 |
deeptrip hozzászólásai (1 - 10)
(Témakör: A valóság)
 | |  | | | | |  | |  | | | | Azért L. Ron Hubbard nevének említésekor már elgondolkodik a legtöbb ember sztem... :D |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Talán érdekes még az a hasonlat, hogy van 2 ember meg egy fa. Nyilván fizikai képtelenség, hogy pont ugyanabból a látószögből nézzék a fát, de mondjuk mindkét embert a fa törzsén lévő göcsört ragadta meg. El tudják mondani, hogy mit látnak és azt veszik észre, hogy gyakorlatilag ugyanazt nézték, leszámítva a perspektíva különbséget. Ellenben, ha lenne egy harmadik ember is, ő lehet, hogy a levelekre figyelt fel és nem érti, hogy a többiek miért nem azt nézik. Aztán jöhet egy negyedik ember, aki ugyancsak a leveleket nézi, de ő mondjuk a színe miatt teszi ezt míg az előző a formája miatt. Az egyiket a formája emlékezteti egy ékszerre a másiknak a színről egy életkedves érzés jut eszébe. Aztán jön az ötödik ember, akit ugyancsak a fa színe ragadja meg, de neki mondjuk biológiai beállítottsága révén a klorofill jut eszébe róla, hogy a levél bizony attól lesz zöld.
Elég változatos lehet az élmény, de például az a mód, ahogy valamiről eszünkbe jut valami és ahogy az agyunk betolja a jelenbe az információt a memóriánkból az mondjuk szinte azonos minden egészséges embernél, mint ahogy a szerveink működése, a légzésünk és hasonló testi dolgok is nagyon hasonlóan működnek és bár a valóság megéléséről van itt elsősorban szó, a testünk is a valóság része és az, hogy mindketten emberek vagyunk már önmagában egy összekötő kapocs. Jobban összeköti a valóságunkat, mint mondjuk egy őzével, de az őz is lélegzik stb. szóval még vele is van egyfajta közös valóságunk.
Mint ahogy dobunk egy sárgát is szerintem közel azonos élményt jelent mindenkinek, ha átlagos körülmények között történik ez. Akinek baromira kellett már az nagyobb megkönnyebbülést fog átélni, mint akinek kevésbé kellett, de ha jön egy harmadik is, akinek ugyancsak baromira kellett akkor az is ott fog ohh meg ahhh-zni és bár elég banális egy élmény mégis azt erősíti bennem, hogy a testi folyamataink miatt óhatatlanul sok közös élményünk van nap, mint nap. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én is Zsuzska elképzelését osztom. Alapvetően vannak egyéni különbségek, mind abban, ahogy az idegrendszerünk működik, mind abban, hogy milyen a vérmésékletünk. Abban is, hogy milyenek a szüleink, hogyan neveltek fel, van-e tesónk, vele milyen a viszonyunk, milyen haverjaink vannak, milyen környezetben élünk, küzdünk-e anyagi gondokkal vagy nem annyira, egészségesek vagyunk vagy testi problémáink vannak és még rengeteg dolog.
