 |
Megint könyvet írok :-)Biga Cubensis, 2004. december 28.  | |  | | | | |  | |  | | |
1. Szél
Szerettem a szél zúgását mindig is. Gyerekkoromban gyakran hasaltam a bejárati ajtónk előtt a szelesebb napokon, s csak hallgattam hogyan lopakodik be a huzat a lépcsőházba, fel az emeletre, s végül be az ajtó alatt. Különös, hipnotikus ereje volt számomra, mintha egy hatalmas élőlény, egy sárkány szuszogott volna, vagy mintha egy elfelejtett birodalom akarna üzenni nekem. Libabőrösen hallgattam ezt a hangot, s képzeletben messze szálltam vele, olyan csodák földjére, melyekre csak egy gyermek vágyhat. Megtanultam tisztelni és szeretni a szelet, s nemsokára olyanok lettünk mi együtt, mint két jó barát. Ismertem az arcait, s ha végigsimított rajtam, mindjárt tudtam milyen hangulatban van. Tavasszal reményteli, üde, s langyos volt érintése, mint láthatatlan kéz simított végig a világon, hogy kis virágok, s zöld fű fakadjanak nyomában, s olyan szép felhőket formált nekem a távoli horizontra, hogy úgy képzeltem ott lakik a szél, fent a magasságban, felhőpalotában. Ott él ő, időtlen idők óta, s a világon minden kérdésre tudja a választ. Azt is hittem, hogy a szél és én igazából testvérek vagyunk, de én valamiért lepottyantam az égből, és most itt élek a földön, mint egy elcserélt gyermek. A szél nevetett ezen, s vele nevettem én is.
Később, mikor az idő nyárba fordult, a szél erővel teli lett. Könnyedén pofozgatott hatalmas viharfellegeket, vagy olyan álmos csendet öntött a világra, melynek bágyadtságába csak a templomi harangok zúgása merészkedik a mozdulatlan vasárnapi délben. Aztán megannyi édes, s békés nap után, a szél az elmúlás üzenetét is elhozta hozzám. Lehullott falevelekkel játszott; felkavarta őket a földön, vagy segített nekik elszakadni a fáktól, s ilyenkor kiszámíthatatlan ívben kanyarogtak a föld felé a színes levelek. Ha egy ilyen levél az emberre esett, azt igen jó jelnek tekintettem, jómagam meg igyekeztem elkapni őket, s otthon egész nagy gyűjteményem volt ilyen ereklyékből. De játékába már belevegyültek a hideg fuvallatok, s egy reggel arra ébredtem, hogy a szél hatalmas hópelyheket fúj az ablakomhoz. Kitártam az ablakot, a hópelyhek már összetorlódtak az ablakpárkányon, s jeges hideg süvített az arcomba. Fehér lepel takarta a világot, s a szél azt suttogta minden elmúlik egyszer.
- Karolj belém mondta aztán gyere sétáljunk egyet.
Felkaptam a kabátomat, az ajtóból még visszaszaladtam sapkáért és sálért, majd követtem a szelet le az utcára.
- Sötétedésre itthon kell lennem mondtam a szélnek. Szél mosolygott, majd megindult a kavargó hópelyhek között, végig az álmodó házak során. Futva követtem, s csak akkor lassítottam, mikor végre észrevette, milyen gyorsan repül, s bevárt engem egy utcasarkon.
- Szeretnélek bemutatni pár barátomnak mondta- kövess engem.
Átvágtunk a városon a lassú téli szürkületben, mígnem már az erdőszélen jártunk. Sohasem jártam még itt egyedül. A fák méltóságteljes csendben álltak, mint néma őrei a mindenségnek. Kopasz ágaik, akár az antennák meredtek fel az alkonyati égre, talán hogy üzeneteket foghassanak a csillagoktól, s ők is mesélhessenek életükről. Ehhez hasonló érzések jártak át, mikor Szél megszólalt.
- Ő, barátom az Erdő.
Átsiklott a fák között, leverte a havat az ágakról, s vidáman visszatért.
- Mindig számíthatsz rá, mint barátodra, s mesteredre. Az Erdő ereje oly hatalmas, hogy annak, aki barátja a fáknak megnyithatják a végtelenséget.
Csend volt körülöttünk, s ebben a szent némaságban átéreztem Szél szavait. Minden olyan időntúli békességet árasztott, a hazatérés nyugalmát. Szívembe zártam az Erdőt, s tudtam ez a barátság sokáig élni fog. De Szél már repült is tovább, ide-oda röppent egy szűk kis ösvényen, s bíztatott, hogy induljak én is. Követtem tekintetemmel útját; egyre elmosódottabbá vált a táj, mindent belepett a sötétség. A fák halovány árnyalakok voltak csupán, s hirtelen abban sem voltam biztos már, hogy honnan jöttünk, és merre találunk majd vissza, vissza a városba, a szülői házba, a biztonságba.
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | |
Inamba szállt a bátorságom, szinte reszkettem a gondolattól, hogy örökre eltévedtem ebben a végtelen feketeségben. Reménytelenül álldogáltam csak, jobbra-balra tekintgetve.
- Gyere - zúgta Szél -, már nem fordulhatunk vissza.
Mikor látta, hogy még mindig tétovázom, könnyedén mellém repült, s átkarolt.
- Kérlek légy erős, még nem érkeztünk el utunk végéhez.
- Sokáig tart még? - nyöszörögtem, saját hangom idegensége megrémisztett.
- Nem, egy pillanat az egész! - nevetett Szél, majd gyengéden előretuszkolt az úton.
Így sétáltunk ott ketten a magányos sötétségben, mely elrejtette a jól ismert világot. Ásító feketeségében minden halkan elsuttogott rémmese amit csak ismertem életre kelt, hogy fenyegető táncot lejtsen körülöttem. Apró ág roppant valahol; talán nyúl riadt fel szendergéséből, s most lopva menekül, ám én rémséges szörnyeket láttam mindenütt, és kétségbeesetten szorítottam meg Szél kezét. Szél megállt, s mosolyogva, nagy hangon felkiáltott:
- Ő, barátom az Éj.
Egy pillanatra annyira meglepődtem, hogy félni is elfelejtettem.
- Hát az Éj is a barátod? - kérdeztem.
- Igen, oly régóta, mint Erdő. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. - újra nógatott, s lassan elindultunk az ösvényen.
- Tudnod kell - folytatta-, hogy aki nem ismeri a sötétséget, akinek nem barátja Éj, az a Világosságot sem ismerheti úgy, mint egy barátját; idegenek maradnak egymás előtt örökre.
- A sötétség-mutatott körbe-, Éj félelmetes, tudom. Minden amit ismersz eltűnik, hogy helyét a bizonytalanság, a csalóka képzelet vegye át. De azt is tudnod kell, hogy Éj csak olyan formában jöhet hozzád, ahogyan te hívod, te adsz alakot neki, s ő mint jó barát segít neked ebben. Tekints hát rá, mint barátodra, és utazásod könnyebb és élvezetesebb lesz.
Szél jókedve ragadós volt, félelmem elpárolgott, mintha soha sem létezett volna. Felbátorodva lépegettem amerre Szél vezetett.
- Mesélj még Éjről kérlek!
- Éj a mag pihentető álma, mielőtt a csíra kibújik a földből. Éj mindennek a bölcsője mi teremtetett a világban, s Éj a lépcső, mely a Fénybe vezet.
- A Fénybe?
- A mag legyen mag barátom - nevetett Szél. - Most csak érezd Éjt, hagyd hogy elérjen, engedd hogy vezessen, semmi másra nincs szükség.
Csendben vándoroltunk tovább, csak a hó ropogása követett minket töretlen lelkesedéssel, s a sötétség, melyet Éj öntött ránk feneketlen kútjából. Beljebb és beljebb hatoltunk valami csodálatos birodalomba, mely szavakkal elmondhatatlan, és mégis a legtermészetesebb dolog, amit ember csak megélhet, még ha oly elérhetetlennek is tűnik néha.
Kis tisztásra érkeztünk, s ahogy kiléptünk a fák közül Szél előreiramodott.
- Jöjj, másszuk meg azt a dombot! - mutatott Szél a távolba, hol nagy lusta domb terpeszkedett. Felszíne kitűnt az egybefüggő hótakaró alól, mintha még mindig nyár lenne ott, az erdő e tenyérnyi darabján. Nevetve futottam utána, s ahogy közeledtem a dombhoz, akár csak egy álomban lennék, a fehér mezőt élénkzöld fűszálak váltották fel. Kis patak keresztezte utamat, Szél a partján várt rám.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | - Ő, barátom Víz, minden élet anyja.
Az éj csendjében a patak csobogása, mint megannyi varázslatos csengettyű zúgott a levegőben, s oly sokáig révedtem különös dallamain, hogy csak Szél barátságos nevetésére tértem magamhoz.
- Az éjszaka rövid mondta, s körülintett a tájon. Most sietnünk kell, de bármikor visszatérhetsz barátaidhoz, ők várnak rád.
Szuszogva lépdeltem Szél után, a meredek domboldalon. Valahol bagoly huhogott a fák között, visszhangját körbe hordta a táj, átható, évezredes kiáltás echójaként, s úgy tűnt megértem a jelentését, de ehhez az értéshez nem társult tudás, csupán valami mindent betöltő csendes nyugalom, hogy nem vagyok idegen itt. Mire felértem a dombtetőre, egészen leizzadtam, s kimerülten hemperedtem a fűbe. Nem messze lángok fénye táncolt az árnyékokon, s Szél vidáman táncolt egy fa alatt. Lágy fuvallat simított végig a dombtetőn, az apró tábortűz lángjai erőre kaptak, s megvilágították a kis ligetet, mely a fa alatt terült el. Odatelepedtem Szél mellé.
- Ő, barátom Tűz, minden élet apja.
Egy kis ágat dobtam a Tűzre, Tűz ropogtatni kezdte, s nemsokára új lángnyelvek törtek az ég felé mely kitisztult felettünk, láthatóvá téve a csillagok pompáját. Palotájából előgurult a hold, s szélesen mosolyogva ezüst fényt öntött a vidékre, csillogó szőnyeget terítve lábam elé. Szél körbetáncolt a dombon, nevetése messzire szállt.
- Ő, barátom a Hold, s gyermekei a Csillagok.
Ámulva néztem ezt az égi tüneményt.
- Üdvözöllek Hold! - kiáltottam, s körbe forogtam - Sziasztok Csillagok!
- Szervusz Földgyermek. mosolygott Hold, s a csillagok felnevettek, édes, visszhangzó kacagással.
- Hát te is beszélsz hozzám?
- Persze mondta Hold mindenkihez beszélek, csak nem mindenki hallgat meg. Tudod Földgyermek, a Földemberek elfelejtettek hallgatni, már kevesen tudják hogyan kell. De nem csak engem nem hallanak, hanem nővéremet sem, a ti édesanyátokat.
- A mi édesanyánk?
Szél lépett mellém.
- Ő, barátom Föld.
Végigsimítottam ujjaimmal a Földön. Éreztem mily termékeny, éreztem az életet amit hordoz, hogy ezt az ajándékot, hogy itt lehetek tőle kaptam.
- Mi a baj az emberekkel? sóhajtottam.
- Süketen élnek, elzárkózva, elbújva arcunk elől. Haha, de hogyan bújhatna el a gyermek a szülei elől? Csak a szoknyánk alatt vannak, s attól félnek megtaláljuk őket, lerántjuk róluk a leplet, s akkor ott lesznek csupaszon, ahogy méhünkből megszülettek. Látod, nincs ebben semmi félelmetes, de aki messzire került fényünktől vakságában bolond dolgokat képzel, s bolond módon cselekszik.
Leheveredtem Tűz mellé. Merengve bámultam a parazsat, s a felszálló kis tűzcsíkokat. Egészen elnehezült a szemhéjam, laposakat pislogtam már.
- Aludj most Földgyermek, te csodálatos. súgta Hold. Álmodban vigyázni fogunk rád
Erős fényre ébredtem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.
- Hasadra süt a nap te széltoló. hallottam anyám hangját, miközben kihúzta a függönyt.
Felültem, megdörzsöltem a szememet, s az ablakhoz rohantam. Világosság borította a tájat, nyoma sem volt a hónak, tavaszias meleg ölelte át az utcát.
Az ajtóhoz sétáltam, de hirtelen eszembe jutott valami, visszaszaladtam az ablakhoz, kitártam szárnyait, s belemosolyogtam a fénybe.
- Üdvözöllek barátom, Nap!
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A Torony
A nevem Baal Berith. A Kumeteer ház szülöttje, a Nap földjéről. Hallgasd meg történetem.
30 éve kerestem már az igazságot, míg utam magas felföldekre, sűrű csúcsokkal övezett burjánzó völgyekbe vezetett. A legnagyobb hegy tetején egy óriás torony állott. Lépteimet arra irányítottam hát, s napszálltára oda is értem a hatalmas épület tövébe, hol egy gyönyörű ligetben hosszú szakállú bölcsek heverésztek, vagy szelíd ábrázattal a nagy tömegnek magyaráztak.
Letelepedtem hát a torony tövében, s hallgattam tanításukat. Megtudtam, hogy ez a torony az igazság tornya, bárki aki felhág a lépcsőkön a torony tetejére, a csúcsáról meglátja az istent.
