 | 
Legfrissebb hozzászólások (803 - 902) (Témakör: a fűről hosszú távon)
 |  |  | | | |  |  |  | | deep mint mondtam, ez eldönt(he)etlen kérdés ;) Ákos, ok. Eleinte inkáb egymás között, nyugiban, ilyenkor ugy is meglehetősen könnyen nyilik meg az ember, amig meg nem találod a kontrolt. A zene is jó, a fejbenmozizás is, de nyugodtan találjatok ki egyszerü tripjátékokat is (egy gyurma a kézben csodákra képes). Azok a dolgok amelyeket most teszel a trip alatt, egy darabig még mintaként fognak szolgálni a késöbbiekre. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ákos gyorsan tanulsz, örülünk neki! :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | demon én megértem amit mondasz, de alapvetően nem voltam ott, így nem lehet tudni tényleg annyira drámai volt-e, hogy rendőröket hívnának rájuk. De igazából mentőt is hívhatnának, meg sok minden lehetne! A tanároknak meg miért szólnának? Meg ki szólna egyáltalán? Ilyen dolgok már jó pár éve mentek utoljára szerintem, azóta lazább lett a helyzet, de közterületen én se szoktam/szeretek annyira tépni, szóval tényleg lehetett volna belőle gáz, inkább csak a lebaszást tartom fölöslegesnek egy ilyen esetben, mert pont azért jött ide mert érezte h ezt tisztába kell raknia és ez pozitívum igazából. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na, megvolt a második élményem velük. Ugyanaz a társaság, de gyengébb cigi és végig itt voltunk nálunk a szobába. Teljesen más hatása volt (ugyan annak), mindenki teljesen őszinte volt és mintha éreztük volna egymást, végig beszélgettünk itt a sötétbe, feküdtünk meg hasonlók, de nagyon jó élmény volt. Rengeteg dolgot tudtam meg amiket amúgy senki sem osztott volna meg. Valóban jobb a gyengébb cigi és a nyugodt légkör. Most 1 darabig leállok vele, 1 időre elég élményt kaptam. Mégegyszer köszi mindenkinek! A fejmosást és a tanácsokat is :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | deep szerinted egy feltehetően fiatal, tapasztalatlan lány, aki elsőre úgy betép nyilvános helyen, hogy azt se tudja hol van,síró és nevetőgörcsei vannak felváltva mentőt akar hívni, annak nincs esélye, hogy az estét a kapitányságon töltse, meglehetősen szorongva? Ki hozza ki onnan? A szülei természetesen. Valószinüleg megértőek lesznek, a tanárai meg szintén. Extrém eset? Nem hinném. Vágod mi volt a hétvégén Szegeden meg Debrecenben nem? És ez csak 1 példa. Sörrel lehet leplezni, persze, de eszébe jut ez egy tapasztalatlannak, vagy életében elöszőr szivónak? Lehet, hogy én túlzok, de te meg akkor bagatelizálsz. Ha ismered a törvényeket, akkor értened kell, hogy többet ér egy kis megijesztés, mint az a duma, hogy szivj csak nyugodtan közterületen, ugyse végzed a rendőrségen, ha meg igen, akkor majd tökös gyerek leszel és választod az elterelést. De mindegy, te ugy látod, én meg igy. Az események meg peregnek maguktól, majd igazolnak valakit. Peace. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Rendőrségen végezni kontrollálatlan viselkedés miatt? Elég extrém lehet, főleg hogy a jó öreg alkohol mindig ott van, hogy ápoljon és eltakarjon (ergo érdemes venni pár sört és fogni a kézben). Elbaszni a további életet ezzel? Van elterelés már egy ideje szerintem nem kell túlzásokba esni. Az igény meg, hogy normális környezetben tépjen az ember nem csökkent inkább csak sokan nem tudják, hogy ez mennyire fontos és van egy tanulási szakasz míg kialakul, hogy hogy az igazi. Mások seggrészegen fetrengenek és abból se szokott igazán probléma lenni. A rendőrségen végezni egy tépés után kb. annyira esélyes mint hogy elsőre tökéletes set/settinggel nyomni.
Persze nézőpont kérdése, én nem vagyok a lebaszás meg ijesztgetés híve és Ákos amúgy is azért jött ide, hogy legközelebb már okosabb legyen. Azt hiszem mindenkinek voltak parásabb tépései így vagy úgy, inkább az számít hogy másokat ez mennyire zavar ott a helyszínen illetve, hogy később tanul-e belőle az illető. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igy van, nem történt, de történhetett volna. Konrolálatlan viselkedés miatt pölö rendőrségen csücsülni egy éjelt nem leányálom.(és elbaszni az egész további életedet akár ezzel) A dolog tipikussága viszont valóban a legalitás-illegalitás kérdése felé mutat. Egy részről, hogy nem tudod megmondani (már a zöldnél sem) hogy mi az amit veszel, mennyire kell vele ovatosnak lenned (avatott szem persze azért 90% valószínüséggel megmondja, de 5-6 alkalom még nagyon nem avatott szem). Másrészről hacsak utána nem olvasol (ami látszik, hogy nem történik meg) nem tudod biztosan mire is számits, a kutya sem tájékoztat, nem vezet, nem készit fel. Én nagyon örültem annak idején, amikor az első cigiket küldtem le, hogy olyanok vannak mellettem, akikre számíthatok, akármi történik. Látom azt is, hogy erre ma már nem is igen van igény. Ez azért néha elgondolkoztat az illegalitás helyessége felé(dekriminalizálni persze azért mindenképpen kell!), de legalábbis egy magasabb korhatárt szabni meg, mint 18. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Azt azért tegyük hozzá, hogy nem történt végül baj és másokat se zavartak. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Azért szívtunk fél g-t, mert eddig teljesen máshoz voltam szokva. Volt, hogy 2en toltunk 1 g-t, attól volt akitől ezt is vettem és annak az 1 g-nek alig volt érezhető hatása, szinte semmi.