Ettől függetlenül van, amikor erős kollektív élményt élhetünk át, ilyen mondjuk a közös szerfogyasztás vagy közös táncolás. A zene ritmusa összehangolja az embereket, a szerek kémiai hatása összehangolja az idegrendszerünket. Két ellazult ember jobban átélheti egymást, mint egy zaklatott ember és egy ellazult. Aztán az is látható, hogy vannak ember típusok, néha olyan, mintha az ember is állat lenne és lennének fajok belőle. Vannak disznók, rókák, medvék, kutyafélék, macskafélék, hüllők, madarak, sőt nem ritka, hogy az ember tényleg hasonlít kinézetben egy állatra és ez nem negatív dolog. Aztán az is nagyon érdekes, ha két igencsak külön "fajba" tartozó ember rádöbben arra, hogy basszus ezt én is PONT ÍGY látom. A Daathon nem ritkák az ilyen élmények és szerintem is pont ettől jó, mert amellett, hogy láthatunk egy csomó különféle nézőpontot, időnként azt is láthatjuk, hogy számunkra vadidegen emberek nagyon hasonlóan állnak hozzá egy-egy témához, vagy épp egy élményük volt nagyon hasonló a sajátunkéhoz. Szerintem, aki átélt ilyen kollektív élményeket az utána már nem fogja többé azt gondolni, hogy annyira baromira mások lennénk. Van amikor baromira máshogy éljük meg ugyanazt a szituációt, de mondjuk hallucinogén hatása alatt nekem több olyan ismerősöm van, akikkel nagyon gyakran van telepatikus élményünk. Ez annyiban merül ki, hogy ugyanazt éltük meg, pl. csukott szemmel úgy, hogy semmit se beszéltünk és egymásra se néztünk. Aztán vannak olyan ismerőseim, akikkel meg soha nem volt ilyen telepatikus kollektív élményem, pedig ugyanúgy be voltunk hallucinogénezve. Ezeket a dolgokat nem tudnám ilyen bizonyossággal állítani, ha nem éltem volna át többször is, az emberek több fajta rétegével és így több értelmét is látom az egész emberi létezésnek, mintha azt gondolnám, mindenki annyira durván más belül, hogy azt elképzelni se tudjuk. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ez a kettős ritmus nálam is megvan. Régebben sokkal tovább tartottak a negatív időszakok, aztán valahogy sikerült megértenem egy részüket, ami miatt már tovább és könnyebben tudok pozitív maradni. Ez attól függ mennyire tud az ember saját magával bánni, mennyire ismeri fel mi van épp vele és van-e módszere rá, hogy jobban érezze magát.
A kérdés, hogy van-e ember akinek több jó napja van mint rossz az elég komoly azért. :D Persze, hogy van, ha nem lenne akkor egy szürke világban élnénk. Az, hogy mi jó mi rossz a saját felfogásunk kérdése. Egy szituációt máshogy is felfoghatunk, ha képesek vagyunk abban az adott állapotban valamennyire megbékélni és felülemelkedni. Természetesen van, amikor ez nem lehetséges, az életben történnek olyan dolgok, amiket csak elfogadni tudunk, választásunk nincs, mert már megtörtént.
Amúgy nálam még az is van, hogy én reggel felébredés után nagyon más vagyok, mint ha már felkeltem rendesen és felpörögtem. Minden jó dolog, amit a belendült állapotomban tudok tartani, elhatározok stb., azt reggel nagyon gyakran nem tudom betartani. Reggel szinte bármi az eszembe jut az nem tetszik és aludnék tovább, na és ez nagyon szar és már nagyon rég óta ilyen. Nem tudom, hogy lehetne reggel úgy felébredni, hogy minden fasza és jöhet a nap, bejövős lesz.
Talán csak el kéne hinnem, hogy jó is lehet egy felébredés és már menne is? Jó lenne. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én úgy gondolom, hogy vannak gyakorlatok, amik fejlesztik, tisztítják az energia testünket. Mint ahogy tudom fejleszteni a relaxációs és koncentrációs készségemet is. Ezek alapján ezeket nem gyakorolni olyan, mintha hagynám a testemet szétpunnyadni az ülő-tanuló-dolgozó életmódban. Meg lehet csinálni csak épp nem leszünk annyira boldogok, legalábbis szerintem. Egy túlsúlyos ember is jobban jár, ha elmegy egy személyi edzőhöz, mintha pszichoterápiába járna, ahol megtanulja elfogadni magát olyannak amilyen.
Már egy ideje keresem azokat a dolgokat, amik passzolnak az LSD-n átélt energetikai élményeimhez és eddig az ősi tibeti Bön vllás tűnik legjobbnak. Feltöltöttem, ha valaki szeretne próbálkozni akkor ezt merem ajánlani:
http://data.hu/get/3367391/Healing_with_Form_Energy_and_Light_-_The_Five_Elements_
in_Tibetan_Shamanism_Tantra_and_Dzogchen.pdf
Örülnék a visszajelzésnek olyanoktól, akik elolvasták, még jobb esetben ki is próbálták ezeket. Szerintem az elv nagyon jó és logikus, megfoghatóvá teszi a nem fizikai dolgokat a szimbolika és képzelet által. Talán Tibet legősibb spirituális vallása már kevésbé tekinthető new agesnek, noha biztos rengeteg átfedés van, nem véletlenül. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | |
Mi is ez a beépítés? Elképzelni egy pozitív tartalmat és utána átérezni belül, mintha bennem lenne. Nem csak azt mondom magamban, hogy jó ember vagyok, hanem elképzelem az emberi jóságot és utána átérzem, mert ha átérzem akkor belülre került. De miért is olyan furcsa leülni naponta mondjuk 20 percre és mondjuk jó dolgokra gondolni, jó tulajdonságokat elképzelni és aztán ezeket átérezni magunkban? Miért olyan szokatlan és már-már ezoterikus ez a jelenség?