Így beszéltek az öreg bölcsek, s nyugovóra tértek.
Másnap újra folyt az élet, s megismétlődött a korábbi nap. A bölcsek heverésztek, vagy nagy tömegek előtt magyaráztak. Mikor befejeződött a beszéd, odamentem egy tekintélyes arcú bölcshöz, s megkérdeztem tőle:
- És miért nem mentek be?
- Nem szükséges bemennünk ahhoz, hogy tudjuk mi az igazság mondta, majd összevont szemöldökkel megkérdezte- ugye te sem szeretnél bemenni?
- Márpedig én ezért jöttem ide! válaszoltam, s elindultam a torony ajtaja felé. Ruhámba akaszkodtak, s úgy kellett odavonszolnom magam, de mikor kitártam az ajtót, s megcsapott a torony hideg levegője, mind elengedtek, s visszatértek a ligetbe.
Elindultam hát felfelé a lépcsőn köröttem a sötétség árnyaival. Éjfekete éjszaka borult rám, már nem láttam semmit, csak mentem felfelé. Évezredek teltek el, s már nem tudtam ki vagyok, csak mentem egyre felfelé. Mígnem fényt láttam magam előtt, s egy terembe léptem be. A teremben vidám tekintetű emberek ültek, vagy egy hatalmas ablak előtt álltak, ami arany színben ragyogott.
- Isten hozott az ablaknál testvérem köszöntött egyikük, s odavezetett az ablakhoz.
Kinéztem rajta, s tekintetem bejárta a mindenséget, minden egyes porcikám az Egység extázisában őrjöngött, áradó energia lettem túl mindenen. Így éltem évezredeken keresztül, míg eszembe ötlött valami, s egyik társamhoz így szóltam:
- Figyelj, ez csak egy ablak, még nem vagyunk a csúcson. Velem jöttök fel a lépcsőkön?
Összenéztünk, s elindultunk mind, otthagyva az ablakot az utánunk jövőknek.
Egyre csak mentünk, eónok teltek el míg felértünk a torony legfelső emeletére.
Kitártam az ajtót, s kiléptem a torony csúcsára, tekintetem körbejárt. Egy ligetben voltam, hol hosszú szakállú bölcsek heverésztek, vagy szelíd ábrázattal a nagy tömegnek magyaráztak.
Letelepedtem hát a torony tövében, s hallgattam tanításukat. Megtudtam, hogy ez a torony az igazság tornya, bárki aki felhág a lépcsőkön a torony tetejére, a csúcsáról meglátja az istent.
|
| | | | |
| | | | | | 105. Padre | 2011. január 18. 22:45 |
| | | | | | | Új vagyok itt és gondoltam megosztom veletek.Nem a legjobb történet, de gondoltam, ha már megírtam akkor akkor ne a fióknak.
Menny vagy Pokol ?
Behunyod a szemed, spirituális, varázslatos zene ringatja elméd egy szebb és tisztább világba vagy felkavarja érzéseid, zaklatott vagy, netán egy sötét, zord világ kapui előtt töprengsz?Rajtad áll.Ismered az igazi éned?Mindent be mersz vallni magadnak?Tudod mitől félsz?Nem számít, gondolod te.Hosszú út áll előtted az ismeretlenbe.Most felfedezheted azt amit legbelül lakozik,
vagy akár azt ami a legtávolabb áll tőled.
Kinyitod a szemed, a testeden mámoros, csábító eufória lett úrrá.Nem tudod mi történik, de nem is érdekel, hihetetlenül boldog vagy, a mosolyt nem lehet az arcodról letörölni.Az érzés amit
érzel felfoghatatlan.Mire észbe kapsz már elindultál, még nem tudod hova, visszafordulni már nem tudsz, de nem is akarsz.
Arra leszel figyelmes, hogy nem lélegzel.Mi történik?Rá parázol vagy vele élsz?Kezded megtanulni irányítani a helyzetet.Az idő megáll vagy érzékelhetetlenül gyorsan rohan,nem tudod eldönteni.
Nincs fel, nincs le, nincs előre vagy hátra.Álom vagy valóság?Azt hiszed kezded megérteni,de mit is kell megérteni?Elvesztél a gondolataid között.Gondolatok ezrei száguldanak át az agyadban,
nagy részük megelevenedik.A pólusok felcserélődnek.Ez egy ismeretlen világ, már nem tudod mennyi ideje vagy itt, nem tudod, hogy egyszer visszatérsz-e még a valóságba.Vagy a mostani állapot a
valóság?Újjá születtél?Megtisztultál?Lehet, hogy a halál küszöbén állsz?Nem érted mit keresel itt, milyen céllal jöhettél ide.Kérdésed nem tudod megfogalmazni, de érzed, hogy már választ kaptál rá,
csak nem jöttél rá még, hogy mi is a kérdésed illetve mi rá a válasz.Bonyolult, összetett világ ez: a színek összefolynak és hallod őket, talán még a hangokat is látod.A tárgyak eltorzulnak mint minden ami körbevesz,a fák, a bokrok, a falak elfolynak, az utca hullámzik.Istenhez fohászkodsz, meglepő módon megszólít vagy csak a belső gondolataidat hallod?Ebben a világban néhány dologgal
újraismerkedsz mint kisgyerekként megszülettél. A tér és az idő összefolynak, talán nem is léteznek, talán te sem létezel...Okosnak kell lenned, nem sokallhatsz be,akkor minden a rossz irányba fordulhat és megütheted a bokád.Felfogtad, hogy ez a
normális és élvezed az utazást.Itt minden megtörténhet vagy pont, hogy semmi sem történhet meg,talán nem is történik semmi.Érzékeid kifinomultak, mindent máshogyan látsz, a színek kiélénkültek, de lehet, hogy nincs is szükség érzékekre, hiszen csukott szemmel is mindent érzékelsz.Leírhatatlan ami történik.
A zenét újra kezded hallani,eddig nem hallottad, egyesültél vele, te voltál maga a zene.Kezdesz visszatérni.Elméd kezd kitisztulni, vagy pont, hogy a valóság szennyezi be megtisztult gondolkodásodat, bár már nem vagy tisztában a valóság fogalmával.Érzed a kapcsolatot még a másvilággal, de már kezd szakadozni a kép.Végig gondolod
mi is történt, de egyelőre még nem tudod szavakba önteni.Életed egyik legszebb utazásán vagy túl.Visszavágysz, de egyenlőre elég volt ízelítőnek ez a "kis" túra.
A döntés rajtad áll hogy mit kezdesz vele:Vissza élsz vele,eltúlzod?Vagy magad megismerésére,
a világ feltárására szenteled...
písz |
| | | | |
| | | | | | 104. PostMan | 2010. december 3. 22:08 |
| | | | | | | Hogy kezdődött minden?
Honnan indult ez az egész őrület?
Hol szakadt meg a normális élet fonala, hol léptem ki a társadalomból?
Minden egy füves cigivel kezdődött.
Nem ez így nem igaz.
Minden a középiskolában kezdődött.
Mert ki akartam próbálni... ki akartuk próbálni... De miért?
Nem volt semmilyen problémám, nem voltam szegény, sem árva, az életem rendezett volt
teljesen átlagos. Szeretetben nőttem fel.
Kell-e szégyellnem magam, csak azért mert meg akartam tapasztalni valami újat?
Miért kell úgy éreznem, hogy ez csak magyarázkodás... Hiszen EZ az igazság.
Szóval Középiskolában osztálytársammal megbeszéltük, hogy ki fogjuk próbálni.
Hála a szerencsének, a romlott rendszernek, vagy a karmánknak, sikerült összeismerkednünk
valakivel, aki hozzá is segített minket 0.8 gramm ropogós zöldhöz.
A cigitekerésről fogalmunk sem volt, vízipipázni viszont nagyon szerettünk.
Beizzott a szén, és elkezdett dőlni a füst. Szívtuk kétpofára, negyed óra múlva
haver azt mondta, neki elég volt. Én nem éreztem semmit, az jutott eszembe,
persze, hogy is éreznék, a világ annyi amennyi. Nincs mögötte semmi.
Az alkoholtól berúgsz, a cigi füstöl, a kv.tól nem alszol el.
És pont... Egyszerre szívtam a két csövet, összetörtem. Nem fog hatni?
Soha nem tapasztalhatok meg valami különlegeset, ami túl van a földi dolgokon?
És akkor hirtelen egyik pillanatról a másikra,
bekerültem egy féreglyukba, egy mentális örvénybe, ami ide vezetett...
Hajszolni az élvezeteket. Mi más értelme lenne az életnek?
Tapasztalni, tapasztalni, szórakozni és azt hazudni,
hogy ennek a szórakozásnak a tapasztalás a célja.
Ebből állt sokáig az életem. De akkor, egy szép napon, leszoktam.
Leszoktam az ostoba közhelyek szajkózásáról,
leszoktam a követelmények teljesítéséről. Felégettem magam mögött mindent.
Bárcsak tényleg megtehetném, bár ne csak felvágás lenne ez az egész.
Ide vagyok béklyózva és ennek a kötöttségnek az összefoglaló neve: ÉLET.
Nem motivál semmi, sőt olyan fokú a motiválatlanság, hogy már az motivál valamilyen különös módon.
Motiválatlanságomban már kezdenem kell magammal valamit,
különben megőrülök. Mire vágyok? Csak vissza a nyárba, vissza Agárdra...
Öt jó barát Négy nap 10 Gramm fű Két bélyeg.
Felelőtlenség, napsütés, korlátok nélkül, egy autóval és sok alkohollal.
Száguldás az éjszakában, száguldás a fiatalságban, tapasztalás?
Életveszély? Nők!
Akkor úgy tűnt soha nem lesz vége és most úgy néz ki egy megismételhetetlen emlék marad csupán.
Pedig úgy feleleveníteném, de hol van már a nyár, leszek e még olyan mint akkor?
Vajon felfogok e nőni, és ez tényleg olyan változás lenne, hogy van egy határ, amin
az idő folyama áttaszít, és már csak visszatekinteni lehet?
Miért érzek folyamatos melankóliát,
miért érzékenyülök el, ha visszaemlékszem, hiszen lesz még nyár.
Még meg lehet ismételni. Vagy meg kéne komolyodni?
Visszalépni a sorba, amiből egy percnyi szabadulást kaptam?
|
| | | | |
| | | | | | 103. kisyasa | 2010. november 12. 12:56 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | Cögyal Tungpo
Azt beszélik, senki sem látott még bolondabb mestert Cögyal Tungpónál. Még a szútrákon is csak nevetett, s minden alkalmat megragadott, hogy a többi szerzetest megtréfálja. Mély meditációjuk közben vizet löttyintett az arcukba, vagy oldalukat böködte, majd hahotázva továbbállt. Máskor meg olyan hülyeségeket kérdezett, amiknek a világon semmi értelme nem volt. Mégis szerették, mert lényéből olyan mély nyugalom áradt, hogy mindenki a hatása alá került aki csak találkozott vele.
Egy alkalommal a kolostor apátjának egy régi barája érkezett látogatóba, egy bizonyos Pao Jü, ki országos ügyekben járt, s hogy munkája ide szólította, egy napra megszállt a kolostorban.
- Ingatag az én lelki békém barátom - mondta Pao Jü miközben az apát szobájában teáztak -, be tudnál engem avatni a tiszta csönd tudományába?
- Nálunk Cögyal Tungpo a legnagyobb mestere ennek - simogatta meg állát az apát -, keresd fel hát, de szólok, hogy nagyon furcsa módszerekkel tanít.
Az apát barátjának érkezéséről persze már mindenki tudott, hisz még az egerek is erről cincogtak. Pao Jü végigjárta a kolostort, s végül a konyhában találta meg Cögyal Tungpót, aki éppen egy üres edényben kavargatta a levegőt egy fakanállal.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezte zavartan Pao Jü.
- Semmit készítek. - válaszolta Cögyal Tungpo, s felemelt üres bal kezével akkurátusan úgy tett, mintha beleszórt volna valamit a fazékba, majd hümmögve tovább kevergette a semmit.
Pao Jü nagyot nézett, csak nem a kolostor bolondjához küldték? - gondolta felháborodva, de Cögyal Tungpo mintha csak olvasott volna a másik koponyájában.
- A csendes elmét keresed, hm? Ne félj, jó helyre jöttél, régóta tanítom már.
Pao Jü megnyugodott kissé.
- Nos, milyen tanításod van számomra? Nagyon elfoglalt vagyok, szinte minden nap máshol hajtom le fejemet, a szelíd elvonulás gyakorlata nem nekem való.
- Ki foglalt el? - kérdezte Cögyal Tungpo, és felnevetett. Na, gyere velem, együk meg ezt a finomságot a kolostor lépcsőjénél, s közben beszélhetünk is.
Szedett két nagy tányérral a semmiből, s üresen zörgő edénnyel kivonultak a kolostor elé, s ott leültek. Cögyal Tungpo nagy étvággyal evett, míg Pao Jü zavartan nézelődött, s amikor egy csapat szerzetes nevetve-mutogatva elhaladt mellettük, egészen a füléig vörösödött.
- Miféle marhaság ez? - kérdezte felindult hangon.
- Na, teli szájjal nem beszélünk! - mondta Cögyal Tungpo, s kacsintott hozzá. Meg sem kóstolod mit főztem?
