Cellux:

Halásztelek 2000

Az élmény éve: 2000.
Az adag: fél LSD bélyeg.

Még javában fent volt a nap, amikor megérkeztünk. Sokat zötykölődtünk az odavezető úton, az utolsó kétszáz métert már gyalogosan tettem meg. Négy barátommal együtt felderítettük a környéket, és megállapítottuk, hogy minden a várakozásoknak megfelelően alakul. Sok volt a szúnyog, de az est leszálltával egy csapásra eltűntek. A hely atmoszférája szinte sugallta azt, amire megint annyira vágytam. Megvolt a lehetősége annak, hogy újra kinyíljon a kapu, de most olyan szinten, mint eddig sohasem (More, Bigger, Better!).

És lőn. Sokáig paráztam, mert már régen leszállt az éj, a Virág játszott, égett a tűz, kezdtek mozgolódni az emberek és mindenki, de még mindig nem kaphattam be a zsebemben bujkáló fél trippemet, lévén, hogy barátaim gombája nem érkezett meg, és én egyrészt szolidáris akartam lenni velük, másrészt nem akartam egyedül nekivágni az ismeretlennek.

Aztán éjfél után nem sokkal mi is nekivágtunk a szent hegyre (zöld dombra?) vezető ösvénynek. A chilloutban üldögélve várakoztam az előjelekre. Nemsokára éreztem is a sárkány első fuvallatát, ekkor átballagtam a tánctérre, és igyekeztem bekapcsolódni a vér keringésébe. Hamar észrevettem a tűz körül táncoló félmeztelen figurát, aki kicsit fura volt már első ránézésre is. Leginkább az zavart benne, hogy milyen gátlástalanul mutogatta, rázta hájas felsőtestét a tömeg előtt (így utólag eléggé furcsa az ellenérzésem, mert én különben eléggé toleráns szoktam lenni másokkal, de ez az ember valahol nagyon zavart engem is tudat alatt).

A következő jelenet már közvetlenül mellettem játszódott le. Ott álltam, és néztem, ahogy két kigyúrt izomember ököllel ütik ennek a félmeztelen csávónak a fejét, de úgy, hogy foga, arccsontja darabokra törhetett, szájából ömlött a vér, de ezek nem hagyták abba, sőt mintha kifejezetten a halálára mentek volna rá, olyan szinten – szabadon? – ömlött belőlük a visszafojtott agresszió, hogy az hihetetlen volt – pláne egy goapartin. A csávón ekkor már semmi ruha nem volt, csak egy alsógatya (elvették tőle?), amikor már csak hevert ájultan, a lábánál fogva húzták ki a tánctérről, mint valami zsákot. Eltűnése után az emberek testben és lélekben egyaránt „leporolták” magukat, és úgy tűnt, nyugodt (?) szívvel folytatják tovább a bulizást.

Engem azonban eléggé készre vágott, ami történt, ott is hagytam egyből a táncteret, és átsiettem a chill out-ba, közben találkoztam Dangerrel és emxszel, akikkel meg is osztottam, ami történt, de mintha nem sújtotta volna le őket túlságosan a dolog. (Később a goalistán – vagy itt? – még meg is magyarázta valaki, hogy a csávót azért likvidálták, mert baszogatta az embereket, és le is ütött három személyt egy asztalnál... Így mondjuk talán rendben volna, de a nyers brutalitás előtörése akkor is tény, és itt valahogy ez volt a lényeg, hogy ez ilyen tisztán benne van a pakliban.)

Ekkor már erősen tekert a fél 2000-es Hofi, azonban érdekes módon nem paráztam be egyáltalán. A félmeztelen fickó „halála” (mint később kiderült, nem halt meg, de nekem akkor igen) beindította a trip folyamatát, és kezdett kiépülni az erre az alkalomra rendelt – mindent átfogó – újabb „világmagyarázat”.

