SWIM:

Első kalaptúra

A vanság tulajdonságának jelentősége

Előirat: a jelentőség jelentős

Első kalap uras utazásomra izgulva készültem lélekben, mikor megérkeztünk jóbarátomhoz. Olvastam már milyen lehet, beszélgettem róla hogy működik, milyen az élmény amit nyújthat, de bárhogy is öntött testet képzeletemben a szavak által körbeírt megfogalmazás, egyik sem tudta tükrözni azt az élményt amit ez a trip adott, alátámasztott és leckét nyújtott.

Optimális set-setting felállással álltam az út előtt. Nagyon jó kedvvel és pozitív energikus gondolatokkal voltam felszerelkezve. Környezetileg és szociálilag egy gyerekkorom óta jóbarátomnál helyezkedtünk el egy domb-hegyoldalba, illetve hegygerincre épült kertvárosban parkkal, erdővel és kellemes nyugodt kisugárzással, melyet később be is sétáltunk.

A T időpont nála történt 21.00 óra fele, 1 gramm magic shroomot vacsiztam első alkalomra, ismerkedés és bemutatkozás céljából, hogy új csatlóst szerezzek az oldalamra. Ekkor még az interneten néztünk állatos videókat a nyamnyogás mellé, vízben úszkáló anya- és babakacsákat, jegesmedvét, tigrist és hasonlókat. T+0.25 perc környékén éreztem, hogy minden amit nézünk kicsit mintha más lenne, de itt ez a másság nem nyert még konkrét leírhatóságot és körvonalazhatóságot, csak éreztem hogy, mintha a vanságukban változtak volna meg a dolgok, de nem tudtam magamnak sem megmondani, hogy miben.

A videók után, mivel nem szerettünk volna leragadni egy "változó képet mutató, de önmagában ingerszegény" képernyőn, átváltottunk psybient, illetve chill zenékre és alig-alig beszélve, hol csukott-hol nyitott szemmel adtuk oda magunkat az élmény bekopogtatásának, mely jelenleg nem akart intenzívebbé, vagy karakteresebbé válni számomra. Jóbarátom már vizualizálgatott és érezte a "csít". Készítettünk egy természetközeli zöld cigarettát, melyet a kertben fogyasztottunk el. Még mindig nem tudtam mit várjak a kalaptól, a téglákat nézegettem, a fákat, a megmaradt kevéske hót az udvaron, mintha 1-1 mintázat már érdekesebbnek tűnt volna, de még itt sem volt olyan -"jelentős"-, mint a későbbiekben. ~T+1.30-kor döntöttük el, hogy eszünk még egy kicsit (0.4) ebből a csodaszerből és utána egy újabb cigarettát csinálva elhatároztuk, hogy elindulunk a közeli parkba/környékre sétálgatni ahol már 'jóllakva' el is füstöltük a füstölnivalót.

Így T+2.00 kor a 2. adag gomba után kezdett az élmény megérkezni. Érdekesebbek lettek a fák, részletesebb lett a táj amire ráláttunk a félig dombtetőn lévő parkban, ahonnan továbbindulni készültünk abba az irányba, ahol még barátom sem járt. A továbbindulást odázta egy a park járdái által létrehozott, körülötte sötét, de magában megvilágított kereszteződés egy paddal ahol megálltunk és körbenézelődtünk a domboldal megkertészkedettségéből fakadóan csíkos patternben megmaradt hó által irányítva; és csak maga a megállás és körbenézés élménye élvezettel töltött el, úgy éreztem, "de jó, hogy ez a kis megvilágított rész megfogott és megállított itt, jelentőséget nyert fényességéből fakadó különlegessége, mely itt tartott minket". Jelentőséget nyert maga a tény, hogy megállhattunk itt körbenézni, mely nem nyújtott hallucinogén vagy vizuális látványvilágot, csak a "valamilyen módon hatással volt a létezésemre, utamra" tulajdonsága ruházott jelentőséget erre a helyszínre. Majd egy különlegesebb törzsű fa következett ahol pár méter után meg kellett állnunk jobban szemügyre venni. A fakéregre vetülő fény és a fakéreg mélyen 3 dimenziós textúrája a törzs hosszában mindenhol más és más mintákat hozott létre, melyek meghatározhatatlanok voltak. Ugyanolyannak láttam mint józan tudatállapotban, de mégis minden részletének volt egy "milyensége", egy formája, egy létezése. Egy meg nem fogható tulajdonsága, mely mégis jelentőséggel bírt.