Pao Jü lerakta az edényt, és felpattant.
- Inkább a tanításról beszéljünk. - s zavartan nézelődött, mert a nevető szerzetesek megálltak a sarkon, s még mindig feléjük mutogattak.
- Jól van hát - sóhajtott Cögyal Tungpo, s megtörölgette száját - , sötétedéskor légy a kolostor mögött, s átadom neked a tanításomat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | |
Pao Jü már alkonyat előtt hátra sétált a kolostor mögé, de egy teremtett lelket sem látott. Türelmetlen várakozását egy mosolygó szerzetes zavarta meg.
- A mester ott vár rád - mondta Pao Jü-nek, s a tyúkólra mutatott, ahonnan valóban izgatott kotkodálás hangzott.
- Ez már sok, a mesteretek megbuggyant - fortyant fel Pao Jü, s indulni készült, de ekkor kitárult a tyúkól ajtaja, s Cögyal Tungpo integetett ki rajta.
- Végre ideértél - kiáltotta- Gyere hát, ha a csendes elmét keresed!
Pao Jü bosszúsan odament, s meghajtva fejét belépett a tyúkólba. Odabent riadt szárnyasok figyelték őket, s mindketten leültek egy egy szénakupacra.
- Keresve sem találhat csendesebb helyet az ember - suttogta Cögyal Tungpo - és még dolgozni sem kell érte.
Csendben ültek, szótlanul, s ahogy az éjszaka ráterítette köpenyét a világra, mind mélyebb és mélyebb csönd burkolta be őket, olyan csönd, ami szinte sugárzott, s Pao Jü minden gondját, s baját feledve ámulva hallgatott. Egészen hajnalig ültek így mozdulatlan, s lelkükben szent csendességgel, mígnem Pao Jü felállt, meghajolva köszönetet mondott Cögyal Tungpónak, s elindult a holmijáért, hisz még hosszú út állt előtte. De Cögyal Tungpo még az udvaron utolérte, s megérintve karját megkérdezte:
- A tanításomat meg sem hallgatod?
Pao Jü értetlenül nézte, miről beszélhetnének még?
Cögyal Tungpo teleszívta tüdejét:
- Kukurikú!
|
| | | | |
| | | | | | 100. H2O | 2010. október 21. 00:00 |
| | | | | | | Küldjed, kérlek!:)
(Eddig le voltam tiltva a kommunikációról, húúúú borzalmas volt!!!) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | h2o,
az a palacsinta kolbász kivételével, és ha kell elküldöm egészben, mert ez csak az eleje (bár nem sokkal hosszabb egészben sem),
de amúgy ez ilyen kis gagyiság csak, tele van "lopott" ötlettel :) (épp aliz csodaországbant néztem, az indította el tulképp... asszem érződik...)
na de lényeg, h ha kell írj IDE és elküldöm emailben |
| | | | |
| | | | | | 98. H2O | 2010. október 20. 02:28 |
| | | | | | | Szeretném ha az alábbiakhoz fogható "bármi, akármi..." ki tudna jönni általam a világra!!:)
WOW, holnap elolvasom tiszta tudattal is, (már ha holnap visszatér, attólfügg akarom-e, hogy jöjjön) de így kifejezetten tetszik!!!
:)))
Művészek, kérem szépen, zenekomponista művészek!!!!!
Kettő van belőlle, mutatom kettődarab! A Johanszebasztyián Frakk és a Lidvig fon Bélgólem!!!
Vagy valami ilyesmi...:)
Ezen a Tudásfán viszont egy van, az tuti!
"-Tudod te, merre megyünk?
-Én ugyan nem
-El innen
-De hát itt vagyunk
nem értem
-Itt vagyunk, de egy másodperc múlva ott leszünk, és az itt lesz az ott, az ott pedig az itt
-Erről beszéltem." Csak ezért mert ezen röhögtem!
H2O |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | ez most olyan "miezmárezahülyeségaztak....!"-szerű wow volt, vagy ... ? :D egyértelműsítést kérekszépen :$ |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | salvia vagy bármi ha ügyes vagy
A gondolatok lopakodásának majdnem tökéletes mivoltát az agyamban csak az ízületrecsegés rontja meg. Odabent a sötétben csak az ilyen neszek alapján lehet felfigyelni az aktivitásra. A sejtközösségem kollektív tudata vagyok én, vagyunk mi; aki előtt mindez rejtve marad. Egész csoportok ereszkednek lefelé az axonokon a mélybe, ahol a sejtek már nem kapcsolódnak ehhez a kollektív tudathoz, hanem önállóan, beleszólást nem tűrve vigyázzák az örökké tevékeny sejtcsoportok csendes rabszolgamunkáját. Ha a biztonság kedvéért nem is akarnak bekapcsolódni a közös politikába, azért mégiscsak figyelik a híreket és véleményt is nyilvánítanak. Néhány esetben a többiek egyesült észlelése szükségét érzi a surranók nyomon követésének a titkos mélységekbe vezető köteleken túl is. Olyan helyekre merészkednek ahol csak kevesen jártak, és ahova az út mindenkinek más és senki nem mondhatja meg pontosan mi van ott, még az se aki visszajött. Amely tudatok azonban érzik magukban a vágyat, olyasmit kapnak a kalandért cserébe, amiről más még csak tudomást sem szerez, nemhogy megtalálja, megérintse azt. Útközben önmagukat barátnak álcázó lények támadják hátba őket többször egymás után, és csak úgy juthatnak túl az akadályon, ha beismerik, hogy a barát nem barát hanem ellenség. Mi is leereszkedtünk a többieket meglátogatni, mindig más fonalat követve, amit a rejtőzködő remete gondolatok hagytak maguk után, h visszataláljanak, és mi letaláljunk hozzájuk. Fontos, hogy ez a kettő nem megy egymás nélkül. Lent hatalmas kiolvashatatlan a káosz, a nagy hullámok összevissza csapkodtak minket, esélyünk sem volt megkapaszkodni, az egyetlen megoldás az volt, hogy megnyugodtunk és hagytuk kitisztulni a viharfelhős eget. A pillanatok odabent teljesen értelmetlenek. A sejtek folyamatosan öregszenek és születnek és elpusztulnak, nem akarnak örökké élni, önmagukat ölik meg ha eljön az ideje, és hamvaikkal trágyázzák a vért. Itt a legbensőbb vaksötétben, az alig észrevehető neszek barlangjában is saját építőelemeinkkel találkozhatunk csak, így biztosak lehettünk abban, hogy ami nekik valóság az nekünk is az. Így a pillanatok számunkra is értelmetlenek lehetnek, ha képesek vagyunk lassítani vagy gyorsítani a tudatunkon
két pillanat között a legrövidebb út az aggódás. A tudat ekkor olyan lassú, hogy a kívülálló események mágnes-vonatként látszanak száguldani kényelmes személygépkocsik döcögése helyett. Így a lassú tudatnak nincs elég ideje összeszedni a fontos információkat és a virágos rét közepén is csak azt az egy fonalat képes észlelni, amit odáig követett, hiszen ha nem arra koncentrálna, két közeli fonal között tévedne bele a semmibe. Hiszen neki a két fonal közti egy méter végtelenséggel egyenlő
így hát rátapad az útra és csak egy táplálékfajtát vesz magához
|
| | | | |
| | | | | | 94. kasumi | 2010. január 23. 17:10 |
| | | | | | | Egy hajnalka-trip utóhangjai a fejemben...
Távoli, rég nem látott soha-vidéken át jutott el a megrögzött kábulat oly fokára, ahol már a semmittevés vágya is erőtlen kiáltozásaihoz készült, mielőtt a törpék nesztelen hangjai fellázitották kései korok ostromára.
Hazatért. Megszűnt megszűntnek lenni az idő, melyet ha elképesztő iramban forgat a világ kereke, forditott iramban zuhan vissza a nullpontra.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | De hát nem akarnám a kalózmásolattal megkárosítani U_I-t és a többi ismerös könyvfejezet-írót - hátha százalékot kapnak minden eladott könyv után :)
(Ja meg mert a szerkesztövel is annyira jóba vagyunk, heh heh...) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | gén, kérlek nekem iiis!
bár szerintem nyugodtan feltöltheted valahova, mert nem hinném, hogy csak minket érdekel :) |
| | | | |
| | | | | | 90. onko | 2009. november 7. 12:27 |
| | | | | | | enteo:
én szivesen beleolvasnék.esetleg elküldenéd? |
| | | | |
| | | | | | 89. U_I | 2009. november 7. 12:19 |
| | | | | | | Vadászszezon van; így lehet 2 legyet ütni 1 csapásra és kiugratni a nyulat a bokorból ;-).
|
| | | | |
| | | | | | 88. onko | 2009. november 7. 12:06 |
| | | | | | | wow
azt nem gondoltam volna h antidepresszáns főisten Rihmer Zoltán nevet együtt látom U_I nal.igy talán néhány pszichiáter is tanul valamit.. :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | U_I:
Nekem megvan az egész beszkennelve, átküldjem? ;P
Az esetleges következö, javított kiadáshoz viszont átnézhetem és kommentálhatom a tudatról és/vagy hallucinációkról szóló bevezetö részt. [Itt most megembereltem magam és nem szóltam be.] |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ...kezdek beetetődni. :)
Köszönjük a linkeket. |
| | | | |
| | | | | | 85. U_I | 2009. november 7. 11:44 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | igyekeztem a gondolat sebességével dokumentálni 3-4 percnyi agymenésemet :) (like Hemingway vagy Kerouac)
Jack kerouac 3 napig benzedrint szedett, és csak írt, a gondolatok szabad áramlása, pontok, vesszők nélkül, csak ami jött. Üres fej, és azon gondolkozom ki olvassa majd el ezt, amit én írok, egy kis országban, egy kis nyelven, egy kis közösségben. Egyedül vagyok a csenddel és mégis mindenkivel, itt a semmiben, mert itt mindenki mindenkivel van de mégis egyedül. De olyan jó azt hinni, h egy valakivel, esetleg te vagy egy valaki sok másnak, és olyankor ha már elhitted nehéz utána megbarátkozni a tudattal, h ezt csak hitted
nem jut eszembe szinte semmi, peduig előbb még áramlottak a gondolatok. Zavarodottság és káosz. A világ megfordulása a saját tengelye körül, miközben elektromos gitár zörög, és visít, és hangos repetatív dobritmus. Energia nélkül, csak simán
a csend velem van, mert ő az émn pici csendem, az enyém, és ha egyszer majd úgy akarom, örökre velem marad. Cserébe én is vele. Akkor majd ott leszünk a semmiben, és semmi sem lesz, mert nem lesz mivel érzékelni... boldogság
csend
halk szavak suttognak a fülembe, közben kiráz a hideg. Ki lesz aki majd ezt elolvassa? Kit fog érdekelni? Kinek merném odaadni? Minek? Miért nem érdekel senkit? Nem is ez, de a lelkem
az hogy ki vagyok, hogy mit lehetne tenni, miért érdeklenk mások másokat, miért nem érdeklem én őket? Ha majd a csendemmel összeházasodom, az tiszta lesz, és az egyetlen örök dolog a világban. És a csend majd teremt valamit, mrt olyan mint egy tiszta lap, amit aztán valaki alakítgat a saját kedvére. Mindenki mással van, és én a csendben, a semmiben majd mindenkivel leszek, bár tudom előre, velem senki. Én leszek majd mindenki valakije, ahogy itt is, és én leszek az egyetlen mindenki, akinek senkije sincs, mert senki sem jutott
ez a vég, fiacskám. Nem tudom máshogy elmondani, olyan vicces, és olyan szomorú, az álmaimban, amikben meghalok. Közel egy éve nem volt senki semmijében belemerülve az emlékekbe, este, sötét langyos szellő, együtt. Szavak egymás mellett, amik emlékeket hoznak, szinte érzed. Én érzem, te most érzed? Együtt este
mit csináljak? Mi legyen? Két szerep, két út, rengeteg titkos ösvény, amire nem világítottam még rá az elemlámpámmal, és ezért nem tűntek fel
szerepek, amikkel elboldogulok, de talán jobban rontok a helyzeten
hogyan tegyem, h neki is jó legyen? Mi legyen az első, és a második és az utolsó lépés?
Ami közben van az sohasem olyan érdekes, mint z első a második, és az utolsó. Nem tudom. Hallgass. Egy macska, aki csíkos, meg akarom venni. Vetni a magokat a földbe, kert. Csirpileő madarak, minden rossz lesz, beborul a zág, nem húzzuk sokáig. Hallgatnak a fák a tripről ...ban, és az erkélyről, soha senki nem fogja megtudni, elfelejtődik, nem lesz róla szó sem, hogy lesz akkor örökéletű? Miben nyilvánul meg?