Nem tudom, de elegem van abból, hogy ha valami jó dolgot csinálok akkor ott van bennem a félelem és a kétely, hogy ennek rossz vége lesz és csak ámítom magam. Bezzeg a sok negatív torzult meglátásom, na azoknál sosincs kétely, sosincs félelem és az átérzés is garantált. Na ezen kell változtatni, ez mind bennünk van és egyedül csak a hitünk az, ami meggátolhat ebben, szóval érdemes egy alapos "mik az alap hiteim" vizsgálattal kezdeni. Úgy éreztem, hogy hallucinogén hatása alatt a hitrendszer jelentősen fellazul és így az alap dogmákból kilépve lehetőségünk van más hitrendszerekben mozogni egy időre. Ez hihetetlen volt elsőre, de egy idő után már elkezdtem hinni merni benne. Azért is volt hihetetlen, mert az archaikus-mitológikus-misztikus vonulat mellett azért rendesen meseszerű is volt az egész, amit ugye a gyerekekhez kötünk és hát a mesékben csak a gyerekek hisznek, a felnőttek nem. Ezért is sokkal rigidebb egy felnőtt hitrendszere, pedig a gyermeki rugalmasság nagy kincs főleg a felnőtt lét tudatosságával kombinálva. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | cellux ezen már én is gondolkodtam, hogy az ember hozzákapcsolja ezeket az állapotokat a szerekhez és akkor ha nincs szer nincs is ilyen állapot. Azt hiszem ez automatikusan megtörténik, hisz egy nagyon erős élmény egy ritka indító ingerrel óhatatlanul összekapcsolódik. Ettől függetlenül én úgy érzem, hogy a saját hitünk az, ami lekorlátozza a tudatunkat és a tapasztalásunkat, szóval ez tényleg olyan dolog, hogy mondja minden tanítás, hogy az Isten benned van, de szerintem csak kevés ember hiszi ezt el. Inkább arra gondol az ember, hogy jó-jó persze, bennem van meg minden másban is, elbagatelizálja. Amúgy is akinek nincs rendben az önértékelése az soha az életben nem fogja azt gondolni, hogy bármi isteni is lenne benne. Az ember nem azt érzi természetesnek, hogy ő benne is van isteni és, hogy ezzel a résszel kapcsolatba kerülhet. Ez amúgy is túl jó lenne és mi az, hogy bennem van valami isteni? Na nemár, múltkor kidobtam egy cigicsikket az autóból, én bennem biztos nincs semmi isteni, akkor nem csinálnék ilyet. Megpróbálja az ember ráhúzni az egóját az istenire, a másik véglet, hogy tényleg azt hiszi ő Isten és ettől vagy hatalmas pofája lesz vagy valami elvetemült fanatikus. Pedig minden a kapcsolatról szól, hogy át tudjuk-e érezni a kapcsolatot. És ameddig az ember úgy gondolja nincs benne semmi isteni és a világban körülötte nincs semmi transzcendens/spirituális/isteni addig tényleg csak a szürke hétköznap jön elő.
De milyen elvetemült ötlet a hitünkkel játszani? Csak úgy formázni? Csak úgy kijelenteni, hogy figyelj én, én eddig azt hittem, hogy semmi isteni nincs bennem, de mostantól elhiszem, hogy van. Lehet ilyet? Nem túl merész? Nem lesz baj belőle, hogy az ember csak úgy elhiszi ezeket a dolgokat?
Elhiszem, hogy rossz ember vagyok. Elhiszem, hogy nem vagyok szerethető. Elhiszem, hogy mások terhére vagyok. Elhiszem, hogy az életem üres és a világ kegyetlen. Elhiszem? Ó persze, ez megy magától semmi gond, tök reális nem? Nem lesz baj abból, hogy ezekben hiszek? Dehogynem, mégis a negatív dolgokkal való foglalatoskodás "felnőttesebb" és "reálisabb", legalábbis valamiért az én környezetemben ezt tapasztaltam.
