Dipset:

Egy alkalom – egy élet

Az élmény éve: 2007
Író életkora: 19 éves
Író testsúlya: 102 kg
Használt szer: MDMA (2 tabletta)

Legfőképp azért írom meg ezt a beszámolót, hogy levegye a súly a vállamról, mivel ez egy olyan napról fog szólni, amit nem szívesen emlegetek föl és próbálok nem is gondolni rá. Remélem, hogy a történet megírása segít levezetni az attól a naptól felhalmozódott feszültséget.

19 éves vagyok. Akkor végzős gimnazista voltam, a nyár a küszöbön állt, és az ekihez non-stop hozzá lehetett jutni. Ami a szert illeti, nagyon is tapasztaltnak érzem magam, 40-50 alkalommal próbáltam ki, relatíve nagy adagokban. Volt egy szoros baráti köröm 5-6 tagból, akikkel együtt ekiztünk, és csináljuk is a mai napig. A sok idő alatt volt szerencsém találkozni a legtisztább, és a legocsmányabb, Isten tudja mivel felütött ecstasyval. Viszont abban az időben, amikor a történet zajlott, egy nagyon jó barátom mindig nagyon tiszta anyagot hozott nekünk. Még most is megbízom benne.

És most jöjjön a nap, amit soha nem fogok elfelejteni.

Akkor kezdődött az egész, amikor Nate házában voltunk. Mindig arra a helyre jártunk, és nagyon kellemesen éreztük magunkat. Néhányan elhatároztuk, hogy itt szedjük be a cuccot, még mielőtt elindulnánk egy nagyobb házibuliba az este folyamán. Nyolcan voltunk, de csak négyen terveztük, hogy ekizünk: Alex, Ben, Matt és jómagam. Alex és Ben már jártasak voltak a témában, akárcsak én, míg Matt-nak teljesen új volt az MDMA. Egész pontosan én már beszéltem neki róla, és rá is beszéltem, hogy próbálja ki, mert arra gondoltam, ő is átélheti azt a spirituális megvilágosodást, amit én. Matt egy jó barát volt, bár néha nem tudott uralkodni magán. Egy kemény birkózó volt, akit kirúgtak a csapatából, mert arcon ütötte a játékvezetőt, és bárkivel nekiállt volna verekedni, akit el tudsz képzelni. Ráadásul épp depressziós korszakában volt a barátnőjével való szakítás miatt. Én pedig szentül hittem, hogy ez a szer segít majd felnyitni a szemét, hogy sok-sok mindent meglásson. Hát, ezt nagyon benéztem...

Este 6 óra fele négyen bevettük az első adag (én két adag) „fehér Rózsát”. Amint mondtam, nyolcan voltunk, közöttük négyen toltuk. Négyen benn voltak a lakásban, négyen pedig odakinn. A tabletta hatása fél órán belül érezhető volt, és már nagyon vártam, hogy beüssön. A feljövetel/coming up nagyon tiszta és lágy volt. Videojátékokkal játszottunk a lakásban Matt-tel, akin már látszott, hogy kezd beütni a cucc. Ahogy beszélgetem vele, leszűrtem, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát, de mindenki más jól elvolt, úgyhogy arra gondoltam, nincs miért aggódni. A kedvem kezdett NAGYON jó lenni. Újabb fél óra elteltével, este 7 óra fele kinéztem a lakás elég Ben-nel és Alex-szel elszívni egy cigit, miközben néztük egymást, és azt mondtuk, hogy ez az E most valami nagyon király. E pontnál már úgy látszott, nemsokára belevetjük magunkat az éjszakába, és minden nagyon zsíííír lesz.

