 |
Legfrissebb hozzászólások (1553 - 1652)
(Témakör: Daath bölcsességgenerátor)
 | |  | | | | |  | |  | | | Biga C.
Nekem van egy ötletem. Gyakorlatias és többször is bevált már.
Csinálj valami rémes őrültséget. Kezdj el utcai harcolni, menj szórakozni a 8. kerületbe, dugd meg a legbejövősebb 40 év fölötti férjes asszonyt (ha hagyja magát :), stb.
Tulajdonképpen bármi megfelel.
Légy gátlástalan, a saját lelki világod szerint.
Néhány pofon és abszurd helyzet nálam jól
be szokta irányozni a dolgokat.
minden jót!
rumcais |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | De Tala! Téged sem látlak sokszor röhögni!
Na persze, jó ötlet korlátlan számú korlátot építeni, de eltart egy darabig. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bocs mindenki az előző hozzászólásomat
másik topicba akartam írni...
kicsit gáz, de ez van :))) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hát elnézést, ha úgy érzitek, hogy nem foglalkoztunk eleget a hozzászólásaitokkal. De a magam nevében szólva nem hiszem, hogy sok mindent tudnék hozzájuk tenni. Hogy a "szeretet, olyan mint a nap fénye"? Biztosan így van, én is valahogy így képzelem,
de mit mondjak erre? Ez nem egy vitatható, megbeszélhető
állítás. Valaki vagy hasonlóképpen érzi, vagy ideologikumként
tekint rá és szétfikázza, mint azok, akik a mai napig is azt hiszik,
hogy materialistának, eliminatív redukcionistának lenni az valami fasza és felvilágosult dolog, és az ilyen kijelentésekkel szemben
az egyetlen helyes nyelvi magatartás a blaszfémia, vagy rosszabb esetben az illető kijelentéstevő intellektusának becsmérlése.
Én, bár nem vagyok redukcionista, fontos dolognak tartom az
analízist. Ez szerintem nem kell, hogy megakadályozzon az egészlegesség megélésében. Miért is kellene? Attól, hogy tudom, az ajtó bükkfából van, a zsanér, pedig szénacélból, nem fogom szem elől veszíteni az ajtót, mint ajtót, és azt sem, hogy az ajtó, bizonyos értelemben, nem alkatrészeinek összessége.
Akkor is érdekel, hogy hogyan működik a zár, ha egyébként ettől sem lesz teljes képem az ajtóról.
Rész és egész egymást megvilágítva mozognak a megértésben, és nincs bennük állandóság. Ettől még vannak a dolgoknak elemei, ha csak átmenetileg fogadjuk is el őket akként. Aki a rész, vagy az egészt párja nélkül akarja elképzelni, egyaránt csal.
Az egész megragadása, mindig kevésbé racionális, legyen
szó arról, hogy mi a szék, mi a szeretet, mi az isten.
A szék olyan egyértelmű és olyan elemi dolognak tűnik, az
istenhez képest. De ez csak azért van, mert ritkán kényszerülünk rá, hogy elemi szintről kiindulva figyeljünk rá oda. Mi a szék?
az elemi részecskék, valamely halmazelméleti összege? netán funkcionális egység? , stb... A szék az szék. Az isten as isten.
Nyilván igaz, hogy az evolúciós elmélet csak nézőpontokra bontva tudja kezelni a világot, ez olyan igazság, amire már nagyon régóta nem osztanak Nobel-díjat. Minden adott nézőpontból nézve van, ami véletlen és van, ami szükségszerű. Az a fogalmi kettősség, hogy véletlen-szükségszerű, azon alapszik, hogy van nézőpontunk. Ha képesek vagyunk Senki Szeme nézőpontból látni a világot, akkor természetesen a fogalompár értelmetlenné is válik.
De, hogy ne tűnjek annyira offtopicnak:
- szerintem a szeretet megélésében is ott van a rész és az egész
megértése, úgyhogy ha nem mondom ki egy hozzászólásban
ezt a szót, nem jelenti, hogy nem tudok pozitívan hozzájárulni
a dolgok teljességéhez.
- az, hogy kimondom a hozzászólásomban, egy akármilyen
hollisztikus képbe is foglalva, még nem garantálja, hogy
termékeny és a többiek számára éppen leghasznosabb
dolgot mondtam ki.
- A igazság, helyesség, sokszor még a szeretet is
inkább a megfelelő pillanat, mint stilisztika kérdése.
- Nekem természetesen van egy bizonyos beállítottságom, mint
mindenkinek. Az enyém ilyen. Ezt lehet látni ilyennek olyannak.
És persze, sajnos, sokszor nem találom el a megfelelő pillanatot.
Ezért elnézést, de nem mindenki szokta így gondoloni (remélem). |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szüntesd meg ezeket a nézőpontokat
vagy kreálj számtalant
röhögj |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Hát ez, az idő. Mindenki azt mondja, hogy türelem, meg lassan alakul az.. Nade kurvára nem alakul szerintem, inkább rosszabb lesz. Vagy ez az egész mostani életem csak egy ilyen vihar előtti hullaszag? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az egó megfegyelmeződik idővel. Pont az a lényege, hogy pusztán szokások, és gyengeségek halmaza, nem pedig egy személy. Minnél több erőfeszítést tesz valaki az egója legyőzésére, annál könnyebb lesz az élet számára, szóval bőségesen megtérűl az erre fordított energia. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | lacoste: igen, ezt hajtogatja mindenki Oshótól Tolléig, élj a jelenben, fogadd be, ne agyalj állandóan, mi lesz, és mi nem lesz... Megélni viszont elég nehéz, mert folyamatosan így kell dönteni, és az egó nagyon kapálózik... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Köszönöm:)
először mikor megláttam ezt a hozzászólást épp túl hosszú volt, nem olvastam el. most is majdnem elmentem, de gondoltam na jó elolvasom, van időm nem leszek lusta; és meg is lett a gyümölcse h így döntöttem.
szép dolgokat szépen és egyszerűen, ezt szeretem ez szép.:)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Alfred Souza mondta:
Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak megoldásra váró akadályok: gúnyos meg nem értettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök Aztán kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az akadályok a Valódi élet. Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a boldogság. Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka pillanatokat és emlékezzünk rá, az idő nem vár senkire.
És akkor biztosan nem fogunk arra várni, hogy: majd ha vége lesz az iskolának, majd ha elkezdődik az iskola, majd ha lefogyok 5 kilót, majd ha sikerül felszednem 5 kilót, majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre nyugdíjba megyek, ha végre elválok.
Ne várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a boldogságot elkezdeni, mint ez a pillanat.
Ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni, akkor mikor?
Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Más tollával:
Kutya: etet engem, becézget engem, simogat engem, biztos ő az Isten!
Macska: etet engem, becézget engem, simogat engem, biztos én vagyok az Isten!
CFP :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | sokan azt hiszik, h megérteni vmit az okok felkutatását jelenti; pedig megérteni vmit az út végigjárását jelenti, nem a hátranézegetést. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | csak mond, h Nem Tudom és engedd el a kormányt! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Bármilyen kérdést teszek fel magamnak a válasz mindig nemtudom. Bizonyára én vagyunk az Isten.
Na akkor szüld meg magad és én is megteremtelek!
Nem Tudom!.
gg, aki mondjátok meg ki vagyok mi vagyok
Nincs szükségem következtetésekre!, mondta a nyuszi és ült tovább.
------------------------------------------------------------------------- |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem csak arra kell rájönni, hogy olyan mélyen összefűgg ez a két kérdés, hogy elválaszthatatlanok, tehát ez egy kérdés, innentől kezdve nincs értelme azzól beszélni, hogy melyik volt előbb. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem határozottan tartunk valamerre, vmi felé. kíváncsinak lenni felesleges, majd kiderül.
minden kérdést visszavezethető a mi? és a miért? kérdésre. valyon melyik volt előbb?:)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Már minden megtörtént egyszer, ha nem, akkor pedig meg fog történni.
Minden renszer összeroppan, hogy azután új rendszer épülhessen.
Valamint minden részeg kijózanodik, hogy azután újra szétihassa magát. Ez a világ mozgatórugója... leggalábbis valami ilyesmi lehet. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ami van, van. De csak egy ideig, majd megváltozik és ujra lesz. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Marxot nem ismerem. A 19. századból leginkább pár horroríró maradt meg az emlékezetemben, Geronimo, meg persze Thomas deQuincey... :-)
Szal anarchiáról szólva, amit Nargile mond, az az érdekes. Uralomnélküliség.
Az uralomnélküliségből káosz lesz, majd totalitás? A társadalmi különbségek újratermelődnek? Persze. Minek mosdani, úgyis koszosak leszünk megint... ;-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Mielőtt még nagyon belekeverednénk a fogalmak
ANARCHIÁjába :)
A kaotikus rendszer:
determinisztikus nem periodikus rendszer
Illusztrációként elég hozzá egy irracionális szám is.
Az anarchia kapcsán javaslom forduljunuk
a ma promiszkuisnak számító Marxhoz, tanulságos
hogyan fikázza az általa utópista szocialistáknak
nevezett 19. századi proudonistákat, anarchistákat,
stb. Az alapvető érv:
a társadalmi különbségek mindig rövid úton újratermelődnek.
A hétköznapi káoszfogalom inkább viszonyfogalom.
amit nem vagyunk képesek átlátni, ami zavaros és
túl gyors az kaotikus. Ez még nem anarchia.
A kaotikus pedig a legkevésbé sem a szabadság terepe.
(persze lehet a zavarosban halászni :)
Tetrahíd: miért zavar téged annyira a tudomány?
gondolataid erősen támaszkodnak a tudományok
képviselőire, vagy népszerűsítőire. Azon kívül az
eredetiség ilyesmiben elég ritka. Az eredetiség terepe
inkább a mitológémák, a művészetek felé található
nálad is. (nem mintha szigorú elválasztást javasolnék
a két dolog között). A tudományos módszertanok
betartását manapság divat fikázni, különösen
humán körökben. Én azt gondolom minden tökös
faszi a pontos megértéssel kezdte. (sokszor még az
intuitívnak tartott művészek is) Az ösztönök és intuíciók
jó dolgok, de amiről nem lehet beszélni arról hallgatni kell,
amiről meg lehet azt precíz formába kell önteni, hogy
közkinccsé válhasson értelmének jelentősebb
torzulása nélkül.
