 |
Testünk Univerzumasmallsaman, 2003. április 17.  | |  | | | | 70. Vegha | 2003. augusztus 29. 11:07 |
| |  | |  | | | | Jaja, ez az. Nehéz erről a nagyon helyzet specifikus helyzetről beszélni. Minden esetre köszi a tanácsokat, megpróbálom a valóságba átültetni. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Vegha: a ping-pong meccs nem kétszemélyes Dávid és Góliát harc. Ezerféle külső hatás éri, amelyek közül sok ilyen, sok olyan, sok meg amolyan. Reméld, hogy van vagy lesz egy jó adag ismert vagy ismeretlen "szövetségesed". És próbáld látni a jót abban, hogy igen, divatos legyen a ruha, de ezért elmegy elsőáldozni.
És a nagy feladathoz szükséges óriási türelem neked is kiváló lelki gyakorlat lehet. Úgyhogy csak hadd álljon fel a szőr a hátadon :)
És persze bocsásd meg, hogy a partvonalról osztom itten neked az okosságot. Tudom én ám, hogy mondani könnyű... De mink itten mostan csak mondani bírjuk, mert ez a te életed, a te feladatod. Én meg hadakozom a saját szélmalmaimmal :-) |
| | | | |
| | | | | | 68. Vegha | 2003. augusztus 28. 23:24 |
| | | | | | | | bt: tetszik ez a csapdás csavarásod. Egyet értek vele. Ennek ellenére még mindig úgy érzem (ezt valóban nem lehet így átadni) , nem tudom felvenni a versenyt a másik befolyásoló tényezővel. Az hogy 12 éves még rendben van, de hogy 12 évesen olyan jelzővel tervezi meg az elsőáldozó ruháját, hogy "divatos"... hát fel áll a szőr a hátamon (persze szó nélkül). A kérdésemre persze (mi a divat?) üres "választ" kapok. Szóval nekem hiába van hozzá türelmem és próbálom lassan járj tovább élsz alapon megváltani a világot, ha egyszer a másik oldalon töménytelen mennyiségben kapja az égbekiáltó sületlen zöldségeket. Olyan érzés, mint egy ping-pong bajnokság, ahol a hugom a labda, és kb. akkor nyerhetek ha egy irdatlan nagy csuszát kenek az ellenfélnek. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ajtóablak :
Haj!
"Sms, szerintem nem minden élvezkedés károsít, csak az öntudatlan. Ha nem hagyod veszni, épít. Hogyan lehet az auráról tanulni?"
Hááát... a mérték az mindenesetre nagyon fontos.
Az auráról? Könyvek, internet, suli. Sok lehetőség van :) a lényeg, hogy érdekelje, az infó akkor már jönni fog.
"Szerinted az automaták "boldogok"?"
Csakis a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvet tudom ajánlani. Ebben vannak olyan ajtók, akik attól boldogok, ha kinyílnak és becsukódnak :)
"Pár hete kezdődött nálam, hogy az egyik testcsavarós ászanában, fejből nem tudom a nevét, tényleg egybeolvadt az idő. Még nem igazán tudom verbalizálni, de úgy tűnik, a testtartással létrehozott tudatállapotváltozás az időre van kihegyezve, bejárhatóvá teszi a múltat és a jövőt, ill. szétteríti a jelent."
Érdekel az ászana neve :)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Vegha: megértem a dilemmádat, de akkor is cselekedned kell. Ha igazán érdekel a dolog, saját problémáid nem akadályozhatnak meg abban, hogy tegyél is valamit. De látványos, egyik napról a másikra sikerekre ne számíts. És talán magad se próbálj látványos dolgokat tenni. Ráadásul mindenkinek végig kell járnia a saját csapdáit, a húgodnak is. Nyilván te is végigjártad a tieidet, sőt még esetleg nem is értél a végükre (ahogy én sem, és valszeg még sokan mások sem -- sőt azt gondolom életünk végéig nem vagyunk biztonságban a csapdáktól). Nehéz korban is van a húgod, sőt az elkövetkezendő években valszeg még nehezebb korszakokat fog átélni. A legjobb, amit adhatsz neki, az a figyelmed, a bizalmad és a törődésed, és az, hogy feltétel nélkül szereted. Ez nem is jár azzal a típusú felelősséggel (nevelés), amit félsz felvállalni. Ettől még persze nem könnyű, és nem is rövidtávú feladat. A húgod mindig a húgod lesz, úgyhogy a dolog egy egész életre szól. Emellett ne lásd tragikusnak, amit csinál. Életkorának nagyjából megfelelő, materialista korszakát éli. És még semmi sem veszett el... Az én korosztályomból sokan a te korosztályodért is ugyanúgy aggódnak, mint te a mostani tizenévesekért. Én nem osztom ezt a nézetet. Ókori szövegekben meglepően hasonló dolgokat lehet találni "az ezek a mai fiatalok" címszó alatt. Szóval szerintem ez a dolog egyidős az emberrel. És ez engem végtelenül megnyugtat, és megerősít abban, hogy csak a korkülönbség teszi az aggódást (rosszabb esetben a következő generációk életének ledorongolását). Szóval adj neki időt, és ne várd tőle, hogy 12 évesen ne 12 éves legyen. Egyszerűen szeresd. |
| | | | |
| | | | | | 65. Vegha | 2003. augusztus 28. 12:42 |
| | | | | | | A "Nem érzem valakinek ahhoz, hogy megmondjam mit csináljon és mit nem." mondatból kimaradt a magam szó.
