Kerényi György:

Fogyasztóvédelem

Nemzeti drogstratégia

A választások évére nemzeti drogstratégiája is lesz az országnak, legalábbis ezt ígérik az illetékesek. A drogstratégia többet sugall szimpla büntetőpolitikánál, mégis legtöbbször a büntető törvénykönyv módosításáról hallani. A középiskolások 10 százaléka fogyasztott már drogot, a kimenőről visszatérő kiskatonák 37 százalékának vizeletében illegális szerek mutathatók ki. A parlamenti drogbizottság jelentése tudomásul veszi a társadalom polarizáltságát, azt, hogy hétvégeken a fél ország pörög, a másik fele pedig rendőrért kiált.

Sokan úgy vélik, hiába kerül kirakatba a nemzeti drogstratégia ígérete, ha eközben a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya (SZBO) hátrabilincselt kézzel vezet végig egy ötvenéves főorvost a saját kórházában, mint tették azt a múlt héten dr. Funk Sándorral. A doktor előállítását megelőzte egy házkutatás, melyet a Nyirő Gyula Kórház Addiktológiai osztályán tartottak az SZBO munkatársai, egybekötve a methadon-felhasználás (Depridol) ellenőrzésével. A Depridol az a gyógyszer, melynek felhasználásáról egyelőre nem rendelkezik törvény, ám a súlyos heroin- és opiátfüggők számára az egyetlen lehetőség a kontrollált, veszélytelen elvonásra. A nyomozók az ellenőrzés során huszonnégy szemmel többet találtak a dokumentált gyógyszerdarabszámnál. A többlet Funk Sándor betegállományban léte alatt keletkezett. Funk doktor a kórházi osztályon történt rendőri akció után hiába fordult az adatvédelmi biztoshoz, emlékeztetve Majtényi Lászlót arra, hogy a rendőrség ismét alkalmat talált arra, hogy betekintsen a drogbetegek adataiba. Október 21-én este már Funk lakásán is megjelentek a nyomozók, és házkutatás után a Gyorskocsi utcába szállították a kórház beteg főorvosát. „Nem tudni, miért tették”, állítja a doktor ügyvédje, Pelle Andrea. „Egy ilyen eljárás csak arra alkalmas, hogy megfélemlítse a betegeket és az őket kezelő orvosokat. Félő, hogy ezután a drogfüggők nem mernek orvoshoz fordulni, hiszen a rendőrség bármikor beletekinthet a kartonjaikba és eljárást kezdhet ellenük. De bizonytalanságban érezhetik magukat a drogbetegeket kezelő orvosok is, hiszen bármelyikükről elterjedhet az – ha nem ad egy páciensének valamilyen oknál fogva Depridolt –, hogy azért teszi, mert nem fizet neki a beteg, vagy hogy csak pénzért árulja a gyógyszert.” Mivel az ügyészség helyt adott az előzetesben tartás ellen benyújtott panasznak, Funk doktort október 23-án kiengedték a Gyorskocsi utcából. „Bármi derül ki Funk doktorról, számomra az katasztrófa”, mondja Németh Zsolt alezredes, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa. „Ha kiderül ártatlansága, akkor érthetetlen ez a durva támadás, ez a szégyenletes lejáratás, ha igazolódik a gyanú, akkor az katasztrofális. Funk doktor rendkívül jó szakember, többször tartott előadást itt, a főiskolán, az ellene folytatott eljárás számomra érthetetlen. Szerintem Funk Sándor munkája során betegeit védve összetűzésbe került kábítószerügyi nyomozókkal, talán ez lehetett a Funk elleni támadás oka.”

A kevesebb több lesz

Tavaly decemberben parlamenti határozat rendelkezett „a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott országgyűlési eseti bizottság” felállításáról. A testület Juhász Gábor MSZP-s képviselő vezetésével 1997. szeptember 30-ra elkészítette jelentését; e dokumentum parlamenti általános vitája a jövő héten kezdődik.

