Ivy I:

Divináció Hajnival

Az élmény éve: 2003.
Az adag: 300 mag Ipomoea tricolor.

A múltkori szerecsendiós kalandom nem aratott ugyan túl nagy sikert, de most a Hajnalka nevű leányzóra kíváncsiaknak van egy kis élménybeszámolóm. :o)

Hát először is: nem gondoltam, hogy ilyen durva lesz! :o) Ilyet én még nem tapasztaltam eddig semmitől! A TESCO-ban vettem 20 db 30 magos csomagot (felét vetni, felét bepróbálni, mindegyikben pontosan 30 mag van, mintha eleve fogyasztásra lenne kiporciózva :o), Ipomoea tricolor néven, magyar neve: Kék Hajnalka. Csomagján gyönyörű kék bokor van, a másikon (mivel kétfajtát vettem), pedig közelről a gyönyörű kék virág, pont mint ahogy itt az anyagismertetőben is látjátok a fotón! :o) Ez a Heavenly Blue fajta, a legjobb!

Vigyázat! A növény maghéjában cianogén glükozidok vannak, amik ciánvegyületekre bomlanak le a szervezetben, és a nagydózisú almamaghoz hasonlóan cianid-mérgezéssel járnak!!! Nekem visszérgörcseim lettek vagy ettől, vagy pedig heveny ergolin-mérgezést kaptam. (Valahol olvastam, talán az Erowid-en, hogy extrém nagy dózis okozhat vaszkuláris szorítást!) Még a lábujjkörmeim is kékes színben játszottak, de azért annyira nem volt veszélyes, mint inkább kellemetlen, és egy kicsit fájtak az ereim, úgyhogy csínján a dózissal, mert én 300 magot rágtam el mosás után, és 113 kg a testtömegem! Úgyhogy alacsonyabbal érdemes startolni, és kifigyelni a szervezet reakciót! Csak ugye, én nem hittem a leírásoknak, és mondom, hadd legyen hevi a trip, arcomba toltam a 300 szép, nagy, hosszúkás magot (tök úgy nézett ki, mint a mexikói ololoqui vagy tlitliltzin magok, amit fotón láttam), és vártam a hatást... :o)

On-set

Kb. 19.30-ra rágtam el az összes magot (előtte megmostam, de nem volt csávázott, mert szerintem a forgalmazó is tudja, hogy ezek nagy részét megeszik, és az mérgező :o), mosás hideg vízben, többszöri öblítéssel). Kb. 21.00-21.30-ra émelygés a gyomorban (előtte 18.00 körül kb. negyedkila kiváló disznósajtot toltam el, szerintem nem kellett volna. :o) Miután az új havert, Rókifröcsit (by Papp Rita :o) leküzdöttem, a könnyeim kezdtek kegyetlenül csurogni, és letaknyosodtam egy rövid időre, pedig nem vagyok megfázva. A tükörbe nézve a pupilláim szinte eltűntek, annyira dilatáltak voltak, valamint asszimmetrikusan fixáltak :o), magyarul qrva tágak, de egyik egy kicsit nagyobb! Betettem egy Ozric Tentacles CD-t, amit egy haveromtól kaptam ezekre az esetekre. :o) Ültem, ásítottam, törölgettem a könnyeimet, és vártam... Közben még az arcomba toltam egy pofa szódabikát, amit vízzel öblítettem le -> böfi -> nincs puffadás. :o)

Trip

Kb. 22.00-ra éreztem, hogy itt valami lesz. :o) Mivel álmos is voltam (!), az Ozric-ot végtelen lejátszásra kapcsolva lefeküdtem, és bepunnyadtam... A zene ment, és én agymoziztam: becsukott szemmel az LSD-hez hasonló színes tűzijátékok robbantak a szemem előtt. Kicsit be is aludhattam, mert egy darabig nem emléxem semmire... Kb. 00.00-ra felébredtem: deperszonalizáció érzése, és ekkor vettem észre a lábamban a fájdalmat a vénáimban és a görcsöket, de csak mérsékelten, viszont bejött egy kis para, mert ezt a bélyegtől is mindig éreztem, és ez az, amiért nemigen bélyegezek!

A lábamra néztem: a lábujjaim szürkéskékben játszottak, és megijedtem kicsit, de nem nagyon, mert a bélyeg után is mindig elmúlt a fájdalom, és nem volt maradandó elváltozás tőle. Ekkor jött a gondolat, amit bélyegezéskor is éreztem, hogy most a szervezetem jelez: van bennem egy betegség (visszértágulat a bal lábamban), ami normál esetben nem okoz fájdalmat, de most, a külső test burkából (szarx) leszállva a mélyebb testi valóság szintjére (szóma) a testem jelez, hogy gyógyulásra van szükségem. A szarx és a szóma egyébként görög szavak, a Bibliában is sűrűn előfordulnak az előbb leírt két testi szint leírására. Ekkor elkezdtem beszélni Jézushoz, és kértem, hogy mutassa meg a gyógyulás útját. Miközben ezt tettem, jött az a gondolat, hogy most azért érzem a fájdalmat, mert eltávolítottam az útból azt a védőmechanizmust, ami ugyan visszatart a mélyebb valóságom megismerésétől, de egyben – mint egy burok – körbe is vesz védelemül a fájdalom ellen.