Amiről nem lehet beszélni azt érzékeltetni lehet
igy-ugy, de azt kizárólag csak az értheti aki már
érezte úgy mint az érzékeltető.
Ami ebből elbeszélhető precízen az a tudomány világát
gazdagítja, ami nem az megmarad a nem alábecsülendő
misztika számára.
A tudós és a teológus, a veritas duplex,
a filozófia(tudomány) és teológia kettős igazságának
dualista képe amúgy éppen akkor kerül feloldása,
amikor a te asztrofizikusod felmászik a hegyre a
teológushoz. Ez OK., de a létra amin mászik a az tudomány.
A teológia pedig még racionális dolog. onnan tovább
a misztikáig viszont már nem vezet egyenes út.
Á mindegy, túlspirázom. Szóval a tudomány csak akkor
létezhet ha precíz, akármilyen korlátolt dolognak tűnik is ez
Én pedig ponos vagyok, hogy megalapozzam az
estleges kreativ továbblépést.
csaó |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Bár nem vagyok anarchista, azt azért megjegyezném, hogy az anarchia szó nem káoszt, hanem uralomnélküliséget jelent (AN-ARCHIA), az eredeti anarchizmus egyáltalán nem valami káoszkereső mozgalom volt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A történelemkoncepció fö vonalait egyébként osztom.
Csak pontosságra igyekszem törekedni korlátaimon belül.
A következmények, az új vallás mikéntjét, a tudomány
ebben betöltött szerepét viszont nagyon nehezen
megragadhatónak gondolom.
Annak a káosznak is van persze anatómiája.
Ha elfogadom a szabad-egyéniség istenségek 19.
századi eszmélyének kiteljesedését mint jövőképet,
akkor már körvonalazódik is valami.
Én azonban a rendszer infrastruktúráját, logisztikáját
tartom alapvetőnek, nem annyira az egyén belső
nézőpontját, illúzióját, érzéseit, vagyis filozófiáját.
Inkább azt kérdezem, hogyan lehet ebből rendet
csinálni, amibe ez a káosz belefér.
Szeritem lehet.
A folyamat azonban, ahogy ebben akkor már
egyet értünk, nem örömteli.
Hogy szerintem hogyan nem arról később
szeretnék írni (és ellenvéleményt kapni rá) de
most sajna most nincs elég időm.
Amúgy a tudomány lehet, hogy korlátoz, de
azért nem hiszem, hogy ne látnék ki mögüle.
Az ismeretelméleti korlátok szigorú betartása
módszertani elv egy adott gondolatmenetben.
Előtte és utána jöhet bármi. :)
Meg persze nem csak tudomány van, én se csak
azzal foglalkozom :)
minden jót!
rumcais |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Vallás és tudomány alapvetően csak a módszereiben különbözik egymástól, céljában nem. És a vallások között is van módszerbeli különbség. Vannak akik régi könyveket olvasnak, vannak akik meditálnak, vannak akik drogoznak például. A tudósok meg kisérleteket végeznek.
A gond is mindkettővel ugyanaz, a tekintélyelvűség, meg a másik erőszakos félreállítása. Ami kell: vallásszabadság. Mindenkinek saját isten (önmaga?). Állam és vallás különválasztása, állam és tudomány különválasztása. Igazából állam sem kell. Legalábbis olyan állam nem kell, amit nem az állampolgárok akarata tart egyben. De persze ehhez megfelelő állampolgárokra van szükség. Akik szabadok akarnak lenni. Nem sokan vannak. A történelem során mindig változott, hogy mennyien voltak ilyenek. Most gyűlnek világszerte, ezt érzi szerintem mindenki. Ki félelemmel, ki örömmel reagál. Szóval először az embereknek kell megváltozniuk.
Hiszen globálisan akkor lesz jó, ha mindenkinek külön-külön jó lesz...
Egy jóbarátom mondta régen: Az anarchiát nem szervezni kell, hanem szítani... :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ja
az ilyen folyamatok extrapolációját
minimum a következő feltételek mellett
kell elvégezni:
- egy ún. viszonylag izolált rendszerben
- bizonyos "szélsőséges" események
lehetőségétől eltekintve
de annak magyarázzam ezt, aki már megismerkedett
a káosz elmélettel a népszerűsítő irodalomból,
a kiváló James Gleick tollából, aki még T.S. Kuhn
tudománytörténeti koncepcióját is úgy alkalmazza
mint egy jó ötletet valamilyen hetilap hobbyrovatából?
Mondjuk én sem vagyok a témában autoritás, de
már tudom hol a helyem.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sz. Tetrahíd
Fura, hogy az irónia nem jön át a neten.
A tudomány csodáit én sem gondoltam komolyan.
Amúgy egy jól megértett közhely tényleg
csodákra lehet képes :-)
Mellesleg ha itt konszenzus van arról, hogy mi
a történelem célja akkor nem szóltam.
Az említett makrofolyamatok alakulása valóban
közelítően valószínűsíthető a mikorszinten
általánossá váló tendenciák alapján, de ez az
extrapoláció nem elég. Ez inkább csak a felszínről
szól. De nem biztos, hogy a folymatok az ilyen
gondolatok (elvárások) nélkül valóban ahhoz
a bizonyos állapothoz vezetnek.
A képzelet kétségtelenül alakítja a jövőt.
(jól mutatja ezt, hogy a Nasa dolgozóit rendszeresen
elküldik Sci-fi tréningre.) Vagyis lehet, hogy az ilyen
gondolatok, önbeteljesítő pedagógiaként működve
létrehozzák saját tartalmaikat. (ld. Pygmalion effekt)
Amúgy a kérdésemet az indukálta a maga formájában,
hogy úgy tűnt, a történelem ilyetén célját valamiféle
pozitív várakozás kíséri nálad. Lehet, hogy ez hülyeség.
De én így érzékeltem. Ezért kérdeztem rá, hogy
biztos, hogy ez jó-e. Amúgy a kérdést úgy is feltehettem
volna, hogy mond, minek örülsz annyira?
De gondoltam szofisztikáltabb módon is rákérdezhetek
a motívációidra.
Persze lehet azt gondoltad, hogy a történelem fonalának
ismerete, olyan magaslatra emel, amiről fentről
tekinthetsz szét a botorkáló érvekel teli mezőkön.
És az ilyen nyavajgós kritika mit sem ér a történelmi
szükségszerűséggel szemben.
De OK. ha akarod trónolj csak prekoncepcióid katedráján.
Én mindenesetre fenntartom a történelmi műsorváltoztatás
jogát. Szerintem rendezőként is van beleszólásunk.
Más kérdés, hogy azt sem tudjuk igazán mibe :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Szerintem a legérdekesebb mondatok közé tartoznak azok, melyekben ott van a 'magam' szó. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | miért tszel különbséget élmények és élmények között?
lsd: bölcsességenerátor 181.
pontosan a különbségnélküliség teremti meg a kapcsolatot a miszticizmus és a racionalitás, (a két megfoghatatlanba/leírhatatlanba vesző) között.
teremteve ezáltal az "új vallást" |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ezt ma reggel találtam a könyvben, amit olvasok:
"Egy nő találkozása önmagával egyszerre játék és komoly kockázat. Isteni tánc. Amikor megtaláljuk önmagunkat, két isteni erő csap össze bennünk, két univerzum ütközik össze. S ha a találkozásból hiányzik a kellő alázat, az egyik univerzum elpusztítja a másikat."
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | különös hallani a 3 fizikai irányzat
ismeretelméleti summázatát egymás
mellett az biztos. Az ember ezután
olyan széttárt kezű tudósokat képzel
el magának :) Persze ez marhaság.
ezek a korlátok csak abszolúltisztikus
igényeket korlátoznak.
Nekem lenne egy kérdésem.
Miért lenne jó ha a tudomány csinálna nekünk
vallást? Amúgy szerintem ő maga is egy vallás,
olyan vallás ami részben önmagát hitelteleníti el
tevékenységével (ld. a 3 példát), de egyben
új erőre is kap minden akadállyal. És egyre
hidegebb fejjel, egyre inkább elveszítve pozitív
céljait, halad tovább.
Az a vallás amit a tudomány ad nekünk profin
kidolgozott hidegvérű ideológia.
Ez azt jelenti, hogy egy csoportérdeket, mindenki
közös érdekeként tűnetet fel a klasszikus módon,
de mivel benne dolgoznak a modern tudományok,
minden eddiginél kiismerhetetlenebb, és finomabban
kidolgozott lesz.
Azt hiszem ez nem az általam áhított boldogság.
persze lehet, hogy az áldozatok boldogok lesznek.
Hisz a tudomány ma már csodákra képes :)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | :)
mo ideális mind szőlő mind kender termesztésre.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "miért isznak alkoholt itt az emberek mintsem tépne mindenki?"
mert mo-n szőlő terem, és nem kender!
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | megbékéltünk azzal, hogy sosem lehetünk
teljesen együtt, és ezért empátiával vagyunk egymás
iránt - egymás mellett
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Sziasztok
Én vagyok a szakállas rabló a kerek erdőből,
és azt akarom elmesélni, hogy ma majdnem
ottfelejtettem a villamoson a makkos puskámat, és
mivel sietve rohantam vissza érte
idős csoroszják róttak meg nehéz hátizsákom
térfogata miatt. Amúgy megértem őket. Nehéz
lehet 70 évesen beletorkollani a 21. századba.
Néha nekem se tűnik egyszerűnek.
De azért van akinek ez is sikerül. :-)
Szóval, amit mondani akarok:
Nem azért nem érjük meg egymást, mert
van valami az egyedi és az általános természetében,
ami ezt lehetetlenné teszi, inkább egyszerűen azért
mert nincs rá időnk, és mert egyre kevesebb van rá.
Persze elismerem az elvi oldalon, hogy soha nem
is lehetne elég. De higgyétek el, nem mindegy, hogy
mennyi van. Ettől függ mennyire tudunk megbékélni a helyzetünkkel. Az élet ilyen tényezői alakítják ki
egy kor közkeletű problémáit, beszédtémáit.
