 |
---Szútrák----denem-, 2003. július 10.  | |  | | | | 19. ynul | 2004. december 1. 21:52 |
| |  | |  | | | a tanítvány oda állt a mester elé:
- nem tudok meditálni! nem tudok összpontosítani, fáj a lábam és mindig elalszom. rettenetes!
- Elmúlik- mondta a mester
egy héttel később a tanítvány ismét oda állt a mester elé.
- tudok meditálni! összpontosítok, a lábam sem fáj, tökéletes nyugalmat érzek. csodálatos!
- Elmúlik- mondta a mester. |
| |  | |  |
| | | | | | 17. mantis | 2004. szeptember 24. 17:04 |
| | | | | | | "Őrölt fű és mantramondás, szamádhihoz biztos jutás."
Jóga-szutra IV. 1-3 |
| | | | |
| | | | | | 16. Talamon | 2004. szeptember 22. 18:51 |
| | | | | | | ...Lin-csi pedig tűnődött tovább:
-Aki fél a titkoktól, az elfordul tőlük, s gyorsan elfoglalja magát. Leszegett fejjel valamilyen ostoba munkához lát. Fúr, farag, épít, pusztít, kalapál. Ad, vesz, cserél, uralkodik vagy sereget vezet, szélesíti országát. A titkok azért riasztják, mert minél többet akar tudni róluk, megfejtést rájuk annál kevésbé talál. Minél világosabban akar látni, annál sűrűbb lesz a homály. így lesznek a rejtelmek óriássá, ő pedig egyre kisebbé, gyávábbá. És a sürgölődő gyáva törpe mégis hősnek, teremtőnek képzeli magát. Amit gyorsan és könnyen elvégezhet maga körül, azt elvégzi: lelkesen átalakítja az anyagot anyaggá. Másra nem is képes már. így marad számára örökre titok az egész anyagon túli világ, az igazi valóság - töprengett Lin-csi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Cellux grat. ez már komoly teljesítmény! Amúgy én is csipem nagyon a szútrákat, de ezeket neten mindenki megtalálja. Inkább valami fejtörős dolgokat kéne fejtegetni meg tördelni! :) |
| | | | |
| | | | | | 14. cellux | 2004. július 15. 13:27 |
| | | | | | | Csögyam Trungpa: Koronázás
EGY
A szülők nagyon kedvesek,
De én még fiatal vagyok ahhoz, hogy ezt értékelhessem.
A hegyvidékek és a völgyek csodaszépek,
De ostoba vagyok, mert a síkságot még sosem láttam.
KETTŐ
A tudat táplálékára törekedtem,
Kiélesítve az értelem lándzsájának hegyét,
És felfedeztem örök szüleimet,
Kiket sosem feledhetek.
HÁROM
Szemléletemet nincs, ki befolyásolja,
Megnyilvánítom eredeti természetemet,
S ifjú hercegként jelenek meg.
Ez az egyedüli apa, a guru kegye által vált valóra.
NÉGY
Szüntelenül másokért cselekszem.
A pradzsnyá, minden akadályon áthatolva
Öreggé és bölccsé tette a herceget,
Aki már senkitől sem fél.
ÖT
Táncolok a térben,
Felhőkbe öltözöm,
Megeszem a Napot s megfogom a Holdat,
Társaim a csillagok.
HAT
A meztelen kisgyermek gyönyörű és méltóságteljes.
Az égen a vörös virág nyílik.
Különös látni az alaktalan táncost,
Ahogy az önmagától szóló trombita dalára táncol.
HÉT
A vörös rubin palotában
Hallgatom a magszótag hangját.
Örömmel figyelem az illúzió táncát,
És a jelenségek csábító hölgyeit.
NYOLC
A harcos, kinek kardja nincs,
A szivárványon lovagol,
S hallgatja a transzcendens öröm végtelen kacaját.
A mérges kígyó nektárrá válik.
KILENC
Tüzet iszom, vízbe öltözöm,
Kezemben a széljogar.
Földet lélegzem,
A három világ ura vagyok.
1973. január 22. |
| | | | |
| | | | | | 13. cellux | 2003. szeptember 10. 11:51 |
| | | | | | | Kolostorának csarnokában egy reggel Lin-csi apát így szólította meg érdemes híveit.
- Hívek! Bár elvetjük az írott hagyományt, így nem szokásunk régi könyveket idézgetni, ma kivételt teszek. A Magasztos Sákjamuni beszédét foglalom össze számotokra, a híres Tűzbeszédet. Mindezt okulásotokra teszem, hogy megismerjétek a buddhista tanítás alapgondolatát.