A bizottság alaposan körbejárta a hazai jogi szabályozást, a megelőzés-gyógyítás-rehabilitáció és a bűnüldözés helyzetét, majd megtette javaslatait. Ezek arról tanúskodnak, hogy a testület a „droggal való visszaélés” büntetőjogi megítélésében nem zárkózott el a rendőrség által gyakran hangoztatott szigorítástól. A politikai pártok közül korábban a Fidesz terjesztett be a Btk.-t hasonló szellemben módosító javaslatot, majd Lezsák pártelnök országjáró körútjának eredményeként az MDF állt ki a büntetőjogi szigorítások mellett, mondván, a liberális törvénykezés eredményeként lett ekkora a drogfogyasztás. E két, szakmailag meglehetősen bizonytalan, de a lövöldözésektől és a lefoglalt kábítószermázsáktól felzaklatott közvélemény ízlésének megfelelő állásfoglalásnál a parlament eseti bizottsága konkrétabban fogalmazott. Megállapításuk szerint a kábítószerrel visszaélők jogi helyzetét meghatározó Btk.-paragrafus „nem kellően differenciált”, „nem felel meg az alkotmányos büntetőjog követelményeinek”. Vagyis a 282. § nem határozza meg a kábítószer fogalmát, sem azt, hogy mi számít csekély, illetve jelentős mennyiségnek, márpedig az utóbbi distinkciótól nehéz vasban töltött évek függnek. A mennyiségeket a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy 1995-ös állásfoglalása szabályozza, ami liberalizmusával régóta piszkálja a kínálatcsökkentésben – magyarán a rendészeti, bűnüldözői aktivitás erősítésében – érdekelteket. A szigorításpártiak (akik pártállástól függetlenül uralni fogják várhatóan a parlamenti vitát is) elsősorban a csekély mennyiség alsó határát szeretnék jóval lejjebb látni: egyik képviselőjük, Szomor Katalin, a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság nemrég leváltott titkára korábban azt javasolta, egyáltalán ne legyen „csekély mennyiség”. A szigorításpártiak azzal érvelnek, hogy a csekély mennyiség segítségével a dealer is enyhébb elbírálás alá esik, hiszen ő úgysem tart magánál egyszerre túl sok anyagot. A szigorítás ellenzői szerint viszont a csekély mennyiség toleráns meghatározása a fogyasztót védi, aki elsősorban kezelésre szorul; utóbbira az 1993-as Btk.-módosítás a kórházi kezelés alternatívájával lehetőséget is ad. A dealerek számára az egérutat ugyanis alapvetően nem a mennyiségek jelentik. A rendőrök bizonyítási nehézségeiket szeretnék megoldani a mennyiségi határok szigorításával, holott a kereskedés bizonyítására megvannak a nyomozástechnikai lehetőségeik. Mégis, a számtalanszor hallható vélekedést, miszerint a liberális legfelsőbb bírósági állásfoglalás miatt a dealer röhög a markába, 1997-ben, a magyar Országgyűlésben bizonyosan nem lehet majd megcáfolni, vagyis várhatóan lejjebb kerül majd a csekély mennyiség határa. A liberális bíráskodásáról ismert Frech Ágnes bírónő – egyben a parlamenti eseti bizottság szakértője – szerint „be kell áldozni valamit”, cserében viszont megszűnik a jogbizonytalanság; bírósági állásfoglalás helyett törvény szabályozhatja a mennyiségeket (ezt pedig a rendőrségnek is figyelembe kell vennie). Juhász Gábor, az eseti bizottság elnöke szerint ha törvény határozza meg a mennyiségeket, akkor a bírói ítélkezés is egységesebbé válhat, hiszen az LB állásfoglalása még a bírákat sem kötelezi. A politikus és a budapesti drogügyekben másodfokon ítélkező Frech Ágnes is hangsúlyozta, hogy az elterelés, a kórházi kezelés lehetősége továbbra is fennmaradna (már ha a parlament többsége is így dönt annak idején). Juhász Gábor mindezt képviselőtől ritkán hallható mondattal egészítette ki: „A mi gyerekeink fogják ezeket a szereket kipróbálni, ők pedig nem bűnözők.”

A saját fogyasztásuk miatt árusító pusherek (akik ugye áldozatok és bűnösök egyszerre) esetére kész javaslat még nincs, bár Juhász Gábor szerint a cél itt is a gyógyulás kell hogy legyen. A kábítószerek egységes tiltásának rendszerében (amilyen a magyarországi is) jogi, politikai, orvosi szempontból egyaránt értelmezhetetlen (függést nem okoz, nincs halálos vagy mérgező adagja) cannabisfélék külön szabályozásáról sincs szó, ahogy Frech Ágnes fogalmazott, „erre még hajlam sem volt a bizottság legtöbb tagjában”. A saját használatra füvet termesztők (akik a klimatikus viszonyok miatt egyévi – nem csekély – adagot kénytelenek ültetni) tehát továbbra is retteghetnek az állampolgári bejelentésektől.