Én magam házi használatra nem szeretem
a világot illúziónak tartani. Nem mintha nem látnám
az igazságot ebben a gondolatban. Az a bajom vele,
hogy olyan mintha azt mondanám a faszinak aki
a boxvilágbajnok, hogy biztosan van nálad is erősebb
faszi, remélem az majd jól megver egyszer téged is.
A valóság az egyetlen lehetőség a jó életre, nem érdemes
haragudnom rá, azért mert erősebb nálam.
(mondhatnám persze úgy is hogy én erősebb vagyok
magamnál, meg úgy is, hogy a világ gyengébb
önmagánál, de így kevésbé érthető a lényeg :)
Persze sose mondanék le arról, hogy többet tudjak, az
mindig jól jöhet.
Egy tejes, koherens világot csak valamilyen külső
istenség láthat illúziónak, abban az értelemben,
hogy tudja is mihez képest és technikailag hogyan illúzió.
Nekem ennél kevesebbel kell beérnem.
Ezt a kevest gyanakvásnak hívják. Az pedig megkeseríti
az életemet. Ráérek majd gyanakodni, ha lesz rá konkrét
okom. Ha kicsúszik a világ kategóriacsápjaim közül, akkor
majd gyanakszom, és talán lesz megoldás is. Ha látom,
hogy éget a tűz és nem érzek fájdalmat, az például sok
vicces lehetőségeket rejt magában kevés fantáziával is :)
A goa élmény sose volt a legközelebbi ismerősöm.
De minden diktátor jól tudta, hogy a közös monoton
zúzás a disztéren miért jelenti a közösség illúzióját.
Ha úgy érezzük együtt vagyunk az szerintem, vagy azért
van mert megbékéltünk azzal, hogy sosem lehetünk
teljesen együtt, és ezért empátiával vagyunk egymás
iránt, vagy azért mert csak az egyforma ruhát, egyforma
ritmust, egyforma külsőt nézzük. A tudatunkkat kitölti
a külső világ aktualitása (a zene tudja ezt a legjobban),
és mi nem vagyunk senkivel, önmagunkkal se.
Együtt lenni az tényleg azt jelenti, hogy békében,
hogy egymás mellett (ez utóbbit nyomtékosíva).
rumcais |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | :)) mifenéket irkáltok itt?:)
2-3 napja nem jártam itt, úgy kb akkor kezdődött ez a beszélgetés a közös valóságról ill. valóságokról, erre most ilyeneket olvasok, h kozmoszrépa:))) hát ez tényleg kész!:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Beleköthetek én a kozmoszrépába is, úgysincs közös valóság, hej! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Kozmoszrépa :-))))))))) Ez kész...
bt, akinek a kozmoszrépája jelenleg egy örökkévalóságnak tűnő munkatrip...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nomad: elbeszélés megy egymás mellett.
amikor azt mondom, vagy most soon mondta, hogy nincs közös valóság, akkor érted mire gondolás folyik éppen. csak bele akarsz kötni. : )
mondhatjuk azt is hogy van közös valóság.
mondhatjuk azt is hogy nincs.
mindkettő igaz valamilyen szinten.
amit érzékelünk az a valóság?
vagy a valóság az az ami "amögött van"?
nevezhetjük egyáltalán ezt a dolgot valóságnak, amire már mindannyian rájöttünk hogy csak illuzió?
amit te közös valóságnak írsz, arra tán én aztmondanám, hogy olyan metszet, ami szinte mindenkinek nagyjából abban a formában van meg, mint ahogy érzékeljük. mint amikor van ahárom kör metakórán, és van olyan rész ami mindháromnak metszete. ugyanez, csak jóval több dimenzióban, jóval több körrel, sokkal többfajta metszetlehetőséggel.
hívhatjuk akárminek. metszet, vagy valóság, vagy egy kozmoszrépa. tökmindegy. ha akarod érted. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Talán érdemes megvizsgálni az érzékelésünk természetét.
Mi történik akkor, amikor látsz egy fát? Fényrezgések érik a szemedet, amiket a fa ver vissza, és ezek egy mentális képet alkotnak a fejedben. A fát sohasem láthatod, csak az elmédben létrejövő mentális képet. Amikor ezzel a mentális képpel azonosulsz, azt mondod: "ez a valóság" akkor követed el a hibát. Az LSD, és a többi halucinogén segíthet feloldani ezt az azonosulást, megmutathatja, mennyire képlékeny az a mentális kép, ami létrejön az elmében.
A pszhedelikumok megmutathatják, hogy a valóság csak illúzió, de alkalmatlanok az illúzió szétoszlatására. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Csak abból indultam ki, hátha neked is megvan ugyan az az öt érzékszerved, ami nagyjából ugyanazokra az ingerekre reagál, mint nekem. Persze ez is csak feltételezés. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az érdekes, hogy valójában pont az akadályoz meg minket az "abszolút" vagy "egy" valóság látásában, amivel egy szeletét látjuk, az ezzel való azonosulás pedig az ego számlájára írható. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | amikor beledobsz a világba egy újabb elméletet - ami (szerinted) tökéletesen vagy közelítőleg leírja a világ működését -, két dolog történhet.
vagy harmonizál a világ azzal az elmélettel, amit beledobtál, vagy nem.
ha harmonizál, akkor az elmélet nem kelt hullámokat, és a víztükör nyom nélkül elsimul (az ilyen tulajdonképpen nem is elmélet, hanem wei-wu-wei, azaz beavatkozás nélküli cselekvés).
ha viszont nem harmonizál, akkor az elméleted üstbe dobása beindít bizonyos karmikus reakciókat: az üstben lévő víz elkezd bugyogni és pillanatok alatt felszínre jön egy csomó dolog, ami szemlélteti, elmagyarázza, hogy az elméleted mely pontokon ütközik bele a valóságba.
ezért ha meg akarsz győződni egy elméleted helytálló voltáról, kezdd el a világot úgy kezelni, mintha az elméleted igaz volna (cselekedj és gondolkodj az alapján), aztán figyeld, hogy leülepednek és megnyugszanak-e a dolgok, vagy pont ellenkezőleg: felkavarodnak és vitustáncba kezdenek.
önellentmondásos, klausztrofób paradoxia lesz-e belőle, avagy egységben feloldódó békesség.
gyümölcseiről ismerszik meg a fa.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | igazad van, nagyonis
de miért képzelnék mindenfelé ilyen egó dolgokat. kicsit egyszerűbbenk érzem. egységet érző egó helyett egységet mondani, szerető egó helyett szeretetet mondani. biztos mindegyik egó valójában.
mindegyik, azaz
éppen ez :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sokat gondolkoztam vajon leírjam-e ide amit le szoktam. ha leírom, bezárom. azt írom egység. énis tudom, hogy amit írok nem az. azért jó, hogy leírom mert itt vannak ezek a többi emberek, ők elolvassák, reagálnak. én elolvasom, visszaírok és a mások gondolatvázai alapján oda jutok ahol én jártam. az álványzatról a semmibe vetem magam. az egység csak egy szó - én nem mondtam, hogy egy szóban jártam, de egész jól közelít.
kicsit igaz is :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))9 |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sok elmélet?
elméletek jönnek mennek. különbség most annyi:
- elmélet, tehát hamis
- elmélet, tehát igaz is kicsit |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | th, ezek a szövegek eléggé rendben vannak... világít bennük a fonál... :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | most mindenben életet látok. ez biztos valami betegség :))))
megfertőzte egy életlény az agyamat. a fórumos hozzászólásaim útján szaporodik. :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A végtelendimenziós valóságtér egyéni dimenziós vetületeit látjuk. Egy adott vetület (azaz "valóság") olyan születő-változó-kölcsönható-meghaló lény mint te vagy én vagy ő vagy akárki vagy akármi. Ez a vetületlény benne lakik és generációról generációra öröklődik a fejünkben. A vetületek ökológiájában ahogyan a "rendes" élővilágban sem lehet olyan, hogy egy adott létforma egyeduralomra tör - a diverzitás nem csökkenhet nullára. Semmi sem lehet a végső. Nem is a mi vetületlényünk életterének terjeszkedése számít szerintem, hanem az, hogy harmóniában éljen más emberek-állatok vetületlényeivel. Az egész egy nagy élő izé és mi is benne élünk.
:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Már hogyne lenne közös valóság? Hát a fizikai világ pontosan ez. Semmi más célja, rendeltetése nincs, mint hogy legyen egy közös szál, amire az emberek felfűzhetik az életüket. A fejlődés nyilvánvaló iránya az lenne, ha nem csak az alsó négy dimenziót látnánk közösnek, hanem továbbiakat is, ezzel megnőne az emberek szabadsági foka, több tapasztalatot gyüjthetnének, és hamarabb válhatnának bölcsekké. Ezenkívül persze abszolút szinten is létezik közös valóság, olyannyira, hogy ott csak a minden egy van. Ráadásul az összes többi dimenzió, vagy akármi is közös, csak az emberek ezt nem veszik észre egyenlőre. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Én úgy gondolom, egy valóság van, csak ennek mindenki egy más szeletét látja. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | közös valóság mint olyan tényleg nincs, de metszetek vannak.
és ez kurvajó. : ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | soon, nem attól félnek, h nem tudják megosztani mással, hanem, h nem lesz más akivel megosszák. Ezt a félelmet érdekes lehet boncolgatni, de most nem kezdek neki.
Liet: "felsőbb izé" :))hehe, ez aztán jól hangzik, igazán kifejező, de tényleg, a szöveg nem lenne az igazi, ha vmi komolyabb szót használtál volna. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "És amikor vki meghal, mindig megsemmisül egy a sok közül."
ezek a valakik különálló lények persze - világaiknak semmi köze egymáshoz. Lehet.
De ha ezek a valakik nem is olyan egyének, személyek vagy akármilyen individumok aminek általában szeretjük gondolni magunkat hanem egyetlen organizmus múló gondolatai csupán? Sokféle gondolat, sokféle világ. Az a valami amit "valóság"-nak szokás mondani, nem más mint a nagy felsőbb izé tudatevolúciójának aktuális állapota? Ahogy azoknak a valakiknek ennek a nagy valakkből álló valaminek is megvan a maga egyedi, semmihez nem hasonlítható világa. (és lehet folytatni a végtelenségig)
azért szeretem azt gondolni, hogy csak van valami közünk egymáshoz. ha más nem, akkor a sok külön metszet nélküli egyéni világ a megszabadulásban összefut. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ahogy mondod Tala!