A sétát folytatva az út menti sárra vetülő fény-árnyékban, növényekben, a pont jó helyen lévő csatornafedélben, végig ugyanezt a jelentőségteljes "abstractness"-t véltem felfedezni, mely a hétköznapi ( így az utazás után kevésbé esik jól ezt mondani "valamire" -> ) semmilyenségének köszönhetően nyert milyenséget és fontosságot. Vizuális hallucinációkra számítottam, de itt rájöttem, hogy a gomba most itt, legalábbis nekem, elméleti, mentális, gondolati és tudásbeli "igazságokat" és rejtett jelentőségeket fog mutatni.

Ez nagyon hamar alátámasztást is nyert, mikor a széles úttesten, lámpákkal bevilágítva, éppenhogy csak minimálisan, szinte a látást semennyire nem befolyásoló köddel fedett, a jól elkülönült házak között sétálva két macska bukkant fel előttünk. Valamire készültek, de ahogy mi is megtorpantunk, hogy figyeljük őket, ők is megtorpantak hogy figyeljenek minket. Nem tudtuk, hogy mennyire zavartuk meg őket, ők pedig nem tudták, hogy mennyire zavartassák magukat. Nem akartunk továbbindulni, néztük a cecők viselkedését, hogyan folytatódik a "jelenet", ők pedig néztek minket, hogy megjelentünk a környezetükben és merre fog folytatódni jelenésünk. Tudtam, hogy ők tudják, hogy mi pontosan ugyanazért figyeljük őket, mint amiért ők figyelnek minket, hogy utaink kereszteződése milyen irányban fog folytatódni. Valóságot nyert létezésük és ezáltal a saját létezésünk csodája, hogy ők ugyanolyan érző, gondolkodó biológiai, univerzális csodák, tudatalattival, tudattal, mint amilyenek mi is vagyunk. Ez leírhatatlan érzéseket és kapcsolódást keltett irányukban, hogy ezzel a két macskával itt találkoznunk kellett, hogy létezésükből rájöjjek a mindenség létezésének és élőségének "létezésére", majd később jelentőségére. Úgy éreztem mintha ismerném őket. Nem a történetüket, vagy hogy melyiknek mi lehet a neve, melyik mennyi idős lehet, ezek az "adatok" jelentőségüket vesztették és pusztán az egy pillanatban való vanságunkból fakadóan voltam ugyanaz, mint ők, de mégis más. Ahogy végül elhaladva mellettük néztek utánunk, hátra hátra pillantva éreztem a (ekkor még hangosan) szavakkal kimondott elköszönés fontosságát, integettünk nekik és jókedvvel búcsúzkodtunk hangosan, éreztem, hogy ők is ugyanígy búcsúznak tőlünk, még ha nem is feltétlen megfogalmazódott búcsúzkodó jelentéssel, mert a búcsúzkodás már súlyt aggat erre a jelenésre, hanem történésünk számukra a továbbiakban megszűnő részével. Jöttünk, voltunk, megyünk. Számunkra ugyanez a valóság történt, csak itt mint történést nem konkrétan meghatározott jelenést, szavakkal leírható cselekvést értem, hanem létezésünk közös pontját és találkozását mely a történések flowjában egy közös élményt és valóságot szőtt körénk. És ennek ez volt a jelentősége, hogy ez a pillanat bír valamilyen tulajdonsággal.

