 |
A kulcsNomad, 2004. május 3.  | |  | | | | 126. cellux | 2004. június 9. 14:45 |
| |  | |  | | | nekem úgy volt, hogy megjelent ez a "nem tudok áttörni" dolog, aztán minden tripen próbálkoztam újra és újra, és így ahelyett, hogy átlendültem volna (rájöttem volna, hogyan kell elengedni), egyre jobban beragadtam. mondjuk, most hogy így végiggondolom, voltak azért kivételek (pl. a goagil buli negyed papírral, vagy Pilisborosjenő)
candyflip azért érdekel, mert ha az LSD (vagy a gomba) pont akkor kezdené produkálni ezt a paráztatós első fázist, amikor az eki már megágyazott neki, akkor lehet, hogy teljesen ki tudnám kerülni a ráparázást, nem akadnának belém a dolgok annyira, hogy össze akarjam tartani magam.
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | "magamra ismerek ebben a tripproblémádban, nekem is volt/van ugyanilyen"
Nahát, hogyan ugyanilyen? Úgy értem miben hasonló?
Tripprobléma... hmm... már nem érzek benne semmi problematikusat... egyszerűen egy érdekes tapasztalat lett belőle, amiről persze nagyon szívesen beszélek... tulajdonképpen -- bár lehet, hogy a látszat ellenem beszél -- rágódás nem volt rajta... legalábbis az a típusú rágódás, ahogy én rágódni szoktam dolgokon...
"csak sajna megtanultam tökéletesen kontrollálni (a tripjeimet), úgyhogy a gomba rajtam már csak akkor segíthet, ha ezt a kontrollt el tudom engedni (ami kb. lehetetlennek tűnik, olyan mélyre beférkőzött már)."
Adjak tippet, hogy mennyit, hol és hogyan, hogy a kontroll egyszerűen kifolyjon a kezedből? :-) ...érdekes, hogy mennyire másképp állunk ehhez a dologhoz, bár ez nem újdonság...
"(talán a candyflip?)"
Próbáltad már? És miért gondolod, hogy pont az?
Különben, persephoné ötlete volt, hogy badtripre kapjunk be E-t... (annak mi lenne a neve? "candyroom? mushiflip?) Így utólag meggondolva, nagyon kíváncsi lettem volna mit csinál... Bár nekem ugye az E "mumus", de lehet, hogy akkor nem tiltakoztam volna... |
| | | | |
| | | | | | 124. cellux | 2004. június 9. 13:42 |
| | | | | | | bt: magamra ismerek ebben a tripproblémádban, nekem is volt/van ugyanilyen, csak sajna megtanultam tökéletesen kontrollálni (a tripjeimet), úgyhogy a gomba rajtam már csak akkor segíthet, ha ezt a kontrollt el tudom engedni (ami kb. lehetetlennek tűnik, olyan mélyre beférkőzött már). minél többet trippelek, annál erősebbre húzom az egómhoz való ragaszkodást. perpill. nem tudom nagyon elképzelni, hogy lenne bármilyen módszer, amivel el tudnám engedni. (talán a candyflip?)
így aztán marad a standard karma-gyalu, aztán majd meglátjuk, mi lesz.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Szerintem ez tipikus összekeverése olyan dolgoknak, mint saját magad határai, és önmagad, ragaszkodó és feltétlen szeretet. A fürdővízben csak üresség van. A gyereket utána találod meg, miután kiöntötted magad."
Meglehet...
"Annak BÁRMI az útja."
Esetemben a BÁRMIM :-)
"Pont ez a magasabb dimenziók elméletem, tehát hogy drogokkal nem hosszú éveket elszöszmötölünk a fizikai világban, hanem elképesztő energiákkal kilőjük a tudatunkat saját magunkon belül, aztán lesz ami lesz. Az az út lerövidítése, hogy a trip közbeni szenvedés a tisztulás, és ez egyrészt intenzívebb, másrészt amíg "hat" az anyag nincs mese, ég a karma."
Lehet, lehet... de én szívesen szöszmötölök is... nem sietek sehova.
"Gomba. Azért nem működik az egyesülés eleinte, mert az ember azt gondolja, hogy vannak "hibái", és azokat takargatja, maga elől is, meg mások elől, akik belelátnak."