Az érzelmeket sugárzod magadból és ez a lényeg, hogy áraszd magadból az érzelmeket. Az érzelmeket nem lehet elfolytani, csak visszafoghatod őket, és akkor a sűrű érzelemtömegre felfigyelnek a démonok és amíg el nem engeded a sok visszafogott érzelmet, addig ők jót lakmároznak belőlük.
A folyamatosság, úgyértem a haladás fontos, nem kell rohanni, de nem is kell megállni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tényleg, hogy a fenébe lennének eltékozoltak?
-ha nincsenek érzelmeid, hulla vagy
-ha vannak érzelmeid, s azok irányítanak, bukó vagy, kis csónak az óceánon
-ha vannak érzelmeid, s csak átéled őket teljesen- csak úgy- afféle "semmi különös, minden múlandó, ez is" hozzáállással, akkor bölcs vagy;)
Az érzelmeket az ember az előző akármiei generálják az adott jelenben - ezáltal a tudat lehetőséget kap, hogy kibogozzon valamit magában - ha nem bogoz, az érzelem nem tágít - a vágy, düh, féltékenység, stb újra s újra visszatér...
De ha rendberakja az ember, onnantól kezdve, mintegy a léte filmvásznán csak energiaként néha belobban, úgymond szórakoztatásképp - mint egy kis energiaszínfolt felvillanni tapasztalódik ebben a halandó, kérészéletű kis szürke életben;)) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Soha ne beszélj eltékozolt érzelemről, az érzelmeket nem lehet eltékozolni."
Nekem úgy tűnik, minden érzelem eltékozolt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Utalom a munkamat.. de legalabb itt jol erzem magam a nagy okossagok kozott :))
Csak azert dolgozom meg ott ahol dolgozom, mert nincs otthon netem.. meg mert nem merek belevagni valami ujba (gyarba soha-soha tobbet nem megyek)
Nagyon kesz vagyok (idegileg)..
Mit adjak fel? a "bitzos" munkahelyet (=megelhetes), vagy a szabadsagombat (most eppen ezt teszem).
Kiborultam.. megszabjak mikor hogy gondolkodjam, mi a helyes es mi az elvart(hetvegen melo), mikor kit urazzak, velem(mindenkivel) meg kiabalnak.. Neha beteleik a bili.
Nagy dontes: kidobjam-e (anyagi bizonytalansag), vagy csak kiontsem (esti reset) és holnaptol megint csak telik-telik.. korfolyamat.. Egyszer dontenem kell, de veglegesen. A kerdes mely vilagban hozott dontest kovessem; ha kitagitom magam - kinevetem magam, hogy milyen balga vagyok es a dontes egyertelmu, de tartok tole, hogy nem leszek boldog ugy sem. :(
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Az ember sosem lesz szabad, amíg okok és célok börtönébe zárja magát."
Egy ok van, és Egy cél... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Hosszú lenne kifejteni ezt az egészet, meg most a borozgatós, otthonülős, LaZávaL beszélgetős estet sem kívánom ezzel megbontani, de majd. Elöljáróban annyit, hogy én is valahogy így gondolom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | fene, akartam vmi vicceset is írni bele, de nem ülhettem felette tovább.
szóval: :)))) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szerinted számukra van bármi jelentősége annak a szónak, h buta?
Nemhiszem, h ők butának tartanák magukat, még akkor sem, ha tudnák, h az ember mennyivel "okosabb". az idézőjel nagyon idézőjel akar lenni.
Szóval ez a birka számára nem jelent semmit, neki szerintem pont elég az amit "tud".
Az állatok sokkal bölcsebbek mint az emberek, épp azért mert egyszerűek. Bizonyára, ha egy pillanatra úgy fognák fel a világot,a hogyan az emberek, idiótának tartanák az embert. De ők másképp látják az egészet.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nem akarok korteskedni, de a birkák tényleg buta állatok. Amúgy meg érzem a gúnyt, mielőtt még felkelnél ellenem :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szia tala!
Csak az egyik mondatodat szeretném kritizálni: "tévútra jutni,a birkanyájjal menni, mint az állatok"
Bocsáss meg, de szót kell, h emeljek az állatok mellett. Nem arról van szó, h nem értek egyet azzal amit mondasz, csak a hasonlat nem tetszik. Nem szeretem, amikor az emberek lealacsonyítják az állatokat. Ne sértsük meg ezeket a szép egyszerű lényeket azzal, h az emberhez hasonlítjuk őket.
magához a témához:
Az ember sosem lesz szabad, amíg okok és célok börtönébe zárja magát.
gg, aki kész!:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szerintem ez a közmegyegyezésen alapuló valóság egy nagy buktatás... csak arra jó, hogy ez az egész "létezés anyagi világban" mégragacsosabb legyen, csak hogy a karmazselé mégjobban dagonyázzon..
s így még több esély legyen tévútra jutni, a birkanyájjal menni, mint az állatok...
Persze, hogy a többségnek nem jó ez az egész teljesen, hisz ez csak egy közös genya abból, hogy mindenki hajtja a vágyait s hogy minél jobb legyen a technológia, tudomány, stb, hogy aztán mégjobban semmittegyenek s még több idejük legyen nevetségesen primitív vágyaikat módszeresen s végtelenül kielégíteni...
A szerencsénk, hogy voltak olyan arcok, akik a megszabadulásba fektették mindenüket, s nem az űrhajók építésébe pl vagy a háborúkba, hanem az igazi eszmékbe...az igazi szabadságba, a soha nem múló boldogsába s a tökéletességbe...kik létükkel kapukat nyitottak, melyeken túl ez az egység vár...
Szerintem nincs közös valóság, mindenki másért jött erre a világra, mindenkinek minden pillanat teljesen mást jelent - beszélhetünk közös problémákról, meg általános tendenciákról, de ez is sallang, oly mellébeszélés, mely a problémákra - az e létbeli sötét foltokra, melyek kivilágító megoldásért epekednek - inkább csak rárakja a maszkot, minthogy belenéznének végre rendesen a tükörbe...
A veszteségüket úgyahogy elfogadják az emberek -hát persze, hogy komolyak, mogorvák, dühösek, hisz épp érzik, tudják, hogy nah ebben a létben sem oszlannak fénnyé, s ráadásul oly távol is vannak még ettől... de legbelül valahogy mégsem tudják elfogadni teljesen - valahol van egy mintájuk a fényből, hogy milyen is a tökéletesség - s addig úgysem nyugszanak, csak gyötrődnek...
ám hiába kényelmetlen a szerep,mellyel betokozódnak az érzéki világba - levetni nem merik, mert félnek, hogy meglátják azt, hogy milyenek legbelül: teljesen üresek...
De amint belátja valaki, hogy végtelenül üres, s önnön való nélküli, s csak a tökéletes, oszthatatlan világmindenség formálja, lehelli őt, azonnal elenged - s nevetése szikrázó drágakővé válik;) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Úgy tűnik, nem tudok eleget Jézus Krisztus urunkról. Sorry, ha néha önhibámon kívül belebeszélek a levegőbe hülyeségeket.
Ákimáki, azt hiszem ezzel a részével nincs gond, mostanában azt vettem észre, hogy egyre kevesebb dologra vágyom, egyre kevesebb igényem van. Ez jó, mert észrevettem, hogy egyre inkább függetlenedek az anyagi világtól (mármint a tömegkultúrára, globálisan, vagy egyes szubkultúráknak eladható dolgokról beszélek...azért a drog ebből a szempontból kakukk), és ez rengeteg pozitív energiát szabadít fel bennem, több szellemi dologra tudok jobban odafigyelni és felmorzsolni magamban és tudatalatt elrendezni.
Mindemelett sajnos negatív tényezők is jelen vannak dőre életemben, amikkel ugyanúgy meg kell még birkóznom, mint ahogy ezzel már megtettem. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az is érdekes, h ha már itt élsz a fizikai "valóságban", akkor bizony észreveszed, h milyen érdekes, annak ellenére, h nem fontos. így már érdemes azon elgondolkodni,h ha már itt vagy miért kéne feltétlenül azt szem előtt tartanod, h nem fontos, és ha már itt van ez a pillanat (egy db:)élet), ami x "ideig" tart, akkor egy pillanatra miért ne csodálhatnád meg az érdekességét a világ ezen részének.
végülis magadat nem vesztheted el, csak olyan a világ, h azt hiheted, h elvesztél.
és egyébként igazad van, sokan nem látják a relativitást az egészben. ("ha a motorosokat nem érdekelné, akkor csak egy darab a földből") |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "...előbbi az egyedi (az a konkrét ács), utóbbi az általános (aki mindenkit összeköt az Atyával)"
Ezt támasztja alá, hogy Krisztus-tudatról már hallottam, de Jézus tudatról még nem.
SundayJunkie,
Már az előző Írásomban megpróbáltam leírni, de nem sikerült valami tisztán fogalmaznom, most azért megint megpróbálom.
Minden pillanatban létezel, és minden pillanatban érzések tömkelege zúdul rád az érzékszerveken keresztül. Alvás közben azért pihened ki magad, mert megszűnik az érzékelés. Amikor nem-alszol, akkor elpocsékolod az energiáid, hogy majd aludhass.
Két lehetőséged van, ha állandóan pihent és fitt akarsz lenni, az egyik ha folyton alszol, a másik, ha megpróbálsz azzal a bizonyos felsőbb énnel egyesülni, amelyik nem cselekszik, nem gondolkodik, és nincs szüksége a fizikai érzékszervekre (->mert nincs szüksége a fizikai világban érzékelt tárgyakra), mivel csak létezik. Ez a felsőbb én állandóan alszik, és állandóan nem-alszik.
Most pedig nyersen gyakorlatias próbálok meg lenni.
Ha meglátsz egy Yamaha R1-est, az nem baj, de ha utána percekig az köti le az elméd, hogy de jó lenne nekem is egy ilyen moci, ide meg oda mennék vele kirándulni, és minden nap új csajt szereznék vele, akkor már az érzékelt tárgy köti le az elméd, és nem maga az érzékszerv.
Nem az érzékelést kell kikapcsolni - arra ott az alvás -, hanem az érzékek tárgyaihoz való kötődést.