Hogy értsétek is, miről van szó, ismertetem a trippel (pontosabban a saját tripjeimmel) kapcsolatos jelenlegi koncepciómat:

Minden alkalommal az történik, hogy „kitágul” a tudatom, és lehetővé teszi a világban észlelt történéseknek és jelenségeknek egy tágabb, egyetemesebb és egyszersmind spirituálisabb rendszerben történő értelmezését (a hegyek nem hegyek többé, a folyók nem folyók?). Ezek a rendszerek minden tripen másképpen épülnek fel, de mégis vannak bennük közös vonások. Minden egyes ilyen értelmezési rendszer szimbólumokra épül. A világ eseményei (például a félmeztelen fickó halála) e rendszeren belül szimbolikus értelmet nyernek, és amit a világban látok, mind ezt a rendszert támasztja alá, ezt igazolja (hasonlóan a paranoid téveszmékhez, csak az én vízióimhoz soha nem kapcsolódik félelem vagy üldöztetési érzés). A szimbólumokat, a rendszer felépítését soha nem én találom ki, én csak „észreveszem” ezeket a dolgokat, felismerem az „eleve meglévő” rendszert. A szimbolika mindig nagyon sokat merít a különféle hagyományok jelképrendszeréből, ez a továbbiakból talán érezhető is lesz.

Ezek a rendszerek eddig még kizárólag olyan tripek alkalmával épültek ki, amikor szűk baráti körben voltam, egy lakásban vagy kint a természetben. Goa partin még sohasem (ebben mondjuk nagy szerepe lehet annak, hogy goa partin – eddig – soha nem nyomtam negyed bélyegnél többet). Ezúttal azonban kiépült a rendszer, és ez a rendszer egy olyan vízióban öltött testet, amiben szerepet kapott a teljes goa-mag, és majdnem mindenki, aki körülöttem volt.

A halásztelki rendszer lényege röviden: azt láttam, hogy a goa-magot alkotó emberek igazából nem emberek, hanem valamiféle isteni eredetű cél beteljesítői itt a Földön. Mondhatjuk azt is, hogy UFO-k, de ez nem igazán találó, mert az UFO-kat általában rossz szándékúnak feltételezzük, ők pedig mint az isteni fény megtestesítői vagy hordozói szerepeltek. Ezek a lények egyfajta hierarchiát alkottak, volt királyuk, volt helytartó, voltak szolgák, de a szolgák is tökéletesek voltak, azaz mindegyikük önmagában teljes, önálló entitásként működött, és jól meghatározott helye volt a világ szövetében, amelyet rajta kívül más nem tudott volna ellátni. A goa-magról azt láttam, hogy egy titkot őriznek, ami a világ boldogulását szolgálja, és ez a titok biztosítja számukra a cselekvéshez szükséges energiát is. Ezt a titkot valamiért nagyon féltik, és nem árulják el semmi áron senkinek (nagyon hasonló módon ahhoz, ahogy egyes kultúrákban régen a szüzességet kezelték, és a házasság előtti szexuális kapcsolatot valamiféle „beszennyeződésnek” tartották, ami megrontja a szentséghez fűződő kapcsolatot). Ezek a lények nem csak a goa partikon fejtik ki hatásukat, hanem ők állnak többek között a XX. századi információs forradalom (cyberspace, matrix stb.) vagy a zöld mozgalom (Green Peace) hátterében is. Kinézetre ezek a lények nagyon megnyerőek, mondhatni tökéletes emberi formájuk van, a férfiak testfelépítése, izomzata pont az „arany középúton” helyezkedik el, az asszonyaikból pedig valami hihetetlen szerelem-sugárzás, a nőiség esszenciája árad (viszont vannak közöttük olyanok is, akikre a gazdasszonyom azt mondaná, hogy „jó húsban” (vagy jó erőben?) vannak – a lényeg itt is az, hogy valamiféle földöntúli egészség és teljesség megtestesítői).

