Anti-Acid:

A Savas Gonosz

Az élmény éve: 2001.
Adag: 5 LSD tabletta, meg még 3 LSD tabletta.
Testsúly: 61 kg.

Kábé egy hónappal ezelőtt elmentem egy buliba néhány barátommal. Volt ott egy kis LSD kereskedelem, és én meg jó ideje terveztem már, hogy feltöltöm a tartalékaimat, úgyhogy vettem 15 adagot. Úgy terveztem, hogy négyet vagy ötöt veszek be, és nem szállok el túlságosan, mert nem igazán jött be a környezet és a légkör.

Nyolc körül bevettem 5 tablettát, és nem éreztem túl erős hatást. Ott bosszankodtunk a többiekkel, hogy semmi hatás, és hogy placebo szart adtak el nekünk. Úgy döntöttünk, bedobunk még egy párat. Életem legrosszabb döntése. Ekkor ugye már 8 tabletta volt bennem. Úgy fél órával később hatni kezdett az első 5.

Mostanra már sok LSD élményben volt részem, de messze ez volt a legerősebb. Szóval ott ültem a buliban a haverokkal, és akkor szépen alaposan beindultak a dolgok. A falak úgy hullámoztak, mint az óceán, és hihetetlen színkavalkádban csapkodták a padlót. Elgondolkoztam: „Bírni fogom én ezt? Ez kibaszottul intenzív”. Úgy tűnt, hogy a szobában mindenkinek fekete lett a szeme, és hisztérikusan nevettek. Ezt elég furának találtam. Hirtelen mélységes félelem fogott el, mintha egy démoni, vagy gonosz jelenlét került volna a szobába. Csendesen ültem, és becsuktam a szemem, mert a látvány túlontúl intenzív volt.

Fél órával később pedig megérkezett az utólag bevett három tabletta. Azon kezdtem töprengeni, hogy túl sokat vettem be, és vagy meghalok, vagy pedig örökre megőrülök. Néha kinyitottam a szemem egy pár másodperc erejéig, és láttam, ahogy a falak rámborulnak, és ahogy gonosz arcok formálódnak a színes mintákban. Ránéztem az órámra, és tudatosult bennem, hogy még csak egy órája tart a trip. Teljesen ledöbbentem. Elgondolkoztam. Ura tudok maradni a helyzetnek még hét órán keresztül? KIBASZOTTUL HOGY NEM!

Eddigre azok, akik még rajtam kívül LSD-n voltak, mind elmentek már a buliból. Nem igazán tudtam, hogy mióta vagyok egyedül. Egy csomó részeggel voltam körülvéve. Egyszer csak azt hallom, hogy D barátom, aki ott ült mellettem, hirtelen nevetni kezd. Egyből nem is reagáltam, és a nevetés kezdett átalakulni egy hangos, hisztérikus üvöltéssé. Nem tudtam elképzelni, hogy mi a pöcsöm lehet ilyen vicces, és odafordultam hozzá. (Ez volt a trip legrémisztőbb része). Ránéztem D arcára, és az hirtelen vörössé változott (feltehetőleg azért, mert hogy annyira nevetett). Aztán D rámnézett. Szarvak voltak a fején, vörös volt az arca, a fogai élesek. Rámmosolygott, és halkan ezt súgta: „Légy üdvözölve!” Nem igazán tudtam, hogy ez mit jelenthet, de mindenesetre soha életemben nem éreztem még ekkora félelmet.

Gyorsan felálltam, és szóltam, hogy elmegyek sétálni, mert elegem van ebből a démon szarságból. A sokktól remegve indultam el a kijárat felé. Eléggé nehezemre esett a járás, de sikerült eljutnom az utca végéig (ez kétháznyi út). Mire odaértem, teljesen el voltam tévedve. Nem tudtam, hogy hol vagyok, hogy mit csinálok, hogy ki vagyok, és hogy mi bajom van. Körbe-körbe nézelődtem, de nem tudtam rájönni, hogy hol vagyok. A fejem hátuljában egy hangot hallottam: „Ne aggódj, nemsokára érted jönnek.” Na, mondom, akkor jól van. Ott vártam türelmesen az út szélén, és lelkesen integettem az összes kisteherautónak, ami arra jött, hogy hátha értem jön, hogy hazavigyen. Aztán arra gondoltam, hogy nincs ennyi időm, meg kell halnom, meg kell halnom... Elkezdtem hát kigondolni, hogy mi lenne a legjobb mód a halálra.

Az este további része eléggé homályos, de arra emlékszem, hogy egész éjjel ott álltam, azon gondolkoztam, hogy hogyan öljem meg magam, és integettem minden autónak, hátha értem jött (több száz autó lehetett összesen). Olyan volt, mintha az LSD szórakozna velem. Hét órán keresztül álltam az út mellett, és mindig, mikor megláttam egy közeledő autó reflektorait, arra gondoltam, hogy na, végre ideértek! És ahogy az autó elhúzott mellettem, csak mélyebbre süllyedtem az elkeseredettségbe. Olyan volt, mint egy beteges tréfa. Úgy reggel 5 órára, mikor már kezdtem ésszerűen gondolkodni, rájöttem, hogy senki nem fog értem jönni. Elgyalogoltam egy benzinkútig, és felhívtam a rendőrséget. A rendőrök elvittek a kórházba, és megkérdezték, hogy honnan szereztem a drogot. Egyszerűen azt mondtam nekik, hogy fogalmam sincs, és szeretném, ha békén hagynának.

Ahogy beértem a kórházba, olyan érzésem volt, hogy: „Ó, Istenem. Meghaltam. Halott vagyok.” Tovább rontott a helyzeten, hogy a hölgy, aki felvette az adataimat, megkérdezte, hogy milyen vallású vagyok, mire én válaszul azt kiabáltam, hogy „KERESZTÉNY! TELJESEN KERESZTÉNY VAGYOK! NE TESSÉK A POKOLBA KÜLDENI!” Letérdeltem, és sírva könyörögtem, hogy ne küldjön a pokolba, mire ő hívta a biztonságiakat, betettek egy ágyba, és elaltattak. Másnap felébredtem, és hazavitettem magam.

A történet tanulsága pedig... faszomba az LSD-vel, csak játszik az ember agyával. Soha többet nem LSD-zek. Szerintem ez az ördög kábítószere, és lehet, hogy így próbálja irányítani az ember agyát. Az lenne a jó, ha rájönnének az emberek, hogy ugyanazt az élvezetet és „kis pluszt” megkaphatják, ha füveznek, vagy isznak. Ha színeket akarsz látni, egyél gombát! Ne játszadozz az LSD-vel. Régebben azt hittem, hogy van valami értelme annak, amit Timothy Laery mondott. De ő csak egy elveszett ember volt, és most meg kibaszottul meg van halva. Csoda, hogy olyan sok az LSD-s bad trip? Vagy hogy azok a hippik, akik annak idején olyan keményen nyomták, mostanra vagy abbahagyták, és rendes munkájuk van, vagy ilyen lerobbant hajléktalanok, mert már teljesen kiment az agyuk? Az LSD nem jó cucc. Nem jó vele szórakozni, mert valójában az szórakozik veled...

© Copyright 2001, 2001 Erowid.