Egyszer Ajtóablak olyasmit mondott, hogy ő már gond nélkül le tudja venni az álarcait, csak kérdés ki kíváncsi az arcára... Mostanság már én is érzem, hogy le tudom venni őket... A következő lépés az lesz, ha majd nem foglalkozom vele annyira, hogy ki kíváncsi az arcomra...
"Ezeket lehetne átprogramozni igen-szettekre. Hidd, tudd, értsd, akard, lásd, gondold stb. amit a legjobbnak érzel, és az elkezd műxeni."
Hát jó, majd meglássuk...
"Ha a "kiönteni magad" negatívan hangzik, akkor vedd úgy, hogy úgysem tudnád "túl" kiönteni magad, mivel te vagy az öntő is :)"
Ez jó :-) Ezzel nagyon tudok mit kezdeni... Köszi, Gén. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | bt:
"nem egészen hiszek abban"
"nem igazán értem"
"nem egészen úgy gondolom"
"nem akarok"
"nem hiszem el"
"nem látom működni"
"nem lehet"
"nem tudom"
Ezeket lehetne átprogramozni igen-szettekre. Hidd, tudd, értsd, akard, lásd, gondold stb. amit a legjobbnak érzel, és az elkezd műxeni.
Ha a "kiönteni magad" negatívan hangzik, akkor vedd úgy, hogy úgysem tudnád "túl" kiönteni magad, mivel te vagy az öntő is :)
Nomad:
"a trip közbeni szenvedés a tisztulás"
Ha annak veszed, akkor igen. De a szenvedés sem szükséges; ahogy mondod: BÁRMI lehet a megvilágosodás útja. |
| | | | |
| | | | | | 121. Nomad | 2004. június 8. 12:29 |
| | | | | | | "Szóval az van, hogy én nem akarok lemondani önmagamról, mert bár van, amivel nem vagyok elégedett magammal kapcsolatban, valahogy úgy érzem, úgy a "gyereket" is kiönteném a fürdővízzel, amit meg nem akarok, mert szeretem azt a "gyereket" (megint megengedem persze, hogy hülyeséget beszélek, és hogy így nem lehet... stb.) "
Szerintem ez tipikus összekeverése olyan dolgoknak, mint saját magad határai, és önmagad, ragaszkodó és feltétlen szeretet. A fürdővízben csak üresség van. A gyereket utána találod meg, miután kiöntötted magad.
"Nem egészen hiszek abban, hogyha meg akarok világosodni, akkor annak ez az útja..."
Annak BÁRMI az útja.
"..úgy érzem, nem lehet "megúszni" az út "hosszát", nem lehet "lerövidíteni" a téridőből való intenzív kizuhanással "
Pont ez a magasabb dimenziók elméletem, tehát hogy drogokkal nem hosszú éveket elszöszmötölünk a fizikai világban, hanem elképesztő energiákkal kilőjük a tudatunkat saját magunkon belül, aztán lesz ami lesz. Az az út lerövidítése, hogy a trip közbeni szenvedés a tisztulás, és ez egyrészt intenzívebb, másrészt amíg "hat" az anyag nincs mese, ég a karma.
"szeretném, ha inkább lenne egy zippzár a lelkemen, amit ha kinyitnék, egyszerűen bele lehetne látni (úgy értem belelátnék én is, meg azok is, akiknek valamit szeretnék átadni), és nem kéne verbálni..."
Gomba. Azért nem működik az egyesülés eleinte, mert az ember azt gondolja, hogy vannak "hibái", és azokat takargatja, maga elől is, meg mások elől, akik belelátnak.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tényleg nem vagyok sem elkeseredve, sem befordulva, sem elfordulva... Bűntudat sincs, csak némileg zavarban vagyok, hogy ennyire "lekötöttelek" titeket -- szó szerint :-)... Mindenesetre jó tudni, hogy szerencsédnek veszed, hogy ott lehettél, mert nekem azért működött az a szociális parám, hogy ott untatlak bennetek...