Innentől bármire néztem, bármi jutott eszembe, bármire gondoltam ahoz egyből kapcsolódott egy másik gondolat, ami a hétköznapi manifesztációjától elszakadva, egy-egy "valaminek" egy tulajdonságának, tulajdonsággal bírását, jelentőségét emelte ki. A lebetonozatlan rögös földútról eszembe jutott, hogy ez nyáron milyen poros, tikkasztó élményt adhat. Ebből következett, hogy igen nyáron ilyen, de mennyire jó, hogy ilyen, ennek az egyszerű "földút"nak milyen fontos, hogy ilyen tulajdonsága van, egy élettelen hétköznapokban semminek nézett valami ilyan tulajdonsággal és bírással rendelkezett, ami hatással van rám, eszembe juttat gondolatokat érzéseket. És ennek ez volt a jelentősége, hogy ez nem egy semmi, hanem a semmiségéből fakadóan valami, és ennek a valaminek van valamisága, milyensége! Jelentősége! A valami milyensége; csak a 'tulajdonsággal bírása' lenyűgöző volt, már már felfoghatatlan, hogy TÉNYLEG minden jelent valamit, de nem mint leírható, megfogalmazható valamire utalást, hanem pusztán a vanságát és valamilyenségét. És maga a jelentés bírt súllyal, ennek a felismerésnek ez volt a jelentősége. Hogy mindennek van valami jelentősége, semmi sem semmi, hanem a semmi is valami ami hordoz magával egy belső információt, de az információ nem jó szó erre az érzésre, talán a "minden hordoz magában valami vanságot" sokkal "pontosabban" közelítő, (még ha talán kevésbé érthető is) megfogalmazás. A hegygerincre épült utcákról letekintve egy távoli fényben pontosan az volt a csodálatos, hogy az bármi lehet. Két lámpafolt a szemközti dombon, nem tudom, hogy mi az, de lehet bármi, és ez, hogy az ott tényleg BÁRMI lehet, mert nem tudom mi az, olyan jelentőséggel ruházta fel a bármiságát, hogy az innentól kezdve már egy bármivalamivé vált és ez a valamisága volt ennek a dolognak a "jelentősége". Ha szavakat aggattam volna rá, például, hogy az a két fénypont egy garázs lámpája, az már ráhelyezett egy súlyt erre a vanságra és úgyéreztem, hogy korlátozom ennek a valaminek a valamilyenségét. Pont az volt a jelentősége, hogy az ott TÉNYLEG bármi lehet és az ismeretlenségből fakadó tulajdonsága bírt mérhetetlen jelentőséggel, ennek a nemtudomminek a bármilehetsége volt az ami jelentőséget tulajdonított neki.

Tudom itt talán keszekusza a megfogalmazás, de ha egybe kéne foglalnom, akkor úgy éreztem, hogy bármi amit látok, tapasztalok, megélek - legyen az látvány, hang, gondolat, érzés - tulajdonsággal, jelentőséggel rendelkezik, egy előre megmondhatatlan valamivel és maga ez a tulajdonsággal, jelentőséggel rendelkezés AZ ami jelentőséggel és fontossággal bír létezésében. Egy önmagába loopoló fraktál jutott eszembe ezen gondolat nyomán, hogy minden létezés jelentősége pontosan az, hogy jelentősége van. Semmi sem semmi, minden valami és ami valami az bír valamivel és ami bír valamivel annak jelentősége van.

A hegyen sétálás közben megszámlálhatatlan ilyen érzés tört rám, bármire és bárhogy néztem a legelső tükröződő tulajdonságának hatalmas van-jelentőségén csodálkoztam el, nem volt különbség kis és nagy dolog között, jó és rossz tulajdonság között, csakis a tulajdonsággal bírása volt önmagában az a jelentősége, ami egyszerűen akkor és most is elvarázsol, hogy a gomba kinyitja ezt a látásmódot, hogy egy dolognak nem a milyensége az ami "jelentőséget" ad neki, hanem pusztán az, hogy VAN milyensége.