Aztán hirtelen Matt rohant ki a házból, kisírt szemekkel. Mint mondtam, Matt az a típus volt aki folyton fitogtatta az erejét, bizonygatva, hogy mennyire kemény srác, folyton verekedett, és sosem láttuk egyszer se sírni. Ránéztem, és megkérdeztem: „mi a baj, haver?”. Patakokban folytak a könnyei, leültettük, és megkérdeztük, mi a baj. Nem vesztegette az idejét, egyből a tárgyra tért: „Srácok, el kell mondanom nektek valamit, amitől teljesen más szemmel fogtok rám nézni.” Azt mondtam magamnak: nem akarom tudni, mert tudtam, hogy rossz dolog lesz. Amikor Matt 13 éves volt, egyszer a fiatalkorúak börtönébe került, ahol egy cellában lakott. Próbáltam megakadályozni abban, hogy elmondjon mindent, mert a dolgok állásából láttam, hogy NEM most jött el ennek az ideje. Nagyon szerettem volna beszélni vele, de ő csak ontotta magából a szavakat, kiengedve magából mindent. Elmesélte, hogy 13 éves volt, amikor az egyik nevelő a börtönben megerőszakolta, és hogy azért verekedik állandóan, mert úgy érzi, ezzel tudja visszaszerezni a férfiasságát.

AZT A ROHADT! A szavak villámként hasítottak belém. Egy 19 éves srác volt, akit nagyon szerettem és tiszteltem, még az után is, hogy ezt elmondta, emiatt nem néztem rá más szemmel, sőt, még jobban tiszteltem. Miután rájött, hogy mit mondott, a cucc még jobban megcsavarta Matt-et. Zokogni kezdett, úgy, ahogy addig még soha, és arra kért minket, hogy verjük ki a szart is belőle, mert nem érzi magát férfinak. Ezt éppen az egyik legjobb barátom mondta nekem, kibaszottul fájt...
A házban lévők kezdték észrevenni, hogy kinn történés van, úgyhogy Nate, egy barátom megkért minket, hogy tegyünk egy sétát. Látszott rajta: tudja, hogy gáz van. Az mondta, akkor próbáljunk majd visszajönni, ha Mattet már le tudtuk nyugtatni. Elkezdtünk gyalogolni (akkor már a városban voltunk, egy mondhatni, elég durva környéken), Matt, Alex, Ben és én.

Alex és Ben nagyon jól kezelték a helyzetet, és én is jól voltam, beszéltünk Matt-el, hogy megnyugtassuk, egy pontnál kezdett lehiggadni, és rájött, hogy attól, amiket elmondott, még a barátai vagyunk. Aztán az E teljes erővel beüthetett neki, mert egy szempillantás alatt váltott a nekünk elmondott dolgok elfogadásának állapotából dühbe és fájdalomba. Elkezdte a saját arcát ütni NAGYON erősen, egy alkalommal még egy autó elé is ki akart ugrani, hogy véget vessen az életének. Az össze-vissza történő váltogatásai a dolgok belátása és a harag között nem akartak véget érni, egyik pillanatban azt hittük, hogy minden rendben van, a következő pillanatban már csúszott vissza az őrületbe.

Volt egy másik E a zsebében. Tudtuk, hogy nem szabad bevennie még egy másodikat, mivel már így is egy lelki roncs volt, közel ahhoz, hogy teljesen bekattanjon. Alex próbálta meggyőzni Matt-et, hogy adja oda neki a tablettát, ekkor Matt erősen ellenkezett, majd verekedni akart. Erre elmagyaráztam neki, hogy miért is adtam neki a bogyót. Megpróbáltam segíteni neki, hogy vegye észre, mi zajlik körülötte, hogy az örökös harcolása és verekedései kezdenek elfajulni, most pedig még a barátait is meg akarja verni. Újra elkezdett sírni, és bocsánatot kért, majd megígérte, hogy nem fogja bevenni a következő adagot, csak ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen. Belementünk, bár tudtuk, hogy úgyis be fog venni még egyet, de abban bíztunk, hogy a beleegyezésünktől megnyugszik, és nem kell lefognunk.

