 |
Gyűlölet: a legrosszabb érzésbadcat, 2005. február 18.  | |  | | | | 196. Titti | 2006. október 26. 13:29 |
| |  | |  | | | kedves mischu nagyon örülök hogy itt tartassz, nagyon nagyon.
egy hibát még észre vettem , ne légy gőgös , nem vagy különb senkinél , anyukádnál se, egyenértékűek vagytok, majd ha lesz hozzá erőd ezt is próbáld megoldani
én is jósoltam neked a Ji Kinggel, a megoldás jel 1,3 ,5 változó+eltávolítás jel( Müller Péter) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Guru: köszönöm. :)
Nem írtam le az életem kínjait, csak "ízelítőt", az anyámmal kapcsolatos gyűlölet miatt. Elég szemérmes ember vagyok, segítséget soha nem szoktam kérni, panaszkodni egyáltalán nem, de az utóbbi napokban olyan kegyetlenül voltam a traumafeldolgozás miatt, hogy muszáj volt valahova legalább egy morzsát letennem ebből a szeméthegyből.
Ismeretem drogosokat, láttam a saját szememmel, hogy fájdalmukban és kínjukban lerúgták szinte a csempét a falról, amikor elvonásaik voltak; ismertem kedves, fiatal lányokat, akik 19 évesen a halált választották. Gondoltam, olyan emberek, akik maguk is ismerik a pokol bugyrait, mások szenvedésvel szemben megértőek - és ezt is tapasztaltam, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok nektek! - megértőbbek mint egy depressziós önsajnáló libákból álló "közösség".
Ezt a töménytelen mocskot úgy lehet "lenyelni", hogy előtte fel kell dolgozni, ugyanis nem egyszerű szemét.
Ma újra előveszem a JI-KING-et, a bölcs mestert, aki minden szeméten és borzalmon átsegített, és elkezdem a naplómat újra.
Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy segített. Már nem gyűlölöm az anyámat, nem gyűlölöm a pszichiátert, nem gyűlölökm magamat sem, csak mérhetetlenül és elmondhatatlanul fáradt, kimerült és szomorú vagyok.
A szomorúság és a sajnálat a valahai meggyötört kisgyereknek szól, és azoknak az embereknek, akik ugyan fizikailag életet adtak nekem, de azon kívül nagyon kevés jót. Megértem őket, infantilis, zavarosagyú és lelkű emberek, de ez nem menti fel őket az alól, amit tettek.
Tudom hogy nem lehet elítélni őket, nem lehet semmit tenni, már nem is számít. Kiégett belőlem az éjjel a bosszú utolsó parazsa is.
Hitem szerint Isten előtt számot fognak adni az életükről.
Úgy tekintem őket, mint sajnálatra méltó, nyomorult és vak lelkeket, de azért nagyon fáj, amit tettek velem.
Sziasztok és mindenkinek a legjobbakat kívánom! :)
mischu23 |
| | | | |
| | | | | | 194. Guru | 2006. október 26. 01:20 |
| | | | | | | még 1 tanács mischunak: a múltad a részed. nem kell megrágni, ha nem ízlik.próbáld lenyelni egyben, minél gyorsabban, annál kevesebbet érzel az ízéből.az új falatok ízét is könnyen elronthatja a rossz szájíz.
tudom, hogy már kb. 20 éve történt - vannak nagy falatok...kezdj el mással foglalkozni, és ha tényleg nem találod a helyed, önmagad, ne ess kétségbe, kérdezz valakit aki igazán ismer: szerinte ki vagy.biztos lesz válasza.nem szégyen, egyszer pl. én is megtettem...próbálj továbblépni, mert biztos akarsz, ha ide leírtad a történeted és hagyod, hogy tanácsokat osztogassonak.mindenkinek megvan a maga keresztje, a tied kicsit nagyra sikerült-->meg kell izmosodni, hogy cipelhesd (na még egy szóképbe nem megyek bele ma este :D).és ami szerintem a tanácsnál többet ér: sok őszinte mosolyt kívánok neked az életed maradékában. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Zaxxon:
Köszi a jótanácsot. :)
A napló megvan, habár írni jó ideje nem bírom; a mérgező család lerúgva, a traumafeldolgzás folyamatban.
Nem a hitem kéne megtalálni, hanem ÖNMAGAMAT és a HELYEMET. És főként nem győlölni önmagamat - ez a legnehezebb. Az öngyűlölet önagam ellen fordít, az pedig tovább generálja a gyűlöletet, mert gyengének tartom magam. És ennek tán soha nincsen vége.
Támaszt és bíztatást nem kapok a dokitól. Azt is megbántam ezerszer, hogy belevágtam ebbe. Nem tudtam, hogy ilyen kegyetlen az egész.
MI a francot kezdjek azzal, hogy tudom, mit csinált anyám, ha az egész csak emlékképeken és újra átélt érzelem-viharokon alapszik? MIt kezdjek egy kétlábon járó pszichopatával, akit semmilyen ellenem elkövetett valahai bűntette alapján soha el nem lehet ítélni...?! Csak egyedül magamnak okozok fölösleges szenvedést, mert kétszer élem át ugyanazt a borzalmat: anno meg most.
Nem mondhatom el senkinek, mert mindenki engem fog hülyének nézni és senki nem hisz nekem. Ha a naplómba leírom ezt az egész borzalmat ÉS bárki megtalálja, úgy járhatok, mint 15 évesen. Csak magamból csinálok címeres ökröt.
Na, ez van. Bocs a hányásért.