Én azt mondom magamnak ha elkalandoznak a gondolataim: attól függetlenül létezik minden létező a világban, és nem létezik minden nem létező, hogy gondolkodom-e rajta, vagy nem.
Én így tudom logikusan elképzelni a dolgot: Amikor az R1-es re gondolsz, akkor gyakorlatilag a te enrgiád vándorol át abba a motorba. Egy R1-esnek az adja az értékét, hogy minden motoros arra vágyik. Ha mindenki megelégedne egy szimóval, vagy egyáltalán senkisem vágyna motorra, akkor nem lenne más az a motor, mint egy darab vas, meg textil, meg kőolajszármazékok - egy darab lenne csak a földböl -
Ne egy darabot akarj a földből, hanem az egész földet.
Ne egy darabot akarj a mindenségből, hanem az Egész Mindenséget. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | az a "Krisztus-kaliberű" lett volna... én legalábbis úgy tudom, hogy Jézus az ember, Krisztus pedig az istenember... előbbi az egyedi (az a konkrét ács), utóbbi az általános (aki mindenkit összeköt az Atyával)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Jézus-kaliber? Most remélem ezt nem gondoltad komolyan... :)Tökéletesen lehetetlen, hogy valaki "Jézus-kaliberű" legyen. Mert akkor ő lenne Jézus. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Egyszer azt írtam a naplómba kb. 1 éve, hogy a felnőttkor a fiatalkori idealizmus megcáfolódásának folyamata. Hát, valószínűleg ez a mondat is a fiatalkori idealizmusomból táplálkozott, annyira kereknek, egésznek és egyszerűnek tűnik. Kíváncsi vagyok, mit gondolok róla majd évek múlva, de amit írtál, az elgondolkodtatott azon, hogy valószínűleg mégsem lesz olyan szar a felnőttség (grownship?). Egyrészt, ami már régóta motivál, az a világ teljesebb megértése, és tudom, hogy ezt csak életkor előrehaladtával tudom beteljesíteni, msrészt viszont ami húz, az a gyerekes játékosság elvesztése. Persze, akkor igazán felnőtt a felnőtt, ha tud játszani, blablabla, ezt a modern kor áldott jó mentál-sámánjai tuszkolják az agyunkba; de a gyermeki szemlélet akkor is odalesz. A gyermekkor olyan, mint egy terem - van plafon, és biztonságban érezzük magunkat behatárolt tudatunkban. Amikor ez a plafon szétfeszül, rálátásunk lesz a végtelenre, ami rendkívül ijesztő. Nekem ez nemrég következett be, és gondolom ez nyomaszt egy kissé. Bele kell szokni a határtalan elérhetetlenségébe a földi lét során (azért a gomba/lsd stb. ezt kiküszöböli egy időre).
"és akkor tényleg megjelenik egy csomó dolog, ami a felnőttléthez tartozik. felelősség, esetleg tágabb perspektívájú gondolkodás, a szellemi dimenzió megjelenése és elmélyülése..."
ha az emberek nagy többsége bírna ezekkel az erényekkel, akkor szerintem a direkt ráhatás sem lenne ilyen mennyiségű falra hányt borsó.
Két évig dolgoztam egy asztalosüzemben nyaranta - az ott dolgozó munkásokról azért nem lehetett elmondani a tágabb perspektívájú gondolkodást és a szellemi dimenzió sem mélyült náluk kb. 2cm-nél lejjebb. Volt olyan nap, amikor végig a dugásról beszéltek a kajaszünetben, majd az egyik benyomta az örökzöld poént: "jól van, elég volt má. Beszéljünk a zenéről. B*sztál már zongorán?" Ha azt mondom, hogy ennél följebb nem nagyon kúsztak, szellemi táplálékuk meg kizárólag a blikkből meg mai lapból állt, akkor nem hazudok túl nagyot. És ez az átlag (najó, ez azért egy kicsit alatta van),úgyhogy néha ezért nem várok túl sokat az emberi értelemtől, amolyan globálisan.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Az igazságban való szilárd megállás sajnos életkorfüggő erény."
ez nagyon igaz lehet... a felnőttek a fiatalabbak közül csak azokra figyelnek oda, akik tényleg nagyon komolyak (Jézus-kaliber legalább). és mivel a mi társadalmunkban ez így működik, felesleges azzal vesződni, hogy direkt osztod nekik az igét (már ha úgy érzed, hogy rájöttél valamire, amit ők nem látnak)... úgyse lesz semmi eredménye. jobb az indirekt ráhatás, pl. elejtett megjegyzések vagy döntési szituációkban számukra meglepő döntést hozni, amit aztán el lehet esetleg magyarázni (hogy miért is döntöttünk úgy)
meg kihasználni azokat a pillanatokat, amikor nyitottabbak, befogadóbbak... a legjobb nem szavakon keresztül...
(ezt most a saját szüleimmel való kapcsolatom alapján írtam)
nekem nagyon durva, hogy nem kell többet félnem a metrón a "huligán" kamaszoktól... kiskoromban mindig tartottam tőlük, hogy nem fog tetszeni nekik a pofám és beverik... próbáltam menőnek látszani, vagy éppen szürke egérnek (utóbbi könnyebben ment :-), hátha akkor nem vesznek észre
és most, 28 évesen valahol tök gáz, hogy belül nem érzem magam másnak, lényegében ugyanaz a gyerek vagyok, aki akkor voltam, viszont a külsőm megváltozott, borostás vagyok, felnőttnek nézek ki, és ezért bazmeg, csak ezért az emberek már teljesen máshogy kezelnek, és másként beszélnek/viszonyulnak hozzám... és ezért nem kell többet félnem a 16 évesektől... pedig igazából ugyanúgy félhetnék, ugyanúgy meglehetne rá az okom, ha ők tudatában lennének annak, hogy igazából semmi különbség nincs... de szerencsére nincsenek tudatában...
aztán persze az ember megszokja, hogy felnőttként kezelik... és előbb-utóbb ő is elhiszi magának, hogy az lett... és akkor tényleg megjelenik egy csomó dolog, ami a felnőttléthez tartozik. felelősség, esetleg tágabb perspektívájú gondolkodás, a szellemi dimenzió megjelenése és elmélyülése...
nekem a saját tapasztalatom alapján úgy tűnik, hogy ha valaki már kora ifjúságától kezdve vágyik az igazságra, annak kezdetben kurva nehéz dolga van, de ha kitartó, akkor a felnőtté válás számára nem szomorú lesz (jaj, elmúlik az ifjúság, bazeg, már harminc vagyok), hanem kibontakozás, a bilincsek egyenkénti leoldódása, a megszabadulás egyre kézzelfoghatóbb folyamata, ami hatalmas öröm. érzi az ember, hogy olyan, mint egy fa: ifjúkorában gyűjtötte az infókat, készülődött, és egyszer csak beindul az egész, kiterebélyesedik, aztán megjelennek a virágok és végül a gyümölcsök is. nekem néha kifejezetten olyan érzésem van, hogy már mindent megcsináltam, előkészítettem, bizonyos szempontból már csak hátra kell dőlnöm és megvárnom, amíg az egész beérik. előkészítés - beteljesítés. én készítem elő, a világ teljesíti be.
az elején nagyon nagy fájdalmat okoz a kontraszt az ideálok, álmok és a konkrét léthelyzet között. de ha az ember kitart az álmai mellett (amelyek persze szintén alakulnak, pontosabbak lesznek, ahogy az ember érik), akkor ezek az álmok végül tényleg megvalósulhatnak. akármi megvalósulhat, amit az ember képes konkrétan elképzelni. nem ködszerűen, hanem úgy, hogy az ember elhiggye, hogy igen, ez lehetséges valóság lehet. néha úgy van, hogy az embernek intuitív sejtések útján megvan ugyan az álma, de nem tudja elképzelni, hogy ez miként valósulhatna meg. ilyenkor addig kell dolgozni, amíg a tudatot ki nem bővítjük olyan módon, hogy elhihessük a megvalósulás lehetőségét. ezzel a folyamatos tudat-konfigurálással csináljuk meg azt az utat, amin aztán a felnőtté válással végig fogunk menni. (nálam legalábbis így volt/van)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ákimáki, mit jelent számodra az energiák jó kihasználása? Mármint a gyakorlati vetületére lennék kíváncsi... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én csak bele-bele olvasgattam a párbeszédetekbe, de sokminden közül erre szeretnék reagálni:
"még egy tipp: a gondolatok csalókák, az érzések sokkal megbízhatóbbak. érdemes az érzéseket fejleszteni, felszínre hozni, megtalálni velük a kapcsolatot, elmélyülni bennük. hagyni, hogy az érzések vezéreljék a gondolatokat és ne viszont."
Jól érzem? Intuíció - ego
SunJunkie,
"Ha intenzíven élsz, naponta történik veled valami életbevágóan fontos, amivel jobban megértheted a lét fonák dolgait."
Az intenzíven élés szerintem az energiáink jó kihasználásával gyakorolható. Amióta odafigyelek magamra, és tudatosan próbálok meg létezni, azóta én is észrevettem, mennyi fontos dolog történik velem. Fontos, ugyanakkor nem-fontos. Ez asszem fontos... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Az elméleti tudás megkopik,
A különböző tapasztalatok elpárolognak akár a köd,
Csupán a megvalósítás marad változatlan mint a tér. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tegnap hazafelémenet a batthyány téren az egyik abc mellett az üres sörösüvegemet próbáltam rátukmálni egy részeg, idősebb hajléktalanra. Az első jel az volt, hogy parfümtől illatozott, miközben a feles vodkáját szorongatva állt, a szakálla frissen volt "fazonozva", stb. Nem fogadta el. Sajnos túl részeg volt ahhoz, hogy összefüggően beszélhessen, sőt, talán nem is akart. Szimbólumokban beszélt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy Arahat-e, akkor csak nézett, majd megkérdeztem, olvasott-e buddhizmust. Nem emlékszem mit mondott, mert én is elég kész voltam, másrészt nagyon elkenten beszélt, és nem értettem rendesen. Majd azt kérdeztem meg, hogy megvilágosodott ember-e. Nevetett, és azt mondta hogy igen, csak az emberek nem értik a kutyanyelvet. Tudós volt az öreg, megkérdezte, tudom-e, hány parszek egy négyzetméter. Ez az ember segített rajtam alélt részegségével és ködös mondataival, olyan lökést adott, amiért csak hálás lehetek.