Igen, egy állás ponton vagyunk. A helyzet tiszta; valakire szükség van, aki segít neki ebből kilábalni. Csak nekem pont ezzel van problémám, hogy nem érzem azt, hogy én volnék az. Egyrészt félek a felelősségtől, másrészt baromi lusta vagyok hozzá, harmadrészt tudom, hogy olyanra van szüksége, amit én ha képes is volnék rá sem adhatnék meg neki. Ugyanis szerintem a szülői törődést talán tettlegességben tudnám pótolni, de én írtózok attól, hogy ezzel akár csekély mértékben is, de kialakuljon benne egy olyan kép, hogy: a bátyám, akire fel nézek, mert ______. És itt akaratlanul visszakanyarodtam a felelősségtől való félelemhez. Én pont azért próbálok minél többet egyedül lenni, minél többet meditálni, hogy megismerjem önmagamat, mert a saját döntéseimben sem vagyok biztos. Ebből kiindulva tartózkodok mindennemű befolyásolástól.
Persze a módszerrel egyetértek, amit írtok, és amiket eddig alkalmaztam sem sokban maradnak el ettől, tehát egyáltalán nem a kerítés másik oldaláról kiabáltam neki, inkább csak próbát tettem.
Tudom, a lehető leghatékonyabb gyógyír az volna, ha szülei húznák ki a szarból, de ők még keményebben fogadják a kritikát (főleg miután befejeztem a sulit és nincs munkám : )), valamint ennél a résznél méginkább ott terem bennem a gondolat, hogy valakinek én mondjam meg, hogy mi legyen. Ráadásul ezesetben már felnőtt, érett emberekről van szó.
Egyébként az keserít el legjobban, hogy hiába minden "erőfeszítésem", amikor a másik oldalon keményen felvértezett fekete lovagok adják alá a lovat. Gondolok a tökéletlen osztálytársaira, akik megmondják neki, hogy milyen telefonja (és azzal együtt ugye oplogója, csengőhangja) legyen, milyen zenéket hallgasson, milyen ruhát hordjon, milyen csipszet egyen.
Nagy a tét és nem tudom, hogy érdemes-e belefeszülnöm, mert egyébként is kipattog a bőröm ettől az egész fogyasztói társadalom magatartásától. Bűn és fertő számomra az egész, amit a lehető legnagyobb ívben igyekszek elkerülni.
(fú, de hosszú lett ez. Ja, aggódok a kis szaros miatt...) |
| | | | |
| | | | | | 64. cellux | 2003. augusztus 28. 08:56 |
| | | | | | | Bard: szerintem fején találtad a szöget.
Én azt mondanám, hogy olyan, hogy "buta", meg "korlátolt" ember, olyan nincs. Mindenkinek van valami motivációja. Ha más nem, akkor a félelem.
Ezért az, hogy a másikra oda se figyelve megmondjuk a tutifrankót, az esetek többségében nem működik. Emlékszem, én mennyire utáltam ezt: mindig csak megmondták, de VELEM soha senki nem foglalkozott. Az már túl fárasztó lett volna? Vagy túl félelmetes?
Ha a másik embert nem fogadod el teljes mértékben olyannak amilyen, akkor esélyed sincs rá, hogy segíts rajta. Paradoxul hangzik, de szerintem igaz.
|
| | | | |
| | | | | | 63. Bard | 2003. augusztus 28. 00:55 |
| | | | | | | Vegha, szerintem rátapintottál a lényegre... Nem nagyon van létjogosultsága annak a gondolkodásnak, hogy XY, ilyen meg olyan "rossz" életvitelt folytat, változtassuk meg... Ezt nekünk kéne a legjobban tudni...
