Trippy Cat Dad:

Energetikai lenyomatok gyógyítása

Az élmény éve: 2023
Nem: férfi
Kor: 40
Testtömeg: 63 kg
Fogyasztott szerek:
1.3 gramm varázsgomba (pszilocibin), lemon tek formában
kannabisz

3. utazás

2023. 09. 27. szerda

20.10-kor készítettem el egy lemon teket 1,3 gramm gombából.

20.30-kor megittam – korábban a nap folyamán pipázgatás is előfordult –, elfeküdtem és elindítottam a Celestial Subliminals nevű YouTube csatorna varázsgomba trip felvételét.

Azt mondhatom, hogy az ezt követő eseményeknek nem volt előjele. Mintha az első két utam felnyitott volna valamire, ami most a harmadik alkalommal csak úgy megtörtént... Már utólag jutott eszembe, hogy a második túra szétszórtsága, helyenkénti tétova nyugtalansága éppen azért lehetett, mert nem jöttem rá hogy csak csukott szemmel feküdnöm kell a megfelelő zenére.

Merthogy fizikai szinten a trip legnagyobb részében annyi történt, hogy hevertem az ágyban a takaró alatt. És mivel annyira azért tudatomnál maradtam, hogy időnként feljöjjek az élményből, alkalmanként chat üzenetet vagy rövid hangfelvételt küldtem a történésekről egy-két beavatott barátomnak.

Este kilenc órakor már rendkívüli, szétfolyó nyugalmat éltem meg. Elmerültem. A zene meleg hangon ringatott, csukott szemhéjaim mögött tarkabarka vizuális effektek és képek követték egymást. Alkalmasint felfokozott és színes erotikus élmények kíséretében. Ami azt illeti, tapasztalatom szerint alig érzékelünk valamit a világból, és a világba a szex is beletartozik. Két ember ha érintkezik, ott jelenetek kavalkádja megy végbe, minden őrült és lenyűgöző.

Ebben a fantasztikus ringatózásban egy ponton egy lénnyel, egy tudatossággal, egy színpompás jelenléttel kerültem kapcsolatba. Egyfajta látomásban ajándékba kaptam tőle ezt a leírhatatlan mélységes nyugalmat, amelyben nem volt semmi nyüzsgés vagy feszültség, ugyanakkor egyhangúság vagy unalom sem.

Talán az elmének erről a természetes alapállapotáról beszélt Maharishi Mahesh Yogi. Arról az állapotról, amelyre ha tudatosak lennénk akkor a szó legszorosabb értelmében szétfoszlana minden feszültség, szorongás vagy nyugtalanság. Mert egyszerűen nem férnek össze azzal az állapottal, amikor az elme a maga természetes alaphelyzetében együtt rezonál a Léttel. Amikor az elme, a test és mindenünk a Lét hullámhosszát veszi fel és fordítva. Elvileg ebbe az állapotba vezetne el fokozatosan a Maharishi által képviselt transzcendentális meditáció. Ezúttal azonban átéltem,.megtapasztaltam .ogy ténylegesen milyen is az, amikor az elme se nem tevékeny se nem tétlen állapotban van, vagyis Maharishi szavaival a Lét állapotában.

Átéltem „a lélek zavartalan önműködését”, melyet a szürrealisták igyekeztek (s itt-ott igyekeznek ma is) különféle módszerekkel megfigyelni.

Csodás csukott szemű képek és effektek fokozódó kavalkádja közepette ez a lény mozgott. Körülöttem, rajtam… Ringatta a takarót, mintha simogatott volna. Elárasztott szeretettel és úgy éreztem hogy kevesek a szavak.

Lassan hömpölygött és áramlott minden. Érzékelésem szerint valami olyasmi történt, hogy az idő szerkezete belefolyt a zene szerkezetébe. Az érzékelés szintjén nem jelent meg különbség az idő és a zene fogalmai között. Az egész annyira mélyen gyönyörű volt, hogy néha-néha szinte tudatosan kellett felúsznom az élményből valamelyest feleszmélni. Volt olyan pont ahol úgy éreztem, ennyi szépséget be sem lehetne fogadni, egyszerűen mert felfoghatatlan.

