 |
Sámánizmus, vallások, tudatmódositókBard, 2003. március 5.  | |  | | | | |  | |  | | | | Én is inkább az útonjárásnál maradok, de persze titokban reménykedem a hirtelen valamiben -- ez ilyen kulturális mém is itten, hogy "egyszercsak, mint a derült égből a villám..." |
| |  | |  |
| | | | | | 55. Sevil | 2004. január 16. 10:13 |
| | | | | | | | Cellux, a hit mindenképp ego feloldódással jár? Ego és hit mértéke fordítottan arányos? Ha valaki "hisz magában", akkor az abban hisz vagy inkább tudja, hogy nincs "maga"? |
| | | | |
| | | | | | 54. cellux | 2004. január 16. 09:58 |
| | | | | | | bt: Nemtom, én nagyon szerettem volna hinni mindig, és tök bosszantott, hogy nem hiszek mégse.
A buddhizmusban van két megvilágosodási iskola, az egyik a fokozatos megvilágosodást tanítja (pl. a hinajána ilyen), a másik a hirtelen megvilágosodást (pl. a zen bizonyos változatai).
A fokozatos megvilágosodást vallók abból indulnak ki, hogy az ember úgyse tud elhinni valamit csak azért, mert el akarja hinni. Viszont ha elétesznek egy utat, egy folyamatot, amiről el tudják hitetni, hogy ha ezen az ember végigmegy, akkor megvilágosodik, akkor az ember ezt már el tudja hinni, és ha ez az út olyan, hogy fokozatosan emelkedik (tehát az úton járva lesznek a megvilágosodás lehetőségét alátámasztó megtapasztalások), akkor ez egyre erősíti a hitet, míg a végén a hit eléri azt a "mértéket", hogy képes feloldani az ember egóját. Különböző embereknek más-más mértékű igazolásra van szükségük: egy olyan embert, aki könnyen be tud lelkesedni, könnyen elragadja a megvilágosodás, annak nem kell vallásokkal se foglalkoznia, elég ha figyelmes. A nehézfejűeknek viszont olyan út kell, ami egészen a kapuig elviszi őket (ilyen utat viszont csak olyan valaki tud létrehozni, aki már a célban él és a megvilágosodás energiájából táplálkozik).
A hirtelen megvilágosodás követői ezt az egész út-dolgot feleslegesnek tartják, mert tudják, hogy az út igazából csak átverés. Ehelyett azt mondják, hogy ha elég intelligens vagy, akkor most azonnal beláthatod, hogy mi a helyzet, és egyszerűen csak lerakhatod az összes ballasztot egyetlen pillanat alatt, nem kell ehhez utakon járkálni, meg ilyen hülyeségek.
Aztán az ember választhat, ki-ki szellemi képességei szerint. Én maradok az úton járásnál. :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Eb a karón: Nyugodtan kötözzed, cellux. Igazad van, az ember nem hihet abban, amiben egyszerűen nem bír hionni. És én sem akarom magam megerőszakolni, hogy elhiggyjek olyasmit, amit nem hiszek. Vagyis... szóval... na az van, hogy egyetértek azzal, hogy tök jó lenne elhinni, hogy akármire képes vagyok, de nem megy, talán pont azért sem, mert nem is akarom annyira ezt hinni. Úgy értem, el tudom képzelni, hogy nagyon jó állapot lehet az abszolút hit, de ha nekem nincs, hát úgy is jó. Valahogy nekem úgy is kerek a világ, hogy benne vannak ezek a korlátok, amikről én úgy hiszem, hogy vannak... A kérdés az, hogy ha felteszem, hogy mindenki kételyekkel indul, hogyan lesz abból hit valamiféle akarás nélkül? Úgy értem kell ahhoz valami indíttatás, hogy az ember eltöprengjen olyasmin, amiben első blikkre nem hisz... Talán egyszerűen egy-egy új tapasztalat automatikusan elindítgat itt-ott valamit? Szóval akkor csak arra van szükség, hogy az ember kellőképpen nyitott legyen? |
| | | | |
| | | | | | 52. ainoa | 2004. január 15. 18:54 |
| | | | | | | | A legjobb az, ha eléred azt a szintet, amikor már nem lesznek olyan elhatározásaid, amiket nem "a tudatod" akar. Szerintem a lényeg az, hogy ne viszonyítgass különböző dolgokhoz,hiszen felesleges. Te magadnak vagy az alapja, vagyis akkor érheted el a maximális elégedettséget, ha azt teszed, ami neked jó és nem viszonyítasz a közvetett körülményekhez (ehez az kell, hogy el tudd dönteni mi a közvett és mi a közvetlen). Ha ügyesen kalibrálod az agyad, akkor menni fog a "spontán helyes elhatározás". |
| | | | |
| | | | | | 51. cellux | 2004. január 15. 11:53 |
| | | | | | | Ha például egy ember elhatározza, hogy vegetárius lesz, nagyon nem mindegy, hogy a tudata valóban kész-e erre a változásra vagy csak azért lenne vega, mert annyira szeretne tiszta lenni, hogy még ezt a "kellemetlenséget" is vállalja ennek érdekében.
