 |
MegvilágosodásTraktoros_János, 2012. március 15.  | |  | | | | |  | |  | | | szinte hangosan csevegek az elmémmel és más láthatlan hatalmakkal.
gondtalanul időzöm.
Fogadja hálánkat a Nap
a Hold mutassa nekünk legsötétebb arcunk
hogy lássuk: Teremtőként mi az, ami teremteni kell. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | hogyha nem lenne egy égitest se, amit a nap megvilágítana, vajon tudná magáról, hogy süt, hogy ragyog? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Jó kis filó! Aztán nekem beütött egy olyan filó, hogy az előző életek, a majdani életek semmivel sem hoznak közelebb a jelen pillanathoz. Savanyú ez a cukor.
De amikor kellő távolságból néztél, és a lap mindkét oldala fekete volt, az már megragadott valamit, legalábbis nekem jól átjött.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Van egy elképzelésem ami talán érdekes lehet ezért gondoltam leírom...
Tehát bizonyos tanítók ugyebár azt állítják hogy pl. a megvilágosodott állapotban végig tudnak tekinteni az előző életükön. Na szerintem ezt másképp is lehetne értelmezni, az én elképzelésem szerint kicsit egyszerűen fogalmazva az életutat amit bejár egy adott személy azt úgy is tekinthetjük hogy pl. egy lap egyik oldalára rajzolunk egy pontot (nevezhetjük ezt születésnek), majd ebből kiindulva eljutunk a lap másik oldalán lévő pontba (ezt nevezzük akkor halálnak). Tehát akkor A- ból elindulunk és bejárhatunk mindenféle (pl. hullámszerű, cikcakkos) utat, mire B-hez érünk (ezt elméletben összeköthetnénk pl. egy ceruzával).
Na és ha ez így lehetséges akkor tételezzük most fel hogy van több milliárd, vagy annál is sokkal több életünk amit megélünk, és ha így néznénk ugyanezt a papírt akkor már csak egy nagy feketeséget látnánk mert már mindegyik lehetséges részt (egyes hozzánk közel álló utakat akár már nagyon sokszor) bejártunk.
Akkor tehát aki azt állítja hogy vissza tudott tekinteni az előzőleg lehetséges életeibe, az lehet hogy nem is szó szerint érti ezt, hanem úgy hogy megértette a "teljességet,, amit elvileg előbb utóbb mindenki bejárhat majd.
Tehát ha ez így lenne akkor ebből adódik hogy kellene lennie egy végső kozmikus "maximum,,-nak amit valamikor elvileg majd mindenki elérhet, az pedig hogy ki milyen típusú ott mutatkozik meg hogy a "kedvenc,, útjait hányszor járta végig. |
| | | | |
| | | | | | 104. inigom | 2012. december 30. 17:13 |
| | | | | | | A mezőn mostanáig semmi sem történt. A vadászokra még az álom ólomsúlya nehezedik. A hajtók kelletlenül vonulnak, még némák, szikrányi életkedv sincs bennük. Mondhatni senkinek sincs kedve vadászni. Még minden statikus. A táj még merőben növényi, ennélfogva mozgásképtelen. Vannak persze másfajta, kinematikus jellegű mozgások is, ám hiányzik belőlük minden dinamika, ami valamilyen hatékony erőre utalna.
A vadász önmagába húzódik vissza. Az emberek ily órán persze hogy ostobaságokat mondanak, melyek a vadászt arra késztetik, hogy még jobban önmagába zárkózzon. Semmit sem csinál. Semmit sem akar csinálni. A környező tájba való pillanatnyi beleolvadása elzsibbasztotta, szinte megsemmisítette őt. Növénynek, botanikai lénynek érzi magát, s annak adja át magát, ami az állatban szinte növényszerű: a lélegzésnek.
Azonban már jönnek a kutyafalkák... s az egész látóhatár egy pillanat alatt valamilyen különös elektromossággal töltődik fel, mozgásba lendül, s immáron rugalmasan feszül velünk szembe. Hirtelen előtör az orgiasztikus, dionüszoszi elem, ami ott hullámzik és fortyog minden vadászat legmélyén. Dionüszosz a vadászó isten. "Ügyes vadász künegetasz szophosz , így nevezi Euripidész a Bakkhánsnők-ben, s a kar válaszol: "Mert ő nagy vadász." S a vibrálás egyetemessé válik. A dolgok, melyek az imént még tehetetlenül és erejüket vesztve hevertek körülöttünk, élettel telnek meg, gesztikulálnak, hirdetnek, jövendölnek. Már itt van, itt van a kutyafalka; habzó szájak, lihegés, korallpiros fogínyek s a nyugtalan farokcsóválgatás, mellyel a tájat szinte korbácsolják! Nehéz őket féken tartani. Nagyobb kedvük már nem is lehetne a vadászathoz; ez üt ki a szemükön, pofájukon, szőrükön. A felhevült fajkutya agyában szélvészgyors vadak árnyképei suhannak át, melyeket szinte már vad rohanásban lát maga előtt.