A sétánk véget ért, de nem nagyon értünk el semmit, a másik 4 srác a lakás előtt állt. Egyszer a fagyiskocsi elhaladt mellettünk, amitől Matt teljesen bezsongott, futkározni kezdett, mint egy gyerek, teljes önkívületben. A másik 4 srác csak röhögött rajta, mivel nem teljesen látták át a helyzet súlyosságát. Azt mondták, hogy el akarnak indulni a buliba (akkor már este 7:15 volt). Beszéltem Nate-tel, elmondtam, hogy Matt-tel még nem oké minden, és megkérdeztem, hogy maradhatunk-e a lakásban, meg hogy nem lenne-e gáz, ha csak később csatlakoznánk a partiba. Beleegyezett, majd a többi sráccal elindult a buliba. Most már csak Alex, Matt és én voltunk a lakásban. Mindannyian leültünk, Matt pedig kezdett még furcsábban viselkedni. Bár már nem sírt, és nem érzett fájdalmat, csak egyszerűen nem tudta, hogy mi zajlik körülötte. Megkérdeztem a másik bogyóról, erre közölte a rossz hírt: út közben már lenyelte. Alex-re néztem, és tudtam, hogy ennél már csak rosszabb lesz minden.

15 percen belül Matt lábai kontrollálhatatlanul remegni kezdtek, az egyik szeme pedig feldagadt, mivel túl erősen ütötte meg magát. Mindkét lába erőteljesen remegett, a szemgolyója pedig kezdett befordulni. Mindketten mellette ültünk, és próbáltuk rávenni, hogy koncentráljon, nehogy valami borzalmas történjen. Mindannyian kettő adagot vettünk be, Ben, Alex és én jól voltunk, de Matt-nek komoly problémái lettek. Úgy rágta a száját, mintha rágógumi lenne, aztán hallottunk egy reccsenést: az egyik fogát eltörte, olyan hangosan harapott rá a semmire. Megfogtam és próbáltam beszélni vele, de ez nem segített. Adtam neki vizet, de az egész kifolyt a szájából, a remegése pedig nem akart alábbhagyni. Megkérdezte, hogy az apja vagyok-e, és hogy miért hagytam el őt és az anyját. Úgy kezdett beszélni hozzánk, mintha mások emberek lennénk, olyanok, akiket megbántott valamilyen módon az élete során. Aztán úgy beszélt hozzám, mintha én lennék a barátnője, reszketve, befordult szemekkel, és azt mondta, hogy szeret. Nem hittem el, hogy mi történik körülöttem. 25 perc múlva a remegés kezdett megszűnni, és néha már beszélni is tudtunk Matt-tel.

Akkor 8 óra volt, és Alex meg én tudtuk, hogy mielőtt bárhová is vinnénk Matt-et, meg kell várnunk, míg az E hatása véglegesen elmúlik. Matt néha, amikor ráeszmélt a helyzetre, nagyon feszült lett, aztán elmagyaráztuk neki, hogy átveheti az irányítást, és hogy minden rendben lesz. Aztán, ahogy kezdte úgy érezni magát, ahogy kéne, egyből visszatért a harag és a fájdalom, és azt kívánta, bárcsak halott lenne.

8:30-kor, amikor már majdnem teljesen rendben volt, azt mondta, hogy fel tud kelni a helyéről. Azt hittem, visszatért. Felállítottuk, és csak egy pillantást vetett a szobában lévő lámpára, amitől hanyatt vágódott, a földre zuhant, és arról dadogott, hogy én az apja vagyok, és azt akarja tudni, hogy szeretem-e őt és az anyját. A gügyögés, a sírás, az örömérzet mind összekavarodott benne, és rengeteg érzést élt át egyszerre. Olyan sokat, hogy nem tudta kezelni.