Tapasztalatnak komoly volt, az biztos. Így utólag nem igazán értem, hogy mitől paráztam... nem tudom ez másnál is így van-e utólag, hogy már nem érti... szóval az van, hogy most úgy érzem, ha megint ott lennék, egyszerűen leülnék és élvezném ezt a ritka élményt... ez persze csak egy érzés... így utólag könnyű. Asszem volt egy olyan "fizikai" jellegű rosszullétszerű benne, amiről nehezen tudom elképzelni, hogy jobban bírnám... Bár ez a fizikai jellegűség is olyan megfoghatatlan, nem emlékszem, hogy konkrétan bármi fájt volna fizikailag...
Ami régi vitánkat illeti, az azért még mindig fennáll, bár talán már nem egészen úgy gondolom, ahogy korábban... szóval ha most elgondolkodom azon, hogy mit szeretnék a legközelebbi tripen, hát leginkább azt a kellemes, lightosabb állapotot szeretném... vagy nagyon intenzívet, de akkor valahogy mégsem ilyet... olyat, amit valahogy mégis "elbírok", nem tudom... (Megengedem persze, hogy hülyeséget beszélek...) De az is igaz, hogy nem bánom, hogy ilyen is volt, semmiképpen sem akarnám meg nem történtté tenni... Szóval az van, hogy én nem akarok lemondani önmagamról, mert bár van, amivel nem vagyok elégedett magammal kapcsolatban, valahogy úgy érzem, úgy a "gyereket" is kiönteném a fürdővízzel, amit meg nem akarok, mert szeretem azt a "gyereket" (megint megengedem persze, hogy hülyeséget beszélek, és hogy így nem lehet... stb.) Nem egészen hiszek abban, hogyha meg akarok világosodni, akkor annak ez az útja... Úgy értem, jó lenne, ha ilyen "egyszerű" meg "gyors" lenne, de nem hiszem el, hogy így lehet, hogy így kéne... valahogy nem látom működni ezt a dolgot... úgy értem, meglehet, hogy sokat lehet fejlődni így is, de ha én megvilágosodásban gondolkodom, akkor úgy érzem, nem lehet "megúszni" az út "hosszát", nem lehet "lerövidíteni" a téridőből való intenzív kizuhanással... áh, nem tudom... ezek csak ilyen szavak, meg érzések... sokszor szeretném, ha inkább lenne egy zippzár a lelkemen, amit ha kinyitnék, egyszerűen bele lehetne látni (úgy értem belelátnék én is, meg azok is, akiknek valamit szeretnék átadni), és nem kéne verbálni...
bt, aki kiegyezik az 1:1-ben is :-) |
| | | | |
| | | | | | 119. Nomad | 2004. június 8. 10:36 |
| | | | | | | bt:
Gomba kontra(?) Gomba 1:1
Most végre megtapasztalhattad, hogy milyen a majdnem kiszakadás. Régen vitatkoztunk azon, hogy milyen az "igazi" trip, és hogy ez még nem mindenkinek volt. Ha nem is EZ az igaz(hanem az öszes egyszerre), de mindenesetre egy olyan fajta, amit te még ezek szerint nem tapasztaltál. Ettől sem elkeseredni, sem befordulni, sem elfordulni, sem bűntudatkodni nem kell, egyszerűen tapasztalat, mint minden más pillanat, bár szerintem sokkal tanulságosabb. Sok trippemen előfordult, hogy saját magam elemezgetése során elértem a határhoz, de a dualitás falát nem tudtam áttörni, illetve át tudtam, de a másik oldal ugyanolyan, mint az, ahonnan jöttem. A falat kell kiszedni az elméből, nem körülötte forgolódni. Szerintem igen örömteli, hogy még szinte egy éve sem kezdtél utazni, és máris egy ilyen mély élményed volt. Nekem, mikor ilyen utazáson voltam, pl. az egyedül három explorer, volt benne egy csomó élmény amit nem értettem, és amire nem emlékeztem, de az azt követő pár hónapban lassacskán előjöttek az akkori tanítások, trippen is és a mindennapi életben is vegyesen. A végén(?) sikerült(ni fog(t)) azzá válni(t), aki(ami) akkor volt(am), mikor a háborgás néha szünetelt, és békét találtam, és lecsiszolni azokat a részeket, amik a háborgást okozták.
Az "önmagunkról" való lemondás szerves része a megvilágosodáshoz vezető folyamatnak, mert meg kell tanulni, hogy ne ragaszkodjunk semmilyen önmagunkhoz, hiszen ez csak egy tükörrendszer rögzítése. Az első leckék mindíg keservesek, de egyre könnyebb lesz minden lépés. Szóval én tartom szerencsémnek, és megtiszteltetésnek, hogy ott lehettem.