Szükségesnek ítéltem, hogy pszichonautaként üzeneteket küldjek ebből a másik világból, hogy az útinapló írásában később a mézeskalács házikóhoz vezető elszórt kavicsokként szolgáljanak majd a hangüzenetek és chatek. (Tapasztalatom szerint a tripnapló írása közbeni pipázás hálás ihletőként tud hatni a visszaemlékezésre és az út feldolgozására.)

Elöntött az érzés hogy nincs szükségünk elméletekre, értelmezésekre és magyarázatokra. A tripben úszva fölöslegesnek, jelentéktelennek tűnt fel előttem az értelmezés megkísérlése. Magzatpózban lebegtem a jó meleg takaró alatt és sírtam a boldogságtól. Eggyé váltam a könnyeimmel, melyek tiritarka folyóként csordogáltak.

Gyógyítást kaptam. Mintha egy jelenlét biztosított volna arról, hogy minden ide vezetett az életemben. Csak feküdtem, sírtam és gyógyultam. Úgy éreztem hogy gyógyulnak a merev hátizmaim, és hogy évek feszültségeit, káros folyamatait vagy energetikai lenyomatait távolítják el belőlem. Nem tudtam mi történik, hogy mi ez a semmihez sem hasonlítható nyugalom. Nem tudom hol voltam, csak zokogtam a gondoskodástól és szeretettől. Azt hiszem, talán soha nem tapasztaltam azelőtt ilyen mélységű és tisztaságú boldogságot. Semmilyen „hétköznapi” okát nem láttam annak hogy gyógyítson engem, pusztán annyit éreztem hogy szeret és gyógyít.

Negyed tizenegy körül mintha egy másik, ismeretlen világban ébredtem volna a szobában. Lassan kezdtem lejönni. Nem tudtam hogy mennyi idő telt el, de már feleszméltem annyira hogy írni tudjak a telefonon. Az érzékelésem még más volt, nyitott szemmel is. Úgy láttam a szobát, mintha egy álomból ébredtem volna fel. Vajon mire eszméltem? A valóságra? Ugyanarra a szobára a hagymának egy másik rétegében? Szédítőnek tűntek számomra a valóság szintjei, az hogy a jelek szerint szinte semmit sem tudunk a minket körülvevő világról. Minden elmélet és értelmezési kísérlet elhallgat. A tér áramlott, és minden némileg, de határozottan más volt a szobában.

Mindezt valódi tapasztalatként éltem meg, mint tényleges változást. Mint olyasvalamit, ami után nem folytathatom az életemet úgy mint korábban. Amellett is, hogy azzal nem voltam tisztában hogy tulajdonképpen mi történt és történik. Ez a tarka kavalkád eltért minden korábbi tapasztalatomtól. Példának okáért olyasmit mint „idő”, nem érzékeltem. Kívül esett az észlelésemen. A valóság szintjei, az idő, a zene, az utazás egyik pontból a másikba, a világűr szerkezete... Jottányit sem értettem mindebből, csak tátottam a számat. Feltételezem a gyógyítás következményeként olyan felszabadultan tudtam lélegezni, mintha éreztem volna, ahogyan levegővétel közben a testem minden sejtje lélegzik.

