Dénes Balázs:

A szomszéd kertje zöldebb

Fűpolitikák

A magyar parlament múlt év december 23-án elfogadott drogjogi módosítása nyomán 2003. március 1-jétől hatályba lépő új szabályok kétségtelen enyhítést jelentenek a kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi szabályozásában. Hogy hazánkban drogliberalizálásról mégsem beszélhetünk, annak elsősorban az az oka, hogy a hatalmon lévő politikusok ismét elmulasztottak egy fontos lépést: nevezetesen az egyes dogok közötti törvényi különbségtételt. A marihuána tehát az új jogszabály szerint is a heroinnal és a kokainnal tartozik majd azonos kategóriába. Tőlünk függetlenül azonban az élet a kenderszármazékokkal kapcsolatos politikák tekintetében nem állt meg. Könnyen elképzelhető, hogy az elemzők 2003-at rövidesen a „kender évé”-nek fogják nevezni.

Miközben ugyanis hazánkban a politikusok azon vitatkoznak, milyen kezelésen vagy tanácsadó tanfolyamon kell részt venniük a rendőrségi szűrőn fennakadt alkalmi fűhasználóknak (rosszabb esetben azon, börtön vagy tanfolyam várjon-e a lebukottakra), másutt Európában folytatódik a kenderszármazékok liberalizálása. Egy sor államban érvényben vannak még az elvileg szigorú szabályok, a gyakorlat azonban legtöbbször már egyszerűen nem törődik a saját fogyasztást szolgáló, csekély mennyiségű kannabisz megszerzésével és tartásával. Hogy ez az út – nevezetesen a gyakorlat és az elmélet között megfigyelhető különbség – mennyire járható, azt talán Hollandia esete bizonyítja leginkább. Kevesen tudják ugyanis, hogy míg a coffe-shop rendszerű, az állam által nemcsak megtűrt, hanem szabályozott spanglielosztás immár több mint negyedszázada működik, a holland büntető törvénykönyv szó szerinti értelmezésével a mai napig börtönbe lehetne zárni a kávézókban füvet vásárlókat, nem is beszélve az eladókról. A polgárokat azonban a jelek szerint kevéssé érdekli, hogy mi vagyon leírva a törvénykönyvekben, sokkal inkább az életüket valóban meghatározó napi szintű joggyakorlattal törődnek. Márpedig az utóbbi Hollandiában meglehetősen liberális. A holland modell, már ami annak pragmatikus jogalkalmazási részét illeti, számos EU-országban terjedőben van, például Ausztria is egyre inkább ezek közé tartozik. A szomszédban ugyanis gombamód szaporodnak azok a boltok, ahol nem csak a kender otthoni termesztéséhez szükséges bárminemű felszerelést, hanem a legkülönbözőbb fajtájú magokat is beszerezhetik a leendő kiskertészek. Valószínűleg Belgiumban sem lesz olyan törvény, amely engedélyezi majd a hasiskávézók nyitását. 2001-ben ugyan már egyszer előkerült egy, a marihuánafogyasztás és -elosztás liberalizálását szolgáló javaslat, jogszabály azonban a mai napig sem született az elképzelésből. Viszont a fogyasztást illető joggyakorlat már most is annyira engedékeny, hogy a témával foglalkozó civil szervezetek szerint is elég lenne, ha a liberalizálást nem törvényi csak a rendőri magatartást szabályozó szinten hajtanák végre.

