Psybernaut:

Egy első gomba-trip

Az adag: 2g gomba, szájon át fogyasztva.

Az első tripemet úgy öt évvel ezelőtt egy elhagyott kempingnél éltem át egy gyönyörű nemzeti parkban a hegyekben, kora tavasszal. Egyedül túráztam a vidéken biciklivel. Előző nap, éppen a kaliforniai Lost Coast menti erdők mélyén jártam, mikor találkoztam egy kopott ruhájú, barátságos marihuána-termesztővel. Reggel volt, és meghívott a táborhelyéhez egy csésze kávéra. Rendes fickó volt, csak egy kicsit érdes volt a modora („én meg a városok nem igen jövünk ki egymással”). Egy óriási, farkas-szerű kutyája volt. Megmutatta a sátrában a lefűrészelt csövű puskáját, a marihuána-rejtekhelyet, és egy hatalmas, fekete szemeteszsákot tele gombákkal. Szóval, mikor továbbindultam, kaptam tőle útravalóul egy pár jointot, és körülbelül két gram pszilocibin gombát, amit azelőtt még nem próbáltam (ugyan már több éve füveztem).

Hallottam már a „rossz utazásokról”, és volt már részem enyhébb bad trip-ekben fűtől (erős szorongás). Amikor először voltam igazán betépve – még az általános iskolában –, pánikba estem, teljesen depressziós lettem, és sírtam, de néhány perccel később már jobban voltam. Azóta többször előfordult (bár egyre ritkábban), hogy nagyon nyugtalanná váltam bizonyos helyzetekben, ha be voltam tépve. És ez csak a fűtől. A gomba sokkal erősebb, és azt hallottam, hogy még intenzív képi hallucinációkat is kelt. Aggódtam a dolog miatt. Azt is hallottam viszont, hogy a gombától sokkal ritkábban jön elő egy rossz utazás, mint az LSD-től, és feltétlen ki akartam próbálni.

Másnap találtam egy mindenféle különböző fákkal körülvett rétet egy fenyőerdőben, ahol le tudtam táborozni. Volt a közelben egy gyönyörű hegyi patak, és úgy döntöttem, hogy tartok egy nap pihenőt, és megeszem a gombát.

Megettem az egyik gombát. Nagyon izgultam, hogy mi lesz. Vártam úgy 25 percet, de nem történt semmi, úgyhogy valamelyest megnyugodtam, és megettem a többit is. Kezdtem nagyon megijedni. Tudtam, hogy már nincs visszaút. Előtte még nem próbáltam a gombát, úgyhogy – eltekintve néhány történettől, amit hallottam róla – nem tudtam, mire számíthatok. És ott voltam kint a hegyvidék közepén, legalább egy nap bicikliútra a legközelebbi várostól, és teljesen egyedül. A pánik határán voltam. Arra gondoltam, hogy egyszerűen összepakolok mindent, és tekerek tovább. Nagyon féltem, és nem tudtam, hogy mit tegyek. Végül, hogy enyhítsem az elszigeteltség érzését, elővettem a jegyzetfüzetem, leültem közvetlen egy zajos kis vízesés mellé a kis folyó partján, és elkezdtem írni egy levelet a legjobb barátomnak arról, hogy mit csináltam, és hogy mennyire félek. Ez megnyugtatott egy kicsit, és hamarosan észrevettem, hogy már egy óra is eltelt, és még mindig nem érzek semmit. Ettől a felismeréstől megkönnyebbültem.

Miután így megnyugodtam, visszamentem a táborhelyemhez, és leültem a piknik-asztalhoz. Azt hiszem, még mindig feszült voltam, és hogy megnyugodjak, elővettem a szájharmonikámat, és játszani kezdtem rajta.