Landolásaim szakaszosak voltak, részben még „ott” tartózkodtam. Partok közelében sodródtam merengve - mintha láttam is volna magamat -, de még nem értem szárazföldet. Gyönyörű volt a táj, vágyat éreztem hogy majd kimenjek az éjszakai udvarra. Negyed tizenkettőkor még ott tartottam, hogy a figyelmem kezdett visszatérni fizikai testemre, pl. eszembe eszembe ötlött az evés későbbi lehetősége. Néha felsejlett hogy kimegyek pipázni, kezdett tisztulni a tudatom, de még könnyedén visszazuhantam „a lélek zavartalan önműködésébe”. Úgy éreztem reggelig ébren leszek, eltölt és lefoglal az élmény, körülölel ez a varázslatos éjszaka. Egy ponton úgy láttam magamat mint repülőszőnyeget, mintha kiszellőztettek volna az égen, légüres térben repültem vagy lebegtem. Tudatomban ez a jelenet összekapcsolódott a korábban kapott gyógyítással.

A tripnek ebben a lassan lejövő szakaszában gondolatok, eszmefuttatások is érkeztek. Például ezt jegyeztem fel:

„ Olyan a világűr, úgy lehet elképzelni, mint ahogyan a bálna úszik most, ebben a pillanatban, valahol a világ másik végén, olyan mélységben amit nem tudunk elképzelni, az éjszakai óceánban, és a leghalványabb elképzelésünk sincs arról, amit az a bálna belül átél és tapasztal. Nekünk csak körülíró szavaink vannak erre, mint 'gondolat, érzés, érzékelés, hangulat, stb.'. A világ mélyszerkezetében ott a Csoda. Ott van, nem tudom mi az vagy hogy hogyan került oda, de ott van a csoda. A világűr szerkezete ugyanaz, mint az óceáné a bálnának, vagy az esti erdőé, amiben a bagoly most is repül

És az állatok ezzel a valamivel vannak tökéletes áramlásban, és a növények is. Tévedhetetlenül rátalálnak és ráéreznek erre. És ezért van ilyen meghittségben a macskám is, mert valami történik az utazásaim alatt.

ezért mondta McKenna, hogy bármi is ez, az információ hordozója, a stabilitás forrása, a Gnózis forrása. Ezért iránytű. Mert többet tud rólam és a szükségleteimről, mint én.”

Gondoltam itt többek között a múlt káros lenyomatainak gyógyítására.

A zenén is eltöprengtem. A Celestial Subliminals csodálatos többórás hangzást lomponált, semmi más nem kellett az utazáshoz. Most már magam is megtapasztaltam, hogy a túra során valóban alábecsülhetetlen a zene, a látvány, a hangok és a színek fontossága. Mi több: utólag úgy érzem megsejtettem valamit abból, hogy miért nyűgöznek le minket annyira a pszichedelikus színek, fények, jelenetek, minták, kavargás, lélegzés, áramlás, lebegés, ritmus és alakzatok. Mert mindez a valósághoz tartozik. Mert ez a valóság, amiről azonban hétköznapi érzékelésünkben nem bírunk tudomással. Ám mélyen belül, ösztönösen vágyunk rá és fürkésszük. Példának okáért ezért rendezünk be trippy roomot a Csodaországba tett utazásainkhoz. Megjegyzem: az egész valami rendkívül pezsdítő erotikus természettel is bír.

A téma később is visszatért. Nem fért a fejembe, hogy miként lehetséges egy órákon át ismétlődően szóló zenét . szó legszorosabb értelmében ráhangolni egy emberi lényben egy gombafaj által konkrétan kiváltott teljesen egyedi, mélyen személyes élményre... Még az egyetlen képet is tökéletesen eltalálva hozzá, amit a felvétel háttérképének állítottak be. Milyen titokzatos kapcsolat állhat fenn a zene és a varázsgomba között…?

Visszatértem az emberi érintkezések kérdéséhez is, mivel lenyűgöztek az erről látott belső képek. Bevillant hogy talán ezért éreztem azt korábban, hogy egy bizonyos harcművészet esetleg a spiritualitás testi, fizikai útja lehet számomra. Egybeesés, hogy az említett harcművészet helyi klubjának közösségi oldaláról – még bőven pszichonauta utam megkezdése előtt – letöltöttem egy motiváló képet, ami nem mást ábrázol mint egy mentor, tanító.gombát...