Velük szemben helyezkedik el a sötétség birodalma, és a Gonosz erői, akik szintén képviselték magukat a látomásomban (felhívom a figyelmet arra, hogy ezt az egészet én – most hogy már eltelt pár nap – sokkal inkább a saját magamnak szóló látomásnak gondolom, semmint reális valóságnak – ahhoz egyszerűen túl mély). A grizzlyk közül sokan például a Gonosz birodalmához tartoznak. Nekik is megvan a titkuk (ugyanúgy, mint a goa-magnak), de ez eltér a goa-magétól, holott valamiképpen mégis ugyanazt fejezi ki, csak a másik oldalról. Az izomzatuk túlfejlett, nagyon bikán néznek ki, de egy kifejezetten földi jellegű energiával vannak feltöltve, és ez az energia a goa-magból áradó szeretettel szemben tehetetlen (mondhatni, meghunyászkodnak előtte, mint a kezes bárányok).

Az éjszaka hátralevő részében a tánctér oldalán üldögéltem egy fehér műanyag zsákon, és figyeltem, ahogy kibontakozik körülöttem a színház, a folyamathoz tartozó eseménysor. Úgy tűnik, leginkább a titokra lehettem kíváncsi, mert ez meghatározta az egész tripet, és a csúcson (amikor felkelt a nap), ki is derült, mi ez a titok. Az Astral Projection – Dancing Galaxy-ben van (de itt lejjebb is olvashattuk már a Dűnéből – istenem, ezt is újra kéne olvasni), hogy

Spice Expands Consciousness

Spice Extends Life

Spice Is The Key To Space Travel

ehhez én még azt is hozzátettem, hogy

Spice is the Key to Consciousness

és ezek nekem nagyon bejöttek ott akkor, láttam, tudtam, hogy a Spice igenis expands consciousness (sőt, az a space travel dolog, na az volt igazán súlyos), DE: amikor eljutottunk odáig, hogy konkrétan materializálódott ez a spice, a gonoszok spice-ja (a titkuk) egy sárga színű létyó volt, amit a főtripmesterük egy füstszínű üvegben adott oda nekem – ebből ittam is, és nagyon meglepődtek rajta, hogy nem haltam bele (ld. Dűne), a goa-mag titka viszont tudjátok mi volt? A víz. Egyszerű víz, semmi pszichedelia, semmi cucc, csak víz. És a gonoszok nem szerették a vizet, inkább Bombát ittak volna, de vizet azt nem. A víz olyan volt számukra, mint valami méreg.

További adalék: a gonoszok spice-jához tartozott a homoszexualitás, a brutális erőszak, a hideg számító intelligencia, a gondolkodás, összpontosítás, hihetetlen komplex bonyolultság (mint az én rendszereim?), szóval valami nagyon kifinomult, elegáns dolog, olyan, mint a Mester és Margaritában Woland. A jókhoz ezzel szemben a Szent Házasság, a szexualitás szentsége, az Istennel való közösség, az egyszerűség és a Szeretet (de ebben viszont a Margarita-feeling is benne volt nagyon erősen, különösen az, amikor bekeni magát azzal a kenőccsel, „kiteljesedik” és elrepül a seprűn... – ha valaki nem olvasta volna Bulgakov Mester és Margaritáját, akkor tegye meg. Frank Herbert: Dűne dettó).

Ez a két pólus egymást váltogatta a szemeim előtt, volt, amikor a Gonosz parádézott (és parádéztam én is vele), volt, amikor a Jó került előtérbe, ilyenkor pedig a szívem túlcsordult attól, amit megtestesítettek. Előttem táncoltak, és mindig az táncolt a középpontban, aki a történetben kulcsszerepet kapott (vagy az kapott kulcsszerepet, aki középre állt, nem tudom).

[Hú, egyre több minden jut eszembe a sztoriból, de nehezen tudom értelmesen összefogni az egészet...]

Nagyon durva volt, hogy a világ teljesen folyékonnyá vált, azaz minden porcikájában az történt, ami a sztorimba akkor éppen beleilleszkedett (illetve ha valami nem illeszkedett, akkor a tudatom gyorsan csinált egy újabb csavart, és máris újra teljes lett a kép). Olyan volt, mintha komolyan varázsoltam volna a világot... És ez azért is nagyon durva volt, mert tényleg úgy tűnt, hogy az emberek bizonyos szinten azt teszik, amit én akarok (tehát ha én úgy láttam, hogy ez a csávó fél tőlem, akkor félt is, ha meg úgy láttam, hogy most mosolyognia kell, mert őt is átjárja az az erő, amit én érzek, akkor láttam az arcán, ahogy kinyílt). Ezt valakitől hallottam is különben tánc közben, mintha belesúgták volna a fülembe, hogy „varázsló vagy!”... (na ez aztán eléggé parás a Bibliát olvasgatva).

