 |
Szeretetsoon., 2004. augusztus 10.  | |  | | | | 446. inigom | 2013. január 14. 16:45 |
| |  | |  | | | ezt nem értem, hogy vonatkozhat ez a "te" másra, mint az Istenre?
amúgy valahogy azt gondolnám, hogy a keresztényeknél elég erős az, hogy az én, az ember az gyenge és az Isten az erős. Az ő kegyelméből keletkezik a hit, ő vált meg. Nem az egyén magát. Szóval az egyén meghajol a rajta túli hatalom előtt és kéri őt, könyörög hozzá. És ezekből a sorokból is ezt érzem. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a TE neved;
Jöjjön el a TE országod; legyen meg a TE akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
Lehet úgy is nézni, hogy a Jóisten akarata vagy úgy is, hogy a te akaratod, szerintem. :) Lehet a kettő ugyan az, talán?
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ha jól tudom a mennyei Atyáét, ezt biztosan olvastad már te is. Hogy a mennyei Atya megnevezés kit/mit takar? Szubjektív.
De talán minden vallásban felelhető ez a felajánlás.
Valami hasonló ízű a buddhizmusban a leborulás, amikor a tenyereket felfelé tartva borulnak a földre. A jelentése: maguk felé emelik a Buddhákat.
A szufikról nem is beszélve. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | remélem a legjobb topicba írom. kíváncsi vagyok a véleményetekre azzal kapcsolatban, hogy a "Legyen meg a te akaratod" sor a közismert imában vajon kinek az akaratát 'kéri'? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Gardenofeden1200
Ugyanazt a gyógyszert tudom javasolni erre is. Jelenlét, éberség, tudatosság, jóindulat, megértés; röviden: legyél a mostban.
A probléma amiről írsz nagyon is általános szerintem. Az hogy nehezen, vagy egyáltalán nem fejezed ki a szeretetedet a hozzád közel állóknak egyrészt egy megszokás-monotónia folyamat eredménye, álmos vagy (álmodsz), robotpilóta üzemmódban működsz a környezetükben, mivel magától értetődőnek tartod a kapcsolatot, másrészt a jól ismert pajzs-effektus, egy szilárd védőburok amivel identitásodat véded, hívhatod akárhogyan, az elkülönültség illúziója. Előfordulhat a szülőkkel, a partnereddel, ha már a szerelem ellobbant, minden olyan esetben amikor változatlannak hiszel egy állapotot, elhomályosodik a látásod, s csak a berögzült viselkedésminták működnek, látjuk milyen sikerrel.
Még saját magaddal szemben is fennáll ez a viszony, az az idegesítő hang ilyeneket szokott karattyolni a fejünkben :)
Jó megoldásnak tűnhet a távolság, fizikai értelemben. Ha messze kerülsz a dolgoktól elkezd feltűnni a hiányuk, nagy érzelmek, felismerések jönnek, amik sajnos rögtön szertefoszlanak amint visszakerülsz a régi helyzetedbe. A nagy érzelmi rohamok, a csendes felismerésekkel ellentétben nem tartanak sokáig. A saját esetünkben meg hogyan távolodjunk el magunktól, menjünk a hegyre remetének?
Az eltávolodás, az egy lépést hátra szerencsére úgy is megvalósulhat, hogy nem kell mennünk sehová, és nem kell csinálnunk semmit. Csak engednünk kell a dolgokat, leeresztve a pajzsot. Csak figyelni ügyesen. Mi ez?
Ha már átélted minden dolog mulandó voltát, beleértve a szeretteinket is, akkor indulj ki ebből. Nézz rájuk új szemmel, mintha először, vagy utoljára látnád őket. Hogyan csillog a szemük, hogyan beszélnek, hogy veszik a levegőt. Figyelj meg mindent, csendesen, szelíden. Állj meg. Csak légy velük. Itt és most.
Persze nem fog csettintésre menni, amin dolgoznod kell az te magad vagy. A tükör elé kell ülnöd, látnod kell, hogy ki vagy. Erre való a meditáció aminek gyakorlását csak ajánlani tudom. Most, hogy a csapból is ez folyik szerencsére sok jó forrást találhatsz ennek végzésére.