Így szólt tehát híveihez a Magasztos, India földjén, Benáreszben: "Minden lángokban áll, szerzetesek! Lángban áll a szem, lángban állnak a képek, lángban áll az orr, lángban állnak a szagok, lángban áll a nyelv, lángban állnak az ízek, lángban áll a test, a tárgyak, lángban áll az értelem, lángban áll a gondolat! Mi gyújtotta lángra őket? A szenvedély tüze, a balgaság tüze, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek. Ha egy okos tanítvány ezt belátja, elfordul a szemtől, a képektől, a fültől, a hangoktól, az orrtól, a szagoktól, a nyelvtől, az ízektől, a testtől, a tárgyaktól, elfordul az értelemtől, a gondolattól. Ha mindezektől elfordul, a tanítvány eléri a vágytalanságot. A vágytalanság révén szabaddá lesz, ha szabaddá lett, elérte a tökéletességet. Cselekvését befejezte, nincs többé köze a gyötrelmekkel teli, lángokban álló világhoz. Ezt teszi a bölcs tanítvány, szerzetesek, mondom néktek." Így szólt hát híveihez a Magasztos Buddha India földjén, Benáreszben - fejezte be a tanítást Lin-csi apát, majd megismételte szerzeteseinek.
- Hívek! A Magasztost okulásotokra idézem, hogy beszédéből megismerjétek a buddhista tanítás alapgondolatát. Most, hogy már ismeritek, értsétek is a Tanítást! Tehát. Legyetek közönyösek, hogy lángot ne fogjatok! Ne nyüzsögjetek! Ne iparkodjatok! Erre figyeljetek, a többivel ne is foglalkozzatok. De azt is mondhatnám: ha eszetek helyén van, azt csináltok, amit akartok! foglalta össze végül híveinek a Tanítást Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
|
| | | | |
| | | | | | 12. cellux | 2003. szeptember 10. 11:47 |
| | | | | | | Lin-csi kolostorában egy nap így fordult idősebb társához Jen-csao szerzetes.
- Mondd, öreg Hszi-jüan! Hogy lehet, hogy hiába keresem az elmém, sehol nem lelem?
- Hol keresed, Jen-csao?
- Hát bennem. Itt kell lennie valahol a testemben.
- És miért kell az neked ilyen sürgősen?
- Buddha, a nagy Tanító egyszer azt mondta Vaccshagotta remetének, hogy a Tanítást nem hinni, hanem érteni kell. Szeretném érteni a Tanítást. Te érted?
- Persze, hogy értem! - vágta rá az öreg Hszi-jüan. Én már megtaláltam az elmém, tudom, hogy hol lakozik bennem.
- Ne mondd! És hol? kérdezte kíváncsian Jen-csao.
- Nekem éppenséggel a talpam alatt van. Látod?
És valóban, mintha az öreg talpa alól Jen-csao valami nagy fényességet látott volna sugározni. "Ez tehát az elme!" - állapította meg, de hiába kereste a testén a világító felületet. Bekopogtatott hát Lin-csihez, igazítsa el őt a Mester.
- Nagy Tanító! Kérlek, segíts meglelni az elmém, hogy értsem a Tanítást! Nem találom, hiába keresem!
- Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni, s az elméd megleled - tanácsolta neki Lin-csi, de Jen-csao hitetlenkedett.
- Mester! Gúnyt űzöl belőlem, pedig én a Tanításért jöttem. A segítségedet kérem.
- Szűnj meg a szavak körül forgolódni, szerzetes! Az elme egyetlen szó csupán. Te kipányváztad magad e szóhoz, akár egy szamarat a gazda, s most körülötte forogsz. Elméd minden erejével az elmédet keresed. Felejtsd el a szavakat! Mielőtt teljesen elmenne az eszed - mondta Lin-csi, s őszintén sajnálta a szavak hálójába gabalyodott szerzetest.
- A szavak sosem a dolgok,
ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
ki csak beszél, eltéved.
- figyelmeztetett még a Mester, s elbocsátotta magától Jen-csao szerzetest. A jóravaló Jen-csao lassan ballagott visszafelé a cellájába. Fejében mint mérges darazsak dongtak a szavak. De mióta a Mester leleplezte őket, már nem voltak olyan hatalmasak.
|
| | | | |
| | | | | | 11. cellux | 2003. szeptember 10. 11:43 |
| | | | | | | Lin-csi kolostorában élt egyszer egy jóravaló öreg szerzetes, név szerint Ling. Hallgatag, töprengő öreg volt, a tudás titkát kutatta egész életében.