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ja igazad van! tééényleg! :D:D
ez pedig nem is direkt volt (van amelyik rész közben aliz csodaországban néztem, és adott ötleteket, az pl direkt volt :P)
pedig ez egy jó rész :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bár nem szó szerint, inkább csak hasonlít :-)
Besenyő Pista mekkora guru :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sok minden van benne bár azt nem tudom melyik részbe láttad bele! :D de valószínűleg valami régi felvétel emlékének öntudatlan kinyilvánítása lehetett mert régebben sokat néztem :)
amúgy pont a csőevő duhajka óta filóztam valami ilyen "ahogy jön" hülyeség megírásán :D (nem olvastam sajnos csak pár oldalt belőle neten :/) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Taps
Nekem Gyürk Sarolta egyik nagyon régi könyve, a Kút ugrott be, bár ez sokkal álomszerűbb és barátságosabb, míg amaz kicsit őrült, és gonoszabb. Még Besenyő Pista bácsit is feltűnni láttam néhány pillanatra :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | mivel az nem a vége :D:D ezért írtam az elején h folytatásos :P
de köszi szépen, h végig olvastad :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nem lett rossz, olyan mintha egy álmodat írtad volna le.
egyetlen hibaként írnám fel, hogy amikor a végére értem, nem igen éreztem hogy végének kellene lennie. Olyan mintha a vége lemaradt volna. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | asszem máskor inkább feltöltés -> link, de mivel már elkezdtem nem akartam befejezni, bocs... remélem azé lesz aki elolvassa nyomorúságos történetemet :D |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A 72. HSZ-NÉL KEZDD
-----------------------------------------------------------------------------
/4
-Na és mondd, hogy tud a führer egy olyan könyvbe írni, ami még nem is létezik?
-Egy olyan könyvbe a legegyszerűbb írni! Hogyan írnál egy olyan könyvbe, ami létezik? Főleg olyan információt, ami változhat?! Mi lesz, ha egyszer már nem tudok láthatatlanná válni?! Sokkal egyszerűbb az ilyesmit egy nemlétező könyvbe írni
-Hmm
mondasz valamit.
Leültem a padra, mert elfáradt a szám a sok beszédtől, és nem tudtam tovább menni. Egyszer csak arra futott egy perec árus bokor, és megkérdezte kérek-e perecet. Azt mondtam természetesen, erre a nyakamba akasztotta. Nagyon jó illata volt.
-Nem ülsz le beszélgetni velem?
-Bocsánat, de még 3 helyre is mennem kell ma
-Mi az a 3 hely?
-1, Jánossomorjára, 2, Pakaszepercsre.
-És mi a harmadik?
-Mi lenne? Hát az üres.
-Akkor minek mondtad?
-Mert bármikor bejöhet egy harmadik. Nem akartam hazudni, hogy csak két helyre megyek, ezért inkább egy üres helyet is mondtam.
-Aha
Hát akkor jó utat.
-Neked is!
Miután kipihentem a számat, lassan elindultam, és csak mentem és mentem a házak között, amikor egyszer csak megállásra kényszerített egy füllel ásó légibálna, aki egy zöldet mutató lámpa előtt állt, bánatos arckifejezéssel, látszólag már jó ideje, mivel tekintélyes sor halmozódott fel mögötte. Megkerülve a sort odamentem hozzá, és megkérdeztem:
-Miért állsz itt, amikor zöld a lámpa és tovább is mehetnél?
-Mert annyi ideig álltam itt a tiltó piros hipnotikus fénye előtt, hogy mire zöld lett a lámpa, többé már nem is volt kedvem tovább menni
Nem faggatóztam, jobbnak láttam ha tovább indulok, ki a hegyek felé. A hegyek sötétek voltak, de a távolban a lábuknál kis fényekként lebegtek a falvak. Kedvesen hívogattak, úgyhogy elindultam a sötétben.
Már egy jó kilométerje mehettem, amikor valami elsöprő erővel elsuhant mellettem. Olyan gyorsan ment, hogy nem tudtam mi volt az, amég meg nem pillantottam a villany-mozdony drótot a fejem fölött. Még jó, hogy nem álltam alá
ha felakadtam volna az elejére, kitudja hova visz el
Ahogy mentem tovább, egyszer csak megbotlottam valamiben, és elestem. Éppen két kavics közé estem, akik mérgesen arrébb is gurultak. Elnézést kértem tőlük, majd leporoltam magam, és kérdőn nézegettem miben botolhattam meg
kis idő múlva megtaláltam a bűnöst, méghozzá egy szék személyében, ami éppen ott állt a lábam előtt, és a térdemig ért. Gondolkoztam rajta hogyan kéne eltűntetni innen, hogy más ne botoljon meg benne. Sokat morfondíroztam ezen, végül úgy döntöttem legjobb lesz, ha megeszem. Beleharaptam, de hiába volt finom narancsos denevér krémleves íze, ettől még az állaga elég undorító ragacsos volt
ott hagytam inkább.
Újabb kilométernyit mehettem épp, mikor meghallottam, h valaki zakatol. Óvatosan hajtottam el a fenyőágakat magamtól, hogy megtaláljam az embert anélkül, h észrevenne
nem voltam biztos benne, hogy nem közveszélyes az az ember, aki félúton a hegy és a város között megáll zakatolni egyet.
Nem is kellett sokat várnom, egyszer csak előjött teljesen magától, és továbbra is furcsa hangokat bocsátott ki magából. Úgy döntöttem beszélgetek vele kicsit:
-Jó estét!
-Jó estét!
-Hogy van?
-Mi van hogy?
-A himnusz szövege
-Azt nem tudom. Csak egy dalt tudok, de azt csak hajón szabad énekelni
-Hajón? Mi ennek az oka?
-Mert ez egy matróz blues.
-azt hittem az egy egyenruha
-Mi? Dehogyis
egy zenei stílus. Olyan szomorú gitárzenét jelent, amit néger matrózok énekelnek
-Értem
és mondja csak, mit keres itt mostanában?
-Csak erre jártam, és gondoltam megállok kicsit és zakatolok egyet.
-Ez elég furcsa gondolat volt, nem úgy érzi?
-Nem. Sokaknak talán furcsa lehet manapság, hogy van még aki űzi ezt a tevékenységet, de gondolj csak bele
pár év múlva meg majd az lesz furcsa, hogy az emberek brummognak.
-Ugyanmár
A brummogás már évek óta divat.
-Egyszer annak is vége lesz, majd meglátod! De most kérlek hagyj magamra
-Ahogy akarod! Viszlát!!
-Szia! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A 72. HSZ-NÉL KEZDŐDIK
-------------------------------------------------------------------------------
/3
-Hali!
-Jó estét kérem! Mit óhajtasz?
-Szeretném megkérdezni, miért nem a tömeg helyén vagy, és a tömeg miért nem inkább itt van?
-De hát ott is vagyok
-Hogy lehetsz ott is?
-Nagyon egyszerűen
Sőt, egyszerre többször is vagyok ott! Csak figyeld meg!
Éppen ahogy kimondta, a tömeg pont egy hangosabb, másfajta harsogásba kezdett. Nehezen lehetett érteni mit mondanak
mindenféléről beszéltek, különféle sajtokról, a sós levegőről, a fogászatról, a pántos trikókról, sőt még a füllel ásó légibálnákról is. Próbáltam hozzájuk intézni pár szót, de sehogy sem sikerült, mert mintha meg sem hallották volna.
-Én nem hiszem el, hogy ezeket te irányítod! Összevissza kiabálnak, nincsenek is irányítva
-Ostoba vagy
Ki van zárva, hogy nem én irányítom őket
-Már hogy lenne kizárva?
-Miért? Gondolod, hogy talán magukat irányítják?!
-Nem lehet?
-Próbáld ki! Felejts el mindent, be gondolj abszolút semmire, és ne érzékelj semmit, de aztán ne csodálkozz, ha nem találod a világot!
-De hát ezt képtelenség megcsinálni
-Persze hogy az
mivel irányítanak minket!
-Ki?
-Hát valaki
-De ki az a valaki?
-Hát az aki
-Te szórakozol velem?
-Nem veled, hanem rajtad.
-De hát előttem vagy, nem rajtam
-Ott vagyok, ahol csak akarok, sőt, az is lehet, hogy előbb rajtad voltam, csak aztán elfeledtettem ezt veled, és helyette betettem az emlékezetedbe azt, hogy előtted álltam.
-Azt hiszem, te mégiscsak igazán jó vezető vagy!
-Ó, köszönöm!
Úgy éreztem eleget beszéltünk, úgyhogy elindultunk át a tömegen, a vonat sínek felé. A sínek közepén egy padot láttam, amin egy magányos alak ült. Gondoltam megkérdezem mit csinál itt.
-Hát te mit csinálsz itt?
-Ülök
Amint látod
-Úgy érzem nem csak, hogy ülsz, de gondterhelt is vagy
-Jól érzed
-És mi bánt?
-Van egy különleges képességem, de ezzel nagy teher együtt élni
-Ugyan, mi lehet az a különleges képesség, amivel nagy teher együtt élni?
-Láthatatlanná tudok válni.
-Láthatatlanná?! Hiszem ha látom!
-Hogyan láthatnád?!
-Hát
Ez jó kérdés
De ha azt nem is láthatom, ahogy láthatatlan vagy, legalább azt mutasd meg, hogyan válsz azzá
-Azt nem tudom
-Hogyhogy?
-Mert csak akkor tudok láthatatlanná válni, ha senki nem figyel
-Hát ez bizony nehéz ügy
de tudod mit? Ha gondolod, megpróbálok nem figyelni! De
nem ígérek semmit!
-Azt nagyon megköszönném!
-Jó, akkor most megfordulok.
Amikor megfordultam, nem láttam semmit ami mögöttem volt. Bár ez nem is szokatlan jelenség, ha az ember megfordul. Amikor visszafordultam, a fiú ismét ott ült a padon!
-Sikerült?
-Igen!! És köszönöm, hogy nem figyeltél!
-Nagyon szívesen!
-Ne haragudj, de most sietnem kell! Most, hogy bebizonyítottam, hogy tényleg láthatatlanná tudok válni, be kell mutatnom ezt a führernek is, hogy beírja a KKRVSPÜKK-ba.
-Az meg micsoda?
-Hát a Különleges Képességekkel Rendelkező, Vasúti Síni Padokon Ülő Kisfiúk Könyve.
-Értem. És ez a könyv tényleg létezik?
-Most még nem, de talán egyszer majd fog.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | AZ ELŐZŐ HSZ-NÉL KEZDD!
-----------------------------------------------------------------------------
palacsinta kolbász ... /2
-Az ajtód rendkívül barátságtalan.
-Csak teszi a dolgát
Tovább sétáltunk, miközben ránk esteledett. Előbújtak a virágok, és a város zajai felhangosodtak. Olyan volt a zöld pázsiton sétálni, mintha csak füvön lépkednék. Közben mindenfelé virágok illata szállt a levegőben, és néha a zeppelineknek ütköztek, akik ettől irányt váltottak, vagy némelyikük lezuhant. Halkan neszeltek a fűben a madarak, miközben a halakat kerülgettem, félve, hogy meg ne csússzak egyben, és bele ne fulladjak a sűrű gazba.
A tengeri madarak megérkeztek, és a lábujjaimat csipkedték. Azt hihették, valami különösen finom halra bukkantak, bizonyára az átható sajt szag miatt amit árasztott. Egyedül voltunk, így hamar úgy éreztük magunkat, mint akik magányosak. Az erdő felé tartottunk, vissza a városba.
-Arra gondoltam, hogy talán meghallgathatnánk a führer beszédét.
-Führer?! Milyen führer? Hitler?
-Nem. Hitlernek komoly kisebbségi komplexusa volt amiatt, hogy tulajdonképpen nem is létezett
-És ezt ő is tudta?
-Szerintem éppen ezért vált valóra.
-Hogyan lehet a semmiből valami?
-A semmi az semmi, a valami viszont már nem semmi, a nem semmi, az meg már valami.
-Akkor lehetséges, hogy ha valami egy kicsit is nem semmi, akkor az létezik?
-Minden bizonnyal!
-Azt hiszem mégis csak el kéne menni arra a beszédre!
Elkanyarodtunk, és megvártuk, amég a gördeszkás csiga elgördül az útból, aztán végigmentünk a paplanokkal szegélyezett postások mellett, akik mind-mind barátságosan integettek.
-Kérlek! Nézd meg ezt az újságot! zúgták egyszerre.
Elindultam a legközelebbi felé, mire nagy kiabálás támadt, és az összes az enyémet nézd! kiáltásokkal fordult felém, anélkül, hogy akár egy lépést tettek volna. Ezen kívül mindegyik pólóján, valamilyen tört volt.
Mit sem törődve a többiekkel, odamentem a 34/3-os törthöz, és kezembe vettem az újságot.
Amikor belelapoztam, csak ennyit láttam:
A valóság nem jeleníthető meg. Kérem várjon néhány percet!. De én hiába vártam, semmi nem történt, az összes többi oldal viszont üres volt.
-Mondd, sokáig kell még várni?
-Egészen addig, amég meg nem érted a világot.
-Ezt nem értem teljesen
-Hát akkor mondd el, hogy mennyire nem teljesen érted!
-Ezt nem lehet elmondani
-Miért nem lehet?
-Mert igazából nem értem, mit nem értek.
-Ó, te mindenre tudsz kifogást találni, ugye?! Ez nagyon nem jó
-Én nem fogtam ki semmit!
-Akkor miért fogod azt az újsádot?
-Te mondtad, hogy nézzem meg!
-Egy szóval sem mondtam viszont, hogy fogd is meg!
-Hát de másképpen hogy nézhetném meg?!
-Már azelőtt is nézted, hogy megfogtad volna
-Akkor meg miért mondtad külön, hogy nézzem meg?
-Most megfogtál!