Most már levontam a következtetéseket és óvatos leszek, köszi mégegyszer a tanácsokat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ákos csak okosan. Pont az ilyen meggondolatlanságok miatt vannak olyan rossz véleménnyel a zöldről, és álltalában azokról akik szívják. Ha már ellátogatsz erre az oldalra, akkor esetleg olvass is bele a beszámolókba, avagy kérdez, kérdez, és kérdezz. 5-6 szívás után még vajmi keveset tudsz erről az egészről, ahhoz meg végképp semmitse, mint hogy belevigyél egy trippe 3 teljesen tapasztalatlan bárkit. (még egyet is sok!)Gondolj csak bele, mi van ha egyiküknek a családjában mondjuk volt skizofrén, vagy csak egyálltalán rossz passzban van, és teljesen kiszámíthatatlan lesz egy ilyen erős cigitől? Ráadásúl szabadban megtenni mindezt, nyilvános helyen, végképp felelőtlenség, -> szerintem. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mi a tökömnek kell 4-en fél g-t elszívni, főleg úgy, hogy ebből 3-an most először? lehet, h én vagyok elkényeztetve, de az még nekem is sok lenne (a megszokott minőségből) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ja akkor rendben van, csak egy kicsit furának, esetleg ijesztőnek(?) tűnt a dolog. Egyébként én nyugodtabb környezetben terveztem, de végül oda kötöttünk ki. Legközelebb óvatosabb leszek, köszi az infókat. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ákos szerintem semmi rendkívüli nem történt, minden amit leírtál tipikus lehet a fűre. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Amellet set and setting. Első trip a három lánynak szabadban, tapasztalatlan utazóval? Okos, mondhatom, nagyon okos.... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egyszerű: kifogtatok egy jó fajtát. Van amiből fél g kevés 4 emberre, van amivől fél g sok 6 emberre. Ti most erőset kaptatok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok, mesélnék valamit és remélem jó helyre írok.
Nagyon érdekes este volt a szombati, 4en szívtunk maximum fél(!) grammot(én, 1 ikerpár és egy 3. lány) ezért is nem értem a történteket. Leültünk 1 padra, elszívtunk 1 jointot és vártuk a csodát. Csukott szemmel ültünk egy jó 10 percig amikoris az 1ik lány hangos nevetésben tört ki és 1etlen mondandója volt: ZENÉT, ZENÉÉÉÉÉÉÉT, ordította. A nevetőgörcse kb 5 perc után elmúlt és sírógörcsbe ment át. Eközben a testvére is csak röhögött, a 3. lány pedig pánikrohamot kapott 1 nem létező kutyától. Én pedig csak szemlélődve ültem és néztem az eseményeket, úgy éreztem, hogy egy másik világban vagyok. Szinte meg sem tudtam mozdulni. Elkezdtem gyilkolni a kutyát, ami nem is létezett és mire hátranéztem az 1ik lány már elájult, a másik 2 pedig elfutott. Visszahoztam mindenkit a padhoz és megbeszéltük, hogy sétálunk egyet. Út közben a lányok rengeteg nevetőgörcsön mentek át, volt 1 pár perces rosszullét is (mentőt akartak hívni). Én végig csak sétáltam szemléltem és a teliholdra akartam feljutni. Itt kiesett úgy fél óra, és 1 padon ébredtem fel az ikrekkel a 3. lány nélkül. Itt pedig mindenki hazatért. A 3 lánynak ez volt az 1. alkalom, nekem pedig úgy az 5-6. Egyébként közben azt hiszem sok dologra jöttem rá, ami a belső megnyugvásomhoz szükséges, de amúgy meg semmire sem jó. Legalábbis ezt érzem.
Mi a véleményetek az egészről? Soha nem ütött még így be fű. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | .. hozz rá weed esztendőt :)
bocsi |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Az okos diler ugyis megoldja, hogy szét keresse magát ha akarja. Csak akkor nem 1 darabokkal foglalkozik. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Végül, a feketegazdaságban is ugyanúgy létezik push, ahogy pull elv is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egyébként meg a kereslet megteremti a maga kínálatát.. Ha a kereslet olyan gyökerekből táplálkozik, ahol van igény a korrekt kiszolgálásra, akkor előbb utóbb lesz korrekt kínálat is. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem meg mindenki maga dönti el, milyen emberekkel üzletel. Nem kötelező senkitől sem venni, és szerintem amúgy is érdemes olyan embert keresni, aki korrekt - még ha több időbe is telik, és sok nélkülözéssel jár addig, amíg megtalálod. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ja főleg ha valami olyan helyen adja oda, ahol a mérésre esély sincs. Na de amúgy télleg jó dolog a mérleg. :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jó világ van valamerre... Nekem egyenlőre úgy tűnik, mintha illegális lenne a dolog, és kínálati piac lenne nem pedig keresleti nemde? De hát biztos van olyan hely, ahol a deelerek kedvesnővérek, és ha visszaméred a cumót, még meg is köszöni a figyelmességedet, és kipótolja a cumót... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Az 1g-hez használt zacsi 0,35 és 0,40g között van általában (a zacskó minőségétől függően). A cigarettásdobozon lévő fólia (amit szintén használnak erre a célra) átlag 0,25 és 0,38 g között van, attól függően, hogy melyik cigarettáról szedik le. Mellesleg szerintem ez az optikus megfigyelésen alapuló tömegmérés abszolút értelmetlen Z-re. Ki ne kapott volna már olyan tömör de száraz, netán tömör de nedves Z-t, amelyik ránézésre nem volt több 0,5nél, közben a mérleg szerint meg megvolt 1g is.. Szerintem érdemes beruházni egy kis mérlegre, a század grammban mérők már ilyen 4-5e HUF-tól kaphatóak. Ráadásul elég gyorsan visszahozza az árát, főleg ha sokat akarják átverni az embert :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Igen Technonak igaza van egy ilyen kisebb zacsi is 0,3 felett nyom, szóval nem érdemes úgy mérni, ha valaki erre vetemedne. xD |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na ezt jó tudni. Így elég könyen letudják húzni az embert. Mondjuk az is lehet, hogy belevan számítva a zacsi súlya, de kitudja...