A haverjaim nagyon sokat segítettek, Organic bátyó végig velem volt és részt vett a történésekben is, a fontos döntéseket megpróbáltam rajta keresztül meghozni, ez olyannyira sikerült, hogy eggyéváltam vele (sőt, most emlékszem, olyan is volt, hogy a saját hullámat – vagy mit – láttam a színpad előtt mozogni, mint egy élettelen bábut, aki mögött nincs irányító, én meg odamentem és belebújtam a testébe, ikksz).

DE a barátaim arról is beszámoltak később (egyöntetűen), hogy amíg vigyáztak rám, rendszeres időközönként megszállta a testemet egy démon, egy kis geci, undorító, cinikus féreg (így jellemezték), aki „nem a Sátán volt, mert ahhoz nem volt elég agyafúrt”, és amíg ez a démon bennem volt, olyan energiák jöttek ki belőlem, amik nem földi léptékűek. Állítólag habzott a szám, eltorzult a fejem, meg ilyesmik. Az egyik partyarcnak állítólag neki is ugrottam, meg akartam támadni, és úgy kellett visszahúzniuk... Én persze erre egyáltalán nem emlékszem (logikus).

Ez még nem is lenne olyan nagy baj, mert úgy érzem, ezen az estén én valahogy a Jó és a Rossz összekapcsolásán küzdöttem, és ehhez maximálisan hozzátartozott a Sötétség minél teljesebb megtapasztalása is (továbbá a Bibliában az áll, hogy akiket megszáll a démon, azok mindig káromolják az Istent, én pedig nagyon távol állok ettől). Ami sokkal inkább zavar, az az, hogy reggel, amikor már kitisztult a fejem, és béke-nyugalom árasztott el (egy csomót sírtam is az éjjel), próbáltam ezt a békét másokkal is megosztani (érintés, simogatás, átölelés – a szemeimből is áradt, akire ránéztem az láthatóan nagyon érezte, hogy mi van), de volt egy lány, aki ezt nagyon megsínylette. A tánctérről sétáltam át a chill outba, az úton mellettem haladt ez a szépség, és láttam, hogy valami nincs rendben nála. Kinyúltam hozzá, megsimogattam a hátát meg a vállát, próbáltam vigasztalni, ilyenek, és látszott hogy érzi, de NAGYON megijedt attól, ami történt. Nem is jött velem végig, megállt és csak állt-állt tanácstalanul az úton, én búcsút intettem neki és mentem tovább.

Később láttam ezt a csajt, teljesen kétségbeesve, beparázva, összetörve, szinte sírva (úristen), a kajasátor mellett üldögélt, és én biztos voltam benne, hogy már megint én csináltam valamit vele, amit nem kellett volna...

Na ezért nem megyek most egy jó ideig goapartira. Inkább próbálok magammal tisztába jönni, mert itt már olyan léptékűvé váltak az események, hogy valóban fel kell készülni, túl nagy a felelősség, és én tudni szeretném, mi történik velem/bennem, amikor ilyeneket csinálok (csinál bennem az Isten/Ördög/drog).

Van még sok adalék, de itt most inkább megállok, kicsit pihenek, aztán ha esetleg van reflexió, akkor folytatom... :-)

(Egyébként most már teljes a skizofrénia, mert érdekes módon a fent ismertetett események egyáltalán nem billentették ki a hétköznapi életemet a megszokott kerékvágásból, sőt úgy tűnik, minél súlyosabb dolgok történnek, annál „erősebben” térek vissza. Anyámmal például olyan dolgokat sikerült tisztáznom, amik évek óta nyomják a lelkünket, és a programozás is jobban megy, mint azelőtt – boldog együttélés az „őrülettel”? vagy a pengeélen táncolás egyensúlya?)

dr. Faust

© Copyright 2000, 2000 Daath.