-Hiszen hozzád sem értem
-Fogd be a szád!
-Tele a kezem az újsággal
De mindegy is
vissza is adom
-Már összefogdostad! Hát fizesd ki!
-Dehogy fizetem! Egy olyan újságot, amiben nincs is semmi?!
-Miért kéne, hogy legyen benne valami? Akkor az kizárná, hogy az egész világ benne legyen. Így viszont benne van
-Najó, itt van 2 Forint. Remélem elég lesz.
-Hogyne
A viszont látásra!
-Csá!
Azzal tovább indultunk a szomorú arcú postások között, akik nem jártak sikerrel újságeladás témában. Az utca egy kis szakadékba torkollt, aminek az aljára egy lift vitt fel. Onnan egyenesen egy kis háztetőre mentünk, ahol egy alagútban mindenféle ember piknikezett. Nagy volt a zsivaj, így alig hallottuk egymás szavát, bár tény, hogy nem is beszélt egyikünk sem. Amikor megérkezett a pizzaszállító, mindannyian felpattantunk az autó csomagtartójára, és visszatolattunk pár métert, hogy ne ugyanott szálljunk le. Mire megérkeztünk, egészen besötétedett az ég, és feljöttek a csillagok.
A távolban már láttam a führer alakját, de nem tudtam pontosan kivenni. Ott állt egy kis lejtvényen, a tömeg pedig fölötte szónokolt neki. A führer néha hangos csatakiáltást hallatott, aztán tovább figyelte a harsogó tömeget. Ahogy közelebb értem hozzá, megszólítottam:
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | khm khm :D
nekiálltam írni valami mese szerűséget... folytatásos...
hát szóval izé... ilyen szösszenet, majd akinek van kedve kezdjen bele :)
--------------------------------------------------------------------------
Palacsinta kolbász kivételével
-Tudod te, merre megyünk?
-Én ugyan nem
-El innen
-De hát itt vagyunk
nem értem
-Itt vagyunk, de egy másodperc múlva ott leszünk, és az itt lesz az ott, az ott pedig az itt
-Erről beszéltem.
Bekanyarodtunk egy nagy boltívben elhajló ház alá, hogy leüljünk a fűbe. A város egészen más volt így, a csillagfényben, mint nappal. A csillagok annyira erősen világítottak, hogy nem volt szükség lámpákra, sőt egyik másik olyan közel volt, hogy a zeppelineknek kerülgetniük kellett őket.
-Szerinted nem veszélyes zeppelinnel a sötétben repkedni, amikor ennyi csillag van az égen?
-A csillagok világítanak, így könnyű kikerülni őket
bár tény, hogy egy zeppelin nem egy biztonságos jármű.
-Gondoltál már arra, hogy mekkora lehetőség van az alternatív járművek gyártásában?
-Konkrétan?
-Pl ott vannak a bio-járművek
a természetben nincsenek véletlenek
-Nem értem
-Ott a disznó pl.
egy indokolatlanul áramvonalas állat.
-Világos
-És még biogázokat is termel.
Sokáig elmélkedtünk ezen, aztán egy kb 2 méteres árnyék megzavarta a nyugalmunkat. Mindketten elfojtottuk a lélegzetünket, és vártuk, hogy mi fog történni. Az árnyék gazdája a szemközti emeletes ház mögül közeledett. Mindketten becsuktuk a szemünket, hogy ne vegyen észre minket, ha erre jönne
kicsivel később már elviselhetetlenné vált a kíváncsiságom, és ezért kipillantottam szempilláim közül. Majdnem hanyatt estem a nevetéstől, amikor megláttam, hogy az árnyék egy csigáé, aki békésen araszolgatott felénk gördeszkáján. Arra gondoltam, milyen jó, hogy manapság a csigáknak is van joguk a gördeszkához, és már nincs rá szükségük, hogy hason vonszolják 2 tonnás testüket. Ráadásul sosem éltek vissza ezzel, és amikor egy ember közelébe értek, mindig lassítottak kicsit, nehogy véletlenül elüssék. Hosszú nevetésem azonban félbeszakadt:
-Tudod mit ünneplünk ma?
-Tudtommal semmiféle ünnep nincsen ma. Válaszoltam értetlenül.
-Nincs? Valóban?
-Azt hiszem.
-Hát az igazság az, hogy ma tényleg nincs semmilyen ünnep. Így aztán ma azt ünnepeljük, hogy nincs semmilyen ünnep.
-Rendben.Talán menjünk ki a végállomásra.
-Rendben.
Elindultunk tehát visszafelé, de mielőtt hazaértünk volna, egy ajtóval találtuk szemben magunkat. Konkrétan a házunk ajtaja volt az, de semmi oka nem volt rá, hogy ott legyen. Be akartam nyitni, de nem nyílt. Gondoltam azért, mert túl durva voltam, ezért inkább ráköszöntem:
-Jó napot! Elnézést, de ön be van zárva.
-Jó napot! Biztosíthatom afelől, hogy én bármikor elmehetek innét, és sehova nem vagyok bezárva
-Nem úgy értettem
-Nem úgy? Hogy érthette nem úgy?
-Ön egy ajtó.
-Jah! Világos! Válaszolta vihorászva
-Mi világos? Hiszen éjjel van
-Nem érdekes
Különben is, én éjjel nappal itt állok.
-És esetleg
-Szeretne bemenni?
-Aha
-Sajnálom, de ki van zárva.
-Hogy bemenjek? De hát miért?
-Nincs kizárva, hogy bemenjen. Csak ki van zárva. Mondta szórakozottan.
-Aha
De hát előbb azt tetszett mondani, hogy nincs bezárva
-Mert nem is tetszek bezárva lenni. Bármikor elmehetek.
-És mi lenne ha elmenne, és addig én bemennék?
-Ha ez így működne, akkor nyugodtan megkerülhetne, és bemehetne, de nem így működik. Mi ajtók azért vagyunk, hogy átlépjenek rajtunk
-De hát ez szomorú
-Ki kérem magamnak! Az ablakoknak szomorú
rajtuk átnéznek.
-Értem
de miért nem kerülhetem meg egyszerűen?
-Hát mert az udvariatlanság lenne.
-Értem
Hát akkor kénytelen leszek tovább menni.
-Én is úgy gondolom, hogy ez helyes döntés
Viszlát!
-Viszlát, és elnézést!
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ez olyan volt mintha Dali belefestett volna a Micimackóba. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "...Az emberek mindig ilyen hülyeségeket kérdeznek a kutyáktól, és én folytattam ezt a gyakorlatot. Válasz persze nem érkezett, így ütésre emeltem a papucsot, hátha valamilyen homályos összefüggést sikerül kicsikarnom a kutya agya és a papucs között, ám ekkor valami történt. Azt vettem észre, hogy az oldalamra zuhanok. A kutya alá kerültem, de ő nem támadott hanem megnyalta az arcomat. Távolodni próbáltam, de nem voltam magamnál.
Egy lámpaoszlop fénye alatt találtam magamat. A kutya továbbra is felülről nézett rám. Négy lábon, farokcsóválva.
- Mi van? -kérdeztem csak úgy a kutyától.
A kutyánk rám nézett, s lazán ennyit mondott.
- Mi bajod van?
- Könnyű neked onnan föntről. - mondtam magamonkívül. Négykézlábra áltam, és mostam az arcomat a száraz kezemmel.
- Dalai Láma? Mi van? - lepődött meg a kutya.
- Hol vagyunk? -kérdeztem.
- Itt vagyunk, mindig itt vagyunk. - válaszolta, s boldogan leugatta a pacsuliszagú szomszéd kutyát. - Ébredj! - majd lehugyozta a falat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én egyszer csináltam meg, hogy MÁV vonaton hagytam ilyesmi írást. Ha másnem a takarítónő olvassa. Nem is értem miért most jövök rá újra.
Anarchist propagandismo
10 forint egy ilyen lap. 100 forint/siker. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | neeee :D hallod te nem vagy semmi :D
ez mehetne egy gyerekkönyvbe :P |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A Papucs
Ma kicsit később értem haza a szokottnál, az ég alja már vörösben játszott, s néhány stréber csillag egészen kimerészkedett a kora esti égboltra, hogy megfelelő aláfestéssel szolgáljon filozofikusnak aligha nevezhető gondolataimra, mik a várható vacsora ínyencségei körül forogtak. Sietősre fogtam hát lépteimet, s a kelleténél hangosabban csuktam be magam mögött a kertkaput, igen az éhség mindig kapkodóvá tesz, s ma alig ettem valamit. Régi szokás ez, egyszerűen csak elfelejtek enni, ha valami dolgom van. Amúgy is, a kiéhezett embernek minden finom, talán ez is motivál. De ahogy ott baktattam a kertben, egy különös tárgyra figyeltem fel a fűben, sötét sejtelmeim támadtak, s közelebbről szemügyre véve borúlátásom igaznak bizonyult. A papucsom volt az, és a múlt időt nem véletlenül használom. Csak volt. Groteszkül hevert ott a fűben, mint megcsonkított áldozat egy véres merényletben, s én úgy guggoltam felette, akár egy bűnügyi nyomozó, igaz nyomozásra semmi szükség nem volt, hiszen jól tudtam mi történt, ugyanaz mint az elmúlt hetekben szinte minden nap. Szitkozódva felegyenesedtem, s elindultam megkeresni a bűnöst, ami szintén nem volt nehéz, hiszen mindig ugyanoda bújt, ha valami rosszat tett, s erről még kitartó ütlegeim sem tudták leszoktatni. Fáradt voltam és éhes, de a harag erőt adott, s elhatároztam bármi is történik, most már leszoktatom a papucsaim gyilkolásáról a kutyánkat. Hátul találtam rá, tudta már mi következik, s ez alkalomból még egy kis extra bűnbánatot is tanúsított, amit fülei leszegésével jelképezett. Persze nem hatott meg.
- Mit csináltál már megint, mi?
Az emberek mindig ilyen hülyeségeket kérdeznek a kutyáktól, és én folytattam ezt a gyakorlatot. Válasz persze nem érkezett, így ütésre emeltem a papucsot, hátha valamilyen homályos összefüggést sikerül kicsikarnom a kutya agya és a papucs között, ám ekkor valami történt. A világűrben találtam magamat! Hogy-hogy nem, nem tudom, de a sziporkázó végtelen kellős közepén voltam egyes egyedül, illetve nem is egyedül, mert a kutyánk ott ült továbbra is mellettem.
- Hová kerültem? -kérdeztem csak úgy a semmitől.
A kutyánk rám nézett, s lazán ennyit mondott.
- Ó, csak egy másik szemszögből nézzük a jelenetet.
Már meg sem lepődtem.
- Másik szemszögből?
- Ugyan, már a Dalai Láma is megmondta, hogy gondolkozz távlatokban, innen van egy kis rálátásod a dolgokra.
- Rálátás? Én nem is látok semmit, hol a föld egyáltalán?
- Ki tudja, talán az a pötty ott balra, de egyébként is félbehagytál valamit, nem akarsz megverni?
- Mi? Megverni? Minek?
- Ott van a kezedben.
Ránéztem a kezemre, ott volt benne a papucs. Na de ki francot érdekel egy szaros papucs? Elszégyelltem magam. Leültem mellé egy csillagra.
- Haragszol rám? - kérdeztem.
- Nem értem miről beszélsz, én egyszerűen csak vagyok. Mindig azt teszem amit tennem kell. Nem tudom milyen haragudni. Nem, nem haragszok.
Boldogan átöleltem, a papucsot meg eldobtam a francba.
- De hol lehetünk? -kérdeztem.
- Itt vagyunk, mindig itt vagyunk. - válaszolta, s boldog ugatással átugrott egy naprendszeren.
Azóta mezítláb járok otthon, egészségesebb is így, viszont a kutyánk mindig kap egy új papucsot. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Li-Vej
Történt egyszer Kínában, hogy két barát úgy határozott, az útnak adják magukat, s addig meg nem állapodnak, míg egy szent embert, egy mestert találnak, aki segít nekik megszabadulni a lét gyötrelmeitől. Számtalan helyet bejártak, sok bölcset hallgattak, de egyiknél sem érezték azt, hogy valóban szent lenne, s érdemes lenne követni.
Egy napon aztán találkoztak Li-Vejjel, aki kolduló szerzetes volt, s sokfelé ismerték nevét. Li-Vej ábrazata olyannyira egykedvű volt, s mozdulatai annyira nyugodtak, hogy a két barát, bizakodni kezdett, talán megtalálták az igazi mesterüket.
- Elkísérhetünk utadon? - kérdezték.
- Mi közöm van hozzá? - mondta Li-Vej.
Így hát együtt folytatták az utat. Egy napon, ahogy mentek, hatalmas eső kerekedett, csak úgy csapkodta a vándorok testét, másodpercek alatt bőrig áztak. A két barát beugrott egy fa koronája alá, s onnan kiabáltak Li-Vejnek.
- Gyere gyorsan, mert teljesen elázol, a végén még tüdőlobot kapsz!
Li-Vej hátra sem fordult.
- Mi közöm van hozzá?
A két barát összenézett, furcsa egy alak ez a Li-Vej!
Egy másik napon éppen koldultak, mikor egy tolvaj megragadta Li-Vej tálkáját, s elfutott vele. A két kereső azonnal odarohant.
- Siess Li-Vej, még elfut az az átkozott!