Amúgy köszi mindenkinek! most már megtudtam amire kiváncsi voltam és tényleg sokkal jobban beütött így, hogy kb tényleg 0,1et tettem bele. thanks! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát az említett első képről csak annyit, hogy nagyon jól néz ki, hogy pont 1.0g, de ha beleveszitek, hogy pakkban van, aminek a súlya 0.36g, akkor már egyből nem olyan vonzó az a pakkocska. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ala az első kép simán lehet 1g főleg ha jó gyantás a zöld! A második nem néz ki annyinak, de a vizesebb ganják többet nyomnak szóval ez mindig függ a fű állapotától. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | énis mindig ezen stresszeltem kb a 3ik saját cigimig..utána már csak érzésből..:D |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Dorian nem hiszem, hogy bármilyen módon vissza lehetne nyomozni ki-é lenne a zöld a képen.
Másrészt ez a 10-15%-ot nem értem. Mennyi dohányhoz viszonyítva érted? Egy átlagos cigiben lévőhöz?
Amúgy nem vagyok kezdő, de az is igaz, hogy nincs olyan sok tapasztalatom benne. Csak azért kérdezgetek itt, mert egyszer régebben egy "buliba" közös fűvezés által igen csak betéptem. 5en szívtunk 2 elég nagy cigit. Ehez képest amit magamnak tekerek és szívok meg se közelíti azt az élményt. Ezért gondoltam, hogy rákérdezek a mennyiségre, mert azzal lesz a gond. Na jó set setting-et leszámítva :) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Senki nem fog képet csinálni a saját zöldjéről, ezt felejtsd el. (Hiszen itt senki nem csinál semmi illegálisat, csak beszélgetünk róla... :) ) Amúgy sem lehet megmondani, hogy mennyi kell, ez függ attól, hogy mennyit szívtál már előtte, és az egyéni toleranciától is. Pl. van, aki felesben sodorja, de a kérdésedből ítélve nem sok tapasztalatod van benne, szóval elsőnek tedd bele mondjuk a dohány 10-15%-át zöldből |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Megtudná nekem mondani valaki, hogy 1 személyre, közepes minőségű fűböl, kb mennyit kell 1 cigibe rakni? Nincs mérlegem szóval nem megyek sokra ha azt írjátok, hogy 0,1 vagy 0,2.
Ha lehetne linkeljetek be egy képet netről vagy csináljatok magatok egyet úgy, hogy a cigipapíron rajta a dohány és a fű, de még nincs betekerve. Így be tudnám mérni szemre elég pontosan.
Másik dolog, hogy hasonló módszerrel esetleg 1 g-ot is megmutathatnátok. Persze nem kell felaprítani meg ilyenek, csak simán ahogy a diler adja lefotózni. Meg persze nem ártana valami tárgy is a képre amihez tudok viszonyítani.
Előre is köszi annak aki segít! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | martyrdom: A Bp-i és a többi város droghasználati szokásai (első kipróbálás, ennek okai, stb) általában különböznek, nem értem, miért baj, ha erre rákérdez a kérdőív. Az utca/házszám már problémásabb lenne... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A lakhely tényleg nem egy szerencsés kérdés, de nem hiszem hogy adatbiztonsági problémát jelentene. Ha mondjuk rögzítenék az IP-t az messze parább lenne. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | szakdolgozathoz mióta kell lakóhely ne vicceljünk már.. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | tester: Ez már a lakásban készült, am meg nem direkt maradt fenn a kép :P
sleepwalker: Köszi a választ, mindjárt ki is próbálom! Azért jó h tud valaki angolul :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nord: Kicsit kómás vagyok már, de remélem nem fordítottam semmit félre:) Tehát: Egypontos kalibrálás:
a., Bekapcsolt állapotban tartsd nyomva 3 másodpercit a T/Z-t, hogy elérd az egypontos kalibrálást. Egy belső kódot fogsz látni, nyomd meg a FUN-t a nullázáshoz és helyezd stabil helyzetbe a mérleget.
b., Ezután a kijelzőn ezt kell látnod: L-xxx, az xxx egy grammban súly, amelyek közül a T/Z lenyomásával választhatsz. Ezután akkora súlyt teszel a mérlegre, amekkorát az előbb választottál, majd megnyomd a FUN-t és stabil helyzetben hagyod a mérleget.