Hazaérkezésig a teljes úton ilyenek jártak a fejemben, éreztem ahogy ez a rájövés bimbót hajt, éreztem ahogy "felragyog" a tudásom, felragyog az elmém, hogy ez egy olyan lecke és tudás, amit eddig is tudtam, de találkoznom kellett ezzel a leckével, hogy eggyé váljak ezzel a tudással. De itt még nincs vége ennek a leckének.

Hazaérkezve Planet Earth dokumentumfilmeket néztünk aminek köszönhetően az egész "session"re érvényes tanítás fogalmazódott meg bennem. A dokumentumfilm alatt az élőlények, szigetvilágok közös valóságának létéből, kölcsönös egymásra hatásából rájöttem, hogy MINDEN MENNYIRE FONTOS! A legapróbb ösztön, evolúció, mozdulat, alkalmazkodás. Amit korábban is írtam, de összegezve és egyszerűsítve, hogy minden dolognak a tulajdonsággal bírása a "jelentősége". És, hogy a LÉTezésnek a "MINDEN MENNYIRE FONTOSSÁGA" a jelentősége! Minden jelentőség a jelentőségének jelentőségéből fakad! Ez hihetetlen és így szinte majdhogynem magától értetődő végtelen igazság, egy fraktál, mely pusztán a jelentőség létezéséből nyer jelentőséget!

Ekkor megkérdőjeleztem, hogy az én tudatom ebben hol foglal helyet? Mi az én jelentőségem? Ezen el se kellett gondolkodnom, magától értetődően csapott belém a felismerés, hogy pontosan semmi! Vagyis minden. A semmiségem a mindenségem, az egom ennek az egésznek a része és az egom létezése a mindenség számára egy vanság, egy jelentőség, mert az egom milyensége ugyanebbe a mindenségbe tartozó tulajdonság, mely így nyer jelentőséget a milyensége által! De ez pontosan ugyanannyira jelentős, mint minden más jelentőség szóval mondhatjuk, hogy semmi sem jelentős, de mivel minden ugyanolyan jelentős, pont ezáltal lesz MINDEN jelentős! Összeállt a kép! Ennek az egész rendszernek a része vagyok, az alkotóeleme, a tudatom és létezésem egy a rendszerbe illeszkedő vanság, melynek az a jelentősége, hogy tulajdonsága van! A jelentőségem pontosan az, hogy milyenséggel bírok, mint minden más - manifesztálódott, vagy nem manifesztálódott, fizikai, elméleti, mentális, szakrális vagy bármilyenális - "dolog". Megéreztem az egységet! Minden jelentőségnek az a "jelentősége", hogy VAN jelentősége! Minden pontosan úgy jó, ahogy van, mert a vanságából fakadó milyensége a jelentősége, mely pontosan ugyanannyira jelentős, mint bármi más jelentősége!

Ezt a kifejtést ott akkor ~T+5:00-~T+6:00 környékén NAGYON nehéz volt összeszedni és megfogalmazni magamban, de úgy éreztem, hogy ez fontos, hogy rendbe legyen szedve fejben, hogy mi is történt bennem, ismerni akarom ezt a leckét a későbbiekben is és még most kell megfogni ennek a jelentőségét amíg friss. Hogy körvonalazva legyen, hogy most mikor ezt írom, kézzelfoghatóbban fel tudjam idézni és remélhetőleg valamilyen úton módon, érthetően átadni neked, az olvasónak, ennek az egésznek a számomra jelentőségét.

Zárásként, annyit tudok mondani, hogy ez egy nagyon varázslatos élmény, mely a tudatunk parány bimbóit felfújva bontja ki azokat és jöhetünk rá segítségükkel olyan dolgokra, - vagy nevezzük a szubjektív élményből fakadóan saját "igazságokra" - melyet az adott pillanatban megélve és tapasztalva keresztelek csodának és gyönyörűnek. Nem kell ahhoz vizuált átélni, látni, hallani, hogy valami gyönyörű legyen, mert ezen belül, mélyen megszületett gondolatok komplexitása és igazsága az, ami önmagában mentálisan gyönyörű.

© Copyright 2018, Daath.