Vannak államok, amelyek nem elégednek meg azzal, hogy egy-egy, az ügyészeknek vagy a rendőröknek kiadott hivatalos utasítással oldják fel a kendert használó alattvalóikat a büntetőjogi szankciók alól. Svájcban minden bizonnyal törvény születik 2003-ban a kannabiszszármazékok termesztéséről és terjesztéséről. Ha a jogszabályt megalkotják, az valójában megint csak egy már működő rendszer utólagos megregulázási kísérlete lesz, ott ugyanis évek óta minden hatóság tudtával nagyban folyik a termesztés és az árusítás. Igaz, a több száz, országszerte megtalálható Hanf-boltban a marihuánát

szobaillatosítóként,

vagy fürdővízhez adagolható illóanyagként lehet megvásárolni, de ez valószínűleg kevéssé zavarja a szerrel élőket. Sőt független szakértők egyenesen azt állítják, hogy a svájciakat még az sem akadályozza meg a legtöbbször 4, 8 vagy 16 grammos kiszerelésben kapható illatanyagok elfüstölésében, hogy a kannabiszt tartalmazó zacskókon minden esetben ott a szöveg: „Nem szabad elszívni!” vagy „Nem belső fogyasztásra!” (Vö.: Ellopni tilos! felirat a szocialista gyár termelőeszközein.) Hogy az üzlet milyen mértekű, arra csak következtetni lehet: Luzernben, a mintegy 80 ezer fős svájci városban közel 100 ilyen bolt szolgálja az érdeklődőket, s miközben a leginkább „szürké”-nek nevezhető piac szereplői várják a tevékenységüket meghatározó jogszabály megszületését, a gyakorlatban semmi sem akadályozza meg őket abban, hogy akár heti több kiló marihuánát is értékesítsenek boltonként. A svájci rendőrség vezetői ugyanis hozzájuk hasonlóan szintén kivárnak, s nem titkoltan egy, nekik a kenderrel kapcsolatban minél kevesebb munkát adó törvény meghozatalában bíznak.

Európában 2002-ben Anglia volt a kendertéren leginkább nyíltan, a vezető politikusok által felvállaltan előrelépő ország (Takarékra állítva, Magyar Narancs, 2002. április 25.), hiszen David Blunkett belügyminiszter kezdeményezte, hogy a kannabiszszármazékokat az addigi B osztályból a C osztályú drogok közé helyezzék át. A véglegesen előreláthatóan 2003 júliusától életbe lépő szabályozás és új drogpolitikai terv szerint így a kannabisz a legkevésbé veszélyes anyagok osztályába kerül, ennél is fontosabb azonban, hogy az átsorolás következtében a kannabisz saját célú tartása miatt nem lehet majd embereket börtönbe zárni. A jogalkalmazás gyakorlata már most is igen elnéző a kenderfogyasztókkal szemben. Az angol kormánypárti politikusok és a drogszakértők túlnyomó többsége mindenesetre azon a véleményen van, hogy az idejétmúlt, élettől és a fiatalok életvitelétől eltávolodott szigorú kenderellenes törvények jóval nagyobb kárt okoznak, mint maguk a kannabiszszármazékok, és nincs vita abban sem, hogy az új brit drogpolitikának sokkal inkább a komolyabb egyéni és társadalmi károkat okozó szerekre kell koncentrálnia. Tavaly májusban Angliában azt is bejelentették, hogy jól haladnak azok a kísérletek, melyek egy – nem elszívva fogyasztandó, de nem is szintetikus THC-t tartalmazó – kannabiszalapú gyógyszer bevezetését szolgálják. Mivel a kísérletek – amelyek során elsősorban a kannabisz fájdalomcsillapító, valamint a sclerosis multiplexben szenvedő betegekre gyakorolt hatását vizsgálják – már igen előrehaladott állapotban vannak, nem túlzott kijelenteni, hogy 2003-ban az arra rászorulók Angliában

a gyógyszertárakból

szerezhetik majd be a kender-gyógyszert.