c., Ha valami ezután sem oké, akkor 2pontos kalibrálásra lesz szükség.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | vagy egyszerűen csak túl nagy arca volt |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mert az amcsi zöld közelében sincs az itthoniaknak. Volt nálunk egy haver USA-ból, nézett, hogy mi teszünk dohányt is a cigibe? Neem, neki csak tisztán zöldből kell... Ok, haver, ha ilyen keménynek érzed magad... Megtekerte, elszívta, eldőlt. Na utána derült ki, hogy itthon kicsit más a hatóanyagtartalom... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ezek szerint ő se tud angolul. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez a Rita melltartóban jár bulizni vagy ez már a lakásban van? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Üdv, tudom nem teljesen ide illik a kérdésem de nem tudom máshol feltenni. Van egy digitális mérlegem amit pár hónapja vettem, de újabban összevissza ugrál akkor is ha nincs semmi a tálcáján. Újat venni nem akarok mert elég drága volt. Arra godnoltam talán újra kéne kalibrálni de nem megy mert a leírása teljesen angol. Nagyon örülnék ha valaki segítene lefordítani. itt a leírás: http://www.norbert90.atw.hu/usermanual.jpg
Előre köszönöm a segítséget! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jah 1g-t 1 cigibe az tényleg más tészta, de aztán ott van az amerikai példa, ahol a bluntokba tisztán csak füvet raknak illetve, ha felmész youtubera és beírsz ilyeneket, hogy "bong 1 gramm" akkor dobálja ki videókat, ahol nem hogy 1 spangliban, hanem 1 slukkra letolnak annyit tisztán. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Úgy értettem, hogy 1 g 1 cigibe (1 szívásra) Naponta több cigibe lebontani meg szubjektív és mindenki maga dolga, a véleményem az h normális életvitel mellett hülyeség egész nap tompulni, inkább este egy táposabb 'osz kész, nem beszélve h bizonyos aggályokat is felvet a folyamatos betépettség kívánalma. Mellesleg úgy viszont (pozitiv) tolerancia is erősebb, ergó az eleve minimál hatású cinyók hatékonysága is tovább romlik |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ez így van hemplar, de én kinézem bizonyos emberekből, hogy tekernek egy nap 5-6 cigit is maguknak vagy még többet. Bár hülyén hangzik, de szerintem csak "gyakorlás" kérdése és el lehet jutni odáig, hogy elpusztítsál ennyit. Egy embert ismertem aki 10 év napi használat után eljutott oda, hogy nem tudott betépni, pedig a minőséggel nem volt gond, a mennyiséggel meg főleg nem. Ez után egy pár hetes leállás következett és újra be tudott tépni (azóta is nyomatja naponta szorgosan...).
Persze sok esetben csak arcoskodás ez az elszívok 1g-t 1 nap, főleg ha valami szart kap és mondjuk 0.7et, de félek attól, hogy vannak akik tényleg így nyomatják. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem hiszem el, amikor olyat hallok hogy "1 g is elment simán". Mérleggel lemért, megbízható forrásból származó, 'jó' ganjából 1 g?? Zözi esetében a negatív tolerancia érdekes dolog. Sokszor szívtam már másokkal úgy pl. lightos cinyóknál, hogy én simán éreztem, mások meg nem v. nem annyira (akik amúgy csak ritkán szűrnek), szerintem jobban kivan élezve egy rendszeresebb szmóker a várt hatásokra és/vagy jobb a tüdőzési technikája, tudja mit kell érezni stb.. Persze az ilyen esetek azért nem átlagos példák. A lényeg az 1 g nagyonsok!! Egy már átlagosabb zöziből 0,1 max 0,2 egy személyre elég (kell legyen) tapasztalattól függetlenül!
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "bocsi , látom mit írnék máshogy , mert máshogy is gondolom, csak ezek az első fogalmazásaim erről az elég összetett témáról " tehát tegyétek hozzá amit lehet . |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | amiből én elszurnék valamit* - ..Amit általában elszúrok.. )) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Néha nem kellene a 10 ujjas írástudásom (btépve) mert ilyenkor aztán nagy kuszaság jöhet ki belöle, plus tegnap már lusta voltam hogy elolvassam a szövegemet úgy voltam vele, hogy nem fontos annyira amit hibázhattam illetve átírtam volna amit máshogy fogalmaznék meg.
Igaz igaz, ezt máshogy akartam fogalmazni hogy csak a társaságtól függhetnek a dolgok. Nálunk az van lemearadva akinek nincs pár drótja , nincsenek kapcsolatai minimum mokk ügyben, nincs kocsija, munkálya, barátnöje, törekedje a siker felé még akkor is amikor kész van egy cigitől mentálisan és fontos hogy ne gondolkozzon magán, csak is csak spontán legyen zura arc és a kész állapotára ne kerüljön hangsúly egy pillanatra sem
Úgy gondoltam rá, hagy általánosítsak az életemből, mert ez az eddigi tapasztalatom már nagyon régóta ( 14 éves korom óta vannak ismerőseim ebből a társaságból és mindig hasonló emberek csatlakoztak hozzánk, átlagos emberek, akik reálisnak tartják azokat a dolgokat is amiket erről írtam.
Azért általánosítok mert már elegem van hogy a számítógépemen futok bele olyan emberekbe, akik társaságára nekem sok szükségem lenne , ezért írtam azt ami nálam a való életben müködik így-úgy, mert végülis ezek az én életem valós töténései.
Tudom hogy lennének jó kapcsolataim ha találkoznék ilyen és olyan arcokkal, de egyelőre csak az interneten találkozok olyanokkal, akikkel igazán jót tudnék beszélgetni és öszinte lehetnék magamhoz is és nem lenne szégyen ha például az LSd-től egyedi érzéseim és vízióim lennének" ami teljesen természetes, ha ezzel kerülsz kapcsolatba.
Én ezt már rég sejtettem, passzív is vagyok már évek óta, mert egyszerüen nem engedik az ismerőseim hogy magam legyek. Elnyomják amit magamról kéne érzzek, és ez ugyi nem jó. De sokszor csak a halgatásukkal feszítik ki belőlem a beszédet, amiből én elszurnék valamit, mert ilyen helyzetekbe benyögök valamit "magamról" amit lenézéssel tolerálnak... és ez nem az én világom. meg köszönöm a 0.8 füvet, megkérdem milyen fajta, kidrakom a cippit és azt mondom : császtok én leléptem. És egyedül szívok inkább vagy a csajommal.
nah szóval ennyi lettem volna...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Brummy tényleg elég kész az írásod, de végülis sikerült megértenem, lehet mert én is kész vagyok épp. :D
"Én magamon azt érzem akár már pár nap szünet után, hogy úgy válok toleránssá a thc-vel szemben, hogy nem tudom uralni annyira a hatását."