"Mi a titka annak, hogy egyesek tudás nélkül is bölcsen elhelyezkednek a világban, s boldogan élnek benne, mások meg kiolvassák a kolostorok és a paloták összes könyvtárát, s mégsem boldogulnak?" Ilyen kérdéseket tett föl magának Ling, s Lin-csit is rendszerint effélékről faggatta.
- Mondd, Mester! Tudás-e az, amit a felhőkből olvasunk ki, nem a könyvekből? Tudás-e az, amit a könyvekből olvasunk ki, de nem tudjuk, mire való? kérdezte egy nap az apáttól.
Az apát a kérdésére kérdéssel válaszolt.
- Tudod-e, jó öreg Ling, hogy mi a lótusz, amikor még nem bújt ki a víz alól?
- Nem tudom - felelte Ling. Talán semmi. Egy kis semmi a víz alatt.
- Egy kis semmi a víz alatt. Miként minden csak az, míg teljességében elénk nem tárulhat, valódi természete meg nem mutatkozhat - szólt az apát, s máris intett, hogy a kérdésről nincs több mondanivalója. Ling szerzetes megértette a választ.Meghajolt Lin-csi előtt, majd kiballagott a folyópartra.
"Ahol a szónak helye nincs,
Tanult szavakkal ha felelsz,
Locsogsz összevissza,
S az útra rá nem lelsz."
Idézte magában a régi strófát séta közben, s hirtelen mintha könnyebbé vált volna a járása.
Lám, mindenből támadhat tudás! Csak a szavak hínárja vissza ne húzza a megtalált gondolatot a víz alá. Támadhat felhőkből,szívekből, szemekből - csak a szó, mi róla mondható nem felhőkből, szívekből, szemekből való. Nincs öröktől való szó!
Így emlékezett Ling szerzetes a Huo-to folyó partján, szavainak rongyfoltos ruhájába próbálván öltöztetni a mélyből fölbukkant gondolatot. Milyen jó, hogy hosszú sétáin annyit bámulta az eget! Milyen jó, hogy az eget bámulva hallgat az ember.
|
| | | | |
| | | | | | 10. cellux | 2003. szeptember 10. 11:39 |
| | | | | | | Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek. Mondd, apát! Mi az a tanítás, amely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?
- Egy szezámmagos pogácsa - felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.
- Tréfálsz, apát?
- Nem tréfálok, ez a valóság - állította Lin-csi, majd látva a szerzetesek tanácstalanságát, így folytatta. A szezámmagos pogácsa valóban túlmutat Buddhán és a pátriárkák minden tanításán. A szezámmagos pogácsa semmit sem szimbolizál, pogácsa csupán, talányok és magyarázatok nélkül. Nem így a tanítás, mely tökéletlen mesterek tökéletlen szavaiból áll, s az utódok örökké ezeket magyarázzák. Hívek! Ha tökéletes tanításra vágytok, nézzétek meg jól a pogácsát! Ne vesződjetek többé szent könyvek betűivel, ne kínlódjatok szikkadt agyú mesterekkel, ne erőlködjetek, ne akarjátok érteni az írást. Vessétek el az írott hagyományt, vessétek el a példát. Nem ezekben van a teljesség, a megnyugvás. A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa a csendes valóság - szólt Lin-csi apát, s már sarkon fordult volna, amikor utána szólt az egyik tanítvány.
- Mester! Téged se hallgassunk ezután?
- Akik a pogácsa valóságos természetét már föltárták, kiálltak minden próbát - válaszolt az apát. Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szem szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják, míg lekopik róluk a sok régi okosság. Akkor aztán ők is mehetnek tovább - válaszolt szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
|
| | | | |
| | | | | | 9. cellux | 2003. augusztus 7. 14:30 |
| | | | | | | ...
Ha úgy látjuk, hogy tényleg minden elveszett, akkor egyszerűen álljunk meg. Ha nincs kiút, hát nincs kiút. Minek foglalkozzunk tovább olyasvalamivel, amiről beláttuk, hogy eleve kudarcra van ítélve?