Dekriminalizált kábítószer-fogyasztás

Kevés dolog tudja jobban félrevezetni az embert, mint egy jól kidolgozott statisztika. Ha egy megyei rendőrség – a közelgő ünnepekre és az azzal együtt járó premizálásokra való tekintettel – rászáll a helyi drogfogyasztókra, és produkál néhány szál marihuána- és néhány gramm speedlefogalalást, akkor az a jövő évi országos drogkörképben már úgy jelenik meg, hogy a megye kábítószerileg jelentősen fertőzött. A bűnügyi statisztikák a kábítószeres felderítések darabszámáról szólnak, az országos központban a kutya sem veszi észre, hogy negyven lefoglalásnak és eljárásnak csak csekély mennyiségű kábítószer esik áldozatul (dealer viszont egy sincs az eljárás alá vont személyek között), a vízfej csak a növekvő tendenciát érzékeli. „A nemzeti drogstrégia kialakítása a legnagyobb segítséget a rendőrségnek nyújtaná, ha abban végül is leírnák, hogy mi a dolguk a drogosokkal”, véli Németh Zsolt, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa. „Az lenne a legjobb, ha végre eldöntenék, hogy a fogyasztókkal a rendőröknek nem kell, nem szabad foglalkozniuk. A mai helyzetben arról szól minden, hogy fiatalok tízezrei amphetamint használnak a hétvégi partikon, extasyt. Ha ez igaz, akkor ezzel a tömeggel szemben nem szabad a büntetőjog eszközeivel fellépni. Ha igaz, hogy az extasy lebontja az agyat, akkor erről szóljanak a tévéreklámok, de ne a nyomozók hajkurásszák a táncoló tinédzsereket. Drogügyben mindent átható felvilágosító kampánynak kellene lennie az országban, a társadalom nem tudja, miről van szó. Ha úgy fogalmazzák meg a törvényeket, hogy a csekély mennyiségű kábítószer a halálos adag tízszerese, akkor mindenki felháborodik. Ha értelmesen elmondanák azt, hogy ez a tízszeres mennyiség egy évek óta függőnek a napi adagja, akkor talán megértenék és elfogadnák, hogy ez nem egy szélsőségesen liberális törvény, hanem olyan jogszabály, ami tekintetbe veszi a kábítószerfüggésnek mint betegségnek a tényét.” Az alezredes szerint a jelenlegi droghelyzetet rosszul értékeli a sajtó, mert ha valóban olyan jelentős a probléma, ahogy az nap mint nap a médiában megjelenik, akkor megengedhetetlen lenne, hogy az országban összesen hatvan rendőr – beleértve a nyomozókutyák vezetőit is – foglalkozzon hivatásszerűen a drogbűnözéssel.

Németh Zsolt álláspontja időnként elszigetelődik a kábítószer-nyomozók véleményétől. Szerinte amíg nincs törvényben leírva, hogy a fogyasztót nem szabad üldözni, addig a rendőrök azt teszik, ami a kötelességük. Hollósi György őrnagy a kábítószer-bűnözés elleni alosztály vezetője sem mondhatja azt – talán nem is szeretné –, hogy ő a fogyasztók pártján van, mert neki a bűnüldözés a feladata, ami, ugyebár, jelenleg nincs tekintettel sem betegre, sem kezelőorvosra.