Ezt tapasztalom én is, de még sose sikerült megfogalmazni ilyen pontosan! Úgy gondolom jó fűszeresed lehet, mert itt pl. ilyen hogy milyen fajta? Hát holland. Ritka az amikor tudom milyen fajta ezért a stavia indica elválasztás még nem túl gyakorlati nálam, de elképzeléseim azért vannak. indicától bepunnyad mindenki és ezért nem is kerül sor dominancia küzdelmekre, míg sativánál ott aztán lehet pörögni, meg sokszor jól is esnek az ilyen dolgok. Azért ne felejtsd el, hogy mennyire sokat számít a társaság minősége is.
Amúgy én egyedül nagyon szeretek tépni, de társaságban inni jobban szeretek. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Jó,, köszönöm énis a választ , én úgy áltam hozzá, amiről beszéltem mert elhaladtam a mellett amit most írtál deep, nem tudtam hogy nem ingadozik ilyen szintű dózis és annak moderálásának érzékelése egy embernél 1 év leforgása alatt.. Értem itt azt hogy az drasztikus tény, ha valakit 1 g is oda repít mint 0.2 mondjuk. De ahhoz 1 fajtának kellene lennie , hogy egy tesztbe belefoghasson. Ha van benne valami amit a kültéri termesztéssel mondtam , az azért volt mert még így is az játszik be egy részében.
Én magamon azt érzem akár már pár nap szünet után, hogy úgy válok toleránssá a thc-vel szemben, hogy nem tudom uralni annyira a hatását. nem üt ki jobban csak még inkább az érzéseimmel tudok foglalkozni, mint az emberekével , amiből ezt a negatív toleranciát vélem leszürni akkor. Az a"jó" ha nem hagytam ki pár napot. Ezt a dolgot tudtam is , de nem kell magyarázkodnom , hisz érzi aki érzi, bünteti aki bünteti nem neki mondom hogy szerintem ezt a rászokás témát teljesen reálisan közelítem és közelítehti meg egy rendszeres fogyasztó " Tudod, nem érzed magadról hogy te egy rendszeres kábítószer fogyasztó vagy bleblabla . és a többi
Én naponta 2-5* de átlagban 3-4 szer 0.1 vagy 0.1 felet szívok általában cigiből , és ha nagyobb cigire kerül a sor, az nagyon odavág még mindig, mivel nekem a kevesebb és több számú adagolás jön be. ( átlag napokon, hollandban gyorsan átszoknék "(:
Illetve jó lenne az az állapot , de mostmár így nézem, hogy antiszociális a hatása, mert úgy néz ki egyedül én nem akarom tagadni a többséggel ellentétben hogy mit érzek egy jó satíva cigi után és játszam magam, hogy ugyan olyan vagyok mint józanon. Amugy az indika az abból a szempontból még ütösebb az tényleg egy erős-narkotikus- és egyéb letargikus hatást kiváltó fajta ( általánosítok), de ez legalább leveszi a terhet a válladról társaságnál hogy a másik sem a dominanciális-szociális örökölt és elsajátított képességeit gyakorolja közben az emberen mert ki van ütve, tudjátok miről beszélek.. Miközben a satívás hatásnál társaságban az indikával ellentétben a dominancia stb. felfokozódik még jobban, kijön az alapból is ilyen tulajdonságú azaz akár mondhatjuk normál embereknél . " Ez egyre inkább ezközzé válik a fiatalakon hogy így teszteljék egymás vitalitását, hogy mennyire "csavarodik" meg valaki egy trippen, az én esetemben ami látszik kívülről hogy elhallgatok, mert mert mert... azt érzem azokban a helyzetekben, amikor improvizálnom kéne, vagy olyan dolgokban kifejeznem magam, amit nem áll a számra és mozdulataimra , érzelmemre . Ahoz gyávák az ismerőseim, hogy abban agyjanak ök maguktól pályát a másiknak , amiben esetleg rosszabbak lehetnek és lebukjanak, hogy ho hó " kész vagyok én is ember" kifejezéssel jelet adjanak magukról ezzel kapcsolatban.
Mint tudjátok , ez nem egy uralkodó kemény hatás, amit ne lehetne leküzdeni egy jó társaságért, de egyre inkább ebbe az irányba mennek az érzékelések és miegyéb társaságban.
