ezeket, csak nagyon furcsa dolgokat írtál, amit nem hagyhattam szó nélkül. |
| | | | |
| | | | | | 13. Nomad | 2003. június 12. 10:59 |
| | | | | | | | Az első trippem (akkor is ezt a szót használom rá, bármit is mondj Narc ez trip volt!!!!), múlt év május közepe körül lehetett, amikor is egyre többet olvastam a megfelelő irodalmat, és az LSD faq és pszilocibin faq után elszívtunk egy nem túl nagy mennyiségű zöldet (kb. 0,2 g) ketten. Olyan totál kész lettem tőle (jó volt a set és a setting), hogy akkor volt először ego-lossom, utána láttam magam kívülről mintha higanyból lennék, és teljesen újraalkottam magamat, megváltoztattam egy csomó dolgot, felhagytam a gátlástalan ivással, stb. Jó kis haluk is voltak, az ego-loss pedig elég hosszú ideig tartott, néhány perc. Hihetetlen szatorik, és rádöbbenések tarkították az utunkat, valami fantasztikus volt. Gyakorlatilag az ego-loss után egy 10-15 percig folyamatos szatorim volt, bármire gondoltam, mindent azonnal tudtam. Azóta is csak néhányszor tudtam ennek a közelébe érni. Az egészben az a legjobb, hogy nem is igazán készültem rá, úgy döntöttünk, hogy a BME-ELTE melletti parkban elszívunk egy spanglit, aztán elmegyünk egy kocsmába, de az anyag közbeszólt. Azóta is ezt az élményt keresem, tudatmódosítókkal vagy anélkül. |
| | | | |
| | | | | | 12. Vegha | 2003. június 12. 10:22 |
| | | | | | | Ha már egyszer drogot írtál a topic címbe, akkor tisztába lehetnél vele, hogy mik tartoznak ebbe bele.
Nekem cigi volt az első, gyanítom többeknek is.
(a "Tudatom első tágulása" talán jobban takarta volna szándékodat : ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Kb. 5 évesen a Balatonnál véletlen belekortyoltam egy pohár vörösborba, amit málnaszörpnek hittem. Rögtön kiköptem, mert rossz íze volt, és a rákövetkező 12 évre absztinens maradtam. |
| | | | |
| | | | | | 9. Sevil | 2003. június 11. 18:07 |
| | | | | | | Mi az, megilletődtetek a témán, hogy mindenki óvatos viccbe burkolózott? Nem hiszem, hogy nektek nem volt áttörő és feledhetetlen élmény.
Hát akkor kezdem én:
Majdnem 6 évvel ezelőtt egy kora szeptemberi még meleg napon egy barátommal (akkor volt 14, én 16) felmentünk a Gellért-hegyre a "2. palacsintába" (van 3 kerek beton kör, amikből nagyon jól belátható a város, a 2. viszonylag eldugott, de tuti ismeritek), ahol - 5-6 próbálkozás után - újból nekifutottam a füves cigarettának. Inkább ilyen útszéli jellegű fű volt, mint a hagyományos porciózott féle, úgy emlékszem jointból szívtuk. Ezután jött a szokásos szkepszisem, hogy megint nem történt semmi, én már soha nem fogok betépni stb. Ekkor mondta a srác, hogy üljek le, csukjam be a szemem és képzeljek el egy cirkuszt. Ez idáig ment. A cirkuszban képzeljek el lovakat, akik körbe-körbe futkosank. Na, én ezen a ponton vizilovakat láttam, ahogy szájukat együttesen tátogatva menetelnek körbe, a foguk pedig egy fehér csík volt. Hatalmas röhögőgörcs jött rám és öröm, hogy végre sikerült. A többi része nem is volt talán annyira emlékezetes, csak ahogy fokozatosan isdmerkedtem meg az új világgal. Hazaérve még tartott a jókedv, anyukámmal úgy beszéltem, hogy amikor nagyon röhögnöm kellett, akkor a fridzsiderbe dugtam a fejem, lévén épp a vacsorám kellékeit bányásztam elő. A vörös szemről nem tudtam, a para teljesen ismeretlen volt. Másnap persze újból a hegyen találkoztunk. Emlékszem kb. az ötödik alkalom volt az első, amikor a gondolkozásomra volt nagyon nagy hatással. Oldfield Hergest Ridgének a második számát hallgattam, amiben a "beindulós" résznél a gondolataim több felé ágazva elindultak a zene különböző folyamain, kb. minden 10. másodperc egy ráébredés volt, amivel nem volt időm foglalkozni, mert máris sodortak tovább az újabb hullámok. Csodálatos volt.
Persze én is sörhabbal indítottam, de nem pont erre gondoltam a topik nyitáskor, nálam a Matyúr féle háttérbebújás úgy látszik nem annyira jött be.
|
| | | | |
| | | | | | 8. Nomad | 2003. június 11. 10:12 |
| | | | | | | | Egy nyári táborban 8-9 éves lehettem, tetanusz oltásért kellet menni egy ismerős orvoshoz, és kérdezte mit innék. Hát bort. Úgyhogy 1 hajtásra lehúztam a 3 decit. Akkor senki nem hitte el, hogy az bor volt. Utána mentünk lovagolni.. de nem hánytam csak szédültem. Alapvetően cool volt. Első joint kb 20 évesen volt, amikor kirugtak az egyetemről, és éppen segédmunkás voltam. |
| | | | |
|