Az egész kiútkeresés mélyén az a feltételezésünk húzódik meg, hogy bár megpróbáltunk a valóságban, a jelen pillanatban élni, ennek során rájöttünk, hogy a jelen pillanatban élés nem kielégítő. Ez a gondolatmenet azonban több sebből is vérzik. Először is, valójában az életünk során eddig egyetlen egyszer sem adtuk meg az esélyt a jelen pillanatnak. Mivel mindig is tudatában voltunk annak, hogy a jelen pillanat nem csak az örömöket és a kényelmet, hanem a fájdalmat és a nehézségeket is magában foglalja, ezért a jelent eleve leírtuk, eleve eldöntöttük, hogy nem foglalkozunk vele. Ragaszkodunk ahhoz az elképzelésünkhöz, hogy a valóságnak könnyűnek és élvezetesnek KELL lennie. Ennek az elképzelésünknek aztán saját magunk mondunk ellent azzal, hogy életünk számos területén igenis hajlandóak vagyunk szembenézni a fájdalommal, sőt, sokszor gondolkodunk úgy, hogy a siker eléréséért igenis meg KELL szenvedni, ráadásul ezt szükséges, sőt jó dolognak tartjuk. Ha valamilyen célunk van, ha valamit el akarunk érni, nem adjuk fel rögtön az első nehézségnél. Kitartóan törekszünk, és végül elérjük, amit akarunk. A kezdeti bukdácsolás a tanulási folyamat természetes része.
Ugyanezt a hozzáállást megvalósíthatnánk az életünk tekintetében is. Az életünk, a testünk, a fizikai világ tapasztalata nehéz és fájdalmas tapasztalat. Ugyanakkor kihívás is. A buktatók, sérülések mellett az életünkben helyet kap az öröm és a szépség is. A fájdalom és a nehézségek, valamint az öröm és az élvezet közötti összjáték tökéletes lehetőséget teremt a tudatosság birodalmának felfedezésére, az érzékenység, az empátia, a bölcsesség, a szeretet és az együttérzés kifejlesztésére. Ez az élet művészete. Ha mindenáron el akarunk menekülni a jelen pillanat valósága elől (amikor más valóság nincs is, csak a jelen pillanat!), akkor elszalasztjuk ezt a lehetőséget. A létező leggyönyörűségesebb, legmélyebb és legkifinomultabb tudatállapotok várnak arra, hogy felfedezzük és megtapasztaljuk őket.
Mégis, mi vesztenivalónk lehet?
|
| | | | |
| | | | | | 8. cellux | 2003. augusztus 7. 14:26 |
| | | | | | | Vannak pillanatok, amikor egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ilyenkor a világunk elfogadhatónak és megmunkálhatónak tűnik. Lépjen fel azonban a legkisebb változás, és a testünk máris kibillent az egyensúlyi állapotból; jelenjen meg egyetlen kellemetlen, nem kívánt gondolat, érzelem vagy más jelenség, és már vissza is húzódtunk abba az állandó belső párbeszéddel kísért mentális fantáziavilágba, ahol a jelen valóságának közvetlen átélése helyett azzal kezdünk foglalkozni, hogyan lehetne, hogyan lehetett volna másképp, mint ahogy valójában van, volt és lesz. Az ilyenkor dédelgetett vágyálmaink a földi, materiális céljainkon túlmenően magukban foglalhatják a spirituális fejlődésünkkel, a megvilágosodásunkkal, a megszabadulásunkkal, a Krisztus-tudatossággal való eggyéválással, a Buddha-természet elérésével kapcsolatos vágyainkat és elképzeléseinket is.
Ha figyelembe vesszük, hogy a testünk az agy, a neuromuszkuláris és az endokrin rendszer révén milyen sokrétű módon képes kiszolgálni, alátámasztani az ilyen irányú álmodozásainkat, nem meglepő, hogy milyen komoly függőség alakult ki bennünk ezen állapotok iránt. Ezek az állapotok azonban, az alkoholhoz, a kábítószerekhez, a kényszeres evéshez, a szerencsejátékokhoz, vagy a fogyasztás és a szórakozás számtalan formájához hasonlóan csak átmeneti megkönnyebbülést nyújtanak, és egy bizonyos ponton túl nem működnek tovább. Kezdetben lehet, hogy valóban átéljük általuk a megszabadulás érzését, de előbb vagy utóbb visszatüremkedik a tudatunkba a valóság magunk mögött hagyott 99.9%-a, és rákényszerít, hogy új stratégiát, egy újabb fegyvert dolgozzunk ki a valóság támadásának elhárítására. Ezt a végtelenségig bonyolódó folyamatot, amely magában foglalja valamennyi "spirituális" gondolatunkat, vágyunkat és elképzelésünket is, a buddhista és a hindu szent iratok szamszárának, zavarodottságnak, a szenvedés óceánjának nevezik.
Függők vagyunk, és az álomállapotok, amelyektől függünk, végső soron csődöt mondtak: ahelyett, hogy segítenének rajtunk, csak egyre több félelmet, ellenérzést, frusztrációt, fájdalmat és elkeseredést plántálnak belénk, amelyek még tovább szítják a szabadulás vágyának tüzét. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Van választásunk?
...
|
| | | | |
|
