 |
Első drogos élményemSevil, 2003. június 10.  | |  | | | | 31. Nomad | 2003. június 12. 15:34 |
| |  | |  | | | Nem, nem mind a ketten félreértrttetek. A zuhanáskor nem szoktam becsapódni, ez csak egy példa, hogy álmomban igen is nem biztos, hogy a kritikus pillanatban felébred az ember, csak utána. A heti két spanglit n sem tartom soknak, csak ezzel akartam kifejezni az akkori lelkiállapotomat, ugyanis akkor parázás közben ez nekem úgy tűnt, hogy hát persze én kerestem a bajt, és most tessék az megtalált, hiszen "drogozom" tehát az őrület teljesen logikus.
Egyébként mantis teljesen igazad van, hogy nem vagyok "normális" de az ebből adódó problémák legyőzésére én tudatosan ezt az utat választottam. Azt, hogy mit értek az alatt, hogy nem vagyok normális, meg egyenlőre nem a fórumon akarom kibeszélni. Azért jó, hogy mindenki ennyire aggódik:) |
| |  | |  |
| | | | | | 30. Vegha | 2003. június 12. 14:52 |
| | | | | | | | Úhh.. ez az álom nagyon komolynak hangzik. De Te a zuhanós álmokban be szoktál csapódni ? Ez nekem fura... |
| | | | |
| | | | | | 29. mantis | 2003. június 12. 14:47 |
| | | | | | | Nomad, szerintem egy kicsit túl komolyan veszed ezt az egészet.
Heti két cigi nem a világ vége. Lehet, hogy túlságosan érzékenyenen reagálsz ezekre a szerekre és nem kéne az agyaddal játszanod. Úgy érzem mintha téged vonzana az őrület és a halál. Cáfoljál meg ha nem így van.
Biztos vagy benne, hogy használ ez neked?!
Sevil, bocs, hogy szétoffolom a topicodat, ezennel befejezem. |
| | | | |
| | | | | | 28. Nomad | 2003. június 12. 13:45 |
| | | | | | | | Amit gén írt, hogy önkontroll-vesztés, megőrülés, halál, az nekem nem ilyen sorrendben történt meg. A legdurvább az volt, amikor még az első tripek környékén, elkezdtem a megőrüléstől félni, és tudtam, hogy ha öngyilkos ennék, azzal sem változtatnék semmit az őrületemen. Mentem haza az iskolából, és majdnem leszólítottam egy mentőt, hogy azonnal vigyenek kórházba, vagy csináljanak velem valamit, mert drogfüggő vagyok (akkoriban kb heti 2 spanglit tekertünk), és segítségre van szükségem, különben meg fogok őrülni (ez teljesen tisztán történt, asszem előző nap szívtam). Aztán 8 órán keresztül ültem az ágyon és erővel próbáltam magamat megóvni az őrülettől. Aztán úgy döntöttem, hogy létezésem (meggyőződésem volt, hogy ez nem csak erre az életemre igaz) egész további részében nem akarok parázni ettő, és tessék őrüljek meg. Természetesen nem történt semmi, a mostaninál nem lettem hülyébb. Így aztán sem az őrülettől, sem a haláltól nem igazán félek. Azzal szeretném ezekez a parákat teljesen megszüntetni, hogy ezeket teljesen tudatosan is végigélem, mert az összes ilyen élményem véletlenül történt, nem készültem rá, hogy most ez lesz. |
| | | | |
| | | | | | 27. Nomad | 2003. június 12. 13:32 |
| | | | | | | Nos nekem semmi kétségem nincs róla, hogy valóban átéltem a halált. A félelem csak az első lépés ezen az úton. Az első ilyen élményem például olyan volt, hogy elkezdtem szétrobbanni, és folyamatosan koncentrálnom kellet, hogy összetartsam magam (nem sikerült). Akkor még nem tudtam, hogy mi ez (a szétrobbanás), csak később jöttem rá (amikor elkezdtem parázni). Érdekes módon, az ego-loss miatt kvázi megszünt a halálfélelmem, bár mikor kezdődik parázok egy kicsit, de inkább izgalmas érzés, hogy hamarosan újjá fogok születni. Feldmártól olvastam, hogy kétféle ego-loss van, a beszűkülés, és a szétrobbanás. Nekem mindíg csak szétrobbanás jellegű élményem volt eddig. Bár az úgynevezett való életben is volt már többször halál közeli élményem, mégis egy álmom volt az, amit igazán annak tartok. (ha úgy vesszük, ez nem off, mert én a halálra vagyok rákattanva, ez az én drogom, ez az amit tanulmányozok). Szóval egy várat védtünk valakiktől, és vesztésre álltunk, és odajött elmém egy fekete páncélos szamuráj, és kettévágott. Elkezdtem előre dőlni, (két darabban) és meghalni. Előtte olvastam, hogy valaki olyan vak, hogy nem feketeséget lát, hanem semmit (set). Elkezdtek megszünni az érzékszerveim, nem láttam, de a látásnak sem valt semmi értelme. Aztán a fülem zúgása is elhalgatott, és hallottam a csendet, és kapaszkodtam belé, de ez is kicsúszott a markomból, és nem volt hallásom. Utána minden érzékszervem elvesztettem, és egyedül voltam egy örökké való helyen, ahol még megőrülni sem tudok, mert túl logikusan gondolkozom. Tehát olyan, mintha valaki a zuhanós álom után nem ébredne fel a földbecsapódáskor. Utána rájöttem, hogy mivel csak én létezem, ki kell találni magamnak egy világot, amit a képzeletemből gyúrtam, és majd abban fogok "élni".