Nem sokkal később láttam valami szokatlan dolgot. Ez volt a gomba hatásának első megjelenése az élményemben. Egy kis zöld levelektől sűrű lombú fát láttam meg a rét túloldalán, ahogy a szélben billegett. Úgy tűnt, hogy a levelek teljes egységben mozognak. A fa elbűvölő, kavargó táncban úszott. Kuncogtam rajta egy kicsit. Fél órával korábban még a kétségbeesés határán voltam, alig voltam magamnál a félelemtől, és most az egész világ kívül-belül beleomlani látszott a feszültségből a folyékony, eufórikus jól-lét békés kis tavába. Micsoda átható izgalom! Mint mikor mély vízbe készülsz ugrani egy szikláról. Biztonságosnak tűnik, és látod, hogy mások is ugranak, de azt is hallottad már, hogy megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, viszont úsztál már a vízben, és le is merültél, és láttad, hogy elég mély, és mások is ugranak, úgyhogy ott állsz, és végül azt mondod: „Meg fogom tenni!!!” És nekifutsz, és ugrasz, és érzed a gravitációt, ahogy gyorsulsz a víz felé, a mélybe. „Jííííííhúúúúúúúúúú!”, kiáltasz, és elmerülsz a mély, frissítő vízben; biztonságban és sértetlenül. Számomra az élménynek fontos része volt az erős félelem, és utána a „biztonságos megérkezés” a réten. Ez is része annak, amitől utólag olyan érzésem van, hogy egy hosszú utazáson voltam – a sokféle érzés, a rettenettől egészen a tiszta eufóriáig terjedő érzelmi horizont egy eléggé intenzív élményt ad, ami utólag egy nagyon hosszú utazásnak tűnik.

Korábban is érzékeltem a tisztás szépségét, de akkor úgy tűnt, mintha beleihatnék a természet tündöklő, friss, élet-igenlő, részegítő, langyos szépségébe, ahogy a késő reggeli napfény beragyogja azt.

Újra elővettem a szájharmonikát, és gyerekkoromból rám maradt dalokat kezdtem játszani rajta. Nehéz volt játszani, mert egyfolytában nevetgéltem.

Aztán fogtam a szájharmonikát, és belegázoltam a magas fűbe. Ahogy a rét közepe felé haladtam, zsizsergő zsongás zizegtette azt a spiccesen pezsgő fejemet. Hanyatt feküdtem, és a zene, amit játszottam, teljesen eggyé vált a zsongással, a madarakkal, a lengedező fűvel és fákkal. A nap szivárvány-sávokat villantott a mélykék égre. Vidáman játszottam a harmonikán, csak akkor hagytam abba, mikor kedvem támadt egy hangos, felszabadult nevetésre. Minden megolvadni tűnt a simogató, meleg napsütésben, engem is beleértve.

Úgy tűnt, hogy beleolvadok a rétbe, és részévé válok az örvénylő, szeles és szélben billegő tisztásnak, és úgy tűnt, hogy egész nap csak feküdtem ott, és zenéltem. Teljesen olyan volt, mintha meghaltam volna, és a mennybe kerültem.

Végül felkeltem, és belevéstem a zsebkésemmel a régi piknik-asztalba, hogy „Johnny Appleseed szereti Pippy Longstockingot”, aztán leírtam még a levélbe a barátomnak, hogy milyen jól érzem magam.

Ezen kívül már csak arra emlékszem az éjszakából, hogy amikor elaludtam, órákkal azután, hogy lejöttem a tripről, izgatott voltam, és egy kicsit féltem a sátramban a zajoktól, amik a tisztást körülvevő sötét erdőből jöttek. Többször volt, hogy hirtelen felébredtem a félálomból, mert azt hittem, hogy nem lélegzem. Végül elaludtam, de felébredtem még, mikor a mosómedvék el akarták lopni az elemózsiámat. Komolyan megijedtem tőlük, pedig tényleg csak mosómedvék voltak. Azt hiszem, a félelem nem a gomba maradványa volt, sokkal inkább a gomba hatása előtti pánikközeli állapoté.

© Copyright 2000, 2001 Erowid.