Cellux...kezdem a saját bőrömön tapasztalni mindazt, amit írtál. Ha intenzíven élsz, naponta történik veled valami életbevágóan fontos, amivel jobban megértheted a lét fonák dolgait. És mióta újra olvasom a daathot, még tudatosabb vagyok - így még inkább igaz az előző mondatom. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az igazságban való szilárd megállás sajnos életkorfüggő erény. És amíg életbölcsességünk el nem ért egy bizonyos szintet, addig sajnos valószínű, hogy semmit sem, vagy sokkal kevesebbet tudunk tenni az emberekért, mint amennyire mi kapacitálva érezzük magunkat. Rám legalábbis - talán mert fiatal vagyok - nem hallgatnak az idősebbek, az igazán felnőttek (a felnőtt itt nem egyenlő a szellemi érettséggel, bár azt kéne jelentenie), pedig sokszor tudom, hogy az én tanácsaim talán leegyszerűsítenék a problémáját. Talán ez az az ego által ösztönzött segítségnyújtás, amiről írtál, lehet, hogy ott bukok, hogy az ÉN tanácsaimat akarom expresszálni, anélkül, hogy elvonatkoztatnék attól, ki mondja kinek, és kinek az agyában (tehát az enyémben) fogant meg a jobbító szándék. Ez tényleg huszadrangú, mégsem tudok tőle egyelőre elszakadni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ha látod a másik hibáját, akkor meg tudsz neki bocsátani és így segíteni is tudsz rajta.
a más emberekben lévő negativitások csak úgy tudnak működni, ha találnak maguknak olyan ellenpólust, aminek neki tudnak feszülni (ami élteti őket). pl. az agresszió ellenpólusa a félelem... ha az ember semmilyen tudati szinten nem fél a lehetséges támadástól, akkor az agresszió meg sem jelenik.
tök érdekes megfigyelni, amikor egy ember, aki már évek óta használja ugyanazt az interakciós sémát energiaszerzésre, találkozik valakivel, akinek nem akad be az adott séma (pl. nem reagál félelemmel az illető által kisugárzott elnyomó, alávető hatásra)... érdekes látni a tanácstalanságot... ezt jelenti az, hogy "a negativitás kifordul az igazság hegyén"... a részrehajlástól való mentesség, az igazságban való szilárd megállás olyan erő, amin minden hamisság kifordul, erőszak nélkül
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | hibák tudatosítása...ha egy emberben önnön hülyesége, korlátoltsága stb. zavar, akkor ezt nem tudom tudatosítani magamban olyan szinten, amilyen szinten ő áll ebben, mert mondjuk én nem vagyok ennyire sötét. Mármint a butaságra gondolok, a rosszindulatú fajtára, amikor az adott ember még - a gondolati sík helyett - az érzéseiben sem tiszta - egész lényét beszennyezte a mocsok (mondjuk, hogy túlságosan elmerült a tudattalan létben). Mondjuk ezeken az embereken sehogysem lehet segíteni, mert ez olyan, mintha a monitoromat próbálnám meggyőzni a hegeli dialektika hasznosságáról. Legalábbis személyes tapasztalataim ezirányba mutattak eddig.
"ki lehet kerülni ezt a problémát úgy is, hogy kitalálod: össze kell fogni másokkal és együtt, vállvetve már el lehet érni valamit. ez igaz is, de bármit érjen is el az ember, az előbb-utóbb elmúlik. a grandiózus alkotások lehet, hogy tovább fennmaradnak, de azok is elmúlnak. ha a cél az egó hatalmának biztosítása és konzerválása, akkor minden erre az alapra épített dolog recsegni-ropogni fog."
Tegnap lefekvés előtt találomra felcsaptam a Teljesség felét, és szerencse, hogy maximálisan hiszek a jelekben, mert ez most is beigazolódott, mert olyat olvastam, ami ma a te írásod kapcsán idevág. Álljon hát itt a bölcselet:
Az eszköztelen hatásról
A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.
A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.
A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.
Az ima: rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Anyesz, hát ez az egész, az univerzum, a világ, te,én, a többiek, satöbbi, satöbbi;)
szerintem a folytonos szemkontaktus a legegyszerűbb kapu |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | az én hozzáállásom az, hogy amíg nem jutok el a megvilágosodásig, addig a többi embert tükörnek használom saját magam megértéséhez. különösen odafigyelek arra, amikor azt érzem, hogy valami zavar, vagy taszít egy másik emberben. ezekbe az érzésekbe próbálok belemerülni, és addig figyelem őket, amíg végül rá nem jövök, hogy konkrétan mi is az, ami zavar. minden ilyen zavar kioldásával közelebb kerülök a megvilágosodáshoz (tudat-tisztulás).
az embereknek azokban a részeiben pedig, amelyek gyönyörűek, gyönyörködöm, és az ilyen megnyilvánulásokat/tulajdonságokat inspirációként "hasznosítom".
igazából azt gondolom, hogy semmi esélyem igazi kapcsolatot teremteni bárkivel addig, amíg a saját legmélyebb középpontommal való kapcsolat helyre nem állt. csak ekkor fogok tudni úgy viszonyulni valakihez, hogy azt nem érzem folyamatos "hazugságnak". (mondjuk az én igazi emberi kapcsolatról alkotott elképzeléseim eléggé maximalisták.)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem a segítés ott kezdődik, hogy teret nyitunk a másik számára... és ezt meg lehet érezni. lehet, hogy a másik ember egy szót sem szól, nem is csinál semmi különöset, de mégis jól érezzük magunkat a társaságában és fellazulunk, mert érezzük, hogy semmit nem vár el tőlünk, teljes mértékben elfogad úgy ahogyan éppen vagyunk, az összes hiányosságunkkal és hibánkkal együtt.
mondjuk ezt megint csak olyasvalaki tudja megcsinálni, aki maga már hibátlan (pontosabban tudatosan hibás), ugyanis amely hibák még nincsenek tudatosítva, azok másokban is zavarni fognak és ez lehetetlenné teszi, hogy szabad teret biztosítsunk az ilyen hibával rendelkező emberek számára...
a konkrét cselekedetekben megnyilvánuló segítés már ebben a feltételeket nem szabó, nyitott térben kéne, hogy végbemenjen, mindig az adott helyzet megkívánta speciális módon, intuíció által vezérelve.
na eddig az elmélet az ideális segítésről.
ennek enyhébb változata: megpóbálok ráhangolódni a szituációra és utána hagyom, hogy az érzéseim vezessenek. figyelek arra, hogy mikor ijedek meg (hogy nem fogom tudni kezelni a helyzetet), és ezt az ijedséget hogyan próbálom esetleg palástolni azzal, hogy elkezdek "dobozolni". ha sikerül észrevenni a dobozolást, akkor le lehet állítani és vissza lehet menni az érzésbe.
amikor a segítség puszta gondolatok alapján megy, akkor szerintem nem sokat ér. mindenesetre külsődleges segítséget (pl. pénzt vagy élelmet, ruhát a rászorulónak) így is lehet adni, mert ez nem igényel mélyebb kapcsolatot (bár nem is zárja ki azt). ha nincs mélyebb kapcsolat, hanem csak egy elemi szükséglet ideiglenes kielégítéséről van szó, akkor az eltévedés veszélye sem áll fenn. de ha már lelki dolgokban adunk segítséget, akkor már beléptünk a másik intim szférájába, és akkor már abszolút nem mindegy, hogy milyen indítékok vezérelnek.
ami pedig a te segítségedet illeti, amit nekem adtál... az szerintem a kommunikációból jött. elég volt, hogy kapcsolatba kerültünk egymással és megpróbáltuk egymást elérni. pusztán a próbálkozás által már egy csomót tanultunk magunkról (én legalábbis igen). hiába fürösztöd magadban, csak másban moshatod az arcodat... vagy valami ilyesmi.
ilyen módon már a puszta létünkkel is segítségére vagyunk a környezetünknek, például minden cselekedetünkkel pozitív vagy negatív példát adunk másoknak. amúgy talán ez a segítség legjobb formája (mert ez a legkevésbé erőszakos). elvégre ha valaki eléri a teljességet, annak az egész lénye példaértékűvé válik, és nem nagyon kell győzködnie senkit arra, hogy megfigyelje, kikutassa, mégis miért működik olyan jól ez az ember...
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Cellux: ez jó... nagyon jó :-) ... épp hasonló dolgok foglalkoztatnak, már ami azt a részét illeti, hogy megpróbálok a gondolataim helyett a zsigereimre figyelni
Régi kérdésem viszont hozzád, hogy akkor, amíg az ember el nem jut abba az állapotba (az egyszerűeség kedvéért meg nem világosodik), addig milyen legyen szerinted a viszonya a többi emberrel, főleg segítésügyileg? Vegyünk pl. egy nagyon konkrét esetet, téged meg engem. Én nem voltam rá semmilyen mértékben sem felkészült vagy igazán alkalmas, hogy "segítsek" neked... de egyszer mintha azt mondtad volna, hogy mégis fontos tapasztalat volt. Szóval akkor, nem jó az, ha mégis segíteni akarunk, és tesszük, ahogy éppen tudjuk, még akkor is, ha egóból (is) fakad, mert valahogy így is "előrejutunk" mi emberek egymás által? Meg az is, hogy én inkább félnék nem akarni segíteni, mit akarni... Talán mert abból indulok ki, hogy nekem mindennel együtt legtöbbször a "legszakavatatlanabb" segítőszándék is jóbban esik, mintha úgy érzem, nem érdekli a másikat, hogy mi van velem. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ugyanakkor nem állítom, hogy a világ jobbítására való törekvés nem üdvös dolog. csak annyit mondok, hogy ha bármilyen törekvés egoista indítékok által vezérelt, akkor az nem tud szép, igaz, teljes, valóban pozitív hatású dolgokat létrehozni. az alkotáson mindig tükröződik az indíték, amelyből fakadt.