A múlt bűnei

A legcsekélyebb mennyiséget is sokallók másik lehetősége a szerhasználat szankcionálására az lehetne, ha az ítéleteknél nemcsak a megtalált konkrét mennyiséget vennék figyelembe, hanem hozzáadnák azt is, amit a fogyasztó bevall addigi drogos életéből. Magyarán: ha elkapják egy gramm speeddel, de ő valamilyen okból kellően „feltárulkozó”, és a múlt heti meg a korábbi adagjáról is beszámol, akkor több ügyész szerint a mennyiségeket össze kéne adni, s a tényállást ennek alapján felállítani. Így az abszolút kezdők kivételével senki nem élhetne a csekély mennyiség adta lehetőségekkel. Az ügyészség többször próbálta így felállítani a vádat, és kérte a mennyiségi meghatározást végző rendőrségi toxikológusokat a már csak a vallomásokban szereplő, elfogyasztott drog hatóanyagának megállapítására. A bíróságok, különösen a másodfokon eljáró Frech Ágnes viszont rendre visszautasítja jogértelmezésüket. Az ügyészség – pontosabban a „kumulációs” jogértelmezők – most azon dolgoznak, hogy előbb szülessen egy egységes ügyészi-szakmai állásfoglalás, majd egy kötelező főügyészi utasítás, aztán találjanak egy olyan másodfokú bírósági döntést, amiben legfelsőbb bírósági felülvizsgálatot kezdeményezhetnének. A sor végén pedig egy az ő jogértelmezésüknek megfelelő LB-irányelv állna (ami az állásfoglalástól eltérően már kötelező a bírákra).

Frech Ágnes tud az ügyészség ilyen szándékáról és lát is esélyt arra, hogy az ügyészség szólásra kényszeríti a Legfelsőbb Bíróságot, és elér egy ilyen változtatást. A bírónő a törvény szándékaival ellentétesnek tartaná, ha fogyasztó esetében összegezni lehetne a valamikor elfogyasztott drogmennyiségeket: így mindenki jelentős mennyiségért felelne, aminek következtében nem választhatná az orvosi kezelést. Frech Ágnes szerint az ügyészség által képviselt jogértelmezés törvénysértő gyakorlatot eredményezne, hiszen az 1993-as Btk.-módosítás igazi jelentősége pontosan az orvosi elterelés lehetősége volt.

Ki vezessen hazafelé?

A parlament eseti bizottságának javaslatai között szerepel a „rendszeresen kábítószert fogyasztók járművezetési jogosultságát” korlátozó jogszabály megalkotása is. A KRESZ egy passzusa tiltja ugyan a nem vezetőképes állapotban történő gépjárművezetést, de csak az alkoholfogyasztást szankcionálja. A büntethetőség drogra való kiterjesztését szorgalmazók szerint bűncselekménnyé kellene minősíteni, és a Btk.-ba bevenni a drog hatása alatti vezetést, ami első ránézésre egyszerűnek és érthetőnek tűnik.

Csakhogy az alkohollal ellentétben a drogfogyasztás vezetés nélkül is büntetendő cselekmény, tehát akit szervezetében anyagmaradványokkal egy közúti ellenőrzés során elkapnak, az ellen mindenképp eljárás indul. A közlekedés biztonságának védelmére hivatkozva így a drogfogyasztók kiterjedtebb üldözésére nyílik lehetőség. Az sem világos, hogy mit kívánnak szankcionálni: azt, hogy valaki betépve vezet, azt, hogy a szervezetében drog nyomait találták, vagy azt, hogy valaki valamilyen rendszerességgel drogot fogyaszt. Az alkoholkoncentráció pontosan és gyorsan mérhető, a drogé nem. Ráadásul ebben az esetben számtalan gyógyszerrel is foglalkozni kéne, olyanokkal, amelyek nincsenek semmilyen kábítószerlistán. De a leglényegesebbnek mégis az tűnik, hogy a drog az alkoholnál jóval hosszabb idő alatt tűnik el a szervezetből, akár egy héttel korábban elfogyasztott anyag is kimutatható. Ha valóban csak a drog hatása alatt történő vezetést kívánják szankcionálni, akkor azt kell bizonyítani, hogy valóban a hatása alatt állt a sofőr. A drogot vizeletből mutatják ki, ami a vérvizsgálattal ellentétben nem a cselekvőképesség meghatározására szolgál. Megállapítható, hogy mit fogyasztott az illető, nagyjából az is, hogy mikor, és az, hogy rendszeresen teszi-e ezt. Benkő András, a Toxikológiai Intézet igazgatója szerint a vizsgálat arról nem vall, hogy a drog a cselekvőképességet befolyásolta-e, és „az elhúzódó biológiai ürülés miatt az sem mondható meg, hogy pontosan mikor fogyasztották el az anyagot”. Az igazgató szerint a toxikológia csak annak megállapítására vállalkozik, hogy a delikvens kapcsolatban állt-e droggal. Benkő Andrástól megtudtuk azt is, hogy intézetük előrehaladott kutatást folytat a közúton könnyen alkalmazható nyálvizsgálati módszerekről, ezenkívül két hónapon belül egy az eddigieknél sokkal érzékenyebb berendezésre is számítanak, amivel „már az LSD-t is meg lehet fogni”.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a közúti drogszűrés jogi és technikai bevezetése – mivel a befolyásoltság mértékének megállapítását nem tenné lehetővé – nem azt a teljesen akceptálható igényt elégítené ki, hogy drog hatása alatt ne vezessen senki, hanem arra szolgálna, hogy immár nemcsak a diszkók közönsége, hanem az autósok között is lehessen fogyasztót keresni. A fogyasztót könnyebb megtalálni, mint a dealert, a rendőrség ugyanilyen indíttatásból – nagyot merítünk, aztán valamit csak fogunk – nézte át szűk két éve egy drogambulancia betegeinek kartonjait. (Meg is kapta érte a magáét az adatvédelmi ombudsmantól.) Az utakon garázdálkodó betépett ámokfutókra hivatkozó törvényalkotói buzgalom akár még oda is vezethet, hogy akinek a szervezetében drogot találnak (hajból több hónapra visszamenően megtehetik), azt eltilthatják a vezetéstől. Az eseti bizottság javaslatából még ez is kisülhet.