Te ne higgyed azt, hogy a világ minden rezdülésében ott van a kozmikus, isteni természet, mert csúnyán pofára fogsz esni majd, amikor kirabolnak az utcán!
Ilyen és hasonló ezer dolog gúsba köti az ember tudatát és képességeit, egyszerűen kishitűségre lettünk nevelve, ugyanakkor minden józanul gondolkodó ember fél attól, hogy átesik a ló túloldalára és fanatikus hívő lesz, ami ugye megint csak nem hiányzik.
Első lépés leépíteni azt a hitet, hogy az ember nem építhet fel magában valami pozitívat tartósan. Leépíteni azt a hitet, hogy a negatív dolgok fajsúlyosabbak és felülírják a pozitív dolgokat. Leépíteni azt a hitet, hogy a negatív dolgok automatikusak, míg a pozitívakat nekünk kell létrehozni. Felismerni és elhinni azt, hogy a negatívat is mi építjük be magunkba aktív munkával, csak annyira megszokott ez, hogy automatikusnak tűnik, pedig biztos vagyok benne, hogy élnek olyan emberek a földön, akik gyerekkoruktól kezdve pozitív dolgokat építenek magukba, mert nekik ez a természetes. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ezékiel nem azon volt a hangsúly, hogy primér-e a kémiai hatás, hanem hogy egyáltalán ott van és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Valószínűleg egy tisztán megtapasztalt transzcendens/spirituális élménnyel összehasonlítva ki lehetne vonni belőle ezt a kémiai részt, de ez csak tipp. A hallucinogének mindenesetre igen komoly lendületet adnak a tudatnak, sajnos ez a lendület alapesetben nem szokott csak úgy létrejönni, ehhez kellenek a spirituális gyakorlatok. Más az amikor koffeinnel próbálsz ébren maradni, vagy tök tisztán egy idő után átlendülsz a holtponton és felpörögsz magadtól. Valahogy úgy képzelem el, hogy a tisztán elért tudatállapotok tartósabbak és kezelhetőbbek, mint a szerek által indukáltak. Ez mondjuk nem is csoda, ha azt nézzük, hogy a szer által indukált nagyon hamar létrejön, elég 1-1,5 óra és már igencsak ott van az ember, míg gyakorlatokkal valószínűleg ezt több idő elérni. Pl. a holotróp légzést is valami 1 óráig szokták végezni az igen súlyos hatásért, de aki bevesz mondjuk LSD-t az semmit se csinál, csak várja hogy leteljen a felfutási idő.
Ezzel csak tényleg az a baj, hogy könnyű elkényelmesedni. Ha valaki megszokja, hogy bevesz egy adott hallucinogént és nem sokra rá kapja az ívet nagy intenzitással annak a hasonló tudatállapotokat megcélzó gyakorlatok kiábrándítóak lehetnek. Mivel ezek kis intenzitással kezdődnek és idővel felépül az intenzitásuk, a szereknél meg már hamar nagy intenzitással kezdődik a móka aztán ez csökken le fokozatosan.
Ezt leszámítva viszont jók ezek a szerek, mert felkeltik az egyén érdeklődését a transzcendens tartalmak iránt és akár gyakorlásra is motiválhatják. Talán jobban is tudja végezni az ember a gyakorlást, ha már tudja, hogy ilyen van, ez létezik. Hozzáállás kérdése. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hát igen ez még nem fordult meg a fejemben, hogy a sav is odatesz azért, még akkor is ha transzcendens az élmény és túlmutat azon, hogy jól be vagyok drogozva meg jól mindfuck randomshit haluzik az agyam tőle. Amúgy nekem inkább az a megterhelő, hogy nyugton legyek. Amikor teljesen fel tudok olvadni akkor ez nem probléma, de amúgy tényleg az van, hogy visszakapcsolgat az egóm és az meg mindenáron akar valamit csinálni. Akkor is ha jó dolog történik, akkor is ha rossz. Kicsit olyan érzés mint amikor van 2 szék, leülsz az egyikre és akkor úgy érzed a másik jobb lesz, ráülsz a másikra és úgy érzed mégiscsak az első az igazi, aztán ráülsz arra és mégis a másik...a végtelenségig.