Remélem nem túl összevissza a gondolatmenetem, ma már megvolt 3 cigi , és most is repülösözök valami 15-20% thc tartalom körüli " satívától. ami jó összetételü egyébként is , tehát örülök
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | blablabla létezik negatív tolerancia és pont így is hívják. Amúgy szerintem, ha treníroznád magad és izmos spanglikat szívnál naponta akkor pár nap alatt rá tudnál állni a masszív fogyasztásra. Ha meg utána visszavennél akkor 1-2 hét és már vissza érzékenyedsz a kevesebbre is. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | csak 1 baj van utálom az indikát szinte már allergiás vagyok a testi tünetekre. Égyébként lehet kapcsolat 1 múltkori rossz indikás élményem és az utálat között |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nézem de furik a 46 idők... ami durva,! nem szándékosan , az órát se láttam! Most miután elkeztem írni, eszembe jutott pont ma foglalkoztam először és úgy általában de ma hosszú banki ügyben az új telefonommal és számommal 1 hónaposak :(...( mégis szar ha nincs kit hívni, íme a modern civilizáció "neoembere" erősen, magától jólérezve magát.. meg másoktól is de erre még rá kellene jönnie hé! A számot a telefonhoz listából választottam , interneten és pont a kedvemre való számokat találtam, nem hezitáltam sokat (8946775) választottam hogy benne legyen a születési időm és rossi versenyszáma) utolsó 3 számot direkt nem úgy szelektáltam a listából hogy ismert legyen , am csak 1 lett volna még ismert 747 asszem. akartam talán hogy bizonyos zártság még is legyen benne, ha esetleg valaki felfogna valamit a telefonszámomból az ismerőseim körében főleg " 8946747 már már nagyon eltalált szám lett volna1"
Most néztem meg az előbb 2. szor Az élet nyomában c. filmet, ragadós a szerencse és az álmodás? Ezt az egészet ide le kellett írnom, mert mostanában és szerintem régebben is ) kapós vagyok az ilyen és hasonló dolgokra. szóval
OFF ON |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | jaa amúgy 0.1 0.2 is jöhet.* inkább annyi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hm , rákanyarodva a filozófikus témára ajánlanám mindenkinek , nézze meg Az élet nyomában c. animációs filmet. Engem megfogott, mikor véletlenül láttam kb. fél évre rá a motorbalesetem után, és "ha már látván a filmet" kicsit összekötöttem azzal, amit átéltem ájultan álmomban az úttest szélén, romantikában , magányban, írónikus együttéléssel mint én és az út én néztem azt. mindenkiek ajánlom, inkább gondoljon rá teljes együttérzéssel minthogy a " valaminek vége" érzést ténylegesen átélné fizikális szinten, valahol a hazánk egyik polgáraként, tudatlanul.
Jó feldolgozást a fílmhez! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Mivel "elterjedt" a kültéri termesztés gyakrabban van jó fajta sativa domináns kender, aminek psichés és saját fajtulajdonságai miatt agycsavarós-repülös- filozófikus érzés jelenik meg amiből kevesebbet élvezel jobban. Az indika-sativa hybrideket és fenotípusokat jobban toleráljuk , pont e(z) miatt, mert ha jó fajtáról van szó, akkor az indica is és satiíva jegyek egyben érezzük és nem külön-külön.. Szerintem meg a mai kültéri kendereknek nagyon erős hatásuk van ( 0.1 g elég lehet 2 emerre , és ez már elterjedt általánosság --> jó termesztő biztos és nem kezdő cucc a sativa! vagy az indika külön külön, a kettőből egész bírható fajták vannak , ami által minden akadályt elgörgetve, annyit szívhatsz amennyit a tüdőd elbír.
Remélem tudtam segíteni :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | csak 1 kérdés létezik "negatív tolerancia"? 1-2 éve még rendes 1g elment simán, most már a 0,1-0,2-re is azt mondom elég lesz köszi! tudom thc növekedés stb. , de ennél többet akarok tudni |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Bnth!
Én ezt a receptet úgy ismertem, hogy tejet is adnak hozzá, amitől egész kellemes lehet, meg talán fahéjat is!:) De nem vagyok egy nagy füves, nem az én pályám, szóval erről nem tudok túl sokat, csak gondoltam belekotnyeleskedek egy kicsit!:)))) |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Elolvasva pár régebbi gondolatot a füről, szeretném egy rövidke kis gondolatban elmondani az egészséges igazságot.
A fü mindig változik az agyadban, hogy hogyan érzékeled. Minden nap más vagy és minden nap az adott pillanathoz adott érzést társítassz egy ujboli nap ujjabb világméretü igazságának felismeréséhez érzed úgy hogy rossz napod van vagy nagyon jó igazságokra jöttél rá már megint....
A füvet mindig tiszteled azon a szinten ahogy azt a globalitás reálisan megengedheti egy olyan fajta felfogásban mint a tied is. De mivel nem a te véleményed az összes ember véleménye ezért ez pajzsként nyujt védelmet neked és ezellen senki más nem tehet, mert akkor csak az ő, az ő véleményük.
Meg kell találni az egyensúlyt és szedjetek táplálék-kiegészítő vitaminokat, mert úgy érzem ez nem szégyen hogy megadod magadnak az enyhülést, egy fontos szempotból hogy tudod, mien részecske (vitamin) hogy-s mint hat rád pozitív hatással ebben a beteg világban, és a megnyugvás hogy tényleg érzed , hogy ha e vitamint fogyasztassz nem olyan káros a marijuana egyik legzavarobb tulajdonsága a rossz memória mert ez a vitamin megvédi ettől ezt a közpotot.
Nos szerintem eljöttünk talán a végmegoldáshoz, hogy szeresd a tested tudd hogy egy vagy te tudd hogy mindenki vagy de mégsem-de mégis ( ezáltal tényleg mindenki lehetsz, s a negatív világon ennélfogva túl tudsz tenni, hisz akkor tudod hogy csak egy vagy a sok közül ( ebben benne van megint egy jó érzés hogy ki tudtam magam hozni ebből szervezetem önmüködő és fajfenttartási erősségének köszönhetően és saját magamnak jóérzést okozva, tudom hogy egy piciny részeltét képzeltem el egy rövid vagy akár hosszu történésnek, és tudom hogy mien fontos ez is épp úgy mint a másik, és tudom azt mondani hogy én most másra vágyom ezért most belegondolva, mien dologban vehetek részt az adott általános tudati állapotban egy adott fajtáju , már megszokott kenderrel (sativa the best) hozzáadom a maximális ezközök nélküli belső spontán jövő spiritualitásomat, ami már belém vésődött a 3-4 évnyi jó kis thc-kből ( most egy kicsit a drogos énem is kilyön, vagy talán nem is picit :) túlélem magam csak úgy szórakozásból, de igazából ez a túlélés egy finom lebegő szativa eufórikus high, amiről tudom hogy ha csak ezt érezné sok ember és csakis ezt, semmien fejlősési céllal használva és magam által is észelt realitása egy átlagos téhácé high, egy nyugodt, kielégül világ amiben mindenki élni is szeretne... tudom mert meglepődtem a közelmúltban, sok helyen olvastam láttam érzékeltem. Rájöttem hogy mindenki más és akkor a jó ha a másik szeméből is látod a világot, még ha ez rossz is .