További jó utat.
Bence |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Gén:
Ja, szerintem is jól jellképezte egyhely-kényszerem a belső "leragadást"... Különben én eredetileg el akartam jutni az autómig (sőt asszem többször is), hogy beleülök, mert azt reméltem az nyugisabb-otthonosabb lesz... A dolog valahogy azon bukott meg, hogy a többiek nyilván szerettek volna bemenni a koncertre, meg próbáltak rábeszélni, hogy én is menjek inkább be, én meg féltem oda bemenni, ők meg nyilván egyedül hagyni sem akartak abban az állapotomban, meg én sem akartam egyedül maradni persze... "szociális háló"
Hogy mi a jó a tudatalattimnak: hát lehet, hogy a neki pont ez volt a jó, de én "személy szerint" eléggé szenvedtem...
...emlékszem, hogy te olyan "itt-a-gyereknek-bűvésztrükk" módjára, azt mondtad, na hopp, akkor most leveszed a hátizsákod... Szó se róla elég regresszált voltam... :-) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | bt:
Érdekes volt látni, ahogy besűrűsödtél a téridő egy pontjába (ami egy kapualj volt) :), és hogy a hely- és testhelyzetválasztással mennyire erősen stabilizáltad azt a tudatállapotodat.
Szerintem a disszonancia abban volt, hogy nem tudatosult benned, hogy tk. nem is akarsz változtatni a helyzeten, és ezért hajtogattad, hogy ez így nem jó, de nem tudod mit akarsz, de ugyanakkor mégsem csinálod azt, amit mások csinálnak vagy ajánlanak neked. Vagyis naná egész idő alatt azt csináltad, ami tudatalatt neked a legjobb volt... Ha odajött volna egy ufó, aki nem érti a verbáljaidat és nincs elképzelése a helyzetbeli társas szerepekről, akkor az tökéletesen elégedettnek látott volna téged a szituációban :) De a verbálók a szavaknak hisznek, és lekorlátozzák saját ráhatási lehetőségeiket a korábbi társas helyzetek által meghatározott szerepeik miatt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | (folyt.)
Azt hiszem az egyik tanulság talán az, hogy bár "megmaradtam", "visszajöttem", valahol mégis "vesztettem", mert nem tudtam leküzdeni a félelmet, a szenvedést, vagy nem tudtam elengedni a kapaszkodást. Igaz, ez utóbbi inkább reflexió. Szóval a többiek közül volt, aki azt mondta, ezt kéne tennem, el kéne engednem a ragaszkodást, a kapaszkodást. Nos, nem tudom... Egyébként az is lehet, hogy végül is mégsem kéne vesztesnek nyilvánítanom magam, mert ha úgy vesszük, a saját hajamnál fogva végül is ki tudtam húzni magam a kátyúból azzal, hogy valahogy fel bírtam hívni a legjobb barátaimat, akik eljöttek értem, és az ő érkezésük szinte varázsütésszerűen elhozta a megnyugvást, bár a tripnek még bőven nem volt vége, de legalább a korábbi szenvedő-félő-nyavalygó-kapaszkodó badtrippezőből egyfajta vigyorgó idiótává redukálódtam, és nagyrészt azt ismételgettem, hogy mennyire szeretem a barátnőmet... majd kb. egy-másfél óra múlva elaludtam...
Akinek miattam nem a tervei szerint alakult az estéje, attól ezúton is bocsánatot kérek (tudom, van ilyen, de mégis), és köszönöm, hogy velem voltak és segíteni próbáltak... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Mohó voltam, túl sok gombát ettem... Eredmény:
gomba-badtrip kontra bombadiltoma: 1:0.
Érdekes viszont, hogy utóhatása nincs. Úgy értem, azóta jól vagyok, nincs depi, nincs para. Tanulság? Hát nem tudom...
Tulajdonképpen sajnálom, hogy nem tudtam élvezni, mert az biztos, hogy sokkal intenzívebb tapasztalat volt, mint eddig bármely más trip... és az eddigiekkel összehasonlítva nagyobb az emlékezetkiesési arány is... ezt is sajnálom.