ám ha valaki tényleg feladta az énjét és ezáltal tényleg a világ szolgájává vált, ha már nincs semmi önérdeke, ami a világi tevékenységei által sérülhetne... na az ilyen ember tényleg nekiállhat segíteni. tulajdonképpen az ilyen ember az egyetlen, aki igazán segíteni tud, mert mindenki más számára a segítség nem más, mint a világnak a saját jóról alkotott elképzeléseihez való hozzáigazítása - a valódi együttérzésnek nyoma sincs, max. az együttérzésről alkotott elképzelésnek megfelelő tudati pszeudovalóság megteremtéséről, hogy legyen már valami "érzelmi" bizonyítéka is annak, mennyire jó emberek vagyunk (az önző ember az egész tudat összes csodálatos képességét arra használja, hogy megteremtse és fenntartsa az "én" illúziójának szilárdságát - nagyon durva)...
még egy tipp: a gondolatok csalókák, az érzések sokkal megbízhatóbbak. érdemes az érzéseket fejleszteni, felszínre hozni, megtalálni velük a kapcsolatot, elmélyülni bennük. hagyni, hogy az érzések vezéreljék a gondolatokat és ne viszont. ha valaki eléggé elmélyed az érzésben, akkor megértheti, hogyan lehet teljesen érzésből élni az életet. a gondolatok csak arra valók, hogy kifejezést találjunk az érzéseknek. az érzések mindig most vannak, a gondolatok időbeliek. az érzéseken keresztül lehet kitágulni a vertikális dimenzióba.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ha térítés alatt azt érted, hogy másokra erőltetjük a saját elképzeléseinket, az nem jó. ha térítés alatt azt érted, hogy megnyilvánítjuk a saját igazi természetünket és hagyjuk, hogy ez kifejtse a hatását a környezetünkben, az okés. a nagy kérdés az, hogy mi különbözteti meg a kettőt egymástól. ezt nehéz eldönteni. (a keresztes vitézek is biztos meg voltak győződve arról, hogy amit csinálnak, az az Isten akarata szerint való.)
egy lehetséges iránymutató: ami korlátoz, az nem jó, ami tágítja a lehetőségeket, az jó. az az elmélet/filozófia/vallás/világnézet, ami a világ összes érző lényének lehetőséget ad a megszabadulásra, jobb, mint az, amelyik csak az élőlények egy zárt osztályát tartja erre érdemesnek/alkalmasnak.
(de most, hogy ezt írom, valami azt súgja, ez sem biztos. ez is csak egy elmélet, ami megint bemerevítette a valóságot. a tényleges valóság mindig szabadság. és a szívből jön. ennél többet nem lehet róla mondani. mindig más alakot ölt, aszerint, hogy mikor mire van szükség.)
az, hogy eltávolítjuk a hit útjában álló akadályokat, azt jelenti, hogy szépen lassan kigyomláljuk a tudatunkból azokat a rögeszméket, amelyek az "énről" mint a "külső világot" a maga uralma alá hajtó, mindentől független, önálló világegyetem-uralkodóról szólnak és ehelyett inkább az önismeret folytonos elmélyítése révén addig vonjuk egyre beljebb és beljebb (közelebb és közelebb) az ént a világtól elválasztó határvonalat, amíg meg nem értjük, hogy az én mint szilárd, önálló létező nem létezik. ha ezt belátjuk, akkor az énképzet nyom nélkül elenyészik és csak a világ mindent felölelő teljessége marad.
ennek az egyik lehetséges útja a szellemi gyakorlat.
a másik (számunkra talán könnyebben követhető) az, hogy megpróbáljuk beteljesíteni az összes egoista rögeszménket. ha azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk a saját elképzeléseink szerinti tökéletes világot létrehozni, akkor próbáljuk meg, és eközben figyeljünk oda, hogy mit érünk el. ha tényleg sikerül önerőből egy teljesen tökéletes világot felépíteni, akkor nincs szükség a szellemi kutatásra. ha viszont nem sikerül, ha azt tapasztaljuk, hogy a legpozitívabb törekvéseink ellenére is csak káoszt teremtünk, hogy egy átláthatatlan katyvasz az eredmény, amit jobb lenne elfelejteni, akkor ez elvezethet annak a tényleges megértéséig, hogy az "önerőből és kitartással a világ ellen" jellegű harcok soha a büdös életben nem lehetnek sikeresek, pont azért, mert abból az alapvető félreértésből fakadnak, hogy vagyok egyszer ÉN, és van másik oldalról a világ. amíg belül meg vagyunk győződve arról, hogy az egó képes a világon győzelmet aratni, addig lehetetlen a tudat megnyugvására gondolni. ez a legbelülről fakadó hit (hogy az én képes a világ megzabolázására) a szamszára és benne a teljes nyugati civilizáció fő hajtóereje.
a para az, hogy pusztán az értelemre hagyatkozva sohasem lehetsz teljesen biztos abban, hogy elég kitartó voltál-e. mindig mondhatod magadnak azt, hogy csak azért nem sikerült a tökéletes világ, mert nem akartad elég erősen, vagy mert nem küzdöttél eléggé érte. ilyenkor alázhatod magadat egy kicsit, hogy aztán még jobban összeszorítsd a fogad és menj vissza pénzt keresni vagy akármit, hajtasz tovább, hogy végül elérd a földi paradicsomot. ezt a küzdelmet csinálja az egész emberiség már néhány ezer éve (szimbolikusan a bűnbeesés óta).
ki lehet kerülni ezt a problémát úgy is, hogy kitalálod: össze kell fogni másokkal és együtt, vállvetve már el lehet érni valamit. ez igaz is, de bármit érjen is el az ember, az előbb-utóbb elmúlik. a grandiózus alkotások lehet, hogy tovább fennmaradnak, de azok is elmúlnak. ha a cél az egó hatalmának biztosítása és konzerválása, akkor minden erre az alapra épített dolog recsegni-ropogni fog. gyümölcseiről a fát.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | " a mi feladatunk, hogy eltakarítsuk a hit útjában álló akadályokat..."
Tevékenyen vagy egyfajta karmikus kisugárzással, spontán gondolod (ahogy azt az agressziónál is tárgyaltuk)? Egyesével megtéríteni az embereket (nem a kereszténység, hanem az igazságkeresés felé), vagy meg sem próbálni?
Amúgy meg érzem, ahogy a lényeg lecsepeg az írásaidból, és mindig arra világítasz rá, amire épp szükségem van a probléma magasabbrendű megértéséhez. Köszönöm, bár lehet, hogy nem direkt csinálod. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem magányos hősökre van szükség, akik az életküzdelemben a tudattalant kiköpülik és átvilágítják, hogy végén az egész egység fénybe legyen... nem lehet számítani a történelmi egyházakra... a katolikus egyház arra jó, hogy viszonyítási pontot adjon... van egy szervezet, aminek deklarált célja a krisztusi tanítás megőrzése... te a szervezet propagandájának köszönhetően elkezdesz foglalkozni ezzel a dologgal... aztán ráébredsz, hogy jé, erről a dologról nekem saját élményeim is vannak... viszont ezek az élmények konfrontálódnak azzal, amit az egyház akar tőlem... akkor most mi legyen... és itt kezdődik az, hogy az ember dönt: farizeus lesz inkább vagy forradalmár... Jézus forradalmár volt...
az egész vallásnak az a lényege, hogy az Isten a szívünkben van... ha ez igaz, akkor az a feladatunk, hogy újra felvegyük vele a kapcsolatot... ha ez a kapcsolat helyreáll, akkor el tudjuk kezdeni árasztani az Isten bölcsességét a világunkra... így megigazíthatjuk az egyházat is... de ha fordítva indulunk, ha az elhomályosulást választjuk az önkutatás helyett, akkor az elhomályosult tévtanítások (halott eszmerendszerek, filozófiák) megakadályozzák majd, hogy felvegyük a kapcsolatot a szívünk mélyén alvó Istennel...
a tévtanítás olyan igazság, amit megrontottak az ember vágyai... beszennyeződtek... ezért eltérítenek az útról... a Biblia (állítólag) tiszta, de ezt azért erre nem merném teljes biztonsággal kijelenteni... mindenesetre tisztább, mint sok filozófia... legalább nem elnéző a bűnnel szemben, nem mismásol, nem keni el a dolgokat... de talán jobban tesszük, ha nem az írásban bízunk, hanem keressük inkább a közvetlen kapcsolatot... úgyis minden útnak ez a célja... ha megtaláljuk a szívünkben, az érzéseinken keresztül az Urat, akkor minden más is megoldódik. és akkor kapunk Szentlelket, aminek a segítségével a Bibliát is ellenőrizni tudjuk majd... akkor majd kiderül, hogy tényleg félrefordították/eltorzították-e...
az ördög egyik legjobb trükkje az, amikor elhiteti velünk, hogy egyedül képtelenek vagyunk a világ megváltására... tulajdonképpen igaza van... nem mi váltjuk meg a világot, hanem az Isten váltja meg a mi világunkat, ha odaadjuk magunkat neki... ha az ördög uralma véget ér felettünk, akkor csak az Isten marad... a mi feladatunk, hogy eltakarítsuk a hit útjában álló akadályokat...
nem úgy kell szuperhőssé válni, hogy gyűjtögetjük a szuperhős-lét kellékeit... teljesen át kell adnunk magunkat a szívünkben élő Istennek, és akkor az lesz, aminek lennie kell... nem is biztos, hogy szuperhősök leszünk, lehet, hogy szőlőt fogunk termeszteni valahol vagy BigMac-et csomagolunk, vagy koldulunk majd az aluljáróban... attól függ, mire szánt bennünket az Úr... de ha a belső kapcsolat helyreállt, akkor mindez nem számít... mindennél édesebb az Úr érintése...
de tényleg.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "A józan ész az, ami szerint a Föld lapos."
Akkor Kopernikuszék LSD-ztek? Akkor a morálhuszárok mind falsoskodnak (ezt egy cigány sráctól tanultam, amikor merészeltem azt mondani, hogy nincs cigim), és tényleg ennyire visszavetik a fejlődést az igazi józan ész irányába?
Cellux: valójában ha az egyház nem ezt tanítja, akkor minek van? Miért alakult át ennyire, hogy önnön létezését maximálisan, minden eszközzel fenntartja már majd' kétezer éve, de a lényeg közben elveszett? Elveszett a tanítás igazi lényege, hogy Jézus érettem és éretted és mindenkiért meghalt!