És ne gondolj nagy dolgokra. Mondjuk takarítsd ki a házat ahol élnek ajándékból, örömmel. Mosogass el fütyörészve, sepregess ki táncolva. Ez egy jó első lépés. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Remélem nem szakítok félbe egy kérdéskört, viszont lenne egy témám. Kb. 2 hónapja meghalt egy haverom, akivel évekig nagyon jóban voltam, aztán az utolsó egy-két hónapban se lettem vele rosszban de elhidegültünk, már csak üzletelni jártunk össze semmi "mellébeszéd". Én ki is beszéltem egy csomószor meg lenéztem igazából aztán jött a halálhíre. Első este is nagyon felkavart meg minden, gyomorideg, teljesen kiütött, viszont igazán csak később értettem meg hogy nincs többé.A haveromat elgázolták és rájöttem hogy milyen könnyen érhet a halál bárhol bármikor, meghogy milyen törékeny az ember. Azóta rengeteget pánikolok, a szeretteimet féltem akárhová mennek, nagyon aggódok mindenkiért. .Viszont amikor velem vannak ugyan olyan bunkó módon viselkedek velük mint eddig, nem is érdekelnek egyátalán, csak ha távol vannak és rám jön a pánik hogy mi lehet velük. Próbáltam már változtatni ezen de mindig megfeledkezek róla. Van még így valaki ? Hogy nem tudja kifejezni a szeretetét ? Mert nem arról van szó hogy csak ilyen a stílusom mert mások szerint nagyon normálisan lehet velem beszélni, csak ha valakit megszokok magam mellett, egy idő múlva úgy beszélek vele mint a kutyával, pedig sokat gondolok rájuk meg minden. |
| | | | |
| | | | | | 440. ++THC++ | 2012. március 24. 20:29 |
| | | | | | | "Ezért is érzem magam furcsán ha az egyik barátommal végigvonulok a városban, ő megáll köszön , kezet fog , dumálgat pár percet kb. a fél várossal én meg az esetek nagy részében csak kussolok. Én nem csinálok ilyeneket. Nincs kivel (irigy volnék?)"
Lehet benne irigység, de az irigységnél sem arra vagyunk irigyek hogy a másiknak van valami, hanem arra, hogy NEKÜNK NINCS.
"tt jön képbe ez az egész szeretet dolog. Ellenszenves, unalmas, pöcs lennék? Szerintem csak nem kéne azt várnom hogy az emberek egyből ,,a nyakamba ugorjanak" hogy fuuu te mekkora jógyerek vagy! De akkor mit is kéne várnom?"
Semmit! Az elvárások teszik ugyanis tönkre az ilyen helyzeteket. Kicsit csak úgy lenni, beszélgetni, ott lenni a pillanatban, nem agyalni. Utólag ráérsz kielemezni. Sok dolgot utólag visszaidézve fogsz rájönni, hogy nem is volt az olyan kudarc. Lehet, hogy nem olyan szintű lesz mint a haverod, aki az egész várost ismeri, de mindig magadhoz mérjed a fejlődést.
"Talán ha kedvezőbb helyen laknék ahol elérhető közelségben lenne a sok ember és többet találkoznék velük mindezen dolgok megváltoznának. "
Ez belül dől el. Van aki akkor is bezárkózik otthon ha kint az utcán karnevál van. Bár hozzáteszem, nem tudom merrefele laksz és ott mi merre és hogyan.
|
| | | | |
| | | | | | 439. ++THC++ | 2012. március 24. 20:25 |
| | | | | | | "Szerintem ez már nagyon korán el lett b*szva. Kezdve azzal, hogy kisgyerek koromban rengeteg időt töltöttem egyedül. "
Én is inkább a magányosabb tipusba tartozom/tartoztam, remekül el tudtam egyedül is játszani, kisgyerekként 5-6 embert játszottam el egyszerre, jól megvoltam ezzel. Én a magányos farkas és a nagy társasági ember között valahol középúton lehetek. Az egyedülléttel nincsen gond. Vannak dolgok, élmények, érzések, amik olyankor tudnak kibontakozni, mint ahogyan vannak hangok is amiket csak csendben lehet meghallani. Egyedül ugyanis elgondolkodik az ember olyan dolgokon is amiket olyan környezetben ahol sok inger éri nem tesz meg. Kicsit megismeri a SAJÁT gondolkodását. Ahhoz fogja mérni ugyanis a másokét is.