Utóbbi esetben szerintem valószínűleg legyengülés, rosszkedv, rossz közérzet lesz a kísérlet eredménye. Ha viszont a tudat valóban felkészült (azért lesz vega, mert érzi, hogy ennek eljött az ideje), akkor a hústól való tartózkodás, a szattvikus ételek előnyben részesítése tényleg elősegítheti a megtisztulást.
Kívülről lehet, hogy lehetetlen különbséget tenni aközött, amit a két ember csinál: lehet, hogy mindketten ugyanazt eszik, ugyanolyan mennyiségben, ugyanolyan "rituálék" szerint, stb., és mégis más lesz a kimenetel, a tudatok, a hitek különbözősége miatt.
|
| | | | |
| | | | | | 50. cica | 2004. január 15. 11:00 |
| | | | | | | Egyszer olvastam egy nőről. Ma már 80-90 év körül járhat. Egész fiatal korától fogva csak Krisztus testét és vérét veszi magához. Tudományosan is vizsgálták, állítólag főként ateisták. Napi egy pici ostya, meg egy korty vizes bor. És hol a C vitamin, a skarlát betegség, az esszenciális fehérjék, stb.?
Szerintem az energiákat lehet szedni egy csomó helyről, lehet játszadozni velük, ha ez játszadozásnak nevezhető. Energia ahhoz kell, hogy valami változtatást vigyél végbe. Ha gondolkozol, ha érzel, az már egy változtatás. Szinte mindenki állandóan gondol valamire, ebből következően alapból energiára van szüksége. Ha ezeket kiszűrjük, akkor lehet, hogy nincs szükségünk energiára.
Eddigi tapasztalataim alapján semmilyen összefüggést nem találtam a között hogy ki milyen vitamin-ásványi anyag meg egyéb komplexumokat nyom magába meg, hogy mennyire egészséges. Persze jobb dolgom is akad az életben, minthogy állandóan az ilyesmit figyelgessem, de ennyi azért lejött.
Egy minimimális anyagi energia és vízbevitel szerintem kell, bár el tudom képzelni, hogy van olyan, akinek még ez se. Nekem már önmagukban a szerves anyagok is egy csoda. C, H, N, O: ezek össze-vissza kapcsolódnak egymáshoz és... no comment |
| | | | |
| | | | | | 49. cellux | 2004. január 15. 10:00 |
| | | | | | | Ajtóablak: brrr
bt: én csak azért kötöm itt az ebet a karóhoz, mert hiszek abban, hogy az ember korlátozottsága fordítottan arányos a hite mértékével, ahol a hit nem azt jelenti, hogy "hinni akarok, hinni akarok, hinni akarok", hanem azt, hogy átalakul a világról alkotott koncepcióm; én magam, gyökeremig megváltozok úgy, hogy az új énem számára az, ami azelőtt lehetetlen volt, természetessé és magától értetődővé válik.
"Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." (Máté 17:20)
A hit teljessége (a megszabadulás) szerintem azt jelenti, hogy az ember (az "én-enyém" gondolat) teljesen meghal az Istenben.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Láttam egyszer egy dokumentumfilmet a gyaolgló buddhista szerzetesekről (azt hiszem így nevezik őket). Amellett, hogy napi szinten igen nagy távokat gyalogolnak, aztán a végén (sok év után) felgyalogolnak X ezer lépcsőn egy szent helyre, szóval valamikor az eleje-közepe táján van egy ilyen böjtölős-meditálós időszakuk, átlag ember számára felfoghatatlan fizikai megpróbáltatásoknak teszik ki magukat. De nagyon legyengülnek közben, és csak X napig csinálják, soha egy nappal sem hosszabb ideig. Nyilván kitapasztalták az évszázadok során, hogy eddig lehet bírni. És a lábuk, hátuk rendesen tönkremegy a sok gyaloglásban is. Hát szóval én azt hiszem, hogy nagy hittel és gyakorlattal valóban kitolható sok határ, de nem a végtelenségig.
Persze nyilván egészen más a hozzáállásuk a fájdalomhoz, a fizikai szenvedéshez is, a halálhoz is, mint az "átlagembernek", szóval itt most egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy rossz nekik... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Én azt hiszem, létezik ilyen ember. Ebben a pillanatban pl. én sem tudom, hogy 2 nap után haljak szomjan, vagy 4 nap után, vagy egy hét után. Nyilván van valami infóm, mert feltételezem, hogy néhány nap, meg ugye már meg is tapasztaltam, hogy kb. 1 napig biztos bírom víz nélkül. Végül is marad a kérdés, hogyha egy ember elhiszi, hogy akármeddig is bírhatja, akkor akármeddig is fogja bírni? Az én válaszom erre az, hogy nem. Szerintem létezik egy határ. Szerintetek? |
| | | | |
| | | | | | 45. cellux | 2004. január 14. 14:06 |
| | | | | | | egy csecsemőről ki mernéd jelenteni, hogy nincs hite ebben a dologban? (bár talán ha idáig kitoljuk a dolgot, akkor a "hit" szó nem túl szerencsés, nevezhetnénk inkább genetikai meghatározottságnak.)
a hit inkább abban van, hogy ez a genetikai meghatározottság megváltoztathatatlan. (a tudomány jelenlegi állása szerint legalábbis.)
vagy ennyire ne feszítsem már szét a kereteket, mert akkor értelmetlenné válik bármiről is beszélni?
|
| | | | |
|