Ekkor megértettem, hogy a megismerés fájdalommal jár, és innen kezdve már nem tudtam megkülönböztetni a testi és a lelki fájdalmat... Nem tudom ezt pontosabban leírni, lelki fájdalom alatt nem azt értem, hogy lelkileg éreztem magam rosszul, inkább az volt az érzésem, hogy a szarx-szóma-test, a lelki és a szellemi valóság egymásba folyik, ugyanannak a dolognak a különböző szinteken történő manifesztációja, és ez a három ugyanaz, pontosabban egymásba átfolyik... Nem tudom ezt pontosabban megfogalmazni, mert szavakkal nehéz leírni... Most legalább két szinten léteztem: az egyik teljesen „normális” volt, dícsérte az Urat, mert Isten indította erre, ezt határozottan éreztem. A másik viszont egy teljesen más, időtlen síkban bolyongott, és ezen a szinten a „belső emberem” kezdett beparázni! Ez a belső ember azt érezte, hogy ami ezen a síkon történik, sohasem fog véget érni, mert ezen s szintem megszűnt az idő! A parája is ettől indult meg a Belső Embernek, mert azt mondta: te Külső Ember, te ezentúl éled az eddig megszokott normális életedet, de én el fogok veszni ebben az örökké tartó utazásban! Újabb és újabb világok és szintek nyíltak meg a Belső Ember számára, mint egy weboldal linkjei, amik tovább és tovább visznek, és ebből sohasem fog kijutni a Belső Ember!

A para ekkor még nem volt túl nagy, csak ezt érezte a Belső Ember... Kinyitottam a szemem, és az volt az érzésem, mintha egy linuxos konzol között kapcsolgatnék oda-vissza: az egyik konzolon be volt jelentkezve a Külső Ember, normális felhasználói jogokkal, amiket Isten adott az életre, de a másikon a Belső Ember root-jogokkal volt benn, ami az egész rendszer feletti felügyeletet jelenti, és ez egy kissé ijesztő volt, mert root-ként egyetlen utasítással elszállhat az egész rendszer... A lábam fájt, de elviselhető volt a fájdalom, viszont már nem igazán tudtam, hol a választóvonal a két szint között, és ezért azt sem, hogy valóban fizikailag fáj-e, vagy szomatikus kivetülése valami régebbi lelki sérülésnek, vagy bűnnek, hibának, esetleg Isten kegyelme, hogy megőrizzen valamitől a fájdalom által. Jézus Krisztus a „fájdalmak férfija” volt hústesti létekor a Szentírás szerint, és én valahogy az Isteni Kegyelem egy megnyilatkozását láttam ebben a fájdalomban... Ez nem volt azonos a szentek „stigmáival”, nem akarta utánozni az Úr Jézus fájdalmait, sebeit, de éreztem, hogy ez a fájdalom egybekapcsolja a teljes testi-lelki-szellemi valómat, mert ez a három egy!

Közben néztem az órát a telefonomon, és az idő valahogy nem telt, pontosabban a Külső Embernek tudtam hogy rendesen telik, de a Belső Ember ezt nem érezte! Kikapcsoltam a zenét... Gondoltam, csendben figyelek mindkét emberre, hogy valahogy szinkronizáljam kettőjük idejét... Ekkor igen erős akusztikus hallucinációim támadtak! Különféle zajokat, zörejeket, effekteket hallottam a belső fülemmel, de ez sokkal valóságosabb volt, mint amit füllel szoktam hallani. Megijedtem kissé, de aztán rájöttem, hogy ezek az effektek a zenéből hallottak visszhangjai bennem, mert hatásukra kezdtek újra lefutni bennem az Ozric-zenék részletei, és ettől megnyugodtam... egy darabig...