Átalakult a közösség-jelleg is. Nekem az szimpatikus az őskereszténységben, hogy tevékenyen, csoportokban próbálják elérni azt, amit írtál. Most a csoportok eltűntek, mindenki visszahúzódott önmagába és úgy táplálja a hitét. De ez nem buddhizmus, hogy egyesével világosodunk meg, mert pont nem ez a lényege (igaz, ez a szocializmus eredménye pl. Mo-n)
Az átlagember tényleg nem képes a magvas gondolatokat értelmesen befogadni és felhasználni? Mert ha szertenézek a történelemben, nem úgy tűnik. A vallásháborúk voltak a legpusztítóbbak egész a 17. századig, a szocialista (egyébként szép és használható) eszmék is háborút indukáltak, még a felvilágosodás is, pedig az ész erejére támaszkodott. Nem tudom, miért ennyire gonosz az ember velejéig. Nem tudom, miért megválthatatlan. Vagy csak türelmetlen vagyok. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "És legyenek érveid - legyőzhetetlenek"
hehe, ez nagyon ingoványos talaj... a végső igazság ugyanazért legyőzhetetlen, amiért Jézus fel tudott támadni a halálból... meghalt és utána újjászületett... a trükk az, hogy valójában nem ő született újjá (nem ő csinálta)... ő tényleg meghalt... az Isten szülte újjá őt. a hit ahhoz kell, hogy az ember merjen meghalni... és ha ez sikerül (átmegy a nullponton, a sátán segglyukán), akkor az újjászületés magától megtörténik... hasonló ez a belégzés és a kilégzés váltakozásához...
a keresztény szellemi úton az ember mindvégig a bátorságot és a képességet gyűjti ennek az egyetlen szellemi mozzanatnak a végrehajtásához. képessé válik az odaadásra. és ha végül odaadja magát, akkor utána - a jézusi áldozat bevégeztetettsége miatt - a többi már automatikusan megtörténik.
a végső csatában az Isten angyalai csatáznak a fellázadt angyalok seregeivel... a mi szerepünk csak annyi, hogy ennek a csatának a résztvevőit "megidézzük" a világi tevékenységeink révén, amilyen tisztán csak tudjuk... a többi az Isten dolga... mi ahhoz kellünk, hogy ennek a csatának (és vele a világ megváltásának) az ideája testet ölthessen az anyagban... ehhez persze kell a tisztaság, és legfőképpen az ítéletektől való mentesség
a Mátrix 3 vége nagyon jó példája ennek... ahogy Neo végül is "győzedelmeskedik"... látszik rajta, amikor végül megérti, hogy ő csak eszköz... felhagy a küzdelemmel és átengedi magát a halálnak... mert megérti, hogy nem őrajta múlik, hogy az egész előre el van tervezve, ő csak ahhoz kellett, hogy végül beteljesedhessen... meghal és a halálán keresztül az egész világot magával rántja a feltámadásba.
az egyetlen szilárd talaj az, hogy minden múlandó... semmi múlandót nem szabad állandónak tekinteni... nem az igazság a fontos, hanem az igazság forrása... találjuk meg a kapcsolatot a gyökérrel és utána minden, ami nem gyökér, átváltozhat, amivé csak akar... így, az Istenben megkapaszkodva megengedhetjük, hogy tomboljon a hurrikán... átengedhetjük magunkon az életet, teljesen átáradhat rajtunk, mert semmi nem érint bennünket már az Istenen kívül... az Isten az egyetlen, aki örökkévaló.
és ha az Istent állandóan érezzük, akkor már nem lesz szükségünk érvekre... minek fenntartani a gondolatokat, ha egyszer a gondolatok forrásával való kapcsolatunk helyreállt? jönnek majd a megfelelő gondolatok, a megfelelő időben... gondoskodik rólunk az Úr... .:-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nem az számít, hogy mit gondolsz, hanem hogy tiszta szívedből gondold. És legyenek érveid - legyőzhetetlenek - amivel ezt igazolni tudod. Ha ez nincs, akkor le fogják győzni az eszméd. Baj? Nem. Csak tudni kell követni az értékállóbbat. Ez az alázat, amiről Cellux talán itt, talán máshol írt. Nyitottság az újra. Amikor ezt a képességedet elveszted, vagy nem is volt, akkor válsz filozófussá. Gondolom nem kell magyarázni, miért.
Jézus szerint az alázat 1. fordítsd oda a másik orcád, 2. mindig a másiknak van igaza. Hát...lehet elfogadni, lehet tagadni, végsősoron a szubjektív igazság - szerintem - fölötte áll minden más általi meggyőzésnek. Kivéve, ha tényleg nem tudja megvédeni a maga álláspontját. Mert a szubjektív igazság nem egyenlő a homokvárral, amit nagyon hamar fölépítünk, de több energiát fektetünk a megvédésébe. Inkább hagyjuk a fenébe, és építkezzünk szilárd talajra (hah, szilárd talaj...minden ember életfilozófiája egy rohanó folyón vergődő tutaj, mégis sopánkodnak, amikor szétesik...csak azt nem veszik figyelembe, hogy ez az egész újraépíthető, hogy aztán megint újra építhessük, és megint és megint...) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Lehetünk zen-buddhisták, lehetünk full materialisták, ha jól csináljuk, előbb-utóbb eljutunk a felhők fölé, ahol mindig ragyog a Nap..."
Azthiszem ezt a saját tapasztalataim is igazolják. Nem részesültem vallásos neveltetésben, nem hallottam kiskoromban: "az anyag nem minden" (milyen furcsa ezt kimondani, a materialista azt mondja: az anyag minden; a heroinista pedig ezt mondja: mindenem az anyag...)
Szóval én csillagászattal foglalkoztam, és aki elmerül ebben egy kicsit, annak dalolnak a csillgok. Amikor aztán találkoztam spirituális tudással - amit talán annak köszönhetek, hogy kitartóan kerestem az anyagban a "lét értelmét" - akkor nem maradtam hitetlen, mert megfelelő irodalomal, és emberekkel hozott össze az a bizinyos "véletlen", és az ellentmondások hirtelen nem is léteztek már többé, sőt, a materialista világnézetem egyszerre belső logikával lett felfértezve, és annyi a hasonlóság materiális és spirituális között, hogy lassan nem is hasonló, hanem egyszerüen nem különbözik. A test és a lélek is csak Egy.
A ruha és a viselője is egy, amikor pedig a ruha nem kell, levetjük... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Mindegy, hogy melyik oldalán jutunk fel a hegycsúcsra, igaz? Lehetünk zen-buddhisták, lehetünk full materialisták, ha jól csináljuk, előbb-utóbb eljutunk a felhők fölé, ahol mindig ragyog a Nap... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem a végső megértés felé vezető úton tulajdonképpen mindegy, hogy a tapasztalatainkat milyen fogalmi rendszerben értelmezzük: ha minden tapasztalatot az agyban lezajló kémiai folyamatnak tekintünk, a fogalmainkat pedig ezen agyban lejátszódó kémiai folyamatok egyes mintázataihoz rendelt egyezményes jelekként kezeljük, akkor sem akadályozhatjuk meg a megvilágosodást.
talán azt lehetne mondani, hogy egyes fogalmi rendszerek "zártabbak", mint mások, tehát kevesebb lehetőséget engednek meg, és ami zártabb, az csökkenti a továbbhaladás sebességét is (mert nem tudnak megnyilvánulni a lépcsőfokok)
ebből látszik, hogy nem annyira a használt fogalmi rendszer típusa a lényeges, hanem az, hogy mindig megőrizzük az újra való nyitottságunkat (alázat).
az infó csak jön-jön, a mi információfeldolgozó gépünk feldolgozza, és a végén az egész világ bekebelezésével átfordul az egész megvilágosodássá
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | (Tegnapelőtt elszakadtam a testemtől, és egy fehér fény közepén lebegtem tiszta tudattal, anyagérzékelés nélkül. Éljen az N2O...csak amolyan érdekesség, félig-meddig témába vág... :) ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nietzschének nem kellett volna gomba, mert skizofrén volt (ahogy Hesse is - végső konklúzióik egyirányba mutatnak). És ő nem erről beszél szerintem, nem szó szerint akarja a profánságot elhitetni veled. Azt írja "magad", és "én". A "magad" egyfajta transzcendens dolog, ami áthatja az egész szervezeted (mondjuk, hogy tudatalatti).
(N.-nek szinte az egész életműve a hatalom akarására van felépítve, és amíg ezt nem tudjuk, addig nagyon könnyen félre lehet értelmezni)
Tehát az "én" az álságos, a tudatod, aminek mindent alárendelsz, amit magasságosnak tekintesz, létezésed alfájának és omegájának. Na, ő ezt próbálja letörni, és nyilván nem arra gondolt, hogy a pszichedelikus élmények kémiai folyamatok-e, vagy isten útmutatásai netalán(tán). |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Kiindulhatunk abból, hogy van egy testünk, van benne egy agy, ami gondolkozik, meg bél, ami emészt, meg még egy csomó trükkös szerkezet, és az én, meg a gondolatok csak az agy működésének következményei. Csakhogy ezek szerint van az elmények egy normális működése, amivel szolgálhatja a testet, és minden ezek kívüli felesleges, beteges, vagy hibás gondolkodás eredménye. A pszichedelikus szerek például megzavarják az agy természetes normális működését, és hallucinálni kezdesz. Ez eddig nagyon szép, és nagyon logikus, ráadásul látszólag a "tapasztalat" is ezt támasztja alá.
Én azonban másból indulak ki, méghozzá, hogy van egy ÉN, amelyik "boldog" akar lenni, vajon hogyan találja ezt meg. Mivel én az énből indultam ki, bár tapasztalom, hogy van testem, de tapasztaltam már ennek ellenkezőjét is, tehát ezek nem hallucinációk, hanem tapasztalatok. Ráadásul párszor találkoztam a boldogsággal is, és ezeknek SEMMI köze nem volt a testhez, ezek elmeállapotok voltak. Nietzschének kellet volna egy kis (jó neki inkább sok) Gomba, tanult volna tőle valamit. Mivel a tapasztalataim jóval túlnyúlnak a testileg megmagyarázható dolgokon, ráadásul, az "ez csak egy hallucináció" nem magyarázat, hanem a probléma szőnyeg alá söprése, ezért az ilyen fejtegetést komolytalannak tartom. |
| | | | |
|