Muszáj lesz ráfeküdni a rendszeres gyakorlásra, mert így minden olyan mézes madzag szerű. Egyre többször láttam, tapasztaltam hogy ez a transzcendens valóság létezik, több év kellett míg el tudtam hinni, hogy ez működik, de talán a legnagyobb kételyt mindig az szülte, amikor józanul a szokásos üzemmódban nagyon messze az oldott trippes állapottól próbálkozik az ember és persze az LSD-s intenzív élményekhez képest messze alulmúlja az egészet, sőt a szokásos hétköznapi dogmák a szürke realitás vasrácsaiként tornyosulnak elém, egy táblán kiakasztva, hogy "a realitás fáj" meg "az élet nehéz" és hasonló finomságok. Ezek LSD végén is egy idő után visszakapcsolnak, az ember nem érezheti csak úgy jól magát sokáig, az nem reális. Legalábbis engem így neveltek és a körülöttem élők is így élnek, de szerencsére már kevésbé hiszem ezt el kötelező igazságként, bár tény hogy ez a fajta félelem és problémafókuszú életmód nagyon erős "lehozó" jelleggel bír. Csak az a baj, hogy pont a konstruktív és jó dolgaimról hoz le és nem ad helyette semmit csak azt, hogy húzd össze magad mert baj lesz és hajtsál keményen mert kemény munka nélkül semmit nem lehet elérni az életben. Mondjuk ennek egy része szerintem igaz, de mondjuk ahhoz nem kéne keményen megdolgozni, hogy jól érezzem magam. Ahhoz miért nem kell keményen megdolgozni, hogy rosszul érezzem magam? Az miért megy olyan simán, miért tapad úgy az emberre a sok negatív szar és miért siklik át a pozitív felett? Persze az ilyen elszállt agykontrollosan legyünk mindig pozitív emberektől is falnak megyek, szóval megvan a másik véglet is, azt hiszem megint csak jobb lesz középen maradni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az áhitat és odaadás az szerintem nem egós dolgok, inkább egó feladósak. A büszkeség tipikusan egós dolog, a másik problémám, amikor beindul a "rögzítő gép", aki mindent le akar jegyzetelni, hogy meglegyen, birtokolhassam és később felhasználhassam. Ez persze már elég ahhoz, hogy ne legyek jelen.
Zenét hallgatni is lehet úgy, hogy minden új hangot felfogsz amikor az megjelenik, egy milkdrop vizualizációt is lehet úgy nézni, hogy bármi ami megjelenik rajta hagyod és befogadod. De lehet úgy is hallgatni zenét, hogy 1-1 hangot kiragadsz vagy, hogy nem élőben hallod mert az agyad egy-egy jó részt próbál még megtartani, visszajátszani pedig az már nincs. Vizualizációnál is lehet egy valamit kiragadni és azt nézni, illetve ha elmúlt akkor még fejben megőrizni. Nekem papíron mindig az van, hogy akkor látom igazán, hogy az a dolog ott előttem élőben változik és folyton változik és ez nekem valamiért furcsa, szokatlan sőt fárasztó is. Jelen lenni nekem sokkal fárasztóbb, mint a memóriámban turkálni, az valahogy kevésbé megterhelő. Ezek alapján nem is csoda, hogy ha elmúlik az LSD hatása akkor már nem is vagyok annyira jelen, hisz engem ez megterhel, az agyam nincs hozzászokva ehhez a folyton változós ütemhez, főleg azért sem mert sokszor én akarom megváltoztatni a dolgokat, leginkább fejben és persze ez igen nagy illúzió. Inkább csak arról szól, hogy nem tudom elfogadni azt ami jött úgy ahogy van és fejben próbálok csiszolni rajta, mintha ez lehetséges lenne. Nagy önámítás, de legalább hallucinogénen látom, hogy van más működési mód is, igaz mint már írtam ez számomra egyelőre még megterhelő és így óhatatlanul taszít valamennyire. Olyan érzés mintha azt mondanák, hogy na most legyél jelen, most akkor innentől nonstop meló van és nincs lazsálás, noha tudom, hogy inkább hagyni kell a dolgokat, mintsem csinálni. Viszont nekem a hagyás is melós, az hogy folyton csinálok ezt-azt sokkal megszokottabb és reálisabb, mint az, hogy csak úgy vagyok és felfogom, ami körülöttem és bennem van. Gondolom ezt az akadályt is a gyakorlással lehet leküzdeni, talán ilyen szempontból nincs kiskapu, kerülőút. |
| | | | |
|