Aztán a csend és mozdulatlanság hosszú szünete ereszkedik a tájra. Ezt a nyugalmat azonban a visszatartott mozgás tölti ki, mint ahogyan a kardhüvelyt a benne lévő kard. Távolról hallani a hajtók első kiáltásait. A vadász szeme előtt továbbra is ugyanaz marad minden, ám ennek ellenére úgy tűnik számára és ezt nem is látja, inkább csak érzi hogy valami rejtett forrongás iramlik végig az egész tájon; gyors helyváltoztatások egyik bokorból a másikba, tétova menekülések s az erdő összes apróvadja feszülten figyel, hegyezi a fülét, kémlel. A vadász lelke, anélkül hogy akarná, kiszökik testéből, és valóságos hálóként feszül a vadászmezőre, melyet itt-ott a figyelem karmai szorítanak a földre. Most már ugyanis minden megtörténhet, hiszen mintegy varázsütésre bármelyik pillanatban bármelyik bokorszerű alakzat átalakulhat látható vaddá. |
| | | | |
| | | | | | 103. Maniec | 2012. december 27. 14:15 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 101. Maniec | 2012. december 26. 19:19 |
| | | | | | | | Kezdőknek tudtok esetleg olyan irányt vagy módszert javasolni, amivel egyedül is elsajátítható (önámítás nélkül) a meditáció? :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A közép tanítása
Hszüang-fe azt kérdezte Pao-jü től:
- Mester, hogyan állíthatnám meg a születés és halál örök körforgását? Hogyan állítsam meg a szenvedés kerekét?
- Ha szembefordulnál a tízmilliárd jelenség sodrával vajon meddig jutnál? És ha sodródnál az árral, hogy alkalmasint leugorhass a kerékről majd egy kedvező helyen és kedvező időben? - kérdezte Pao-jü.- Attól tartok sohasem jönne el ez a kedvező idő, sem a kedvező hely. Az anyag fátyla alatt sok kört kellene megtenned míg újra eszedbe jutna mit is keresel.
- Mit tegyek hát?
- Ha nem mehetsz se fel, se le, se jobbra ,se balra, se előre se hátra, akkor merre indulsz el?
Hszüang-fe csendben maradt, de a választ nem lelte meg. Később elmesélte a történetet Hszie Pan-nak. Hszie Pan felnevetett.
- Menj vissza, s kérdezd meg Pao-jüt: Hogy ülhetek a kör közepére, ha magam a kör peremén sodródok, mely kerékként körbejár, s onnan kijutni nem tudok?
Hszüang-fe újra felkereste Pao-jüt, s feltette neki a kérdést:
- Hogy ülhetek a kör közepére, ha magam a kör peremén sodródok, mely kerékként körbejár, s onnan kijutni nem tudok?
Pao-jü rajzolt egy kört, s apró pontot tett a közepére.
- Ha a legkisebb a legnagyobb, a mindenség azonnal megtalál, oly szelíden ahogy a virág szirmot bont.
|
| | | | |
| | | | | | 99. ezékiel | 2012. december 22. 14:13 |
| | | | | | | | 98: ebből egyik szót sem értettem a másik után. |
| | | | |
| | | | | | 98. inigom | 2012. december 21. 19:56 |
| | | | | | | | Arról van szó tulajdonképpen, hogy az ember, ha szembe akar szállni az állat legfőbb ösztönével vagyis magát láthatatlanná tevő képességével, nem számíthat egy ezzel szemben álló, másik ösztönre. Az ész pedig, melyet az hívott életre, hogy betöltse a semmivé foszló ösztönök által hagyott űrt, csődöt mond akkor, ha a félénk vad felhajtása lesz a feladata. E nehézségen az ember évezredeken át mágikus módon próbált úrrá lenni. Egy szép napon azonban zseniális ötlete támadt; a roppant óvatos vad felkutatásához egy másik állat kutató ösztönéhez folyamodott, annak segítségét vette igénybe. S ez az a pillanat, midőn a vadászat műveletébe belép a kutya. Az ember saját esze valamint az állat közé egy másik állatot iktat. |
| | | | |
|