9:30 körül jött rá, hogy hol van, és hogy mit csinál. Az E-től most földobott lett, de még mindig el-elfelejtett dolgokat. Alex és én akkorra már nagyon frusztráltak voltunk, és nem osztoztunk Matt jókedvében. Azt mondta, mi vagyunk a legjobb barátai, és hogy szeret minket, aztán olyan dolgokat mondott magáról, amiket nem akartam tudni. Ezeknek semmi köze nem volt ahhoz, amit legelőször megosztott magáról. Szóval 4 óra őrület, totális megőrülés és kikészülés után arra jutottam, hogy kihagyom a bulit, és csak egyszerűen hazamegyek. Matt azt mondta, szeret, amikor elmentem. Aztán hazaértem. Nagyon felbosszantottak az este eseményei, teljesen ki voltam borulva. Matt-re már egész biztos, hogy mindenki más szemmel fog nézni, és tudtam, hogy Alex vagy Ben tuti, hogy valakinek elmondják a dolgot, és ki fog derülni az egész. Matt egy hihetetlenül kemény srác volt, aki tudta, hogyan kell keményen dolgozni (súlyemelés, edzés, stb.), és nem adott senkinek sem a véleményére, de ha beszóltak neki, akkor odavágott.

Matt éjjel 11 felé hívott, azzal, hogy bevett 3 ecstasyt, és azért könyörgött, hogy maradjak a barátja. Ráordítottam, amiért bevette őket, mondtam, hogy a barátja maradok, de SOHA többé ne nyúljon MDMA-hoz. A következő nap találkoztunk az iskolában, és látszott rajta, hogy megint bevett egy tablettát, még valószínűleg az iskolába jövetel előtt. Ha társalogni próbáltam vele, olyan volt, mintha egy zombihoz beszéltem volna, érzelmileg kifacsart állapotban volt, és már EGYÁLTALÁN NEM volt az a személy, akit ismertem és szerettem.

Ez után a 3 nap után Matt már sosem lett olyan, mint volt, sőt, meg sem közelítette régi énjét. NAGYON keményen rákapott az E-re, és három héttel később már teljesen elveszett. A srác, aki úton volt a légierő felé, aki iszonyúan keményen dolgozott, és rohadtul az egyik legjobb barátom volt, egy szellemmé vált. Elkezdett házakba betörni, aztán lopni is, olyanoktól, akik pedig próbáltak a barátai maradni. Az eset után két hónapra láttam Matt-et (ez idő alatt találkoztam vele, egy hónapig tartottam vele a kapcsolatot és próbáltam segíteni neki, aztán elértem a törésponthoz, amikor már tudtam, hogy neki annyi), szóval nagyjából miután nem láttam egy hónapig, találkoztam vele egy helyi placcon. Két gengszter állt mellette, és rengeteg ember nézte őket. Matt kirabolta az egyiküket, és amikor megjelentem, éppen kezdődött a balhé. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az a Matt, akit ismertem, könnyűszerrel, egyszerre lapította volna ki őket ott, ahol vannak. De az új Matt teljesen berezelt, majdnem hogy elsírta magát, ahogy könyörgött nekik, hogy ne bántsák. A barátaim és én beszéltünk a gengszterekkel, akik aztán elmentek. Azóta nem láttam Matt-et, mert később börtönbe került a lopások miatt.

Az a nap megmutatta, hogy mennyire erős is az ecstasy. Mint mondtam, rengetegszer próbáltam ki, nagyjából 45 alkalommal, és volt, hogy 5-6 darabot bevettem egy éjszaka, különösebb mellékhatások nélkül. Egy testépítő és futballjátékos vagyok, akit felvettek a főiskolára, és sosem éreztem hosszú távú hatásait a bogyóknak. De azóta az egy nap óta viszont igen. Csak annyi kell, hogy meghalljam a „One Blood” c. számot [kíváncsi lennék, hogy ez vajon a Terence Jay által előadott szám lehet-e – fordító], ez volt az, ami alatt Matt-nek a kontrollálhatatlan rángásai voltak. Egyszerű dolgok, amik Matt-re emlékeztetnek, eszembe juttatják azt a napot, és olyan érzéseim lesznek, amiket egyszerűen nem tudok leírni. Amikor ekizek, néha olyan erővel törnek rám, mint egy többtonnás súly.
Bár azóta ez már enyhült, tekintettel arra, hogy az eset 6 hónapja történt.

© Copyright 2007, Erowid.