Természetesen sikoltozva ébredtem, és azóta sem vagyok benne biztos, hogy ugyanoda jöttem vissza. Ez viszont még mindíg nem volt ego-loss. Az ego-lossban én tényleg meghaltam. Egyébként szerintem minden ember minden pillanatban meghal és újjászületik, csak ennek nincsen tudatában. Tehát az ego-loss, egy olyan halál élmény, ami közben a tudatos ellenállás az elmúlás ellen, valami miatt, pl. drog, megszünik. Ez az igazi idő-nélküli-tapasztalás.
Mostanában az a problémám, hogy a kezdeti para szakasz nem elég erős, hogy beletörődjek a halálba, egyszerűen várom az élményt, tehát akarattal próbálom befolyásolni, ami természetesen nem megy. Ezért akarok erősebb pszichedelikus szert próbálni, mert tudom, hogy akkor végre biztosan megint bekövetkezik az, ami az első trippemen. |
| | | | |
| | | | | | 26. Sevil | 2003. június 12. 13:21 |
| | | | | | | | OK, igazatok van, akkor legyen első pszichedelikus élmény. De írjatok akkor, mert engem tényleg érdekel, hogy ki hogyan élte meg ezt! |
| | | | |
| | | | | | 25. mantis | 2003. június 12. 13:19 |
| | | | | | | Akkor most én jövök.
Nekem még nem volt teljes ego-vesztésem, de jártam már a közelében.
Amit Gén írt stációkat, azokon jópárszor végigmentem már, de az ego teljes halálának érzéséig még nem jutottam el.
Az én tapasztalataim alapján az ego elvesztése azt jelenti, hogy lebomlik a tudatodban mindaz, amiről eddig azt hitted, hogy te vagy. Egyszerűen nem működik az agyadban az a kismillió rutin folyamat, amelyeknek a meglétét nem is veszed észre a mindennapjaid során.
Megszűnik a szubjektív érzékelése, mivel eltűnnek azok a szűrők, amelyek az élményeket átformálják a te képedre. Teljesen kontroll és szelekció nélkül áramlanak az agyadba az ingerek úgy hogy nem kapsz segítséget az értelmezésükhöz, mert eltűnik az a tudáshalmaz az agyadból, amihez viszonyítottad egészen addig az élményeidet.
Mondok egy nagyon egyszerű, gyerekes példát.
Biztos mindenki ismeri a Sicc! című könyvet. Tele van olyen érzékcsalódást okozó képekkel, amelyek az emberek téves valóságérzékelését használják ki. (PL.: Sok fekete négyzet egymás mellett és ha ránézel a képre szürke pöttöket látsz a négyzetek között, holott nincs is ott semmi.)
És ha az összes ilyen bemeneti információhoz és benned zajló eseményekhez kapcsolodó hozzátevő, elvevő és átalakító folyamat leáll akkor történik az ego halála.
Na megyek inkább eszem egy lángost, mert ez egy kicsit sok így 40 fokban.... |
| | | | |
| | | | | | 24. Bard | 2003. június 12. 12:49 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 23. Bard | 2003. június 12. 12:47 |
| | | | | | | Nekem ezzel az ego-loss kifejezéssel mindig is gondjaim voltak. Túl specifikus, túl pszichológia-ízű. Tudni kell hozzá, hogy mi az az "ego", meg ilyenek... Viszont amennyire felfogtam, a pszichedelikus irodalomban aki ego-lossról beszél az tulajdonképpen a halálközeli élményről beszél... Vagy rosszul értem?
Azt nem tudom, mi az az ego, de ha egyszer, vagy többször meghalok, szerintem észre fogom venni... :-) |
| | | | |
| | | | | | 22. cellux | 2003. június 12. 12:44 |
| | | | | | | Erről az jutott eszembe, amikor a buddhista szerzetesek azon vitatkoznak, hogy kinek nagyobb az én-nélkülisége. :-)
|
| | | | |
| | | | | | 21. cellux | 2003. június 12. 12:41 |
| | | | | | | Egyébként azt, hogy hiteles-e az ego loss, elég könnyen meg lehet állapítani (már ha egyáltalán van értelme erről vitatkozni :-):
Ha a tudatban felmerül bármilyen kétely a tapasztaltak hitelességével kapcsolatosan, akkor biztos, hogy nincs ego loss, mert az az egység állapota, amiben kettősségek nem merülnek fel.
|
| | | | |
| | | | | | 20. cellux | 2003. június 12. 12:37 |
| | | | | | | Az ego-loss nálam annak a megélését jelenti, hogy eltűnik a határ a "kint" és a "bent" között, tudatosodik, majd eltűnik az az érzés, hogy "börtönbe vagyok zárva", az érzékek kiélesednek és a világot (ami immár kint és bent egyszerre) egyként fogják fel. A belső és a külső világból érkező ingereket egyaránt a saját "végtelen testemben" történő eseményekként érzékelem, de nem mint tőlem különálló dolgokat, hanem azonosulok, eggyéválok velük teljesen. A megértés pedig automatikusan történik, gondolkodás nélkül (vagy ha van gondolkodás, az is csak egyike az eseményeknek, és nem kíséri szenvedés).
valami ilyesmi.
|
| | | | |
|
