|
Uj Péter: Ovidrog A bajszos ember nemzetért aggódó tekintetét a televíziónézőkre emelte, és határozott, szabatos magyar mondatokkal követelte az óvodák környékének kábítószer-mentesítését, a mindenféle színes bélyegek elleni határozottabb fellépést, különös tekintettel a bőrön át történő felszívódásra, és arra is felhívta figyelmet, hogy az egyetemeken többféle kábítószerből választhatnak a hallgatók. Szemrebbenést nem láttam, hangos krákogást nem hallottam. A sajtótájékoztató közönsége áhítattal hallgatta a szakembert. Az egész sajtótájékoztatónak nyilván az volt a célja, hogy anyázzák egy kicsit a belügyminisztert, az nem is baj, nem árt neki, de... A droggal kapcsolatos populizmus mindeddig a Fidesz terepe volt, hál' istennek rátaláltak a kisgazdák is gyorsan, ebben a témában lehet beszélni bármekkora ökörséget, senki sem ért hozzá, lehet követelni erőszakosabb fellépést, lehet jópontokat gyűjteni rendpártiéknál, mert ugyan ki is merne fölszólalni ellene, ki merne esetleg a drogbetegek védelmére kelni, ki merne tényeket közölni (egyből rásütik, hogy reklámot csinál, hogy narkózásra buzdít, és persze a magyarság vesztére tör); a világ egyik legalkoholistább népe minimális ismeretekkel bír drogügyben, sőt elítéli, megveti a narkománokat, bűnözőknek tekinti őket; lenyomja az egy-két liter töményet évente, oszt annyi. Csak hát, ha tárgyilagosak próbálunk lenni, óvoda környéki drogárusításról beszélni nagy nyilvánosság előtt kábé annyi, mint a boszorkányok meg hétfejű sárkányok létét bizonygatni a Tudományos Akadémián. Ugyan miért osztana bárki is drogot az óvodásoknak? Fizetőképes kereslet? (Én esténként figyelem is a gyereket – négyéves –, mikor somfordál kifelé az ajtón ötezressel a kezében.) Arról ne is beszéljünk, hogy minimális adag heroin, kokain, LSD vagy amfetamin végezne egy óvodással, és akkor oda a vásárló, ezt még a leghülyébb díler is belátja. Persze a politikusnak nem muszáj ilyen gyorsfelfogásúnak lennie. A másik a bélyegtéma. Mindenhol előveszik, mert olyan jó neve van. Egy trip vagy nevezzük akárhogy, legkevésbbé sem hasonlít postai bélyeghez vagy matricához. Viszont ezzel az elnevezéssel remekül lehet riogatni a szülőket, ugranak is, ha a gyerek kezében meglátnak egy odanyalós Vukot vagy pókembert. A bőrön át felszívódásból meg annyi igaz, hogy az LSD (lizergsav) valóban felszívódik bőrön át, ha tök tömény, cseppfolyós állapotban van (így fedezték föl), de „piaci” kiszerelésben sosem. Meg az LSD-bélyegnek nevezett objektumok az esetek jó részében nem tartalmaznak LSD-t, vagy csak minimális mennyiségűt, inkább az olcsóbb amfetamin-, metamfetamin-származékokat teszik rá, néha koffeint, amelyet a politikusok is fogyasztanak fekete folyadék formában. Harmadszor a beetetősdiről: LSD-vel, kérem, nem lehet beetetni. (Mással se nagyon: a beetetőember egyszerű drogbabona.) Nem addiktív szer ugyanis. Nagyon sok káros hatása van, de hozzászokni nemigen lehet. Sőt, ha egy mit sem sejtő arccal megetetik, akkor általában olyan súlyos hallucinációi támadnak, hogy soha életében többé nem mer bevenni belőle. A sav hatásairól sokat tudott volna mesélni Leary professzor, legalább harminc évig szedte. Májusban halt meg, hetvenöt évesen. Szintén érdekes felvetés az, hogy a dílerek megjelentek az egyetemeken. Elképzelhető. Néhány díler be is iratkozott klasszika-filológiára. Mert az egyetemista lusta lemenni a legközelebbi diszkóig vagy egyéb szórakozóhelyig. Neki helyben kell az anyag, professzor úr egy pillanat, rögtön jövök, és folytatjuk a második Maxwelltől. Ne értsenek félre, nem a kábítószerprobléma van itten bagatelizálva. Egyszerűen arról van szó, hogy fogalom nélkül ebbe sem érdemes belevágni. Tök tudatlanul még a narkó ellen sem lehet harcolni. Csak sajtótájékoztatni lehet, közszerepelni, populistáskodni egy kicsikét. © Copyright 1996, 1996 Népszabadság. |