Ez szerintem az Earth reality, ennél sem több sem kevesebb, néha több , néha kevesebb, vagy pont ennyi :)
Szeretném ha leírná valaki a véleményét, aki velem erről nem szeretne többet errő társalogni és csak kis tapasztalatszerzést- mint amit írsz okozva nekem egy ujjabb látószöggel gazdagodhatok. Bárki írhat , Csernus, Orbán, Gordon, Icupista vagy TótBéla vagy akár az északi sarki rozmárkutató, Finnóci Eukaliptusz Testvérünk is.
Köszöntlek innen titeket az élet kezdetétől, mert még csak 20 éves vagyok és nagyon jó fej, egyenlőre sok materiális helyzetet kell megoldanom ahhoz, hogy "ember" legyek. az az igazi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | CSak úgy snassz, leír ok egy receptet:
Nekem nagyon beütött. Tehát hozzávalók egy adagra: 1 g sativa és kb 35 gramm házi vaj.
A vajat először egy kicsit felforrósítottam, hogy távozzon belőle még az a kis víz is ami benne volt, így nem maradt csak a zsiradék. Majd beletettem a zöldet a forró vajba, ekkor egy kicsit sercegett. Úgy 17 percig így pirítgattam a villanytűzhelyen (régi fajtánál ez másfeles fokozat). Végül ebből lett egy enyhén megpirult kicsit barnás cumó+ a zöldes vaj. Na most itt az a lényeg hogy így fintor nélkül fogyasztható a gandzsás vaj. pl: akár vajas kenyérnek, nekem így még az íze is tetszett. ( végre egy módozat, ami nem keserű)
Tényleg csak óvatosan mert nekem már túl sok volt. hát csak ennyi CSá! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szerintem az agymenesek abszolut illenek a "füröl hosszu tavon" topikba :) . (meg a narancs is) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | igen az nagyon hiteles volt számomra is:)
de lehet hogy csak chuck norris megfogott egy narancsot és az olyan büszke lett,hogy kinőtte magát a világegyetemmé
bár asszem ez a narncs már OFF-ra érik:) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | vagy pedig a 2012 című filmből vetted hogy a föld egy narancs:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | marhaj:
nem:)
mégpedig azért nem mert narancs narancsnak farkasa
le kell őket választani segítsetek a jótékonykodásban vegyetek részt a "Mátrix narancsoknak" című virtuális körutazáson és segítsetek nekik felébredni az öntudatlanságból
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nemtom, fűnél azér nincsenek ilyesfajta meglátásaim... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | mulder :nicsak, nem vagy fideszes véletlen?:D
de az a narancs már télleg tuti rohad:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | És a kanál nem is létezik!:))) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | láss túl a narancson! nem a narancs rohad hanem a fa ami teremte:D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | az igazság a narancsban van |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Végül is logikus, szegfűt enni hülyeség... LOL. Bocs... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Még szerencse, hogy többen nézzük a világot :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hát ahogy elnézem ezt a világot, az a narancs már javában rohad... :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gén
hát persze azon az estén a főszerepet a narancs játszotta akár egy istenség |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | mulder: Ugye narancsevés közben jöttél rá az univerzum eme titkára? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | tegnap amikor megtapasztaltuk a valóság más aspektusait eszembe jutott egy gondolat,hogy mi lenne ha ez a világ csak egy narancsban lévő rost atomjainak kollektív tudatának kivetülése lenne...
majdnem megőrültem látva a sok lehetőséget de végtére is azt hiszem ez a szabadság hogy végtelen sok dolgot képzelhetsz el a játék szabadsága
mániás mulder |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem van egy kedvenc paranoia- játékom, mikor is séta közben fürkészem a tájat, és elképzelem, hogy na, ha most jönnének a Világok Harca robotjai... Annyira képtelen, és mégis annyira érdekes visszatérő téma, hogy lehoz a paráról, mert azont túl hogy van benne némi félelemérzet, megmozgatja az agyamat is, mégpedig megfelelő irányba. (ugyis megmenekülök ugyanis :P ) Bár, ha tudnék vezetni, akkor se ülnék kocsiba 10 méterre sem, beszivva. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | multkor ugy bepumpáltam h nem mertem kimenni az utcára mert volt nálam dohány papir és féltem h megállitanak a rendörök és elvisznek :D . a garázsba alig birtam beállni pedig csak 5perce vágtam el 1edül a cigit de ultra brutál volt. pedig nem elsö éve (6) vagyok a szakmába de ...félelem,rettegés üldözési mánia meg paranoia jött rám h amig haza érek leszakad az ég elkapnak, anyám kitagad,házkutatás (a semmiért) meg ilyenek. az idei év leg pszihedelikusabb anyámkinya volt egy orán át. sokat tanultam belöle:D van uj a nap alatt |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | minden létező dolog legbelűl pusztuéások és újjászületések folyamatával tartja fenn magát apusztulás reinkarnáció mint fizikai dolog az újjászületés fizikai dolog nem csak lelkek reinkarnálódnak hanem az események vagy csak most értettem meg a reinkarnáció valódi értelmét?fizikailag ezlenne a lényeg mily csodálatos tényleg egy apoalipszis játszódik le a narancsban minden pillanatban a létezés egy folyamatos apokalipszis minden nem-lélegző lélegzetvétele egy apokalipszis ha kinyizjuk a fülünket halljuk hogy mindenbezárva van egy univerzum vagy nincs is olyan hogy nemlétező nem lehet egetlen atomra sem azt mondani hogy nemlétező vagyi s a semmi atomokból áll és így nincs semmi esetleg az emberi gondolat is atomokból áll elvont értelemben