Sziasztok |
| | | | |
| | | | | | 192. Zaxxon | 2006. október 25. 02:12 |
| | | | | | | Neked ott volt a napló, nekik meg ott voltál te. Tipikus :S
Szerintem meg kell találnod a saját hited. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Lótuszvirág:
Nem tudom, fogalmam sincs. Egyetlen normális útnak az elmenekülést látom, és a kiszakadást az ilyen rendkívül mérgező családból. Ha találsz egy embert, aki szeret és akire támaszkodhatsz, egy társat, úgy van esélyed elmenekülni és kiszakadni. Emellé egy normális pszichiáter is szükséges, aki segít feldogozni a traumákat és átírni a belédégetett rossz mintáidat. Persze, egy olyan, aki "feldolgozás" címén nem okoz több fájdalmat, mint a családod és annak kiemelt terrorizálója.
Én is kérdezek tőled valamit:
Véleményed szerint, ha egy ember bekerül egy súlyosan neurotikus-hisztériás, bűnbakkeltő libákból álló közegbe, ahol BÁRMIT MOND és BÁRMIT TESZ, mindig ellene fordul a tömeg - ismétlem, súlyosan zavaros emberekből áll - és minden egyes liba a saját maga problémáját egy ilyen emberen akarja leverni, akkor mit tegyen?
Ráadául meg is szégyenítik, rendre, megalázzák. Annak idején, elsős gimisként elkezdtem naplót írni. Ilyen kollégista-társaim voltak, mint ezek a libák: felfeszítették a lezárt fiókomat és HANGOSAN, SOK EMBER ELŐTT FEOLVASTÁK A NAPLÓMAT.
Évekig rajtam röhögött mindenki. Pedig a naplóm volt az egyetlen kapaszkodóm a pszichopata családommal szemben.
Aztán újrakezdtem, két év múlva, de már nem vittem el a koliba.
Ma is írom, közel húsz éve. Illetve, már jó ideje képtelen vagyok írni.
Sziasztok, most elmegyek, nagyon rosszul vagyok.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | KPMc:
Érdekes lehet. Ha megtalálom, alkalmasint elolvasom. Köszi. :)
Én egy másik cikket keresek, hasztalanul. "A harmadik szerepe a trauma kialakulásában" vagy hasonló. Dr. Barabás Katalin cikke, egy 2004-es konferencián hangzott el. Ha végre megszerzem, biztosan sokat fog segíteni.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Titti:
Nem haragszom meg. A te véleményed, és te így látod. Tisztelem a véelményedet, de nem értek azzal egyet.
Anyám gonosz, a csontja velejéig gonosz. Ha nem így volna, egy sort se írok sem ide, sem máshova.
Igaz, hogy ő is Isten teremtménye, de ez a gonoszságra és a gonosz cselekedetek végrehajtására senkit sem jogosít fel.
Szeretni soha nem fogom, hálát iránta nem érzek, mert semmit sem kaptam tőle, csak embertelen mennyiségű szenvedést. Addig juthat el max. a lelkemben, hogy talán képes leszek megbocsátani neki. De nyugodt csak akkor leszek végleg, ha meghalt. Akkor már biztosan nem fog sem terrorizálni, sem bűnbakká tenni. Isten pedig majd elszámoltatja a vétkeivel, hiszem. Az ő dolga az ítélkezés, nem az enyém.
Nem ismerem az anyai szeretet és én nem vagyok álszent, hogy olyan érzelmeket keressek magamban iránta, amelyek nem léteznek.
Szia:
mischu23 |
| | | | |
| | | | | | 188. Titti | 2006. október 23. 23:41 |
| | | | | | | kedves mischu, ne haragudj ha hülyeséget írok
Isten számára mindegyikünk egyenértékű és nagyon fontos anyukád is akkor is ha gonosz , még él ezek szerint Isten még bízik benne , szereti , megteremtette, neveli
segíthetnél Ístennek és anyukádnak is azzal hogy nem adod fel és nem menekülsz a gyűlöletbe , mindenki megérdemli hogy szeressék , ő is , tudom hogy ebben a helyzetben ez a nehezebb , csak próbáld meg , bízz Istenben , nem akárkinek ad életet mindenkiben ott az esély hogy megvalósítsa magát, segíthetnél , ez egy nemes feladat ,
kérlek ne légy te is gonosz anyukáddal, ő is olyan mint te , egy ember , aki Isten gyrmekévé valósíthatja magát
te vagy anyukád legnagyobb reménysége
vedd észre életet adott neked megérdemli a köszönetet |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Hogy lehet kezelni az ien embereket akik olyanik mint ahogy te is irtad mischu? Mert nekem is ien az egész családom és hát nem nagyon tudom mit csináljak..... kezdek belefáradni ebbe a feszültségbe! Ha az ember kedveskedik az a baj... ha nem akkor meg az ha normális biztos akar vmit ha épp nem az akkor már megint igaza van! és ez megy állandóan (sajnos) |
| | | | |
| | | | | | 186. KPMc | 2006. október 20. 17:27 |
| | | | | | | Köszi. Megszerzem.
Meg még ezt is: Robert D. Hare: Kímélet nélkül - A köztünk élőpszichopaták sokkoló világa
Érdekes lehet. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | KPMc: olvastam, és köszönöm a tanácsot. :)
Az anyám pszichopata, úgy, ahogyan mondom. A csontja velejéig gonosz. Én is ajánlok egy könyvet: Don Richard Riso-Russ Hudson: Személyiségtípusok.
Köszönöm mindenkinek a jótanácsokat! :)
|
| | | | |
|
