Névtelen:

Utórezgések

Már több mint egy éve történt, hogy egy bulira nagyon régóta készültünk, és elhatároztuk, hogy most minden eddiginél jobban el fogunk rugaszkodni, és nem sajnálunk semmiféle eszközt ennek az eléréséhez. Ennek megfelelően többfajta pszichedelikumot (lsd, gomba) és stimulánst (ex, speed) használtunk egyszerre párhuzamosan marihuánás cigarettákkal és lufival. Tegyük hozzá, a buli korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem sikerült annyira elszállni, mint amennyire szerettünk volna. Ami figyelemreméltó volt az éjjel, az egy ritka bolygó-együttállás volt, és a gonosz erők kézzelfogható jelenléte. Más emberekben démonok laktak, és én beszéltem is velük. Nem is fecsérelnék több szót erre az éjszakára, aki már próbálta, az tudja, aki nem, az pedig ne is tegye.

A következő nap Amsterdamba utaztunk néhány óra alvás után. Már az elindulás is érdekes volt, hiszen kis híján átestem egy üvegajtón pakolás közben, teljesen koordinálatlan voltam, de amolyan post-party feeling-nek értékeltem az egészet, tapasztalásom a világ felé nem tisztult még ki. Arra számítottam, hogy megérkezésünk után, miután kialudtam magam, újra visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, de nem így történt.

Első jelként azt vettem észre, hogy félek. Folyamatosan bennem volt egy megmagyarázhatatlan eredetű félelem. (Ne gondolja senki, hogy rutintalanságom félrevezethetett, ismertem már „azokat” a félelmeket kívül-belül.) Olyan érzés volt, mintha kizártak volna önmagamból. Még a szemközti coffee shop-ba sem volt kedvem átmenni, nem voltam olyan hangulatban. De a hely kötelezett, így persze azért átmentünk. A marihuána semmit sem módosított tudatállapotomon. A félelem tartós maradt, és másnap, mikor felkelt a nap, immár „kitisztult” fejjel néztem szembe az új világgal. A világ szubjektívvé vált. Az emberek, villamosok, házak, mind-mind valami sajátságos gondolatot képviseltek, sugároztak valamit felém. Tulajdonképpen teljesen metaforikussá vált minden. Ha valaki hozzám szólt, annak történelmi jelentősége volt. Egy utcai mutatványos szimbolikusan akár a megváltás képességét is hordozhatta.

Legérdekesebb eset volt, mikor csak rágondoltam, hogy felhívom egy kinti levelezőpartnerem, azonnal keresztbe állt előttem egy kamion, levelezőpartnerem nevével az utánfutó oldalán. Úgy éreztem, az idegeim fel fogják mondani a szolgálatot, mivel naponta folyamatosan olyan erősségű élmények értek, hogy majd kiesett a tátott számból a cigaretta. Úgyszintén frusztrált, hogy utazásunk célját nem tudom beteljesíteni: nem fogunk bulizni, ismerkedni, se jól érezni magunkat (legalábbis az én részemről biztosan nem). Mikor már újra a halálfélelemben tértem nyugovóra éjjel, pedzegetni kezdtem magamban a régi „rutint": ne állj ellen. Hagyd, hadd sodorjon a folyam. Minden magától történik, hagyd, hogy megtörténjenek veled a dolgok. Légy olyan, mint a víz.

Harmadnapon feltámadtam (ne gondoljunk vallási motívumokra, á ne :)). Az óceán partja kihalt volt. A homokot fújta a szél. A fejemben kikristályosodott a gondolat: semmi nem születik akarattal. Minden magától születik és tér vissza. Hagyd megszületni azt, aki születni akar. És az óceánról jövő szelekkel együtt éreztem, hogy átmos az emberség. Gyökereimben feléledtek az érzelmek. Úgy vizualizálódott, mintha lezárt csatornákba újra vizet engednénk. Mintha a rostokat újra átjárnák a nedvek. Kitártam kezeimet a szélnek, és begázoltam a vízbe. Életem egyik legszebb napja volt.

© Copyright 2001, 2001 Daath.