Li-Vej arra sem nézett.
- Mi közöm van hozzá?
A két kereső megint összenézett. Úgy látszik ez a Li-Vej lemondott már minden földi dologról.
Sok ideje vándoroltak már együtt, mikor Li-Vejt felkereste a császár követe, s tolmácsolta a császár meghívását, ki igen szeretett volna vele találkozni.
- Mi közöm van hozzá? - mondta Li-Vej.
A két barát teljesen elámult. Li-Vej még a császárt is visszautasítja, ez az ember bizonyosan szent. Most már biztosak voltak benne, hogy jól döntöttek, s megtalálták az igazi mestert.
Ahogy így mentek, egy végtelen síkra érkeztek. Napok óta nem ettek semmit, a lábuk alig bírt engedelmeskedni. Már estefelé járt, mikor találtak egy barlangot, ahol valaki ottfelejtett egy darab kenyeret. Megörültek a barátok nagyon, s miközben Li-Vej leült, ők elszaladtak tűzifáért. Mikor jöttek vissza, hát azt látják, hogy Li-Vej mindent megevett, még egy falást sem hagyott a kenyérből. Szörnyű haragra gerjedtek.
- Hát miféle szent vagy te, hogy ránk még csak nem is gondolsz? - ordítoztak - Egész idő alatt csak azért követtünk, mert bíztunk abban, hogy te igazi vagy!
Li-Vej oda se fordult.
- Mi közöm van hozzá?
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | The End
Köszönöm
Persze, hogy továbbíthatod :-), annak nagyon örülnék.
Sejteni lehet a végét a történeteknek? Igen, hát attól függ ki olvassa őket :-)
És persze ez még javában a csiszolódás korszaka esetemben ... |
| | | | |
| | | | | | 62. the end | 2009. szeptember 17. 18:28 |
| | | | | | | először is: az összes itt leírt gondolat az adott pillanatban létezett, bár kijelentő módban íródtak, nincs értelme őket bírálni, úgyis túl makacs vagyok hozzá ;) persze véleményezni azt lehet, csak közlöm, h nincsen vele célom, nem vagyok biztos benne, nem CSAK így látom a valóságot meg... minden másodpercben változik róla a véleményem.
másodszor: még soha senki nem látta a kis könyvemet amibe ezeket leírtam, szóval ezeket a dolgokat is most látja először más :) izgi nem? :D
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| | | | |
| | | | | | 61. the end | 2009. szeptember 17. 18:24 |
| | | | | | | (márc 14; Valóság)
öntudatlan elemekként elfogadjuk a színes, magas falakkal körbevett baromfi-udvart valóságnak (otthonunknak). nem gondolkozunk a falakon kívül, nem elmélkedünk róla van.e valami, vagy semmi azon kívül, amit a "világról" tudunk. eszünkbe se jut megcáfolni, hogy ez a VALÓSÁG . az emberi valóság egy, a társadalmi megegyezésen alapuló közös látásmód, amit el kell fogadnunk legmélyebb szinten, hogy a kultúra egy lassú, hosszú rendkívül szelektáló, nagyon kifejezett, és nagyon korlátozó folyamat együttes eredménye egy zavartalan, irányítható, egységes csorda legyen. ez a megegyezés eltakar minden más lehetőséget. senki nem érzi át többé a szó végtelenségét: VÉGTELEN. a valóságot a mi logikus okfejtésünk tartja életben, és diktálja,hogy az ebből származó ideák és gondolatok uralják turomásunkat és megszabják mit hogyan lássunk, és mi szertint cselekedjünk a világban. hihetetlen nyomás. az észlelés kapuinak bezárása. ami kívül áll a nagy megegyezésen, hogy mit foghatunk fel, azt a racionális ész azonnal elveti, így sosem éri károsodás az emberiség látásmódjának vékony takaróját, a nagy közös alkotást.
(jan 28)
annyi fogalmat alkotott az ember, amennyi dolog az életben talán nincs is. ezekkel pedig ügyesen elfalaztak magukat egy nagy "közös" valóságot, amit úgy megszoktak, hogy később más meg sem kérdőjelezték, hogy a falon kívül nincs semmi. de a semmi nevű szóra nincs definíció, mert felfoghatatlan. és pont ez van "kinn", talán jellemzi is a semmi fogalma. az agy viszont alkalmazkodik, bár könnyen nyílik, senki sem ismeri a kulcsot, pedig ott lapul bárki zsebében, mert hát az élet egyszerű dolog, a legegyszerűbb, és az értelme maga az élet, de ami könnyű, azt összezavarják a filozófusok, elgondolkodnak a világ dolgain, a jón és a rosszon, és a világ legegyszerűbb dolgait bonyolítják labirintussá a nagy közös valóságon mindvégig belül maradva, és az emberek ezt is megszokják, és amit meszoknak az elvakítja őket, ami pedig elvezet a téves felismerésekhez, a káoszokhoz, amikor az összes élőlény a Természet, és ezzel együtt önmaga ellen fordul. Csakhogy előbb elpusztulnak majd, minthogy megszólalhatnának. ha a rovarok elpusztulnának, felbomlana a tápláléklánc, és kipusztulnának a madarak is.. de ha meghalna az ember... mi történne?
(jan 29 szavak)
ha a szavak korlátoznak, tényleg lehet, hogy elfelejtjük idővel a maradékot? olyan a szó meg a jelentése, mint egy szabályos alak amit ráhelyezünk egy amőbára. ha nagyobb mint a szabálytalan jelentés, azt mondjuk nem pontos, de ha kisebb, megszokjuk, hogy a lényeg elveszik az amőba néhány állábával együtt. amőba alakú szó pedig nincs. még nem találták fel.
(jan 29 akarat)
az akarat a "merés" és a cselekvés alapja is. meg talán több mindennek is. ha valamit NAGYON akarunk, hiába remegünk, megtesszük. ha nincs akarat, azt általában máshogy igyekszünk kifejezni, mert az akarat az olyan emberi, akarattól függő dolog. tehát olyasmi, amiről tehetünk. ha viszont valami olyasmiről van szó, ami egyfajta tehetetlenséget fejez ki, ehhez az eszközhöz nyúlunk: "nem nem merem, hanem nem akarom!" Anyád!
a miért meg egy megkérdőjelezett akarat. mert ugye az akarat az céltalan, ha önmagát vesszük, és iránya lesz, de ha az irányban nem vagyunk biztosak, vagyis nem akarjuk eléggé megvalósítani a célt amit kitűztünk, akkor már ott a miért. ha csak akarunk, akkor az tölti ki az akarat-üreget, a miértnek már nincs hely benne. ha előbb jön a cél, aztán akarunk akaratot, akkor ott lehet a miért, mert előbb odaérhez a narancshéj alá, mint az akarat.
ha mind végtelenek vagyunk, és minden ember a saját valósága, akkor tulajdonképpen ugyanolyanok is vagyunk. a nagy közös valóság a gyümölcs héja, ami túl sokban nem különbözik, de alatta az egyiknek citrom íze van, a másiknak meg narancs. mi közünk egymáshoz? |
| | | | |
| | | | | | 60. the end | 2009. szeptember 17. 18:21 |
| | | | | | | elolvastam, tetszik! :)
kapok engedélyt továbbítani még egy-két embernek?
amúgy egy bajom volt velük, szinte mindnek sejtettem már a végét, és így nem volt akkora a csattanó :D
ja és a szúnyogtestvér a kedvenc :)
................................................. |
| | | | |
| | | | | | 59. the end | 2009. szeptember 13. 22:37 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | the end
Elküldtem neked a könyvet mailben, de visszapattant. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nyomassad, van hely a neten bőven :-)
De ez a manusz! :-)
Mától minden nap ma van :-) |
| | | | |
| | | | | | 56. the end | 2009. szeptember 11. 23:30 |
| | | | | | | örülök neki, h neked is tetszik :) szerintem megérdemlik a figyelmet! én se régóta ismerem... hallgass tőlük mást is, elég sokoldalúak.
és ha ez tetszett, ezt még nézd meg: http://www.webcsatorna.hu/page/berczesirobi01
lehet nem ismered őt, lehet igen... a hiperkarma nevű együttes énekese... ő is egy érdekes ember :D a videó legvégén pedig a RedHotChilitől az UnderTheBridge hallható... magyarul...
------------------------------------------------------
gondolkoztam, mit írhatnék még, h ne offoljam széjjel a témát, és rájöttem, h itt figyel a polcon az "elmélkedős füzetem", amibe hülye gondolatokat írok... szóval ha lesz időm, akkor onnan is másolgatok majd :P remélem az is tetszeni fog ^^ |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Basszus!!! Köszönöm az élményt, határtalan hála :-)
Az unplugged verzió is beadta , de továbbmentem és a Kéjgáz című számuk meg egyenesen lerepített s skáláról. Nem is hallottam még róluk amúgy eddig.
Danke
Nekem amúgy az Anathema ugrott be egy picit, ha hasonlítanom kell, de persze teljesen más :-) |
| | | | |
| | | | | | 54. the end | 2009. szeptember 10. 22:28 |
| | | | | | | nem ide illik, de hallgasd meg a zenét... és nézd hozzá hogy adja elő :)
nagyon érdekes szerintem...
ma mindenkit ezzel zaklatok, holnap koncert :) http://www.youtube.com/watch?v=c0pBIAKWK5c
de a szöveg tetszik legjobban... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A jó öreg nitrohígító :-) Én a mai napig nosztalgikusan gondolok rá ...
Szerintem vágj bele megint az írásba, nagyon jó kikapcsolódás, és a tehetséged is megvan hozzá. Kíváncsi vagyok így pár év kihagyással mi jön elő belőled. |
| | | | |
| | | | | | 52. the end | 2009. szeptember 10. 18:29 |
| | | | | | | meg egy sokkal gagyibb... (az előző nem olyan hosszú, csak nem akartam közvetlenül ide)
Kaméleon
Az apuka éppen az utcán sétálgatott, amikor összefutott az egyik barátjával akivel már régen nem találkozott-, és beszélgetni kezdtek. Nagyon szerette a barátját, szinte bármiről el tudtak beszélgetni órákig. Most is így történt. A barátja éppen a lányával ment az óvodába. A lány 5 éves volt, és a barát nagyon szerette. Főszereplőnk megsimogatta a kislányt, és kedvesen mosolygott neki, amikor tovább indult.
Megérkezett haza, ahol felesége várta. Csendben leült az asztal mellé, aztán végighallgatta türelmesen, ahogy felesége elmeséli az aznap történteket. Amikor gyerekei hazajöttek, és puszit adtak neki. Később, amikor már este volt, felkísérte őket a szobájukba, esti mesét olvasott nekik, aztán betakargatta őket. Minta apuka volt
Másnap reggel korán kelt. Sok dolga volt. Kiírta feleségének, hogy későn jön, aztán csendben lelopódzott az alsó szintre, megkereste a kabátját, majd finoman becsukta maga mögött az ajtót, nehogy felébredjen a család. Beült az autóba. Arcán nem látszott gondterheltség, sem komorság. Teljesen vidáman indult el. Nem állt meg a bolt mellett, nem a gyár előtt, nem is az autókereskedésbe ment dolgozni. Egyenesen egy kis faházhoz ment, a városka szélén, ami távol esett a civilizációtól. Leült a kalapos férfival szemben, majd beszélgetni kezdtek. Közben arca komolyra váltott, de még mindig inkább a közömbösséget tükrözte, mint a fájdalmat. Belépett két másik ember is, komoly arccal, villogó szemmel. Jelenlétük megkövetelte a komolyságot, s az apa ehhez alkalmazkodott. A kalapos férfi arca riadt volt, és zaklatottan beszélt, egyre gyorsabb tempóban. Az apuka mélyen a szemébe nézett, majd egy utolsó szót szólt még mielőtt véget vetett volna a férfi életének. Az először vonaglott, visított, ahogy szervezete lassan, de biztosan megadta magát a tüdőbe áramló véres halálnak. Nem volt könnyű. Az apa egyik kezével fogta, -a másik két férfi segített neki,- másik kezével pedig egyértelmű mozdulatokat tett. A kalapos férfi vonaglása, és reszketése alább hagyott, lassan lecsúszott a székről, majd ernyedten összehullt a padlón. Fájdalmas halálát egy gyomorszúrásnak köszönhette, aminek következtében, minden csupa vér lett
este az apa hazament, megmelegítette az ételt a feleségének, aztán gyerekeit gyengéden az ágyba fektette, majd ő is elszenderült mellettük.