De ekkor elkezdődött a párbeszéd:
Belső Ember: – Soha nem jövök ki, itt fogok örök időkig bolyongani a bennem megnyíló újabb és újabb ezernyi világban!
Külső Ember: – Ez csak egy trip, pár óra és elmúlik!
BE: – De nekem nincsenek órák, nincs idő, soha nem jövök ki!
KE: – Nézd, itt van a telefonunk, rajta az óra, fel is tettem a töltőre, nehogy lemerüljön és te elveszítsd az időt! Nézz rá, ez az óra fog összekötni téged a külső világgal az én időmben!
BE: – Nem megy! Amíg neked eltelik egy perc, az nekem egy örökkévalóság! A te perceid eltelhetnek, de az én örökkévalóságaim soha! (Para a köbön, bad trip-szerűség indul!)
KE: – Ne félj, én itt vagyok, nem lesz bad triped, én kérem érted Jézust, hogy ne hagyjon bent, pár óra, és újra együtt leszünk, egyek leszünk te és én!
BE (egyre jobban parázva): – Nem érted? Neked eltehet az a pár óra, de nekem soha nem fog letelni, mert kiestem az időből! Örökre külön leszünk, te és én! Te majd el fogsz menni Jézussal, ha hív, de én itt maradok, és örökre bolyongani fogok elménk világaiban!
KE: – Nézd, itt van ez a könyv, Herman Wouk: Remény-e! Ez Isten népéről, a zsidókról szól, a harcaikról a túlélésért, ez látod, időben történik és történt... Amit most olvasol, az már a múlt, el fog telni az a pár óra, mint ahogy elmúlt 1948 és a függetlenségi háború; eltelik, mint hogy eltelt 1956 és a szuezi háború, eltelik, mint ahogy eltelt 1967 és a Hatnapos Háború, és mint 1973 és a Jom Kippur-i Háború! Látod, ezek mind elmúltak, eltelik ez a pár óra, és vége lesz a tripnek! Nyugodj meg!
BE: – Segíts, kérd Jézust!
KE: – OK, megteszem, egyre gondoltunk! Nem lesz baj, látod, már éjjel egy óra, és amikor először szóltál akkor még csak fél egy volt!
BE: – Igen, valóban, de mégis félek, hogy nem jövök ki, de Jézus biztosan segít, elhiszem neked!

Ekkor valóban kettéváltam, de ez a két fél most már abbahagyta a párbeszédet. A KE dicsérte az Urat, BE pedig várta tőle a segítséget, de már nem félt igazán: tudta hogy az Úr kezében van, és valóban ki fog jönni! Néha még elő-előtört a para, de már nem volt annyira erős, mint előtte, amikor azt hittem, hogy bent maradok (pontosabban a BE hitte ezt...). Egyszer-kétszer még eszembe jutott, hogy felhívjam egy lánybarátomat, és beszéljek vele, hogy ne merüljek el újra saját elmém végtelen útjain, de azután azt gondoltam, hogy nem ijesztem meg, ezért letettem róla (nyugodtam felhívhattam volna, mert a lány éjszakás műszakban dolgozik, tutira ébren volt).

Egyre kevésbé féltem, már nem zavart a különválás, mert tudtam, hogy újra egyesülni fogok. Néha a BE „ránézett” KE-re, hogy mit csinál. Az teljesítette BE-nek tett ígéretét, és szünet nélkül dicsérte az Urat, miközben BE most már megnyugodva bolyongott a megnyílt világokban, de ez már nem volt ijesztő, mert tudtam hogy ez egy trip hatása, ami valóban emúlik, ezért nem kell félni... BE követte a belsőmben megnyílt „linkeket” lelkem weboldalain, miközben KE Istent dicsérte folyamatosan. Ekkor már tudtam, hogy a két ember egy, mindkettő én vagyok, és most már élveztem a dolgot. Ha néha nagyon messzire vittek a „linkek”, kinyitottam a szemem, szóltam a „normális” lényemnek, hogy húzzon vissza egy kicsit, hogy ne tévedjek túl messzire. :o)

Trip lecsengése

No, ekkor jött a szapora. :o) Ezt népiesen cifrafosásnak is mondják. :o) Kb. 4-5-ször vonultam ki e célból a klotyóra, és minden alkalommal elszívtam egy-egy szofit, összekapcsolandó magamat a külső világgal. A lábam még mindig fájt, de tudtam hogy a trip elmúltával a fájdalom is el fog múlni, ezért már csak arra vigyáztam, hogy ne köhögjek, mert akkor kicsit a vérnyomás miatt újra belenyilallt. A klotyón ülve közben átestem egy lájtos lecsós lejövő kattogáshoz hasonló élményen, minden színtelen és kopott volt körülöttem, de azzal vigasztaltam magam, hogy ez már a trip lecsengésének ideje, és el fog múlni. Kb. az ötödik fosásra már kezdett a dolgok kopottsága mérséklődni, éreztem, lassan vége lesz... Ez kb. hajnali kettőkor volt. Lefeküdtem és némi agymozizás és CD-csillogású kék-zöld-sárga-piros tűzijéték után elaludtam... Hogy valójában meddig agymoziztam, arra nem emléxem, mert az idővel még mindig gondom volt belül, az órát pedig már nem néztem, mert biztos voltam a megérkezésben.

Reggel vigyorogva ébredtem, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen lehet Hajnitól!!! :o))) Kb. 1,5 Hoffmann egyenérték! Ez nem igaz! Eszméletlen! Elszívtam egy eukaliptusz-spanglit, majd vigyorogva gondoltam vissza Hajnira :o) Egy darabig még némi remegés, de egyébként semmi másnaposság... A remegés is valszeg a mérgező alkaloidoktól volt, ezért legközelebb a maglisztből vizes oldatot fogok csinálni, és csökkentem a dózist...

Kb. ennyi...

© Copyright 2003, 2003 Daath.