"De mintha totál az ellenkezőjét látnám a dolgoknak.(vagy talán valóban előre elképzelem a dolgokat?)"
Az első alkalmakkor lehet, hogy pont belenyúltál valamibe, akkor még nem "döntötted el előre", hogy téged nem bír a másik. Aztán a dolog létrehozott egy tapasztalatot, ami aztán egy ilyen hozzáállási mintát eredményezett (Ha kétszer leestem a székről, harmadszor is le fogok)
"megesett, hogy azt hittem, hogy haverok vagyunk, közben az illető nem nagyon bírta a fejem"
Ilyesmi nálam is volt. Aztán megfigyeltem, hogy valójában csak meg akaork neki felelni, s mintegy rajta keresztül "az" embereknek, vagy az ő tipusába tartozó embereknek.
"vagy azt hittem, hogy az illetőnek valami gondja lehet velem közbe pedig semmi gond."
Ez is megvolt nálam. Ha sokáig nem láttam problémát, akkor beleképzeltem jeleket, mondván nem létezik, hogy velem valakinek ne legyen gondja. És ilyenkor mindenben meg lehet találni a jelet: Ha nem olyan hangsúllyal beszél, ha nem hív fel aznap, ha csak röviden válaszol levélben, akármi.
"Sokszor nem tudom, hogy valakivel szemben mit engedhetek meg magamnak. Nőkkel ugyan ez... volt hogy bohócot csináltam magamból, volt hogy lecsúsztam egy lehetőségről. Ritkán értem meg a szavak mögött a valódi mondani valót. Mintha nem nagyon vennének komolyan. "
Te mondtad ki a megfejtést. Komolyan vesznek -a maguk módján, ahogyan te is a magad módján teszed a dolgokat-, csak nem tudod értelmezni. Lehet, hogy valaki nagyon komoly szándékkal beszél hozzád norvégül, de ha nem érted a norvég nyelvet, akkor hiába. A nők már más kérdéskör. Ott nem könnyű okosnak lenni. Ott jobb a megérzésekre, és az előzetes elméletekből/tapasztalatokból származó minták helyett kicsit a belső, magasabb szintű érzéseket követni. Nem csak látni, hogy a másik hogyan és mint, hanem érezni, kicsit rákapcsolódni. Ez idővel tökéletesen kivitelezhető és így leredukálódik a rossz találatok aránya. Mivel a nők nem könnyűek, még így is lesz bőven meglepetés. De már nem fogod annyira elveszettnek gondolni ezeket a helyzeteket.
"Akik a barátaim, akikkel RÉGÓTA jó a kapcsolatom, nekik úgy gondolom jó barátjuk vagyok, teljesen fel tudok oldódni a társaságukban. Idegenekkel viszont nem is tudom... Nagyon nehezen barátkozok meg idegenekkel. "
Mert lehet, hogy folyton azon jár a fejed, hogy vajon megfelelsz e nekik, vajon bírnak e majd? Vajon felhozhatod ezt meg azt a témát, nem fognak hülyének nézni? Vajon mit gondolhatnak rólam? Ezek pedig erősen blokkolják a feloldódást.
"kit mikor hogy lehet csak úgy leszólítani, ha egyszer már váltottunk pár szót valamiért később odamenjek-e hozzá (megpróbálni) dumálgatni. "
Erre rá fogsz érezni. Éppen ezért kell az első beszélgetésekkor nem a feljebb leírtakkal foglalkozni, hanem benne lenni minden érzékszervvel a beszélgetésben. Nem a tapasztalatokra hagyatkozni, hanem a JELEN helyzetre. Mert abból lesz ugyanis később az újabb tapasztalat. Ha ott, akkor el tudod engedni magadat (ami először nem könnyű, de vannak rá módszerek), akkor sokkal tisztábban, egyértelműbben fogod látni, érezni a másik felől is a dolgokat. És onnantól már tudni fogod, hogy megszólítsd e legközelebb is, vagy ne.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | senki:
Ha találsz olyan dolgokat az életedben, amiket szeretsz csinálni, akkor tulajdonképpen a "te+dolgok" interakcióját szereted csinálni, amibe beletartozik, hogy "te" csinálod, tehát hogy téged magadat is boldogít a dolog. Úgyhogy szerintem nincs nagyobb gond az önszereteteddel.