Reggel a felesége valami furcsát vett észre. Férje pedig ugyanolyan szelíd mosollyal nézett rá ahogy eddig. Csak éppen a nő nem tudott a szemébe nézni
bizony nehéz is az ember szemébe nézni, annyi ellentétes érzelem van benne. A kéz, amely reggel még simogat, este megöl valakit, aztán újra simogat
gyengéden, ahogy senki más nem tudna
.............................................................................................
amúgy nem vagyok lelkibeteg :), csak régebben (most is de már nem ennyire) nagyon foglalkoztattak az emberek érzései, gondolatai (főleg szó szerint leírni azokat)... szerettem volna beléjük lesni...
|
| | | | |
| | | | | | 51. the end | 2009. szeptember 10. 18:14 |
| | | | | | | jól tudod fokozni az izgalmat :):) sajnos sosincs elég időm, pedig most már én is írnék végre... kedvet kaptam :)
csak most csak neked(vagy másoknak :D), csak itt, egy régi: http://data.hu/get/1701826/ize.doc.html
VIGYÁZZ VELE, elég meredek... és ELŐRE MONDOM, h van benne ami személyes tapasztalat, de a másik része meg csak simán kitaláció... az már más kérdés, hogy milyen arányban... :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az írások olyan tudatállapotban születnek, hogy éppen lelki bungee jumpingolok, csak nem lefelé hanem felfelé, és többnyire sikerül beleragadni a pillanatba. Egyébként jó zene ad ihletet, meg az üres lap előttem, amit valamivel meg kell tölteni, nem tudom amúgy honnan jön :-)
Warau tanítása
Élt egyszer Japánban egy remete, akiről azt beszélték, hogy mindent tud. A remetét Waraunak hívták, s igen félelmetes híre volt. Azt mondták, hatalmas ember, szörnyű nagy szakállal, a tekintetét pedig kevesen tudják állni. Warau mindig vándorolt, erdők és végtelen nagy hegyek őrizték lábnyomát, s igen szerencsésnek volt mondható, aki véletlenül összetalálkozott vele. Az ám, de egy éjszakát sem tudott eltölteni még vele senki, bármennyire is érdekelte őket Warau tudása. Állítólag a remete tanításai olyannyira félelmetesek voltak, hogy aki csak hallotta, rögtön hazafutott. De ahogy ilyenkor lenni szokott, az emberek csak még kíváncsiabbak lettek, s egyre többen járták az erdőt, s a hegyeket, hátha meglelik Waraut. Így volt ezzel három barát, Karada, Chisei, és Ishiki is, akik hetek óta keresték a remetét a végtelen erdőben, remélve, hogy Warau átadja nekik tanítását.
És a szerencse rájuk mosolygott. Egy nap, mikor már alkonyodott, megpillantották Waraut, amint egy kis patak mellett üldögélt. Tisztességtudóan meghajoltak előtte, s kérlelték ossza meg velük tudását. Warau robajlóan felnevetett, majd intett nekik, s együtt elkísérték a barlangjába, ahol nagy tüzet gyújtottak, és leültek köré. Már beesteledett, a lángok fényében Warau hatalmas alakja kísértetként magasodott föléjük. Halkan ropogtak az ágak a tűzben, a három barát fejében pedig egymást kergették a gondolatok; ugyan mit fognak most hallani? Végül Warau rájuk emelte tekintetét, s mély, dörgő hangon megszólalt.
- Az első tanítás az, hogy Te nem létezel.
Meghallják ezt a barátok, sehogy sem fér a fejükbe. Ekkor Karada felpattant, s futásnak eredt. Warau felnevetett, s folytatta.
- A második tanítás az, hogy Én sem létezek.
Most Chisei ugrott fel, s meg sem állt hazáig. Egyedül Ishiki maradt ülve, s Warau barátságosan rámosolygott.
- Még senki sem hallgatta meg a harmadik tanításomat - mondta.
- És mi lenne az? - kérdezte Ishiki.
Warau elnevette magát.
- A harmadik tanítás az, hogy mégis minden létezik.
|
| | | | |
| | | | | | 49. the end | 2009. szeptember 9. 21:42 |
| | | | | | | ez duurva!
tetszik! ha esetleg van még, szívesen elolvasnám :) érdekes abba is belegondolni, hogy vajon ez milyen körülmények között juthatott eszedbe... mi volt az ihlet stb... nemtom én tudnék-e ilyet... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A zen cuccaimmal Hejőt lehetne rekeszteni :-) Még pár oldal hiányzik, hogy készen legyen a könyv. A következő történet sok embernek bejött, sőt volt hogy már mesélték is egyik barátomnak egy másik városban, (email-ben kering a hálón).
Mostmég Rinpócse
Élt egyszer egy ember, akit Mostmég Rinpócsének hívtak, s azt beszélték róla, hogy elérte a nirvánát. Számtalan követője akadt, ahogy ilyenkor lenni szokott, s nem múlott el nap, hogy ne zavarták volna meg magányát.
- Avass be Rinpócse! - kérték - Had szegődjek a szolgálatodba.
- Miféle badarságokat beszéltek! - csodálkozott ilyenkor, s hogy a keresőket kiábrándítsa, kitalálta, hogy aki megfelel neki két kérdésre azt tanítani fogja. A kérdésekre persze lehetetlen volt jól válaszolni. Egyszer azt kérdezte:
- Meséld el nekem, hol voltál 500 évvel ezelőtt!
Máskor meg ezt:
- Meséld el nekem, hol leszel 500 év múlva!
Helyes válasz persze nem akadt, Mostmég Rinpócse pedig a térdét csapkodta nevettében, s legalább jól szórakozott, míg az utat járta. De a keresők nem tágítottak. Tudták, hogy a mester csak próbára teszi őket.
Így vándoroltak nap mint nap, s mivel senki sem tudta merre megy a mester egyáltalán, sokan elmaradoztak, s mind kietlenebb vidékekre értek, úgy lettek egyre kevesebben.
Végül már csak egy kereső követte a mestert. Szó sem esett, csendben vándoroltak, s csak a táj változott körülöttük, hol hegyek szegélyezték a láthatárt, hol üres puszták, hol pedig az örökké hullámzó óceán. Egy napon aztán, ahogy mennek, Mostmég Rinpócse hátra fordult.
- Hát te meg hova jössz? - kérdezte.
A kereső előrelépett s meghajolt a mester előtt.
- Rinpócse, azt hiszem, tudom a választ a kérdéseidre - mondta.
- Na, akkor hol voltál 500 évvel ezelőtt, és hol leszel 500 év múlva? - mosolygott a mester.
- Úgy hiszem Rinpócse, pontosan Itt.
|
| | | | |
| | | | | | 47. the end | 2009. szeptember 9. 16:30 |
| | | | | | | akkor rajta :P
legalábbis ha érdekel, hogy érdekel, mert komolyan érdekel :)
mindkét fajta |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Évekkel ezelőtt én is alkottam pár borúsabb írást, ma már zen történetek jönnek belőlem :-). Nemtom, át kell túrnom a fiókokat ... |
| | | | |
| | | | | | 45. the end | 2009. szeptember 9. 15:12 |
| | | | | | | vííí örülök, ha sikerül vele kicsit átadni amit akartam (egyszerűen csak az volt a cél, h kellően "zavaros" mégis értelmes legyen) :)
hát nekem van még pár, de azok már fele ennyire nem jók... viszont mostanában megint vannak ilyen gondolatok, és gondoltam már rá, hogy leírogatnám :)
nektek nincs véletlenül valami hasonló? én is szívesen olvasom a szétcsúszós "irodalmat" :) persze tripeket is, de az nem egészen ilyen... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Jesszum Pepi! Nagyon szétkínálós komolyan.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem fasza :) Kellemesen szürrealista. Nekem bejön, szívesen olvasnék több ilyet. |
| | | | |
| | | | | | 42. the end | 2009. szeptember 8. 22:00 |
| | | | | | | hát gondoltam ide teszem... nem nagyon tudom hova beilleszteni, de mégis úgy érdekelne a véleményetek...
szóval írtam egy ilyen kis agymenést... eredetileg egy enyhén szólva zavaros elméjű ember agyával gondolkozós agymenés volt az egész, de nem sikerült valami izgalmasra az a 3 oldal sem :), (13-14 évesen írtam és nem voltam egy nagy guru írásban, de belejavítani meg nem akarok, mert attól más lesz...) úgyhogy inkább csak
részlet:
"...Apám mérges volt, mert nem főztem vacsorát. Megint megvert. Folyt a vérem, de ezúttal nem hagytam, hogy elszakadjon tőlem. Üvegbe töltöttem, és nézegettem. Éreztem az üveg belső falát, ahogy nekicsapódok, amikor kívülről megrázom az üveget. És hányingerem is lett kicsit a lötyögéstől, úgyhogy nem ráztam tovább. Aztán elkezdtem alvadni. Ragadtam, és büdös szagom lett, kérdőn néztem ki az üvegből magamra, hogy most mihez kezdjek velem. De nem tudtam. Én sem. Aztán végül megittam az üveg tartalmát, hogy azonosulni tudjak megint önmagammal. És akkor rájöttem, hogy mi van, ha több részem is van
? Lehet hogy a kezdetek kezdetén én bele voltam nőve egy fába, és anyám úgy vágott ki a bicskájával
És akkor én nekem van egy fa részem is. Visszamentem éjjel a fűzhöz, amég apuék aludtak, és néztem, aztán egyszer csak bebizonyosodott előttem, hogy az is én vagyok! Éreztem ahogy a víz csapkodja az oldalamat, sőt, éreztem ahogy csapkodom a saját oldalamat, aztán azt ahogy masszírozzák a hasamat az apró kavicsok, majd felnézve az égre, éreztem ahogy kapaszkodom a nem létező semmibe, hogy le ne csusszanjak a földről
Reggel az ágyamban ébredtem. Kimentem a konyhába, és beszéltem anyámhoz. Ő nem válaszolt. Akkor apám lépett be hozzánk, és leült a székre. Nagyon ordítottak, én pedig mosolyogtam, mert nem vették észre, hogy ők is én vagyok. És hallottam ahogy ordítok belőlük. De aztán nagyon megijedtem, amikor rájöttem, hogy megbénultam. Nem tudtam mozgatni őket, nem tudtam szabályozni, hogy ordítsak belőlük, éreztem ahogy a víz csapkodja az oldalamat, és a kövek masszírozzák a hátamat, és
Egy késsel nekimentem apámnak, hogy irányítani tudjam. És el is hallgatott. Én pedig örömmel konstatáltam, hogy igenis tudok hatni rá! És átöleltem anyámat, de ő valamiért nem volt boldog
Nem értette szerintem. Sőt! Rémült arcot vágott
Csodálkozva néztem, majd nevettem rajta. Láttam ahogy a vérem kifolyik apámból, és próbáltam letörölni róla, hogy közelebb legyen hozzám..."
most került elő úgy harmadjára, és ezt a részt szívesen olvastam vissza... ezért tettem ide... kíváncsi vagyok, vajon tetszik-e valakinek?
|
| | | | |
| | | | | | 41. mese | 2007. február 19. 16:53 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 39. mese | 2007. február 18. 17:25 |
| | | | | | | én az evolúciós lyukfoltoshoz sok sikert kívánok és érdeklődöm, csak az egész olyan kísérteties.
a könyv írás időtöltés.d e rájöttem hiába írjuk uyganazt mint mások ha más hangulatban legalább egy-két ember lsz aki még a mi hangulatunkat elkapva fogja megérteni csak igazán azt, amit beszélünk. persze nem tudom leet ezért nem éri meg.
de minden csak időkitöltés nem? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sajnálom v inkább nem jó érzés hogy:
-gép elött ülök becuccozva
-nem beszélgetek a barátaimmal
-nem birok néhány dologról leszok ni:cigi kw egyebek..
kellemes estét nektek is :(
nem is igaz :) éljenek az egyszerű(?) emberi dolgok!! sziasztok |
| | | | |
| | | | | | 37. Sevil | 2007. február 16. 19:30 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 36. Hopax | 2007. február 16. 18:36 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | Én nem írok mégse több könyvet.
Rájöttem, hogy csak másolni tudok, minden gondolatomat már valaki legalább egyszer elgondolta. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | én először írok könyvet.
ez egy szerelemből szinglistává lett ember pár napja,
aki ír egy akadémikusat,
és aztán eltűnik.
az akadémikus írása pont a maga tudományos szcénában való résztvételéről szól,
pontosabban az azt modellezi.
a lényeg röviden, bár minden nicken minden hozzászólásom eről szól.
tudatlény lesz, aki tökéletes és képes lesz befoltozni az evolúció által ütött lyukakat.
aki ehhez hozzá tud szólni vagy érdeklődik, az keressen meg.
úgy tervezem, hogy hosszú regény esz, online elérhetőséggel, fejezetneként 21 dolláros megtekintési lehetősséggel.
társszerzők,
meg tudat-service-boyok és girlik jelentkézését várom
a köv címre.
metametta@gmail.com. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | ... és már [B]e is küld[T]em a hibalistát magam után... suszter meg a cipője... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hogy mit írhatnál bele? Hát az igazat!! Ez talán a legfontosabb! Egyébként sztem még lehetne benne olyasmi hogy a entheogének és a művészetek kapcsolata... mert azért a sódrófás arcnak is el kell ismernie hogy a festmény az festmény, a zene az zene, a vers vers... szal a sodrófásnak is kell hogy jelentsen valamit a művészeti érték. Nem arra gondolok hogy akkor mindent leírni h ki mit mikor és mit alkotott akkor, csak azért megemlíteni mintegy mellékesen vagy lehet akár egy rövidebb fejezetet szentelni neki, mert azért a szépség az nem egy olyan dolog ami fölött az ember csak úgy szemet hunyhat ... legyen az sodrófás-ellenző vagy sem. Orvosi felhasználás szintén jó ötletnek tűnik (nekem :D) pl az alkoholisták lsd-terápiája.... ezek mind olyan dolgok amik rámutatnak arra hogy ha az ember nem csakúgy használja akkor pozitív eredmények (is) születhetnek.