Ha viszont aggódsz, hogy valami szar dolog történik a hugoddal, akkor először tudd meg, hogy miért csinálja azt amit csinál. De őszintén! Vagyis menj el a végsőkig! Tudd meg, hogy mit élvez a TV nézésben, és addig ne nyugodj, amíg meg nem tudod, hogy mi a _jó_ benne. (Mint ahogy a heroinistán is addig nem tudsz segíteni, amíg meg nem érted, hogy nem azért csinálja, mert hülye, vagy mert beteg, vagy mert rossz társaságba keveredett, hanem mert a heroin ad nekik valamit, amit nem kapnak meg máshonnan!!!) Ne abból indulj ki, hogy ez egy _rossz_ dolog, hanem tudd meg, hogy mi az a mozzanat ami őt ott tartja, és akkor, de csakis akkor tudsz valami olyat elérakni, amiben ugyanaz a jó dolog megvan, de a negatív dolgok, amik már csak mellékesek, nem. És akkor jönni fog veled. De amíg ez nincs meg, szimplán nem fog odafigyelni, akárhogy próbálod. Rossz esetben, meg támadásként fogja felfogni, hogy most őt meg akarják változtatni...
Persze könnyű a taccsvonalról bekiabálni, de megpróbáltam a hugod helyébe képzelni magam, ami nem volt nehéz, aki itt van a daathon, azoknak mind könnyű ez szerintem... Mindenkinek van itt valakije, aki aggódik érte, mert kurvára nem érti, hogy miért csinálja azt amit csinál...
Fogd fel úgy, hogy a hugod egy másik világban van, ahol jól érzi magát, és ha te a te világodból kiabálsz neki, nem fog átjönni... Menj át érte...
Vagy, fogd fel úgy, hogy egy másik nyelvet beszél, és ezért nem értitek egymást. Ő nem akarja megtanulni a te nyelvedet egyenlőre, hát tanuld meg te az övét... |
| | | | |
| | | | | | 62. Vegha | 2003. augusztus 27. 19:49 |
| | | | | | | | Az a baj, hogy szerintem már így is túlléptem a hatáskörömet. Nem érzem valakinek ahhoz, hogy megmondjam mit csináljon és mit nem. Elég tisztességesen meg is húztam a határt magamnak nemrég és csak a piszkálódás szintjén tartom magam. De tulajdonképpen néhány év múlva ő is 'itt' lesz, és illendő volna saját világképet alkotnia. Ez az, amibe én nem akarok beleavatkozni. Ez a szülei dolga, nem az enyém. Ugyanakkor mégis bánt, hogy a saját hugom ilyen életvitelt folytat és még csak 12 éves. Mi lesz ebből később... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én is sok ilyen emberrel találkozom hál' istennek, de ez sajnos még mindig csak a kisebbség és szerintem egyébként is felületes hozzáállás.
Mondani mindent könnyü. |
| | | | |
| | | | | | 60. mantis | 2003. augusztus 27. 18:59 |
| | | | | | | Ennyire azért nem rossz a helyzet szerintem.
Mostanában egyre több "Jé, te is?!" élményem van. Működik a társadalom immunrendszere, csak ez nem olyan látványos. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Egy kicsit most elszomorodtam, mert belegondoltam, hogy hány gyerek nő fel úgy, hogy a valódi értékeknek még csak a közelébe sem kerül és hogy mikké válnak ezek az emberek később. Csak reménykedhetünk, hogy nem zombikká! És akkor ezek után valaki képes a szememre vetni azt, hogy igeni harcolni akarok az emberi butaság és primitívség ellen? Valaki képes azt mondani, hogy "ugyan, mit tehetnék én a világért"? Mindnyájan felelősek vagyunk azért a környezetért, amiben élünk, tehát ha nem teszünk valamit, akkor ne is várjuk, hogy jobb legyen!
Vegyétek már észre, hogy a passzivitás sehová nem vezet!
Hülyeség azt gondolni, hogy aki arra van predesztinálva, az meg fogja találni az utat. Sajnos az anyagi világ kötőereje az érzékek rablánca sokkal erősebb annál, semhogy egy ember magától meglássa a fényt! Az emberek nagyon nagy százaléka vak, nem látja az utat, hiszen igényük sincsen rá, hogy lássák, meg sem fordul a fejükben, ha meg volt is valaha igényük rá, már réges-régen kiölték belőlük. Mi pedig nem ülhetünk tétlenül, mi akik tudjuk, hogy mi az ábra. A valódi szabadságot kell megmutatni embertársainknak! És mi a valódi szabadság? Hát az, amikor az életedben eléred azt, hogy azzal foglakozhass amit (nagyon őszintén) szeretsz és ezáltal a végén eléred a világosságot, menyországot, nirvanát, nevezzétek ízlésetek szerint! |
| | | | |
|