Ez valószínüleg az életkorodtól (vagy: "társas fejlödési szakaszodtól") függ, hogy egyrészt mások visszajelzései erösen kihatnak az önképedre/önértékelésedre, másrészt pedig hogy a bejövös dolgokat szeretnéd megosztani egy partnerrel. (Késöbb majd kevésbé leszel fogékony mások visszajelzéseire, és majd a gyerekeiddel szeretnéd megosztani az élet szépségeit.)
Ugyanattól a közegtöl mást várni nem érdemes - esélyesebben te fogsz megnyílni és változni, ök pedig csak erre fognak reagálni, amit te majd pozitívként fogsz észlelni. A nálad szociálisabb emberektöl lehet tanulni a helyzetekben, de utána nélkülük kell a tanultakat alkalmaznod más helyzetekben. Menj végig a városon egy nálad még szótlanabb valakivel, és akkor te leszel a spanolóember szerepében :)
Ja és ne akarj valaki más lenni, legyél inkább önmagad (klisé!), csak továbbfejlesztve - amire szerencsére megvan az igényed! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Köszönöm a válaszokat.
(A hozzászólást két részletben töltöttem fel mert sajnos túl hosszú lett)
Sokat gondolkodok erről a témáról. (talán túl sokat)
Megpróbálom kicsit kifejteni a dolgokat.
++THC++
Mindössze 4-5 ember van akire ha ,,helyzet van" számíthatok. Ők a barátaim! De hogy mások mik? Azt nem tudom. Szerintem egyáltalán nem tudom értelmezni az emberek reakcióit.
Hogy ez miért lehet, kitaláltam egy elméletet, ami nem tudom mennyire helyes: Szerintem ez már nagyon korán el lett b*szva. Kezdve azzal, hogy kisgyerek koromban rengeteg időt töltöttem egyedül.
Lehetséges hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy ilyen lettem amilyen?
++THC++ amit mondtál, hogy keressem a kommunikációs lehetőségeket idegenekkel, figyeljem az emberek reakcióit. De mintha totál az ellenkezőjét látnám a dolgoknak.(vagy talán valóban előre elképzelem a dolgokat?) Sokszor megesett, hogy azt hittem, hogy haverok vagyunk, közben az illető nem nagyon bírta a fejem, vagy azt hittem, hogy az illetőnek valami gondja lehet velem közbe pedig semmi gond. Sokszor nem tudom, hogy valakivel szemben mit engedhetek meg magamnak. Nőkkel ugyan ez... volt hogy bohócot csináltam magamból, volt hogy lecsúsztam egy lehetőségről. Ritkán értem meg a szavak mögött a valódi mondani valót. Mintha nem nagyon vennének komolyan.
Akik a barátaim, akikkel RÉGÓTA jó a kapcsolatom, nekik úgy gondolom jó barátjuk vagyok, teljesen fel tudok oldódni a társaságukban. Idegenekkel viszont nem is tudom... Nagyon nehezen barátkozok meg idegenekkel. Beszélgetnék én velük, de nem tudom kivel miről , kit mikor hogy lehet csak úgy leszólítani, ha egyszer már váltottunk pár szót valamiért később odamenjek-e hozzá (megpróbálni) dumálgatni.
Rosszul szocializálódtam vagy mi lehet a hibakód?
Ezért is érzem magam furcsán ha az egyik barátommal végigvonulok a városban, ő megáll köszön , kezet fog , dumálgat pár percet kb. a fél várossal én meg az esetek nagy részében csak kussolok. Én nem csinálok ilyeneket. Nincs kivel (irigy volnék?)
Itt jön képbe ez az egész szeretet dolog. Ellenszenves, unalmas, pöcs lennék? Szerintem csak nem kéne azt várnom hogy az emberek egyből ,,a nyakamba ugorjanak" hogy fuuu te mekkora jógyerek vagy! De akkor mit is kéne várnom?