De persze úgy írod meg ahogy neked tetszik... mi meg majd olvassuk :D
Üdv
Dead |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | kisgyerek:
[B]eteljesül[T] az ígéret!
Gary Fisher: "Gyermekkori skizofrénia kezelése LSD és pszilocibin alkalmazásával" (1963)
Tanulmány | 2005. február 1. | Kiadó: Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies | Fordította: Bombadiltoma http://daath.hu/showText.php?id=117 |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | A kiadóm érdeklődik, már csak be kéne fejezni :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | ha bonoról van szó, a magyar könyvklub készül kiadni magyarul.illusztrációk készítésére kértek fel.szerintem még nincs lefordítva, tehát pénzkereseti lehetőség is toma.ha kell dobom emailben a részleteket. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | BT: Küldd át a kész felét mélben, felteszem a Könyvtárba. Ha kész lesz a másik fele is, küldd át azt is és hozzárakom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | [B]etalál[T]... de annyira, hogy kinyitottam a fordítást, ami már félig elkészült... és elkezdtem megint dolgozni rajta. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá... rájöttem, hogy közel másfél éve gyakorlatilag akadályozom az anyag lefordítódását, mert más nyilván nem fog bele, ha tudja, hogy én már elkezdtem... feltegyem valahová ideiglenesen, ami már megvan? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ecccer már [B]eigér[T] valaki itt egy fordítást....
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | off: edward de bobo: simplicity
ez egy nagyon jó könyv,
ha kedvem és időm adódik lefordítom és felteszem valahova. on |
| | | | |
| | | | | | 22. Sevil | 2005. január 22. 10:26 |
| | | | | | | | Nem. Csak rám hallgasson, és a többieket szarja le :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Sevil akkor azt is szarja le, hogy szarja le, hogy mit irnak masok? :) |
| | | | |
| | | | | | 20. Sevil | 2005. január 21. 20:24 |
| | | | | | | | Biga, szerintem szard le, hogy mit ajánlanak mások és írd meg úgy, ahogy te találod jónak. Az összegyűlt ötletekből meg készülhet egy daath-könyv. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Biga szerintem írd bele, hogy milyen fontos tisztelettel és felelőséggel hozzányulni bármiféle pszichedelikumhoz. Írd le, hogy a tudatos felhasználás pozitív fejlődést okoz, míg az agyatlan felhasználás veszélyekkel jár. Ilyen alap dolgoknak szerintem hasznát láthatná a társadalom. Ha már mindenki drogozni akar, legalább drogozzanak ésszel. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | azt gondolom, hogy érdemes megmutatni az entheogének által -is- megismerhető lehetséges párhuzamos világokat.
gondolok itt kollektív vagy más időben és helyen tapasztalt ugyanolyan hallucinációs élményekre.
az én ilyen témájú mesekönyvem így kezdődne:
valahol egy távoli világban, budapesten...
a mese amúgy is egy jó műfaj egy ilyen érzékeny téma tálalására,
különösen ha sodrófás arrogancia-létrúgójú népeket is szeretnéd némiképp megérinteni.mint teológus ez nem is állhat tőled túl messze.
én is próbálkozom hasonlóval, de kiadni még eddig eszembe sem jutott.
inkább szülinapi zsúrok alkalmával olvasom fel őket, és gyakran el is égetem, mert az olyan jó.
|
| | | | |
| | | | | | 17. GDave | 2005. január 4. 01:39 |
| | | | | | | meg lehetne oldani szerintem egy könyvön belül is a fokozatos "komolyodást". úgy értem, hogy az eleje lehetne laza, könnyed, sztorizós, beszámolós, nagy megmondásos (pl a sárkány háta), amire felcsillan az olvasó szeme és azt mondja: hú basszus, tényleg... vagy: hú, basszus, tényleg??? aztán meg ki lehet fejteni a ténylegeket: hogy mit látni a sárkány hátáról, ha már egyszer hagytuk, hogy elvigyen (vagy legalábbis merre érdemes nézelödni), hogyan jussunk el odáig, hogy egyáltalán megjöjjön a sárkány, stb...
vagy még egy ötlet: lehetne mondjuk 5 nagy fejezet 1g kalaptól 5g-ig :)
vagy mégsem...
asszem ideje lefeküdni... :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én mindenképpen megpróbálnám az élmény hatását átadni...mármint hogy ez mennyire fantasztikusan jó:) És nem tenném ezt a szokásos jehovahívővagyokéseznagyonkúlszóvalgyereteis módszerrel, hanem valahogy "mögöttesen" éreztetném. Nem írnám le konkrétan, de eggyértelművé tenném:) Nehezebb körbeírni, mint megtenni:P
Ezzel párhuzamosan, nem akarnék senkit semmiről meggyőzni. A tukmálás a magyar ember halálos hibája:) Mindenki csendes öklendezésbe kezd, amikor "nakicsikémmégegykicsitegyélmertottmaradésaztnemszeretem" Broáf...
Beleírnék egy rakat élménybeszámolót, ez rengeteg segítséget jelent, és hangulatkeltőnek sem utolsó... És akkor a gyakorlat. Szerintem legyen benne ez is, az is. Elmélet, és gyakorlat is. Persze csak óvatosan, nem kell a rendőrség...:)
Az elméletről...mindenféle rész helyet kaphat egy efféle könyvben, kezdve a vallástól, filozófiától, a kémiáig:) Ezt is módjával, hiszen nem jó, ha túl száraz az anyag...
Feltétlen jónéven venném egy ilyen könyvben, ha a szerző leírná személyes meglátásait, amolyan kis vallomás féleségként.
Jah, igen, és az a mondás: Ne nézz szembe a sárkánnyal...az mindenképp:))) Nagyot üt:))
Egyelőre ennyi jut eszembe, de gondolkozom még rajta;) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Pont ez az. Elsőre valami lazább, könnyen emészthető kell, aztán ha lesz rá érdekődés, már jöhetnek a komolyabb könyvek. Egyszerű szavak kellenek az életből, nem rögtön dimetiltriptamin. :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Én csak azt nem értem hogyan fog eljutni pl a kendermag tüntetésen kötelet, sodrófát, meg fecsis képeket lengető "igazhitűekhez" ? |
| | | | |
| | | | | | 13. Nargile | 2004. december 30. 18:53 |
| | | | | | | Biga,
el kell döntened, mennyire lesz a könyv szakmai és mennyire személyes. Lehet, hogy nehéz eltalálni a helyes egyensúlyt. És azt is jó tisztázni, hogy ki a könyv célközönsége.
Szerintem jó lenne, ha sok olyan pszichedelikus guru gondolatait belevennéd, értelmeznéd, akik magyar nyelven még alig-alig elérhetők és ismertek (Leary és Hoffman már megjelentek magyarul). Ezenkívül szintén keveset hallani a pszichedelikus drogokkal folytatott gyógyászati kísérletekről ( http://www.maps.org).
Ha MDMA is lesz benne, akkor van egy-két érdekes könyvem a témában, amit kölcsönadhatok. |
| | | | |
| | | | | | 12. GDave | 2004. december 30. 15:52 |
| | | | | | | | vehetnéd kicsit DeKorne-osra is, néhány saját élmény, néhány hasznos tipp lelkes kertészeknek és némi filozófiai háttértámogatás (ha nem is a sámánvilágból, hanem mondjuk a sajátodból :)), ezen kívül tényleg jól müködhetne benne ez a társadalmi jelenség, közöttünk élnek-közöttük élünk téma... igazából kultusz mü is lehetne, csak a szerkezetét kell jól kitalálni :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ...Elhatároztam, hogy nem mondom el senkinek egy ideig, de ennyit az elhatározásokról... szóval én is írok... tudom, ez olyan "köznapi" dolog... ugyan már, ki nem ír valamit?... de nekem nagyon érdekes élmény... én mindig azt hittem az ihlet az csak egy mítosz... azt ugyan nem tudtam igazán, hogy az "író" nevű lény miért ír (és adott esetben miért ír olyan jól és jót), én meg miért nem...
Na szóval írok, és rájöttem, hogy részben ezzel is azt csinálom, amit egyébként is... viszont az ihlet az tényleg jön... úgy értem, először úgy tűnt, napokig tudnék írni, de aztán úgy alakult, hogy azokban a napokban éppen nem nagyon voltam itthon, hogy írjak, meg túl sűrű volt a valóság... azóta meg néha rámjön a kényszer... de szó szerint az... néha meg eszembe sem jut az egész, még az sem, hogy kéne írni, csak épp nem tudom mit...
Ja és valahogyan és valahol amit írok, az is kapcsolatos a drogokkal, csak asszem más úton, mint mondjuk amit Biga ír... Viszont az is lehet, hogy sosem áll össze olyan valamivé, ami mondjuk olvasásra érdemes... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Persze itt is jól körülnézek a daathon, de írhatnátok linkeket, amiket szerintetek mindenképp olvassak el - pl. ez az iboga-kunyhó is érdekelne. Nem fogok konkrét dolgokat írni róluk, de azért ha valaki utána akar nézni, létezzen a dolog. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Milyen hatása legyen? Valami olyasmi, mint a mostani "nemvágom" filmeknek. Kicsit kapcsolja ki az olvasó agyát és ne skatulyázzon. Legyen benne sok reallife dolog, az is elég ha legközelebb nem megy el tüntetésre leordítani a legalizációpártiakat. Egyszerű legyen, ne okoskodjon és ne lobogtasson statiszikákat. Igazából nem is egyértelműen drog-sztároló könyvet szeretnék, nem jó-rossz összehasonlítást, csak valahogy szeretném tudatosítani, hogy ez egy nagyon is jelenlévő dolog, eszköz, nem démon. Valahogy az érzelmeket szeretném átalakítani velük kapcsolatban csenddé, töprengéssé.
Hogy az íróról mit gondolnak, az nem érdekel. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Biga, szerintem írjál bele ilyen szubkulturális közhangulatjelentéseket, leírhatnád, hogy a tapasztalatod szerint hogyan állnak hozzá a kérdéshez különböző körökben.
És irhatnál az iboga-házakról, ahova el lehet menni, és felügyelet mellett elfogyasztani az ibogaint. Mert mondjuk szerintem a történelemkönyvekben is az ilyesmik lesznek benne.
Egyébként mit szeretnél, milyen hatása legyen a könyvnek? Milyen benyomása keletkezzen a kevésbé tájékozott olvasónak a könyv írójáról, például? |
| | | | |
| | | | | | 7. Sad | 2004. december 29. 19:56 |
| | | | | | | Melleseleg Biga,
Nagyon kellemes és hasznos az oldal, melyet egykor szerkesztettél: lycaeum...
Fel kell készülni a szilveszterre...
:) |
| | | | |
| | | | | | 6. Sad | 2004. december 29. 19:04 |
| | | | | | | Nocsak gén... ejnye-bejnye...
Ne mondd már, hogy nem tudod...
Ne hülyéskedj...! pont te?...
oltasz... :)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Mindenképp csak a pszcihedelikus cuccokról szeretnék írni, csak olyanról, amiről van tapasztalatom, így pl. az ekiről sem, mert az egy alkalom amikor próbáltam, nem sokat számít.
Na azért írjatok még! :-)
Nagyon hallgatnak a fő daath-ideológusok :-) |
| | | | |
| | | | | | 4. ynul | 2004. december 29. 11:08 |
| | | | | | | | | | | |
| | | | | | 2. Sad | 2004. december 28. 20:16 |
| | | | | | | Sok sikert... :))
Ami mindenféleképpen benne legyen?
Ha tudsz szerezni leírásokat tripekről,pl. ha te írtál, vagy vmelyik barátod, azt mindenféleképpen tedd bele, ezáltal színesebb, érdekesebb lehet a könyved.
Lehet hogy drogokat összehasonlítani badarság, de talán király lenne egy-két pszichedelikus szer jótékony hatásáról (tudatformálás, ...) említést tenni, ellentétben 1-2 műanyagdroggal...
Lehet h ezzel most rossz instrukciót adtam... :)
de lehet hogy nem. :)
:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Két tudományos/teológiai könyv után kis gyakorlattal felvértezve eldöntöttem, hogy arról írok, amiről némi tapasztalatom is van: a pszichedelikus drogokról. Valójában régi ötlet ez, van egy 80 oldalas tudományos szagúra sikeredett és egy 50 oldalas regényszerű utópia kezdeményem, de egyiket sem fejeztem be, mert úgy gondoltam, nem jó megközelítés. Amit nemrég elkezdtem, az inkább egy könnyed, szakszavakat és statisztikákat mellőző könyv lenne. A mindennapokról, a szokásos tévhitekről, legalizációról, az embereket jobban érintő kérdésekről kezdtem el írni. Anno Celluxxal kezdtünk el egy hasonlót párbeszédesen, abból is sokat felhasználtam.
Jó lenne, ha tudnátok segíteni, hogy mi lenne az, ami szerintetek mindenképpen benne legyen, amit fontosnak tartotok. Persze sok jó topik van, ahonnan tudok még meríteni, de kíváncsi lennék a véleményetekre.
Eddig volt bennem félelem, hogy mit szólnak majd, mit szólnak akik másképp ismernek (hehe mint zsebteológust), vagy a munkahelyemen, de utóbbi már a múlté, az előbbi meg nem érdekel.
|
| | | | |
|