Tárcaközi bizottság

A parlamenti jelentés az 1991-ben létrehozott, a Népjóléti Minisztérium által felügyelt Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság (KTB) január elsejével történő megszüntetését is javasolja. A KTB-t, amely talán még az ENSZ-nél és a drogháborút meghirdető amerikai elnököknél is konzervatívabb volt, a hazai szakemberek jelentős része folyamatosan kritizálta. Augusztusban a testület titkárát, nemrég elnökét váltották le, az eseti bizottság pedig a megszüntetését és helyette egy magasabb, közigazgatási államtitkári szintre emelt, a miniszterelnök által vezetett, a jelenleginél döntésképesebb testület létrehozását javasolta. Ehhez képest meglepetés volt, hogy a népjóléti miniszter a KTB elnökének kinevezte Veér András mentálhigiénés kormánybiztost, aki új tisztében megígérte, hogy az új évre meglesz a nemzeti drogstratégia is.

Drogstratégia

Az eseti bizottság elnöke, Juhász Gábor szerint a nemzeti drogstratégia a különféle állami szervek összehangolt működését tenné lehetővé. A bizottsági jelentés ezért sürgeti a koncepció megszületését, mégpedig olyanét, amely a kínálat (büntetőjog), kereslet (prevenció, gyógykezelés) és ártalomcsökkentés (a drogozásból következő egészségügyi, szociális, kriminális kockázatok csökkentése) kérdéseire egyaránt figyel. A jelentés és a mellékleteként szereplő, parlamenti szavazásra váró határozattervezet konkrét, határidős része mégis leginkább a kábítószerek üldözésének különböző aspektusaival foglalkozik. Az egészségügyi, szociális, oktatási kérdéseket jórészt (kivéve a tb-finanszírozásét) még csak „értékelni, megvizsgálni” kell, illetve lehet.

A jelentés alapján Magyarország eddigi drogpolitikájában nagy váltás nem várható, marad az alapvetően a tiltásra épülő, a forrásokat is jórészt erre fordító politika. Sem Reagan, sem coffee-shop: „drogpolitikánknak nem lehet célja sem bármelyik illegális drog legalizálása, sem a drogmentes társadalom megteremtése”. A középutas bizottsági jelentés fölött az ország európai csatlakozásának valós és feltételezett nyugati drogpolitikai elvárásai állnak. A legsürgősebb kormányfeladatok egyike az ENSZ 1988-as, a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni egyezményének ratifikálása. Ez az ENSZ-egyezmény és a hozzá kapcsolódó bürokrácia (ahogy maga az egész szervezet is) kemény prohibícióra kényszeríti aláíróit, köztük a drogpolitikájukat még csak most kidolgozó kelet-európai országokat. A jelentés alapvetően ezt a tiltásra épülő drogpolitikai szemléletet tükrözi, bár például a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottságénál jóval árnyaltabban. Kérdés, mennyire lesz vevő erre a szolid váltásra a parlament, és látja be, hogy nem a liberális törvénykezés eredményeként nő a drogfogyasztás.

© Copyright 2001, 2001 Magyar Narancs.