Látjátok? Totál fogalmam sincs, hogyan működnek ezek az emberi kapcsolatok.
Talán ha kedvezőbb helyen laknék ahol elérhető közelségben lenne a sok ember és többet találkoznék velük mindezen dolgok megváltoznának.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | deeptrip!
Érdekesnek találtam amit írtál.
Máris egy kérdéssel kezdeném. Mi van akkor ha én nem tudom szeretni önmagam?
Olyan abszurdnak érzem a dolgot. Miért szeressem önmagam, hogyan? Nekem ez kicsit olyan értelmetlenül hangzik. A kávéba sem teszek sót, nem fürdök a kenyérpirítóval, nem alszok a tetőn, nem szeretem önmagam.
S, hogy elégedett vagyok-e önmagammal? Nem teljesen. Tökéletlen vagyok. Lehetnének nagyobbak az izmaim, lehetnék erősebb, szebb,művelhetném ügyesebben a sportokat, ,,tudományokat"(tanulás) és lehetnék jobb az élet számos más területén. Persze törekszem a jobbra, fejlesztem magam hiszen ember vagyok a lehetőségek tárháza.(bár a lelkesedés, szorgalom elég ingadozó, és sokszor a lustaság túl sok, de szerintem nagyjából rendben vagyok. Haladok!)
Szóval fejlesztem magam, haladok, hogy egyszer megtaláljam a boldogságot, átélhessem azokat a szép pillanatokat amiket magam elé képzelek amikor jó zenét hallgatok.
De mintha nem lenne miért ezt csinálnom mert valami mocskosul hiányzik a képböl. (én vagyok hiányos)
Nemrég vettem egy új motort nagyobbat, erősebbet az előzőnél. Most attól várom a csodát. (motorozás közben egy biztos: nem sűrűn gondolok ilyen dolgokra mint amilyenekről most írok)
De még ebből az egyik kedvenc kedvtelésemből is hiányzik valami .
Persze persze az adott pillanatban minden nagyon jó. . . tombol a gép, repítenek a lóerők, szétb*sz az adrenalin. Aztán ha véget ér a móka (most nem csak a motorozásra gondolok) és visszaemlékezek a szép pillanatokra már nem tűnnek olyan szépnek mert valamiért mintha nem lett volna teljes az élmény, mert valami hiányzik.
Szerintem annak a hiányát érzem hogy sokszor a jó dolgokat nincs kivel megosztanom. Ha barátokkal művelem ezeket a jó dolgokat az csillapít ezen az érzésen. De nem éppen elsődlegesen a barátokkal akarom megosztani hanem inkább egy igazi társsal a Nővel!
Erről a dologról még nyáron próbáltam magam elterelni. Szétcsúszós buliba elmenős, Balatonon sokat ivós, egy éjszakás kalandozós ackiókkal. Mondván hogy majd így minden fasza lesz.
Nem jött be a dolog. Ez a nagy helyzet. . . az meg hogy ki lehet az a nő azt tudom (sejtem). De azt hogy hogyan lesz az enyém azt már nem. Azt se tudom ha enyém lesz jó lesz -e. . .
Nem tudom mekkora nagy hülyeséget írtam. Azt majd döntsétek el ti.:) Elég fiatal vagyok az is lehet hogy még elnövöm az ilyen hülyeségeket.
Mindenesetre ha már ilyen hosszasan leírtam gondomat bajomat, akkor kérlek Titeket: Daath fórum bölcsei szóljatok hozzá valami okosat, osszatok meg velem jó gondolatokat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | A szeretet az önszeretetnél kezdődik. Aki azt érzi, hogy nem szeretik az az esetek nagy részében önelfogadási gondokkal küzd. Aki szereti magát azt többen is fogják szeretni, mint aki megkérdőjelezi saját szerethetőségét. Kegyetlen dolog, de sajnos egy ördögi kör ez, amit belülről kell megtörni, mert ha kívülről várod el akkor még mélyebbre kerülhetsz a negatívan értelmezett megerősítések által. |
| | | | |
|