már csak a gondolatok ilyen sokfélerétgűsége ez a színskála hogy egy dolgot is ezer rugó hajt hogy a tudatlanság beismerése csodálatos csodálatos érezni hogy még nem tucc de óriási mennyisget lehet megismerni végtelen mezőket
csak gondolatok de élvezem hogy mennyi van azt hittem ismerem ezt a szert de nem osha nem voltam még ilyen közel hozzá egy új űrutazás
nem számít hogy igaz-e csak hogy leírhattam és azt hiszem ez a szabadság hogy annyi mindent képzelhetsz amennyit csak akarsz az emberek többsége ezt nem próbálja de miért?ez kurva jó... ilyen távlatokat beutazni teljesen szabadon
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | marty fújd ki a levegőt az orrodon még mielőtt elérné a szádat a füst, vegyél kis levegőt még, aztán lesz helyed. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | nekem mindig az a bajom a nagyobb bongokkal h mire megtelik a cső füsttel már nincs hely a tüdőmben mert amikor elkezd izzani szívom de mire azt a sok füstöt kéne benyelni már nem marad hely..még nem éreztem rá.. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | én rendszeresen fűtök(saját szó nincs kopirájtozva és nem tudom hogy más használja e:P) de semmi bajom nem volt eddig. max az hogy nem éreztem be annyira amit csak tudtam kipróbáltam már de a 41 centis üvegbongra esküszöm:P |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | betegség közben szívni sosem volt para nekem, úgy hallottam, h egyes gyógyszerek, antibiotikumok hatását csökkenti vagy neutralizálja(nem jutott másik szó az ezsembe reggel van :D) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | ja, köszi a választ moon. de megvagyok azért így is. nem kapott el semmi para. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Hello. Én úgy tudom, hogy vírusra nem való az antibio.Zölddel nekem egyszer kb szívrohamot okozott az egyik.De nevet már nem tudok mondani. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pacsi! antibiotikumos kezelés, meg köhögéscsillapító szedése alatt (valami vírus) mennyire lehet kockázatos füvet szívni? vagy inkább a gyógyszerek helyett szívjak?:)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Felfutási idő tényleg jóval több, nálam kb. +egy-másfél óránál kezdte el adni, viszont a lejövés is jóval később és fokozatosabban történik. Amúgy van first time hangulata sztem is, nevetés dettó, de görcsösen :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Kösz bnth! Ha megeszed a THC-t akkor a hatásabb lassabban, de tovább jelentkezik. Sokkal később fogsz bepunnyadni és az élmény is trippesebb lesz, ha fogyasztottál már hallucinogént akkor nagyjából érteni fogod a kifejezést. Nekem többet is kellett nevetnem így, kicsit first timer betépéses volt a dolog, de kiváncsi vagyok mások véleményére, mert én eddig csak kétszer ettem életemben. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Köszi a reakciókat.
Deep te eddig mindenre válaszoltál, amit kérdeztem és másnak is segítesz ha szükséges. Jó fej vagy. Most olvastam a Onkoval való beszélgetéseiteket. Komoly.
Utána néztem a témának. Tényleg csak a zsiradékban való feloldás a lényeg, csak az a kár hogy nem ír senki konkrét összehasonlítást arról hogy mi a trip különbség ha ugyanannyit megeszek vagy elszívok.
Találtam egy c sativa szakácskönyvet a neten amit végig is olvastam, (bár ti biztos ismeritek). Egyébként pont a lényegről nem ír szerintem.
Mindig csak kérdezek, de most innen onnan rendeltem pár legális növénykét vagy csak a magját.... hihi. Vagy ez nem is vicces.
Az egyik helyen 10 szeres kivonat akció van egy anyagból, bár ez nem ide tartozik. SZóval a fejleményekről majd mindenképpen beszámolok. A THC legyen veletek. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | A zöldséges vajhoz azt szeretném hozzátenni, hogy számomra undorító íze volt, ezért javaslom hogy inkább rakd bele süteménybe, mintsem szendvicsbe. :S |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | a thc zsírban oldódik, ezért hát a vajjal azt tehet az ember utána amit akar, akár kenyérre is lehet kenni. Persze google továbbra is a barátod, (wiki a barátnőd, torrent meg a haverod...) szerintem egy kis fantáziával az első 10 találatból mindent megtud6sz :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | SZiasztok!
Nem ide tartozik, de mivel nincs külön topic, ezért itt kérdezem meg. A zöldet ha nem szívni akarom hanem szájon át bevételezni, akkor ugyebár meg kell párolni először vajon. Ez rendben is van, csak azt nem tudom hogy így is kellően hatásos vagy mindenképpen még sütni is kell belőle pl. süterményt? Lehet hülye kérdés, de légyszi válaszoljatok Köszi |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én nem tudok sok dolgot hozzátenni ismeretek híján a témához(maximum a saját korábbi egyáltalán nem objektív véleményemet,amivel meg nem biztos, hogy tudom gazdagítani a téma megbeszélését) érdekességképpen tettem be, láttam már, de most valahogy újra az utamba akadt. De ahogy látom, megoszlanak róla a vélemények...:)
Egyébként érdekes de mint ha valóban ilyen megosztóember lenne a doki, vagy egy idegbeteg fasznak tartják sokan vagy egy géniusznak. Az igazság valahol félúton lehet.
De hogy ebben a témában mennyire van igaza vagy sem, azt ne tőlem kérdezzétek!:))) |
| |  |  |  |

|