Mulattatott hogy valójában semmi mást nem kellene tennünk, mint átélni a pszichedelikus élményt. Vagyis a saját szemünkkel megnézni a valóságot.

Éjfél körül már ritkultak a visszamerülések, a tudatom tisztulni látszott. Kezdtem elgondolkodni azon, hogy felkeljek az ágyból. Megértettem hogy ezért ritkák a varázsgombával tett utazások. Ünnepi alkalmak. Feldolgozásukhoz idő és munka szükségeltetik. Úgy érzékeltem, hogy éppen csak ízelítőt kaptam valamiből. A tripből hópelyhekként szállingóztak vissza az információk, az eszembe ötlő mozzanatok, gondolatok, felismerések. Ezek különös, általam nem ismert, de talán mégis mintha ismerős módon: gondolati alakzatokban, gondolati alakokban/formákban érkeztek. Mintha egy információ bizonyos alakzatú (talán) kristályként lépett volna be a tudatomba. Újfent elmerengtem azon, hogy valójában mennyire korlátozott is lehet rálátásunk az elme működésére, a világra, saját magunkra.

Lejövetel

Negyed egykor ültem fel az ágyon. Éjjel 1 órára találtam ki az udvarra, töltöttem fel nagy nehezen a gyújtót (igény esetén erről érdemes előre gondoskodni) és ültem le a holdfényben pipázni. Ezt jegyeztem fel:

„Olyan szép, különös, ismert és ismeretlen ez az éjszakai világ itt kinn, minden epizódja, hangja és szereplője egy-egy tóba dobott kavics halk csobbanása

a pipa mértani formája, a szálló füst, a madárhang, a fák sziluettje vagy a Hold, egy elsuhanó autó vagy a fiatal szerelmesek akik itt mentek el az utcán, minden egyes hang valahogyan rejtélyes módon összhangban van, nem tudom hogy hogyan vagy miért, de ehhez az éjszakához tartoznak, most volt itt a helyük és az idejük, aztán suhannak tovább az Életben”

A pipa is hatott persze, megint úgy éreztem hogy álomban vagyok. A holdfényes udvar energiája titkos varázslatokról suttogott. Fél kettőre füstöltem el az első adagot. Fizikai életemet úgy láttam magam előtt, mint amit „otthon hagytam”. Majd megyek hozzá vissza. Örömmel nyugtáztam, hogy tudatomat takaros rendben hagytam el. Méghozzá épp azért, hogy felelősen indulhassak el életem utazására, ahonnan hétköznapi tudatom kuckójába is mindig meghitt legyen visszatérnem. (Még ha „kintről” nézve fontosságát is veszíti az énemről felépített precíz kép.) Nem tudtam volna (bár nem is próbáltam) felidézni a tudatos önismereti munka azon eredményeit, melyeket „a hétköznapi valóságban” jelentősebbnek gondoltam. Tudtam hogy nyugodt lehetek és biztonságban vagyok, mert felkészülve, elmémet előzetesen kifésülgetve indultam el a pszichonauta kalandra. Hétköznapi tudatom mintegy kívülről történő szemlélése újra felidézte bennem amit McKenna könyvében olvastam arról, hogy az élet célja a halál utáni testünkről való tudomás.

Boldog voltam és derűs, elégedett az életemmel. Az utcán viháncoló két fiatal lányt hallgatva magamban együtt nevetgéltem és lelkesedtem velük. Amikor bementem elöblíteni a pipát, és az ágyon heverésző macskámra néztem, telítődtem szeretettel.

Éjjel 2 körül kezdtem a második adag gandzsát. A természet része voltam, ahogy kormos kézzel szedtem a pipába a zamatos, friss zöld növényt.

Ebben az időszakban – az éjszaka egyfajta lezárásaként – különös erotikus élményekkel szórakoztattam magam. Azzal kísérleteztem, hogy múltbeli jeleneteket éljek újra fejben. Csukott szemmel mélyen igyekeztem szemügyre venni I-vel zajlott történéseket, pszichedelikus képek kíséretében egy enteogén kavalkádban. Majd egyéb események és képzeletbeli képek felidézésével folytattam a játékot.