Észak-Amerika továbbra is megosztott a kannabiszkérdés tekintetében. Miközben az Egyesült Államok egyrészt továbbra sem tett le arról, hogy a drogháborút minél több országra kiterjesztett hadjáratként láthassa, egy percig sem mondott le arról, hogy saját polgárait terrorizálja kenderügyben. A számok önmagukért beszélnek: az USA-ban évente csak a kannabiszellenes jogszabályok betartatása 7,5-10 milliárd dollárjába kerül az államnak, és 2001-ben az FBI szerint 720 ezer embert tartóztattak le marihuána miatt. A jogi kérdések során oly sokszor problémákat és fejtörést okozó „tagállamok vs. szövetségi szervek” szembenállás különösen hangsúlyos ezen a téren. A jelenlegi szituáció az USA-ban leegyszerűsítve arról szól, hogy míg az egyes tagállamok – az úttörő Kaliforniát követve – sorra döntenek népszavazásokon pozitívan a marihuána orvosi felhasználása tekintetében, a szövetségi drogügyi szervek azon vannak, hogy megbüntessék a tagállami törvények alapján szabadon kendert használó betegeket. Hogy miért érzi úgy a szövetségi kormány, hogy súlyos, gyógyíthatatlan beteg emberek meghurcolásával javíthat a már szinte minden fronton megbukott drogháború eredményein, rejtély – valószínűleg a háború végét jelentő gesztusnak gondolnák az e téren való engedékenységet. Európai szemmel mindenesetre különös, hogy az USA-ban napjainkban nem egy orvosi marihuánaaktivista úgy lehet vádlottja akár a közeljövőben 10-15 éves börtönbüntetést eredményező szövetségi büntetőeljárásoknak, hogy korábban saját városuk vagy államuk hatóságai hivatalosan engedélyt adtak nekik a kender termesztésére.

Az USA-nak nem kis bosszúságot okozva azonban közvetlen szomszédja,

Kanada egészen más

irányba halad a drogpolitika tekintetében, főleg kannabiszügyben. Miután egy 2000. júliusi bírósági határozat értelmében 2001 júliusától megnyílt az út a kender orvosi felhasználása előtt, 2002 decemberében a kanadai kormány igazságügy-minisztere, Martin Cauchon egyenesen azt jelentette be, hogy 2003 kora tavaszán eltörlik a csekély mennyiségű, saját fogyasztást szolgáló kannabisz tartásának büntetőjogi következményeit. A kijelentés csak néhány nappal előzte meg a kanadai parlament alsóházának állásfoglalását, mely szintén a saját célú termesztés és tartás büntetlenségét célozta meg. Tekintettel arra, hogy a kanadai szenátus illegális drogokkal foglalkozó bizottsága már korábban javasolta a parlamentnek, hogy a 16 évesnél idősebbek tekintetében a büntetőjogon kívüli eszközökkel szabályozzák valahogy a kannabisz fogyasztását és „elosztását”, nem kétséges, hogy 2003-ban meghozzák a szükséges változtatásokat. Az új törvény még a legpesszimistább elképzelések szerint sem tartalmazhat majd mást, mint egy esetleges szabálysértési bírságot kannabisz tartása esetén – a letartóztatás és a nyilvántartásba való bármiféle rögzítés terhe nélkül.

Kétségtelen, hogy a nemzetközi kenderliberalizáció fontolva halad, de minden újabb ország, amelynek politikusai elég bátrak és őszinték ahhoz, hogy megváltoztassák a kannabisztörvényeket, befolyásolhatja a többi hezitáló államot az esetleges döntésben. A nagy kérdés azonban mégsem az, hogy hány új ország lép a dekriminalizálás vagy a legalizálás útjára, hanem sokkal inkább az, hogy születik-e bármilyen előremutató döntés marihuánaügyben az ENSZ drogügyekkel foglalkozó szervezetének (UNCND) áprilisi, bécsi nagygyűlésén. Ha ugyanis a bécsi találkozón, amelyen többek között minden tagország az illetékes miniszterekkel képviselteti magát, akár csak csekély mértékű (például a kannabisz más osztályba sorolása, vagy a THC mint gyógyszer kérdése tekintetében) előrelépés lenne tapasztalható, az mindenképpen kedvező irányba befolyásolná a következő évek során alakuló nemzeti drogpolitikákat.

© Copyright 2003, 2003 Magyar Narancs.