Lényegében az történt, hogy a hétköznapi valóság egy jó nagy hányadát elvesztettem. Kifolyt a kezeim közül szinte minden... Nagyjából kiestem az idő és a tér hétköznapi rendszeréből.
Úgy kezdődött, hogy óriási feszültség keletkezett bennem, nem tudtam üljek-álljak-menjek-maradjak-... Ezt ugyan már ismerem, de korábban hamar véget ért, és nem volt ennyire súlyos. Aztán olyan sok dimenzióban és hangcsatornán jött egyszerre a sok ember generálta benyomás-tömeg, hogy ki kellett menekülnöm a várva-várt koncert előtt, pont mikor elkezdték volna... és többet nem is mertem visszamenni... Az elején még viszonylag képben voltam, és mondtam a többieknek, hogy ez nagyon rossz, és nem akarom, és valaki szóljon rá a dologra, hogy legyen már vége... Bár közben meg nevettem, hogy a fenébe, nem úsztam meg... itt van, amit el akartam kerülni, hát most beütött... Próbáltam tejet inni, azt mondták azzal meg lehet szakítani a tripet. De nem nagyon bírtam inni. Egyszerre háromféle íze volt a tejnek, az egyik jó, a másik romlott, a harmadik nem tudom milyen.
A legintenzívebb és legkellemetlenebb szakaszban aztán többször úgy éreztem többen vagyok (legalább ketten). Bár, érdekes módon, ez a tétel önmagában nem volt nagyon rossz... Aztán meg sokszor tökéletesen hétköznapi tételeken gyűrtem az agyam, hogy léteznek-e, vagy sem. Pl. nem tudtam eldönteni, hogy létezik-e a szerelem, kapcsolat egy férfi és egy nő között, vagy csak én találtam ki... Aztán azon is, hogy van-e idő, van-e életkor... Akkor úgy tűnt, ezeket is csak én találtam ki, és valójában nem léteznek... Minden állandóan változott, ismerősök hangja halálra rémített... Az utca, bármikor ránéztem, nem volt ugyanolyan... Aztán olyanok voltak az arcok, mint a viaszálarcok, néha nehéz volt nem félnem tőlük... Meg sokszor csakúgy megjelentek emberek a semmiből, vagy kezek, amikhez nem tartozott ember, vagy csak egy bizonyos idő után vettem észre, hogy tartozik hozzá ember... ilyenkor gondolom felgyorsult az idő hozzám képest, és én nem tudtam követni. Máskor meg persze lelassult... Azt azért tudtam, hogy a többiek kik, tudtam a nevüket is, bár néha nem mertem kimondani, de volt olyan is, hogy összekevertem az embereket egymással... Meg néha nagyon nem bíztam bennük. Attól féltem egyszer csak egy cellában találom magam (gumiszobában, vagy előzetesben), és úgy éreztem nem fogom tudni elmondani, hogy mi van... Nem mertem becsukni a szemem, mert úgy éreztem, na akkor majd minden eltűnik, az a maradék is, amit még értek, érzek, amibe még tudok kapaszkodni. Bármit csináltam kívül vagy belül, fizikailag és pszichésen is rosszul voltam, pedig azt hiszem, néha pillanatokra úgy éreztem, igen, most jó, most megtaláltam a megnyugvást... aztán azonnal kiderült, hogy nem, semmivel sem jobb semmi, sőt, megint pont a legrosszabbat "csinálom"... Összességében úgy éreztem nagyon vékony pengeélen táncolok a "megmaradok" és a "személyes világvége" határmezsgyéjén. Gondolom mások ezt hívják ego lossnak, ami ellen van, aki nem küzd, vagy aki szerint nem kéne küzdeni... Hát én küzdöttem, bár akkor sokszor éreztem úgy, hogy alig tudok küzdeni, és hogy most nem úsztam meg, kész, vesztettem... Félelem a félelemtől... nemrég valaki így summázta badtripjei eszenciáját... Hát azt hiszem, valami hasonlót éreztem én is... Arra is emlékszem, hogy szenvedéseim közepette sokszor nevettem, mert azt hiszem felfogtam a helyzet és saját magam/viselkedésem/állapotom abszurditását...
(folyt. köv.) |
| | | | |
|