Fantáziában vagy elmerülésben úgy tetszett, hogy egy I-vel való különös régi álmom (ami bizonyos fokig tudatos volt) szakrális álomhelyszínén talán varázsgombák is jelen voltak, amit anno nem vettem észre az álomban. Érdekes, mert I-nek éppen előző nap küldtem át egy négyrészes cikket „A Szentgomba Misztériuma” címmel, ami a kereszténység képekben blogon jelent meg (I. hívő keresztény). Az írás többek között bibliai idézetekkel és klasszikus keresztény festményekkel mutat rá az enteogének lehetséges megjelenéseire és rejtett szerepére (egyebek mellett) a keresztény misztika történetében.

Szürreális szókapcsolatként ugrott be füstölgetés közben, feljegyeztem: pénztárca-vonalzó. Valahogy úgy érzékeltem magamat, mintha egy pszichedelikus animáció szereplője lennék (mint például a Waking Life)... Pipázás közben egy alkalommal mini gömbvillám jelenlétére asszociáltam. Éjjel 3-ra szívtam el a második adagot és szó szerint boldog révületben lebegtem. Miután bementem, a macsek mellé feküdtem az ágyra. Egymáshoz bújtunk, átöleltem, simogattam. Ő dorombolt és nyalogatott. Végül nyugovóra tértem. A trip alatti zenét kapcsoltam vissza, és nem meglepő módon hamar elaludtam rajta.

Összegzés

Bármi is volt ez, én vagyok, ez az utam. Most ténylegesen úgy érzem, hogy olyan sejtésekre, ráérzésekre tettem szert a valóságot illetően, melyek most már egy életre velem maradnak. Kérdések sora tölt el határtalan izgalommal a varázsgombával kapcsolatban. Vajon mi ez a lény vagy entitás? Mi lehet a szerepe életemben, vajon miért és hogyan „választott ki”, és miért pont most erre a káprázatos utazásra?

Tudom hogy mit éltem át 1,3 grammtól, és ez nem kémiai reakció volt. Vagy az, de akkor is mágia: érzékelhető volt mögötte valami több, valami más. Ezúttal ki merem jelenteni, hogy az én személyes szubjektív érzésem szerint spirituális ösvényre bukkantam. Olyan felszabadultan lélegeztem, hogy megéltem ahogyan a levegő áthalad rajtam. Ezt pontosan tudhatom, hiszen én voltam az. A gomba a lélekre és közvetlenül a tudatalattira hatott! Hogy miként teszi ezt, s hogy tulajdonképpen mi is ez a varázsgomba, ezek a kérdések mélyre vezetnek a nyúlüregbe.

Úgy érzem archetipikus gyerekkori álmaim, fantáziáim válnak valóra úgy, hogy felnőtt életem eddigi részében még a lehetősége sem merült fel bennem annak, hogy ez nem lehetetlen. Értetlenül állok a tény előtt, hogy egy minimális mennyiségű gomba elfogyasztása érezhetően kiteljesíti bennem a szeretetet úgy, hogy ezt a macskám is láthatóan érzi. Vagy hogy elkezd minőségében alakítani egy kapcsolatot egy családtaggal egy-két kipróbálás után... S hogy ezek jórészben a valóság tapasztalásai, arra elegendő bizonyítéknak érzem (saját magam számára persze), hogy az út során szó szerint újfajta érzékelések működtek bennem. A valóságot jellegükben más módokon/csatornákon észleltem.

A gomba tudatosan és ténylegesen megmutatta nekem: életemnek olyan pontjára jutottam, ahol ha tisztelettel közelítek, odafigyelek a set és setting megteremtésére, valamint a tapasztalatok feldolgozására, úgy életem legkülönösebb és legértékesebb utazása vár rám.

© Copyright 2023, Daath.